Contents tagged with Farkas_Judit
-
Hajózástörténeti hétvége a Duna mentén
2025. április 26-27-én Mosonmagyaróváron és Esztergomban is jeles hajózástörténeti kötődésű programokra került sor, melyekben egyesületünk is érdekelt volt. Mosonmagyaróváron ezen a hétvégén tartották a XXVII. "Mosonshow" nemzetközi makettkiállítást és versenyt, Esztergomban pedig a XII. "Akkor és Most Jármű Expo"-t, azaz a Veterán és Új Járművek Kiállítását. Képriportunk következik.
MOSONMAGYARÓVÁR:
Az 1999. óta működő mosonmagyaróvári nemzetközi modellkiállítás és verseny zsűrijében Egyesületünk eddig 2009-2010, 2012-2013, 2015-2016 és 2024. folyamán közreműködött. A szervezők felkérésére idén is bekapcsolódhattunk a vitorláshajó kategóriában nevehzett alkotások zsűrijébe, de sajnos programütközés miatt idén nem élhettünk a felkínált lehetsőéggel. A nagyszabású versenyről így az Egyesületünkkel együttműködő R.M.S. TITANIC Magyar Kutatócsoport tagja, Veit András készített képes beszámolót, amelyet nagy örömmel osztunk meg az érdeklődőkkel. Összefoglalóként a legfontosabb adatok:
Míg 2009-ben 38 országból 2 700 alkotást, 2024-ben 47 országból érkezett 975 alkotó 3 025 makettjét neveztek a versenybe, addig a 2025. évi MOSONHOW 10 figura- és járműcsoportjában - a kiemelt kategóriákkal együtt összesen 89 kategóriában - 42 országból több mint 700 makettező, 2 200 alkotását mutatták be. A versenyzők közt olyan egzotikus országok alkotói is képviseltették magukat, mint Japán, Kína, vagy Brazília, illetve idén először Pakisztán és Venezuela. Míg tavaly kereken 100 hajót neveztek a versenybe, addig idén csak mintegy 40 hajómakett és modell vett részt a megmérettetésen
.
1. ábra: Portugal karakk, a SAO GRABIEL makettje (a Revell egy régebbi M=1:100 méretarányú műanyag kitje látványosan feljavítva). Alkotója a műanyag árbocokat és fröccsöntött vitorkákat fa, és textil anyagúra cserélte, ahogy a műanyagból fröccsöntött csarnakokat és hágószálakat is valódi kötéllel helyettesítette. Mindez a műanyagot látszatra meghökkentő eredetiségűű fává változtató festéssel együtt igen szép modellé avatta a kis műanyag-készletet.
2. ábra: Kínai dzsunka Cseng-Ho flottájából. Bár nagyméretű, látványos modellről van szó, a főárboc sudarán elhelyezett keresztvitorla és az árbocok közötti kötélzetre kifeszített háromszögletű tarcsvitorlák alkalmazása ezeken a hajókon még aligha volt szokás, mivel ezek a tipikusan európai jellegzeességek a kínai hajókon csak a protugál hódítást követően az 1550-es években jelentek meg.
3. ábra: Spanyol galleon, a SAN JUAN de BAUTISTA modellje. A D'Agostini építőkészletéből készült M=1:50 méreatarányú modell kialakítása biztos anyagismeretre és szerszámhasználatra utal, a készlet olyan gyengeségeit azonban, mint az oda nem illő fém tengeri csikót, a barokk korlátbábokat, stb. az alkotó bátran kor- és anyaghű (fa) faragványokra cserélhette volna. Ennek ellenére ez egy igényesen összeállított modell, amelynek külön erénye az orrvitorlarúdon a vakvitorla felett elhelyezett kasvitorla szép bemutatása.
4. ábra: A brit ROYAL CAROLINE jacht saját építésű fa modellje, Roland Vlahovic alkotása (fent) és a THERMOPYLAE klipper M=1:220 méretarányú Revell műanyag kitje, valamint a SAN JUAN de BAUTISTA metszetmodellje.
5. ábra: A német SCHARNHORST páncélos cirkáló modellje.
6. ábra: A német SCHLESWIG HOLSTEIN csatahajó (fent) az eredeti konfigurációja szerint és a DERFLINGER csatacirkáló (lent).
7. és 8. ábra: A brit HMS AGINCOURT dreadnought típusú csatahajó - a világ valaha volt legtöbb ágyútoronnyal felszerelt csatahajója.
9. ábra: Az osztrák-magyar SZENT ISTVÁN csatahajó M=1:200 méretarányú Trumpeter műanyag kitje, a VIRIBUS UNITIS-ből átalakítva. Sajnálatos, hogy a máskülönben szép és izgalmas maketten a modellező a torpedóvédő hálót tartó rudazatot is megjelenítette, amelyet a SZENT ISTVÁN-ra sohasem szereltek fel. A maketten az alkotó a hajóelhagyás előtt a fedélzeten gyülekező legénység azon tagait is elhelyezte, akik a korabeli filmfelvételek tanúsága szerint a lövegtornyokból felhozott lőszert a tengerbe vetették, ám ezeket a tengerészeket sajnos a torpedótalálatoktól megdőlt hajó magas oldalára állította, miközben a fennmaradt archív anyagokból egyértelműen tudható, hogy a műveletre a másik oldalon került sor. A makett ennek ellenére kifejezetten látványos alkotás.
10. ábra: A brit HMS RODNEY csatahajó (fent) és az amerikai USS ALASKA csatahajó (lent). Utóbbi víz alatti részén a lerakódásokat érzékeltető festés pazar kidolgozottsága az alkotó tudásának egyértelmű dícsérete.
11. ábra: A brit HMS COLOMBO könnyűcirkáló (fent) M=1:350 méretarányú műanyag kitje a Trumpetertől, valamint a japán IJN JAMASHIRO csatahajó és az IJN KONGO csatacirkáló makettje a két hadihajó második világháborús konfigurációját bemutató elrendezéssel.
12. ábra: A japán IJN FUSO csatahajó és az IJN JUKIKAZE romboló M=1:350 méreatarányú műanyag kitje igen gazdag feljavítással.
13. ábra: A japán IJN NAGATO csatahajó (fent és középen), valamint az IJN nehézcirkáló (lent) M=1:350 méretarányú makettje.
14. ábra: A japán IJN AGAKI (fent) és IJN TAIHO (lent) repülőgéphordozók makettjei diorámaként és asztali modellként kialakítva.
15. ábra: A német DKM GRAF ZEPPELIN repülőgéphordozó és a DKM KÖNIGSBERG könnyűcirkáló makettje (fent), valamint a brit HMS FORMIDABLE repülőgéphordozó makettje.
16. ábra: A brit HMS ARK ROYAL repülőgéphordozó makettje (fent, a háttérben) és a szovjet ARKTYIKA jégtörő makettje (fent az előtérben), valamint az amerikai USS MANILA BAY kísérő repülőgéphordozójának makettje (lent).
17. ábra: Az olasz RM M.A.S. 563 jelű torpedónaszád (fent), valamint a német DKM U-295 jelű tengeralattjáró (lent az előtérben) és az amerikai USS BOXER kétéltű partraszállító hajó M=1:700 méretarányú műanyag makettje (HobbyBoss).
18. ábra: Az orosz PJOTR VELIKIJ rakétás csatacirkáló műanyag makettje fent M=1:350 (Trumpeter) és lent M=1:700 méretarányban (Dragon, Zvezda).ESZTERGOM:
Az Esztergomi Rugby Kft. 2013 óta rendezi meg az esztergomi Nagy-Duna sétánynál található Rugby Club területén az immár hagyománnyá vált Fesztiválsziget rendezvénysorozatot, melynek szerves részét képezi a kétnapos járműkiállítás, ahol egyebek között az esztergomi székhelyű Magyar Suzuki Zrt. teljes termékportfóliója is megtekinthető az autóktól a motorkerékpárokon át a hajó- és csónakmotorokig. Az „Akkor és most járműexpo – veterán és új járművek kiállítása” című rendezvényen 2016 óta lóvontatású járműveket, kerékpárokat, motorokat, veterán személygépjárműveket, repülőgép maketteket és hajózással kapcsolatos tárgyakat is bemutatnak – utóbbiakat egyesületünk tagszervezete, a zebegényi Hajózási Múzeum, amely 2017 óta állandó résztvevője a rendezvénynek (2017-ben az előző évben Budapesten bemutatott kalóz-tematikájú vándorkiállítással, 2018-ban egyesületünk első világháborús vándorkiállításával, 2019-ben a hajógőzgépek történetével, 2022-ben a tengeri navigáció történetével, 2023-ban a m. kir. folyamerők történetét bemutató álandó kiállításunkból összeállított kamarakiállítással, 2024-ben pedig a Zebegényi Hajózási Múzeum alapításának 40. évfordulójára emlékező tárlattal). A Múzeum egyesületünkkel közösen megvalósított idei tematikáját a tengerészeti és hajós egyenruházat bemutatása határozta meg arra tekintettel, hogy az járműgyártás múltjának és jelenének találkozását biztosító rendezvény közpnti témája idén a rendvédelmi fegyveres testületek története jelentette, a XVIII. századi csendőrségi felszerelésektől a lovas, motoros és autós rendőri egységek relikviáin át a hadsereg tábori rendfenntartó/rendészeti feladatokat ellátó egységeinek felszereléséig. A rendezvényről az alábbiakban Dr. Ákos György és Hocza István tagtársunk fényképei segítségével adunk ízelítőt.
19. ábra: A Zebegényi Hajózási Múzeum egyesületünk tagjai által berendezett standja Esztergomban, a 2025. évi veteránjármű-expón. Külön öröm, hogy a rendezvény szervezői dén nemcsak figyelműkkel, de a Komárom-Esztergom Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (KEMKIK) közönségdíját reprezentáló emléktárgyával is kitűntették standunkat, amelyet a szervező Magyar Suzuki Zrt. és a Neuzer Kft. oklevelével is elismertek.
20. ábra: A hajómodellek mellett a szervezők idén vasútmodelleket is bemutattak.21. ábra: S természetesen a megszokott oldtimerek sem maradhattak el (az első három képen), ahogyan a legkorszerűbb autókat is megtekinthették az érdeklődők (az utolsó képen).
22. ábra: A Zebegényi Hajózási Múzeum és Egyesületünk csapata: balról jobbra Dr. Ákos György, egyesületünk Hajózástörténeti Tagozatának vezetője, Farkas Judith, a Zebegényi Hajózási Múzeum tulajdonosa és igazgatója, Egyesületünk Felügyelő Bizottságának tagja, Szalay Gábor, egyesületünk Hagyományőrző Tagozatának tagja és Hocza István, egyesületünk titkára. -
Jubileum Zebegényben
2024-ben ünepli fennállása 40. évfordulóját egyesületünk partnere, a zebegényi Hajózástörténeti Múzeum, melynek tulajdonosa egyesületünk tagja. Az évforduló alkalmából 2024. július 13-án szombaton 11:00 órai kezdettel megrendezésre kerülő ünnepséget jó szívvel ajánljuk az érdeklődők figyelmébe.
A hajózási múzeum bemutatása: itt.
Összes zebegényi hírünk: itt.
-
Kétszáz éve indult útjára a CAROLINA
2020. júliusában ünnepeljük a menetrend szerinti géperejű hajózás megindulását a Dunán. Az évfordulót a pécsi illetőségű - kelet-poroszországi születésű Anton Bernhardt - alkotása, az 1817-ben épült, s I. Ferenc császár hitvese után elnevezett CAROLINA gőzös Buda és Pest között megtett első személyszállító útjának napjától, 1820. július 16-tól számítjuk. Az évfordulóról egyesületünk elnökének a National Geographic Magazin weboldalán megjelent cikke is megemlékezett.
1. kép: A CAROLINA ábrázolása egyesületünk alapító elnöke, Marjai Imre 1968-ban készült akvarelljén.
A jeles esemény alkalmából kamarakiállítás nyílt a Közlekedési Múzeum külső kiállítóhelyeként működő KOSSUTH Múzeumhajó fedélzetén egyesületünk, a Zebegényi Hajózástörténeti Múzeum és a Zoltán Gőzös Közhasznú Alapítvány együttműködésében, amelyet a múzeumhajó fedélzeten az Európa Cégcsoport által üzemeltetett Vénhajó Étterem vendégei is megtekinthetnek.
2 kép: A KOSSUTH Múzeumhajó jobb oldali korridorjában berendezett kiállítás a Valentinyi Gyula-féle CAROLINA modellel és a Közlekedési Múzeumi anyagával (fotók: Figler Zoltán).
A tárlat nemcsak a CAROLINA első útjáról, de a budapesti helyi hajózás történetéről is megemlékezik, amely a gőzös jártaival vette kezdetét. A látogatók a tárlaton egyebek között olyan érdekességeket is megtudhatnak, mint, hogy a hajó a Duna-sor (a mai Jane Haining-rakpart) közepétől, a hajóhíd szomszédságából (nagyjából a mai Vigadó tértől) indult (ne feledjük, ekkor még nem létezett a Lánchíd), s az utasoknak a beszállás előtt öt perccel egy kis pattantyús ágyú elsütésével jelezték a közelgő indulást. A hajó innen Budára közlekedett az akkori Bomba (a mai Batthyány) térre, majd a Császárfürdőhöz, s onnan Óbudára és vissza. A Bomba térig 10, a Császárfürdőig 20, Óbudáig 30 krajcárt kellett fizetni, a teljes távon egy négytagú családnak viszont csak 48 krajcárba került a teljes viteldíj. Az Óbudáról ingázók pedig bérletet is válthattak.
Az izgalmas kiállítás kurátora Figler Zoltán (Európa Csoport) és Tinku-Szathmáry Balázs (Közlekedési Múzeum). A tárlat létrehozásában egyesületünk részéről közreműködött: Balogh Tamás (5 tabló), Farkas Judith (a JUPITER gőzös modellje) és Hocza István (modell-restaurálás). A kiállításon a Közlekedési Múzeum által biztosított tablók és archív képanyag mellett megtekinthetők a Neszmélyi Hajóskanzen számára 2014-ben egyesületünk közreműködésével készített állandó kiállítás egyes alkotásai (a budapesti hajógyártás termékeit bemutató úszódaru-, bárka-, és uszály-makettek), amelyek a Zoltán Gőzös Közhasznú Alapítvány tulajdonát képezik.
3. kép: A kiállításnak a Neszmélyi Hajóskanzenből kölcsönzött tablóival (Balogh Tamás) és a Zebegényi Hajózástörténeti Múzeum JUPITER-modelljével (fotók: Figler Zoltán).
A tárlat központi eleme pedig maga a CAROLINA gőzös, amelynek modelljét egyesületünk tagja, Valentinyi Gyula modellező mester készítette el.
A tárlat 2020. szeptember közepéig (a Közlekedési Múzeum következő kiállításáig) hetente szerdától vasárnapig 12:00-22:00 óra között megtekinthető.Minden érdeklődőnek szeretettel ajánljuk!
-
Hajógépek a veterán járművek között - kiállítás Esztergomban
2019. április 30. és május 1. között Esztergomban került megrendezésre „Akkor és most – jármű expo 2019” címmel a veterán járműtalálkozó. A rendezvényen jártunk. Farkas Judith képes beszámolója.
A rendezvényen tagtársunk, Farkas Judith, a Zebegényi Hajózástörténeti Múzeum és egyesületünk modellezőinek alkotásaival, valamint Balogh Tamás és Veit András tablóival Esztergomban tartott időszaki kiállítást a hajózásban használt gőzgépek történetéről.
A tárlaton egyesületünk modellező mestere, Valentinyi Gyula – a működőképes gőzgépek és gőzhajómodellek építője - mutatta be alkotásait, a ZSÓFIA volt MFTR-gőzös és a LEITHA monitor hajógépét, valamint sajt építésű gőzkutterét.
A Zebegényi Hajózástörténeti Múzeum modelljei közül a kiállítás látogatói megtekinthették a HABLEÁNY, a VÉRTES és a JUPITER gőzösök modelljeit. A kiállítás valódi szenzációja azonban az a hajógép-modell volt, amely eredetileg az 1900-as párizsi világkiállításra készült, s a magyar hajóépítő- és hajógép-ipar teljesítőképességét demonstrálta. A hosszú évekig működésképtelen modell most felújítva állt a közönség rendelkezésére.
A kiállítást a gőzhajózásban használt hajógépek történetét bemutató illusztrált tablók, az R.M.S. TITANIC Magyar Kutatócsoport tagjai – Balogh Tamás (egyúttal egyesületünk elnöke) és Veit András alkotásai, egészítették ki. A tablókon az első hajógépektől a századfordulóig tartó fejlődést tekinthették át a látogatók.
-
A víz világnapja alkalmából szervezett kiállításunk Baján
Egyesületünk a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kara meghívására ezúttal Baján mutatja be az érdeklődőknek "A bödöncsónaktól az atom-jégtörőig" c. nagy sikerű egyetemes hajózástörténeti kiállítását, amelyet 2009-ben láthatott első ízben a közönség a Múzeumok éjszakája alkalmából.
A kiállítás ezúttal Buzetzky Győző biztatására és az egyetem vezetésével folytatott szervező munkája eredményeként látogathat a Sugovica partjára, ahol rendszeresen szerveznek hasonló tárlatokat a víz világnapja alkalmából, a 2018. évben például partnerszervezetünk, a Magyar Tengerészek Egyesülete részvételével.
Buzetzky Győzőt 2011-ben ismerhettük meg, amikor a LAJTA Monitor Múzeumhajó felújítását követő első országjáró körútja alkalmából Baján mutathattuk be a történelmi hajót, s az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészetéről szóló kiállításunkat az érdeklődőknek. Nagy öröm, hogy nyolc évvel egyesületünk első bajai bemutatkozása után újabb nagyszabású tárlattal jelentkezhetünk a Duna-parti városban.
Ebből az alkalomból felfrissítettük és új részekkel egészítettük ki egyetemes hajózástörténeti tárlatunkat, melynek tablóit dr. Balogh Tamás, egyesületünk elnöke írta és tervezte, s amelyet az egyesület modellezőinek hajómodelljei - dr. Balogh Tamás (5), Bechler József (2), Hocza István (1), Valentinyi Gyula (1) - valamint Farkas Judith, egyesületünk tagja, s a Zebegényi Hajózástörténeti Múzeum tulajdonosa és igazgatója által rendelkezésre bocsájtott hajómodellek (16) és tárgyak, hajózási műszerek (3) kísérnek.
A kiállítás helyszínre szállítását a vendéglátó intézmény végezte. A berendezésben egyesületünk részéről dr. Ákos György, a hajózástörténeti tagozat vezetője, Hocza István, titkár és Székely László, a hagyományőrző tagozat vezetője közreműködött. Ezúton köszönjük az egyetemnek a meghívást és a segítséget, valamint a szervezésben, szállításban, berendezésben közreműködők és az alkotók munkáját!
A tárlat 2019. április 3-május 1. között, munkanapokon 08:00-tól 16:00 óráig látogatható Baján, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának épületében a Bajcsy-Zsilinszky út 14. szám alatt.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk.
-
Száz éve született Farkas Vincze hajóskapitány
Ma száz esztendeje született Farkas Vincze hajóskapitány, múzeumalapító, hajómodell-építő, akinek zebegényi múzeumában járva hajózást kedvelők generációi ismerhették és ismerhetik meg a hajózás történetét egy csodálatos, izgalmas közegben. A centenáriumra a kapitány lánya, Farkas Judith, egyesületünk tagja, a Zebegényi Hajózási Múzeum jelenlegi igazgatója visszaemlékezésének megosztásával emlékezünk.
1919. január 11-én, ma 100 éve született Farkas Vincze a Torontál vármegyei Nagybecskereken (most Zrenjanin), aki egész életében tudta a küldetését. 8 és fél évesen - a saját mozijukban Kiskundorozsmán – látott egy hajós kalandfilmet és ennek hatására elhatározta, hogy hajózni fog és kapitány lesz. A katonaiskolai évek alatt is (elemi és gimnázium) szüntelen tudatossággal tanulmányozta a hajózást és az iskolában a kapcsolódó tantárgyakat erősítette. A családban sok szó esett az I. világháborúról, mert még nagyon közel volt a hatása. Ezért úgy gondolta az ifjú Vincze, hogy akkor válik igazi férfivá, ha elszegődig az Idegenlégióba. A gimn. 3. évében az egyik barátjával összepakoltak és elindultak a zöldhatáron át a kaland felé, de a hatóságok visszahozták és a gimnáziumból kicsapták őket. Így az ifjú titán a Szegedi Reálgimnáziumban érettségizett. Folyamatosan a tudását és az erejét építette. Rengeteg hajózási jegyzetet készített, könyvekkel vette körül magát és több ifjúsági aranyérmet is szerzett atlétikából. Jutalomból az 1936-os Berlini Olimpián, Szegedtől 5 km-en át vihette a lángot. Úgy gondolta, ha kapitány akar lenni, ő kell legyen a legokosabb és a legerősebb. 1939-től sorkatonai szolgálatot teljesített, ahonnan zászlósként szerelt le, majd hadihajós képzést kapott és hadnagyi rangot szerzett. 1941-től kereskedelmi hajókon is szolgált, de a gránátos képzés után behívták a Szent László hadosztályba és Helembánál védték a határvonalat. Az orosz túlerővel szemben nem tudták tartani magukat, így 1944 Karácsonyán hadifogságba estek. Három év kaukázusi hadifogságot túlélve, 1947-ben hazajött, ahol egy teljesen más rendszerben találta magát, mint, amiből elment. Ez az időutazás azt jelentette számára, hogy a lehetőségek beszűkültek. Így az első adandó alkalmat kihasználva 1948-ban sikeres kapitányi vizsgát tett a folyamhajózásnál és megkezdte a vontatóhajózás kihívásainak teljesítését. Kiváló szakemberként nagyon hamar parancsnok lett. Még ekkor sem feledte gyermekkori álmát és így a tengerésztanulmányokat is beiktatta az életébe. Hitt abban, hogy hamarosan sok változás lesz és ő is tengerészkapitány lehet. Közben megnősült és két gyermeke született, egy fiú és egy leány, akiknek a hajózás kapcsán módosabb életet tudott biztosítani. Ez sem tartott túl sokáig, mert jöttek az újabb politikai viharok, az 1956 utáni meghurcolás, elbocsátás és leszegényedés. A szárazföldre vetett kapitány a zsíros kenyeres időszakban és a fűtetlen lakásban megfogadta, hogy talpra állítja a családját és valami maradandót is kovácsol ebből a helyzetből. Kézügyességének köszönhetően faragványaival (szobrok, hajó makettek) kereste a léthez szükséges mindennapi betevőt. Közben hajózási relikviákat gyűjtögetett, majd 24 évi kitartó munkával és fanatikus hittel, eléggé rögös útón-módon 1984-ben megnyitotta Magyarország első hajózási magánmúzeumát. A fantasztikus sikert és a kiállítási anyag gyarapodását 2007-ig élvezte. Azután küldetését bevégezve. mérhetetlenül elfáradva, de elégedetten 88 évesen más vizekre evezett. Ő VOLT AZ ÉDESAPÁM, akinek az utolsó mondatait soha nem fedem: „Úgy érzem adtam az emberiségnek valamit, letettem az alapokat ahhoz, hogy szeretett hazámnak később lehessen egy országos és világszintű hajózási múzeuma. A tudás, a hit és a cselekvés olyan fegyver, ami biztosan előbbre viszi az embert. Ha eszerint teszed a dolgodat te is, akkor megvalósíthatod, amire nekem már nem volt időm .” „Aquila non captat muscas."
Fent: A kapitány a negyvenes években, leányával Zebegényben és egyik legnagyszerűbb alkotása, a FRIEDRICH WILHELM zu PFERDE porosz fregatt modellje (Farkas Judith gyűjteménye).
További információk a Zebegényi Hajózási Múzeumról és a múzeum programjairól egyesületünk honlapján:
https://hajosnep.blog.hu/2012/07/12/dr_lengyel_arpad_hagyateka_zebegenyben
https://hajosnep.hu/Cimkek/zebeg%C3%A9nyi_haj%C3%B3z%C3%A1si_m%C3%BAzeum
-
Magyar Hajózásért Érdemérem, 2018.
A Magyar Hajózási Országos Szövetség alapította "Magyar Hajózásért" érdemérem 2018. évi kitüntetettje egyesületünk tagja, Farkas Judith, a zebegényi Hajózástörténeti Múzeum tulajdonos-igazgatója, aki egyesületünknek Horváth József kapitány úrral együtt immár a második olyan tagja, aki a díj történetében a magyar hajózásért végzett munkája elismeréseként a díjban részesült. Gratulálunk!
A díjátadó képei megtekinthetők a következő linken:
https://www.youtube.com/watch?v=5XqXg-LOAiU&feature=share
A díjazott tevékenységének méltatása:
Farkas Judith az 1984. július 12-én megnyílt Zebegényi Hajózástörténeti Múzeum tulajdonosa és vezetője.
Kislány kora óta érdeklik a hajók, rajongással szereti a Dunát, és minden történetet érdeklődéssel hallgat, ami a hajózáshoz kapcsolódik. Vágya az volt, hogy akárcsak múzeumalapító édesapja, Farkas Vince, ő is hajóskapitány lehessen, de abban az időben lányok nem foglalkozhattak még ilyesmivel, így divattervezőnek tanult.
Édesapja halálát követően, 2007 óta vezeti a múzeumot, s ezalatt az idő alatt önállóan és a múzeumot támogató TIT Hajózástörténeti, Modellező és Hagyományőrző Egyesülettel együttműködésben több nagysikerű rendezvényt hozott létre, amelyeken a hajózástörténet izgalmas fejezeteit ismerteti meg látványos időszaki kiállítások és érdekes előadások formájában egyebek között az évente megrendezésre kerülő „Múzeumok éjszakája”, a múzeum születésnapi rendezvényei, vagy épp’ a Budapest BoatShow látogatóival.
Nyolc termet megtöltő állandó kiállítóhelye – az ország első hajózástörténeti magánmúzeuma – pedig a múzeumalapító Farkas Vince több évtizedes gyűjtőmunkájának eredményeként jelenleg is az ország legnagyobb hajózási magángyűjteménye. A tárgyak nagy része 1987 óta nemzeti kincsként országos védettség alatt áll. Sokrétűsége és a különböző korosztályok igényeihez igazodó tárlatvezetés miatt a zebegényi Hajózástörténeti Múzeum a gyermekek körében is nagy népszerűségnek örvend. A folyamatosan gyarapodó folyam- és tengerhajózási emlékeknek immár csak egy része mutatható be az eredeti kiállítóhelyen. Ezért Farkas Judith új, jóval nagyobb és korszerűbb kiállító tér megvalósítását tűzte ki célul.
Tevékenységét az általa adományozott kitűntetéssel 2011-ben a Honvédelmi Miniszter is elismerte.
További információk a múzeumról: http://hajosnep.blog.hu/2012/07/12/dr_lengyel_arpad_hagyateka_zebegenyben
További információk a 2017. évi díjátadóról: http://hajosnep.blog.hu/2017/03/06/mozgalmas_hetvege_418