Bemutatkozás
Egyesületünk bemutatkozása
Egyesületünkről
A legrégebbi alapítású és ma is működő, egyben a legnagyobb taglétszámú magyar hajózástörténeti civil szervezet vagyunk - az ország egész területén rendszeresen jelentkező ismeretterjesztő programjainkkal, illetve országos jelentőségű kiemelt rendezvényeinkkel egyre alaposabban tárjuk fel és mind többekkel ismertetjük meg a hazai hajózás múltját, ápoljuk jeles hagyományait és (a számunkra adott keretek között) alakítjuk a jövőjét is. 45 éves születésnapunkon áttekintettük egyesületünk és elődeinek történetét, mely blogunkban olvasható. Tekintse meg teljes portfóliónkat is.
Érdekel a tagságAhogy kezdődött
1979 -ben alakult meg a TIT Hajózástörténeti és Hajómodellező Klub.
1981 -ben belépett a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatba, amelynek karakterét a személyességre építő tudományos ismeretek terjesztése adja.
A Klub teljes mértékben azonosult a TIT azon célkitűzésével, hogy közérdeklődésre számot tartó témakörökben ismeretterjesztő, kulturális, kisközösségi és szabadidős programokat rendezzen. Ennek megfelelően programjai az általános, a szakmai, és a tudományos igényű hajózástörténeti műveltség megalapozását és elmélyítését szolgálják változatos tartalmi és formai eszközök felhasználásával.
Tevékenységünk kezdettől fogva kettős: egyrészt a hazai és a nemzetközi kereskedelmi- és hadihajózással kapcsolatos ismeretek gyűjtése és magas szintű átadása, ismeretterjesztő tevékenység folytatása; másrészt a kapcsolódó hazai modellező tevékenység támogatása, a hajómodellezés iránt érdeklődők ismereteinek, gyakorlati készségének fejlesztése.
1990 -ben a TIT Természettudományi Társulat jogutódjaként létrejött a TIT Stúdió Egyesület, amely a hagyományokra építve szélesítette tevékenységi körét. Ezek közé tartozik a tudománybarát hobbi klubok működtetése, amelyek a legszélesebb korosztályi rétegek számára biztosítják a természet és történettudományi ismeretek elmélyítését: előadássorozatok, tudományos és hobbi kiállítások, gyűjtő utak, börzék szaktanácsadások, családi és szabadidős programok keretében és kiadványok megjelentetésével. Programjainak köszönhetően Klubunk az új intézmény struktúrában is életképesnek bizonyult.
2009 -ben Klubunk tagsága elhatározta, hogy – a magyar „hajóséletben” elsőként a szétforgácsolt erőforrások egyesítésére – új Egyesületet alapít a Császári és Királyi Haditengerészet Egyesülettel közösen. A TIT Hajózástörténeti, -Modellező és Hagyományőrző Egyesület, röviden TIT HMHE 2010. januárjában alakult meg.
Tevékenységünk
A Klub alapítása óta igyekszik változatos kínálatot biztosítani a hajózás iránt érdeklődők számára. Tevékenységünk az elmúlt években kiterjedt az alábbiakra:
Ismeretgyűjtés és terjesztés
Működésünk kezdetén szakkönyvtárat hoztunk létre, hogy elérhetővé tegyük a nehezen hozzáférhető szakanyagokat. Tagjaink rendszeres publikációival bővítettük a hajózástörténeti ismereteket, és célunk a hazai hajózástörténet emlékeinek megőrzése és megismertetése. Előadásokat szervezünk, tagjaink rangos folyóiratokban publikálnak, és hazai és nemzetközi szakkonferenciákon szerepelnek. A Kossuth Rádió is közvetítette előadásainkat, és kiállításokon tárlatvezetéssel is közreműködünk.
Érdekel
Modellezés
Minden évben modellkiállítást szervezünk, és tagjaink részt vesznek rangos hazai és nemzetközi versenyeken. Modellezőink egyedi alkotásokkal képviselik klubunkat, a mikromodellektől a rádió-távirányítású önjáró modellekig. A budapesti Közlekedési Múzeumban kiállított "Victory" modell jól mutatja munkáink magas minőségét. Klubnapokon szakkönyvek, folyóiratok, tervrajzok, makettek adás-vételére és szaktanácsadásra is van lehetőség. Vállaljuk fahajók összeállítását, diorámák készítését és fa dísztalpak, bemutató tárolók készítését.
Érdekel
Tagság
Tagságunkat a sokszínűség jellemzi, amely elengedhetetlen a színvonalas működéshez. Tagjaink között vannak hajózástörténeti szakmunkák szerzői, a hajógyártás mesterei és elismert modellezők, akik előadásaikkal és gyűjtőmunkájukkal járulnak hozzá klubunk sikeréhez. Munkánkkal teljesítjük alapítóink, Dr. Marjai Imre és Serényi Péter célját, hogy a hajózástörténet és a történelmi hajók modellezése iránt érdeklődőket klubszerű formában tömörítsük.
ÉrdekelAmit vállalunk
Mindenkinek
-
Tudományos konferenciák, szakmai tanácskozások, előadások szervezése
-
Pedagógus továbbképzések megtartása
-
Iskolán kívüli felnőttoktatási programok, képzések lebonyolítása
-
Szabadegyetemi sorozatokon előadások tartása
-
Tudományos ismeretterjesztő és hobbi kiállítások megszervezése
-
Történeti-műszaki szakértői közreműködés
-
Hajózástörténeti szakmai kiadványok írása és grafikai előkészítése
Tantervkövető hajózástörténeti előadások iskoláknak, képzőhelyeknek
-
Az ókori világ hajózása (görög gyarmatosítás, görög-perzsa harcok, rómaiak és Carthago, Actium, Augustus és a kalózok, Pannónia római kori emlékei, Aquincum, Bölcske, stb.)
-
A viking kalandozások (Leif Erikson)
-
II. András magyar király szentföldi hadjárata
-
Korai kínai felfedező utak (Cseng-Ho)
-
A hajóépítési és hajózási ismeretek változása és a nagy földrajzi felfedezések (Kolumbusz, Vasco da Gama, James Cook utazásai, stb.)
-
A török világ Magyarországon (dunai hajóhadak története, titeli sajkások, stb.)
-
A második mexikói császárság és Habsburg Miksa (Ferenc József testvére Amerikában és az osztrák-magyar légió)
-
Tengerre épült birodalmak, gyarmatosítás (a Ferenc József-föld felfedezése, orosz-japán háború, csuzimai ütközet, Port Arthur, stb.)
-
Az első világháború (korlátlan tengeralattjáró-háború, Lusitania elsüllyesztése, Jütland, Otrantó, stb.)
-
Az osztrák-magyar haditengerészet története (flotta szervezete, hajói, jeles személyiségei, csatái, eseményei, ünnepnapjai, emlékhelyei, a flotta távoli utazásai, földrajzi felfedezései, stb.)
-
A második világháború tengeri összecsapásai (Pearl Harbour, Midway, Matapan, Leyte, Korall-tenger, stb.) és hatásuk a háború menetére