Friss hírek, bejelentések blogunkból

  • Roncsmentés a Balatonon - Az egyetlen megmaradt magyar gyártmányú Messerschmitt 109-es felkutatása és kiemelése

    Tags: víz_alatti_kulturális_örökség, búvárrégészet, Messerschmitt_109, MH_1_Honvéd_Tűzszerész_és_Folyamőr_Ezred, beregszaszi_sandor

    2023. október 26. csütörtökön befejeződött a motorburkolatra festett számjegy alapján csak „Piros Tizenkettes” néven ismert, a második világháborúban lezuhant Messerschmitt 109 G-6 típusú vadászrepülőgép maradványainak felszínre hozatala a Balatonból. A repülőgép különlegessége az, hogy jelenleg az egyetlen fennmaradt magyar gyártmányú Messerschmitt, amely a haza védelmében is harcolt, s a pilótája szomorú története is pontosan ismert, vagyis kiemelt jelentőségű ipar- és hadtörténeti emlék, kiemelése pedig egyike a hazai katonai búvárszolgálat által a víz alatti kulturális örökség védelme érdekében kifejtett eddigi legkiemelkedőbb teljesítményeknek.

    20231027_100525a.jpg
    1. ábra: A kiemelésről Balatonakarattyán tartott sajtótájékoztató 2023. október 27-én. Jobbra Magó Károly zászlós, hadtörténész, a feltárás tudományos vezetője.


    A történeti vonatkozásokat Magó Károly zászlós, az MH Kiss József 86. Helikopterdandár kutatója, hadtörténész tárta fel. Az ő munkája alapján tudható, hogy a „Piros Tizenkettes” az 1941. június 6-án kötött magyar-német államközi szerződés alapján épült Győrben, nem sokkal az 1944-ben történt lelövését megelőző hónapokban (a gép maradványai alapján kijelenthető, hogy az elvesztéséig csak nagyon kevés repült órát teljesített, mivel a motor egyes forgó alkatrészein még a kopásgátló gyári bevonatok is szinte érintetlenül fennmaradtak). A szerződés alapján a németek átadták a licenszeket, amelyek felhasználásával a Magyar Waggon és Gépgyár Rt. a háború végéig 1 108 darabot gyártott a repülőgép erőforrását jelentő Daimler-Benz DB 605 típusú repülőgép-motorokból, s 577 sárkányt (repülőgéptestet) készítettek el, melyek közül összesen 360 darab állt szolgálatba. A gyártósort a Wiener Neustadtban működő repülőgépgyárban szerzett logisztikai tapasztalatok alapján és azokhoz igazodóan alakították ki. Ezzel Magyarország is bekapcsolódott a korszak egyik legmodernebbjének számító haditechnika gyártásába, fejlesztve a saját gyártástechnológiáját, egyben modernizálva a saját légierejét is. A gyártást jólképzett szakembergárda végezte (a magyar gépek így jóval magasabb műszaki színvonalat képviseltek, mint a Németországban esetenként szakképzetlen kényszermunkások által összeszerelt gépek).

    A gép 1944. július 2-án indult el végzetes bevetésére, azon a napon, amikor a dél-itáliai támaszpontokról felszállt amerikai bombázókötelékek a legnagyobb légitámadást intézték a magyarországi célpontok ellen. A tervek alapján 620 darab B-17-es (Flying Fortress) és B-24-es (Liberator) bombázó hajtott végre támadást Budapest rendező pályaudvarai, az almásfüzitői olajfinomító, a ferihegyi repülőtér, valamint Győr ipari célpontja és a szolnoki vasúti híd, illetve Brod és Vinkovci rendező pályaudvarai ellen. A bombázókat amerikai P-51 (Mustang) s P-38 (Lightning) vadászgépek kísérték, amelyeket a magyar pilóták csak „Mumusként” és „Létraként” emlegettek (utóbbi elnevezés utalás a kéttörzsű gépek egyedi sziluettjére). A P-51-esek a bombázókat biztosították, a P-38-asok a légtér feletti szabad vadászatra kaptak parancsot. A bombavetést elsőként elvégző 459. Bombázócsoport gépeit hazatérőben, a Velencei-tó közelében lepték meg a riasztott magyar vadászok és egy őket támogató német kötelék. A Me-109-esek két támadásában hat Liberator zuhant le. A magyar és német gépek ezután zuhanórepüléssel akartak kitérni a vadászharc elől, de a felbőszült Mustangok egy része üldözőbe vette a földközelbe igyekvő Messerschmitteket, a többi a bombázók közelében maradt Me-109-esekkel és az akkor érkezett Fw-190-esekkel vette fel a harcot. Amerikai részről végül Lowler hadnagy két Me-109-es lelövését és egy eltalálását, Bryan hadnagy két Me-109-es lelövését, Lampe hadnagy egy, Riddle és Lampe hadnagyok közösen egy, Zelinski és Cornis hadnagyok egy-egy Me-109 lelövését, Wattson őrnagy, Covan, D. Franklin és McCharthy hadnagyok pedig egy-egy Fw-190-es lelövését jelentették.

    000c_1.jpg
    2. ábra:
    Az 1944. VII. 2-i bevetés és az azt kísérő légiharc általános vázlata (forrás: Arcanum).



    Ebben a légiharcban zuhant le a „Piros Tizenkettes” is, amikor egy 5 darab Me-109-esből álló kötelék részeként húzott el alacsony magasságban a Balaton felé, s út közben Lightning-ok támadtak rájuk, amelyekkel a Mustangok megérkezéséig felvették a harcot, majd visszavonultak. Pilótája a túrkevei születésű Beregszászi Károly szakaszvezető volt, aki a visszavonulás közben kapott halálos sebet. A motorja működött, a gép kormányozható maradt (minden valószínűség szerint ez a Lowler hadnagy által jelentett eltalált, de végül elrepült Me-109-es), így földközelben igyekezett egérutat nyerni, de a sebesülése végül megakadályozta ebben, s gépével Balatonakarattya előtt a tó északkeleti medencéjébe csapódott. Az öt visszavonuló Messerschmitt közül összesen három (két magyar és egy német) veszett oda. A másik két pilóta kisebb sérülésekkel túlélte a bevetést (a német pilótát földet érés után a helyiek verték meg, mert azt hitték, hogy amerikai).

    Beregszászi Sándor mindössze 22 éves volt. 1923. március 14-én született Túrkevén, s tudatosan pilótának készült. Első önálló repülését 1941. június 26-án teljesítette. 1944. április 3-án Hemmert László hadnaggyal együtt Kajdács térségében ért el légi győzelmet. 1944. május 24-én az amerikaiak elleni légiharcban megsérült repülőgépével kényszerleszállást hajtott végre, s megsebesült. Felépülve indult utolsó bevetésére 1944. július 2-án. A tóba zuhant gépéből rejtélyes módon kiszabadult holtteste a partra sodródott, a helyi hatóságok levelezése alapján igen rossz állapotban, akik ezért azonnali temetését tartották szükségesnek. Maradványait mégis szülővárosában, Túrkevén helyezték örök nyugalomra.

    Balatonba merült gépére a feledés homálya, s a tó évről évre egy centiméterrel gyarapódó iszapjának mind vastagabb rétege borult. Mindez – utólag – szerencsének bizonyult, hiszen ennek köszönhetően maradhatott fenn a páratlan jelentőségű lelet. Nem minden repülőgéproncs volt ugyanis ilyen szerencsés. A Balatonba zuhant roncsokat a háború után zömmel kiemelték, anyagukat pedig – mint a súlyos nyersanyaghiánnyal küzdő népgazdaság számára fontos fémet – újra-hasznosították. A Balatoni Halászati Vállalat hálóvontatói által 1951-1952 folyamán elvégzett „roncsmentés” során három amerikai bombázó, egy-egy amerikai és orosz, illetve két német vadászrepülőgép maradványait hozták felszínre. A kegyeleti és egyéb megfontolások a gazdasági szempontokhoz képest háttérbe szorultak, ugyanakkor ez az időszak is hozzájárult a regényes történetek iránt amúgy is fogékony vízen járó emberek körében a balatoni kincsek mítoszának megerősítéséhez.

    000b.jpg
    3. ábra: A 2/1. vadászszázad Ferihegyen. A V7 + 90 jelű, Me–109G6 gép előtt Kasza Imre szakaszvezető, Beregszászi Sándor szakaszvezető és egy műszaki katona áll. A gép motorburkolatán ott a piros tizenkettes. (Forrás: Arcanum).


    Az elsüllyedt roncsok esetében az igazi kincs a tudás, amelyre általuk szert tehetünk. A „Piros Tizenkettes” esetében Magó Károly zászlós volt az, aki a történtek után 76 évvel – 2020-ban – felkereste Virágos-Kis Sándor őrnagyot, az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár harci búvárainak vezetőjét a roncs valószínűsíthető végső nyughelyét jelző koordinátákkal, amelyeket helyi halászok jelzései alapján azonosított. A tóban fekvő roncsokat gyakran ugyanúgy a halászok találják meg, mint a tengeri társaikat, hiszen egy-egy roncs ideális ívó- és búvóhellyé válhat a halak számára, a megnövekedett egyedszám pedig csábítja a halászokat, akik nemritkán éppen ilyen helyeken veszítik el a roncsokba akadó hálóikat és horgaikat, hogy aztán a búvárokat riasszák azok visszaszerzésére.

    Most is ez történt, s az első tájékozódó merüléseket azonnali siker koronázta. A rendkívül felkészült műszaki alakulat búvárainak – akik a „Jackal Cave 2020” néven a koordináták által jelzett helyen hajtották végre 2020. szeptemberi kiképző és felkészítő gyakorlatukat – sikerült azonosítani a repülőgépet, amelynek akkorra már csak az egyik légcsavar-szárnya emelkedett a tó fenekét borító vastag üledékréteg fölé. Innen kiindulva azonban hamarosan sikerült kitapogatni a gép motorját és jobb szárnyát, amely a meder alatt kis mélységben feküdt: a szárnyról lehetséges volt puszta kézzel, széles serpő mozdulatokkal eltávolítani a rá rakódott iszapot, melynek eredményeként a szárnynak a vágóéltől a törzs felé irányuló mintegy 4 méter hosszú szakasza vált szabaddá. Megállapítható volt az is, hogy az üledékben további, csatlakozó szerkezeti elemek vannak, így a roncs azonosítása után felszínre hozták a kiemelhető kisebb alkatrészeket – egy, a becsapódáskor összegyűrődött, zöld-piros színű légcsavarkúpot, egy ép, zöld festésű légcsavarszárnyat, a motor egyik oldalburkolatát, amelyen jól láthatóan megmaradt a piros 12-es szám lenyomata, a gép rádióját, a fedélzeti gépágyú kabinon belüli, magyar feliratú borítását, valamint az akkumulátort, a generátort, az üzemanyagszűrőt és a póttartály maradványát – amelyet átadtak a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum számára, a lelőhelyet pedig védelem alá helyezték addig is, amíg folytatódhat a feltárás.

    20231027_111513.jpg
    4. ábra: Az a bizonyos piros tizenkettes, szinte hihetetlenül jó állapotban. Az iszap által betakart részek oxigéntől elzárt környezetben gyakorlatilag érintetlenek maradtak.


    Már ezek az első leletek is érdekes adalékokkal szolgáltak. Kiderült, hogy a gép nemcsak, hogy magyar, de egyenesen magyar gyártmányú. A „Piros Tizenkettes” segítségével sikerült azonosítani a pilótát, a maradványok alakja és helyzete pedig további információkkal egészítette ki a Beregszászi Sándor szakaszvezető utolsó pillanataira vonatkozó ismereteket. A változtatható állásszögű légcsavarszárny helyzete alapján ugyanis egyértelművé vált, hogy a pilótának a vízbe csapódás előtt mégiscsak motorproblémái lehettek, mivel a csökkent motorteljesítményt a légcsavarszárnyak vitorlázó üzemmódnak megfelelő elforgatásával igyekezett kompenzálni (hogy a légcsavart a siklás közben a gép mellett fellépő légáramlatok is forgassák, hozzájárulva a motor üzemben tartásához). A póttartály azonosítása pedig arra világított rá, hogy a magyar gyártmányú Messerschmittek sem mentesültek a korabeli vadászrepülőgépek nemzetektől független gyakori konstrukciós problémájától, nevezetesen a szárnyak alá függesztett tartalék üzemanyagtartályok leoldhatóságának nehézségeitől. Minden légierőnél előfordult, hogy nem sikerült ledobni a tartályokat, márpedig ezekkel bevetésre indulni, kész életveszély volt, mivel növelték a gép légellenállását és csökkentették a manőverezhetőséget.

    A lelet megtalálását 2021. júliusában hozták nyilvánosságra, ezt követően az addig kiemelt leleteket kiállították. A feltárás folytatásra azonban a pandémia miatt csak 2023-ban nyílt újra lehetőség. A kulturális örökség védelme iránti elkötelezettség aktuális állapotára és/vagy a lakosság jogkövető önfegyelmére jellemző módon azonban a tó medrében lévő lelőhelyet idő közben komolyan bolygatták. Több beszámoló is érkezett a roncsok felett horgonyzó nagyméretű jachtról, hatósági intézkedés azonban nem történt. A maradványokhoz visszatérő búvárok viszont döbbenten tapasztalták, hogy az iszap alól 2020-ban feltárt jobb szárnynak már csaknem a fele hiányzik, az a vége is, amelyen a magyar felségjelzés volt. Hogy szándékos lelet-eltávolítás, vagy a víz alatti kulturális örökség gondatlan megrongálása (óvatlan horgonyzás) történt-e, nem tudni, az elveszett részek mindenesetre már nem részesülhetnek méltó kezelésben.

    Ilyen előzmények után, 2023. júniusában vette kezdetét a lelőhelyen hagyott maradványok kiemelésének megtervezése és előkészítése. A 2020-ban felszínre hozott leletanyag letéteményeseként a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum kezdeményezésére a Honvéd Vezérkar intézkedett a roncs kiemelésének előkészítéséről. A műveletet a Honvéd Vezérkar Kiképzési Csoportfőnöksége koordinálta Antal László dandártábornok vezetésével, aki korábbi parancsnoki beosztásaiban is már több esetben nyújtott nélkülözhetetlen támogatást a víz alatti kulturális örökség védelméhez (például a délszláv polgárháborúban tönkretett mostari híd újjáépítéséhez, vagy az első világháborúban elsüllyesztett SZENT ISTVÁN csatahajóhoz vezetett, a magyar honvédség technikai búvárainak kiképzését is szolgáló emlékmerülés megszervezéséhez és lebonyolításához). A műveletben a haderő katona-búvárokkal működő mindegyik alakulata (a harci búvárokat foglalkoztató MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár mellett a tűzszerész búvárokat foglalkoztató MH 1. Honvéd Tűzszerész és Folyamőr Ezred, valamint a műszaki és felderítő búvárokat foglalkoztató MH II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred, s a MH Bornemissza Gergely 2. Felderítő Ezred) részt vett. Hozzájuk csatlakoztak a MH Egészségügyi Központ és az elhelyezést biztosító MH Rekreációs Kiképzési és Konferencia Központ munkatársai. A tudományos és kutatási hátteret a MH Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a MH. Kiss József 87. Helikopterdandár biztosította. A Magyar Honvédség munkáját szükség szerint civil szervezetek – a Magyar Roncskutató Egyesület, a Naval Hungary Kft. és a Búvár Kft. – tagjai segítették. Ezt a változatos összetételű és tudású állományt az időközben alezredessé előléptetett Virágos-Kis Sándor irányította, s az ő feladata volt csapattá kovácsolni a résztvevőket, akikben a feladat végrehajtásához szükséges együttműködést és az iránta való elkötelezettséget a végrehajtás idejére készített felvarró is tudatosította.

    000e_1.jpg
    5. ábra: Virágos-Kis Sándor alezredes a feltárás eszközeit és a felszínre hozott leleteket mutatja be az érdeklődőknek.


    Első lépésként a Magyar Honvédség 40 tonnás, merülőbázisként és munkaállomásként szolgáló pontonja kerül a Balaton vizére, amely az iszapszivattyúk és a daruk elhelyezésére szolgáló lehorgonyzott felszíni munkateret, javító- és műhelybázist biztosította. Alkalmazását és annak korlátait a tónak a mederviszonyok és a szél által befolyásolt hullámjárása határozta meg. Hamar nyilvánvalóvá vált például, hogy a helyszínre vezényelt darut nem lehet az eredetileg tervezett módon elhelyezni a pontonon, mert erős hullámjárásban beleborulhat a tóba, ahogyan az is nyilvánvalóvá vált, hogy a víz alatt megtisztított motorblokkot nem lehet az eredetileg tervezett módon – egy erre a célra készített és a víz alatt összeállítandó fém keretbe helyezve – kiemelni, mert ha munkavégzés közben az egyensúlyát veszti, akkor beledől a motor körül iszapszivattyúval kimélyített gödörbe.

    A kiemelés ilyen előzmények után 2023. október 5-én vette kezdetét és a változó időjárási körülmények közepette tizenhét napon át tartott. Az átlagosan 4,5-5 m mély vízben a feladatot végrehajtó búvárok átlagosan 6-8 merülési óra/nap teljesítményt nyújtottak. Az iszapréteg vastagsága (ott, ahol 2020-ban nem távolították el) 80-150 cm között mozgott (a nehezebb részek a gép lezuhanása óta eltelt 80 évben a saját súlyuknál fogva is mélyebbre süllyedtek a tómeder iszapjában). A motort végül az eredeti függesztőpontjainál fogva sikerült kiemelni. A kabin teljesen szétesett, ennek csak a különlegesen megerősített – páncélüveg – homlokzata került elő (a műszerfal és a pilóta alatt és mögött elhelyezett egyéb, még 2020-ban fellelt alkatrészek kíséretében). A többrétegű, vastag üvegfelület anyaghiánya mentén a pókháló-szerű repedések a légiharc jelei: vélhetően egy szemből érkező lövés sikeres találata okozhatta Beregszászi Sándor utólag halálosnak bizonyult sebesülését.

    20231027_111245.jpg
    6. ábra: A "Piros Tizenkettes" belőtt kabin-szélvédőjének páncélüvege, a csata drámaiságáról vall.


    A felszínre hozott és összegyűjtött lelet-anyagot 2023. október 26-án és 27-én mutatták be a nyilvánosságnak (ekkor készültek a bemutatott fénykép-felvételek is), majd még 27-én elszállították a maradványokat Szolnokra, ahol megkezdik a konzerválásukat, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum pedig ezalatt megtervezi a bemutatásuk módját, s a kapcsolódó kiállítási koncepciót. Egészen biztos, hogy ez a páratlan lelet méltó bemutatást igényel, hiszen – a jelenlegi ismereteink szerint –  a „Piros Tizenkettes” a világ egyetlen fennmaradt magyar gyártmányú Messerschmitt típusú vadászrepülőgépe. Története – gyártása, bevetése, elvesztésének és megtalálásának körülményei – pedig egyébként is különlegessé avatják. Mindezt a lelet hadisír jellege csak tovább fokozza, hiszen a huszonkét esztendős Beregszászi Sándor szakaszvezető ebben a gépben töltötte élete utolsó pillanatait. A lelet méltó kezelése ezért kegyeleti feladat is egyben. A katona földi maradványai mellett szolgálatának és önfeláldozó hősiességének utolsó emlékei és néma tanúi. Amelyek most visszatérnek a tó mélyéről az emberek közé.

    A japán hadsereg hősi halottainak emlékhelyén, a Jaszukuni szentélyben ez a felirat olvasható: „Akik harcoltak és meghaltak a hazáért, azok neve örökké él.” A „Piros Tizenkettes” bemutatásáról ennek megfelelően kell gondoskodni. A méltó emlékezés és emlékeztetés pedig a ma élő utódok kötelessége.

    20231027_111416.jpg
    7. ábra: Beregszászi Sándor szakaszvezető repülőgépének gépágyúja, melynek kovácsoltvas csöve a becsapódáskor fellépő erőhatások nyomán elgörbült. A görbület alapján arra lehet következtetni, hogy a gép a jobb oldalával ért vizet először, majd megperdült és talán össze is tört. Ennek következménye lehet a pilótafülke szétesése és az, hogy a motorblokkot a gép hossztengelyéből némileg balra kimozdulva  találták meg a tó fenekén.

    20231027_111459.jpg

    8. ábra: A repülőgép géppuskái. A felületi rozsda a kiemelés óta - alig néhány nap alatt - képződött a fegyvercső addig gyakorlatilag teljesen sértetlen volt.

    20231027_112232.jpg
    20231027_112327.jpg
    20231027_112343.jpg
    20231027_112356.jpg
    20231027_112540.jpg
    20231027_112621.jpg
    20231027_112433.jpg
    20231027_112455.jpg
    9.-16. ábra: A repülőgép légcsavarja, motorblokkja, szárnytövei és futóművei, és a kapcsolódó alkatrészek.

  • Második alkalommal kerül megrendezésre a "Bicskei János emlékverseny"

    Tags: bicskei_jános, tit_hajózástörténeti_modellező_és_hagyományőrző_egyesület, tit_hmhe, hajómodellező_tagozat, naviga

    A tavalyi bemutatkozó rendezvény után idén, 2023. november 17.-19. (szombat, vasárnap) kerül megrendezésre második alkalommal a NAVIGA "C" kategória nemzetközi versenye, a "Bicskei János emlékverseny".

    honlapra_20231020.jpg

    A közép-európai országok hajómakett- és -modellépítői rendszeresen összegyűltek minden év kora-tavaszán Bécsben, ahol a Go Modelling rendezvénysorozat keretében adtak rangadót egymásnak. A térség alkotóinak és alkotásainak seregszemléje lehetőséget adott az évről-évre újonnan elkészült alkotások bemutatására és versenyére, valamint szakmai programok (előadások és vásárok) lebonyolítására. A COVID-19 világjárvánnyal azonban ez a lehetőség megszűnt. Bécs nem fogad többé modellezőket ezzel a céllal.

    Erre tekintettel, s annak érdekében, hogy a hajómodellek tekintetében az éves megmérettetés és szemle lehetőségét az érdeklődők számára megteremtsék, Kornis János, a NAVIGA NS szekcióvezetője javaslatára, összefogtak a hajómodellezésben érintett civil szervezetek – Egyesületünk, a Bolyai Makettklub Egyesület, a Székely Mihály Modellező és Sportklub, s a csepeli Weiss Manfréd Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium Középiskolai Modellező Szakosztálya – hogy a NAVIGA C szekció szabályai szerinti 8 kategóriában nemzetközi makett- és modellversenyt rendezzenek.

    A versenykiírás: itt.
    A versenyszabályzat: itt
    A versenyhelyszín: itt.
    Elektronikus nevezési lehetőség: itt

    A versenybe nevezett alkotásokat neves nemzetközi bírói testület értékeli, Dieter Matysik (Németország) vezetésével és Uwe Gaumer (Németország), Giuseppe Giraldi (Olaszország), valamint Alberto Maretti (Olaszország) közreműködésével. A szervezők kifejezett célja annak biztosítása, hogy – amennyiben sikerül kedvező tapasztalatokat szerezni a lebonyolítással összefüggésben – a következő évtől rendszeresen Európa-bajnokságon lássák vendégül Magyarországon a kategória hazai és külföldi alkotóit. Ebben kellő támogatást jelentenek számukra a NAVIGA világversenyeken való részvétel során, illetve az ilyen versenyek megszervezésében és lebonyolításában a korábbi években szerzett gyakorlati tapasztalataik (bővebben itt, itt és itt).

    Kornis János kezdeményezésére, s a szervezők egyetértésével a verseny Bicskei János – egyesületünk 2007-2016 közötti titkára – nevét viseli, az általa a hazai hajómodellezés érdekében kifejtett tevékenysége eredményeire, elévülhetetlen érdemeire és lelkesítő személyiségére emlékezve.

    Bicskei Jánosról, karakteréről és teljesítményéről az alábbiakban azok is képet kaphatnak, akik nem ismerhették őt személyesen a temetésén elhangzott búcsúbeszédek (itt és itt), valamint János fontosabb alkotásai - az RMS TITANIC M=1:100 méretarányú modellje, az FN 122 M=1:1 méretarányú rekonstrukciója, a LEITHA/LAJTA Monitor Múzeumhajó Nordenfelt szórólövegeinek M=1:1 méretarányú rekonstrukciója - és János eredményeinek állami elismerése alapján.

    A rendezvény egyúttal lehetőséget ad a Csepel Középiskolai Modellező Szakosztály alapítása 75. évfordulójának megünneplésére. Az esemény fővédnöke az annak helyszínt biztosító csepeli önkormányzat polgármestere, Borbély Lénárd.

    A versenyre nevezni az alábbi kategóriákban és módon lehet:

    NAVIGA C szekció szabályai szerint:
                                       C-1      Evezős hajók és vitorlás hajók
                                       C-2      Motoros meghajtású hajómodellek (NS kategória)
                                       C-3      Hajó részletek, alkatrészek, kikötői, hajógyári létesítmények, dioráma
                                       C-4      A C1-től C-3-ig terjedő osztályok miniatűr modelljei 1:250-nél kisebb arányban
                                       C-5      Palackhajók
                                       C-6      Műanyag modellek
                                       C-7      Karton és papír modellek
                                       C-8      Kit modellek

    A verseny két korcsoportban - junior és senior korosztályban - kerül lebonyolításra.
    Nevezés: 2023.11.14. 24:00-óráig.

    A versenyt egyesületünk tematikus kiállításai és előadásai kísérik, amelyekre szeretettel várunk kicsiket és nagyokat! A verseny, a kiállítások és az előadások ingyenesen látogathatók az alábbiak szerint.

    program.jpg 
    Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

  • Further secrets of the LUSITANIA in the National Geographic Magazine

    Tags: underwater_cultural_heritage, English, balogh_tamas, wreck_diving, RMS_Lusitania, Ocean_liners, Encyclopedia_of_ocean_liners

    The remains of the British giant steamer LUSITANIA, resting in the Atlantic Ocean, were visited again between July 13-21, 2023 by the the international expedition, which began in 2022, and was the first which had that most important task is the internal research of the areas affected by the explosion of the torpedo that sank the ship, and which for the first time in the history of the research of the wreck, included Hungarian members. On this occasion, the president of our association Dr. Tamás Balogh, who participated in the expedition by evaluating the underwater photoes and footage made by the divers, wrote an article, which can now be read on the website of the Hungarian edition of the National Geographic Magazine.


    ujdonsagok_06_20231019.jpg
    Fig. 1: LUSITANIA is on the cover.

    An article summarizing the latest research results is available
    in Hungarian here
    in English here.

    By comparing all of this with a similar report on the 2022 research, readers can get a complete over-all picture of the wreckage of the LUSITANIA.

    Below we share some drawings made by hand on site during the expedition, which show the state of the ship's bow section in 1915, immediately after the sinking of the wreck, and today, in 2023, which was in the focus of the 2023 expedition.


    001_38.jpg
    Fig. 2: The bow of the LUSITANIA on the seabed as seen from the bow deck in 1915 (above) and in 2023 (below). Created by Dr. Tamás Balogh © 2023.


    002_35.jpg
    Fig. 3: The bow of the LUSITANIA on the seabed as seen from the bottom of the ship in 1915 (above) and in 2023 (below). Created by Dr. Tamás Balogh © 2023.


    003_25.jpg
    Fig. 4: The hull-section of the boiler room No 1. of LUSITANIA viewed from the top of the wreck (covered by the plates of the former port side) in 2023 (above) and the boilsers inside, "looking in" under the plates (below). Created by Dr. Tamás Balogh © 2023.


    005_16.jpg
    Fig. 5: An overview of the wreckage of the LUSITANIA seen from the bow in 2023. Created by Dr. Tamás Balogh © 2023.


    atadas_v2.jpg
    Fig. 6: Tamás Balogh presents his images made of the LUSITANIA ocean liner and its wrecks to Shannon Forde, director of the Lusitania Museum & Old Head Signal Tower (owner o the wreck), in the company of the expedition leader, Stef Teuwen (left), and the ceremonial handing over of the images together with the members of the expedition in front of the ticket office of the Museum (right).


    It would be great if you like the article and pictures shared. If you are interested in the works of the author, you can find more information about the author and his work on the Encyclopedia of Ocean Liners Fb-page.

    If you would like to share the pictures, please do so by always mentioning the artist's name in a credit in your posts. Thank You!

    009_logo_jndigo_blue.jpg

  • A LUSITANIA újabb titkai a National Geographic Magazinban

    Tags: víz_alatti_kulturális_örökség, búvárrégészet, roncskutatás, balogh_tamás, tit_hajózástörténeti_modellező_és_hagyományőrző_egyesület, hajózástörténeti_tagozat, Lusitania, Óceánjárók, Óceánjárók_enciklopédiája

    2023. július 13.-21. között járt az Atlanti-óceánban nyugvó LUSITANIA brit óriásgőzös maradványainál a 2022-ben megkezdett első olyan nemzetközi expedíció folytatása, amelynek a legfontosabb feladata a hajót elsüllyesztő torpedó robbanása által érintett terek belső kutatása, s amelynek a roncs kutatástörténetében első ízben magyar tagjai is voltak. A búvároknak már tavaly sikerült bejutni a hajó legelső kazánházába és alaposan felderíteni azt. Idén ez a munka folytatódott és hozott olyan új eredményeket, amelyek alapvetően változtatják meg mindazt, amit a LUSITANIA elsüllyesztéséről eddig tudni lehetett. Az expedíció eredményeit a merülési célok kijelölésében és a búvárok által készített víz alatti felvételek kiértékelésében közreműködő Dr. Balogh Tamás – egyesületünk elnöke – foglalta össze cikkében, amely a National Geographic Magazin magyar kiadásának weboldalán olvasható.


    ujdonsagok_06_20231019.jpg
    1. kép: Címlapon a LUSITANIA.


    A legújabb kutatási eredményeket összefoglaló cikk elérhető innen.

    Mindezt a 2022. évi kutatásról készült hasonló beszámolóval összevetve, az olvasók teles képet kaphatnak a LUSITANIA roncsairól.

    Az alábbiakban megosztunk néhány, az expedíció ideje alatt a helyszínen kézzel készített rajzot, amelyek a roncs elsüllyedést közvetlenül követő 1915-ös, és a mai, 2023-as állapotát mutatják a hajó orr-részén, amely a 2023. évi kutatás központi területe volt.

    001_38.jpg
    2. kép: A LUSITANIA orr-része a tengerfenéken az orrfedélzet felől nézve 1915-ben (fent) és 2023-ban (lent). Készítette: Dr. Balogh Tamás © 2023.


    002_35.jpg
    3. kép: A LUSITANIA orr-része a tengerfenéken a hajófenék felől nézve 1915-ben (fent) és 2023-ban (lent). Készítette: Dr. Balogh Tamás © 2023.


    003_25.jpg
    4. kép: A LUSITANIA elülső kazánházát befogadó hajótest-szakasz a roncs teteje (az egykori baloldal) felől nézve 2023-ban (fent) és a lemezek alá „”betekintve”, a kazánokkal (lent). Készítette: Dr. Balogh Tamás © 2023.


    005_16.jpg
    5. kép: A LUSITANIA roncsainak áttekintő ábrázolása a hajóorr felől nézve 2023-ban. Készítette: Dr. Balogh Tamás © 2023.


    Az expedíció alkalmával dr. Balogh Tamás átadta a Kinsale-i Lusitania Múzeum & Öreg-orom Jelzőtorony vezetője, Shannon Forde számára a LUSITANIA óceánjárót és a roncsait ábrázoló alkotásait, amelyeket a múzeum örömmel fogadott, kiemelve, hogy ezek hasznos segítséget nyújtanak majd a múzeumlátogatók tájékoztatásában, akik rendszeresen érdeklődnek arról, hogy milyen állapotban vannak most a hajó roncsai. Az ajándékként átadott ábrázolások pontosan ezt mutatják be.

    atadas_v2.jpg
    6. kép: Balogh Tamás bemutatja a LUSITANIA óceánjáróról és a roncsairól készített ábrázolásait Shannon Forde, a Lusitania Múzeum (a roncs jelenlegi tulajdonosa) igazgatója számára az expedíció vezetője, Stef Teuwen társaságában (balra), s a képek ünnepélyes átadása az expedíció tagjaival a Múzeum irodaépülete előtt (jobbra).


    Nagyszerű, ha tetszik a cikk és a benne megosztott képek. Ha érdeklik a szerző munkái, az Encyclopedia of Ocean Liners Fb-oldalán találhat további információkat a szerzőről és munkásságáról.

    A képek megosztása esetén, a bejegyzésben mindig tüntesse fel az alkotó nevét. Köszönöm!

    009_logo_jndigo_blue.jpg

  • Húsz éves a National Geographic Magyarország

    Tags: national_geographic, balogh_tamás, tit_hajózástörténeti_modellező_és_hagyományőrző_egyesület, tit_hmhe, hajózástörténeti_tagozat, National_Geographic, balogh_tamas, National_Geographic_Magazin, TIT

    A kerek évforduló alkalmából a szerkesztőség a Nemzeti Múzeumban - a World Press Photo 2023 tárlat kísérőkiállításán - vonultatja föl a magyar permutáció eddigi két évtizedének legizgalmasabb és legszebb fotóanyagát.

    Húsz év nagy idő. Roppant jól eső érzés, hogy ebből az időből egyesületük immár 19 éve együttműködik a magazinnal, amely rendszeresen közli egyesületünk elnökének hajózástörténeti tárgyú írásait (aki így a magazin repertóriumának tanúsága szerint az egyik legtöbbször publikáló hazai szerző a lapban), páratlan támogatást biztosítva ezzel a hazai hajózástörténeti ismeretterjesztés terén végzett tevékenységünkhöz. Megtisztelő a figyelem és hálával tölt el, amiért az általunk biztosított témák rendszeresen elérhetik a magazinban való megjelenéshez szükséges színvonalat.

    Gratulálunk az évfordulóhoz a National Geographic Magazin Magyarország minden jelenlegi és korábbi munkatársának, illetve a most megnyíló kísérő-tárlathoz, amely a World Press Photo 2023 kiállításon látható holnaptól, a Magyar Nemzeti Múzeumban. Egy kicsit mi is ott vagyunk. Köszönjük!

    Az évfordulós kiállítás 2023.09.22-11.05. között látogatható. Mindenkinek szeretettel ajánljuk.

    huszeves_kiallitas_20230921.jpg

    1. ábra:
    Az eddigi húsz esztendő hajózástörténeti termése: Egyesületünk elnöke, Balogh Tamás a magazin húszéves stáblistájában (balra), a magazin honlapján eddig megjelent hajózástörténeti írásai (középen) és a nyomtatott lap számára készült cikkek lapszámainak címlapjai (jobbra). Külön öröm, hogy a nyomtatott lap számára a közreműködésünkkel készült 9 cikk közül 5 elég érdekesnek bizonyult ahhoz, hogy címük a magazin címlapján is feltűntetésre kerüljön.
  • Beszámoló a történelmi vitorláshajó makettezők XV. országos találkozójáról

    Tags: tit_hajózástörténeti_modellező_és_hagyományőrző_egyesület, tit_hmhe, hocza_istván, hajómodellező_tagozat, TIT, Történelmi_Vitorláshajó_Makettezők_Országos_Találkozója, Pálvölgyi_József, Pék_György

    Egyesületünk szervezésében 2023. szeptember 16-17-én került sor a Történelmi Vitorláshajó Makettezők XV. Országos Találkozójára, amikor Pálvölgyi József tagtársunk birtokán újra összegyűlt a hajósnép.

    Az utóbbi évek találkozóiról készült képek és beszámolók elérhetők a következő linkeken
    (2017-ből itt; 2018-ból itt és itt; 2019-ből itt, 2020-ból itt, 2022-ből itt).

    vegyes.jpg

    1. kép: A 2023. évi seregszemle az Uluburun-i hajótól a mai vitorlás kirándulóhajókig.

    Az idei seregszemlén 37 befejezett, vagy építés alatt álló történelmi vitorlás- és egyéb hajó makettjét és diorámáját mutattak be építőik az ország minden részéből. A bemutatott munkák között az érdeklődők megtekinthették egyrészt a korábbi évek nagy sikerű alkotóinak visszatérő munkáit (3 db), másrészt a tavaly már bemutatott, de akkor még (és azóta is) építés alatt álló maketteken elért előrehaladást (9), valamint teljesen új - eddig még nem látott - munkába vett (7), vagy már elkészült (18) alkotásokkal is megismerkedhettek.

    A legnagyobb újdonságot az M=1:50 méretarányú hatalmas múzeumi modellek kategóriájában Bechler József modellező mester VISEGRÁD gőzöse - a magyar tengeri kisparthajózásban használt legnagyobb utasszállító hajó - makettje, Král Attila ékszernek is beillő Admiralty-stílusú M=1:100 méretarányú nehézfregatt-makettje és Dr. Pék György modellező mester M=1:700 méretarányú diorámájának mikromodelljei, valamint Hocza István dióhéjba rejtett aknamentesítő naszádjai jelentették.

    visegrad.jpg2. kép: Bechler József építés alatt álló VISEGRÁD-ja.


    kral_attila.jpg

    3. kép: Král Attila nehézfregatt-makettje az Admiralty-modellek stílusában.


    pek_gyuri.jpg

    4. kép: Dr. Pék György HMS BARHAM és VALIANT csatahajókat, s az egyik kísérő rombolót bemutató diorámája, a kötelék 1941. november 24-i alexandriai kifutásáról a BARHAM számára végzetes utolsó bevetésre.

    hocza_istvan.jpg
    5. kép: Hocza István dióbél-hajója, a Magyar Honvédség AM-31-es naszádjának kicsinyített mása.

    A bemutatót vetített képes előadások kísérték a Dr. Balogh Tamás részéről a 2022-ben megkezdett és 2023-ban is olytatott LUSITANIA-expedíció idei eredményeiről, Kovács Péter részéről pedig egyesületünknek a Magyar Modellező Szövetséggel közösen Dortmundban, az idei Intermodellbau rendezvényen való részvételéről.

    Külön öröm volt látni, hogy a hajómodell-építő szakma veteránjai is rendszeres résztvevői a rendezvénynek, amelyet évről évre maguk is új alkotásokkal gazdagítanak.

    A szervezésben és lebonyolításban közreműködő minden kedves tagtársunknak, a megjelent érdeklődőknek és kiállítóknak, s a házigazdának, Pálvölgyi Józsefnek ezúton is köszönjük a nagyszerű munkát és a jó hangulatot, amelyben idén is találkozhattak egymással a hajózás és a hajómakett-építés szerelmesei!

    A találkozón készült további képek egyesületünk Facebook-oldalán elérhetők.

  • Előadás a TITANIC-ról és Dr. Lengyel Árpádról

    Tags: titanic, tit_hajózástörténeti_modellező_és_hagyományőrző_egyesület, tit_hmhe, hajózástörténeti_tagozat, carpathia, lengyel_árpád, dr_lengyel_árpád, TIT

    A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Békásmegyeri Könyvtára (Budapest, 1039, Füst Milán utca 26.) meghívására 2023. október 03-án 17:30 órai kezdettel tart előadást Völgyi Péterné Dr. Reich Márta, a TITANIC túlélőit mentő hajóorvos, Dr. Lengyel Árpád unokája és Dr. Balogh Tamás, egyesületünk elnöke, az RMS. TITANIC Magyar Kutatócsoport tagja. A rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várunk.

    meghivo_20231003_2.jpg

     

    Az előadást egyesületünk 2015-ben a magyar orvos unokájával közösen létrehozott kiállítása tablóanyagának bemutatója kíséri, amely Dr. Lengyel Árpád élettörténetét mutatja be a hagyatékában fennmaradt személyes tárgyak, képek, iratok segítségével, melyeket az előadók 2012-ben, a katasztrófa centenáriumára megjelent könyve tett elérhetővé elsőként a nyilvánosság számára.

    Az előadók a TITANIC-katasztrófa és Dr. Lengyel Árpád élettörténetének avatott ismerői, akik nyilvános előadásaikkal , televíziós és rádiós szerepléseikkel gyakran járulnak hozzá a tragédiára és a mentésre vonatkozó ismeretek terjesztéséhez. Erre tekintettel az előadás tartalmából az előadók alábbi linkeken elérhető korábbi nyilatkozatai adhatnak ízelítőt az érdeklődőknek:

    Völgyi Péterné Dr. Reich Márta 2023. januári és szeptemberi rádiónyilatkozatai: itt és itt.
    Dr. Balogh Tamás 2022. évi rádiónyilatkozatai: itt és itt.

    Völgyi Péterné Dr. Reich Márta és Egyesületünk Dr. Lengyel Árpád emlékének ápolásával összefüggő tevékenysége: itt.

    Dr. Balogh Tamásnak a TITANIC történetével összefüggő írásai a National Geographic Magazin weboldalán:

    1) A TITANIC roncsait kutató TITAN merülőhajó halálos balesetével összefüggésben: itt.

    2) A TITANIC roncsainak nemzetközi jogi helyzetéről és kutatásáról: itt

    3) A TITANIC túlélőit ténylegesen mentő magyar orvos, Dr. Lengyel Árpád történetéről itt és itt.

    4) A TITANIC történetéhez kapcsolódó mítoszokról és a valóságról: itt.

    5) Az RMS OLYMPIC (a TITANIC idősebb testvére) balesetéről: itt.

    6) Az HMHS BRITANNIC (a TITANIC fiatalabb testvére) elsüllyedéséről: itt.

    7) A HMT JUSTICIA (a TITANIC féltestvére) elsüllyesztéséről: itt.

     

  • Haditengerészet és szerelmeskönyv

    Tags: balogh_tamás, tit_hajózástörténeti_modellező_és_hagyományőrző_egyesület, tit_hmhe, hajózástörténeti_tagozat, zsigmond_gábor, Zserbó, TIT, pelles_márton, Karády_Anna, Zenta_cirkáló

    Karády Anna 2021-2022 folyamán nem kevesebb, mint négy kötettel - három összefüggő regénnyel és egy, a regényfolyamhoz tartozó novellával - robbant be a hazai romantikus irodalom kortárs szerzőinek közösségébe. Az első kötet kiadása után saját kiadót alapított, s 2023-ban megjelent, illetve megjelenés előtt álló új romantikus regényeiben áttért a tengerészeti témák feldolgozására. Úgy tűnik, Magyarországon a tengerészeti vonatkozások regényes megjelenítése az írónők privilégiuma... Akárhogy is: őszinte örömmel számolunk be a legújabb erőfeszítésekről, melyek hozzájárulhatnak a magyar tengerhajózásra vonatkozó ismeretek terjesztéséhez, annál is inkább, mivel az írónő munkáját a hazai hajózástörténeti szakírók - Pelles Márton és Zsigmond Gábor mellett egyesületünk elnöke, Dr. Balogh Tamás - is támogatták. Erre tekintettel most a legújabb - várhatóan 2023. októberében megjelenő - kötete kapcsán kérdeztük az írónőt.

    361556241_662428319237342_1170684062532237380_n.jpg

    1. ábra: Karády Anna regényei.


    TIT HMHE: Míg a 2021-2022 folyamán megjelent kötetek cselekménye számára a Balaton-part, addig a 2023-ban megjelent és megjelenés alatt álló két kötet számára a kiegyezést követő korszak, a "Boldog Békeidők" adriai tengerpartja és a világtengerek adják a hátteret. Honnan és miért jött a váltás igénye? 

    K.A.: Már az első trilógia, "A füredi lány" cselekményében is a polgárlány és a nemes úr szerelme mellett az eltérő értékrendek és világlátás konfliktusa állt a központban, illetve az volt a fő kérdés, hogy a szerelem képes lehet-e áthidalni ezeket a konfliktusokat. A kétkötetes "Zserbó" sorozatban hasonló alapkonfliktus segít érzékeltetni az olvasókkal azt, hogy minden alkalommal, amikor két ember találkozik, óhatatlanul két önálló - és különböző - egzotikus világ találkozásáról van szó, amelyben a konvenciók és a szokások teremtette bármilyen hasonlóság is legfeljebb csak viszonylagos lehet, így végső soron a kapcsolatban résztvevők feladata a közös értelmezési tartomány kialakítása, ami még nagyobb feladat akkor, ha a résztvevők nem is ugyanazokat a szokásokat követik. A cselekményhez ezúttal közeget biztosító tengerhajózás világának megjelenítése innen nézve talán nem is olyan jelentős váltás, hiszen ennek a váltásnak pont ez a fő szerepe: az egzotikum (a megszokottól gyökeresen eltérő, más körülmények) jelenlétének hangsúlyozása. A mai Magyarország lakóitól ugyanis a Tenger - ha ez egyáltalán lehetséges - még távolabb esik, mint valaha. Úgy csodálkozunk rá tengerészeti örökségünkre, mintha minden részlete egy másik világból származna és nem is a saját örökségünk volna. Mindez ideális alaphelyzet annak átéléséhez, hogy egy kapcsolat - különösen egy a lélek legintimebb régióit megmozgató szerelmi kapcsolat - mindig alapvetően más ahhoz képest, ami hétköznapi, s amit megszoktunk.Az egzotikum ugyanakkor a regény szereplői számára is adottság: a női főszereplő Budapestről érkezik a tengerpartra, ahol soha korábban nem volt dolga, míg az ízig-vérig tengerész férfi főszereplő számára inkább a partra lépés az egzotikum. A tengerészet lovagkorába ágyazott történet szereplői számára tehát kezdettől fogva adott a helyzetük különlegességéből fakadó feszültség. Ezenkívül egy személyes motiváció is indokolta részemről a Császári és Királyi Haditengerészet megjelenítését a regényben. Már "A füredi lány"-sorozatban is kötelességemnek éreztem a Balatonfüred történetére vonatkozóan összegyűjtött információk hiteles átadását az érdeklődőknek. Ugyanez a lelkesedés hajtott akkor is, amikor a magyar tengerhajózás és a magyar részvételű tengeri hadihajózás történetével kapcsolatba kerültem: szerettem volna felhasználni a regényt arra, hogy a megjelenése révén is felhívja a figyelmet erre a mára csaknem teljesen elfeledett világra.

    TIT HMHE: Akkor hát mi a történet műfaja? Történelmi regény, romantikus regény?

    K.A.: A "Zserbó" első kötetének egyik olvasója hű leírását adta ennek, amikor "történelmi romantikus regényként" definiálta a kötetet. A cél valóban kettős: egyrészt és elsősorban ez egy szerelmi történet, másrészt az is feladata, hogy a lehetőségekhez képest hitelesen idézze fel az olvasók számára a kor és a hely hangulatát. Ezért is áll a kötetben a figyelmeztetés: "A történet fikció, de azt tudnunk kell, hogy bizonyos részek egyezése a valósággal nem pusztán a véletlen műve."

    TIT HMHE: Mi hát a kor, a helyszín, s a cselekmény, amihez a tengerészet biztosít látványos hátteret?

    K.A.: 
    1910-es évek, Adria, miközben a világ a Nagy Háború felé tart. Az abbáziai Gerbeaud cukrászdában dolgozó Szépkúti Blanka és báró Hollósy Ármin számára még sok meglepetést tartogat az élet, ám a háború előestéjén született szerelemre megpróbáltatások sora vár. A haditengerészeti mozgósítási parancs kiragadja a szerelmeseket az adriai szigetvilág édenkertjéből, hiszen a tengerésztisztet arra nevelték, hogy a kötelesség előbbre való, mint az élet. A nem várt események pedig összezúzzák az álmaikat. A századelőn játszódó történelmi romantikus regényben betekintést nyerhetünk a tengeri kikötők, világot járt tengerészek különös életébe, majd a huszadik század hajnalának legtündökölőbb éveit követően az Adria megmutatja viharosabb arcát is. A történet szerelemről, magányról, vágyról, és reményről szól miközben az ember létezésének gyakran ismételt kérdéseire keres választ: Azok vagyunk, akinek születtünk? Vagy inkább az határoz meg minket, hogy életünk során kikkel találkozunk? A történetben eközben életre kel az Osztrák-Magyar Monarchia császári és királyi haditengerészete és megismerhetjük Őfelsége Zenta cirkálójának történetét is.

    20230911_110752_1.jpg

    2. ábra: A "Zserbó" c. kötet előzéklapja.


    TIT HMHE: Mi volt a munka legnehezebb része?

    K.A.: 
    Egyrészt a könyvben a történet bizonyos részei a főhősnő szemszögéből íródtak, így válnak ismertté, egyfajta belső monológként. Kihívást jelentett az, hogy ezeket a részeket zökkenőmentesen sikerüljön beilleszteni a cselekmény egészébe. Ennél jóval összetettebb feladatnak bizonyult azonban a történeti hitelesség biztosítása. Hiszen bár a cselekmény nagy vonalakban viszonylag hamar összeállt, a részletes kidolgozáshoz azonban nélkülözhetetlen volt a történeti hűség is. Ennek biztosításában volt segítségemre a kereskedelmi tengerészet történetének bemutatásában jelenleg aktív Pelles Márton-Zsigmond Gábor szerzőpáros és dr. Balogh Tamás, a cs. és kir. haditengerészeti vonatkozások, elsősorban a ZENTA cirkáló tekintetében.

    TIT HMHE: Mikorra várható a kötet megjelenése?

    K.A.: A tervek szerint a közeljövőben - 2023. október végén - már a könyvesboltokban találkozhatnak az olvasók a "Zserbó" szereplőinek történetét bemutató regény második kötetével.

     

    Azok, akik a regény elolvasása mellett a magyar (hadi)tengerészet történetének további alapos tanulmányozásához is kedvet kaptak, Karády Anna az alábbi forrásokat ajánlja:

    Pelles Márton és Zsigmond Gábor részéről:
    A fiumei magyar kereskedelmi tengerészet története 1868-1921.
    A modern Fiume születése 1868-1918 

    Balogh Tamás részéről:
    A TIT Hajózástörténeti, Modellező- és Hagyományőrző Egyesület kiállításai
    Hajózástörténeti füzetek
    Piros-Fehér-Piros a Sárga-tengeren

    Hajózni szükséges - a magyar hadihajózás története
    A National Geographic Magazainban megjelent cs. és kir. haditengerészeti tárgyú írások

    Pelles Márton munkásságával összefüggő további információk itt.
    Zsigmond Gábor munkásságával összefüggő további információk itt.
    Balogh Tamás hajózástörténeti munkásságával összefüggő további információk itt és itt.

  • Történelmi vitorláshajó makettezők XV. országos találkozója

    Tags: tit, tit_hajózástörténeti_modellező_és_hagyományőrző_egyesület, tit_hmhe, hajómodellező_tagozat, Történelmi_Vitorláshajó_Makettezők_Országos_Találkozója, Pálvölgyi_József

    A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan 2023. szeptember 16-17-én (szombaton és vasárnap) érdekes előadásokkal, szakmai fogások bemutatójával és persze a főszereplő hajómodellekkel idén is megrendezésre kerül Budapesten a Történelmi Vitorláshajó Makettezők XV. Országos Találkozója. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

    plakat_4.jpg

    Ízelítő és kedvcsináló a korábbi évek programjaiból: itt.

    A pontos helyszín: itt.

     

  • Virtuális túra az HMS VICTORY fedélzetén

    Tags: tit, tit_hajózástörténeti_modellező_és_hagyományőrző_egyesület, tit_hmhe, hajózástörténeti_tagozat, hajómodellező_tagozat, Múzeumhajók

    Az 1805-ös trafalgari ütközetben híressé vált brit HMS VICTORY sorhajó a világ utolsó fennmaradt ilyen hajója, a portsmouth-i történelmi dokknegyed központi attrakciója. Addig is, amíg befejeződhet 2017-ben megkezdett legutóbbi felújítása, a The Times virtuális túrát állított össze az érdeklődőknek, mi pedig áttekintjük, milyen előzmények után kerül sor az aktuális felújításra, hol tart most a folyamat és mi a jelentősége.

    Az öt éve megkezdett, 35 millió fontba kerülő felújítás még további egy évtizedet vesz igénybe és a célja az 1765-ben épült történelmi hajó élettartamának legalább 50 évvel történő meghosszabbítása.

    A mintegy 6.000 fa (90 %-ban tölgy) felhasználásával épült hajónak nem ez az első kiterjedt felújítása. Némelyikre egy-egy kisebb-nagyobb baleset, harci sérülés, némelyikre avulás miatt került sor. A gondok már a vízrebocsájtásakor elkezdődtek, amikor a jeles nap előestéjén az egyik építőmunkás szemrevételezte a hajót és megállapította, hogy túl szélesre építették: nem fér ki a dokkmedence kapuján. Az egész kaput el kellett távolítani és az azt tartó szélső faoszlopokból is le kellett faragni 12-12 cm-nyit. A vízrebocsájtás után viszont az is kiderült, hogy a hajó enyhén jobbra dől és túl mélyre merül (az alsó ütegsor ágyúnyílásai csak 1,4 m-rel emelkednek a vízszint fölé). Az első problémát ballasztolással megoldották, a másodikat azonban nem lehetett kijavítani: más lehetőség nem lévén, a VICTORY vitorlázási utasításában előírták, hogy az alsó ütegsor lőréseit lehetőleg állandóan zárva kell tartani, viharban pedig tilos kinyitni (ezzel a hajó teljes ágyúparkjának egyharmadát kivonták a forgalomból).

    Bár 5 csatában is részt vett (Ushant - 1778, 1780, Gibraltár - 1782, Szent Vince-fok - 1797, Trafalgar - 1805) nem a háborús károk, hanem az avulás tett nagyobb kárt benne: 1798 decemberében hajózásra alkalmatlannak nyilvánították és csak az HMS IMPREGNABLE elvesztése miatt döntöttek a felújítása és a reaktiválása mellett. Az 1800-1803 között tartó munkák során végül annyi cserére szoruló alkatrészt, rothadt gerendát találtak, hogy a költségek háromszorosan haladták meg az eredetileg tervezettet, és javítás helyett lényegében újraépítették a hajót. Mindaddig nyitott tat-galériáját ekkor alakították át a ma ismert üvegezett tattá, s az ágyúk lőréseinek vonalában mindaddig vörös festésű ütegfedélzeteket is ekkor festették át sárgára (eredetileg a lőrésfedelek is sárga színt kaptak, de Nelson admirális parancsoksága idején ezeket feketére festették át, s a "Nelson-sakktábla" hamarosan a flotta minden hajóján elterjedt (a messziről érvényesülő optikai hatás azt a benyomást kelti hogy a hajó összes lőrését harcra készen kinyitották).

    A hajó hattyúdalát a trafalgári ütközet jelentette: A csatában ráadásul súlyosan megsérült, árbocai többségét elvesztette, így képtelenné vált az önálló helyzetváltoztatásra. Az HMS NEPTUNE vontatta Gibraltárba, ahol elvégezték a legszükségesebb javításokat. Az Admiralitás Tanácsa azonban a hazatérése után magas korára tekintettel a leszerelése mellett döntött. 1807-1830 között további két alkalommal kellett felújítani (1814-ben fém merevítőket építettek be a fa hajótestbe, a kisebb szegektől és csavaroktól eltekintve ezek voltak az első fém szerkezeti elemek a teljesen fából készült hajón) és háromszor változott a feladata is (volt csapatszállító, raktár és börtönhajó). Végül 1831-ben a feldarabolása mellett döntöttek, előírva, hogy használható faanyagát építsék be más hajókba.

    A vég azonban a közvélemény nyomására elmaradt: akkora nyilvános felháborodás támadt a hír nyomán, hogy az Admiralitás végül a portsmouth-i kikötőtengernagyi hivatal zászlóshajójává nyilvánította a hajót, megengedve, hogy néha civil érdeklődők is a fedélzetére lépjenek. A nyilvános látogatások 1833 után kezdtek felélénkülni, amikor a leendő királynő, Victoria, látogatást tett a fedélzeten, hogy a trafalgari ütközet még élő veteránjaival találkozzon. Ez felpörgette a nyilvános érdeklődést, s ettől kezdve évente 10-12.000 ember volt kíváncsi Nelson admirális zászlóshajójára. 1844-től az éves látogatószám 22.000-re emelkedett. 
    Az intenzív látogatói terhelés azonban nem tett jót a hajónak, amelynek a fenntartási munkáira csak minimális költségvetést különítettek el. 1854. áprilisában a szivárgó hajótest - látogatókkal a fedélzetén - elsüllyedt a kikötőben. Szerencsére senki sem sérült meg, a hajót kiszivattyúzták és felemelték, de 1887-ben hasonló okok miatt kis híján újra elsüllyedt. 1904-re már nem hivatalosan "a brit lobogót viselő legkorhadtabb hajó" kétes dicsőségű címét viselte. Állapota kritikussá vált, amikor az HMS NEPTUNE páncélos hajó (a VICTORY-t 1805-ben Gibraltárba vontató hajó utódja) óvatlanul nekiment és csaknem elsüllyesztette. Ekkor ismét napirendre került a sorhajó bontása, amit csak VII. Edward király személyes beavatkozására sikerült elkerülni.

    A jövő generációk számára történő megőrzését 1905-ben, a Trafalgar-i ütközet centenáriumán határozták el, s 17 évig tartó munkával, 1922-re újították fel a "Save the VICTORY" kampány keretében, zömmel közadakozásból, magánadományok segítségével, az ekkorra már hajózásra alkalmatlanná nyilvánított hajót. A viktoriánus korszakban végzett átalakításokat ekkor visszabontották, a fekete-fehérre festett hajótest pedig visszakapta sárga-fekete színeit. Általában az egész hajót a trafalgári ütközet idején érvényes külső és belső megjelenésének megfelelően állították helyre. 1941-ben azonban egy 230 kg-os német bomba, amely a hajótest oldala és a dokk fala között hullott a dokkmedencébe, robbanásával eltörte a hajó gerincét és az előárbocnak a hajótesten belül, a gerinchez rögzített alsó szakaszát.

    A hajót azonban ezúttal is megőrizte - és ezekből a sérülésekből is meggyógyította - a nemzeti kegyelet. Az 1950-es évektől az 1970-es évekig tartó periódus a farontó élőlények (a fafúró bogár és a különböző gombás fertőzések) elleni küzdelem jegyében telt. Eltávolították a válaszfalakat, a hajótestet átfüstölték, a legrosszabb állapotú fa gerendákat pedig az ellenállóbbnak tartott olajos keményfákkal helyettesítették. További ötven év telt el, amikor új, váratlan probléma jelentkezett.

    A VICTORY-t az 1920-as években végrehajtott felújítás idején véglegesen áthelyezték a tengerről a portsmouth-i 2-es szárazdokkba (a világ legrégebbi, máig használatban lévő ilyen létesítményébe), ahol a környező víz támasztó erejének hiánya miatt a hajótest mindinkább megereszkedett (a fedélzetek 2017-re már évente 0,5 cm-rel kerültek közelebb a gerinchez, ami az 1970-es évek óta 20 cm-t jelent). Várható volt, hogy az egész hajó összeroppan a saját súlya alatt, így a 2010-es évek elejére nyilvánvalóvá vált, hogy nem halogatható tovább egy újabb átfogó beavatkozás.

    Ennek részeként 2011-ben leszerelték a hajó árbocait (erre első ízben 1941-ben került sor, hogy megelőzzék a rudazatnak a német bombázások miatti esetleges sérülését), hogy ezzel is tehermentesítsék a szerkezetet. 2021-ben pedig - a megelőző 5 éves tervezőmunka eredményeként - új pneumatikus támasztószerkezetet kapott a hajó, amely lényegében ugyanúgy tartja a súlyát, mintha a vízen ringatózna. Ezzel sikerült kiküszöbölni a hajótestre ható leginkább pusztító energiát, ami a dokkba állításakor a hajótest alá helyezett fém bölcsők jelenléte és a rájuk nehezedő hajótest súlya együtt ébresztett: a bölcsők gyakorlatilag szétvágták a teljes súlyával rájuk nehezedő hajót.

    A durva fém bölcsők kiváltására tervezett, különleges érzékelőkkel felszerelt pneumatikus felfüggesztés nemcsak a hajótest súlyelosztása szempontjából ideális, de az állapotában bekövetkező legkisebb változásokat is azonnal jelzi (a segítségével tulajdonképpen virtuálisan megkettőzték a hajót), így a nagyobb károk bekövetkezése korai beavatkozással megelőzhető, ami mérsékli a költségeket és sokat jelent a hajó jövője szempontjából. Jelenleg a hajótest külső héjazatát alkotó elöregedett palánkozás cseréje és az árbocok állapotfelmérése - szükség esetén cseréje - zajlik.

    Az HMS VICTORY - amellett, hogy Nagy-Britannia tengerészeti hagyományainak kézzel fogható megtestesítője - a világ egyetemes kulturális örökségének is része, mint a legutolsó fennmaradt fa, vitorlás sorhajó, egyebek közt a hajómodellezők kedvelt témája világszerte és Magyarországon egyaránt. Az iránta megnyilvánuló érdeklődést híven tükrözi, hogy évente 350.000 látogatót fogad. A szárazföldbe ékelődő dokkmedencében álló hajó ugyanakkor máig szolgálatban van: az Admiralitás Első Tengeri Lordjának (a haditengerészet katonai parancsnokának) zászlóshajója.

    hmsvictory_wikicomonns.jpg

    Ábra: Az HMS VICTORY teljes díszben (forrás: Wikimedia Commons).