Az Egyesületünk szervezésében, illetve közreműködésével zajló augusztus 20-i programok véget értek. A nagy érdeklődés mellett zajlott rendezvényekről az alábbiakban Dr. Ákos György tagtársunk, a Hajózástörténeti Tagozat vezetője, valamint Hocza István tagtársunk, Egyesületünk titkára szöveges és képes beszámolója közlésével adunk ízelítőt azoknak, akik idén nem csatlakozhattak hozzánk, de a képeket látva, s a beszámolókat olvasva esetleg kedvet kapnak hozzá.

2023. augusztus 18-20. (Dr. Ákos György beszámolója):
"Befejeződött az Európa Rendezvényiroda PANNÓNIA hajóján az Egyesületünk által rendezett '150 év szolgálat - a LEITHA/LAJTA monitor története, 1872-2022' című háromnapos kiállítás. A kiállítás, ezt minden fellengzősség nélkül mondhatom, teljes siker volt. Az első két nap is (bevallom, várakozásomon felül) sok látogató volt, de 20-án özönlöttek a vendégek, többségük családosan, gyerekekkel. Tényleg nagy volt az érdeklődés - a vendégkönyv betelt! Számos neves vendégünk is volt, itt csak megemlíteném az angol Alexander Pockington urat, akit a modern kori hadihajók iránt érdeklődők feltehetően DRACHINIFEL néven ismernek remek YouTube videóiról. (Néhány nappal korábban a Hadikiötőben találkoztunk vele Bánsági Andor tagtársunk kíséretében, akkor hívtuk meg a kiállításra.) A kiállításban Egyesületünk részéről tárlatvezetőként részt vett Székely László (aki mind a három napot - egyenruhában - végigizzadta!), Lábody László és szerény személyem. Ismét megemlítem, hogy a kiállítás szervezésében oroszlánrész jutott Hocza Pistának (aki ezzel egyidejűleg egy másik kiállítást is rendezett és vezetett a Városligetben, és akire hárul még ennek a kiállításnak a lebontása és visszaszállítása is!), valamit persze elnökünknek, Dr. Balogh Tamásnak, aki tető alá hozta a szerződést a megrendelővel és, aki a bemutatott számos remek (és látványos!) hajózástörténeti posztereket (roll-upot) is létrehozta. Számos Egyesületi tagunk is eljött megtekinteni a kiállítást, és remélhetőleg új tagokat, vagy legalábbis az Egyesület iránt érdeklődőket sikerült toboroznunk. Köszönet az Európa Rendezvényiroda munkatársainak, akik mindenben segítségünkre voltak, valamint minden közreműködőnek és résztvevőnek." A rendezvényről készült fényképek megtekinthetők facebook-oldalunkon.

Hocza István képes beszámolója megtekinthető egyesületünk facebook-oldalán.

Ahogyan az érdeklődők azt megszokhatták, az idei augusztus 20-i ünnepségek keretében is gazdag hajózástörténeti programkínálattal várjuk a lelkes hajóimádókat.

2023. augusztus 18: Pilismaróton, a helyi önkormányzat a helyi lakosok kezdeményezésére emlékparkot alakít ki Dr. Lengyel Árpád, a TITANIC túlélőit mentő CARPATHIA gőzhajó magyar orvosa emlékére (pontos helyszín és időpont az előbbi linkről nyíló programismertetőben). A programhoz csatlakozva a doktor családjával és a pilismarótiakkal közösen emlékezünk Dr. Lengyel Árpádra. Ebből az alkalomból a településen is bemutatjuk a magyar orvos életéről készített vándorkiállításunkat. A rendezvényen felavatják az emlékparkba készült két emléktáblát (tervezte: Hajdu Diána okl. építészmérnök). Ez az első alkalom, hogy közterületet neveznek el Dr. Lengyel Árpádról. Az avatás alkalmából az önkormányzat emlékbeszéd megtartására kérte fel egyesületünk elnökét, amelyet - távollétében - Dr. Ákos György, a Hajózástörténeti Tagozat vezetője mond el majd.

1. kép: A Pilismarótra tervezett emlékmű első változata (fent balra, készítette: Dr. Balogh Tamás), s a végleges tervek és a kialakítás látványtervei (fent jobbra és lent, készítette: Hajdu Diána). 

2023. augusztus 18-20.: A hajózási engedélyének meghosszabbításához szükséges karbantartási munkák miatt távol levő LAJTA Monitor Múzeumhajót a 2023. augusztus 20-i budapesti ünnepségek idején a monitor történetét a tavalyi esztendőben bemutató vándorkiállításunk helyettesíti az ünnepségekhez kapcsolódóan a múzeumhajó pontonján az Európa Rendezvényiroda Kft. jóvoltából látogatható PANNÓNIA motoros fedélzetén, 2023. augusztus 18.-20. között, naponta 10:00-tól 18:00 óráig, az Országház északi homlokzata előtti horgonyzóhelyen.

2. kép: A LAJTA Monitor Múzeumhajóra emlékező és a monitor hajótípus történetét a kezdetektől napjainkig bemutató kiállítás építése és az építők: Dr. Ákos György, Dr. Balogh Tamás, Hocza István.

2023. augusztus 20.: A harmadik rendezvény egy sátras hadihajós kiállítás lesz a MH 1. Honvéd Tűzszerész és Folyamőr Ezred részéről, amelyen az alakulattal közösen kialakított csapattörténeti gyűjtemény és az alakulat számára készített legújabb kiállításunk anyaga lesz megtekinthető a Városligetben, a VARÁZSLIGET gyermek program keretében a Kós Károly sétányon, a Vajdahunyad Vára előtti területen, ahol a Honvédség alakulatai és technikái is kitelepülnek.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Egyesületünk Hajómodellező Tagozata (Kovács Péter) szervezésében és tagtársunk, Selyem János közreműködésével 2023. augusztus 5-én (szombaton) Táton kerül megrendezésre az élethű hajómodellek NAVIGA Országos Bajnoki futama.

Az RTL Klub „Fókusz” c. műsorának 2023-07-12-i adása „Magyar roncskutató búvárok történetei” címmel közölt riport-műsort a KAISER FRANZ JOSEF I. cirkáló roncsaihoz Miklós Tamás által vezetett 2023. évi expedíció kapcsán (a cirkáló roncsait első ízben 2008-2011 között kutatta Czakó László, akinek munkáját fia, Czakó Ádám 2013-ban folytatta). A műsorban a 2023. évi expedíció vezetője, Miklós Tamás és merülőtársa, Farkas Zsolt mellett nyilatkozott egyesületünk elnöke, Dr. Balogh Tamás is, aki a 2008. és 2011. évi expedíciók történeti-műszaki szakértőjeként kapcsolódott be a kutatásba. A műsor elérhető: itt.

További információk:

1) A 2008. évi expedícióról Egyesületünk Hírlevele 2008/1-2. számának 10-15. oldalán: itt.

2) A 2009. évi expedícióról Czakó Lászlótól az "Örvények titkai" c. búvárrégész blog 2009. május 14-i posztjában: itt.

3) A 2011. júniusi expedícióról Czakó Lászlótól a "Búvárinfo" c. weboldal 2011. szeptember-októberi számában: itt.

4) A 2013. évi expedícióról Balogh Tamástól Egyesületünk honlapján és Czakó Ádámtól a "Karsztvíz Sportegyesület" weboldalán.

5) Balogh Tamásnak a hajó történetét feldolgozó kéziratáról: itt, s az osztrák-magyar hadihajózási könyvsorozatában a cirkáló testvérhajója, a KAISERIN ELISABETH történetéről megjelent kötetéről: itt.

A mélytengeri merülőeszközök története a TITAN-katasztrófa kapcsán

2023. június 18-án röppent fel a hír arról, hogy megszakadt az összeköttetés a TITANIC roncsaihoz indult gazdag turistákat szállító TITAN merülőhajóval, 22-én pedig az amerikai parti őrség bejelentette, hogy a merülőhajót összeroppantotta az Atlanti-óceán mélyén uralkodó hatalmas nyomás. A történtek szomorú apropóján vázlatos áttekintését adjuk az extrém mélységekben használt merülőeszközök fejlődésének.

Bár a világóceán minden földi élet "magzatvize", a szárazföldi élethez alkalmazkodott ember nem mozog többé otthonosan benne, az életét megóvni képes eszközök nélkül pedig elpusztulna mélységeiben. A vízbe merült ember számára a felszín alól történő levegővétel lehetőségét akár egy szalmaszál is biztosíthatja, ám a nagyobb mélységekben történő munkavégzéshez komolyabb eszközökre van szükség: az élet védelmét a búvárfelszerelések és a tengeralattjárók biztosítják.

A "búvárkodás" az emberiség története során a nagy műszaki újítások és az ipari forradalom koráig leginkább a szabad tüdős merülést jelentette, s végső határai egybeestek az emberi szervezet teljesítő- és tűrőképességének határaival. Az első, név szerint is ismert női búvár még ugyanezt a technikát használta Kr.e. 500-ban, amikor egy görög szobrász, Scyllias és a lánya, Hydna igyekezett elvágni Xerxész perzsa király Hellászra támadó hajóinak horgonyát. A szivacshalászok technikáját használva - lélegzetüket visszatartva - merültek le, azonban így is legfeljebb csupán két percig maradhattak a víz alatt, noha a hosszabb ideig tartó víz alatti tartózkodásra lehetőséget adó technikákat már az asszírok is ismertek, akik Kr.e. 900 körül csutorával ellátott felfújt állatbőrökben vittek magukkal levegőt harcosaik álcázott folyamátkelései alkalmával.


1. ábra: Asszír harcosok kecskebőr légtömlőkkel Kr.e. 900-ból (balra), valamint Hydna és Scyllias Kr.e. 500-ból (jobbra). Forrás: itt és itt.

Az e határokat kitolni igyekvő, nagyobb mélységekbe irányuló, vagy éppen a víz alatti tartózkodás idejét megnövelni képes, összetettebb búvártevékenységhez évszázadokig kizárólagosan használt eszközt, a búvárharang jelentette, melynek legkorábbi leírását az ókori Egyiptom lakói hagyták hátra. Templomaik írásos emlékeikből tudható, hogy az első "technikai búvárok" különböző űrtartalmú tartályokat - például felfordított vödröket vagy üstöket - használtak a levegő víz alatt történő visszatartására (ezeket az edényeket a búvár fejére helyezték, mielőtt a vízbe lépett volna). A búvárharanggal végrehajtott leghíresebb merülés alighanem Nagy Sándor nevéhez fűződik, akiről Arisztotelész jegyezte fel, hogy Tyros ostrománál, Kr.e. 332-ben ezzel az eszközzel ereszkedett alá, hogy megvizsgálja a város tenger felőli védműveinek alapjait. A későbbi korok nagyobb mélységekbe történő eljutást biztosító fejlettebb merülőeszközei mellett a búvárharangok a víz alatti tevékenységek eszköztárának ma is nélkülözhetetlen eszközei.


2. ábra: Nagy Sándor a búvárharangban - középkori ábrázolás (balra), valamint XVI-XVII. századi búvárharangok (középen és jobbra). Forrás: itt, itt és itt.

Az összetettebb víz alatti emberi tartózkodás céljára szerkesztett első zárt vízi járművet - tulajdonképpen az első kezdetleges tengeralattjárót - a holland Cornelius Drebbel alkotta meg I. Jakab angol király számára 1621-ben és eredményes bemutatót tartott vele a Temzén. A fából készült jármű eresztékeit zsírral zárták le, evezőit bőrtömítésen keresztül vezették ki a hajó oldalán. Órákig volt képes a víz alatt maradni, mert Drebbel a fedélzeten elhelyezett hevített salétromos kannákból szabadított fel oxigént. 2002-ben 12 evezős hajójának egy kisebb (4 evezős) rekonstrukciójával sikeresen navigáltak a windsori kastély közelében lévő tavon. A másolat a nyugat-londoni Richmond Bridge melletti udvarban azóta is látható.

3. ábra: Cornelius Drebbel tengeralattjárójának szerkezeti rajza (balra), G. H. Tweedale által készített festménye a Királyi engeralattjáró Múzeumban, Gosportban (középen) és replikája Londonban (jobbra). A 12 evezőst és 20 utast szállító víz alatti vízhatlan evezős csónak 20 m-es mélységbe tudott lemerülni. Forrás: itt, itt és itt.

Noha a tengeralattjárók fejlesztése nem állt le - 1776-ban David Bushnell, 1800-ban és 1806-ban Robert Fulton is készített tengeralattjáró-terveket (kifejezetten katonai célra) - a nagyobb mélységekbe történő merülést lehetővé tevő, legénységgel felszerelt első tengeri kutatószonda elkészítésére csak 1863/65-ben került sor, amikor a német-amerikai Julius H. Kroehl egy nagynyomású légrekeszből, a legénység számára túlnyomásos munkakamrából és vízballaszt-tartályokból álló, kézi meghajtású összetett rendszert épített, gyöngyhalászok számára. A SUB MARINE EXPLORER névre keresztelt jármű külső, nagynyomású kamráját egy külső járműre (tutaj-szerű platformra) szerelt gőzszivattyú 1 400 kPa nyomásig sűrített levegővel töltötte meg. A vízballaszt-tartályokat ekkor elárasztották, s a hajó lemerült a 31 m-es mélységbe. Ezután túlnyomásos levegőt engedtek be a munkatérbe, hogy elegendő nyomás alakuljon ki ahhoz, hogy a jármű ajtaját ki lehessen nyitni az alsó oldalán, amelyen keresztül a gyöngyhalászok ki- és bejárhattak miközben a összeszedték a gyöngykagylókat. A tengeralattjáróban uralkodó légnyomás tehát megegyezett a merülési mélységnek megfelelő külső víznyomással (különben nem lehetett volna kinyitni az ajtót, illetve az ajtó nyitásakor betört volna a víz), így a legénység végig magas nyomásnak volt kitéve. Ráadásul a munkavégzést követően a tengeralattjárót gyorsan emelték a felszínre (a 31 m-es mélységből kb. 2 perc alatt), mivel még nem ismerték a dekompresszió szükségességét (a ballaszttartályokból a túlnyomásos levegővel fúvatták ki a vizet, így a legénységnek nem maradt volna elég levegője a dekompressziós megállók betartásához). A Sub Marine Explorer személyzete így maradandó egészségkárosodást szenvedett (Kroehl meg is halt).


4. ábra: A SUB MARINE EXPLORER - az első működőképes kutató-tengeralattjáró szerkezeti rajza. A hajó ma is megvan, azon a helyen, ahol Kroehl-ék elhagyták, a panamai Gyöngy-szigeteken. A helyiek jól ismerték, de azt hitték, hogy a második világháború maradványa, mígnem James P. Delgado 2001-ben azonosította és elkészítette a részletes felmérési rajzait. Forrás.

A tengerkutatási célú mélytengeri tudományos merülőeszközök kifejlesztésének következő állomását az amerikai Otis Barton féle batiszféra [gör.] (a.m.: "mélységi gömb") kifejlesztése jelentette 1929-ben, amelyet William Beebe ameikai természettudós használt, amikor engedélyt kapott a brit kormánytól arra, hogy kutatóállomást létesítsen a bermudai Nonsuch szigeten, s elvégezze az élővilág alapos vizsgálatát az óceán 21 km²-es területén 3,2 km-es mélységtől a felszínig. Mivel ez a hagyományos búváreszközökkel nem volt lehetséges - még nehéz-búvár öltözetben sem - különleges merülőeszközt kellett tervezni és építeni a világ első olyan mélytengeri kutatásához, amely természetes élőhelyükön tanulmányozta a tengeri élővilág egyedeit. Beebe eredetileg egy henger alakú járművet kívánt készíteni és beszámolt terveiről a The New York Times hasábjain. A cikket olvasó Otis Barton azonban biztos volt benne, hogy egy henger nem lesz elég erős ahhoz, hogy ellenálljon annak a mélységnek és nyomásának, amelybe Beebe le akart ereszkedni, ezért több levelet küldött Beebe-nek, amelyben alternatív tervet javasolt neki. Csakhogy annyi képzetlen opportunista próbált csatlakozni Beebe erőfeszítéseihez, hogy Beebe a legtöbb levelet olvasatlanul kidobta, így Barton első próbálkozása is eredménytelen maradt. Végül egy közös barátjuk közvetítésével találkozhattak, így Barton személyesen bemutathatta tervét Beebe-nek, aki jóváhagyta azt. Mivel a minden irányból ható nyomásnak legjobban ellenálló forma a gömb, Barton egy hatalmas acélgömböt készíttetett, amelyet a William Stillman Hidraulikus Gépészeti Vállalat öntött Roselle-ben (New Jersey). A gömbön 3 db, egyenként 76 mm vastagságú kvarckristályból készült ablakot alakítottak ki és egy 180 kg súlyú acélajtót, amelyet a merülés előtt kívülről kellett rácsavarozni a szerkezetre. A túléléshez szükséges levegőt a gömb belsejében elhelyezett tartályokban szállították, a gömb falaiba pedig nátronmész- és kalciumklorid-tartályokat építettek a gömb belsejében képződő nedvesség (a kicsapódó pára) elnyelésére. A levegőt a gömb utasai pálmalevelekkel keringtették. A gömb leeresztéséhez és felemeléséhez szükséges láncokat és kábeleket a John. A. Roebling vállalat, a mélytengeri élőlények azonosításához szükséges világítóeszközöket pedig a General Electric biztosította.

5. ábra: A Barton és Beebe-féle batiszéra. Működése során elsőként sikerült eljutnia oda, ahol ember addig még nem járt: a mélytengerek világába. Forrás: itt, itt és itt.

Barton és Beebe kutatásai jelentették az inspirációt a svájci Auguste Antoine Piccard fizikusnak, aki addig a rekordmagasságokba emelkedő hidrogéntöltésű ballonjairól volt ismert, azonban a legnagyobb mélységekbe történő utazás gondolata is ugyanolyan élénken foglalkoztatta. Miután Barton batiszférája bebizonyította, hogy a nagy szilárdságú fémekből készült gömb alkalmas az extrém óceáni mélységekbe történő emberi utazás kivitelezésére, elhatározta, hogy hajót konstruál a gömbhöz, amely lehetővé teszi számára az önálló manőverezést: megszületett a batiszkáf [gör.] ("mélységi hajó") gondolata. Piccard első batiszkáfja terveit 1937-ben készítette el, biztonsági okokból még ember nélküli tesztmerülések végrehajtására. A második világháború kitörése miatt azonban csak több mint 10 éves késéssel, 1948-ban építhette fel a hajót, amelyet a finanszírozó belga kutatóintézet - a Fonds National de la Recherche Scientifique - neve után FNRS-2-nek nevezett el (az FNRS-1 Piccard magassági rekorder ballonjának gondolája volt). Ennek felhasználásával tervezte meg August Piccard fia, Jacques Piccard 1953-ban a TRIESTE nevű batiszkáfot, immár azzal a kifejezett céllal, hogy a Föld legmélyebb pontjára, a Marianna-árokba merüljön vele. A merülésre 1960. január 23-án került sor. A hajó akkor már két éve amerikai tulajdonban volt, s eredeti - olasz gyártmányú - 2,6 m átmérőjű, 12,7 cm falvastagságú  nyomásálló gömbjét egy Krupp-gyártmányú német nyomásálló gömbre cserélték, amely fölé egy 15 m hosszú, 85 000 liter benzinnel megtöltött úszótestet erősítettek (a benzint azért választották úszófolyadéknak, mert kevésbé sűrű, mint a víz, és viszonylag összenyomhatatlan, így megőrzi lebegési tulajdonságait, és szükségtelenné teszi nehéz és vastag nyomásálló falak alkalmazását az úszótest esetében).

6. ábra: A TRIESTE batiszkáf metszetrajza a nyomásálló gömbbel (az úszótest alatt) és a benzinnel feltöltött úszótesttel (felette). Forrás.

Ezzel lényegében rendelkezésre állt az a technológia, amely a mélytengeri merülésekhez szükséges. Amikor 1985-ben az amerikai Robert Duane Ballard felfedezte a TITANIC nyughelyét, ugyanezt a technikát használta, amennyiben merülőeszköze, az ALVIN a Barton és a Piccard által megteremtett gömb-formát alkalmazta, korszerű gépészeti (navigációs, világítás- és fotótechnikai) eszközökkel kiegészítve. Az ALVIN-t Harold E. Froehlich és Dudley Foster, az amerikai Woods Hole Óceanográfiai Intézet mérnökei és tengeralattjáró-pilótái tervezték 1964-ben a batiszkáfok és más, nehézkesen manőverezhető óceanográfiai kutató-mentő járművek helyettesítésére, tudományos és haditengerészeti célokra. Munkájukhoz a korábbi mintákat vették alapul, így az általuk tervezett merülőeszköznek is egy gömb a központi eleme, ám mivel ez már nem acélból, hanem titánból készült, sokkal vékonyabb: csupán 51 mm anyagvastagságú. A hajó teljes tömege így mindössze 17 tonna, s lehetővé teszi két tudós és egy pilóta számára, hogy akár kilenc órán keresztül merüljenek a 4 500 méteres mélységbe. A merülőhajó két robotkarral is rendelkezik, továbbá felszerelhető küldetésspecifikus mintavételi és kísérleti felszereléssel.


7. ábra: Az ALVIN mélytengeri merülőhajó röntgenrajza (forrás).

Az ALVIN elindította a mélytengeri kutatások forradalmát: 1977-ben általa fedezték fel a "tengermélyi füstölőket", (azaz a tektonikus lemezek határán lévő alábukási - szubdukciós - zónákban kialakult mélytengeri hasadékvölgyekben lévő hidrotermális kürtőket, amelyeken keresztül a vulkanikus tevékenység által felmelegített víz távozik a mélyebben fekvő kőzetrétegekből), 1986-ban pedig a TITANIC, valamint a USS SCORPION tengeralattjáró roncsait. egymást követő korszerűsítései során 4 500 m-es merülési tartományát 6 500 m-re növelték és 4K képalkotó eszközökkel szerelték el. Anyahajója, az ATLANTIS kutatóhajó fedélzetéről alámerülve azóta is aktív, s a mélytengeri kutatóeszközök mintájaként szolgál.

8. ábra: Az ALVIN és a mintájára épült mélytengeri merülőhajók teljesítménye (az ábra jobb oldalán). Forrás.


Annál különösebb, hogy a 2023. június 18-án szerencsétlenül járt TITAN, az OceanGate Inc. merülőeszköze nem az 1928 óta bevált gömb-alakú konstrukciót alkalmazta, hanem éppenséggel az Otis Barton által már akkor aggodalommal kritizált hengeres formát vette alapul a nyomásviselő utastér kialakításánál. Stockton Rush, az OceanGate Inc. tulajdonosa és igazgatója, a TITAN tulajdonosa a hajó 2018-ban történt elkészítését követően úgy nyilatkozott, hogy azt szeretné, ha nagy innovátorként emlékeznének rá. Nos, kétségtelen, hogy a TITAN tizenkét merülést sikeresen teljesített, mielőtt a tizenharmadik útján utolérte a vég. Így aztán nem lehet azt állítani, hogy a hengeres nyomásálló test-kialakítás mindenre eleve alkalmatlan volna. Azt azonban, hogy pontosan mire is alkalmas - meddig és milyen körülmények között lehet megbízhatóan használható - paraméterezni kell. Arra ugyanis, hogy az ilyen paraméterezés szükséges, annak elmaradása tragikus egyértelműséggel rávilágított...


A TITAN pusztulásáról bővebben tudósít egyesületünk elnöke:
- a National Geographic Magyarország magazin honlapján közzétett összefoglalójában
- és az Inforádióban készített interjúban.

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Krúdy Gyula Könyvtára (Budapest, 1033, Fő tér 5.) meghívására - Dr. Nagy-Tóth Kitti Írisz áldozatos szervezőmunkája eredményeként - 2023. június 20-án 17:00 órai kezdettel tart előadást Völgyi Péterné Dr. Reich Márta, a TITANIC túlélőit mentő hajóorvos, Dr. Lengyel Árpád unokája és Dr. Balogh Tamás, egyesületünk elnöke, az RMS. TITANIC Magyar Kutatócsoport tagja. A rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Az előadást egyesületünk 2015-ben a magyar orvos unokájával közösen létrehozott kiállítása tablóanyagának bemutatója kíséri, amely Dr. Lengyel Árpád élettörténetét mutatja be a hagyatékában fennmaradt személyes tárgyak, képek, iratok segítségével, melyeket az előadók 2012-ben, a katasztrófa centenáriumára megjelent könyve tett elérhetővé elsőként a nyilvánosság számára.

Az előadók a TITANIC-katasztrófa és Dr. Lengyel Árpád élettörténetének avatott ismerői, akik nyilvános előadásaikkal , televíziós és rádiós szerepléseikkel gyakran járulnak hozzá a tragédiára és a mentésre vonatkozó ismeretek terjesztéséhez. Erre tekintettel az előadás tartalmából az előadók alábbi linkeken elérhető korábbi nyilatkozatai adhatnak ízelítőt az érdeklődőknek:

Völgyi Péterné Dr. Reich Márta 2023. januári rádiónyilatkozata: elérhető itt.
Dr. Balogh Tamás 2022. évi rádiónyilatkozatai: elérhetők itt és itt:

Életének 68. évében elhunyt Kiss Imre, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum nyugalmazott igazgatója, adta hírül a Hír24.hu.

Kiss Imre régészet és arab szakon diplomázott, majd ösztöndíjjal Damaszkuszban tanult három éven át. Hazatérte után, 1985-ben külkereskedelemmel kezdett foglalkozni. Multinacionális cégeknél szerzett tapasztalatával 2003-ban pályázott a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum (MKVM) élére. A közgyűjteményi szakma egyik első menedzser igazgatójaként sikeresen állította új pályára az országos gyűjtőkörű múzeumot, miközben kétszer levezényelte a múzeum költöztetését és az épületek átalakítását. Munkatársaival az újszerű kulturális köztér ismérveinek megfelelően pozícionálták intézményüket. 2005-től elindították a KULTEA, 2020-tól a KULTEÁTRUM működtetését, ami példát mutatott a kulturális szolgáltatás fogalmának tágan vett értelmezésében. Utazó kiállításaik jól ismertek országhatáron innen és túl. Az intézmény sokoldalúságát, a digitalizálásban, az élő történelem műfajában, az ismeretátadás és közösségépítés terén elért eredményeit 2014-ben Az Év Múzeuma díjjal ismerte el a szakma.

Kiss Imre több mint 30 kiállítást jegyzett kurátorként, a kapcsolódó kiadványok is több kiadást megért sikerkönyvekké váltak, ezen kívül a magyar játékkultúra múzeumi területen történő ápolásában is jelentős erőfeszítéseket tett. Ennek szellemében törekedett a témával foglalkozók aktivitásának összefogására, és hosszabb távú célként egy budapesti intézmény létrehozására. Társadalmi szerepvállalásában jelentős részt kapott a Pulszky Társaságban végzett tevékenysége. 2011–2015 között alelnök volt, 2019 óta az ellenőrző bizottság elnökeként erősíti a vezetőség munkáját. Legnagyobb hatású kezdeményezése a Múzeumi Szakma Kocsmája, amely hosszú időn át informális kereteket adott a találkozásra, szakmai beszélgetésekre. Bábáskodott a FIAT megalakulásánál és szorgalmazta, majd tevőlegesen támogatta a Senior Tagozat megalakítását. 2022-ben a Pulszky Társaság Éri István díjával, illetve a Pro Ludo díjjal tüntették ki.

Egyesületünk számára 2011-ben nyílt lehetőség a közös munkára Kiss Imrével, amikor felkérésére egyesületünk elnöke, dr. Balogh Tamás tartott előadást a Múzeumi Szakma Kocsmája résztvevői előtt arról, hogy hogyan jelenik meg a "Hajózás a múzeumi világban". Kiss Imre ekkor fogalmazta meg a magyar kereskedelmi tengerhajózás vendéglátóipari vonatkozásait bemutatni hivatott időszaki kiállítás gondolatát, amely végül 2021-ben valósulhatott meg az MKVM és a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum együttműködésében, egyesületünk és az általunk szervezett további kiállítók (dr. Balogh Tamás, dr. Hüvös Ferenc, Székely László, Tanító Kálmán, Völgyi Péterné dr. Reich Márta) közreműködésével, "Fiume, kapu a nagyvilágra" címmel.

Kiss Imre közvetlen embersége, szakmai alapossága és lelkiismeretessége miatt könnyű és jó volt együtt dolgozni vele. Örökbecsű gondolatai velünk maradnak:

"Az egyszerű, átlátható és hatékony módszerek híve vagyok;  valamint  a hierarchikus, és ezért sokszor fennhéjázó és megalázó, viselkedéssel szemben a csapatszellemet, a lapos szervezetet és az igy meghozható gyors és követhető döntéseket részesítem előnyben. Megszállottan hiszem, hogy az egyenrangú felek együttműködése hozza meg a kívánt eredményt és biztosítja azt a légkört, amiben érdemes dolgozni. Alapelveimet a következő három fogalom köré tudom rendezni: kölcsönösség, következetesség és közvetlenség. A három együttes és harmonikus megnyilvánulása, egyik vagy másik szükség szerinti elsődlegessége, kiegyensúlyozott és kitartóan kimagasló eredményeket tud megteremteni. [...] Ha nyitott szemmel (és szívvel!)  élünk a világban, a tanulságok mellett újabb és újabb ötletek is megtalálják az embert, a „téma az utcán hever” csak le kell hajolni érte. [...] s, hogy kik inspirálnak? Mindenki, legyen  akár egy lelkes látogató vagy önkéntes,  egy megszállott gyűjtő vagy éppen egy kitartó és dolgos kolléga, aki hasonló hittel néz a szemünkbe és vállvetve tesz az ügy érdekében."

Köszönjük, hogy megismerhettük, s hogy életműve inspirációt jelenthetett számunkra is! Nem felejtjük.

Dr. Balogh Tamás – elnök, TIT Hajózástörténeti, Modellező és Hagyományőrző Egyesület
A „Navigare necesse est” c. hajózástörténeti konferencián 2023. április 27-én tartott előadás leirata és diái


A budapesti születésű Berger Krisztián (1878-1932) mérnök és Klupathy Jenő (1861-1931) fizikus 1908-ban fejlesztették ki a hangvezérelt elektromos távkapcsolás elvén működő torpedót, melynek Magyarországi szabadalmát 1910-ben, amerikai szabadalmát 1914-ben jegyezték be, csaknem harminc évvel a legelső – az USA-ban és Németországban szinte egyszerre kifejlesztett – akusztikus torpedók bemutatása előtt. A találmány szerzőségét 1934-ben még pontosan ismerte a hazai közvélemény, az ötlet elsődleges feltalálójaként Berger Krisztiánt azonosítva. A második világháború óta azonban a tudás feledésbe merült, így ma már csak a kutatás anyagi támogatásában közreműködő gróf sárvár-felsővidéki Széchenyi László (1879-1938), illetve a találmány kifejlesztését lehetővé tevő eljárás feltalálójaként azonosított Klupathy Jenő nevét ismerik. Az alábbi tanulmány a találmány jelentőségét és az akusztikus torpedók kifejlesztésének sorában elfoglalt helyét mutatja be, illetve a találmánnyal összefüggésben emlegetett további személyek közreműködésének valódi mértékét vizsgálja.

1. és 2. dia: Cím és fejezet. A kutató a legváratlanabb helyen és módon találhat új - még kutatásra váró - témára.

A Berger-Klupáthy féle akusztikus torpedó története két hajókatasztrófa kutatása közben került a látókörömbe: egyrészt a TITANIC tragédiája óriási lendületet adott a víz alatti tárgyak/akadályok észlelésére/előrejelzésére irányuló kutatásoknak, másrészt a LUSITANIA elsüllyesztésekor vesztette életét Alfred Vanderbilt amerikai milliomos, akinek a családja finanszírozta Berger Krisztián amerikai kutatásait. Képzelhető, hogy mekkora volt a megdöbbenésem, hiszen az azért mégiscsak sok, hogy egy torpedókutatás finanszírozójával épp egy torpedó végezzen. Amikor igyekeztem jobban utána nézni a témának, kiderült, hogy az hitelesen szinte egyáltalán nincs feldolgozva, sem külföldön, sem Magyarországon, az elérhető magyar nyelvű hivatkozások pedig vagy hiányosak, vagy kifejezetten pontatlanok, esetenként kifejezetten bulváros, vagy romantizáló hangsúllyal. Márpedig én kíváncsi voltam rá, hogy miért alakult úgy, hogy a TITANIC és a LUSITANIA történetének kutatása közben felbukkant ez a téma, ráadásul ezek után már azt is tudni szerettem volna, hogy Berger Krisztián csak felejthető epizódszereplője volt-e a korszak pezsgő műszaki és tudományos életének, vagy alkotását és szabadalmait ennél komolyabban kellene venni. Elhatároztam, hogy utánajárok. Az eredményeket mutatja be ez a tanulmány.


3. dia: A TITANIC tragédiája és a megismétlődés veszélyét - a víz alatti akadályok előre jelzésével - mérsékelni hivatott rádió-akusztikus távérzékelő berendezések, melyek elsődleges fejlesztőjévé és majdani gyártójává az amerikai Submarine Signal Co. vált.



4. dia: A rivális magyar alapítású amerikai vállalat, a Submarine Wireless Co. és a kulcsfigurák: Alfred Vanderbilt, Gladys Vanderbilt és Széchenyi László, s a LUSITANIA katasztrófája (érdekesség, hogy a nagy fotón Széchenyi gróf a LUSITANIA fedélzetén látható, amint a vállalata által forgalmazni kívánt eszközök eredményes amerikai kísérletei után hazatérni készül Európába, 1912. október 11-én. Sógora, Alfred Vanderbilt három évvel később ugyancsak a hajó utasa volt, amikor azt megtorpedózta és elsüllyesztette egy német tengeralattjáró...  



5. dia: "Valami van, de nem az igazi." - az első kutatók dolga mindig nehéz. A bemutatott cikkek szerzőjének sem állt rendelkezésére minden, a pontos tájékoztatáshoz szükséges információ, munkája mégis fontos, mivel felhívta a figyelmet a témára, kedvet csinálva a további kutatáshoz.


6. dia: A Fizikai Szemle igyekezett közelebb jutni a valósághoz és immár tudományos módszerrel megközelíteni a téma feldolgozását. A verdikt mégis azt sejteti, hogy a témáról nem lehet megtudni semmi mást.



7. dia: A téma feldolgozására tett első kísérletek óta szerencsére számottevően bővült a Magyarországon és külföldön elérhető releváns források köre, így immár nemcsak a téma korábbiakhoz képest részletesebb, de egyúttal alaposabb bemutatása is lehetséges, s ennek alapján a fejlesztésben résztvevők szerepe, a találmány valódi jelentősége is jobban megérthető és a fejlesztés társadalmi-gazdasági környezete is pontosabban körvonalazható.

Tézisek:

1)    A Berger-Klupáthy féle akusztikus torpedó kifejlesztőjének a hazai tudománynépszerűsítő irodalom kizárólag gróf sárvár-felsővidéki Széchenyi Lászlót tartja, aki azonban – házasságán keresztül, a Vanderbiltek bevonása révén[1] – csak a találmány Egyesült Államokban történő gyártásba viteléhez szükséges kutatás-fejlesztés anyagi támogatásához járult hozzá. A találmánnyal összefüggő szerepe tehát nem több, mint egy mai start-up/spin-off vállalat esetében annak a tőkésnek a szerepe, aki a vállalat alapításához tőkét szerez a találmány gyártásba viteléből származó anyagi haszon – mint későbbi megtérülés – reményében, az innovációt eredményező szellemi teljesítményhez azonban nincs köze.

2)    A hangvezérelt elektromos távkapcsolás feltalálójának ma egyedül Klupáthy Jenőt tartják. Bár fizikusként ténylegesen alkalma nyílhatott a találmány kifejlesztésében közreműködni, őt eredetileg mégis csak a Berger Krisztián elképzelésének gyártásba viteléhez pénzeszközöket biztosító magyar arisztokraták kérték fel arra, hogy (mielőtt még befektetnének) ellenőrizze, jó helyen lesz-e a pénzük. A felkérést azért éppen neki címezték, mert már dolgoztattak vele hasonló módon a korábbiakban. Ezért – noha a találmányt végül Bergerrel közösen bejegyzett szabadalmi oltalommal védték Magyarországon – Klupáthy Jenő közreműködésének mértékét az innováció létrehozásában érdemes további kutatás tárgyává tenni azzal a céllal, hogy megállapítható legyen, az mennyiben terjedt túl (túlterjedt-e egyáltalán) a Berger-féle találmány mögötti elméleti elgondolás helyességének igazolásán.

3)    Csak az 1870-1907 közötti 37 évben 10, egymástól különböző olyan működő torpedókonstrukciót mutattak be, amelyek mindegyike távirányítást használt. A többség (a 10-ből 8) esetében vezetékes távirányítást alkalmaztak, a 2 vezeték nélküli modell közül pedig egy sem volt olyan, amelynek az önműködő haladáson kívül a távkormányzását is megoldották volna (a vezeték nélküli modellek ezért az eredeti indítási irányukat megtartva mozogtak). A vezetékes távirányítású torpedók hatótávolsága 1 800 – 4 100 m volt. A Berger-Klupáthy féle eljárással azonban a víz alatt előidézett periodikus lökések, vagy az előállított hangok egyenes vonalon tovaterjedő energiája a korabeli híradások szerint képes volt 25 000 m-nyi távolságban is hatást gyakorolni, miközben a torpedók iránytartásán is javítottak egy, a torpedó giroszkópja és a kormánylapát közé beépített elektromágnes segítségével, amely a kormánylapát mozgatására szolgáló szervomotort vezérelte, aszerint, ahogy a torpedó haladás közben kitért a giroszkóp által megszabott irányból.

4)    A találmány kifejlesztésére a víz alatti akusztika és gyakorlati alkalmazása egyre növekvő megértése idején került sor, amikor a világon 1854-1914 között egy sor feltaláló foglalkozott ezzel a világ számos országában (különösen az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában és Németországban). A találmány jelentősége így nem annyira a víz alatti akusztikával kapcsolatos felismerések, hanem a torpedóirányításra történő gyakorlati alkalmazás elsőségében áll. Ezzel kapcsolatban két körülmény fontosságát kell hangsúlyozni: a) Míg az osztrák-magyar tudomány és hadiipar 1872-ben alig 10 évvel volt lemaradva az USA mögött[2], a lemaradás még Ferenc József életében a sokszorosára nőtt, amit jól jelez, hogy a találmányt (noha vizsgálták és működőképesnek találták), az osztrák-magyar állami szervek, s a hadsereg a katonai jelentősége ellenére sem tudta itthon tartani, b) másrészt, hogy ha ez nincs és az első világháború sem tör ki (melyben a Monarchia és az USA 1917-től ellenfelekként álltak szemben egymással) könnyen lehet, hogy az akusztikus torpedót ma magyar találmányként tartaná számon a világ.


8. dia: A kor képes hírlapjai közül a magyar Tolnai Világlapja kitörő lelkesedéssel számolt be a találmányról.



9. dia: A kor szaklapjai szintén megfelelő kiindulópontot kínálnak. Ezek közül az amerikai The Marconigraph jelentős terjedelemben - és ami a fő: pontosan - számolt be a találmányról és annak fontosságáról.



10. dia: A korabeli források közül a találmány lényegét illetően a legfontosabbak a hazai és a külföldi szabadalmi leírások (a találmányt érintő magyar szabadalmak teljes leírása elérhető itt és itt, a vonatkozó amerikai szabadalom leírása pedig itt található). Ezek immár teljes számban és terjedelemben elérhetők mind a hazai, mind a külföldi közgyűjtemények digitális felületein, ahol egyebek között az is kiderül, hogy Berger Krisztián kifejezetten termékeny tudósnak számított, hiszen rendkívül sok szabadalom kötődik a nevéhez. 



11. dia: Az elérhető primer források segítségével könnyebben megítélhetővé válik a találmány jelentősége is. Mindez elsősorban abban áll, hogy annak rádióakusztikus változata nem igényelt antennát, így a víz alatt haladó torpedónak nem kellett egy a vízszint fölé emelkedő antennát is magával vinnie, ami messze hatékonyabbá tette Berger torpedóját a kor több távvezérelt torpedójához képest.


I. A hangvezérelt távirányítás és alkalmazása:

A XIX. század végén és a XX. század elején élt ember számára az elektromosság afféle varázslat-szerű újdonságot jelentett, mint a XXI. század második évtizedében élő emberek számára a mesterséges intelligencia. Hittek az egész Glóbuszt behálózó, az ember életét megkönnyítő, mindent lebíró erejében, általában véve olyasmiként tekintettek rá, mint, ami alapvetően megváltoztatja az életet. Ennek keretében a járművek elektromosság segítségével történő mozgatását/irányítását is megoldható feladatnak tekintették, a harcjárműveket és a fegyvereket, köztük a hadihajókat és a torpedókat is beleértve.


12. dia: A jármű-távvezérlés régóta foglalkoztatta a mérnököket. Az 1848-ban Ausztriától való függetlenségét kikiáltó Velence ellenállásának megtörésére alkalmaztak először ember nélküli ballonokat, amelyek fedélzetéről elektromos távvezérléssel oldották ki a rajtuk szállított bombákat 1849. július 15-én. A hajók elektromos távirányítására vonatkozó legkorábbi példát mégis csak 50 évvel később, Amerikában mutatta be - szintén egy volt osztrák-magyar állampolgár - a Magyar Királyság területén élő szerb családban született és az Egyesült Államokba kivándorolt Nikola Tesla.  

1854: Noha az első praktikus rádióadókat és -vevőket az olasz Guglielmo Marconi találta fel, a vezeték nélküli elektromos jeltovábbítás ötlete már az 1830-as évektől (a távíró kábelekkel működő távíróvonalak alkalmazásától kezdve) foglalkoztatta a feltalálókat, akik a különböző közegek (a föld, a víz és a levegő) vezetőképességét is vizsgálták. A vízben történő elektromos jeltovábbítás első kísérletét a brit James Bowman Lindsay végezte el 457 m távolságból egy malomtó vizében.

1864: Giovanni Luppis osztrák katonatiszt "Salvacoste" (partvédő) néven a partról kötelek segítségével kormányozható rúdtorpedóval felszerelt vízi jármű kifejlesztésére tesz javaslatot. James Clerk Maxwell skót mérnök-feltaláló megjósolja, hogy az összekapcsolt elektromos és mágneses mező „elektromágneses hullámként” áthaladhat a térben (a rádióhullámok előre jelzése).

1866: A magyarországi Fiumében (ma: Rijeka, Horvátország) élő brit Robert Whitehead sűrített levegővel mozgatott, hengeres testű, a víz alatt haladó önműködő fegyvert konstruál, torpedó néven. A giroszkóp stabilizálásának hiányában az új fegyver iránytartása azonban eleinte nem megbízható. Ennek következtében a feltalálók hamarosan számos kísérletbe kezdenek a praktikusan irányítható (mind vezetéken keresztül, mind vezeték nélkül kormányozható) torpedók létrehozására. Míg a prototípus hossza 3,53 m, átmérője 0,36 m, robbanótöltetének súlya 18 kg, hatótávolsága pedig 180 m, addig az 1877-ben immár Nagy-Britanniában gyártott Whitehead-torpedók 760 m-ig is bevethetők.

1869: Az amerikai John Lewis Lay távoli elektromos kormányzású, távvezetékes torpedót fejleszt, amelyet nyomás alatti szénsav (H₂CO₃) folyékony halmazállapotból széndioxid gázzá (CO₂) történő átalakulása hajt, ami több energiát ad, mint a Whitehead-torpedókban használt sűrített levegő.

Lay első két prototípusa nem bizonyul praktikusnak, a következő 20 év során azonban 30 változaton keresztül folyamatosan javítja a konstrukciót, s közben különböző megrendeléseket teljesít az Egyesült Államoktól, Perun és Egyiptomon át Oroszországig. A fejlesztések eredményeként elkészült végleges torpedó hossza 7,62 m, átmérője 0,914 m, tömege 2 t, sebessége 4-6 csomó, maximális hatótávolsága 3 700 m.


13. dia: A távirányítás vívmányait a torpedó-harcászatban is igyekeztek érvényesíteni. Aligha meglepő, hogy ebben is az osztrák-magyar hadsereg volt a kezdeményező, amennyiben a jármű-távirányításban a légijárművek távkormányzása terén 1849-ben elért eredményeket 1864-ben már a torpedók irányításába is megkísérelték átültetni - akkor azonban még nem túl sok sikerrel.

1870: Werner von Siemens porosz tüzértiszt javaslata rúdtorpedóval felfegyverzett, személyzet nélküli, vezetékes távirányítású, kisméretű vitorláshajó fejlesztésére (lényegében a Luppis-féle salvacoste mintájára). A távvezésrlést biztosító vezetékes távirányítás nem más, mint egy tömlő, amely sűrített levegő segítségével – pneumatikusan – kormányozza a hajót.

1873: John Ericsson svéd származású amerikai mérnök négyszögletes keresztmetszetű torpedót készít, amelyet egy parti állomásról a torpedóba tekercselt és a torpedó előrehaladtával letekeredő gumitömlőn keresztül, sűrített levegővel hajtanak és kormányoznak.

1886: November 13-án Heinrich Hertz, a Karlsruhei Egyetem fizika-professzora sikeresen elektromágneses hullámokat generál, és azokat az adóról a vevőre továbbítja. Ezzel igazolást nyer Maxwell elektromágneses elmélete. Az eredmény megalapozza a vezeték nélküli távíró, s a rádió kifejlesztését.

1887: Bradley Allen Fiske amerikai haditengerész tiszt hadihajóról elektromágneses sugárzással kommunikálva jelzést küld hajójáról a közeli mólóra. Fiske ezt úgy érte el, hogy a hajója és a móló alatt függő és a vízbe merülő rézlemezeken áramot vezettet át, de amikor megpróbálta megvalósítani ugyanezt mozgásban lévő hajók között is, az elgondolása nem működött.

1889: Heinrich Hertz elektromágnesességgel kapcsolatos munkái hatására Guglielmo Marconi sikeres vezeték nélküli táviratot – rádióadást – küld a La Mance-csatorna feletti légtéren keresztül, majd még ugyanabban az évben bemutatja találmányát az Egyesült Államok haditengerészetének is. A próba során két, egymástól 36 tengeri mérföldre (67 km-re) lévő cirkáló sikeresen kommunikált egymással a levegőben terjedő rádióhullámok segítségével. Marconi azonban még nem oldotta meg az interferencia problémáját és ragaszkodott az éves jogdíjfizetéshez, amit a haditengerészeti minisztérium törvényesen nem teljesíthetett.

Július 13-án az Egyesült Államokban bemutatják az úszóra függesztett Sims-Edison féle torpedót, amelyet elektromosan hajtanak meg a parti generátorról kábelen keresztül, s amelyet a partról akkumulátorral működtetett kormányszerkezet vezérel és egy érintkező vagy a kezelő robbant fel. A robbanótöltet 100 kg súlyú, a torpedó sebessége 9 csomó (1892-től 20 csomó), hatótávolsága 1 800-4 100 m.


14. dia: A korai távirányítású torpedómodellek indítását, kormányzását és felrobbantását kivétel nélkül vezetékes távirányítással oldották meg. Ráadásul ezeknek a torpedóknak a többségéhez egy úszót kis hozzá ellett adni, amely a vételhez szükséges antennát hordozta és megakadályozta a torpedót a felfordulásban vagy az elsüllyedésben, amire a korai torpedók típusaiktól függetlenül (giroszkópjaik kezdetlegessége miatt) egyaránt hajlamosnak bizonyultak.

1898: Március 26-án a brit Ernest Wilson és Charles John Evans 7382 számú szabadalma Nagy-Britanniában „Torpedók és tengeralattjárók kormányzási módszereinek továbbfejlesztésére”.

Július 1-én Nicola Tesla magyarországi származású, szerb nemzetiségű, amerikai állampolgárságú feltaláló US613809A számon bejegyzett szabadalma a mozgó hajók vagy járművek irányításának módszeréről és berendezéséről.

1900: December 4-én a brit Ernest Wilson és Charles John Evans US663400A számon bejegyzett szabadalma a nagyfrekvenciás elektromos vagy elektromágneses hullámok segítségével történő irányítómechanizmus módszeréről.

1903: Az Egyesült Államok Haditengerészete beszerzi az első vezeték nélküli távírókészülékét, amelyet egy német vállalat gyártott.

1906: Wilhelm von Siemens egy a víz alatt haladó, de a vízszint fölé emelkedő antennával felszerelt távirányítású torpedót konstruál.


15. dia: A korai távirányítású torpedómodellek főbb jellemzői (a hosszmetszeti rajzokon a lila szín a robbanófejet, a zöld szín a meghajtóegységet, a narancs szín pedig az akkumulátorokat szemlélteti, míg kék szín a kormányberendezéseket azonosítja).

1908: Berger Krisztián magyar feltaláló és dr. Klupáthy Jenő fizikus 19221/908. ügyiratszámon előterjesztett szabadalmi bejelentése a „Torpedók és hasonlók távkormányzására vonatkozó eljárásról és berendezésről”.

1909: Február folyamán, augusztus 31-én és december 24-én a francia Gustave Gabet a Szajnán teszteli az 1907-ben, a Chalons sur Saône-i Creuzot Hajógyárban épített rádió-távvezérlésű önműködő torpedóját. A torpedó egy 1,5 m-rel a víz alá merült test, amelyet egy úszó támaszt, amely a felszínen marad és a rádióantennát hordozza. A torpedó 9 m hosszú és 300 kg robbanóanyagot képes szállítani.

Az amerikai haditengerészet rádiókért is felelős Beszerzési Hivatala a rádiótechnológia fellendülése kapcsán keresni kezdi a tengeralatti rádiózás gyakorlati megvalósításának lehetőségeit. Ehhez a massachusettsi Quincyben működő Fore River Ship and Engine Company által épített és épp vízre bocsájtott három tengeralattjárót, a STINGRAY-t, a TARPON-t és a NARWHAL-t veszik igénybe.

A tesztelés júniusban kezdődött a STINGRAY fedélzetén, ahol egy sűrített levegős (kioltott) szikraközű jeladót helyeznek el, amelyet Reginald Aubrey Fessenden kanadai születésű, de apai ágon amerikai feltaláló tervezett. Bár az átviteli tesztet nem tudták elvégezni, a STINGRAY-nek mégis sikerült üzenetet fognia a közeli Boston Navy Yard-tól, a víz alatti hangüzenetet fogadó első amerikai tengeralattjáróként.

Néhány héttel később a NARWHAL következett. A 20 évvel korábbi Fiske-féle kísérlethez hasonlóan két sárgaréz lemezt szereltek a NARWHAL vízvonala alá és egy kiszolgáló hajóra, amelyek felszíni menetben sikeresen fogták egy közeli hadihajó jelzéseit. Amikor azonban a vezetékeket a NARWHAL fedélzetéről a nyomásálló hajótestbe vezették, a vétel nagyon gyengévé vált, ezért George H. Clark, a kísérletet megfigyelő rádiószakértő azt jelentette, hogy "a víz alatti lemezektől a vevőhöz tartó vezetékek körüli folyamatos fémes árnyékolás nagyon káros hatású".

1910: Júniusában a Beszerzési Hivatal a GRAYLING tengeralattjárón végez újabb kísérleteket. A tengeralattjáró különböző mélységekbe merült a kikötőmóló mellett. A rézlemezek vízzel érintkeztek, amikor GRAYLING 3 m mélyre süllyedt, és 3,65 m-nél teljesen beborították őket. A jeleket 4,6 m mélységig lehetett hallani (amikor a lemezek teteje 1 m-rel került a víz alá), nagyobb mélységben nem. George H. Clark szerint ezért a kísérlet azt bizonyította, "hogy az elektromágneses hullámok bizonyos mértékig behatolnak ugyan a tengerbe, de ez nem elegendő a vezeték nélküli kommunikáció gyakorlati alkalmazásához".

Szeptember 12-én a Magyar Királyi Szabadalmi Hivatal 49652 számon bejegyzi Berger Krisztián és Dr. Klupáthy Jenő 1908. november 28-án benyújtott szabadalmát a „Torpedók és hasonlók távkormányzására vonatkozó eljárásról és berendezésről”.

1912: Jéghegynek ütközik és elsüllyed a világ akkori legnagyobb óceánjárója, a TITANIC. Feltalálók sora kezd kísérletezni a vízben terjedő hangok mélységmérésre és víz alatti akadályok előre jelzésére történő felhasználása érdekében. Köztük van Reginald Aubrey Fessenden – Berger Krisztián korábbi munkatársa – a Submarine Signal Company alkalmazottja és a német születésű, de Bécsben dolgozó Alexander Behm. A visszavert hanghullámok végül nem jéghegyek észlelésére, hanem a tenger mélységének mérésére bizonyultak alkalmasnak, mert a tengerfenék jól visszaverte őket. Így született meg a visszhangos mélységmérés.

A TITANIC-katasztrófa következményeként (a jéghegyek előre jelzésére) Fessenden megalkotja az első praktikus, mesterséges szonár-oszcillátort. A szerkezet egy 540 Hz-es léghátlapú elektrodinamikus hajtású szorított élű körlemez, amely membránként szolgál, s külső oldalán a vízzel, belső oldalán pedig egy elektromágneses tekerccsel körülvett, a mágnestekercs résében szabadon mozgó rézcsővel érintkezik. A váltakozó áramú tekercselés áramot indukál a rézcsőben, amely azt a membránra közvetíti, akusztikus rezgéseket keltve a vízben. A vízben tovaterjedő és akadálynak ütközve visszaverődő hanghullámokat egy hidrofon veszi, miután a hang vízben való terjedésének ismert sebessége (1,5 m/s), s a hang kibocsájtása és visszaverődése között eltelt idő alapján lehetséges a távolság/mélység kalkulációja.

November 4-én Berger Krisztián magyar feltaláló US72953612A ügyiratszámon bejegyzett szabadalmi kérelme a tengeralatti jelfogó készülékről.


II. A Berger-Klupáthy féle távirányító rendszer:

1878-1903: Berger Krisztián 1878-ben született Budapesten, Berger Lajos kereskedő családjában. 1884-ben kezdte meg tanulmányait a Markó utcai reáliskolában (ma: Xantus János két tanítási nyelvű Gimnázium). 1894-ben egy súlyos vesegyulladás hónapokra betegágyba kényszerítette, majd négy évig tartó kényszerű gyógykezelések következtek, melyek miatt középiskolai tanulmányait magántanulóként végezte el. 1898-ban nyert felvételt a müncheni egyetemre, ahonnan 1899-ben tért vissza Budapestre, ahol a Budapesti Tudományegyetemen (ma: Eötvös Lóránd Tudományegyetem) folytatta tanulmányait. Müncheni éve alatt – a rádióhullámok és az elektromos áram által megvalósítható távolba hatás ismertté vált eredményei hatására – kezdte foglalkoztatni a fény és a hang segítségével történő távirányítás gondolata. 1903-tól a Klupáthy Jenő által alapított és vezetett elméleti fizikai intézet munkatársa az egyetemen.

1903-1907: Négyéves kísérlet-sorozatot és tudományos elemzőmunkát követően 1907-ben előadást tartott a „Hang, mint erő” címmel gróf Hadik Sándor és Szemere Miklós számára. Az előadás alkalmával ismertette meg közönségét a fény- vagy hanghatás segítségével kormányozható torpedó gondolatával. Előbbi esetén a víz alatt haladó torpedó úgy halad a célhajó felé, hogy a vízfelszín fölé emelkedő fényérzékeny jelfogója két, párhuzamosított fényszóró fénykévéje közötti megvilágítatlan sáv által kijelölt úton tartja, mivel, ha erről az útról bármelyik oldalra letér és belép a megvilágított tartományba, akkor a jelfogókhoz csatlakoztatott elektromágnesek által működésbe hozott szervomotorok a torpedó kormányát a megfelelő irányba fordítva korrigálják a pályáját. Hangvezérlés esetén a célhajó hajócsavarja által működés közben keltett és a víz alatt terjedő ütemes zörej végzi el ugyanezt a feladatot, s vezeti célra a torpedót.

1907: A demonstráció eredményeként Szemere Miklós – aki előzőleg kikérte az intézetigazgató Klupáthy Jenő véleményét a bemutatott találmányról – 40.000 koronát biztosít Berger Krisztián számára a „látó és halló” torpedó gyártásba vitelét szolgáló további fejlesztések céljára. A találmány szabadalmaztatásának megkönnyítése érdekében az akkor már szaktekintélynek számító Klupáthy Jenő is közreműködést ajánlott. Az Egyetem Múzeum körúti épületének gépműhelyében ekkor 5 hétig tartó munka eredményeként két működőképes modell készült, amelyek felhasználásával mutatta be Berger Krisztián az összegyűlt szaktekintélyek és a társadalom, illetve a haditengerészet vezető személyiségei (gróf Andrássy Géza, Gyula és Sándor, báró Korányi Frigyes, gróf Széchenyi László, valamint gróf Zichy Béla és Rudolf) számára találmánya működési elvét és annak alkalmazhatóságát.

1908: A bemutatót követően tanulmányi társaság alakul, melynek céljaira a bemutatón részt vett arisztokraták 1.000.000 koronát különítenek el, valamint műhelyt és egy dunai hajót biztosítanak Berger Krisztián számára. A hajó felhasználásával az Óbudai Hajógyártól a Lánchídig sikerült a víz alatti morse-jeltovábbítás. Hieronymi Károly kereskedelmi miniszter erkölcsi támogatása mellett a tanulmányi társaság Magyar Torpedó Társasággá alakul, amely gróf Széchenyi Lászlót választja elnökének, Berger Krisztián alelnöki közreműködése mellett. A feltaláló 1908 novemberében a cs. és kir. Haditengerészet központi hadikikötőjében, Polában tartotta következő bemutatóját, ahol immár valódi torpedó távirányítását sikerült megvalósítania. Az eredményes kísérletről az Egyesült Államokban számolt be gróf Széchenyi László, aki 10 hónappal korábban kötött házasságot Gladis Vanderbilt-tel, az egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb – egyúttal kiterjedt ipari érdekeltségekkel rendelkező – amerikai család tagjával.

1908-1912: Vanderbiltéken keresztül a találmány híre az Egyesült Államok Tengerészeti Minisztériumába is eljutott, s George von Lengerke-Meyer tengerészeti miniszter két szakértőt küldött Budapestre, hogy személyesen győződjenek meg a találmány hasznosságáról. A Torpedó Társaság vezetői – Széchenyi László és Berger Krisztián – az amerikai szakértőkkel Polába utaztak, ahol megismételték a korábbi bemutatót. Az amerikai szakértők hazatérését követően Berger Krisztián meghívást kapott Newport Newsba, az Egyesült Államok haditengerészetének állomáshelyére, hogy a flotta 9 hadihajója és 6 műszaki tiszt, valamint a Bliss Műszergyár igénybevételével tökéletesítse találmányát.

A kísérletekre – melyekre a feltalálót Széchenyi László is elkísérte – 1912. augusztus 7. és október 11. között került sor. Berger és Széchenyi a MAURETANIA óceánjárón utaztak Amerikába és a testvérhajó, a LUSITANIA fedélzetén tértek haza Európába. A kísérletben résztvevő 9 tengeralattjáró a Newport News előtt fekvő Block Island közelében hajtotta végre a teszteket (amelyre a korabeli magyar sajtóban tévesen Black Islandként hivatkoztak).

A haditengerészeti kísérletekről a The New York Times 1912. augusztus 28-i száma közölt összefoglalót:

„A Széchenyi társaság használja innovációját – A gróf víz alatti távíró-rendszerét torpedónaszád tesztelte Newportnál, Meyer miniszter érdeklődik

A tengerészeti hatóságok segédletével titokban elvégzett kísérletek nagy sikerrel kecsegtetnek.

Széchenyi László gróf, aki Gladys Vanderbilt férje, a tengeralatti drótnélküli távíró feltalálója, melynek hasznosítására Tengeralatti Távíró Társaság alakult az egyik befektető, a Keleti 125. utcában lakó David C. Watts szerint. A társaságot hétfőn jegyezték be Albanyben, azután, hogy Newportból táviratot kaptak a találmánnyal kapcsolatos kísérletek sikeréről. Széchenyi gróf néhány hónappal ezelőtt már igyekezett kísérleteket szervezni a tengeralatti távíró berendezésével a New Yorki kikötőben, mondta Mr. Watts tegnap este, de ezeket fel kellett adni, mivel nem sikerült olyan hajót találni, amely megfelelő lett volna a feladatra. Később Séchenyi gróf bemutatta a terveit Meyer tengerészeti miniszternek. Mivel úgy találta, hogy a találmány értékes lehet a tenger alatti kommunikáció számára, Meyer miniszter azonnal fellelkesült és egy torpedónaszádot bocsájtott a feltaláló rendelkezésére Newportban.

Kísérletek egész sora vette kezdetét a torpedónaszád és a Newporti kikötőben kiépített és a tengeralatti távíró berendezéssel felszerelt kísérleti állomás között. Úgy hírlik, hogy a találmány a drótnélküli távíró működésének elvét alkalmazza. Az eszköz, amelyet Széchenyi gróf talált fel, alkalmas a hanghullámok rezgéseinek vételére és kibocsájtására a víz alatt. Széchényi gróf és képviselői a haditengerészet legnagyobb titoktartása mellett végezték el a teszteket. Azokról csak a Tengerészeti Minisztérium néhány tagja és maguk a kísérleteket végző személyek tudhattak. Az új tengeralatti távíróról szóló legelső értesülések csak hétfőn válhattak ismertté, amikor a társaságot bejegyezték.

A vizsgálatok, mint mondják, a legalaposabbak voltak és addig nem értek véget, amíg a Tengerészeti Minisztérium teljes megelégedésére nem szolgáltak abban a tekintetben, hogy Széchenyi gróf és társai elhatározták, hogy lépéseket tesznek egy vállalkozás megalapítására és nyilvánosságra hozzák a kommunikáció új területével kapcsolatos munkájuk hírét. A küldönc a múlt héten hozta meg a víz alatti üzenetküldés sikeréről szóló első híreket. Széchenyi gróf elhagyta Newport-ot, míg a tesztek egy része folyamatban volt, hátrahagyva megbízottját, aki tájékoztatta őt az eredményekről. Sok időt töltött Newportban mielőtt elhajózott volna Liverpoolba néhány héttel ezelőtt, úton a hazája, Magyarország felé.

John M. Russel és Eugene N. Robinson, a Broadway 111. szám alatt működő ügyvédi iroda partnerei, akik szintén a befektetők közt vannak, mindketten elhagyták a várost a tegnapi nap reggelén. Mr. Russel Newportba ment, hogy jelen legyen a tenger alatti távíró bemutatóján, Mr. Robinson pedig Washingtonba ment, ahol – úgy mondják – meginterjúvolja a tengerészeti hatóságokat, amelyek szintén figyelemmel kísérték a Newport-i kísérleteket. Mr. Watts, a tegnap a városban tartózkodó egyetlen befektető, nem tudta megmondani, hogy a hanghullámok milyen messzire terjedtek a víz alatt. Azt mondta, hogy Széchenyi gróf már néhány éve kísérletezik a találmányával, s egyúttal több más elektromos eszközön is dolgozik jelenleg.

Széchenyi gróf 32 éves. Gladys Vanderbilt-tel 1908-ban kötött házasságot. Édesapja, Széchenyi Imre gróf Ausztria-Magyarország korábbi berlini követe. Nagy-nagybátyja Széchenyi István pedig hírneves magyar hazafi. Széchenyi grófné nem ment Európába a hitvesével annak mostani útján, hanem édesanyja otthonában tartózkodik Newportban.”

A hangvezérelt torpedó-távirányítás módszeréről és eredményeiről a „The Marconigraph” c. szaklap 1912. októberi száma is beszámolt a 40. oldalán:

„Széchenyi tengeralattjáró rendszere

Egy víz alatti jelzőrendszer, amely hasznos a csatahajóinknak, amikor vezeték nélküli kapcsolatukat kilőtték. Egy találmány, amelyet Szechenyi gróf, Gladys Vanderbilt férje hozott az országba. Nem maga a gróf találta fel az eszközt, noha ennek ellenére a lelkes társasági tudósítók épp ellenkezőleg tudják.

A feltaláló egy másik magyar, Berger Krisztián, a Budapesti Torpedókutató Társaság alelnöke. Széchenyi gróf az ő anyagi támogatója.

A haditengerészet által a nyári hónapokban Newportban és Provincetownban végzett alapos és titkos kísérletek bebizonyították, hogy ebben a tengeralattjáró-jelzőrendszerben több van, mint lehetőség. A gróf a Torpedókutató Társaság elnöke, Berger úr pedig rengeteg munkát végzett Ausztria-Magyarországon, ahol fizikusként ismerték, a hanghullámokkal kapcsolatos kutatásai kimerítőek voltak, és a víz alatti jelzésekre szolgáló gépe egyszerűen hanghullám-előállító és -vevő.

Egy acél hajótest oldalfalai közé kifeszített húrból áll. A húr olyan feszes, hogy magas tiszta zenei hangokat produkál, ha egy alkohollal átitatott, selyemmel bevont, nagy sebességgel forgó korong megérinti. A hajótest oldalai hangszóróként működnek, a víz pedig, amint az tudvalevő remek közvetítő közeg. A vevőkészülék a vezeték nélküli távíró-szolgáltatók által szokásosan alkalmazott érzékeny mikrofon. A motoros tárcsa húrral való érintkezését karok és rugók szabályozzák, s lehetővé teszik a kezelő számára, hogy pontokat és vesszőket »küldjön«.

Minden kísérlet titkos volt, és csak nemrégiben szivárogtak ki az első hírek az új víz alatti jelzőrendszerről, amikor a Submarine Wireless Company-t Széchenyi gróf ügyvédjei, Eugene N Robinson és John M. Russell bejegyezték.”

A Berger Krisztián kései nekrológját tartalmazó újságcikk 1934-ben így írt az 1912-es amerikai kísérletekről:

„A kísérlet abból állt, hogy kilenc vízalattjáró hajót rendeltek Black Island elé, s egyiküket felszerelték a Berger-féle készülékkel. A hajó tízméternyire a víz alá merült, s a tenger mélyén világosan megfigyelhető jelzéseket fogott fel nagy messzeségekből. Ugyanakkor minden várakozást felülmúló víz alatt támadást lehetett intézni kormányozható torpedóval nyolc tengeri egység ellen.”

III. A találmány hatása és későbbi alkalmazása:

1913: Alexander Behm német feltaláló július 22-én bejegyzett, 282009 számú szabadalma a tengermélység, valamint hajók vagy akadályok távolságának és irányának visszavert hanghullámok segítségével történő mérésére szolgáló eszközről.

1914: Fessenden víz alatti kommunikációs eszközét először Boston kikötőjében mutatják be, az oszcillátor segítségével Morse-kódokat modulálva. Létrejön a hajó-tengeralattjáró közti akusztikus kommunikáció.

Márciusban amerikai parti őrség teszteli a Fessenden-oszcillátort a MIAMI nevű kutterén, a Grand Banks-en, Kanada új-fundlandi partjainál, ahol egy 3 200 méteres távolságról észlelik a hajó előtt fekvő jéghegyet és eredményes visszhangos mélységmérést mutatnak be.

Június 30-án Berger Krisztián magyar feltaláló US1101830A számon bejegyzett szabadalma a tengeralatti jelfogó készülékről.

November 8-án Berger Krisztián a július végén kitört első világháború miatt a semleges USA-ból távirati úton Berlinen keresztül küldött üzenetben tájékoztatta szüleit arról, hogy a találmányának tulajdonjogát megvásárló amerikai haditengerészet kétnapos kísérletsorozatot folytatott a Berger- és a Fessenden féle berendezésekkel, melyek a Berger-féle készülék előnyét igazolták, mivel azt „25 000 méteren túl is hallották”.

1915: A Fessenden oszcillátort 100 kHz-en tesztelik. Az amerikai és a brit haditengerészet dönt az 500, 1000 és 3000 Hz-es modellek rendszeresítéséről. A döntés vélhetően Fessenden brit és amerikai állampolgárságával is összefüggésben áll (Berger Krisztián továbbra is osztrák-magyar állampolgárként élt az Egyesült Államokban). Bár a Fessenden-oszcillátorok elterjedtek (az első, de még a második világháborúban is használnak szonár- és aknafelderítési célokra), jelzéseiket bármely közeli (ellenséges) hidrofon hallhatta, így a rendszert csak korlátozottan használhatták a háborús járőrözés során.

1917: Az Egyesült Államok első világháborúba történt belépésekor a Submarine Wireless Company-t – a Berger találmányának értékesítésére részben magyar tőkével alakult részvénytársaságot – mint ellenséges tulajdont lefoglalták. Berger Krisztián ekkor a Vanderbilt vállalatcsoportba lép át, ahol műszaki tanácsadóként foglalkoztatják.


16. dia: Berger Krisztián amerikai karrierjének látványos eredménye volt az a hangmodulátor, amely az emberi beszédhangot morze-kórokká alakította át. Erről a találmányáról is egy amerikai szaklap, a The Electrical Experimenter számolt be 1917. évi májusi számának 17. oldalán (a teljes szám letölthető itt).

1920: Alexander Behm megalapítja a Behm Visszhangos Mélységmérő Társaságot (Behm Echo Sounding Company) Kielben találmánya kereskedelmi forgalomba hozatalára.

1924: Az első kereskedelmi forgalomban kapható visszhangos mélységmérő egység, a Fessenden oszcillátort használó Fessenden Fathometer, üzembe helyezése a Submarine Signal Company (a korábbi Submarine Wireless Co. 1901-ben alapított riválisa) által az SS Berkshire vonalhajó fedélzetén.

1926: Berger Krisztiánt tagjai közé választja az Amerikai Hadmérnökök Társasága (Society of American Military Engineers).

1928: Augusztus 28-án befejezik a volt császári német haditengerészet ZÄHRINGEN nevű csatahajójának rádió-távirányítású célhajóvá (önvédelmi teszthajóvá) történő átépítését. A 12 000 tonnás csatahajót, fegyverzetétől megfosztva a legkorszerűbb tengerészeti tűzérségi eszközök (ágyúk és torpedók), illetve a légvédelmi eszközök tesztelésére egy rombolóról irányították rádió-távvezérléssel a bevetést imitáló – a lehető legéletszerűbb – tesztkörnyezet biztosítása érdekében. A kísérlet bizonyítja a rádió-távvezérlés nagyméretű járművek irányítására való alkalmasságát.

1930: Június 20-án, 52 éves korában Berger Krisztián meghal az olaszországi Meranóban.

1931: Március 2-án, 69 éves korában Klupáthy Jenő meghal Budapesten.

1938: Július 5-én, 59 éves korában gróf Széchenyi László meghal Budapesten.

Források:

Az előzményekhez:

Dr. Berthold Bosch: Großvaters „Radio Control”, https://www.aireradio.org/riviste_estere/FunkG_13-14/n.%20211_13b.pdf

John Merrill: Submarine radio communications 1900-1945, https://archive.navalsubleague.org/1996/submarine-radio-communications-1900-1945

Timothy S. Wolters: Early experiments in submarine wireless, https://dr.lib.iastate.edu/server/api/core/bitstreams/ade94d7b-c283-477e-bf2e-d5ab05eb94ac/content

https://en.wikipedia.org/wiki/Submarine_signals

https://en.wikipedia.org/wiki/Fessenden_oscillator

https://muse.jhu.edu/article/33762

https://en.wikipedia.org/wiki/Raytheon_Technologies

https://en.wikipedia.org/wiki/Radio_acoustic_ranging

https://www.ctie.monash.edu/hargrave/rpav_home.html

http://www.ironclad.saloon.jp/wardroom/GuidedTorp/guidedtorp.htm

http://www.hansonclan.co.uk/royal%20navy/tor_his.htm#The%20Nordenfelt

https://mechanixillustrated.technicacuriosa.com/2017/02/19/a-brief-early-history-of-unmanned-systems/

http://dreamonnarrowboat.blogspot.com/2016/09/une-torpille-sur-la-seine-la-torpille.html

https://archive.hnsa.org/doc/jolie/part1.htm

A Berger-Klupáthy féle torpedóhoz:

Sz.n.: Szechenyi Company uses his invention; The Count's Submarine Wireless Tried Out by Torpedo Boat at Newport. https://www.nytimes.com/1912/08/28/archives/szechenyi-company-uses-his-invention-the-counts-submarine-wireless.html

Submarine signal receiving apparatus, https://patents.google.com/patent/US1101830

Sz.n.: Novel telegraph system that respond to voice, in: The Electrical Experimenter, 1917. May, 17. o. https://www.yumpu.com/en/document/read/10681887/the-electrical-experimenter

Sz.n.: Egy magyar zseni útja, beérkezése és korai elmúlása – Berger Krisztián, aki feltalálta a távolból irányítható hajót és torpedót: in.: Ujság, 1934. január 14. (10. évfolyam, 10. szám) 27- 28.https://adt.arcanum.com/hu/view/Ujsag_1934_01/?pg=177

Jamrik Levente: Széchenyi torpedói ellen is védte a Tilden-erőd New Yorkot https://falanszter.blog.hu/2017/05/17/szechenyi_torpedoi_ellen_is_vedte_a_tilden-erod_new_yorkot

Jamrik Levente: Döbbenet: titkos magyar katonai kísérleteket folytattak New York alatt https://falanszter.blog.hu/2015/05/07/dobbenet_titkos_magyar_katonai_kiserleteket_folytattak_new_york_alatt

Czakó Andrea: Cifra szívügyek a múltból, https://minna-szalon.webnode.hu/l/milliardokat-ero-szerelem/

https://vous.hu/20160105-kultjelzo-rontgen-felfedezese-120-evfordulo/

https://hu.wikipedia.org/wiki/Klupathy_Jen%C5%91

https://www.yumpu.com/en/document/view/10681887/the-electrical-experimenter

A rádiós torpedó-irányítás későbbi alkalmazásához:

Anthony Edward Sokol: German Experiments with Remote Control During the Last War, https://www.usni.org/magazines/proceedings/1944/february/german-experiments-remote-control-during-last-war

Meg Evans, Tinkering with torpedos How HEdy Lamarr’s WWII invention Led to Wi-Fi and Bluetooth https://evanstonroundtable.com/2017/12/13/tinkering-with-torpedoes-how-hedy-lamarrs-wwii-invention-led-to-wi-fi-and-bluetooth/

https://en.wikipedia.org/wiki/G7es_torpedo

https://en.wikipedia.org/wiki/Acoustic_torpedo

https://en.wikipedia.org/wiki/SMS_Hessen

https://www.secretprojects.co.uk/threads/1930s-robot-battleship.25980/

https://historisches-marinearchiv.de/sonstiges/berichte/seiss.php

Jegyzetek: 

[1] Gróf sárvár-felsővidéki Széchenyi László 1908-ban kötött házasságot Gladis Gwynne-Vanderbilttel, az 1899-ben 185 millió dollárnyi cégvagyont és több, mint 70 millió dollárnyi személyes vagyont örökölt Alfred Vanderbilt húgával, az Amerikában vasúti- és hajózási érdekeltségekből álló cégbirodalmat alapító, minden idők 10 leggazdagabb amerikai polgára közé számító Cornelius Vanderbilt unokájával. Érdekesség, hogy Alfred Vanderbilt az 1915-ben megtorpedózott LUSITANIA óceánjárón veszítette életét.

[2] Az 1861-ben épült világelső USS MONITOR után Ausztria-Magyarország épített először monitor típusú hadihajót 1872-ben.

A konferencián elhangzott előadás megtekinthető az ELTE BTK Hadtörténeti Műhely Youtube-csatornáján, itt.