Contents tagged with búvárrégészet
-
A hajókatasztrófa, amely megváltoztatta a világot - a LUSITANIA kutatásának legújabb eredményei
Egyesületünk elnöke, Dr. Balogh Tamás és kutatótársa, Könczöl Péter 2018 óta vesznek részt a LUSITANIA-roncs nemzetközi kutatásában. Az egymást követő években elért eredményekről többször nyilvános előadások keretében számoltak be az érdeklődőknek. A 2024. január 26-án Szegeden tartott előadásról készült felvétel elérhető az R.M.S. TITANIC - Magyar Kutatócsoport YouTube-csatornáján.
Az előadásra a Szegedi Közéleti Kávéház - Dr. Szondi Ildikó - felkérésére, a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Bizottsága székházában került sor. A felvétel elkészítéséhez technikai segítséget nyújtott Orosz Tibor. Köszönet a szervezőknek! -
Előkerült az eddigi legősibb hajóroncs
2024 február közepén röppent fel a hír arról, hogy a toruni (Lengyelország) Nikolausz Kopernikusz Egyetem Víz alatti Régészeti Központjának kutatói – Andrzej Pydyn professzor vezetésével – feltárták az eddigi legősibb hajóroncs-lelőhelyet a törökországi Antalyai-öbölben, a Gelidonya-fok közelében. A hírekből tudható információkkal kapcsolatos további részéletek iránt Tímár Ágnes, a Klub Rádió Galaxis Kalauz című műsorának szerkesztő-műsorvezetője érdeklődött egyesületünk elnökétől, Dr. Balogh Tamástól, aki 2016-2017 között részt vett az UNESCO víz alatti kulturális örökség védelméről szóló nemzetközi egyezménye végrehajtását felügyelő kormányközi testület munkájában, Magyarország képviseletében, 2017-2020 között pedig a Magyar Búvár Szakszövetség Tudományos Bizottságának vezetőjeként tevékenykedett. Az alábbi posztban az adás előtti egyeztetés kérdései és a rájuk adott válaszok olvashatók, míg a felvett és adásba került bővebb, több témát érintő kétrészes beszélgetés meghallgatható a poszt végén megosztott linkekre kattintva.
T.Á.: Milyen emlékeket rejt, illetve tárhat fel egy hajóroncs?
B.T.: Jelenlegi tudásunk szerint mintegy 3 millió különböző korú hajóroncs fekszik szerte a világtengerekben, de ezek közül csak kevesebb, mint 1 % feltárására került sor. A roncsok és a kutatásukkal feltárható leletek, ismeretek jelentősége tehát mindig attól függ, hogy milyen korú, típusú és rendeltetésű hajóról van szó. Milyen céllal indult útnak, mi volt a fedélzetén, milyen körülmények közepette süllyedt el (balesetben, viharban, háborúban), stb. Gondoljunk csak a balesetben elsüllyedt TITANIC-ra, a háborús támadás áldozatává vált LUSITANIA-ra, a tengeri ütközetekben elsüllyedt hadihajókra (a YAMATO-ra, a BISMARCK-ra, a HOOD-ra, a Jütlandi tengeri csata 25 elsüllyedt hadihajójára), a nagy földrajzi felfedezők rejtélyes körülmények között elpusztult hajóira (mint például Ernest Shakleton ENDURANCE nevű hajójára, vagy Sir John Franklin TERROR és EREBUS nevű sarkkutató hajóira), a spanyol kincses flotta viharban, navigációs hiba miatt, vagy kalóztámadások következtében elsüllyedt szállítóhajóira, az ókori görög és római hajókra, és így tovább. Más és más információk kinyerhetők egy fémből épült modern hajó, vagy éppen egy több ezer éves fahajó roncsaiból. Az elsüllyedés helye szintén jelentősen befolyásolja a kutatást, hiszen egy mélytengeri lelőhelynek már a megközelítése is sokkal nehezebb, mint egy partközeli fekvésűé. A mélység ráadásul a maradványok romlását is képes befolyásolni: minél hidegebb és oxigénszegényebb a tenger, annál nagyobb az esély arra, hogy akár szerves anyagok is hosszabb ideig fennmaradhassanak benne. Az elsüllyedés körülményei – baleset, vihar vagy háborús cselekmény – ugyanilyen hatással járnak: egy tengeri csatában felrobbant hajónak jóval kevesebb intakt része és jóval több kisebb-nagyobb szétszóródott maradványa van. Végül az elsüllyedt hajó kora és rendeltetése is befolyásolja a kutatási eredményt, elvégre más kerülhet felszínre egy XX. századi hadihajóból, más egy XIX. századi utasszállítóból és más egy XVIII. századi áruszállító hajó roncsai közül.
1. ábra: A fenti térképen nem az összes, hanem egyedül csak a második világháború alatt elsüllyedt hajó látható. A térképet Rean Monfils készítette, a csendes-óceáni, illetve az atlanti-földközi-indiai-óceáni (AMIO) hajóroncsok földrajzi információs rendszerének adatbázisait egyesítve. (Forrás: itt.)E sokféle változó ellenére azért mégis van általánosan érvényes meghatározás, amennyiben az egy-egy hajóroncs lelőhelyének kutatása során várható legnagyobb érték – az igazi kincs – mindig az információ, a tudás, ami a történtekre, az okokra és a résztvevők életére, szerepére, magatartására vonatkozik. Ráadásul a hajókon szállított rengeteg használati tárgy és a sokféle rakomány is információt hordoz. Hiszen azt szokták mondani, hogy egy hajó annyira összetett alkotás, hogy azon a babakelengyétől a koporsóig minden van (mivel a kontinensek közötti hosszú tengeri utazások ideje alatt számtalan igényt kellett kielégíteni a fedélzeten). Így aztán sokat tanulhatunk a roncsok feltárásából. A balesetben, viharban elsüllyedt hajók roncsinak feltárása segíthet a hatékonyabb hajókezelés és a viharállóbb tervezés módszereinek kifejlesztésében. A harci cselekmények következtében elsüllyedt hajók esetében pedig a támadásoknak ellenállóbb konstrukciók megalkotásához járulhatnak hozzá a tengerfenéken nyugvó maradványok vizsgálatából levont következtetések.
A bronzkori hajóroncsok elsősorban kronológiájuk miatt egyediek, hiszen ezzel a lelettel együtt eddig mindössze három ilyen korú roncsot találtak, de a három közül ez a legrégebbi (a korábban feltárt roncsok a mükénéi kultúrához tartoztak, a mostani viszont a megelőző minószi kultúra része). A hajó maga nem maradt észlelhető, mivel a tengerlakó farontó élőlények már rég felemésztették a fából készült alkatrészeket. Kizárólag a szétszóródott rakomány pozíciója és helyzete, illetve a szikláknak csapódás megakadályozása érdekében kivetett kőhorgonyok alapján állítható, hogy a leletek egy hajótörés helyszínéhez tartoznak. A jelen esetben ezért a most megtalált bronz kori hajóroncs – pontosabban a hajótörés helyszínén lévő lelőhely – leletanyaga az, ami különösen érdekes, hiszen ez nem más, mint a mára már teljesen lebomlott egykori fa hajó rakománya, melynek zömét mintegy 10 tonnányi fémszállítmány alkotta (réz és ón). A rézrudak mindegyike körülbelül 20 kg-ot nyom. Ezek közül eddig körülbelül 30 darab került elő, de sok még mindig a víz alatt, a tengerfenék mélyebben fekvő lejtőjén van. A hajón ezen kívül szállítottak egyfajta viaszt is – amelyet a kohászati eljárásban használtak – de találtak még üveget, csontot, kézműves termékeket. A hajózásra veszélyes, zátonyos partszakasz közelében korábban már több más, hasonló lelet is előkerült. A Gelidonya-fok ugyanis hírhedt hajógyilkos hely, amelyet napjainkban világítótoronnyal jelölnek az arra hajózók biztonsága érdekében. A mindenütt szinte függőleges, magas partfal megakadályozza a kikötést, az erős áramlatok és szelek pedig veszélyeztetik a navigációt. Eleve nagy az esélye tehát annak, hogy itt zátonyra fut egy hajó.
2. ábra: A Gelidonya-fok közelében bonyolódó bronz-kori kereskedelem útvonalai (balra) és a fok maga (jobbra fent és lent).
3. ábra: A bronzkor hajóinak szemléltető bemutatása. (Forrás: TIT HMHE/National Geographic Magyarország)
A lelet korának meghatározását maga a rakomány segíti: a rézrudak ugyanis a tengerben eltöltött idő alatt a sósvíz hatására idővel eldeformálódnak, alakváltozásuk mértéke pedig kijelöli a lelet korát. Ez a rakomány azt igazolja, hogy a most megtalált lelőhely a legkorábbi ismert hajóroncsra utal, amit az emberiség valaha megismerhetett: mintegy 3 500 éves (valamikor Kr.e. 1 500 táján süllyedhetett el). A bronzkorból pedig csupán két hajómaradvány ismert, de ezek is későbbi korokból valók. Az elsőt éppen itt, a Gelidonya-foknál találták meg 1954-ben (a lelet is a helyszínről kapta a nevét), amikor Kemal Aras szivacshalász a mostani lelethez hasonló szétszóródott egész és tört részrudakat azonosított a tengerfenéken. A lelőhelyre a Pennsylvania Egyetem régészprofesszora, Rodney Young szervezett expedíciót 1960-ban, amelyet George Fletcher Bass búvár vezetett, megállapítva, hogy a rudakat szállító hajó valamikor Kr. e 1 200-ban süllyedhetett el. A második bronz kori hajólelet valamivel nyugatabbra, az Uluburun-földnyelvnél került elő, Kas közelében, 1982-ben. A lelőhelyet 1986-1994 között tárták fel a texasi A&M Egyetem munkatársai, Cemal Pulak professzor vezetésével, aki a leletet Kr.e. 1 300 környékére datálta. A Gelidonya-i és az Uluburun-i hajók tehát a mükénéi korban süllyedtek el, a mostani lelethez tartozó hajó viszont jó 200 évvel korábban, vagyis akkor, amikor a térségben még a minószi kultúra dominált. Ennek fényében érthető igazán, hogy miért jelentős a mostani felfedezés, hiszen az eddigi ismeretekhez képest jóval korábbra helyezi a rézmegmunkálás legkorábbi ismert időpontját. A kutatást Andrzej Pydyn, a toruni Nicolaus Copernicus Egyetem Víz alatti Régészeti Központjának munkatársa vezette, aki 2010-ben George Fletcher Bass meghívására már részt vett a Gelidonya-roncs feltárásának 50. évfordulójára szervezett kutatásban.
Nem mellesleg a Gelidonya-roncs feltárása a búvárrégészet kezdetét is jelentette, amelynek mindjárt nagy lendületet is adott, hiszen Svédországban szintén az 1960-as évtizedben találták meg, hozták felszínre és kezdték el konzerválni a XVII. században elsüllyedt VASA hadigalleont, a dánok pedig ugyanekkor találtak elsüllyedt viking hajókat Skuldelevben. A hajóroncsok feltárásától várható hatásokat, értékeket számba véve ezt is célszerű számításba venni.
4. ábra: Fent az Uluburun-roncs és lelőhely elemző leírása érzékletes bemutatását adja annak, hogy mire lehet számítani a most feltárt lelőhelyen. Lent a rakomány eredeti elhelyezését szemléltető ábra. (Forrás minden ábrázoláshoz: Cemal Pulak).
T.Á.: Milyen kortól számít jelentősnek egy ilyen felfedezés?
B.T.: A kérdésre a hatályos magyar és nemzetközi jogszabályok alapján is lehet válaszolni.
A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény szerint régészeti örökség az emberi létnek a föld felszínén, a föld vagy a vizek felszíne alatt és a természetes vagy mesterséges üregekben 1711 előtt keletkezett érzékelhető nyoma, amely segít megismerni az egyetemes kultúrát, az emberiség történetét, kapcsolatát környezetével, valamint hozzájárul az ország területén élt népek és a nemzet történelmének rekonstruálásához, igazolja, bemutatja, alátámasztja népünk eredetét és fejlődését, továbbá amellyel kapcsolatos információszerzés fő forrásai a feltárás és egyéb kutatási módszerek. Ugyanakkor a régészeti örökség – a hadtörténeti örökség régészeti módszerekkel kutatható elemei, a műemléki értékek, és a különböző emlékhelyek mellett – egy nagyobb kategória, a kulturális örökség része.
A víz alatti kulturális örökség védelméről szóló, 2001-ben elfogadott, Magyarországon a 2014. évi IX. törvénnyel kihirdetett egyezmény szerint viszont a „víz alatti kulturális örökség” fogalmába beletartozik minden olyan emberi jelenlétre utaló kulturális, történelmi vagy régészeti jellegű maradvány, amely részben vagy egészében, időszakosan vagy folyamatosan legalább 100 éven át víz alatt volt, például helyszínek, építmények, épületek, tárgyi leletek és emberi maradványok, azok archeológiai és természeti környezetével együtt; a különböző vízi, légi és egyéb járművek, illetve azok valamilyen része, rakománya vagy egyéb tartozéka, azok archeológiai és természeti környezetével együtt; és a történelem előtti korok tárgyi emlékei. A tengerfenéken lefektetett csővezetékek és kábelek viszont nem tekintendők a víz alatti kulturális örökség részének, úgyszintén a tenger mélyén telepített egyéb, még használatban lévő berendezések sem.
A leletek kora és örökségi értéke között tehát valóban van összefüggés, de míg Magyarországon egy fix dátum – az 1711-es év – képezi a határt a régészeti örökség körébe tartozó és az oda nem tartozó értékek között, addig a nemzetközi közösségben legfeljebb csak egy mozgó dátum érvényesül, amennyiben a 100 éve víz alatt lévő emlékeknek tulajdonítanak örökségi értéket.
A most megtalált roncsra visszatérve a kora jelentőségéről már esett szó. Arról viszont nem, hogy a bronzkorban milyen jelentősége volt annak a szállítmánynak, amit a hajó magával vitt. Akkoriban óriási rézigény jelentkezett, mivel a korra jellemző fém, a bronz előállításának egyik alapanyagáról van szó – a bronz a réz és az ón 10:1 arányú ötvözete – viszont a Földközi-tenger térségében csak kevés helyen bányásztak rezet. A kor és a térség ismert rézleletei mind egyetlen helyhez, Ciprus szigetéhez köthetők, ahonnan a mükénéiek, a minósziak és az egyiptomiak is importáltak, élénk tengeri kapcsolatokat .kialakítva a szigettel. S minél több hajó indult útnak, annál több süllyedt el. A most megtalált lelőhelyen is együtt van jelen ez a két fém (kb. 10 tonna réz és 1 tonna ón) egy viaszféleséggel együtt, amit valószínűleg a fémmegmunkálás folyamatában használtak fel, az öntés során. Míg a réz eredete ismert, az ón származási helye sokkal bizonytalanabb, talán a kisázsiai Taurus-hegység, vagy Közép-Ázsia. Akárhogy is: a mostani felfedezés korának jelentőségét az adja, hogy megerősíti a réz tengeri kereskedelmének igen korai, kiterjedt léptékét és összetett mivoltát.
5. ábra: A most megtalált lelőhelyhez tartozóhoz hasonló Uluburun-i hajó makettje (Török András munkája).
A bronzkorból a régészek mindeddig egyes kisebb edényeket fedeztek fel Európa különböző részein és a Földközi-tengeren, de eddig csak három rezet szállító hajót azonosítottak. Már a Gelidonya-roncson is több mint 30 egész és több tucatnyi törött rézrudat találtak, de a leglátványosabb rakományt a Gelidonyánál mintegy 100 évvel idősebb Uluburun-i roncs szállította (ez is a lelőhelynek köszönheti a nevét). Ezt a lelőhelyet Cemal Pulak, a Texas A&M Egyetem munkatársa tárta fel, aki 1986–1994 között vezette a roncs kutatását. A rajta szállított rakomány rendkívüli gazdagsága alapján megállapították, hogy a hajó királyi hajó volt.T.Á.: Hogyan történik a tudományágak kooperációja egy ilyen munkálat során?
B.T.: Egy-egy hajóroncsban és a lelőhelyen talált maradványok feltárása, elemzése, értékelése tipikusan nem „egyemberes” feladat – aligha van ugyanis olyan ember, aki a helyszínen szükséges valamennyi ismerettel egyszemélyben teljes-körűen rendelkezne. Erre tekintettel a roncskutatás összetett feladatát csapatok végzik, amelyekben nemcsak búvároknak van hely, de minden olyan történeti, biológiai, kémiai, fizikai tudomány és segédtudomány (numizmatika, metallurgia, a különböző mérnöki tudományok, stb.) művelőjének is, akiknek az információi kézzelfogható segítséget nyújthatnak a feltárás megtervezése, végrehajtása és az eredmények kiértékelése során.
A különböző tudományterületek művelőinek együttműködése tehát alapfeltétel egy-egy kutatás sikere szempontjából. A víz alatti kulturális örökség védelméről szóló egyezmény ezt úgy fogalmazza meg, hogy rögzíti: a víz alatti kulturális örökségre irányuló tevékenységet kizárólag projektterv alapján lehet végezni és csak a projekt céljának megfelelő tudományos felkészültségű, képzett víz alatti régész irányítása és ellenőrzése, valamint rendszeres személyes jelenléte mellett úgy, hogy a projektcsapat valamennyi tagjának rendelkeznie kell a megfelelő szakképzettséggel és a projektben betöltendő szerepének megfelelő kompetenciákkal.
Az együttműködés szükségszerűsége a most feltárt leletek kutatása során is megnyilvánult, de a feltárás további szakaszainak tervezéséhez is elengedhetetlen. Hiszen a most megismert leletanyag a teljes lelőhelynek csupán egy részéről származik, a lelőhely teljes kiterjedése ennél nagyobb, viszont az eddig nem vizsgált terület mélyebben is fekszik, ami különleges technológia ismeretét és rendelkezésre állását igényli a feltárást végző búvárok részéről (az eddigi feltárás 50 m-nél sekélyebb vízben történt, az ennél mélyebb vizek viszont csak kevertgázos merüléssel és ún.: technikai búvárfelszereléssel megközelíthetők). A feltárásba a búvárok, búvárrégészek mellett egyebek közt metallurgiai és térinformatikai szakemberek, történészek és rajzolók is bekapcsolódtak.
A különböző szakemberek és szakterületek együttműködése ugyanakkor nemcsak a feltárási programon belül – annak résztvevői közt és időtartama alatt – szükséges, de már a feltárás előkészítése, megtervezése és megszervezése/engedélyeztetése időszakában is. A most feltárt bronz kori hajóroncs esetében ez azt jelentette, hogy a feltárást végző Nikolausz Kopernikusz Egyetem Víz alatti Régészeti Központ munkatársainak – Andrzej Pydyn professzornak, Dr. Mateusz Popeknek és Szymon Mosakowski hallgatónak – a kezdetektől együtt kellett működnie a törökországi Akdeniz Egyetem, mint gesztorintézmény, professzorával Dr. Hakan Öniz-zel, akivel magam is együtt dolgozhattam a Víz Alatti Tevékenységek Világszövetsége (Confédération Mondiale des Activités Subaquatiques - CMAS) Tudományos Bizottságában 2017-2021 között.
Az egyetemek közötti víz alatti régészeti együttműködést az UNESCO is támogatja az UNITWIN for Underwater Archaeology program keretében, amely a víz alatti régészettel foglalkozó akadémiai intézmények nemzetközi együttműködési programja és a kutatók közös tevékenységét ösztönzi. A most megvalósult feltárás a 2012-ben indult, az egyetemek közötti oktatási/kutatási tudományos együttműködést és tapasztalatcserét erősítő együttműködés eredményeként valósulhatott meg.
A helyszín egyébként is ideális ehhez, hiszen az Antalyai-öbölből a nyílt tengerre való kihajózás mindig is veszélyes volt a hajózásra, mivel a helyszínen hirtelen és erőteljesen változik meg az áramlás és a szél iránya. Az egész területen sok, különböző korból származó hajó süllyedt el, ezért a víz alatti régészek paradicsoma. A Gelidonya-fokon ma is világítótorony áll, a közelben talált bronzkori roncsok közül pedig az Uluburun esetében víz alatti régészeti parkot is kialakítottak a víz alatti kulturális örökség kezelési és kutatási eljárásainak helyszíni oktatása érdekében. Ehhez 2006-ban felépítették, majd a lelőhelytől nem messze elsüllyesztették az Uluburun hajó másolatát, amely azóta szolgálja az egymást követeő víz alatti régész-nemzedékek felkészítését. A replika elsüllyesztésével kialakított régészeti parkban megvalósított hipotetikus lelőhely-rekonstrukció lehetővé teszi a nagyközönség számára a történelem jobb megértését a roncs-helyszín és a rakomány értelmező bemutatásával. A projekt így a víz alatti régész-képzésen keresztül történő oktatást-kutatást, a szabadidős búvárkodást, valamint a víz alatti kulturális örökség fontosságának és a kezelésére vonatkozó jó gyakorlatoknak a közvélemény előtti tudatosítását szolgáló kísérleti régészeti projektté vált, amely az örökségmegőrzéssel kapcsolatos ismeretterjesztés és az azzal kapcsolatos tudatosság-fejlesztés eszköze is egyben a helyiek és a búvár-szakmai közösségek tagjai körében egyaránt.
6. ábra: Az Uluburun-i hajó rekonstrukciójának elsüllyesztése (fent) és a roncsok állapotának változása 2006-2011 között (lent), ami segít jobban megérteni azt a folyamatot, ahogyan az eredeti hajó szétesett és elenyészett.
A Klubrádió „Galaxis Kalauz” c. műsorában a bronz kori hajóleletről elhangzott beszélgetés linkjei:
a 2024.02.21-i adáshoz (24:05-től): https://www.klubradio.hu/archivum/galaxis-kalauz-2024-februar-21-szerda-1500-39195
a 2024.02.28-i adáshoz: https://www.klubradio.hu/archivum/galaxis-kalauz-2024-februar-28-szerda-1500-39353
A műsor korábbi hajózástörténeti vonatkozású adásai elérhetők az Egyesületünk FB-oldalán elérhető posztokban található linkekre kattintva. -
A LUSITANIA-kutatás újabb eredményei - előadás Szegeden
2024. január 26-án, 16:00 órai kezdettel kerül sor Szegedi Közéleti Kávéház rendezvénye keretében az 1915-ben elsüllyesztett brit LUSITANIA óceánjáró magyar részvétellel zajló kutatásának idén elért eredményeit bemutató előadásra.
Az expedíciós beszámolót egyesületünk elnöke, dr. Balogh Tamás és kutatótársa, Könczöl Péter - mindketten az R.M.S. TITANIC Magyar Kutatócsoport tagjai - tartják majd, akik a National Geographic Magyarország Magazin weboldalán hatrészes cikksorozatban foglalták össze a részvételükkel 2018 óta intenzíven zajló (2022 óta a roncsok helyszíni kutatását is magában foglaló) LUSITANIA-kutatás eddigi legfontosabb eredményeit.
Az összefoglalóból kiderül egyebek közt az is, hogy milyen körülmények járultak hozzá a LUSITANIA rendkívül gyors elsüllyedéséhez, illetve hogyan változott az elsüllyedése óta eltelt évtizedekben, s változik jelenleg is a roncs általános állapota, ami a további kutatás lehetőségeit is befolyásolja. Ízelítőként az alábbiakban megtekinthető egy erről készült animált szekvencia, melynek nagy felbontású, magyarázatokkal ellátott változata az előadásban is szerepel majd.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!További információk:
A rendezvényhez kapcsolódó Facebook-esemény linkje: itt.
A LUSITANIA-val kapcsolatos összes blog-bejegyzésünk: itt.
-
A LUSITANIA-kutatás újabb eredményei - előadás Budapesten
2023. december 16-án, 10:00 órai kezdettel kerül sor a Magyar Búvár Szakszövetség Oktatói Kollégiumának rendezvénye keretében az 1915-ben elsüllyesztett brit LUSITANIA óceánjáró magyar részvétellel zajló kutatásának idén elért eredményeiről.
A rendezvényen való részvétel ingyenes, de az előadó-terem korlátozott befogadóképességére tekintettel az érdeklődők előzetesen jelezzék a részvételi szándékukat az alábbi e-mail címen: [email protected].Az expedíciós beszámolót egyesületünk elnöke, dr. Balogh Tamás és kutatótársa, Könczöl Péter - mindketten az R.M.S. TITANIC Magyar Kutatócsoport tagjai - tartják majd, akik a National Geographic Magyarország Magazin weboldalán hatrészes cikksorozatban foglalták össze a részvételükkel 2018 óta intenzíven zajló (2022 óta a roncsok helyszíni kutatását is magában foglaló) LUSITANIA-kutatás eddigi legfontosabb eredményeit.
Az összefoglalóból kiderül egyebek közt az is, hogy milyen körülmények járultak hozzá a LUSITANIA rendkívül gyors elsüllyedéséhez, illetve hogyan változott az elsüllyedése óta eltelt évtizedekben, s változik jelenleg is a roncs általános állapota, ami a további kutatás lehetőségeit is befolyásolja. Ízelítőként az alábbiakban megtekinthető egy erről készült animált szekvencia, melynek nagy felbontású, magyarázatokkal ellátott változata az előadásban is szerepel majd.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!További információk:
A rendezvényhez kapcsolódó Facebook-esemény linkje: itt.
A LUSITANIA-val kapcsolatos összes blog-bejegyzésünk: itt.
-
Roncsmentés a Balatonon - Az egyetlen megmaradt magyar gyártmányú Messerschmitt 109-es felkutatása és kiemelése
2023. október 26. csütörtökön befejeződött a motorburkolatra festett számjegy alapján csak „Piros Tizenkettes” néven ismert, a második világháborúban lezuhant Messerschmitt 109 G-6 típusú vadászrepülőgép maradványainak felszínre hozatala a Balatonból. A repülőgép különlegessége az, hogy jelenleg az egyetlen fennmaradt magyar gyártmányú Messerschmitt, amely a haza védelmében is harcolt, s a pilótája szomorú története is pontosan ismert, vagyis kiemelt jelentőségű ipar- és hadtörténeti emlék, kiemelése pedig egyike a hazai katonai búvárszolgálat által a víz alatti kulturális örökség védelme érdekében kifejtett eddigi legkiemelkedőbb teljesítményeknek.
1. ábra: A kiemelésről Balatonakarattyán tartott sajtótájékoztató 2023. október 27-én. Jobbra Magó Károly zászlós, hadtörténész, a feltárás tudományos vezetője.
A történeti vonatkozásokat Magó Károly zászlós, az MH Kiss József 86. Helikopterdandár kutatója, hadtörténész tárta fel. Az ő munkája alapján tudható, hogy a „Piros Tizenkettes” az 1941. június 6-án kötött magyar-német államközi szerződés alapján épült Győrben, nem sokkal az 1944-ben történt lelövését megelőző hónapokban (a gép maradványai alapján kijelenthető, hogy az elvesztéséig csak nagyon kevés repült órát teljesített, mivel a motor egyes forgó alkatrészein még a kopásgátló gyári bevonatok is szinte érintetlenül fennmaradtak). A szerződés alapján a németek átadták a licenszeket, amelyek felhasználásával a Magyar Waggon és Gépgyár Rt. a háború végéig 1 108 darabot gyártott a repülőgép erőforrását jelentő Daimler-Benz DB 605 típusú repülőgép-motorokból, s 577 sárkányt (repülőgéptestet) készítettek el, melyek közül összesen 360 darab állt szolgálatba. A gyártósort a Wiener Neustadtban működő repülőgépgyárban szerzett logisztikai tapasztalatok alapján és azokhoz igazodóan alakították ki. Ezzel Magyarország is bekapcsolódott a korszak egyik legmodernebbjének számító haditechnika gyártásába, fejlesztve a saját gyártástechnológiáját, egyben modernizálva a saját légierejét is. A gyártást jólképzett szakembergárda végezte (a magyar gépek így jóval magasabb műszaki színvonalat képviseltek, mint a Németországban esetenként szakképzetlen kényszermunkások által összeszerelt gépek).A gép 1944. július 2-án indult el végzetes bevetésére, azon a napon, amikor a dél-itáliai támaszpontokról felszállt amerikai bombázókötelékek a legnagyobb légitámadást intézték a magyarországi célpontok ellen. A tervek alapján 620 darab B-17-es (Flying Fortress) és B-24-es (Liberator) bombázó hajtott végre támadást Budapest rendező pályaudvarai, az almásfüzitői olajfinomító, a ferihegyi repülőtér, valamint Győr ipari célpontja és a szolnoki vasúti híd, illetve Brod és Vinkovci rendező pályaudvarai ellen. A bombázókat amerikai P-51 (Mustang) s P-38 (Lightning) vadászgépek kísérték, amelyeket a magyar pilóták csak „Mumusként” és „Létraként” emlegettek (utóbbi elnevezés utalás a kéttörzsű gépek egyedi sziluettjére). A P-51-esek a bombázókat biztosították, a P-38-asok a légtér feletti szabad vadászatra kaptak parancsot. A bombavetést elsőként elvégző 459. Bombázócsoport gépeit hazatérőben, a Velencei-tó közelében lepték meg a riasztott magyar vadászok és egy őket támogató német kötelék. A Me-109-esek két támadásában hat Liberator zuhant le. A magyar és német gépek ezután zuhanórepüléssel akartak kitérni a vadászharc elől, de a felbőszült Mustangok egy része üldözőbe vette a földközelbe igyekvő Messerschmitteket, a többi a bombázók közelében maradt Me-109-esekkel és az akkor érkezett Fw-190-esekkel vette fel a harcot. Amerikai részről végül Lowler hadnagy két Me-109-es lelövését és egy eltalálását, Bryan hadnagy két Me-109-es lelövését, Lampe hadnagy egy, Riddle és Lampe hadnagyok közösen egy, Zelinski és Cornis hadnagyok egy-egy Me-109 lelövését, Wattson őrnagy, Covan, D. Franklin és McCharthy hadnagyok pedig egy-egy Fw-190-es lelövését jelentették.
2. ábra: Az 1944. VII. 2-i bevetés és az azt kísérő légiharc általános vázlata (forrás: Arcanum).
Ebben a légiharcban zuhant le a „Piros Tizenkettes” is, amikor egy 5 darab Me-109-esből álló kötelék részeként húzott el alacsony magasságban a Balaton felé, s út közben Lightning-ok támadtak rájuk, amelyekkel a Mustangok megérkezéséig felvették a harcot, majd visszavonultak. Pilótája a túrkevei születésű Beregszászi Károly szakaszvezető volt, aki a visszavonulás közben kapott halálos sebet. A motorja működött, a gép kormányozható maradt (minden valószínűség szerint ez a Lowler hadnagy által jelentett eltalált, de végül elrepült Me-109-es), így földközelben igyekezett egérutat nyerni, de a sebesülése végül megakadályozta ebben, s gépével Balatonakarattya előtt a tó északkeleti medencéjébe csapódott. Az öt visszavonuló Messerschmitt közül összesen három (két magyar és egy német) veszett oda. A másik két pilóta kisebb sérülésekkel túlélte a bevetést (a német pilótát földet érés után a helyiek verték meg, mert azt hitték, hogy amerikai).Beregszászi Sándor mindössze 22 éves volt. 1923. március 14-én született Túrkevén, s tudatosan pilótának készült. Első önálló repülését 1941. június 26-án teljesítette. 1944. április 3-án Hemmert László hadnaggyal együtt Kajdács térségében ért el légi győzelmet. 1944. május 24-én az amerikaiak elleni légiharcban megsérült repülőgépével kényszerleszállást hajtott végre, s megsebesült. Felépülve indult utolsó bevetésére 1944. július 2-án. A tóba zuhant gépéből rejtélyes módon kiszabadult holtteste a partra sodródott, a helyi hatóságok levelezése alapján igen rossz állapotban, akik ezért azonnali temetését tartották szükségesnek. Maradványait mégis szülővárosában, Túrkevén helyezték örök nyugalomra.
Balatonba merült gépére a feledés homálya, s a tó évről évre egy centiméterrel gyarapódó iszapjának mind vastagabb rétege borult. Mindez – utólag – szerencsének bizonyult, hiszen ennek köszönhetően maradhatott fenn a páratlan jelentőségű lelet. Nem minden repülőgéproncs volt ugyanis ilyen szerencsés. A Balatonba zuhant roncsokat a háború után zömmel kiemelték, anyagukat pedig – mint a súlyos nyersanyaghiánnyal küzdő népgazdaság számára fontos fémet – újra-hasznosították. A Balatoni Halászati Vállalat hálóvontatói által 1951-1952 folyamán elvégzett „roncsmentés” során három amerikai bombázó, egy-egy amerikai és orosz, illetve két német vadászrepülőgép maradványait hozták felszínre. A kegyeleti és egyéb megfontolások a gazdasági szempontokhoz képest háttérbe szorultak, ugyanakkor ez az időszak is hozzájárult a regényes történetek iránt amúgy is fogékony vízen járó emberek körében a balatoni kincsek mítoszának megerősítéséhez.
3. ábra: A 2/1. vadászszázad Ferihegyen. A V7 + 90 jelű, Me–109G6 gép előtt Kasza Imre szakaszvezető, Beregszászi Sándor szakaszvezető és egy műszaki katona áll. A gép motorburkolatán ott a piros tizenkettes. (Forrás: Arcanum).
Az elsüllyedt roncsok esetében az igazi kincs a tudás, amelyre általuk szert tehetünk. A „Piros Tizenkettes” esetében Magó Károly zászlós volt az, aki a történtek után 76 évvel – 2020-ban – felkereste Virágos-Kis Sándor őrnagyot, az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár harci búvárainak vezetőjét a roncs valószínűsíthető végső nyughelyét jelző koordinátákkal, amelyeket helyi halászok jelzései alapján azonosított. A tóban fekvő roncsokat gyakran ugyanúgy a halászok találják meg, mint a tengeri társaikat, hiszen egy-egy roncs ideális ívó- és búvóhellyé válhat a halak számára, a megnövekedett egyedszám pedig csábítja a halászokat, akik nemritkán éppen ilyen helyeken veszítik el a roncsokba akadó hálóikat és horgaikat, hogy aztán a búvárokat riasszák azok visszaszerzésére.Most is ez történt, s az első tájékozódó merüléseket azonnali siker koronázta. A rendkívül felkészült műszaki alakulat búvárainak – akik a „Jackal Cave 2020” néven a koordináták által jelzett helyen hajtották végre 2020. szeptemberi kiképző és felkészítő gyakorlatukat – sikerült azonosítani a repülőgépet, amelynek akkorra már csak az egyik légcsavar-szárnya emelkedett a tó fenekét borító vastag üledékréteg fölé. Innen kiindulva azonban hamarosan sikerült kitapogatni a gép motorját és jobb szárnyát, amely a meder alatt kis mélységben feküdt: a szárnyról lehetséges volt puszta kézzel, széles serpő mozdulatokkal eltávolítani a rá rakódott iszapot, melynek eredményeként a szárnynak a vágóéltől a törzs felé irányuló mintegy 4 méter hosszú szakasza vált szabaddá. Megállapítható volt az is, hogy az üledékben további, csatlakozó szerkezeti elemek vannak, így a roncs azonosítása után felszínre hozták a kiemelhető kisebb alkatrészeket – egy, a becsapódáskor összegyűrődött, zöld-piros színű légcsavarkúpot, egy ép, zöld festésű légcsavarszárnyat, a motor egyik oldalburkolatát, amelyen jól láthatóan megmaradt a piros 12-es szám lenyomata, a gép rádióját, a fedélzeti gépágyú kabinon belüli, magyar feliratú borítását, valamint az akkumulátort, a generátort, az üzemanyagszűrőt és a póttartály maradványát – amelyet átadtak a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum számára, a lelőhelyet pedig védelem alá helyezték addig is, amíg folytatódhat a feltárás.
4. ábra: Az a bizonyos piros tizenkettes, szinte hihetetlenül jó állapotban. Az iszap által betakart részek oxigéntől elzárt környezetben gyakorlatilag érintetlenek maradtak.
Már ezek az első leletek is érdekes adalékokkal szolgáltak. Kiderült, hogy a gép nemcsak, hogy magyar, de egyenesen magyar gyártmányú. A „Piros Tizenkettes” segítségével sikerült azonosítani a pilótát, a maradványok alakja és helyzete pedig további információkkal egészítette ki a Beregszászi Sándor szakaszvezető utolsó pillanataira vonatkozó ismereteket. A változtatható állásszögű légcsavarszárny helyzete alapján ugyanis egyértelművé vált, hogy a pilótának a vízbe csapódás előtt mégiscsak motorproblémái lehettek, mivel a csökkent motorteljesítményt a légcsavarszárnyak vitorlázó üzemmódnak megfelelő elforgatásával igyekezett kompenzálni (hogy a légcsavart a siklás közben a gép mellett fellépő légáramlatok is forgassák, hozzájárulva a motor üzemben tartásához). A póttartály azonosítása pedig arra világított rá, hogy a magyar gyártmányú Messerschmittek sem mentesültek a korabeli vadászrepülőgépek nemzetektől független gyakori konstrukciós problémájától, nevezetesen a szárnyak alá függesztett tartalék üzemanyagtartályok leoldhatóságának nehézségeitől. Minden légierőnél előfordult, hogy nem sikerült ledobni a tartályokat, márpedig ezekkel bevetésre indulni, kész életveszély volt, mivel növelték a gép légellenállását és csökkentették a manőverezhetőséget.A lelet megtalálását 2021. júliusában hozták nyilvánosságra, ezt követően az addig kiemelt leleteket kiállították. A feltárás folytatásra azonban a pandémia miatt csak 2023-ban nyílt újra lehetőség. A kulturális örökség védelme iránti elkötelezettség aktuális állapotára és/vagy a lakosság jogkövető önfegyelmére jellemző módon azonban a tó medrében lévő lelőhelyet idő közben komolyan bolygatták. Több beszámoló is érkezett a roncsok felett horgonyzó nagyméretű jachtról, hatósági intézkedés azonban nem történt. A maradványokhoz visszatérő búvárok viszont döbbenten tapasztalták, hogy az iszap alól 2020-ban feltárt jobb szárnynak már csaknem a fele hiányzik, az a vége is, amelyen a magyar felségjelzés volt. Hogy szándékos lelet-eltávolítás, vagy a víz alatti kulturális örökség gondatlan megrongálása (óvatlan horgonyzás) történt-e, nem tudni, az elveszett részek mindenesetre már nem részesülhetnek méltó kezelésben.
Ilyen előzmények után, 2023. júniusában vette kezdetét a lelőhelyen hagyott maradványok kiemelésének megtervezése és előkészítése. A 2020-ban felszínre hozott leletanyag letéteményeseként a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum kezdeményezésére a Honvéd Vezérkar intézkedett a roncs kiemelésének előkészítéséről. A műveletet a Honvéd Vezérkar Kiképzési Csoportfőnöksége koordinálta Antal László dandártábornok vezetésével, aki korábbi parancsnoki beosztásaiban is már több esetben nyújtott nélkülözhetetlen támogatást a víz alatti kulturális örökség védelméhez (például a délszláv polgárháborúban tönkretett mostari híd újjáépítéséhez, vagy az első világháborúban elsüllyesztett SZENT ISTVÁN csatahajóhoz vezetett, a magyar honvédség technikai búvárainak kiképzését is szolgáló emlékmerülés megszervezéséhez és lebonyolításához). A műveletben a haderő katona-búvárokkal működő mindegyik alakulata (a harci búvárokat foglalkoztató MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár mellett a tűzszerész búvárokat foglalkoztató MH 1. Honvéd Tűzszerész és Folyamőr Ezred, valamint a műszaki és felderítő búvárokat foglalkoztató MH II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred, s a MH Bornemissza Gergely 2. Felderítő Ezred) részt vett. Hozzájuk csatlakoztak a MH Egészségügyi Központ és az elhelyezést biztosító MH Rekreációs Kiképzési és Konferencia Központ munkatársai. A tudományos és kutatási hátteret a MH Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a MH. Kiss József 87. Helikopterdandár biztosította. A Magyar Honvédség munkáját szükség szerint civil szervezetek – a Magyar Roncskutató Egyesület, a Naval Hungary Kft. és a Búvár Kft. – tagjai segítették. Ezt a változatos összetételű és tudású állományt az időközben alezredessé előléptetett Virágos-Kis Sándor irányította, s az ő feladata volt csapattá kovácsolni a résztvevőket, akikben a feladat végrehajtásához szükséges együttműködést és az iránta való elkötelezettséget a végrehajtás idejére készített felvarró is tudatosította.
5. ábra: Virágos-Kis Sándor alezredes a feltárás eszközeit és a felszínre hozott leleteket mutatja be az érdeklődőknek.
Első lépésként a Magyar Honvédség 40 tonnás, merülőbázisként és munkaállomásként szolgáló pontonja kerül a Balaton vizére, amely az iszapszivattyúk és a daruk elhelyezésére szolgáló lehorgonyzott felszíni munkateret, javító- és műhelybázist biztosította. Alkalmazását és annak korlátait a tónak a mederviszonyok és a szél által befolyásolt hullámjárása határozta meg. Hamar nyilvánvalóvá vált például, hogy a helyszínre vezényelt darut nem lehet az eredetileg tervezett módon elhelyezni a pontonon, mert erős hullámjárásban beleborulhat a tóba, ahogyan az is nyilvánvalóvá vált, hogy a víz alatt megtisztított motorblokkot nem lehet az eredetileg tervezett módon – egy erre a célra készített és a víz alatt összeállítandó fém keretbe helyezve – kiemelni, mert ha munkavégzés közben az egyensúlyát veszti, akkor beledől a motor körül iszapszivattyúval kimélyített gödörbe.A kiemelés ilyen előzmények után 2023. október 5-én vette kezdetét és a változó időjárási körülmények közepette tizenhét napon át tartott. Az átlagosan 4,5-5 m mély vízben a feladatot végrehajtó búvárok átlagosan 6-8 merülési óra/nap teljesítményt nyújtottak. Az iszapréteg vastagsága (ott, ahol 2020-ban nem távolították el) 80-150 cm között mozgott (a nehezebb részek a gép lezuhanása óta eltelt 80 évben a saját súlyuknál fogva is mélyebbre süllyedtek a tómeder iszapjában). A motort végül az eredeti függesztőpontjainál fogva sikerült kiemelni. A kabin teljesen szétesett, ennek csak a különlegesen megerősített – páncélüveg – homlokzata került elő (a műszerfal és a pilóta alatt és mögött elhelyezett egyéb, még 2020-ban fellelt alkatrészek kíséretében). A többrétegű, vastag üvegfelület anyaghiánya mentén a pókháló-szerű repedések a légiharc jelei: vélhetően egy szemből érkező lövés sikeres találata okozhatta Beregszászi Sándor utólag halálosnak bizonyult sebesülését.
6. ábra: A "Piros Tizenkettes" belőtt kabin-szélvédőjének páncélüvege, a csata drámaiságáról vall.
A felszínre hozott és összegyűjtött lelet-anyagot 2023. október 26-án és 27-én mutatták be a nyilvánosságnak (ekkor készültek a bemutatott fénykép-felvételek is), majd még 27-én elszállították a maradványokat Szolnokra, ahol megkezdik a konzerválásukat, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum pedig ezalatt megtervezi a bemutatásuk módját, s a kapcsolódó kiállítási koncepciót. Egészen biztos, hogy ez a páratlan lelet méltó bemutatást igényel, hiszen – a jelenlegi ismereteink szerint – a „Piros Tizenkettes” a világ egyetlen fennmaradt magyar gyártmányú Messerschmitt típusú vadászrepülőgépe. Története – gyártása, bevetése, elvesztésének és megtalálásának körülményei – pedig egyébként is különlegessé avatják. Mindezt a lelet hadisír jellege csak tovább fokozza, hiszen a huszonkét esztendős Beregszászi Sándor szakaszvezető ebben a gépben töltötte élete utolsó pillanatait. A lelet méltó kezelése ezért kegyeleti feladat is egyben. A katona földi maradványai mellett szolgálatának és önfeláldozó hősiességének utolsó emlékei és néma tanúi. Amelyek most visszatérnek a tó mélyéről az emberek közé.A japán hadsereg hősi halottainak emlékhelyén, a Jaszukuni szentélyben ez a felirat olvasható: „Akik harcoltak és meghaltak a hazáért, azok neve örökké él.” A „Piros Tizenkettes” bemutatásáról ennek megfelelően kell gondoskodni. A méltó emlékezés és emlékeztetés pedig a ma élő utódok kötelessége.
7. ábra: Beregszászi Sándor szakaszvezető repülőgépének gépágyúja, melynek kovácsoltvas csöve a becsapódáskor fellépő erőhatások nyomán elgörbült. A görbület alapján arra lehet következtetni, hogy a gép a jobb oldalával ért vizet először, majd megperdült és talán össze is tört. Ennek következménye lehet a pilótafülke szétesése és az, hogy a motorblokkot a gép hossztengelyéből némileg balra kimozdulva találták meg a tó fenekén.
8. ábra: A repülőgép géppuskái. A felületi rozsda a kiemelés óta - alig néhány nap alatt - képződött a fegyvercső addig gyakorlatilag teljesen sértetlen volt.
9.-16. ábra: A repülőgép légcsavarja, motorblokkja, szárnytövei és futóművei, és a kapcsolódó alkatrészek. -
A LUSITANIA újabb titkai a National Geographic Magazinban
2023. július 13.-21. között járt az Atlanti-óceánban nyugvó LUSITANIA brit óriásgőzös maradványainál a 2022-ben megkezdett első olyan nemzetközi expedíció folytatása, amelynek a legfontosabb feladata a hajót elsüllyesztő torpedó robbanása által érintett terek belső kutatása, s amelynek a roncs kutatástörténetében első ízben magyar tagjai is voltak. A búvároknak már tavaly sikerült bejutni a hajó legelső kazánházába és alaposan felderíteni azt. Idén ez a munka folytatódott és hozott olyan új eredményeket, amelyek alapvetően változtatják meg mindazt, amit a LUSITANIA elsüllyesztéséről eddig tudni lehetett. Az expedíció eredményeit a merülési célok kijelölésében és a búvárok által készített víz alatti felvételek kiértékelésében közreműködő Dr. Balogh Tamás – egyesületünk elnöke – foglalta össze cikkében, amely a National Geographic Magazin magyar kiadásának weboldalán olvasható.
1. kép: Címlapon a LUSITANIA.
A legújabb kutatási eredményeket összefoglaló cikk elérhető innen.
Mindezt a 2022. évi kutatásról készült hasonló beszámolóval összevetve, az olvasók teles képet kaphatnak a LUSITANIA roncsairól.
Az alábbiakban megosztunk néhány, az expedíció ideje alatt a helyszínen kézzel készített rajzot, amelyek a roncs elsüllyedést közvetlenül követő 1915-ös, és a mai, 2023-as állapotát mutatják a hajó orr-részén, amely a 2023. évi kutatás központi területe volt.
2. kép: A LUSITANIA orr-része a tengerfenéken az orrfedélzet felől nézve 1915-ben (fent) és 2023-ban (lent). Készítette: Dr. Balogh Tamás © 2023.
3. kép: A LUSITANIA orr-része a tengerfenéken a hajófenék felől nézve 1915-ben (fent) és 2023-ban (lent). Készítette: Dr. Balogh Tamás © 2023.
4. kép: A LUSITANIA elülső kazánházát befogadó hajótest-szakasz a roncs teteje (az egykori baloldal) felől nézve 2023-ban (fent) és a lemezek alá „”betekintve”, a kazánokkal (lent). Készítette: Dr. Balogh Tamás © 2023.
5. kép: A LUSITANIA roncsainak áttekintő ábrázolása a hajóorr felől nézve 2023-ban. Készítette: Dr. Balogh Tamás © 2023.
Az expedíció alkalmával dr. Balogh Tamás átadta a Kinsale-i Lusitania Múzeum & Öreg-orom Jelzőtorony vezetője, Shannon Forde számára a LUSITANIA óceánjárót és a roncsait ábrázoló alkotásait, amelyeket a múzeum örömmel fogadott, kiemelve, hogy ezek hasznos segítséget nyújtanak majd a múzeumlátogatók tájékoztatásában, akik rendszeresen érdeklődnek arról, hogy milyen állapotban vannak most a hajó roncsai. Az ajándékként átadott ábrázolások pontosan ezt mutatják be.
6. kép: Balogh Tamás bemutatja a LUSITANIA óceánjáróról és a roncsairól készített ábrázolásait Shannon Forde, a Lusitania Múzeum (a roncs jelenlegi tulajdonosa) igazgatója számára az expedíció vezetője, Stef Teuwen társaságában (balra), s a képek ünnepélyes átadása az expedíció tagjaival a Múzeum irodaépülete előtt (jobbra).
Nagyszerű, ha tetszik a cikk és a benne megosztott képek. Ha érdeklik a szerző munkái, az Encyclopedia of Ocean Liners Fb-oldalán találhat további információkat a szerzőről és munkásságáról.
A képek megosztása esetén, a bejegyzésben mindig tüntesse fel az alkotó nevét. Köszönöm!
-
Tudósítás a KAISER FRANZ JOSEF I. cirkáló roncsainak 2023. évi kutatásáról
Az RTL Klub „Fókusz” c. műsorának 2023-07-12-i adása „Magyar roncskutató búvárok történetei” címmel közölt riport-műsort a KAISER FRANZ JOSEF I. cirkáló roncsaihoz Miklós Tamás által vezetett 2023. évi expedíció kapcsán (a cirkáló roncsait első ízben 2008-2011 között kutatta Czakó László, akinek munkáját fia, Czakó Ádám 2013-ban folytatta). A műsorban a 2023. évi expedíció vezetője, Miklós Tamás és merülőtársa, Farkas Zsolt mellett nyilatkozott egyesületünk elnöke, Dr. Balogh Tamás is, aki a 2008. és 2011. évi expedíciók történeti-műszaki szakértőjeként kapcsolódott be a kutatásba. A műsor elérhető: itt.
További információk:
1) A 2008. évi expedícióról Egyesületünk Hírlevele 2008/1-2. számának 10-15. oldalán: itt.
2) A 2009. évi expedícióról Czakó Lászlótól az "Örvények titkai" c. búvárrégész blog 2009. május 14-i posztjában: itt.
3) A 2011. júniusi expedícióról Czakó Lászlótól a "Búvárinfo" c. weboldal 2011. szeptember-októberi számában: itt.
4) A 2013. évi expedícióról Balogh Tamástól Egyesületünk honlapján és Czakó Ádámtól a "Karsztvíz Sportegyesület" weboldalán.
5) Balogh Tamásnak a hajó történetét feldolgozó kéziratáról: itt, s az osztrák-magyar hadihajózási könyvsorozatában a cirkáló testvérhajója, a KAISERIN ELISABETH történetéről megjelent kötetéről: itt. -
Új víz alatti roncsfotó album – nem csak búvároknak
Kellemes meglepetést jelentett, amikor a dán búvár és víz alatti fotós, René B. Andersen elküldött pár fotót, amelyek új könyve néhány oldalát mutatták. Azokat az oldalakat, amelyeken az egyesületünk elnöke, Dr. Balogh Tamás által készített roncsrajzok láthatók azokról a hajóroncsokról, amelyeket a 2016. évi centenáriumi Jütland-expedíció keresett fel, amelynek mindketten tagjai voltak. A rajzok áttekintést adnak azokról a hajóroncsokról, amelyeket René páratlan szépségű víz alatti fotói mutatnak be abban a két kötetes új könyvben, amely Skandinávia hajóroncsairól szól
A „Legendák a hullámok alatt – Skandinávia I. II.” című könyv 2022. novemberében jelent meg. Szerzői a dán René B. Andersen víz alatti fotós és az amerikai Andrew Marriott, a DivePhotoGuide víz alatti film- és fényképfelvételekre szakosodott szakportál szerkesztője, maga is búvár.
A két kötetes munka tele van a legcsodálatosabb víz alatti roncsfotókkal, amelyek Skandinávia hét nagy régiójában készültek és 60 hajóroncsot mutatnak be: 1) az Aland-szigeteken 5 hajóroncsot, 2) Gotland szigetén 8 hajóroncsot, 3) Skania és Rügen vidékén 12 hajóroncsot, 4) a Skagerrak és a Kattegatt vidékén 7 hajóroncsot, 5) Jütlandnál 5 hajóroncsot, 6) Dél-Norvégiában (Kristiansand, Bergen és a Sogne-fjord vidékén) 15 hajóroncsot, illetve 7) Közép-Norvégiában (Alesund és Midtgulen vidékén) 8 hajóroncsot.
A víz alatti felvételeket alapos történeti kutatás eredményeit feldolgozó történetek és háttérinformációk egészítik ki. A könyvben bemutatott roncsok meglehetősen nagy mélységben fekszenek, megközelítésük újra-légzővel és sok órányi dekompresszió árán volt lehetséges.A könyvek A4-es formátumúak, tele vannak színes képekkel, és mindkettő 272 oldalas, így a súlyuk 4,5 kg. Nehéz, de annál szebb olvasmány… Örömteli volt a lehetőség hozzájárulni az elkészítéséhez.
Nagy gratuláció az alkotóknak!
További információk a könyvről: itt.
További információk a 2016. évi centenáriumi Jütland-expedícióról: itt.
-
A LUSITANIA titkai - előadás Budapesten
"A LUSITANIA titka. - Expedíciós beszámoló az 1915-ben elsüllyedt sorsfordító hajó roncsai kutatásának magyar résztvevőjétől." címmel tart előadást az elsüllyedt óceánjáró kutatásában résztvevő Dr. Balogh Tamás, egyesületünk elnöke, és kutatótársa, Könczöl Péter a Magyar Búvár Szakszövetség őszi szakmai kapcsolatépítő rendezvénye keretében.
A LUSITANIA személyszállító óriásgőzös a TITANIC mellett talán a legismertebb hajó. 1915-ös megtorpedózása összefügg az Egyesült Államok belépésével az első világháborúba, ami megváltoztatta a háború és ezzel a történelem menetét. A harmincas évek óta eddig 14 kutatócsoport járt a roncsoknál, a 2022-ben lezajlott legutóbbi expedícióban pedig - amelyről a National Geographic Magazin is beszámolt - kutatóként egyesületünk elnöke is közreműködött a merülési célok kijelölésében, a helyszíni elemzésben és a roncsmező rekonstrukciójában. Az expedíció eredményei olyan kérdéseket is eldöntöttek, amelyekről a hajó elsüllyedése óta senki sem tudott semmi biztosat. Az előadás keretében a kutatók a helyszínen szerzett tapasztalatokról számolnak be az érdeklődőknek.
Az előadók a Szegedi Tudományegyetem 26. Őszi Kulturális Fesztiválja keretében, 2022. október 28-án számoltak be először a híres hajó roncsainál gyűjtött legfrissebb információkról, nagy sikerrel:
A hallgatóság részéről érkezett visszajelzések:
"Nagyszerű előadás volt! Rendkívül érdekes technika történeti és történelmi érdekességekkel teli. Jó volt picit bepillantani a kutatók és az expedíció "kulisszatitkaiba". Bevallom, engem a Lusitania történetének emberi oldala is mélységesen megérintett. Köszönet a szervezőknek és az előadóknak! Sok erőt, kitartást és jó egészséget kívánok a további kutatáshoz, munkához!"
A szervezők részéről kapott reflexiók:
"A péntek esti időponthoz képest jó sokan összegyűltünk. Több munkatársamtól is azt a visszajelzést kaptam, hogy hosszú ideje nem láttak ilyen magas színvonalú és szórakoztató előadást."A LUSITANIA roncsainál végzett feltárás illeszkedik az előadók eddigi tevékenységéhez és együttműködéséhez:
Balogh Tamás roncskutató tevékenysége keretében 2002-2022 között az Atlanti-óceánon, valamint az Északi- és az Adriai-tengeren 16 hajóroncs (2 óceánjáró, 1 csatahajó, 4 csatacirkáló, 3 cirkáló, 1 romboló, 1 torpedónaszád és 2 tengeralattjáró) feltárásában közreműködött, 2016-2017 között az UNESCO-nak a Vízalatti Kulturális Örökség Védelméről szóló Egyezménye végrehajtását felügyelő kormányközi testületében Magyarországot képviselte, 2017-2020 között pedig a Magyar Búvár Szakszövetség Tudományos Bizottságát vezette, ezen kívül rendszeresen publikál a hajóroncsok kutatása témakörében (bővebben itt).
Könczöl Péter az óceánjáró személyhajók történetének kutatására irányuló tevékenysége keretében, mint az emberiség egyetemes kultúrtörténetének részét képező, páratlanul érdekes műszaki alkotások emlékanyagának egyik legkiemelkedőbb magyarországi gyűjtője jelentős archív fényképi- és tárgyi anyagot (papírrégiségek, könyvek, egykori használati tárgyak) gyűjtött össze, amellyel 2007-2022 között hozzájárult több kiállítás (egyebek között a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban bemutatott 2012. évi centenáriumi TITANIC kiállítás) megrendezéséhez, s az RMS TITANIC Magyar Kutatócsoport kutatójaként az óceáni személyhajózásra vonatkozó hazai ismeretterjesztő események rendszeres résztvevője (bővebben itt).Az esemény helyszíne: Magyar Sport Háza, földszinti tárgyaló (Budapest, Istvánmezei út 1.-3., 1146). Időpontja: 2022.11.26. szombat: 11:00 óra. Az előadáshoz tartozó facebook-esemény linkje: itt.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk.
-
A LUSITANIA titkai - Előadás Szegeden
"A LUSITANIA titka. - Expedíciós beszámoló az 1915-ben elsüllyedt sorsfordító hajó roncsai kutatásának magyar résztvevőjétől." címmel tart előadást az elsüllyedt óceánjáró kutatásában résztvevő Dr. Balogh Tamás, egyesületünk elnöke, és kutatótársa, Könczöl Péter a Szegedi Tudományegyetem 26. Őszi Kulturális Fesztiválja keretében.
A LUSITANIA személyszállító óriásgőzös a TITANIC mellett talán a legismertebb hajó. 1915-ös megtorpedózása összefügg az Egyesült Államok belépésével az első világháborúba, ami megváltoztatta a háború és ezzel a történelem menetét. A harmincas évek óta eddig 14 kutatócsoport járt a roncsoknál, a 2022-ben lezajlott legutóbbi expedícióban pedig - amelyről a National Geographic Magazin is beszámolt - szegedi származású kutatóként egyesületünk elnöke is közreműködött a merülési célok kijelölésében, a helyszíni elemzésben és a roncsmező rekonstrukciójában. Az expedíció eredményei olyan kérdéseket is eldöntöttek, amelyekről a hajó elsüllyedése óta senki sem tudott semmi biztosat. Az előadás keretében a kutatók a helyszínen szerzett tapasztalatokról számolnak be az érdeklődőknek.Az esemény helyszíne: Szegedi Tudományegyetem, Klebelsberg Könyvtár, földszint AudMin. (6722 Szeged, Ady tér 10.). Időpontja: 2022.10.28. péntek: 18:00 óra. Az előadáshoz tartozó facebook-esemény linkje: itt.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk.
A rendezvény szervezői által az előadásról a helyszínen készített felvétel megtekinthető itt. Köszönjük!