Contents tagged with haditengerészet

• Évfordulók - 70 éve halt meg Wulff Olaf Richárd

  Tags: haditengerészet, évfordulók, haditengerészetünk_emlékei, haditengerészetünk, tit_hajózástörténeti_modellező_és_hagyományőrző_egyesület, tit_hmhe, hagyományőrző_tagozat, Wulff_Olaf, Wulff_Olaf_Richárd

  2025. május 20., kedd 11:35:51

  
  2025. június 12-én lesz Wulff Olaf Richárd (1877-1955) néhai m. kir. honvéd vezérfőkapitány halálának 70. évfordulója. Az időponthoz közeledve, a Magyar Honvédelem Napja alkalmából teljes katonai tiszteletadás mellett hajtják végre hamvainak újratemetését Budapesten, a Nemzeti Díszsírkert 52. parcellájában. Ebből az alkalomból foglaljuk össze és osztjuk meg az érdeklődőkkel pályafutásának főbb állomásait.
  
  
  
  1. ábra: Wulff Olaf Richárd vezérfőkapitány Hoffmann Géza által 1939-ben készített portréja (forrás: itt).
  
  
  1877.02.08.: Wulff Olaf Richárd megszületik Budapesten. Atyja Wulff Emil (1812-1882) vízépítő mérnök, aki a magyar kormány meghívására a Béga-csatorna és a Száva-folyó szabályozási munkálatait vezeti, édesanyja Doterre Augusta Elisabeth Wulff (1845-1940). A család két fiúgyermeke - Olaf és Hagbart (1871-1908) - nevelésére a szülők Norvégiát jelölik ki, de amikor ottani elemi iskolába akarják küldeni őket, az akkor már csak magyarul beszélő fiúk visszaszöknek Budapestre.
  
  1891.: A gimnáziumi tanulmányok után beiratkozik a cs. és kir. Haditengerészeti Akadémiára.
  
  1895.06.01.: Tanulmányai végeztével haditengerészeti szolgálatba lép, mint II. osztályú tengerész-hadapród. Ebben a minőségében vett részt a SAIDA korvett másfél évig tartó Föld körüli útján.
  
  1899.: Sorhajózászlós.
  
  1902.: Elvégzi a torpedó-távírótiszti tanfolyamot és Tullnban a lovassági távírótiszti, majd Pozsonyban a folyami aknásztiszti tanfolyamokat.
  
  1908.10.29.: Harminchét éves korában meghal testvére, Hagbart. 
  
  1909.: Behajózik a PANTHER cirkálóra (parancsnok: Theodor Skerl Edler von Schmidtheim), amellyel kelet-ázsiai utat tesz Kínába, ahol átveszi a pekingi osztrák-magyar követség védelmére 1901-ben kirendelt tengerészkülönítmény parancsnokságát.
  
  1910/11.: Sorhajóhadnaggyá léptetik elő. A pekingi tengerészkülönítmény parancsnoka.
  
  1912.: Hazatér a SZIGETVÁR cirkálóval.
  
  1913.: Különböző hadihajókon teljesített Adriai és Földközi-tengeri szolgálatát, valamint az 1901/02, 1908/09 és 1912/13 folyamán a budapesti tengerészkülönítménynél teljesített szolgálatát követően felső tüzérségi tanfolyamra vezénylik, miután a Dunaflottillához kerül, ahol mint beosztott tiszt, monitorparancsnok, majd a flottilla törzsfőnöke.
  
  1914.09.19.: Átveszi a cs. és kir. Dunaflottilla - a haditengerészet dunai részlege - parancsnokságát. s az első világháborúban ezután végig a dunai hadszíntéren szolgál. Legfontosabb haditettei közé tartozik a monitorokkal való áttörés a Dunáról a Szávára szeptember 28-án a belgrádi szerb tüzérség részleges megsemmisítése mellett, és a fennálló aknazár ellenére. Az áttörés lehetővé teszi, hogy a Krauss hadseregcsoport átkeljen a Száva szerb oldalára. Ezért a fegyvertényét megkapja a Monarchia legmagasabb katonai kitüntetését, a Katonai Mária Terézia Rend lovagkeresztjét.
  
  1914.10.01.: A cs. és kir. Dunaflottilla parancsnoki beosztásában Lucich Károly fregattkapitány váltja fel. Wulff Olaf ekkor átveszi a TEMES I. monitor parancsnokságát, amelyet a hónap 23. napjáig tölt be.
  
  1915.06.29.: Átveszi a TEMES II. monitor parancsnokságát.
  
  1915.05.01.: Korvettkapitánnyá léptetik elő, június 15-én pedig az 1. Monitorosztály parancsnokává nevezik ki. Parancsnoki lengőjét a TEMES II. árbocán vonja fel.
  
  
  2. ábra: Wulff Olaf Richárd korvettkapitány a cs. és kir. Dunaflottillánál az SMS TEMES monitor fedélzetén a monitor lövegtornyánál és a hajó tatfedélzetén szárazföldi tisztek fogadásán (forrás: itt, itt és itt).
  
  
  
  1917.: Az I. monitorosztállyal Boszniában tevékenykedik. Az év végéig befejezi és kiadja az "Österreichisch-Ungarische Donauflottille in den Kriegsjahren 1914-1917" c. művét, amely a háború kitörésétől 1916 végéig dolgozza fel a Dunaflottilla hadieseményeit.
  
  1918.03.03.: Az Oroszországgal folytatott breszt-litovszki béketárgyalásokon a cs. és kir. haditengerészet képviselője. A békével a katonai vereség miatt a fronton és a forradalmak miatt a hátországban egyaránt kritikusan meggyengült Oroszország kilépett a háborúból Kelet-Európában hatalmas területekről lemondva Németország és  az Osztrák-Magyar Monarchia, a Kaukázusban pedig Törökország javára.
  
  1918.04.01.: Megtervezi és végrehajtja az extrém alacsony szabadoldal-magasságú monitorokkal (BOSNA, BODROG, KÖRÖS, SZAMOS) és őrnaszádokkal (BARSCH, WELS) és folyami hajókkal (ODEASSA, BESARABEC), valamint néhány folyami tankuszállyal történő átkelést a Fekete-tengeren annak érdekében, hogy a dél-orosz és ukrán területeken műveletező szárazföldi erőkkel együttműködve biztosítsa az ukrajnai orosz kikötők (Ogyessza, Herszon, Nyikolájev) megszállását, s az ukrán gabona eljuttatását Közép-Európába.
  
  
  3. ábra: A cs. és kir. Dunaflottilla hadműveletei 1878-1919 között. A LAJTA Monitor Múzeumhajó fedélzetén berendezett állandó kiállítás számára készült térképen az első világháború Fekete-tengeri és dél-ukrajnai hadműveletei is feltüntetésre kerültek (forrás: Dr. Balogh Tamás © 2011).
  
  
  1918.09.29.: Összeomlik a bolgár front. A balkáni osztrák-magyar erők védhetetlen helyzetbe kerülnek, a hátbatámadás elkerülésére rendezett visszavonulásuk szükséges, amelyet a Dunaflottilla egységei támogatnak.
  
  1918.11.01.: Előléptetik fregattkapitánnyá. November 3-án pedig ismételten kinevezik a Dunaflottilla parancsnokává. A vezénylete alatt álló hadihajók fedezik a visszavonuló osztrák-magyar és német csapatok folyamátkeléseit. A műveletek során összetartja a Dunaflottillát és Budapestre vezényli, ahol november 6-án -  a Monarchia utolsó harcoló alakulataként - bevonja a császári és királyi hadi lobogót.
  
  1919.: A Tanácsköztársaság alatt letartóztatják, de egykori  matrózai segítségével megszökik és Bécsbe menekül.
  
  1920.: Budapest révkapitánya. A hadsereg létszámát és felszereltségét jelentősen korlátozó – a hadihajózást is felszámoló – Trianoni békeszerződés kijátszására megszervezi a névleg a Belügyminisztériumnak alárendelt, folyamrendészeti feladatokat ellátó (valójában katonai képességekkel rendelkező) Folyamőrséget.
  
  1920.03.14.: Budapesten feleségül veszi a felvidéki családból származó Losonczy Edinát, akinek ez a harmadik házassága (első férje az 1872-ben született Füleki Stefani Ervin, akitől leánygyermeke, az 1985-ben elhunyt Magda születik, második férje az 1848-ban született és 1908-ban elhunyt Borhek Viktor).
  
  1921.03.01.: A Folyamőrség első parancsnoka.
  
  

  
  4. ábra: Balra fent: Wulff Olaf korvettkapitány (3-as számmal) a breszt-litovszki béketárgyalásokon, az osztrák-magyar Pokorny Hermann alezredes és a német Max Hoffmann tábornok társaságában (forrás: HM HIM, Fotóarchívum HTM 93.150). Jobbra fent: Wulff Olaf főtörzskapitány szemléz az óbudai folyamőr laktanyában, 1920‒1922 (forrás: HM HIM, Fotóarchívum HTM 141.1). Lent: Wulff Olaf (a képen balra) a két világháború között a Duna-Tengerhajózási Rt. egyensapkájában (forrás: HM HIM, Fotóarchívum HTM 92589).
  
  
  1922.06.27.: 1914-es belgrádi áttöréséért a katonai Mária Terézia Rend Lovagkeresztjével tüntetik ki.
  
  1925.05.01.: Vezérkapitánnyá (a szárazföldi haderőben a vezérőrnagynak megfelelő rendfokozat) léptetik elő.
  
  1929.05.01.: Vezérfőkapitánnyá (a szárazföldi haderőben az altábornagynak megfelelő rendfokozat) léptetik elő.
  
  1933.03.01.: Nyugállományba helyezik, de tovább dolgozik a magyar hajózás érdekében. A nemzetközi Duna-bizottság szakértője, a m. kir. Folyam-Tengerhajózási Rt. és a m. kir. Duna-tengerhajózási Rt. elnöke, a m. kir. Tengerésztisztképző Intézet igazgatóságának tagja, s a Hajózási és Kikötőügyi Tanács elnöke.
  
  1934.: Bécsben és Lipcsében megjelenik az 1917-es kiadású munkája tovább-dolgozásával elkészült "Die österreichish-ungarische Donauflottille im Weltkriege 1914-18". című könyve, amelyet később magyar nyelven  is kiadnak Budapesten "Az osztrák-magyar dunai hajóhad a világháborúban 1914-1918." címen. Ez a szakmunka a monitorok első világháborús tevékenységének máig legjobb összefoglalója.
  
  
  5. ábra: Wulff Olaf Richárd könyvének borítója és szennycímlapja, s a szerző dedikálása a kötetben.
  
  

  

  
  6. ábra: Wulff Olaf Richárd vezérfőkapitány (forrás: itt és itt). Kitüntetései a jobb oldali fényképen: nyakba akasztva a Magyar Érdemrend második fokozata; a gomblyukban: a katonai Mária Terézia Rend Lovagkeresztje; a rendjelsávon balról jobbra: az Osztrák Lipót-rend lovagkeresztje, az Osztrák Vaskorona-rend harmadosztálya, a Katonai Érdemkereszt harmadosztálya, a Katonai Érdemkereszt szalagján a Katonai Érdemérem, a Katonai Érdemérem az Osztrák Ferenc József-rend szalagján, a Magyar Katonai Szolgálati Kereszt a II. osztályú tisztek számára (30 év szolgálatért) és a Bolgár Bátorságért Érdemrend harmadosztálya; a zubbonyzseben az első osztályú Vaskereszt látható.
  
  
  1935.: Horthy Miklós kormányzó segédtisztje.
  
  1944.: Decemberben elhagyja az országot és Costa Ricába menekül.
  
  1955.06.12.: Wulff Olaf halála. Felesége a következő évben követi. Mindkettejüket a Costa ricai fővárostól, San Josétól 100 km-re fekvő kis hegyi falu, Volcan temetőjében helyezik örök nyugalomra.
  
  2018.: A Horthy Mikós földi maradványainak 1993. évi hazahozatalát is kezdeményező Magyar Tengerészek Egyesülete felveti a hamvak hazahozatalának gondolatát, hogy az elhunytak hazai földben, a Fiumei úti Díszsírkertben kialakított „Hősök Parcellájában” találjanak végső nyugalomra. A  Honvédelmi Minisztérium befogadta és támogatta az ötletet, a család úgyszintén, de a COVID19-világjárvány miatt a terv akkor nem valósulhatott meg.
  
  2025.05.19.: Wulff Olaf és hitvese Losonczy Edina maradványait - exhumálásukat és a csontok elhamvasztását követően - Costa Ricából Magyarországra szállítják (a kecskeméti légibázisra, ahonnan autóval Budapestre, a Bálna Honvédelmi Központba, onnan pedig a MH. 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred hadihajóján a HM Hadikikötőbe viszik). Tagtársunk, Dr. Margitay-Becht András által a megemlékezésen tartott - elsősorban a történet érzelmi töltetét hangsúlyozó - beszéde elérhető innen.
  
  2025.05.21.: Katonai tiszteletadás mellett megtörténik a hamvak újratemetése.
  
  

  
  7. ábra: Balra Wulff Olaf Richárd utolsó fényképe, három hónappal a halála előtt. Wulff Olaf a kép jobb szélén látható, míg a kép bal szélén veje, Ferdinand Anton von Herold-Schmidt és az ő felesége, Wulff Olaf nevelt lánya, Magda von Stefani látható. Az ő házasságukból született Károly Róbert von Herold-Stefani (1931-2012), akinek hat gyermeke közül az egyik a most Budapestre látogatott Ferdinand von Herold-Duarte. Jobbra Wulff Olaf és hitvese közös sírja Costa Ricában (forrás: itt és itt).
  
  
  
  További információk:
  
  A cs. és kir. Dunaflottilla, a m. kir. Folyamőrség és a m. kir. Honvéd Folyamerők történetéről:
  
  Dr. Balogh Tamás: A cs. és kir. Dunaflottilla története - in.: Haditengerészetünk emlékei, 68-69. o., Forrás: itt.
  Dr. Balogh Tamás: A Magyar Királyi Folyamőrség és a M. Kir. Folyamerők, Budapest, 2023., Forrás: itt.
  Dr. Hardy Kálmán: Dunai flottillánk a világháborúban, - in.: Hadtörténelmi Közlemények 32/1. 195-229. o. Budapest, 1931. Forrás: itt.
  
  A magyar hadisírgondozásról és a hadisírgondozás nemzetközi standardjairól:
  
  Sz.N.: A magyar hadisírgondozás története. Forrás: itt.
  41/2021 (VIII. 13.) HM utasítás. Forrás: itt.
  Tóth Zsolt: War Grave Excavation Methods: Survey, Results and Suggestions, Forrás: itt.
  Sz.N.: Are casualties from the World Wars still found? Forrás: itt.
  A Commonwealth War Graves brit hadisírgondozó szervezet szakmai protokolljai: itt, itt és itt.
  Ezekből kiderül, hogy lehet-e/szabad-e (mikor lehet) egy hadisírt áthelyezni, ennek során lehet-e/szabad-e a meglévő csontokat elhamvasztani, stb. Hasonló, nyilvánosan elérhető szakmai protokollok a magyar hadisírgondozásban - a hadisírgondozási koncepció készítésére vonatkozó jogszabályi kötelezettség ellenére - sajnálatos módon nem léteznek.
  
  
  Források:
  
  Arnoldo Rivera: La búsqueda del héroe perdido, Forrás: itt.
  Bálint Ferenc: Wulff Olaf hazatér - in.: A nagy háború, Forrás: itt.
  Halmos B. Ágnes Wulff Olaf vezérfőkapitány - in.: Honédelem.hu, Forrás: itt.
  Hubertus Schumacher: Die k. u. k. Donauflottille im Ersten Weltkrieg Karl Wettstein, Offizier und Schiffsreeder, Böhlau Verlag Wien Köln Weimar, 2018.
  Leonyid Kirillash: Kicsoda Wulff Olaf? - in.: Ausztria-Magyaroszág, forrás: itt.
  Dr. Margitay-Becht András: Tank a Dunán, Budapets, 2016.
  Dr. Margitay-Becht András: A LAJTA Monitor és a többiek.Budapest, 2007,

• Könyvbemutatóval egybekötött kiállításunk Keszthelyen

  Tags: kiállítás, könyvajánló, haditengerészet, tit, haditengerészetünk, tit_hajózástörténeti_modellező_és_hagyományőrző_egyesület, tit_hmhe, hajózástörténeti_tagozat, hajómodellező_tagozat, első_világháború_centenáriuma, huvos_ferenc

  2025. május 12., hétfő 22:46:44

  2025. május 13-án, keddem 17:00 órai kezdettel Keszthelyen mutatjuk be a cs. és kir. Haditengerészet első világháboús történetét feldoglozó vándorkiállításunkat Szekér Imre Tibor felkérésére "Az Adria foglyai – Zalai haditengerészek áldozatvállalása az első világháborúban" című kötetének bemutatója alkalmából a kötetben szereplő hadihajók makettjeivel, melyet modellező társunk, dr. Hűvös Ferenc készített.

  

  A cs.és kir. Haditengerészet története iránt érdeklődők egyesületünk tagajainak munkáiból már jól ismerhetik az egykori flotta történetének több aspektusát, a Vasi k.u.k Matrózok Alapítvány kiadványaiból pedig az egykori tengerészek útleírásaiba, naplóiba, személyes közléseibe is betekintést nyerhettek. Ezt a sort egészíti ki, illetve bővíti tovább Szekér Imre Tbor most megjelenő új könyve, amely a császári és királyi Haditengerészetnél az első világháborúban és azt megelőzően szolgált 215 ismert zalai haditengerésznek kíván emléket állítani.

  A könyvbemutató kísérőrendezvényeként megvalósuló kiállításunk a cs. és kir. haditengerészet világháborús teljesítményét feldolgozó országjáró vándorkiállításunk anyagából került összeállításra, melynek első nyilvános bemutatójára 2016-ban került sor a Nemzeti Közszolgálati Egyetem "Ludovika" központi épületének kiállító termében egyesületünk első világháborús centenráiumi programsorozata keretében. Az emlékévekben a kiállítás országszerte több helyszínen bemutatkozott, most pedig Keszthelyre látogat.

  Gyakorlati információk:
  Helyszín: Fejér György Városi Könyvtár, 8360 Keszthely, Zeppelin tér 3.
  Időpont: 2025.05.13., kedd, 17:00 óra
  Az esemény FB-linkje: itt.

  A kiállítás a könyvbemutató ideje alatt látogatható. Szántóné Palánki Edit fotói a megnyitóról megtekinthetők itt.
  
  Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

  További információk:
  Egyesületünk első világháború centenáriumával kapcsoaltos tevékeynégéről: itt
  Az első világháború Egyesületünk elnöke által összeállított tengerészeti kronológiájűról: itt
  A cs. és kir. Haditengerészet első világháborús teljesítményének értékekéséről: itt.

• A RUMIJA jacht elleni cs. és kir. hadműveletek, s a hajó roncsainak feltárása

  Tags: konferencia, haditengerészet, tit, víz_alatti_kulturális_örökség, búvárrégészet, roncskutatás, kuk_kriegsmarine, haditengerészetünk, balogh_tamás, tit_hajózástörténeti_modellező_és_hagyományőrző_egyesület, tit_hmhe, hajózástörténeti_tagozat, navigare_necesse_est_konferencia, Rumija

  2025. május 10., szombat 1:02:50

  2025. március 2-án 110 éve történt a RUMIJA – a montenegrói királyi jacht – elsüllyesztése a cs. és kir. Haditengerészet által. Ebből az alkalomból egyesületük elnöke, Dr. Balogh Tamás dolgozta fel a hajó és az akció történetét, amelyet az ELTE BTK Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszék, az ELTE BTK Hadtörténeti Műhelye, valamint "Az első világháború napról napra" portál együttműlödésében 2025. május 8-án megrendezett "Navigare necesse est..." című konferencián ismertetett az érdeklődőkkel. Az alábbiakban közreadjuk az előadás szerkesztett változatát.
  
  

  A RUMJIA történetéről dióhéjban:

  1900-1905: A hajó brit tulajdonban.

  1904-1905: A török szultán vásárolja meg a montenegrói királynak, jóindulatú semlegessége fejében.

  1912-1913: A Balkán-háborúkban tengeri utánpótlási és hadiszállítási feladatokat lát el. Együttműködik a medovai szárazföldi erőkkel, s görög hajókról szállít hadianyagot és szerb sereget a partra.

  1914-1915: Montenegró egyetlen tengeri gőzhajójaként kulcsszerepet játszik a hadianyag-szállításában. A szövetségesek által Szerbiának szánt ellátmányt gyakran kisebb vitorlások szállítják. Ezeket szélcsendben a RUMIJA vontatja a montenegrói Antivari (ma Bar) kikötőjébe. Elsüllyesztése így megbénítja a Montenegrón keresztül Szerbiába irányuló hadiszállításokat, s lehetetlenné teszi a Cattarói-öböl (ma: Boka Kotorska) osztrák-magyar tengerészeti bázisa zavarására a montenegrói hegyekbe telepített francia tüzérség további ellátását. Ez lehetővé teszi a Kövessházi Kövess Hermann vezette osztrák-magyar csapatok behatolását a területre, s a montenegrói sereg legyőzését.

  1967-1972: A roncsokat azonosítják és merülik. Felvetődik kiemelésük gondolata. Végül a lelőhelyet védetté nyilvánítják és bójával jelölik meg.

  1992-2003: A lelőhelyet kifosztják.

  2003-2025: A NATO-szankciók megszűntével a kikötői tevékenység felélénkül, a roncsokat lényegében széttapossák a kikötőbe érkező nagyhajók. A növekvő szennyezettség a láthatóságot rontja, 2016 óta a filmkészítés szinte lehetetlen.

   

  Az előadás jelentőségéről vázlatosan:

  A jelen előadás az elvégzett kiterjedt – brit, török, montenegrói, olasz és osztrák forrásokra kiterjedő – kutatás eredményeként

  - első ízben egyesíti a hajóról fennmaradt összes ismert korabeli ábrázolást (ezeket eddig együtt soha, sehol nem mutatták be);

  - első ízben végzi el több – mindeddig tévesen a RUMIJA-nak tulajdonított – kép helyes azonosítását, megnevezve a képeken valóban látható hajókat;

  - első ízben tisztázza azt a kérdést, hogy a RUMIJA tekinthető-e ténylegesen hadihajónak, illetve mi igaz az ezzel összefüggő korábbi híresztelésekből, hogyan kell helyesen értékelni ezeket a híreszteléseket és – ha van – mi a valóságalapjuk (melyik az a hajó, amely egy ideig tényleg jachtként szolgált Montenegróban, majd később haditengerészeti szolgálatot teljesített);

  - első ízben teszi közzé a hajó oldal- és felülnézeti, illetve általános elrendezési rajzának terv-rekonstrukcióját, amelyet a készítésük óta elveszett (vagy lappangó) eredeti tervek hiányában kellett újra-alkotni;

  - első ízben ad képet a hazai közönség számára (amely eddig csak a hajó elleni 1915-ös hadműveletekről szerezhetett a részleteket mellőző, átfogó ismereteket) a hajó elleni haditengerészeti akció részleteiről és a roncsok állapotáról, azok változásait is beleértve.

   

  Ezek után bemutatjuk a hajó és tulajdonosai történetét az alábbiak szerint:
  
  

  Brit tulajdonban:

  1900.08.11.: 313-as gyártmányszámmal a skóciai Glasgow-ban, John Reid és Társa Whiteinch-i Jordanvale Hajógyárában vízrebocsátják a „ZAZA” névre keresztelt gőzjachtot, amely Sir William Beardmore (1856-1936) brit iparmágnás, hajógyár-tulajdonos megrendelésére épült. A hajó hossza 47,78 m, szélessége 6,12 m, merülése 3,47 m, térfogata 185 tonna. Az acélból épült csavargőzöst két árboccal is felszerelik, amelyeken hossz- és tarcsvitorlákat hord. A hajó egyetlen csavarját egy a Muir & Houston Ltd. gyárában épített 65 lóerős, háromhengeres expanziós gőzgép hajtja (30,48, 48,76 és 81,28 cm-es hengerátmérővel). A hajót 111289 regisztrációs számmal lajstromozzák a Királyi Northumberland Jacht Klubnál (Royal Northumberland Yacht Club – R.N.Y.C.). A hajó honi kikötője az északkelet-angliai Blyth.
  
  
  1. ábra: A ZAZA gőzjacht a Nápolyi-öbölben. Antonio de Simone festménye. A kép a hajót az eredeti felfestésével ábrázolja (forrás: itt).
  
  
  2. ábra: A ZAZA gőzjacht korabeli fényképe (forrás: itt) és első tulajdonosa, Sir William Beardmore (forrás itt).
  
  

  1903: Július folyamán Sir William Beardmore és vendégei tengeri kirándulást tesznek Norvégiába a ZAZA fedélzetén. A hajóútról írásos beszámolót hagy hátra az utazás egyik résztvevője R. H. Beaumont (1865-1952) „Rövid beszámoló az S.S. »ZAZA« – R.N.Y.C. – útjáról” címmel az alábbiak szerint: „Az utazás nyugat-skóciai vizeken kezdődött William Beardmore iparmágnás, a későbbi Lord Invernairn jachtján. Mrs. Beardmore és nővére, Nell Tullis is a fedélzeten tartózkodott. A hajó az Orkney-szigetekre, majd Norvégiába ment, mielőtt Skye-on keresztül visszatért volna a Clyde-folyóhoz.” A leíráshoz két fényképet is csatolnak a skóciai elindulás (vagy az oda történő megérkezés) idejéről és a norvégiai fjordokból. Előbbi képen azonosítható Sir William Beardmore, Mrs. Elspeth Beardmore, R. H. Beaumont és Miss Nell Tullis.
  
  
  
  3. és 4. ábra: A ZAZA gőzjacht 1903 júliusi útja Norvégiába (térkép: Dr. Balogh Tamás), és az úton készült fotók (forrás: itt).
  
  

  1904: Az Oszmán Birodalom londoni nagykövete vételi ajánlattal jelentkezik Sir. William Beardmore képviselőjénél a ZAZA megvásárlása érdekében.
  
  

  Török tulajdonban:

  A hajó török tulajdonlásához kapcsolódó események előtt célszerű áttekinteni az ahhoz vezető eseményeket, s egyáltalán a jachtok diplomáciai szerepét a török-montenegrói állami kapcsolatokban. 

  1866: Abdul-Aziz (1830-1846) szultán Isztambulban fogadja Montenegró küldöttségét és II. Miklós Petrovics-Njegos (1861-1921) – Nikita, egyes forrásokban Nikola – montenegrói herceget (aki névleg az Oszmán Birodalom hűbérese, gyakorlatilag önálló államfő) és egy gőzhajót készíttet elő Nikita herceg számára. A SILISTRE nevű gőzjachtot 1867 szilveszterén ajándékozták Montenegró hercegének. A gesztus az uralkodó jutalma egy vazallusának a hűségéért cserébe.

  1896: II. Abdul-Hamid (1842-1918) szultán uralkodása idejére Montenegró ténylegesen függetlenné vált Nikita herceg vezetésével. Ezért a montenegrói herceg második isztambuli látogatásának előkészítésekor Abdul-Hamid parancsára egy újabb – a Bojana-folyón és a Skodrai-tavon közlekedni képes – kisméretű gőzjacht építésébe kezdtek a Tersane-i Âmire császári hajógyárban. A Skodrai-tó sekély vízviszonyai miatt úgy gondolják, hogy nagy hajót nem lehetne megfelelően vitorlázni, ezért a tervezett 60 láb (18,28 m) hosszú gőzös építését félbehagyják, s az egyik kisebb – vízrebocsátásra készen, immár a csúsztatón várakozó – 45 lábas (13,71 m) egységet választják, hogy a tó és a folyó partjain mindenhol kiköthessen, s elég kicsi legyen ahhoz, hogy szükség esetén egy másik hajóra helyezve lehessen a Shkodrai-tóhoz szállítani.

  1897: A kiszemelt gőzös felszerelése csúszik, ezért egy másik gőzhajót, az ADANA gőzöst készítik elő ideiglenes használatra. Miután belső díszítését elkészítették, 1897-ben elküldték Nikita hercegnek.

  1899: Az eredetileg ajándékba szánt jacht felszerelését csak 1899.01.23-án sikerült befejezni. A 9.000 török líra (196.175 korona, mai árfolyamon 2.014.907 EUR, azaz 814.643.019,36 HUF) értékű jachtot a barátság jeleként küldik Montenegróba, elismerve Nikita herceg Oszmán Birodalommal ápolt kapcsolatai jó minőségét. A TIMSAH (Krokodil) nevű jacht Montenegróban a „ZMAJ” (Sárkány) nevet kapja. Pristanban (később: Antivari, ma: Bar) adják át a montenegrói hatóságoknak. Nikita herceg megköszönte a szultánnak az értékes ajándékot, de mivel kiépített rakpart hiányában nehéz volt kikötni, Nikita arra kérte II. Abdul-Hamid szultánt, hogy a hajóhoz küldjön egy bóját is.
  
  
  5. ábra: A TIMSAH gőzjacht török lobogó alatt (forrás: itt) és II. Abdul-Hamid szultán (forrás: itt).
  
  
  
  6. ábra: A TIMSAH gőzjacht Montenegróban (forrás: itt) és II. Miklós herceg (forrás: itt). Az internet legtöbb forrása a hajóról készült ezt a képet a RUMIJA-ról készült képként azonosítja, azonban az előfedélzet két oldalán - az előárboccal egyvonalban - megfigyelhető két fedélzeti ház (valószínűsíthetően illemhely) a RUMIJA-n nem létezett, a TIMSAH-on viszont igen. Ezek és az orrszobor egyértelműen azonosítják a hajót, amelyet ezért nem lehet a RUMIJA-nak tekinteni, ahogyan a képet sem lehet a RUMIJA illusztrálására felhasználni .
  
  

  1900: A TIMSAH gőzös legénységéből két oszmán tengerésztiszt Pristanban marad, hogy emelt fizetés és juttatások mellett kiképezzék a montenegrói gépészeket a gőzhajó kezelésére. Nikita herceg később kitüntetéseket adományoz a kapitánynak, a tiszteknek és teljes legénységnek.

  1901: Az Olaszországban lerobbant ZMAJ gőzös a lehető leggyorsabb javításra szorul, mivel Elena (1873-1952), a montenegrói herceg hatodik gyermeke és ötödik lánya – az olasz trónörökössel, a későbbi III. Viktor-Emánuellel 1896-ban kötött házassága révén 1900 óta olasz királyné – Cetinjéből Rómába kíván utazni, hogy terhességét olasz orvosok felügyeljék, s a leendő olasz királyt Rómában hozhassa a világra. Abdul-Hamid szultán, akit tájékoztatnak a helyzetről, parancsot ad a hajó javítására Genovában. Abdul-Hamid tehát nemcsak ajándékba adta a hajót, de az üzemeltetésével kapcsolatos problémákat is megoldotta. Beavatkozásával elnyerni az olasz király jóindulatát (ami azért nem tartja vissza attól, hogy 10 év elteltével háborút indítson a szultán ellen, az Oszmán Birodalom afrikai területeinek megszerzése érdekében).

  1902: Tárgyalások kezdődnek a ZMAJ jacht felváltásáról. Bár a gőzös tengerálló hajó volt, nyílt tengeri alkalmasságát Nikita herceg vitatta. Noha Isztambulból Antivari felé menet megfelelően tesztelték és megbízhatónak tartották, Nikita herceg mégis kijelentette, hogy a jacht túl kicsi a nyílt tengeren várható viharos időjárási körülményekhez képest, ezért azt kérdezte a szultántól, hogy nem építtetne-e egy nagyobbat a számára. Kérését a Porta az ottomán Haditengerészeti Minisztériumhoz továbbította, amely válaszában hangsúlyozta a jacht tartósságát és megfelelőségét. Egy új hajó építésének lehetősége mindazonáltal már 1899 augusztusában felvetődött, amikor Nikita herceg Abdul-Hamid szultán meghívására Isztambulba érkezett és megköszönte neki az ajándékba kapott gőzöst, mire a szultán így válaszolt: „A TIMSAH jó, de túl kicsi. Szeretnék egy nagyobbat építeni. Így kényelmesebben utazhat a családjával.” Abdul-Hamid tehát már ekkor felajánlotta egy nagyobb hajó építését anélkül, hogy Nikita hercegtől ilyen kérést kapott volna.

  1902: Az ottomán haditengerészet SAMSUN rombolóját küldik az ismét meghibásodott ZMAJ (ex-TIMSAH) gőzösért, amely az isztambuli Dersaadet-be vontatja 1902.05.28-án. A jachtot ekkor ismét a TIMSAH névre keresztelik, s a felújítását követően az ottomán haditengerészetben, mint a flottaparancsnok jachtját állítják szolgálatba.

  1903: Nikita hercegnek ezután egy angol gőzhajó, az akkor már 10 éves FROHAT? nevű jacht tetszett meg. Ám mivel ez a hajó épp’ Amerikában volt, az ajánlattétel nehézségekbe ütközött (egyrészt sokáig kellett volna várni az átadásra, másrészt a hosszú visszaút szinte biztosan megviselte volna a gőzhajót). Az oszmán állam bécsi nagykövete ezért inkább egy elfogadható áron beszerezhető új gőzhajó építését javasolta legfeljebb 19.500 font (467.406 korona, mai árfolyamon 4.798.708 EUR, azaz 1.940.177.628,25 HUF) értékben, a FROHAT?-hoz hasonló, de tökéletesített hajótesttel és főgéppel. Érdeklődésére 1902.11.20-án kapott írásos ajánlatot, melynek értékelését követően 1903.11.03-án jelentette Isztambulba, hogy a montenegrói hercegnek szánt jacht az egyéb költségekkel együtt 20 ezer líra (436.008 korona, mai árfolyamon 4.476.354 EUR, azaz 1.809.859.305,69 HUF) fejében beszerezhető.

  1904: Nikita herceg azonban ekkorra ismét meggondolta magát és feladta az új gőzhajó építésének gondolatát, mivel felfedezte, hogy a ZAZA jacht épp’ eladó Londonban. Üzenetet küldött Abdul-Hamid szultánnak, kérve, hogy vásárolja meg és ajándékozza neki a hajót. A londoni oszmán nagykövet kapcsolatba lépett a ZAZA tulajdonosa, Sir William Beardore megbízottjával, akitől megtudta, hogy a brit mágnás 13.750, de legalább 13.200 angol fontért lenne készt megválni a hajótól, amelyet egy hónapon belül szállít Isztambulba a szén és a legénység költségeinek kifizetését követően. Némi árengedmény után Abdul-Hamid elfogadta a feltételeket és utasítást adott a jacht megvásárlására. A 12.610 angol font (13.870 török líra, 302.084 korona, mai árfolyamon 3.102.192 EUR, azaz 1.254.287.576,02 HUF) haladéktalan átutalását követően Londonban átvett jacht 1904 november elején érkezett meg Ausztria-Magyarország déli hadikikötőjébe, Cattaróba (ma: Kotor, Montenegró), majd Antivari kikötőjében átadták a montenegrói hatóságoknak 1904.11.19-én.
  
  
  7. ábra: A ZAZA gőzjacht 1904. novemberi útja Montenegróba (térkép: Dr. Balogh Tamás).
  
  

  Montenegrói tulajdonban:

  A jacht török tulajdonlásához kapcsolódó események ismertetését megelőző áttekintéshez hasonlóan a hajó montenegrói tulajdonba vételét követő események bemutatását megelőzően célszerű összefoglalni a történet montengrói vonatkozásainak főbb előzményeit. Ezek az alábbiak: 

  Előzmények:

  1504: Vavila, a szerb ortodox egyház Zétai metropolitája világi fejedelemséget alakít ki püspöksége területén, ahol világi szuverénként uralkodik, mint hercegérsek.

  1516: A Skodrai-tó és a Cattarói-öböl közti tengerparti-hegyvidéki hercegérsekség (vladike) területén élő törzseket az oszmán hódítók elleni harcra egyesítő, Njegušiból származó Danilo Šćepčević cettinjei püsök családjában örökletessé teszi a hercegérseki címet (I. Danilo Petrović-Njegoš).

  1813: II. Péter Petrović-Njegoš, költő, filozófus lerakja a modern montenegrói állam alapjait (egyebek között rendszeres adókat vezet be és küzd a crnagoracok iszlamizációja ellen). Az összes szerb egy államban történő egyesítése és a szerbség pátriárkája cím fejében kész lenne lemondani világi hatalmáról, ezzel megteremti a jugoszlávizmus elvi alapjait (híres gondolata: "barbárok közt fejedelem vagyok, fejedelmek közt barbár").

  1851: II. Danilo Petrović-Njegoš az utolsó vladika, országát 1852-től teokratikus fejedelemségből világi hercegséggé alakítja, amihez megszerzi Bécs és Moszkva támogatását és Montenegró nemzetközi elismerését, melynek így első ízben jelölik ki a határait. 1853-ban és 1858-ban döntő vereséget mér a török seregekre, ezzel tényleges függetlenségre tesz szert, bár a szultán főségét névlegesen továbbra is elismeri. Megszervezi az első népszámlálást és létrehozza az első montenegrói földtörvényt (amelyet a törzsi hagyományokban gyökerező szokásjogi alapjai miatt az ország első alkotmányának is tekintenek). Az egyoldalú orosz függést és Ausztria nyomasztó közelségét a Franciaországhoz való közeledéssel igyekszik enyhíteni. III. Napóleon évi 200.000 frankkal segélyezi Montenegrót. Sikertelenül udvarol a budapesti Lánchíd építését finanszírozó báró hodosi és kizdiai Sina György unokájának, Anasztáziának, így végül a trieszti szerb hajótulajdonos, Gopcevic Spiridione (az IMPLACABILE magyar hadibrigg eredeti tulajdonosa) unokatestvérével, Darinka Kvekić-csel köt házasságot. 1860-ban Todor Kadić, az albán eredetű montenegrói Bjelopavlići klán tagja Cattaróban meggyilkolja az 1856-os adóreformnak való ellenállás miatt a klánt súlytó büntetések miatt. Utóda az unokaöccse – a nagynénje javaslatára épp a párizsi Lycée Louis-le-Grand-ban tanuló – Nikola herceg.

  1860: Nikola herceg II. Miklós néven trónra lép. Ő Montenegró utolsó hercege, amennyiben neki sikerül véghezvinni nagybátyja álmát és királysággá alakítani az országot, melynek I. Mikós néven első – és utolsó – királya lesz. Számos reformot hajt végre az államigazgatás, a hadseregszervezés és a közoktatás terén. A törökökkel vívott háborúk során 1862-1878 között minden irányban kiterjeszti az ország határait (a török háborúkat a középkori szerb államot megsemmisítő 1389-es rigómezei vereség miatti bosszúnak tekinti). A Petar Vukotić vajda lányával, Milénával kötött házasságából 1864-1889 között 12 gyermek születik.

  1876: Tengerpartot szerez Montenegrónak Antivarinál (ma: Bar), bár fő célját – Cattaro annektálását – nem sikerül elérnie.

  1878: A berlini kongresszus végleg elismeri Montenegró függetlenségét az Oszmán Birodalomtól. A következő néhány évtizedben a kis hegyi fejedelemség a körülményekhez képest jelentős virágzásnak indul. Területileg is gyarapszik: 1913-ig a kis ország területe a négyszeresére nő. A herceg politikai ambíciói között szerepel egy szerb-montenegrói unió az ő királysága alatt.
  
  
  8. és 9. ábra: Balra az Oszmán Birodalom 1878-1912 közt (forrás: itt), jobbra Montenegró területi változásai 1711-1913 közt (forrás: itt).
  
  
  
  10.-11. és 12. ábra: Balra a Cattarói-öböl velencei erőssége, a Castel San Giovanni, a hegyeken át Montenegróba vezető szerpentint őrző erőd egy XIX. század eleji litográfián (forrás: itt), jobbra a szerpentin ma légifelvételen (forrás: itt), középen pedig Miléna, II. Miklós herceg hiitvese (forrás: itt). Montenegró tengerparti hegyei közül az 1.750 méteres Lovčen a legmagasabb. Hatalmas tömbje a Cattarói-öböl, sőt messze a dél-Adriai partvidék legmarkánsabb tájékozódási pontja. Az erőd bal oldala mellől induló régi, évszázados szerpentin szűk fordulóit és meredek kaptatóit már nem használja senki, mégis máig jól láthatók a hegy oldalába marva. Eredetileg a montenegrói kereskedők és parasztok használták, akik ezen az úton ereszkedtek le hegyvidéki otthonaikból a tengerpartra, hogy a cattarói városfalak előtti ún.: „montenegrói bazárban” értékesítsék áruikat. A szerpentin egymást követő cikk-cakkjai a magasból hatalmas „M”-betűket formáznak, s a regényes képzeletű montenegróiak szerint nem véletlenül: úgy tartják, hogy az utat tervező osztrák-magyar útépítő mérnök reménytelenül szerelmes volt Miklós herceg hitvesébe, Miléna királynéba, s ezzel próbálta a közömbös asszony érdeklődését felkelteni.
  
  

  1883-1898: Gyermekei orosz, német, olasz és szerb dinasztikus házasságai révén erősíti Montenegró nemzetközi helyzetét. Ausztria-Magyarország felé azonban eredménytelenül keres kapcsolatot, bár a császári és királyi diplomácia távolságtartó hűvös eleganciával fogadja, a sajtóban durva élcek céltáblája a „szatócs-király” (aligha véletlen, ha a „Cigánybáró” hangoskodó, ravasz, alattomos, pénzsóvár kupece – Zsupán – karakterében valaki Nikita hercegre ismer).
  
  
  13. ábra: A montenegrói uralkodócsalád és rokonsága (forrás: itt).
  
  
  1903: Szerbiában katonai puccs dönti meg a Habsburg-barát Obrenovics dinasztiát és a katonatisztek a pánszláv eszmék iránt lelkesedő Karađorđević családot ültetik trónra. Ettől kezdve vámháborúk és területi viták terhelik az egyre ellenségesebbé váló osztrák-magyar és szerb kapcsolatokat. Amikor Szerbia bejelenti igényét az 1878 óta osztrák-magyar igazgatás alatt álló Bosznia-Hercegovinára, a Monarchia 1908-ban megszállja Boszniát. A szerbek ekkor Montenegró felé próbálkoznak, s felvetetik a két ország egyesülésének lehetőségét. Az egyesülést a Monarchia úgy akadályozta meg, hogy a boszniai megszállást a két országot elválasztó oszmán tartományra, a Novi Pazar-i szandzsákra is kiterjeszti.
  
  
  
  14.-17. és 18.-21. ábra: Fent montenegrói események a nemzetközi sajtóban: fent balra a Corriere della Serra olasz napilap illusztrált melléklete, a La Domenica del Corriere 1913. május 4. és 11. közötti számában azt mutatta be, amint a montenegrói uralkodó bejelenti hadseregének Cetinjében, hogy a törökök átadták Scutari városát a montenegróiaknak 1913. április 22-én (forrás: itt), míg fent jobbra a Le Petit Journal mutatja be a hadba induló sereget bíztató uralkodópárt (forrás: itt), középen pedig Montenegró címere és az uralkodó portéjával díszített postabélyege látható (forrás: itt és itt). Lent balra Miklós herceg egy Suchard-csokoládé papírján (forrás: itt) és a Balkán-háború idején 1912-ben a Le Petit Journal címlapján (forrás: itt), középen a montenegrói fizetőeszköz, a perper (váltópénze a para) egy 10 perper névértékű aranyérméje (forrás: itt).
  
  
  1905-1909 között: Miklós herceg létrehozza országa első valódi alkotmányát, s bevezeti a nyugat-európai jellegű sajtószabadságot és törvénykezést. Kereskedelmi kiváltságokat ad a Giuseppe Volpi és Piero Foscari vezette velencei tőkés-csoportnak az ország gazdasági erőforrásainak kiaknázására, az ipari tevékenységek megnyitására és a közlekedési infrastruktúra kiépítésére.

  - Létrehozzák a dohánymonopóliumot és modern dohányfeldolgozó üzemet építenek Podgoricában.

  - Olasz kormánytámogatással megalapítják az Antivari Társaságot, amely 1906-1908 között megépíti az ország első vasútját, egy 44 km hosszú keskeny nyomközű vonalat Bar és Virpazár közt, 1909-re pedig egy modern nagyvasutat Antivariból.

  - Az öbölben vámszabadterület, a kikötő mellett pedig – a régi Pristan helyén – új város épül olasz mérnökök tervei szerint.

  - A Shkodrai-tavon megszervezik a tó közlekedését és mólókat építenek Virpazarban, Crnojevićában és Plavnicában.

  - Guglielmo Marconi rádióállomást létesít a Volovica-fokon, mely a San Cataldo állomással kommunikál az itáliai Bariban. 

  1906: Perper néven bevezeti az állam saját valutáját (váltópénze a para).

  1910: II. Miklós herceg felveszi a királyi címet és, mint király, I. Miklós néven uralkodik.

  1912: Katonai szövetségre lép Bulgáriával, Görögországgal, Szerbiával és Romániával a törökök Európából való kiűzésére. 

  1914: A világháború kitörésekor sereget küld Szerbia támogatására, hogy közösen vessenek véget a balkáni osztrák-magyar jelenlétnek.
  
  
  
  
  
  22.-25. ábra: A haladás korabeli jelképeinek megjelenését Montenegróban az olaszokkal történtő gazdasági együttműködés biztosította. Fent a Pristan helyén épült modern kikötő, Antivari, s a Rumija-hegységen keresztül az ország belsejébe vezető, a Shkodrai-tóig húzódó keskeny nyomközű vasúti pálya terve, a fotókon pedig a kikötőt a tenger felől védő körgát létesítési munkálatai, a felépült vasút és az uralkodó automobilja - érdemes megfigyelni a király kezeihez szerkesztett tülköt, amellyel személyesen utasíthatja rendre az utat illetlenül elfoglalókat (forrás: itt és itt).
  
  
   A hajó története a montenegrói átvételét követően: 

  1905.01.01.: A ZAZA megérkezik Pristanba, a későbbi Antivari (ma: Bar) kikötőjébe, ahol két nappal később átveszi Niko Janković kapitány és a montenegrói legénység, s 15 t szénnel rakodva a Cattaroi-öbölben fekvő Meljinébe viszik. Az első két hónapban a királyi család szállítására használják Meljinéből Albániába (Nikita további területeket remél a Bojana-torkolatánál fekvő Kastrati-síkságon és Szkutari városának bekebelezésével, ezért gyakori jelenlétével igyekszik nyomatékosítani az igényét).

  1905.03.23.: A ZAZA fedélzetén Nikita herceg ünnepséget tart, Antivari kikötőépítési munkálatainak megkezdése alkalmából. A körgát létesítésével hivatalosan kezdetét veszi Montenegró fő kikötőjének építése.

  1905.04.22.: Mivel az osztrák-magyar hadvezetés úgy értesül, hogy a ZAZA 2 db 47 mm-es ágyúval is felszerelhető, a Monarchia haditengerészetének február 22. óta tartó 11 hetes adriai hadgyakorlatán résztvevő készenléti hajóraj TB-36 számú torpedónaszádja azt a feladatot kapja, hogy a hercegi jachtnak álcázva hajtson végre imitált torpedótámadást a Téli Hajóraj hazatérő egységei ellen. Az álcázott egység a hajnali szürkületben 300 m-re megközelíti a HABSBURG csatahajót majd kilő rá egy vészrakétát, jelezve, hogy „megtorpedózta”. A harcszerű gyakorlat során alkalmazott csel tapasztalatai beépülnek a kiképzésbe.

  1907.12.01.: Mirko herceg és Natalija Konstantinović két, halálos beteg kisfia, Stefan (1903-1908) és Stanislav (1905-1908) hercegek utolsó napjaikat a Cattaróban horgonyzó ZAZA fedélzetén töltik. Stanislav 1908. január 4-én a jachton hal meg, testvére, Stevan alig két hónappal később a franciaországi Cannes-ban követi.

  1908.07.28.: Danilo trónörökös a Bojana-folyón hajózva a ZAZA átkereszteléséről dönt. A hajó új neve RUMIJA, a Bojana-torkolat közelében található, a tenger és a Skodrai-tó közt fekvő hegyvonulat után. A montenegróiak hegyek iránti szeretete eredetmondáikon alapul. A legenda szerint, amikor Isten a világot teremtette, a zsák, amelyben a hegyek voltak, kiszakadt, és a hegyek őrült összevisszaságban kiestek belőle arra a helyre, amely aztán a hazájukká vált (II. Péter vladika "Gorski vijenac" – "Hegykoszorú" – című epikus költeménye Szerbia és Montenegro nemzeti eposza).

  1912.01.14.: A hajó új parancsnokot kap Ivo Đokic kapitány személyében.
  
  
  
  
  
  
  26.-30. ábra: A  RUMIJA és második, egyben utolsó parancsnoka (fent), valamint a hajóról fennmaradt korabeli fotók és filmhíradó-részletek (forrás: itt, itt, itt, itt és itt)..
  
  
  

  
  
  30. ábra: I. Miklós portréja (forrás: itt). A „szatócs-király” nem épp hízelgő ragadványnevét annak köszönhette, hogy – amint a korabeli sajtó fogalmazott „nyíltan és szemérmetlenül árulta politikai jóindulatát azoknak a nagyhatalmaknak, amelyeknek érdekei voltak a Balkánon. A monarchia külügyi kormányától rendes évjáradékot húzott, Oroszországot állandóan pumpolta, … ágyúparkját és munícióját hitelre vásárolta Franciaországtól, - de az árával örökre adós maradt…”. Népszerűségét az osztrák csekkhamisítási botrányban játszott állítólagos szerepe sem növelte. Udvarának egyik megélhetési forrása ugyanis az Ausztria-Magyarországgal kötött váltó- és hitel-megállapodás volt: a montenegrói postakincstár rendszeresen utalt át tetemes summákat Bécsbe látogató rokonainak; a Cettinjében feladott utalványokról azonban a két ország közötti féléves elszámolás alkalmával kiderült, hogy nincs mögöttük fedezet. Addigra azonban a montenegrói tartozás már meghaladta az 500.000 koronát! Aligha véletlen tehát, hogy a fenti kép alá a következő felirat került a Tolnai Világlapja egyik 1913. évi számában: „A vén Nikita – Olaszország apósa – aki minden európai nagyhatalmat végigpumpolt, háborúban és békében egyaránt. A melle is tele van mindenhonnan összekoldult rendjelekkel”. Pedig ugyanez az újság 1909-ben még lelkendezve számolt be arról, hogy a szigorú apa száműzte leányát, Xénia hercegnőt (Karađorđević Péter, a későbbi szerb király feleségét), amiért az részt vett egy Monarchia-ellenes tüntetésen.

   

  A bevetés:

  A RUMIJA elsüllyesztése előtt az ahhoz vezető okok láncolatát célszerű megismerni. Hogyan vált ellenségessé a Monarchia és Montenegró viszonya, miért válhatott katonai célponttá a hajó? Ezekre a kérdések válaszolunk elsőként. 

  1913.03.19.: Az európai Törökország eltűnését és Albánia létrejöttét eredményező első Balkán-háborúban Montenegró a formálódó új állammal szemben bejelen-tette igényét a Shkodrai-tó egészére, magára Shkodra (az egykori török Szkutari) városára, és a Bojana-folyó torkolatától délre és keletre elterülő, a Drin-folyóig terjedő nagy kiterjedésű síkságra. A területi vita nyomán hevesen fellángoltak a harcok, amikor a tengerpartra vágyó Szerbia hadserege megszállta Albániát, s a megszállókhoz a montenegróiak is csatlakoztak. A konfliktust aggodalommal szemlélő osztrák-magyar haditengerészet Maximilian Njegovan ellentengernagy parancsnoksága alatt megalakította az I. Hajóhad-osztályt, amelyet a nemzetközi helyzetre tekintettel március 21-én a Cattarói-öbölbe, Meljinébe vezényeltek. A balkáni válság megoldására a nagyhatalmak felszólították Szerbiát és Montenegrót Albánia kiürítésére és Szkutari ostromának beszüntetésére. Mivel Montenegró a felszólításnak nem tett eleget, a nagyobb nyomaték kedvéért nemzetközi flottatüntetést rendeltek el, melynek gyors végrehajtását a hadműveleti területhez közeli fekvése miatt csak az osztrák-magyar haditengerészettől várhatták. A cs. és kir. hadihajók így csakhamar megjelentek a montenegrói tengerparton Antivari előtt és a Bojana-torkolatnál.
  
  
  31. ábra: A Balkán-háborúk területi következményei: az európai Törökország felosztása Bulgária, Görögország, Montenegró, és Szerbia között, valamint Albánia megalakítása Szerbia tengerhez jutásának, s Montenegró Szkutari irányú terjeszkedésének megakadályozására (térkép: Dr. Balogh Tamás).
  
  
  1913.04.23.-10.20.: Nemzetközi haditengerészeti rendfenntartó erők Szkutarinál és a Bojana-torkolatban. A folyón a postaforgalmat osztrák-magyar és olasz egységek felváltva tartják fenn.

  1914.08.05.: Montenegró hadat üzen a Monarchiának.

  1914.08.08.: A ZENTA és a SZIGETVÁR cirkáló – az USKOKE torpedóromboló, valamint a TB-72 torpedónaszád kíséretében – támadást intézett Antivari ellen, s szétlőtte a rádió-állomást és a vasúti berendezéseket. Ezek voltak a világháború első lövései az Adrián. A hadművelet elsődleges célja annak a drótnélküli távíróállomásnak a szétrombolása volt, amelyen keresztül Montenegró kapcsolatot tarthatott a szövetségeseivel.
  
  
  32. ábra: A Volovica-fokon berendezett rádióállomás Antivari előtt (forrás: Itt).
  
  
  1914.08.10.: Ausztria-Magyarország hadikövet útján közölte Montenegróval partjainak blokád alá vételét, egyidejűleg a Külügyminiszter magához kérette a Bécsbe akkreditált diplomatákat és a blokádot nemzetközileg is deklarálta. A RUMIJA jacht elsődleges katonai célponttá válik, mivel fegyveres erő és hadianyag, illetve egyéb ellátmány szállítására használják.

  1915.02.14.: Osztrák-magyar tengerészeti repülők egy kisebb kisebb vitorláshajó vontatása közben észlelik a RUMIJA-t Dulcigno (ma: Ulcinj) közelében Antivari felé haladtában. A cs. és kir. Haditengerészet cattarói bázisán riasztják a TB-15 és a TB-68 torpedónaszádokat, hogy az 1905-ös hadgyakorlat tapasztalatainak megfelelően fogják el a jachtot. A montenegrói köteléket Antivari előtt érik utol, ahol a RUMIJA a montenegrói parti ütegek lőtávolába húzódik. Az Erwin Wallner sorhajóhadnagy vezette kötelékből a TB-68 torpedónaszád azonban az ellenséges tűzzel mit sem törődve behatol a kikötőbe, hogy elzsákmányolja a jachtot és az általa vontatott vitorlásokat. Az Antivari mólófejtől mintegy 2,0 km-re északra fekvő Ratac-foki Šušan-üteg azonban végül elűzi.
  
  
  33. ábra: A RUMIJA jacht egy vitorlás szállítóhajót vontat (forrás: itt).
  
  
  1915.02.21.: A második osztrák-magyar kísérlet a RUMIJA zsákmányul ejtésére. A jacht 87 montenegrói önkéntessel hajózik Medovából Antivari felé ezúttal is két kisebb vitorlást vontatva. A Bojana-torkolat magasságában azonban Ivo Đokic kapitány észleli a Dulcigno előtt járőröző osztrák-magyar kötelék füstjét, ezért az albán partok közelébe húzódva igyekszik elrejtőzni, ahol - a hajó orrával a parti fövenyre kifutva - biztosította az önkéntesek partraszállását, majd az éj leple alatt visszatért Medovába.
  
  
  34. ábra: A RUMIJA montenegrói katonákkal (forrás: itt).
  
  
  1915.03.01.: A RUMIJA Medovából Antivariba indul, ahová még pirkadat előtt megérkezik és kiköt a kikötő körgátja mellé. A délután folyamán itt észleli a Cattaróból felszállt osztrák-magyar légifelderítés, melynek jelentése nyomán a tengerészeti parancsnokság elrendeli az újabb rajtaütést. A hadművelet célja a RUMIJA elfogása vagy elsüllyesztése, a kikötői infrastruktúra rombolása, a parton tárolt élelem- és lőszerellátmány megsemmisítése. Az akció végrehajtását a CSIKÓS, a STREITER és az ULAN rombolókra, valamint a TB-57 (Albert Heinz-Erian shgy.), TB-66 (Guido Magerl von Kufheim shgy.) és TB-67 (Johann Ressel shgy.) torpedónaszádokra bízzák, amelyek éjfélkor hagyják el a cattarói bázist Albert Heinz-Erian sorhajóhadnagy parancsnoksága alatt.  A rajtaütést a naszádoknak kellett végrehajtani a rombolók fedezete alatt, amelyeknek elsősorban a parti ütegekkel kellett felvenni a tűzharcot, magukra vonva a tüzérség figyelmét, amíg a torpedónaszádok behatolnak a kikötőbe.

  02:30:00.: Erős széllökésekkel nehezített viharos, esős éjszakai út végén az osztrák-magyar hadihajók hajnalban megérkeznek Antivari elé, ahol a kibontakozik a hadművelet:

  - A Volovica-foktól 1000 m-re a CSIKÓS, tőle 2000 m-re északnyugatra a STREITER, nyugatra ugyanilyen távra pedig az ULAN vesz fel tüzelőállást a parti ütegekkel szemben, melyek néhány perccel később tüzet nyitnak a hajókra, amelyek fényszóróikkal igyekeznek elvakítani a montenegrói tüzéreket.

  - A három osztrák-magyar torpedónaszád ezalatt a Crni Rat-fok irányából szorosan a partok közelében teljes gőzzel előre törve megkezdi a behatolást a kikötőbe, kihasználva az erősödő vihar nyújtotta fedezéket. Amint a hajók a kikötőbe értek, az eső eláll, s a szél eloszlatja a felhőket, miközben a holdfény erősen és tisztán megvilágítja a kikötőt. A TB-57 ekkor három torpedót indít a móló irányába. Ezek a parttól a teljes hossza kb. harmadánál találják el a mólót, teljesen átszakítva azt.

  - A montenegrói parti ütegek ekkor a nyílt tengeren lévő rombolókról a kikötőben lévő naszádokra helyezik át a tüzüket, melyet azok a rendelkezésükre álló 47 mm-es ágyúkkal igyekeznek viszonozni. A királyi nyári lak, a Topolica-palota közelében felállított könnyű üteg is bekapcsolódik a tűzpárbajba, magára vonva a naszádok tüzét.

  - A TB-66 ezalatt megközelíti a parthoz közeli épen maradt móló-szakaszt, ahol robbantó-különítménye a másik két naszád géppuskásainak fedezete alatt partra száll, hogy végrehajtsa a feladatát. A szabotázs-csoport kihelyez három tengeri aknát a parti tárházak vonalában, majd betör a raktárakba, ahol nagy mennyiségű gabonát talál, amit felgyújt, majd veszteség nélkül visszatér a naszádra.

  - A TB-57 parancsnokhelyettese, Paul Meixner hadnagy ezalatt átszállt a RUMIJA-ra, amelyről a saját legénysége már korábban elmenekült. A hajót elkötik a parttól, de a horgonyát nem tudják felvonni, mivel a hajó kazánjai nincsenek felfűtve, így a horgony gőzcsörlőjét nem lehet üzembe helyezni. A horgonyláncot ezért gránáttal szétrobbantják, mire a horgonyáról elszabadult hajó géperő nélkül sodródni kezd északkelet, azaz a part irányába, a montenegrói ágyúk felé.
  
  
  35. ábra: A RUMIJA elleni hadművelet résztvevő egységei, a CSIKÓS romboló (fent) és a TB-68 jelű torpedónaszád, valamint a bevetés térképvázlata (forrás: itt, és itt, térkép: Theodor Braun, in.:Hans Hugo Sokol: Österreich-Ungarns Seekrieg 1914-1918 II. 103. o.).
  
  
  03:25:00: A jachtot megközelítő torpedónaszád vontatókötelet dob át, de azt a heves viharban nem sikerül rögzíteni. Mivel a mozgástér gyorsan csökken, a RUMIJA elvontatásának esélye is elenyészik. Albert Heinz-Erian sorhajóhadnagy ezért visszatérésre utasítja az embereit, az őket átvevő TB 57-nek pedig megparancsolja a jacht megtorpedózását.

  03:45:57: Az osztrák-magyar zsákmánylegénységet átvevő TB-57 eltávolodik és 200 m-ről torpedót lő ki a RUMIJA-ra, amely a hajóközépen, valamivel a kémény előtt találja el a hajót, amelyet kettétép a robbanás ereje, így azonnal elsüllyed.

  04:00:00: A cs. és kir. torpedónaszádok megfordulnak, s a kikötőből kifutnak a nyílt tengerre, ahol csatlakoznak a rombolókhoz. Bár a művelet befejező szakaszában a dühösen tüzelő montenegrói ágyúk lövedékei már igen közel hullanak a hajókhoz, közvetlen találatot nem érnek el, csupán repeszek zuhannak a fedélzetre, de személyi sérülést, anyagi kárt nem okoznak.

  04:05:00: A montenegróiak egyetlen sikere a TB-57-es csónakjának megsemmisítése, amelyről a RUMIJA horgonyláncát elszakítani hivatott robbanóanyagot helyezték ki, de a felélénkülő tűzharcban nem volt idő újra a fedélzetre venni. A TB-66 igyekszik kivontatni a kikötőből, de az egyik montenegrói üteg telitalálatot ér el rajta, szilánkokra forgácsolva az üres csónakot.

  04:15:00: A naszádok a kikötőn kívül egyesülnek a rombolókkal, majd északnyugat felé elhajóznak. A RUMIJA elsüllyesztése kulcsfontosságú volt az osztrák–magyar hadsereg számára, hogy előnyre tegyen szert az első világháborúban. Ez végül óriási problémákhoz vezetett Montenegró hadseregének és polgári lakosságának ellátásában 1915-16 őszén és telén. A RUMIJA elvesztése végül katonai vereséghez és a Montenegrói Királyság 1916 januári kapitulációjához vezetett. A Kövessházi Kövess Hermann vezette osztrák-magyar megszálló erők benyomulásakor I. Miklós király igyekezett fegyverszünetet kérni, de az osztrák-magyar főparancsnokság a harcok folytatására adott utasítást, így a montenegrói udvarnak menekülnie kellett. Végül sikerült eljutniuk Olaszországba, ahol a király veje, III. Viktor Emánuel védelme alá helyezték magukat. Többé nem térhettek vissza.
  
  
  36. ábra: Fent a Montenegró osztrák-magyar megszállása után olaszországi, majd francia emigrációba vonult I. Miklós király és veje, az olasz király találkozásának karikaturisztikus ábrázolása az 1848-1944 között kiadott "Kadderadatsch" című politikai-szatírikus magazinban és fotón a valóságban. Lent az uralkodó pár két gyermekével, Xénia és Vjera hercegnőkkel a franciaországi Neuillyben. Bár az első világháborút Montenegró végülis a győztesek oldalán fejezte be, az ország kényszerűen beolvadt Jugoszláviába, amely végül nem a montenegrói, hanem a szerb királyi család jogara alatt egyesült, mivel a Karađorđevićek pont a Petrović-Njegošokkal kötött házasságukra hivatkozva tartottak igényt erre, felróva I. Miklósnak, hogy Mirkó fiát a háború alatt Bécsbe küldte, egyesek szerint azért, hogy az osztrák-magyar birodalommal kötendő különbékét elősegítse (forrás: itt, itt és itt).

   

  A roncsok és a lelőhely története:

  1918-1967: A következő évtizedekben Antivari – immár Bar - kötőjét tovább-építik és bővítik. A RUMIJA mindössze 8,3-12,5 m mélyen fekvő roncsai gyakran akadályozzák ezeket az erőfeszítéseket, ennek ellenére nem tesznek kísérletet a roncsok kiemelésére (noha a francia DAGUE romboló maradványait a felszínre hozzák). Végül a Montenegrói Kulturális Örökségvédelmi Hivatal védett kulturális örökségként veszi nyilvántartásba és épségének biztosítására kibójázza a helyét.
  
  
  
  
  36. ábra: Fent a Bari kikötő napjainkban (a roncs pozíciója piros nyíllal jelölve), középen a kikötő hajózási térképe a roncs jelzésével, lent pedig a roncs helyzetét mutató részlet és a maradványokról készült első SONAR-felvétel (forrás: itt, itt és itt)
  
  

  1972.05.01: A „Pobjeda” c. lap a kikötő mélységének növelésére irányuló kotrási munkákkal összefüggésben felveti a roncs feldarabolásának és áthelyezésének lehetőségét (az érdekesnek ítélt részek múzeumi hasznosítását) I. Miklós király palotájának parkjában, de nem tesznek semmit a terv valóra váltása érdekében.

  1972-1990: A kikötői vízterület közepén, csekély mélységben fekvő roncsot az évek során a Bar kikötőjébe érkező nagy hajók részéről különböző károk érik, amikor ezek ráfutnak és nekiütköznek a maradványoknak.

  1992-2003: A lelőhelyet különféle búvárok nagyrészt kifosztják. A királyi jacht harangja ma egy magángyűjteményben van, Újvidéken. A hajó modellje a spliti Horvát Tengerészeti Múzeum kiállításának része. A TB-67 torpedónaszád fedélzeti torpedóvető csövét, amelyből a mólót elpusztító torpedót kilőtték, az olaszországi Rovereto Hadtörténeti Múzeumában őrzik.

  1993, 1994: Dušan Varda tapasztalt búvár és dokumentumfilm-rendező vezetésével Tvsorozat készül a roncsokról Montenegró víz alatti világa („Podvodni svijet Crne Gore”) és a Dél-tenger titkai („Tajne južnog mora”) címmel.
  
  
  37. ábra: A RUMIJA roncsairól készíült dokumentumfilm DVD-borítója (forrás: itt).
  
  

  2003-2025: A NATO-szankciók megszűntével a kikötői tevékenység felélénkül, a még megmaradt roncsokat lényegében széttapossák a kikötőbe érkező nagyhajók. A növekvő szennyezettség a láthatóságot is rontja, 2016 óta a filmkészítés lehetetlen.

  2024.12.01.: A Montenegrói Hidrometeorológiai és Szeizmológiai Intézet Hidrográfiai és Óceanográfiai Tanszéke a kotori Montenegrói Egyetem Tengerészeti Régészeti Laboratóriumával együttműködésben, Luka Ćalić és Radovan Kandić hidrográfusok, valamint Darko Kovačević víz alatti régész közreműködésével befejezi a roncsok korszerű, NORBIT iWBMS (Integrated Wideband Multibeam System) többnyalábos szonárral végzett elektronikus feltérképezését.
  
  
  
  
  38.-40. ábra: A RUMIJA lelőhelyének 2024. decemberi ábrázolása (forrás: itt).
  
  
  A jacht roncsairól mára kialakult kép a következő:

  - A maradványok kelet-nyugati irányban, a fő hullámtörőtől 80 méterre, 18 méteres mélységben találhatók egy – az időközben a környezetében végrehajtott kotrások által kialakított mesterséges víz alatti „dombon”.

  - A hajótest az orrnál nagyjából az egykori vízvonalig, a tatnál kevésbé (a hajócsavar kilátszik) belesüpped a medert borító iszapba.

  - A torpedó robbanásakor kettétört hajótest két fele az elsüllyedése óta eltelt időben a lelőhelyet háborgató külső beavatkozások nyomán bizonyos mértékben elmozdult és el is távolodott egymástól. Az orr-rész egyértelműen rosszabb állapotú, mint a tat.

  - A hajó teljes felépítménye megsemmisült, csak a hajótest héjazata, a horgonylánc és a hajócsavar látható.

  - A hajótest oldalába vágott ökörszem-ablakok nyílásában a bronz ablakkeretek még sokáig láthatók maradtak, de mára már ezek sincsenek meg.

  - A látható részek közül a leglátványosabb a hajó kormánylapátja, a törött orrárboc csonkja és a horgonycsörlő.

  Összességében a RUMIJA mára egy széttaposott konzervdobozra hasonlít, az egykor pompás gőzüzemű vitorlás jacht felidézéséhez ma már komoly képzelőerő szükséges.

  „Mindenki a tankhajókra mutogat, pedig ők kevés kárt okoztak a jachtot kifosztó víz alatti kalózokhoz képest. Mára a víz alatti értéktárgyakkal kereskedő orrgazdáknak sem maradt itt semmi eladni való. Az állam nem foglalkozik vele, a törvényeket meg senki sem tiszteli. A RUMIJA már nem kulturális emlék, vagy legalábbis már nem néz ki annak.” – Dušan Varda.
  
  
  

  
  41.-42. ábra: A RUMIJA felszínre hozott harangja az inzertben és a lelőhely SONAR-felmérésének vizualizációja (forrás: itt és itt).
  
  
  A jacht terveinek rekonstrukciója: 

  2025.03.23.: Princz Ágoston, az Alma Matters Production Kreatív Producere Dr. Balogh Tamáshoz, a TIT Hajózástörténeti, Modellező és Hagyományőrző Egyesület elnökéhez és a Magyar Búvár Szakszövetség Tudományos Alelnökéhez fordult azzal a megkereséssel, hogy a Montenegróban bejegyzett Era creatıve GROUP DOO. munkatársai, a török Ahmet Küçükkayalı rendező és a szerb Selma Babajic producer keresnek magyar szakértőt a hajó történetét érintő osztrák-magyar vonatkozások megfelelő reprezentációjához a török Umay Production fővállalkozásában Deniz Umay Şahin producer és Umay Kök rendező együttműködésében a RUMIJA roncsairól készülő dokumentumfilmhez, amely a hajó történetének török kutatója, a Törökországban és Montenegróban élő Bengiz Özdereli munkáját is bemutatja.

  2025.03.23-05.06.: Mivel a dokumentumfilmben szeretnék felhasználni a hajó 3D digitális modelljét, el kellett készíteni a hajó terveinek megbízható – hiteles – rekonstrukcióját. Tekintve, hogy ezek nem maradtak fenn (vagy, ha mégis, akkor egyelőre lappanganak), a rekonstrukciót a skót hajógyárak tervanyagából kiválasztott hasonló gyártmányok analógiáinak felhasználásával, valamint a roncsok és a fennmaradt eredeti fotók alapján lehetett elvégezni.
  
  
  43. ábra: A korabeli skót hajógyárak gyártmányai közül a RUMIJA terveinek rekonstrukciójához analógiaként figyelembe vett minták (forrás: itt, itt, itt és itt).
  
  
  

  
  
  44 -45. ábra: A RUMIJA rekonstruált főnézeti és általnos elrendezési rajzai (készítette: Dr. Balogh Tamás).
  
  
  
  Források:
  
  A hajó brit tulajdonban töltött időszakához:
  - Caledonian Maritime Research Trust: Scottish built ships (forrás: itt)
  - R.H.Beaumont Diary Account of cruise on the SS Zaza; 1903, in: eHive, 02/020 (forrás: itt)
  
  A hajó ottomán tulajdonban töltött időszakához:
  - Uğur Özcan: II. Abdülhamid Dönemi Osmanlı Karadağ Siyasi İlişkileri TTK Yayınları (forrás: itt),
  - Jovan Muhadinović: Posjeta knjaza Nikole Ccarigradu 1899. godine (forrás: itt)
  
  A hajó montenegrói tulajdonban tölött időszakához:
  - Željko Milović: Rumija kao zgnječena konzerva (forrás: itt)
  - Vladimir Đurić Đura: Iz našeg ugla: Famozna jahta (forrás: itt)
  
  A bevetéshez:
  - Hans Hugo Sokol: Österreich-Ungarns Seekrieg 1914-1918, Amalthea Verlag 1929., 101.-103. o.
  - Siniša Luković: The Austro-Hungarians stole "Rumija" right in front of the Montenegrins. (forrás: itt).
  
  A roncsok történetéhez:
  - Siniša Luković: Kako je uništen najveći crnogorski brod u Prvom svjetskom ratu – jahta kralja Nikole “Rumija” (forrás: itt)
  - Siniša Luković: Kao "Rumiju" kralja Nikole na marku stavili jahtu Benita Musolinija (forrás: itt).
  - Dragan Gačević: Stotinu i jedna godina od potapanja jahte Rumija (forrás: itt)
  - Siniša Luković: Royal yacht "Rumija" mapped: Digitized state of the wreck of the historic ship (forrás: itt)
  - ZHMS: Detektovana olupina kraljevske jahte ”Rumija” u akvatorijumu Luke Bar (forrás: itt)

   

   

   

• Évfordulók: 110 éve szűnt meg a cs. és kir. Dunaflottilla

  Tags: haditengerészet, évfordulók, tit_hajózástörténeti_modellező_és_hagyományőrző_egyesület, hagyományőrző_tagozat, hajózástörténeti_tagozat, dunaflottilla

  2024. november 6., szerda 13:11:12

  A számunkra vesztes első világháborúban a birodalom megmentésére tett utolsó kísérletként az uralkodó felhívást intézett népeihez, hogy alakítsák meg nemzeti tanácsaikat, amelyek Bécsben összegyűlve alkotmányozó gyűlésen állapíthatják meg az Ausztria-Magyarország helyén kialakítandó új – minden államalkotó nemzetnek egyenlő jogokat szavatoló – szövetségi állam jogi kereteit. A jó szándékú kísérlet azonban kudarcba fulladt: az uralkodó felhívása által legitimált Nemzeti Tanácsok sorra mondták ki az elszakadást a Monarchiától, így az a gesztus is hiábavalónak bizonyult, amivel a császár és király a délszlávokat igyekezett a birodalomban maradásra bírni, amikor 1918. október 31-én átadta a tengeri flottát a délszláv Nemzeti Tanácsnak. A Magyar Nemzeti Tanács ugyanekkor megkapta a haditengerészet dunai részlege, a cs. és kir. Dunaflottilla egységei feletti rendelkezés jogát. Az egykori haditengerészet utolsó harcoló alakulataként a Dunaflottilla vonta be a lobogót Budapesten 1918. november 6-án. Az alakulat jogutódja, a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezrede, valamint az alakulattal együttműködő civil szervezetek – Egyesületünk, s a Magyar Tengerészek Egyesülete tagjai – ebből az alkalomból gyűltek össze a Dunaflottilla egykori laktanya-épülete előtt, hogy leróják kegyeletüket a hősök emléke előtt, s kifejezzék tiszteletüket a ma élő és szolgálatot teljesítő utódok számára. A megemlékezésen egyesületünk tagja, Dr. Margitay-Becht András olvasta fel gondolatait, melyeket itt osztunk meg az érdeklődőkkel.
  
  

  
  Kép: Az emlékező közösség. (Fotó: Hocza István, TIT HMHE).
  

• Évfordulók: 1918. október 31. - Amikor bevonták a lobogót

  Tags: haditengerészet, évfordulók, víz_alatti_kulturális_örökség, búvárrégészet, roncskutatás, haditengerészetünk_emlékei, haditengerészetünk

  2024. október 31., csütörtök 23:37:28

  1918. október végén az osztrák-magyar uralkodó - Ausztriában I., Magyarországon IV. - Károly császár és király egy utolsó kísérletet tett a birodalom megmentésére: felhívást intézett a Monarchia népeihez, hogy alakítsák meg Nemzeti Tanácsaikat annak érdekében, hogy együttesen állapítsák meg az Ausztria-Magyarország helyén létrehozandó új, nemzeti etnikai alapú szövetségi állam alkotmányát. Az uralkodó különböző gesztusokkal igyekezett a birodalomban maradásra bírni az egyes nemzetiségeket: október 31-én a teljes flottát átadta a délszlávoknak. A gesztusokat azonban már nem méltányolta senki: az uralkodó nemes, de elhibázott proklamációja által legitimált Nemzeti Tanácsok ahelyett, hogy a császár szándéka szerint összegyűltek volna Bécsben, sorra mondták ki a Monarchiától való elszakadást. Az évfordulóra emlékezve Balizs Dániel írását közöljük.
  
  Balizs Dániel 1986-ban született egy kis faluban az ország közepén. Hosszú ideig élt Szegeden, majd sokáig Budapesten, jelenleg Százhalombattán. A BME-n tanít és kutat, utazik és utazásokat tervez, közben verset ír. Publikált már többek között a Nyugat Plusz-ban, a Szófán, a Napút-on, az Opus-ban és a Nyitott mondatban. 2023 januárja óta a Litera-Túra Művészeti Magazin szerkesztője, ahol "Maszk mögött" című rovatában hetente egy-egy vers, próza vagy más művészeti alkotás keletkezésének hátterébe és titkaiba nyújt betekintést.

   

  A lobogó bevonása előtt 

  "- Italia.

  - Ilirska.

  - Jugoslavia.

  - Magyar.

  - Deutsch.

  A tengernagy a fejét vakarja. Amikor előző nap megkapta Bécs válaszát, hogy a legénység döntse el, mi legyen a flotta sorsa, azt hitte, lerúghatja magáról a felelősséget, ha szavaztat. A tengerészek harmada horvát, de akad köztük olasz, szerb, osztrák és magyar is bőven. Tudhatta volna, hogy ez lesz.

  Aki eddig a Monarchiáért lapátolt, pucolta a fedélzetet, ágyúcsövet töltött, ürítette a latrinát, most mind-mind saját magát akarja úrnak. Akinek ez nem tetszik, döntse el hamar, mit tesz. Marad és szolgál tovább, vagy hazamegy. Bele is vetheti magát a kikötő vizébe, ha nem akar egy Monarchia nélküli világban élni. De azt is szaporán.

  A tengerészek egymás szavába vágva kiabálják saját országuk nevét, egyre nagyobb a lárma. Ekkor megjelenik a tisztiszolga, táviratot hoz.

  „A bécsi kormányzat a flottát haladéktalanul az újonnan megalakult jugoszláv kormánynak adja át. Vonatkozik ez minden felszíni és felszín alatti egységre, azok teljes felszerelésével együtt. A döntés azonnal hatályba lép.”

  A tengernagyból nagy sóhaj szakad ki, ennek első fele elvesztett állásának és hatalmának szól, a második, nagyobbik része a megkönnyebbülésnek. Nem szeret dönteni, és csak ha nagyon muszáj, akkor teszi. Akkor is lassan.

  Megfordul, és a horvátok éljenzése, a szerbek mohó pillantásai és a többiek dühös ordítása közben egy pillanatra megáll, nekidől a hajóhídra vezető lépcső korlátjának. A birodalom, amit eddig szolgált, nincs többé. Hitt benne, az utolsó percig, ahogy a császárban is. Hitt abban, hogy aki úr és aki szolga, annak úrnak és szolgának kell lennie örökké. Mert így van jól. És ennek most valahogy, valamiért vége.

  Hirtelen azon kezd tépelődni, hogy hogyan és miért. De nem talál választ. Az események oly szikáran és súlyosan kapcsolódtak össze és duzzadtak észrevétlenül óriási áradattá, ahogy a folyam veszi fel egymás után a hozzá siető ereket és patakokat. Senki nem emlékszik az egymásutániság pontos sorrendjére, és nem is jut rá idő, hiszen itt a torkolat, és a hömpölygő víz mindent beránt a tengerbe.

  - Hajde! - kiáltják a horvátok a fedélzet túlsó végéből. Azt nem lehet tudni, hogy éppen hová akarnak menni, de nem kizárt, hogy a magyarokra, németekre. Aztán valamelyik magyar, akinek az elméjét a düh és a rémület hirtelen kiélesítette, elkezdi magyarázni, hogyha ezentúl a délszlávok az urak, akkor itt mindenki más e perctől fogva vendégnek számít. Márpedig a vendégnek tisztelet jár, különösen a balkáni vidéken. Ettől mindenki visszahőköl. Váratlan csend szakad a fedélzetre. Lehet. A horvátok és a szerbek, akik eddig egymást is bizalmatlanul méregették, némi pusmogás után egyet kezdenek érteni. Megindulnak lassan, és egymás után megveregetik a vállakat.

  Egy perc múlva már a tengernagy elé járulnak, és ugyan a tisztelgés elmarad, de leveszik a tengerészsapkát. Megkérik alássan, hogy ossza el a matrózok között a hajó maradék készleteit, mert mégis ki tudná ezt jobban. Kétheti zsold, tucatnyi konzerv és egy durva szövésű pokróc mindenkinek. Ennyi maradt és ennyi jár négyévnyi szolgálatért. A tengernagy megkönnyebbül. Már csak a lobogó bevonásán kell átesni. Ha minden más el is veszett, ha ország és eszme nincs is többé, a rang és tekintély megmaradt. Mégiscsak ez a fő."

   

  

  1. ábra: "A lobogó bevonása" - Alex Kircher festménye.
  
  

  Az átadási ceremóniára Polában, a „Viribus Unitis” flotta-vezérhajó fedélzetén került sor, ahol a császár és király képviseletében a flotta főparancsnoka, Horthy Miklós altengernagy írta alá az átadási jegyzőkönyvet. Bár a délszláv nemzeti Tanács küldöttei mohón sürgették, Horthy ragaszkodott hozzá, hogy a lobogó bevonására aznap is csak az előírt időben, napnyugtakor kerülhet sor, ami akkor 16:45 órakor következett be. Ezt követően a haditengerészet hajóin a délszláv tengerésztisztek vették át az irányítást (akik a német és a magyar tengerészeknek azonnal megtiltották, hogy a hajókra lépjenek, ezzel a hajók – legénységük mintegy felét elveszítve – harcképtelenné váltak), majd sietve felvonták az új jugoszláv „lobogót” (a hajók lobogókészletében talált piros, fehér és kék jelzőlobogókból sietve összeeszkábált piros-fehér-kék trikolórt). IV. Károly utolsó gesztusként Horthy Miklóst előléptette altengernaggyá.

  Hogy a flotta megsemmisítését szimbolikusan is teljessé tegyék, másnap hajnalban olasz búvárok tapadóbombákkal elsüllyesztették az időközben – horvát legénysége javaslatára „Frankopan”-ra átkeresztelt – „Viribus Untis”-t. Giovanni Raffaele Rosetti és Raffaele Paolucci a hadbalépés óta arra vágytak, hogy az egyik ellenséges flottabázison végrehajtott látványos akcióval írják be a nevüket a történelembe. Tudták: ha valóban sikerül elsüllyeszteniük egy hajót a saját támaszpontján, az nemcsak az ellenséges hajók számát csökkenti, hanem az ellenfél harci morálján is végzetes sebet üthet. (a sors fintora, hogy már csak a „földön fekvő oroszlánba” tudtak belerúgni). 1918. október 31-én éjjel Rosetti és társa, Raffaele Paolucci, a MAS 94, 95 jelű naszádokon 1 000 méterre megközelítette a polai hadikikötőt. A magukkal vitt mágneses tapadóaknákat a kikötő közelében kirakva, úszva közelítették meg a „Viribus Unitis”-t. Ahhoz, hogy bejussanak a kikötőbe, három torpedóelhárító acélhálón kellett átverekedni magukat. Drótvágóval dolgozva csak éjfél után vágták át a harmadik hálót is, majd november 1-én hajnali egy órakor végeztek az aknák rögzítésével. Mindkettőt a hajó oldalán, mélyen a vízvonal alatt helyezték el. Amikor végeztek már hajnalodott. Az őrség közben észrevette az átvágott hálókat a kikötő bejáratánál és keresni kezdte a békaembereket. Mindenfelé fényszórók pásztáztak és végül egy motorcsónak észrevette és elfogta a menekülő olaszokat, akiket a vezérhajó fedélzetére vitték, ahol az elkerülhetetlen vég tudatában, büszkén közölték Janko Vukovic de Podkapelsy sorhajókapitánnyal, hogy aknákat helyeztek el a hajó oldalán. Azonnal megkezdték a kiürítést, de az aknák csak nem akartak felrobbanni. A legénység már éppen visszakapaszkodott a fedélzetre, amikor – az időzítő-szerkezet hibája miatt csaknem háromórás késéssel – 04:45-kor bekövetkezett az első detonáció.
  
  
  2. ábra: Fent: a VIRIBUS UNITIS elsüllyesztése (forrás). Középen: a hajó roncsainak a bontás előtti felmérése az olasz Armando Andri haditengerészeti búvár által (forrás). Lent pedig a roncsok kitermelése után visszamaradt törmelékmező SONAR-képe napjainkban a felborult hajótest ágyútornyai által a mederben okozott benyomódással (forrás).

   

  Cattaróban – a parancstovábbítás lassúsága miatt – csak aznap reggel 08:00 órakor került sor az osztrák-magyar-jugoszláv lobogócserére. Az öbölben még nem volt bent az összes hajó, néhány tengeralattjáró még bevetésen volt. Az „U14”-es is éppen hazafelé bukdácsolt a tengeren felszíni menetben, a biztonságot jelentő saját flottatámaszpont, Cattaró felé. Ők voltak az utolsók, akik az előző napi bevetésről hazatértek. A fáradt és torzonborz tengerészek már negyedik éve harcoltak kitartóan. Mögöttük állt az egész háború, amelyben soha sem győzték le őket, felettük az árbocon pedig a piros-fehér-piros hadilobogó lengett, amely a hazájukat, Ausztria-Magyarországot szimbolizálta. A part felé közeledve egymás után tűntek fel a jól ismert tájékozódási pontok, először a Rondoni-fok, majd a Mamula-sziget a kerek és lapos Fort Bourgignon-nal, végül az öböl bejáratában a Prevlaka-félsziget a felséges Punta d’Ostro erőddel. Az üdvözlésükre előszaladó bajtársak megszokott üdvrivalgása helyett azonban ezúttal csak a zászlófelvonásra szólító kürtjel utolsó foszlányait sodorta feléjük a partról fújó gyenge szél. Ahogy beljebb hatoltak az öböl belsejében horgonyzó anyahajójuk, a „Gäa” felé, egyre nyomasztóbbá vált a csendesség. A levett sapkával ácsorgó néma matrózok felett egy addig sohasem látott piros-fehér-kék trikolórt lengetett a szél…

  További információk: itt.

  

• Könyvajánló

  Tags: haditengerészet, hajósnép, haditengerészetünk, hajózástörténeti, tit_hajózástörténeti_modellező_és_hagyományőrző_egyesület, tit_hmhe, hadihajózás, MH_1_Honvéd_Tűzszerész_és_Hadihajós_Ezred, Zrínyi_Kiadó

  2016. augusztus 4., csütörtök 3:40:41

  A HM Zrínyi Kiadó a magyar honvéd folyami hadihajózás megalakulásának 168. évfordulóján megjelenő új ünnepi kiadvánnyal folytatja fegyvernemi sorozatát, s a tűzszerész- és aknakutató, a páncélos-, valamint a tüzérségi alakulatok, a magyar légierő, a katonai ejtőernyőzés, és a katonai légtérellenőrző és radarrendszer történetének feldolgozása után most a magyar (illetve magyar részvételű) tengeri és folyami hadihajózás történetét mutatja be.

  Forrás: http://www.hmzrinyi.hu/termek/Hajozni_szukseges

  A „Hajózni muszáj” című kötet arra vállalkozik, hogy alaposan adatolva és színvonalasan illusztrálva, szemléletesen mutassa be az egykori cs. (és) kir. Haditengerészet, s a Dunaflottilla gazdag örökségét őrző és folytató, ma elsősorban a Duna zavartalan és biztonságos hajózásának biztosításáért felelős magyar hadihajós alakulatok történetét. A kötet érdekessége, hogy ahhoz kapcsolódóan a kiadó a magyar hadtörténelemben a XVI. századtól napjainkig (elsősorban a folyamon, de 1914-1918 és 1941-1945 között a tengeren is) használt hadihajótípusokat bemutató poszter megjelentetését is tervezi.

  

  Bár – amint azt az egyesületünk által közzétett, Illés András által 2005-ben készített bibliográfiában (http://kriegsmarine.hu/mhb.html) szereplő 721 mű is szemlélteti – a magyar részvételű tengeri és folyami hadihajózás történetének létezik hazai feldolgozása, a hadihajós fegyvernem történetét teljes körűen, önállóan és monografikus jelleggel bemutató munka eddig mégsem született.

  Az Osztrák-Magyar Monarchia fennállása alatt a cs. kir. Hadügyminisztérium ugyan 1882-ben elkezdett egy nagyszabású haditengerészet-történeti sorozatot, ám a háború kitörése miatt a sorozat csonkán maradt, egyes kötetei pedig csak az azon dolgozó tengerésztisztek (és örököseik) jóvoltából csak jóval később jelenhettek meg:

  Rechberger von Rechkron, Josef: Österreichs Seewesen in dem Zeitraume von 1500-1797. Wien, 1882.;

  Lehnert, Josef von: Geschichte der österreichisch-venetianischen Kriegsmarine während der Jahre 1797 bis 1802. Wien, 1891.;

  Khuepach, Arthur von: Geschichte der k. k. Kriegsmarine während der Jahre 1802 bis 1814. Wien, 1942.;

  Khuepach, Arthur von. Bayer, Heinrich von Bayersburg: Geschichte der k. k. Kriegsmarine während der Jahre 1814-1847. Graz, 1966.;

  Benko von Boinik, Jerolim: Geschichte der k. k. Kriegsmarine während der Jahre 1848 und 1849. Wien, 1884.;

  Fleischer, Josef: Geschichte der k. k. Kriegsmarine während des Krieges im Jahre 1866. Wien, 1906.

  Ez a sorozat azonban – bár (befejezetlensége ellenére) kivételes adatgazdagsága miatt máig megkerülhetetlen – elsősorban haditengerész tisztek, nem pedig képzett történészek munkája, így a haditengerészet történetét sem minden esetben képes mélyebb történelmi összefüggésekbe helyezni, s az események hátterének megvilágítása mellett olykor egy-egy kellemetlen tény bemutatásával is adós marad, ráadásul elsősorban összbirodalmi, illetve osztrák szempontból értékeli az eseményeket.

  A magyar (részvételű) tengeri és folyami hadihajózás egy-egy korszakának alaposabb történeti feldolgozását elődszervezetünk, a Magyar Adria Egyesület az első világháború előtt és alatt megkezdte (https://www.antikvarium.hu/kiado/magyar-adria-egyesulet-9028#konyv611099).

  A kutatás a két világháború között is folytatódott, majd a rendszerváltást megelőző és követő évtizedekben is szép számmal születtek hazánkban elsősorban népszerűsítő kiadványok és szakcikkek, ám továbbra is csak egy-egy kisebb-nagyobb témakör bemutatására koncentrálva.

  A teljes magyar fegyvernemi feldolgozás így máig váratott magára. Első népszerűsítő feldolgozására a Hadtörténeti Intézet és Múzeum felkérésére 2009-2010 fordulóján, majd a MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred felkérésére 2013-ban került sor, amikor kiállítást rendező elnökünk, Balogh Tamás igyekezett teljes körű feldolgozását adni a történetnek (http://hajosnep.hu/kiallitasaink/haditengereszetunk-emlekei; https://www.facebook.com/media/set/?set=a.536520779706502.123617.167321909959726&type=3).

  A korábbi különálló próbálkozások folytatásaként 2014. novemberében megkezdett munka eredménye a Zrínyi Kiadó által most megjelentetett kötet, amely így lényegében az első szakmunka a teljes történet – honfoglalástól napjainkig tartó – feldolgozására. A 260 oldalas könyvet 238 db kép, térkép és táblázat illusztrálja (a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumból, a HM 1 Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred Csapattörténeti Gyűjteményéből, valamint egyesületünk és a szerzők archívumából).

  Jó szívvel ajánljuk minden érdeklődőnek.

• Haditengerészeti vándorkiállításunk második állomása

  Tags: kiállítás, haditengerészet, tit, kuk_kriegsmarine, tit_hajózástörténeti_modellező_és_hagyományőrző_egyesület, tit_hmhe

  2016. május 11., szerda 15:43:32

  2016. május 11-től a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán (Budapest, Hermina út 9.) látható az április 11-én a Ludovikán megnyitott kiállításunk, amely a cs. és kir. Haditengerészet első világháborús teljesítményét és hajótípusait mutatja be. A maga teljességében először látható tárlat anyaga a második fővárosi helyszínen 2016. június 11-ig látogatható az intézmény vezetése által megállapításra kerülő, s annak idején egyesületünk honlapján is közzéteendő rendben, majd megkezdi országjáró vándorútját. A tárlatot Bicskei János, Hocza István, Hüvös Ferenc és Kovács Péter tagtársunk rendezte. Köszönjük munkájukat!

  Fotók: Kovács Péter

   

• Kiállításunk a Ludovikán

  Tags: haditengerészet, tit, tit_hajózástörténeti_modellező_és_hagyományőrző_egyesület, tit_hmhe, balogh_tamas, első_világháború_centenáriuma, huvos_ferenc

  2016. április 4., hétfő 14:44:25

  2016. április 11-én hétfőn 16:00 órai kezdettel kerül sor az első világháború centenáriumára emlékező - a cs. és kir. haditengerészet világháborús teljesítményét feldolgozó - országjáró vándorkiállításunk első nyilvános bemutatójára a Nemzeti Közszolgálati Egyetem "Ludovika" központi épületének kiállító termében.

  

  A kiállítás megrendezésének ötletét még 2014. januárjában, a SZENT ISTVÁN csatahajó vízrebocsátásának 100. évfordulója alkalmából tartott sajtótájékoztatón jelentettük be (http://hajosnep.blog.hu/2014/01/17/sajtotajekoztatonk_a_szent_istvan_csatahajo_vizrebocsatasanak_centenariuman), s elkészült tablóanyagát első ízben 2015. július 24-én mutattuk be a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Hadihajós Ezred csapatmúzeumában, az újpesti hadikikötőben az alakulat fennállásának 167. évfordulója alkalmából rednezett megemlékezésen (https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1027964733895435.1073741889.167321909959726&type=3).

  A kiállítást akkor azonban csak a rendezvény meghívottai láthatták, a szélesebb nyilvánosságnak most először kerül bemutatásra a Ludovikán, ahonnan majd országjáró vándorútjára indul. 

  A helyszín és az időpont kiválasztását két körülmény indokolja:

  a) 2014-2018 között emlékezünk az első világháború centenáriumára (2016-ban épp' a megemlékezés-sorozat félidejében járunk), amelyben az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészete, s abban a személyi állomány mintegy 20%-át adó Magyarország is tevékenyen részt vett.

  b) A Magyar Honvédség jelenleg is rendelkezik folyami fegyveres erővel, amely az egykori haditengerészet mai jogutóda, s hagyományainak hazai örököse. Mivel a honvéd tisztképzés hazai csúcsszerve a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a kiállítás a centenráriumi emlékezés mellett a honvéd tisztképzéshez igazodva a hadihajós fegyvernem hagyományainak erősítéséhez is hozzájárul. 

  Erre tekintettel köszönjük az egyetemnek a helyszín biztosításához nyújtott nyílt és segítőkész támogatását!

  A tárlat, mint a május 7-8-i hétvégén megrendezendő Ludovika-fesztivál kísérőrendezvénye, 2016. május 12-ig látogatható, s azon Dr. Balogh Tamás tablói mellett Dr. Hüvös Ferenc nagyméretű hadihajómodelljei is megtekinthetők (köztük számos új darab, amelyeket szintén most először láthat a hazai közönség). 

  Szeretettel várunk minden Kedves Érdeklődőt!

• ÖSSZEFOGÁSSAL AZ EMLÉKEZÉSÉRT

  Tags: haditengerészet, tit, lajta, roncskutatás, haditengerészetünk_emlékei, haditengerészetünk, leitha, zoltán_gőzös_közhasznú_alapítvány, tit_hajózástörténeti_modellező_és_hagyományőrző_egyesület, tit_hmhe, lajta_monitor_múzeumhajó, lajtamonitor_hu, első_világháború_centenáriuma

  2014. január 15., szerda 8:51:31

  A TIT Hajózástörténeti, Modellező és Hagyományőrző Egyesülete, mint az 1911-ben alapított Magyar Adria Egyesület jogutódja - s ekként a legrégebbi alapítású és ma is működő hajózástörténeti civil szervezet – a SZENT ISTVÁN csatahajó vízrebocsátásának századik évfordulója alkalmából 2014. január 17-én mutatja be a nyilvánosságnak az első világháború haditengerészeti eseményeinek közelgő centenáriumára partnereivel közösen 2014-2018 között megvalósítani tervezett programsorozatát.

  A négy éves rendezvénysorozatban az országjáró ismeretterjesztő kiállításoktól és szakmai előadás-sorozatoktól az elsüllyedt hadihajók roncsainak kutatásán és bemutatásán át a különböző tengerészeti hagyományőrző tevékenységekig (a szükség szerinti hadszíntér- és hadisír-kutatásig, a tengerészeti emlékhelyek azonosításáig és emléktáblával történő megjelöléséig), sőt a sporteseményekig a legváltozatosabb rendezvényekre kerül sor.

  A változatos programok kialakítását a különböző hajózást szerető és hagyományait tisztelő szervezetek összefogása tette lehetővé, amelyek közé tevékenysége és eddigi eredményei révén egyesületünk is tartozik, úgymint a Magyar Búvár Szakszövetség, a Zebegényi Hajózási Múzeum és a Zoltán Gőzös Közhasznú Alapítvány, stb.

  A rendezvények megvalósításába való bekapcsolódásra a Magyar Honvédség számára is lehetőséget biztosítunk, hiszen mind a Hadtörténeti Intézettel és Múzeummal, mind az egykori haditengerészet mai jogutódának számító MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezredével hosszú, eredményes múltra visszatekintő szakmai kapcsolatokat ápol a katonai – ezen belül – a haditengerészeti hagyományápolás terén.

  A program nyilvános bemutatásának helye és ideje:
  2014. január 17. péntek, 12:00-13:00 óra. KOSSUTH Múzeumhajó (a Lánchíd pesti hídfőjénél, a 2-es villamos Eötvös téri megállójával szemben)

  A rendezvénysorozatról bővebben tájékozódhat a honlapunkról letölthető brosúrából.

  A cs. és kir. haditengerészet első világháborús teljesítményének összefoglalása és áttekintő leírása megismerhető az alábbi linkekre kattintva:

  • Haditengerészetünk a világháborúban: a Monarchia hajóhada 1914-1918 között
  • Haditengerészetünk a világháborúban 2

  A tervek szerint 2014 márciusában a Kossuth tér rekonstrukciója keretében az Országgyűlés épülete mellett bemutatni tervezett utolsó fennmaradt és felújított cs. és kir. hadihajó, a LEITHA Monitor Múzeumhajó kezelője, a Zoltán Gőzös közhasznú Alapítvány kérésére, a hajó kikötőpontonján a korhű megjelenésű felvételi épület Egyesületünk elnöke által készített látványtervei pedig letölthetők honlapunkról (külön az épület látványterve itt).

• Előadás a BBC History Club-ban

  Tags: tit_hajózástörténeti_modellező_és_hagyományőrző_egyesület, haditengerészet, horthy, balogh_tamás, BBC_History_Magazin

  2013. január 26., szombat 17:51:05

  2013. januárjában a BBC History Magyazin az otrantói ütközettel foglalkozott (szerző: dr. Balogh Tamás). Ami a cikkből kimaradt, annak nyilvános előadás keretében történő bemutására - a szerkesztőség felkérésére - január 24-én került sor a BBC History Club-ban.

  

  Az előadás címe: "Egy tengeri világhatalom a dokkban - Horthy és a Monarchia hajóhada az első világháborúban". Az előadás diái megtekinthetők Facebook-oldalunkon (https://www.facebook.com/media/set/?set=a.533552016670045.123260.167321909959726&type=3#!/media/set/?set=a.533552016670045.123260.167321909959726&type=1).

  Míg Horthy Miklós kormányzói működése széles körben megosztja a közvéleményt, tengerészeti pályáját illetően általában közmegegyezés van abban a kérdésben, hogy jó tengerész volt. A BBC History Magazin 2013. januári számában (http://www.kossuth.hu/index.php?o=hirek&hir=1849) megjelent írás az 1917. májusában, Otrantónál nyújtott teljesítményét vizsgálta elsősorban a szélesebb stratégiai összefüggésekbe helyezve arra keresve a választ, hogy miért lehetséges az, hogy míg itthon általánosan ismert és elismert az ütközet, addig külföldön nem feltétlenül ugyanez a helyzet (a horvátok például gyakran kérdezik: "miért tartjuk olyan nagyra ezt a máskülönben nem olyan fontos eseményt?"). Nos, a cikk egyrészt igyekezett válaszolni erre a kérdésre, másrészt megkísérelte bemutatni azt is, hogy miért merülhetnek fel ilyen kérdések a nemzetközi közönség részéről. E téma bővebb kifejtését adta az előadás.