Contents tagged with tit_hajózástörténeti_modellező_és_hagyományőrző_egyesület

  • Száz éve süllyedt el a SZENT ISTVÁN csatahajó

    Tags: szent_istván_csatahajó, balogh_tamás, tit_hajózástörténeti_modellező_és_hagyományőrző_egyesület, tit_hmhe, székely_lászló

    photo5.jpg

    A hatalmas hajókolosszusra s az ahhoz fűzött reménységeinkre reájuk borult az Adria sötét víztömege, mindent magába zárt a tenger hullámsírja. Nekünk nem maradt egyéb a gyásznál, a mélységes fájdalomnál, mellyel nagy veszteségünket elsiratjuk, s a kegyeletes emlékezésnél, melyet szívünkbe zárunk.” – írta elődszervezetünk, a Magyar Adria Egyesület’Tenger’ c. folyóirata 1918. évi VI-VII. számában. Az elődök nyomában járva száz év múltán most mi emlékezünk az 1918. június 10-én hajnalban történtekre.

    hiradas.jpg

    1. ábra: A 'Tenger' c. folyóirat korabeli tudósítása.

    A csatahajó a legnagyobb kaliberű tüzérséggel (30,5-46 cm) és a legvastagabb páncélzattal (20-40 cm) ellátott 30 000-60 000 tonna vízkiszorítású hadihajó. A különböző alakzatú kötelékekben felvonuló csatahajók feladata a tengeri csaták eldöntése, az ellenséges flottaerő megsemmisítése és az ellenséges partvidék katonai létesítményeinek lerombolása volt. Szén-, majd olajtüzelésű kazánjaik és nagy teljesítményű gőzturbinás hajtóműveik révén elérhető nagy sebességük (12-22 csomó, azaz 22-41 km/h) nagy távolságokra bevethetővé tette őket, így azokat – a repülőgép-hordozók és a rakéták megjelenéséig – a flotta fő csapásmérő erőinek tekintették. A többi hadihajótípus eredetileg alárendelt szerepet játszott: a csatahajót segítették feladata végrehajtásában. 

    A csatahajók a XVIII. századi, fából készült vitorlás sorhajókból fejlődtek ki. A XIX. század végére már számtalan méretben és formában készültek, egyvalami azonban közös volt mindegyikben: a hadiflották legnagyobb és legerősebb egységei, igazi „úszó várak” voltak. Különböző kísérleti típusok után 1905-ben Nagy-Britanniában született meg a modern csatahajó, a Sir John Fisher admirális által tervezett Dreadnought (ejtsd: drednót, jelentése: „Ne félj semmitől” – régies angol kifejezés az admirális jelmondatából: „Fear God, dread nought!”, vagyis „Féld Istent, és ne félj semmitől!”). A hajót már nem a régi, korszerűtlen dugattyús gőzgépek, hanem gőzturbina hajtotta előre, fedélzetén pedig 5 db páncélozott forgó lövegtoronyban párosával állították fel a 30,5 cm-es páncéltörő ágyúkat. A forgó ágyútornyok – mint megannyi önállóan harcoló kis erőd a hajó fedélzetén – a hajó haladási irányától függetlenül (tehát akár menekülés közben is) folyamatosan tűz alatt tarthatta az ellenfelet. A tornyokat és a hajó oldalát többszörösen edzett, hengerelt acéllemezekből álló – helyenként akár 40 cm vastagságú – páncél borította. A hajótest belsejét pedig egymástól vízmentesen elzárható rekeszekre osztották. A Dreadnought ezekkel az újdonságokkal új típust teremtett és meghatározó szerepet játszott a hadihajók fejlődésében. Felépítését követően rövidesen valamennyi tengeri nagyhatalom dreadnought-ok gyártásába kezdett.

    lam2_024.jpg

    2. ábra: A nemzetközi flottaverseny (jobbra). William Schulz 1914-es karikatúrája (balra) a brit és német haditengerészetről: "Hogyan is nyújthatnának kezet egymásnak?"

    Az Osztrák-Magyar Monarchia 1908-ban kezdett hozzá első, tisztán dreadnought-okból álló hajóhad-osztályának felépítéséhez. Az új osztályba négy egység – a Viribus Unitis (1911. 06. 24.), a Tegetthoff (1912. 03. 11.), a Prinz Eugen (1912. 11. 30.) és az utolsóként vízrebocsátott Szent István (1914. 01. 18.) tartozott, amelyek ugyanazon tervek alapján épültek fel, tehát egymás testvérhajóinak számítottak. Az első hajót Ferenc József császár és király jelmondata után Viribus Unitis-nak nevezték (régi latin kifejezés, jelentése: „Egyesült erővel” – utalás a soknemzetiségű Monarchia népeket egyesítő funkciójára), a típus mégis a második egység, az 1866-os lissai ütközet osztrák tengerész hőséről elnevezett Tegetthoff után kapta a nevét. A hajók tervezésével a kor leghíresebb osztrák-magyar hajóépítő mérnökeit, a cseh származású Siegfried Poppert és Theodor Novotnyt, valamint a magyar Scharbert Gyulát és Schlesinger Jánost bízták meg, akik világviszonylatban is új és mintaadó konstrukciót alkottak. 

    A dreadnought-ok tervezésében az 1910-es évektől kezdve az egyik legfontosabb szempont az ágyútornyok célszerű elhelyezése volt. A forgó tornyokat úgy kellett felállítani, hogy a fő lőirányokba – előre, oldalra és hátra – a lehető legkedvezőbb kilövéssel rendelkezzenek. Az osztrák-magyar tervezők ezt úgy érték el, hogy a lövegtornyokat a hajófedélzet középvonalára állították egymás után egy sorba, de két szintre, vagyis a magasabban elhelyezett lövegtornyok ágyúi akadálytalanul ellőhettek az alacsonyabban elhelyezett tornyok felett. Ráadásul a tornyokból elegendő volt kevesebbet alkalmazni, mint más nemzetek dreadnought-jai esetében, hiszen az osztrák-magyar mérnökök – a történelemben első ízben – a Tegetthoff-osztály hajóinak mindegyik lövegtornyába 3-3 ágyút építettek. Leleményességüknek köszönhetően így a nehéz páncélzatú, súlyos – a hajó súlyát növelő és ezzel a sebességét korlátozó – lövegtornyokból 4 db is elég volt ahhoz, hogy a hajók ugyanolyan tűzerővel rendelkezzenek, mint a többi flotta hasonló hajói. Valójában az osztrák-magyar hajók még erősebbek is voltak, mint a legtöbb rivális dreadnought, hiszen az 1910-es években még az 5 lövegtornyos 10 ágyús konstrukció volt a legelterjedtebb. Így a Popper-Novotny-Scharbert-Schlesinger tervezőgárda egy „világszabadalom”, az úgynevezett hármas (vagy tripla csövű) ágyútorony első megalkotójává vált (az ötletgazda azonban két olasz haditengerészeti mérnök volt, Vittorio Cuniberti, aki a csupa nagyágyús csatahajó - ''all big-gun battleship' - és Edoardo Masdea, aki a háromcsövű lövegtorony koncepciójának megalkotója, a javaslataik alapján készülő olasz Dante Alighieri csatahajó azonban olyan lassan épült, hogy a Viribus Unitis megelőzte, így a világ első hármas lövegtornyokkal felszerelt hadihajójává az osztrák-magyar csatahajó vált).

    003b.jpg

    3. ábra: A tervezés során főként az ideális lövegelrendezést kereték (jobbra). Az 1909. márciusában készült első - 4 lövegtornyos, 8 löveges - előtervek helyébe hamarosan az 5-6 lövegtornyos, 10-12 löveges koncepciók, végül a 4 lövegtornyos, 12 löveges változat lépett 1909. április 27-én. Az építkezést az Osztrák Flottaegylet képeslapok kibocsátásából származó bevétele felajánlásával támogatta, a VI. és VIII. számú tervfázisról (jobboldalon felülről a negyedik és az ötödik ábra) önálló képeslap készült. A végleges csatahajóterv végül kissé eltért a VIII. változattól: a nehéz háromlábú - tripod - fémárbocokat végül a súlycsökkentés érdekében elhagyták.

    A leleményért azonban nagy árat kellett fizetni: A Monarchia tengerészeti költségvetése gyorsan nőtt, ám azt teljes egészében új hadihajók építésére fordították. A gyártó, de még inkább a javító-kapacitás fejlesztése elmaradt. Így a legnagyobb dokk is csak legfeljebb 20 000 tonna térfogatú hajótestet tudott befogadni. Ez pedig azt jelentette, hogy a mérnökök kezdettől fogva jelentős méretkorláttal szembesültek: az általuk tervezett hajó nem lehetett nagyobb 20 000 tonnásnál. Az összes fegyvert, gépet és páncélt egy ekkora hajótesten kellett biztonságosan elhelyezni. Ez pedig kivételesen nehéz feladatnak bizonyult, amit csak nagy nehézségek és kompromisszumok árán sikerült megoldani: a hajók (annak érdekében, hogy bármelyik másik flotta dreadnoughtjaival szemben sikerrel helyt állhassanak) a méretükhöz képest erősen túlfegyverzettek lettek, a felső fedélzeten felhalmozott fegyverzet és páncélzat súlya hátrányosan befolyásolta a stabilitást. A hajók a maximális sebességgel végrehajtott fordulás közben annyira megdőltek, hogy a kormánylapátjuk legnagyobb kitérését korlátozni kellett (a legnagyobb kormánykitérést csak alacsony sebesség mellett engedélyezték). 

    A Tegetthoff-osztályú hajók felépítése közvetlen hatást gyakorolt a hazai ipar fejlesztésére is, hiszen – a német gyártmányú horgony, horgonylánc és a hajócsavarok kivételével – minden alkatrész és gép, valamint a felszereléshez szükséges hadianyag osztrák-magyar üzemekben készült. A hajótest elkészítése 21 000 000 koronába került, a fegyverzet és a páncélzat – tehát a teljesen felszerelt hajó – további 60 000 000 koronát igényelt. És ez csak egyetlen csatahajó ára! A Monarchia számára alapvető érdek volt, hogy ezt a pénzt belföldön költsék el. A hajótesteket a trieszti hajógyárban készítették (Stabilimento Technico Triestino - STT), az ágyúkat az Emil von Škoda alapította pilseni fegyvergyárban gyártották (Waffenfabrik der Škodawerke AG), a páncélzatot a csehországi Witkowitz Acélmű szállította, a gépeket – kazánokat és turbinákat – pedig a polai haditengerészeti hajógyár, az Arzenál (K.u.K. Konstruktionsarzenal Pola) készítette. A gyártási folyamatba magyar gyárak is bekapcsolódtak: az ágyúkhoz szükséges lőszert Diósgyőrben, az elektromos vezetékeket és felvonókat pedig a Ganznál Budapesten gyártották. Köteleket a Szegedi Kenderfonó biztosított.

    A hatalmas bevétel a magyar politikusokat és üzletembereket is arra ösztönözte, hogy a négy Tegetthoff-osztályú hajó építéséből Magyarország is hasznot húzzon. Rövidesen azt követelték, hogy a négy hajó közül legalább az egyik Magyarországon, magyar gyárban és kizárólag magyar anyagokból épüljön. A megrendelés elnyerése érdekében a Ganz Gépgyár egyesült a Danubius Hajógyárral és megvásárolták az akkor Magyarországhoz tartozó tengerparti Fiuméban működő kis Howaldt Hajógyárat, amelyet jelentős állami támogatással Magyarország legnagyobb hajógyárává fejlesztettek. Az gyáróriás hosszas politikai és pénzügyi alkudozások után 1911. január 31-én megkapta a hőn áhított megrendelést. Bizonyossá vált, hogy magyar csatahajó épül, amit az uralkodó 1913 áprilisában azzal is megerősített, hogy a hajó számára a Szent István név használatát engedélyezte.

    photo.jpg

    4. ábra: A csatahajó-sor Polában, a Monarchia központi hadikikötőjében. Előtérben az újonnan elkészült Szent István.

    A Szent István csatahajót közkedvelt rövidséggel csak úgy emlegetik, mint a „Magyarországon valaha is épült legnagyobb hajót”. Valóban az volt. Ezen kívül a Szent István csatahajó volt a Magyarországon épült első és utolsó csatahajó, s egyúttal az Osztrák-Magyar Monarchia legmodernebb, legnagyobb és legerősebb hadihajója. Az alábbi táblázatban összefoglaltuk azokat az adatokat, amelyek segítségével pontosabb képet alkothatunk arról, hogy tulajdonképpen mekkora is volt ez a „legnagyobb hajó” (a „H/…” jelzés a kaliberhosszúságot jelöli, vagyis azt, hogy az ágyúcső hossza a lövegátmérő hányszorosa). 

    A „Szent István” legfontosabb műszaki adatai

    Hosszúság:

    152 méter

    Szélesség:

    27,3 méter

    Merülés:

    8,8 méter

    Vízkiszorítás:

    20 013 tonna (maximális terheléssel: 21 595 tonna)

    Fegyverzet:

    fő tüzérség:

    12 db 305 mm-es H/45 ágyú,

    Másodlagos tüzérség:

    12 db 150 mm-es H/50 ágyú,

    kiegészítő tüzérség:

    18 db 70 mm-es H/50 ágyú,

    2 db 70 mm-es H/18 ágyú,

    2 db 47 mm-es H/44 ágyú (légvédelmi)

    4 db 450 mm-es torpedóvető cső

    Páncélzat:

    a hajótest oldalán:

    280 mm,

    a fedélzeten:

    48 mm,

    a tüzelés-iránytó központokon:

    356 mm,

    a lövegtornyokon:

    305 mm

    Üzemanyag:

    1 844,5 tonna szén, 267,2 tonna olaj

    Hatótáv:

    4 200 tengeri mérföld (7778,4 km) egyszeri feltöltéssel

    Teljesítmény:

    26 400 LE

    Személyzet:

    1 087 fő

     

    Bár a Szent István csatahajó építéséhez a Viribus Unitis terveit használták fel, a magyar hajógyár a korábban befejezett egységek működése során szerzett tapasztalatok ismeretében néhány ponton módosította, korrigálta az eredeti terveket. A Ganz-Danubius Hajógyár lelkes csapatát Kaplanek József vezette (Kaplanek József, Zimlitz József, Mazurka Ferdinánd). Az általa javasolt átalakítások eredményeképpen a Szent István a testvérhajóihoz képest nagyobb hatásfokú, jobb kazánokat és megbízhatóbb turbinákat kapott. Az új turbinákat irányváltás után is használhatták, vagyis előre- és hátramenetben egyaránt alkalmasak voltak a hajó meghajtására, míg az osztrák gyárban épült testvérhajóknak külön-külön turbinákra volt szüksége az előre- és a hátramenethez. Ez az oka annak, hogy a Tegetthoff–osztályú testvérhajók 4, míg a Szent István csak 2 hajócsavarral rendelkezett.

    A hajót 1915-ben állították szolgálatba. A Szent István élete java részét gyakorlatozással töltötte. Első igazi bevetésére 1918 júniusában került volna sor, amikor az osztrák-magyar haditengerészet frissen kinevezett új főparancsoka, Horthy Miklós ellentengernagy elhatározta, hogy a korábbi vezetéssel ellentétben a flotta legnagyobb és legütőképesebb egységeit is beveti, ezúttal nem a védekezés, hanem a támadás érdekében.

    A Szent István életének legfontosabb eseményei

    1912. 01. 29.

    Gerincfektetés

    1914. 01. 18.

    Vízrebocsátás

    07. 28.

    A háború kitörése

    08. 02.

    A félkész hajó bevontatása Polába, a központi hadikikötőbe biztonsági okokból

    1915. 11. 17.

    Szolgálatba állítás

    11. 18.

    Az első lövéspróbák

    11. 20.

    Az első próbajárat

    11. 22.

    Az első torpedóvetési gyakorlat

    11. 29.

    A Magyar Adria Egyesület ajándékai a hajó számára (díszzászló, emlékplakett)

    12. 13.

    Hivatalos üzembe helyezés Polában a flotta 1. számú csatahajó-divíziójánál

    1916. 01. 10.

    Az első antant légitámadás a polai központi hadikikötő ellen

    03. 15.

    Tüzérségi- és kötelék- (manőver-) gyakorlatok Pago szigeténél

    09. 09.

    Tűz az első tüzelésirányító központban

    11. 21.

    Ferenc József császár és király halála

    12. 15.

    Az új uralkodó – IV. Károly király – látogatást tesz a fedélzeten

    1917. 02. 22.

    Lőgyakorlatok Fasanában

    03. 7.-17.

    A hajó a polai dokkban

    03. 21.

    Lőgyakorlatok a Quarneroloban, egy tengeralattjáró követi, de a lövés elmarad

    06. 05.

    Lőgyakorlatok

    11. 12.

    II. Vilmos német császár látogatása a fedélzeten

    1918. 06. 09.

    22.15 Heinrich Seitz parancsnokságával az Otrantói-szoros elleni akcióra indul, a műszaki zár megnyitásánál történt baleset miatt a hajó egy órát késik

    06. 10.

    01.30 A turbinák bemelegedése miatt a sebesség 17,5-ről 12 csomóra csökken

    06. 10.

    03.29 A hajó sebessége 14 csomóra nő, mérsékelt füstkitörés

    06. 10.

    03.30 A Szent István-t megtorpedózzák (a Luigi Rizzo vezette olasz M.A.S. 15-ös torpedóvető naszád, a tenger nyugodt, az éjszaka csillagos, a látási viszonyok keleten jók, nyugaton enyhe köd), a hajó megdől.

    06. 10.

    05.58 Elrendelik a hajó elhagyását

    06. 10.

    06.05 A Szent István felborul

    06. 10.

    06.12 A hajó elsüllyed (4 tiszt és 85 matróz életét vesztette, 32 tiszt és 945 matróz megmenekült)

    1994. 10. 25.

    13.05 Magyar búvárok lokalizálják a Szent István nyughelyét, 4 éves kutatássorozat veszi kezdetét, 36 tárgyból álló lelet-együttes kerül a felszínre

     

    Horthy az osztrák-magyar tengeralattjárók Földközi-tengerre való akadálytalan kijutását és visszatérését akadályozó, az Otrantói-szorosban kiépített műszaki zár megsemmisítése érdekében már több sikeres hadműveletet végrehajtott a háború folyamán, 1917. május 15-én végrehajtott győzelme máig emlékezetes maradt. 1918-ban azonban arra készült, hogy a minduntalan újjáépített zárat őrző hadihajókon kívül, az azok védelmét ellátó nagy csatahajóflotta egységeit is megsemmisítse, s ezzel az antant délkeleti hadszíntérre koncentrált flottaerőinek zömét szétzúzza. Erre tekintettel került bele a meglepetésre alapozott hadműveletbe a Szent István. A csatahajó azonban maga vált meglepetés áldozatává: a felvonulási terület mellett fekvő kicsiny Premuda-sziget előtt, 1918. június 10-én a hajnali órákban torpedótámadás érte.

    new-1_5.JPG

    5. ábra: A hajnali 03:30-kor a hátsó kazánházat és a jobb oldali turbinagépházat ért torpedótalálatokat követően a hajó 10 foknyira megdőlt jobb felé. A parancsnok, Heinrich Seitz sorhajókapitány utasítására lezárták a sérült hátsó kazánházat, s a dőlés kiegyensúlyozására megkezdték a bal oldali kiegyenlítő tartályok elárasztását. A Szent István azonban még mindig menetben volt, s a parancsnok utasítására Brgulje felé fordult. Ám a haladás miatt a lékeken keresztül beözönlő víz válaszfalakra nehezedő nyomása a sokszorosára nőtt, s az elülső kazánházba is szivárogni kezdett a víz. A gépészek és fűtők a vízbetörés mellett is próbálták fenntartani a gőznyomást, a sebesség azonban 4,5 csomóra csökkent, végül 03:50-kor a hajó megállt. Az ellenárasztási művelet viszont átmeneti sikert hozott: a dőlés 7 fokra mérséklődött. Elrendelték a lékponyvák felszerelését, ám az 5 x 5 méteres ponyvákat nem sikerült a lékre húzni. Ekkor a tizenkét ágyúcsövet is elforgatták abban bízva, hogy az egyenként 55 tonnás csövek is hozzájárulnak a hajó helyrebillentéséhez. A négy hatalmas páncéltornyot a gőzhiány miatt megbénult gépek helyett kézzel kellett balra forgatni. Hisz' a hátsó kazánok kioltásával megszűnt a kielégítő gőzfejlesztés, a gőzzel hajtott villanygenerátorok leálltak, a hajón tehát jószerével már sem az elektromos sem a gőzüzemű energiaszolgáltatás nem működött. Az első kazántér még dolgozó két kazánja csupán a szivattyúk és a szükségvilágítás számára elegendő áramot termelt. (Kép: Danijel Frka)

    A Szent István testét a tervezői 11, egymástól vízmentesen elzárható rekeszre osztották, s úgy tervezték, hogy ha ezek közül bármelyik háromba behatolt a tenger, a csatahajó még úszóképes maradt. A sérülés mértékétől függetlenül azonban a hajó mindenképpen elsüllyedt, ha a két kazánházat magába foglaló két középső rekesz egyszerre sérült meg és a sérülést nem lehetett kijavítani. A kazánházak elárasztása ugyanis – a legnagyobb befogadóképességű rekeszek lévén – mindenképpen azzal járt, hogy a hajótestbe végzetes mennyiségű víz kerül. Amikor a torpedótalálattól megsérült hátsó kazánház végleg víz alá került, a legénység az első és a hátsó kazánház közötti vízhatlan rekeszfal megerősítésére fordította minden erőfeszítését. Röviddel hajnali 6 óra után azonban a rekeszfal nem tudott tovább ellenállni a hatalmas egyoldalú nyomásnak és átszakadt. Ezzel a Szent István sorsa megpecsételődött. A hajó felborult, majd 6 óra 12 perckor örökre eltűnt a hullámsírban (a Szent István egyike annak a kevés hadihajónak - a USS Arizona és az HMS Barham mellett - amelynek az elsüllyedését filmre vették. A filmből befolyó pénzt a Vöröskeresztnek ajánlották fel).

    national-geographic---sinking.jpg

    6. ábra: Seitz parancsnok a Szent István közelben haladó testvére, a Tegetthoff csatahajó segítségével kísérelte meg a sérült hajó partra vontatását. A vontatókábelt sikeresen rögzítették, ám egy (utóbb tévesnek bizonyult) tengeralattjáró-riadó miatt a Tegetthoff kénytelen volt eltávolodni és magára hagyni a Szent Istvánt, amelyen a két kazánház közötti válaszfal végül megadta magát az elárasztott hátsó kazánház felől növekvő nyomásnak, s 06:05-kor átszakadt. A Szent István ekkor megbillent, s egyre gyorsulva az oldalára dőlt, végül felborult. A felfordult hajótestet egy darabig még a felszínen tartotta az alászorult levegő, amelyet a betörő víz a fenékszelepeken keresztül kezdett kipréselni. Amikor a felhajtóerő megszűnt, a Szent István 06:12-kor elmerült. Mivel a süllyedés helyén a tenger sekélyebb, mint amilyen hosszú a hajó, az elsőként leért orr-rész a tengerfenéknek ütközéskor letört. (Kép: Andrew Wilkie)

    Mivel az Osztrák-Magyar Haditengerészetnél elvárták, hogy a tengerészek tudjanak úszni (a Monarchia 12 haditengerészeti toborzási körzetéből 4 Magyarország területére, természetes vizek, vízfolyások – a Duna-, Tisza-, Dráva-mente, Balaton – vidékére esett, ahol az ifjúság nagyobb arányban tudott úszni), a hajó 1087 főnyi legénységéből mindössze 85 matróz és 4 tiszt vesztette életét.

    E csapás ellenére a flotta aktív maradt. Október 2-án, amikor antant hajók megtámadták Durazzo kikötőjét, az U-31-es búvárnaszád sikeresen megtorpedózta és elsüllyesztette a brit Weymouth cirkálót. A flotta sikerei azonban nem tudták megváltoztatni a tényt, hogy a központi hatalmak elveszítették a háborút. A Monarchia minden fronton visszavonult. 1918. október végén a császár és király egy utolsó kísérletet tett a birodalom megmentésére: felhívást intézett a Monarchia népeihez, hogy alakítsák meg Nemzeti Tanácsaikat annak érdekében, hogy együttesen állapítsák meg az Ausztria-Magyarország helyén létrehozandó új, nemzeti etnikai alapú szövetségi állam alkotmányát. Az uralkodó különböző gesztusokkal igyekezett a birodalomban maradásra bírni az egyes nemzetiségeket: október 31-én a teljes flottát átadta a délszlávoknak. A gesztusokat azonban már nem méltányolta senki: az uralkodó nemes, de elhibázott proklamációja által legitimált Nemzeti Tanácsok ahelyett, hogy a császár szándéka szerint összegyűltek volna Bécsben a birodalom megújítására, sorra mondták ki a Monarchiától való elszakadást...

    Azóta eltelt száz esztendő, a roncsokat megtalálták, s feltárták a magyar búvárok. A legutóbb 2008-ban járt a helyszínen magyar vezetésű nemzetközi roncskutató expedíció, amely számos eredményt elért. A Zelenák József vezette expedíció hitelt érdemlő magyarázatot adott egyrészt a hajótesten található négy lék közül a nem torpedók ütötte további két lék, másrészt a hajótest oldalán kialakult hosszanti horpadások eredetére, s előre jelezte a hajótest összeomlásának gyorsulását. Minderről a National Geographic Magyarország is beszámolt. Azóta tíz esztendő telt el, s a Szent István maradványainak legaktívabb magyar kutatója - a roncsok pozícióját pontosan meghatározó Czakó László debreceni búvár - fia, Czakó Ádám folytatja a kutatást, aki a csatahajó elsüllyedésének századik évfordulóján, ezekben a napokban további búvárrégészeti eredmények elérésének igényével vesz részt a roncsokat kutató nemzetközi búvárexpedíción. A munkát Kovács Kálmán és Varga János - egyesületünk modellező mesterei - Szent István csatahajótól készült M=1:200 méretarányú alkotása is segíti, amely a Magyar Búvárszövetség megrendelésére készült 1998-ban, s azóta a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum állandó hajózástörténeti kiállításának része (a múzeum átalakítása miatt jelenleg "szolgálaton kívül").

    34844005_1807292969329728_1451908179674791936_n.jpg

    7. ábra: A Szent István csatahajó M=1:200 méretarányú makettje, Kovács Kálmán és Varga János alkotása. Örülünk, hogy modellezőink áldozatos munkájával egyesületünk közvetve is támogatója lehet a centenáriumi búvárexpedíciónak. (Kép: Czakó Ádám)

    A valaha volt legnagyobb magyar építésű hajó és tengerészei, valamint a roncsok feltárására vezetett búvárexpedíciók történetét a Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM) a "Magyar haditengerészek az első világháborúban" címmel rendezett emlékkonferencián elevenítette fel, amelyen a Szent István csatahajó jelentős hazai és külföldi kutatói adtak elő 2018. június 8-án.

    Dr. Balogh Tamás, egyesületünk elnöke előadásából a hajó történetét ismerhették meg az érdeklődők (a fentiek szerint).

    Krámli Mihály, a HM HIM kutatója, a magyarságnak a haditengerészeten belüli létszámarányára és háborús veszteségeire vonatkozó kutatási eredményeiről számolt be, kiemelve, hogy 1914-1918 között 56 000 fő szolgált a flottánál, s közülük a háború négy éve alatt eltűnt, vagy meghalt 983, megsebesült 313, hadifogságba esett 690 személy, ami kiemelkedően alacsony veszteség a többi nagyhatalom tengerészeti veszteséglistáival összehasonlítva. A cs. és kir. Haditengerészet legnagyobb vesztesége a Zenta cirkáló (174 fő) és a Szent István csatahajó (89 fő) elvesztése volt. A tengeralattjárós és a tengerészeti repülős fegyvernem veszteségei (101-101 fő) ezt megközelítette, a rendkívül aktív Duna-flottilla vesztesége (62 fő) viszont alul múlta. A teljes veszteségen belül a magyar honosok száma összesen 313 fő volt (a Zentán 50, a Szent Istvánon 37, a tengeralattjárókon 14, a tengerészeti repülőknél 8, a Duna-flottillánál pedig 50 fő).

    Czakó László az 1994-1997 között általa elvégzett kutatás eredményeit ismertette, részletesen bemutatva, hogy hogyan hajtotta végre a roncs történetében a belső terekbe való első behatolást, ami megnyitotta az utat a ma az Isztriai Tengerparti Múzeumban, Pulában látható 37 tárgyból álló leletegyüttes felszínre hozatala és restaurálása előtt.

    Danijel Frka mérnök úr, aki maga is búvár, s a Szent István csatahajó roncsait kutató horvát expedíciók résztvevője (a horvát víz alatti régészeti szolgálat együttműködő partnere), a 2018 májusából származó legfrissebb horvát kutatási eredményeket mutatta be az emlékkonferencián. Beszámolt róla, hogy a horvát rendőrségnek sikerült megtalálni a Szent István harangját, amelyet a hajót megillető védelem szigorú szabályait kijátszó, s a tengerésztemető háborítatlanságát kegyeletsértő módon megzavaró rablóbúvárok loptak el a roncsok közül. A horvát búvárok pedig a közelmúltban felszínre hozták a csatahajó tüzérségi távmérő-berendezését is, amelyet az Isztria Múzeum munkatársai azóta - a haranggal együtt - konzerváltak.

    Nagy örömünkre szolgált, hogy a konferencia külföldi vendégeként a kiváló horvát mérnők-búvárt és képzőművészt köszönthettük, akinek egyedi ábrázolásai jelentősen hozzájárultak a csatahajóról mára kialakult kép egyes részleteinek megismeréséhez. A tengerről jött emberek jellemző nagylelkűségével és nyitottságával a mérnök úr felajánlotta, hogy felhasználhatjuk előadása képeit, amelyek közül néhányat az alábbiakban mutatunk be az érdeklődőknek. Tesszük ezt a feltétlen hála és nagyrabecsülés érzésével a mérnök úr által tanúsított viszonzást nem váró, őszinte lelkesedés és segítőkészség iránt, amely - meggyőződésünk szerint - az egyetlen záloga annak, hogy a jövőben is a Szent István csatahajó felépítéséhez és roncsai közös kutatásának eddigi eredményeihez hasonló nagy teljesítmények születhessenek az egymás iránti kölcsönös megbecsülés és támogatás által, amúgy "viribus unitis".

    Száz év múltán ez a legszebb tapasztalat, s a legnagyobb ajándék. Köszönet érte!

    photo4.jpg

    8. ábra: A Szent István roncsai, s a legújabb leletek, a visszaszerzett ellopott harang és a tüzérségi távmérő a tengerfenéken a megtalálásakor, illetve restaurált állapotában (képek: Danijel Frka). A hajótest sérülései az utolsó percekről árulkodnak: a felszínen árfordult, majd lesüllyedő hajótest orra a fenéknek ütközve letört. A test az orr mögé zuhant, de közben balra és előre mozgott. Erre utalnak a jobbra kidőlt árbocok és az, hogy a letört 15 tonnás csónakdaru eredeti helyétől kb. 30 méterrel hát-rébb esett. Az előre csúszó hajótest maga előtt tolta a letört orr-részt, végül a magatehetetlen kolosz-szus ráfutott az elakadt első ágyútoronyra, amitől kiemelkedett (a törésnél 1,8 m a szintkülönbség).

    Bízunk benne, hogy sokan értik és értékelik.

    Egyesületünk mindenesetre igyekszik megszívlelni a látott jó példát, hiszen - amint azt az emlékkonferencián a HIM parancsnoka bejelentette - „Őfelsége hadihajója, az S.M.S. Szent István - 100 éves hadisír az Adriai-tenger mélyén” címmel nyitja meg új időszaki kiállítását 2018. június 23-án 19.00 órakor. A tárlaton bemutatásra kerül egyebek között a hajó építését felügyelő Ferdinánd Lajos, I. osztályú hajóépítő mérnök néhány személyes tárgya (például az 1914. január 17-i vízrebocsátás során viselt nemzeti színű, "Szent István" feliratos karszalagja), valamint annak a Masjon Károly sorhajókapitánynak néhány egyenruha-darabja is, aki az I. csatahajóosztály törzsfőnökeként az utolsók között hagyta el a süllyedő hajó fedélzetét (a hagyaték a szombathelyi Smidt Múzeum gyűjteményéhez tartozik), emellett a Magyar Nemzeti Múzeum és a komáromi Klapka György Múzeum is értékes tárgyakkal járul hozzá a kiállítás megvalósításához. A különleges tárlat a Szent István csatahajó tragédiáját középpontba helyezve kíván emléket állítani az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészetének, valamint a fegyvernem állományában szolgáló sok ezernyi magyar matróznak, altisztnek és tisztnek, akik hősies helytállással vették ki részüket Ausztria-Magyarország, illetve a Magyar Királyság dalmát partvidékének védelméből, a part mentén élő lakosság ellátásából, és akik jelenlétükkel is jelentős olasz, valamint szövetséges tengeri erőket kötöttek le a Földközi-tenger medencéjében. A Múzeumok Éjszakája alkalmából megnyíló tárlatot egyesületünk modellezőinek - Dr. Csák Zsolt, Dr. Hüvös Ferenc, Kecskeméti József - alkotásai kísérik, s az eredeti tárgyak mellett bemutatkozik Gigler László tagtársunk fémből épített hatalmas, M=1:100 méretarányú Szent Istvánja, az ország legszebb csatahajómodellje is (a modell építéséről készült 90 fénykép a megnyíló linken található képre kattintva érhető el, a képsorozat második és harmadik részletével együtt).

    Honvédelmi Minisztérium államtitkára által megnyitott konferencia végén a résztvevők a Duna-partra sétáltak, ahol az Országgyűlés épülete előtt horgonyzó LAJTA Monitor Múzeumhajó fedélzetéről koszorút bocsátottak a vízre az idén 170 esztendeje alakult magyar honvéd folyami hadihajózás hőseinek emlékére. A megemlékezést Székely László, hö. sorhajóhadnagy, egyesületünk hagyományőrző tagozatának vezetője és egyenruhás hagyományőrző alakulatának tagja és Bauer József személyes közreműködésével segítette.

  • Együtt hajózó generációk

    Tags: tit_hajózástörténeti_modellező_és_hagyományőrző_egyesület, tit_hmhe, hadihajózás, TIT, 170_éves_a_magyar_honvéd_folyami_hadihajózás

    A magyar honvédség alapításának 170. évfordulójára emlékező rendezvénysorozat részeként a Magyar Honvédség Budapesti Nyugállományúak Klubja, Hadihajós Tagozata szervezésében 2018. május 30-án a Honvéd Kulturális Központ, Stefánia Palota Ovál termében került sor a generációk közötti interaktív vetélkedőre, amelyen ifjak és veteránok mérhették össze tudásukat különböző elméleti és gyakorlati feladatokban.

    new-1_2.jpg

    1848 július 25.-én az ORSZÁGOS HADIGŐZÖS MÉSZÁROS vízrebocsátásával vette kezdetét a Dunán, a szervezett magyar honvéd folyami hadihajózás. A Magyar Honvédség Budapesti Nyugállományúak Klubjának Hadihajós Tagozata ebből az alkalomból, együttműködve az 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezreddel, mint jogutód alakulattal és a TIT Hajózástörténeti, Modellező és Hagyományőrző Egyesülettel, e jeles évforduló tiszteletére interaktív történelmi vetélkedőt rendezett, amelynek résztvevői feldolgozták a Magyar Honvédség legrégebbi szakcsapatának gazdag történelmi örökségét a kezdetektől napjainkig, a hazai hadihajós hagyományok ápolása és az alakulatra vonatkozó ismeretek terjesztése érdekében.

    A vetélkedőn a honvéd hadihajózással kapcsolatban álló fővárosi kerületek - Óbuda, Újpest, Újpalota és Csepel -középiskolás tanulói, a cs. és kir. Dunaflottilla világháborús parancsnoka, Luchich Károly hamvait őrző Erdőbénye település és a MH Budapesti Nyugállományúak Klubja öt tagozata által kiállított 4 fős csapatok vettek részt. Felkészülésüket március és április folyamán két előadás, a Lajta monitor és az alakulat hadikikötőjének bemutatása segítette. A vetélkedő első három helyezettje hadihajós utazásra szóló meghívást és a többi résztvevőkkel együtt értékes könyv-jutalmat, ajándéktárgyakat, illetve emléklapot kapott.

    A vetélkedő Hajdú Gábor ny.á. ezredes, a tagozat vezetője által összeállított programtervnek megfelelően az alakulat történetére, fontosabb harctevékenységeire vonatkozó 28 kvíz kérdést, valamint a Duna és a hadihajós rutin általános ismeretére vonatkozó gyakorlati feladatokat (vaktérkép-feldolgozást, kódlobogó-fejtést, egyenruha- és hadihajó-felismerést, stb.) foglalt magába. Legnépszerűbb feladatként a "hajóvezetést" gyakorolhatták a résztvevők a Gulyás József vezette csepeli modellezők által a rendszerben álló hadihajók parancsnoki hídjának M = 1:1 méretarányú élethű modellje felhasználásával készített kormányállásban (a kormánykerék és a gépvezénylő mozgásának egy rádiótávvezérlésű önjáró hajómodellel történt összehangolása révén). A kérdések helyes megválaszolásával a csapatok egy kirakós darabjait kapták, amelyből a verseny végére csapatonként összeállt egy kép. Az ábrázolt harceszköz, hajó, esemény, stb. pontos azonosításáért a csapatok plusz pontokat kaptak.

    new-2.jpg

    A versenyt a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka, Kovács Vilmos ezredes vezette zsűri (zsűritagok: Dr. Balogh Tamás, TIT HMHE, elnök, Dr. Margitay-Becht-András, TIT HMHE tag, Szilágyi Zsolt ezredes, MH. 1 HTHE, parancsnok) értékelése alapján a MH. Budapesti Nyugállományúak Klubja Kódoló Tagozatának csapata nyerte, a feladatok megoldását kísérő jó hangulatban és vidámságban azonban minden résztvevő osztozott. A rendezvény lebonyolításában egyesületünk részéről közreműködött Ákos György, Balogh Tamás, Bauer József, Dezsény Zoltán, Füzesi József, Hocza István, Margitay-Becht András, Pichler Norbert és Székely László. Köszönjük a részvételt, gratulálunk a résztvevőknek és a szervezőknek!

    További képek a rendezvényről egyesületünk Facebook-oldalán.

    További információk a 170. évfordulóhoz kapcsolódó rendezvényekről:

    https://honvedelem.hu/cikk/109208_mult_es_jelen_egyutt_alakitjak_a_jovot

    http://hajosnep.blog.hu/2018/05/15/170_eves_a_magyar_honved_folyami_hadihajozas

    https://honvedelem.hu/cikk/110295_170_ev_a_magyar_hadihajozas_tortenelmebol

    https://170.honvedseg.hu/cikk/110326_mohacson_horgonyoz_a_lajta

  • 170 éves a magyar honvéd folyami hadihajózás

    Tags: hajómodell, tit, hajómodellek, lajta, haditengerészetünk_emlékei, tit_hajózástörténeti_modellező_és_hagyományőrző_egyesület, tit_hmhe, hagyományőrző_tagozat, lajta_monitor_múzeumhajó, lajtamonitor_hu, élethű_hajómodellek, dunaflottilla, szent_istván_csatahjó, első_világháború_centenáriuma

    1848. július 25-én lesz 170 éve annak, hogy az „Országos Hadigőzös Mészáros” névre keresztelt hajó - Európa első gőzüzemű felfegyverzett folyami hadihajója - vízre bocsátásával kezdetét vette a Honvédség intézményi keretei között végzett folyami hadihajózás (nem tévesztendő össze a magyar hadihajózással, amely a tengereken IV. Béláig, a folyókon pedig lényegében a magyar államalapításig visszavezethető intézményi gyökerekkel rendekezik).

    A Magyar Honvédség hadihajósai az évfordulót fegyvernemi napjukként ünneplik. Az alakulattal együttműködő egyesületünk pedig ezúttal is közös kiállítás megszervezésével vesz részt az ünneplésben.

    003_5.jpg

    A kiállítás két fő részből áll: Első részében ezúttal is bemutatjuk a tengeri háborúban való osztrák-magyar részvétel eseményeit (ez alkalomból készített kiállításunk 2016-ban debütált). A kiállítás második részében pedig felelevenítjük a magyar honvéd folyami hadihajózás 170 éves történetét. A kiállítást a TIT Hajózástörténeti, Modellező és Hagyományőrző Egyesület modellező mestereinek alkotásai - Dr. Csák Zsolt (1 db), Hocza István (1 db), Dr. Hüvös Ferenc (8 db), Kecskeméti József (3 db), Varga János (2 db) - és a MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred csapatmúzeumának gyűjteménye teszi teljessé.

    A kiállítás ebben az évben országszerte több helyszínen bemutatkozik. 2018. május 15-én - a győzelmes Otrantói tengeri ütközet évfordulóján - Budapesten nyit, majd június 10-én Veszprémbe, végül november 11-én Erdőbényére látogat. A helyszínek kiválasztását több körülmény indokolta: a veszprémi bemutatóra a SZENT ISTVÁN csatahajó elsüllyedésének, az erdőbényei megemlékezésre pedig az első világháború befejezésének és a cs. és kir. Haditengerészet megszűnésének századik évfordulóján kerül sor.

    A rendezvény az első világháború centenáriuma alkalmából 2014-ben meghírdetett négy éves programsorozatunkhoz illeszkedik, melynek keretében egyesületünk egyebek között a LAJTA Monitor Múzeumhajó második országjáró körútját is utazó kiállítás és tárlatvezetésben közreműködő egyesületi tagok rendelkezésre bocsátásával támogatta.

    002_7.jpg

    A LAJTA Monitor Múzeumhajó bemutatásában közreműködő tagtársaink, Pichler Norbert egyesületünk egyenruhás hagyományőrző alakulatának tagja és Székely László hö. sorhajóhadnagy, a Hagyományőrző Tagozat vezetője.

  • Észak csalóka fényei

    Tags: tit, balogh_tamás, tit_hajózástörténeti_modellező_és_hagyományőrző_egyesület, tit_hmhe, hajózástörténeti_tagozat, északnyugati_átjáró, Terror, Erebus, sir_john_franklin

    2018. április 26-án éppen 170 éve annak, hogy az Északnyugati-átjáró után kutató Sir John Franklin balvégzetű sarki expedíciójának túlélő tagjai jégbe fagyott hajóikat elhagyva megkezdték gyalogos visszavonulásukat a kontinens felé. Ebből az alkalomból megjelent írásunkkal – amely első ízben közli magyar nyelven az expedíció eltűnésével kapcsolatos inuit visszaemlékezéseket és gyűjti össze a teljes kutatástörténetet – az eltűntekre emlékezünk.

    A teljes történet: http://hajosnep.hu/Media/Default/hu-HU/tevekenyseg/kiadvanyok/dr-balogh-tamas-eszak-csaloka-fenyei-az-eltunt-franklin-expedicio%20tortenete.pdf

    Szerkesztett formában cikként feldolgozva a National Geographic Magyarország honlapján: http://www.ng.hu/Civilizacio/2018/05/09/Eszak-csaloka-fenyei

    Rádióbeszélgetés az eseményekről (16:36:39-től): https://www.mediaklikk.hu/radio-lejatszo-kossuth/?date=2018-05-01_15%3A35%3A00&enddate=2018-05-01_17%3A40%3A00&ch=mr1

    large.jpg

    "Életükkel kovácsolták az utolsó kapcsot" - William Thomas Smith alkotása (1895). Forrás: National Maritime Museum, Greenwich (http://collections.rmg.co.uk/collections/objects/12764.html).

    A címben szereplő "utolsó kapocs" azt az igényt hivatott kifejezni, miszerint Sir John Franklin befejezte az Északnyugati-átjáró addig még feltérképezetlen utolsó szakaszának felfedezését, jóval azelőtt, hogy Robert McClure 1853-ban áthaladt volna az átjárón a Csendes-óceán felől az elveszett Franklin-expedíció utáni kutatása során. Ezt az elképzelést Lady Jane Franklin széles körben terjesztette azután, hogy Francis Leopold McClintock 1857/59-es expedíciója megállapította, hogy Franklin egy McClure-étól eltérő másik úton valóban megteremtette a kapcsolatot az átjáró ismert nyugati és keleti szakaszai között, ám ezt a tényt - amelyet McLure sikere idején még nem ismertek - Franklin maga nem erősíthette meg, azelőtt, hogy az expedíciója elpusztult volna.

  • Második országjáró körútjára indul a Lajta Monitor Múzeumhajó

    Tags: tit, lajta, leitha, tit_hajózástörténeti_modellező_és_hagyományőrző_egyesület, tit_hmhe, lajta_monitor_múzeumhajó, lajtamonitor_hu

    A Magyar Honvédség megalapításának 170. és az első világháború befejezésének, valamint a Hadtörténeti Intézet és Múzeum alapításának 100. évfordulójára emlékezve indult második országjáró körútjára a Lajta Monitor Múzeumhajó 2018. március 29-én. Az április 3-május 21. közötti országjárás alkalmával Győr és Mohács között 11 kikötőben lesz látható a 147 éves hajócsoda.

    A rendezvénysorozat programját a következő linken olvashatják az érdeklődők: http://www.militaria.hu/hirek/lajta-mozgasban.

    A múzeumhajó közvetlenül az ünnepélyes átadását követően indult első ízben országjáró körútra 2010-ben, azzal a céllal, hogy a Duna-menti településeken is bemutatkozhasson, ismertsége, kedveltsége a lehető legszélesebb körben megalapozást nyerhessen. Az akkori tárlatvezetéseket egyesületünk tagjai biztosították, akik a hajó felújításában, berendezésben, ünnepélyes újrakeresztelésének megtervezésében és lebonyolításában, valamint rendszeres évi karbantartásában is tevékenyen közreműködtek (további információk: http://hajosnep.hu/hirlevel-archivum/2010-evfolyam-1-szam; http://hajosnep.hu/hirlevel-archivum/2010-evfolyam-2-szam; http://hajosnep.hu/hirlevel-archivum/2010-evfolyam-3-szam; http://hajosnep.hu/hirlevel-archivum/2010-evfolyam-4-szam; http://hajosnep.blog.hu/2011/06/02/veget_ertek_a_leitha_emlekev_rendezvenyei).

    A második országjáró út ünnepélyes nyitórendezvényére - a monitor hivatalos útnak indítására - 2018. március 29-én került sor a HM Hadikikötőben, Budapesten. A rendezvényre meghívást kapott a HM Budapesti Nyugállományúak Klubja, valamint egyesületünk tagja, Dr. Margitay-Becht András, aki különösen sokat tett a hajó megmeneküléséért és emlékének ápolásáért. Egyesületünk a szervezők kérésére a monitort kísérő rendezvényhajó fedélzetén berendezett időszaki kiállításhoz hat hajómodellt biztosított (Dr. Csák Zsolt és Kecskeméti József modellezők alkotásait).

    img_1125.JPG

    Fotók: Farkas Judith.

    2010-ben Komáromtól Bajáig tartó útján mintegy 10 000 látogató volt kíváncsi a hajóra. Bízunk benne, hogy az idei országjáráson, amely még több települést érint, ennél is nagyobb számban láthatják a páratlan hadtörténeti, ipari emléket jelentő hajót.

    Jó utat kívánunk!

     

     

     

  • Magyar Hajózásért Érdemérem, 2018.

    Tags: tit, tit_hajózástörténeti_modellező_és_hagyományőrző_egyesület, tit_hmhe, zebegényi_hajózási_múzeum, Farkas_Judit, Magyar_Hajózásért_Érdemérem

    A Magyar Hajózási Országos Szövetség alapította "Magyar Hajózásért" érdemérem 2018. évi kitüntetettje egyesületünk tagja, Farkas Judith, a zebegényi Hajózástörténeti Múzeum tulajdonos-igazgatója, aki egyesületünknek Horváth József kapitány úrral együtt immár a második olyan tagja, aki a díj történetében a magyar hajózásért végzett munkája elismeréseként a díjban részesült. Gratulálunk!

    A díjátadó képei megtekinthetők a következő linken:

    https://vimeo.com/258865305

    https://www.youtube.com/watch?v=5XqXg-LOAiU&feature=share

    fj.jpg

    A díjazott tevékenységének méltatása:

    Farkas Judith az 1984. július 12-én megnyílt Zebegényi Hajózástörténeti Múzeum tulajdonosa és vezetője.

    Kislány kora óta érdeklik a hajók, rajongással szereti a Dunát, és minden történetet érdeklődéssel hallgat, ami a hajózáshoz kapcsolódik. Vágya az volt, hogy akárcsak múzeumalapító édesapja, Farkas Vince, ő is hajóskapitány lehessen, de abban az időben lányok nem foglalkozhattak még ilyesmivel, így divattervezőnek tanult.

    Édesapja halálát követően, 2007 óta vezeti a múzeumot, s ezalatt az idő alatt önállóan és a múzeumot támogató TIT Hajózástörténeti, Modellező és Hagyományőrző Egyesülettel együttműködésben több nagysikerű rendezvényt hozott létre, amelyeken a hajózástörténet izgalmas fejezeteit ismerteti meg látványos időszaki kiállítások és érdekes előadások formájában egyebek között az évente megrendezésre kerülő „Múzeumok éjszakája”, a múzeum születésnapi rendezvényei, vagy épp’ a Budapest BoatShow látogatóival.

    Nyolc termet megtöltő állandó kiállítóhelye – az ország első hajózástörténeti magánmúzeuma – pedig a múzeumalapító Farkas Vince több évtizedes gyűjtőmunkájának eredményeként jelenleg is az ország legnagyobb hajózási magángyűjteménye. A tárgyak nagy része 1987 óta nemzeti kincsként országos védettség alatt áll. Sokrétűsége és a különböző korosztályok igényeihez igazodó tárlatvezetés miatt a zebegényi Hajózástörténeti Múzeum a gyermekek körében is nagy népszerűségnek örvend. A folyamatosan gyarapodó folyam- és tengerhajózási emlékeknek immár csak egy része mutatható be az eredeti kiállítóhelyen. Ezért Farkas Judith új, jóval nagyobb és korszerűbb kiállító tér megvalósítását tűzte ki célul. 

    Tevékenységét az általa adományozott kitűntetéssel 2011-ben a Honvédelmi Miniszter is elismerte.

    További információk a múzeumról: http://hajosnep.blog.hu/2012/07/12/dr_lengyel_arpad_hagyateka_zebegenyben

    További információk a 2017. évi díjátadóról: http://hajosnep.blog.hu/2017/03/06/mozgalmas_hetvege_418

  • Gyászhír

    Tags: tit, tit_hajózástörténeti_modellező_és_hagyományőrző_egyesület, tit_hmhe, tuska_lajos

    001_tuska_lajos_modellezo_mester.jpg2018. február 23-án, életének 69. évében hosszan tartó súlyos betegség következtében elhunyt Tuska Lajos tagtársunk, egyesületünk modellező tagozatának kiváló tagja.

    1948. június 20-án született Budapesten. 14 éves korától a Magyar Honvédség támogatásával végezte tanulmányait, többek között zeneművészeti iskoláit is, melyeket befejezve a honvédség 32. Budapesti Őr- és Díszezredben teljesített hivatásos szolgálatot 1996-ban történt nyugállományba vonulásáig.

    Többszörösen elismert hajómodellező mesterként kezdettől fogva rendszeresen részt vett a TIT Hajózástörténeti, Modellező és Hagyományőrző Egyesület munkájában, közreműködött az egyesület kiállításainak megszervezésében. Nagy türelemmel és aprólékos részletességgel kidolgozott, kizárólag kézzel készített modelljei általános elismerést keltve a hazai és nemzetközi versenyek kedvelt látványosságai, az egyesület kiállításainak valódi díszei voltak. Katonai tiszteletadás mellett történt búcsúztatására és temetésére 2018. március 6-án 12 órakor került sor Budapesten, a Megyeri úti temetőben.

    Alkotásaival emlékezünk rá.

    Fentről lefelé: 1) Friedrich Wilhelm zu Pferde, brandenburgi fregatt, 1684; 2) San Felipe, spanyol sorhajó, 1690; 3) Rother Löwe, brandenburgi galeon, 1597; 4) Cacafuego, spanyol bombázó ketch, 1800; 5) 40 ágyús amerikai fregatt, 1790; 6) Grosse Yacht, holland, majd porosz uralkodói rendezvényhajó, 1678; 7) Trois Lis, francia mistico, 1750.

    002_friedrich_wilhelm_zu_pferde.jpg

    003_san_felipe.jpg

    004_roter_lowe_1597.jpg

    006_bombardier.jpg

    005_frigate_1790.jpg

    007_dutch_yacht.jpg

    008_chebek.jpg

     

     

     

  • Új könyvekkel köszöntjük az új esztendőt

    Tags: balogh_tamás, tit_hajózástörténeti_modellező_és_hagyományőrző_egyesület, tit_hmhe, hajózástörténeti_tagozat, Statendam, Liners, Óceánjárók, Holland_TITANIC

    konyvreklam.jpg

    Azoknak, akik különleges könyvet keresnek:

    A legnagyobb gyűjtők számos, eddig még sehol sem publikált képével illusztrálva jelenik meg júliusban egyesületünk elnöke, Dr. Balogh Tamás könyve az 1914-1918 között működött STATENDAM (II) óceánjáró, a "holland TITANIC" történetéről. A kötet részletes és fontos információkat, korabeli beszámolókat és a roncsokhoz vezetett búvárexpedíciók eredményeit tartalmazza. A Holland TITANIC c. kötet szinopszisa letölthető a következő linkre kattintva: https://drive.google.com/file/d/110E4-c9XDmmHPWnU_tNNN2aMhlbRk2ZT/view?usp=sharing. Mintaoldalak: https://drive.google.com/file/d/1GKet5JQD3-5AJu3hOIfmXvR09V8R_Li0/view?usp=sharing. A híres óceánjáró történetét az elsüllyedése óta eltelt 100 évben még soha nem dolgozták fel teljes körűen. A 160 oldal terjedelmű, 210 képpel illusztrált kötet könyvesboltokban nem kapható.

    Azok, akik érdeklődnek a kötet iránt, vásárlásukkal egyben az óceánjárók jellegrajzait bemutató, az "Óceánjárók – az óceánjáró személyszállító hajók enciklopédiája" című nagy Liner-könyv megjelenését segítik. Az enciklopédia szinopszisa letölthető a következő linkre kattintva: https://drive.google.com/file/d/18KQhzEJciewnMUAuSRycommbyboHm63C/view?usp=sharing. Mintaoldalak: https://drive.google.com/file/d/0B9si3PAOo0WPWTRzRFVDYW5OQVU/view?usp=sharing

    További információk, kapcsolat és előrendelés: [email protected]

  • A birodalom tengeri bástyái – könyvajánló

    Tags: tit_hajózástörténeti_modellező_és_hagyományőrző_egyesület, tit_hmhe, hajózástörténeti_tagozat, Bismarck, Dénesi_Ildikó, Izolde_Johannsen, Admiral_Scheer, A_birodalom_tengeri_bástyái, Graf_Spee

    Akik emlékeznek Herman Wouk „Háború és emlékezés” c. 1971/1978-as regényfolyamára (Forrongó világ, a Háború szele, Háború, Végső győzelem), amely a háborús események által a földgolyó különböző részeire sodort amerikai Henry-család tengerésztisztként és diplomataként szolgáló férfitagjainak történetét beszéli el, azokban ismerős érzéseket ébreszthet Izolde Johannsen (a magyar Dénesi Ildikó) – egyesületünk tagjának – könyvsorozata. „A birodalom tengeri bástyái” páratlan történelmi – politika-, had- és családtörténeti – háttérkutatások alapjára emeli a második világháborús német haditengerészet nyílt tengeri hadműveleteinek regényes bemutatását. A könyvek egyaránt hiteles történelmi források és lebilincselő írói alkotások. Megvalósításuk valódi ismeretterjesztés. A történtek feldolgozására sok esetben máig nem került sor az összefüggéseket feltáró jelleggel (a résztvevők az emlékirataikban számoltak be a velük történt eseményekről, de az elemző célú, szisztematikus feldolgozás jórészt elmaradt, az első világháborús német flotta hadműveleteit értékelő alapos elemzéshez hasonló kutatást a német haditengerészet a második világháború után nem végzett, csupán az 1960-as, ’70-es években kezdődött tudományos vita a kérdésről). Nem véletlen tehát, hogy az első kötet német nyelvű kiadására már egy német kiadó is jelentkezett. A sorozat harmadik kötetének megjelenése alkalmából Dr. Balogh Tamás az íróval beszélgetett:

    new-1_4.JPG

    B.T.: Mi ez a sorozat, s mi a célja?

    I.J.: "A birodalom tengeri bástyái" című történelmi regénysorozat a második világháborús Németország haditengerészetének (Kriegsmarine) bemutatása, a nagy felszíni hadihajók történetén és kapitányaik életrajzán keresztül. A munka célja pedig az, hogy új szemlélet és megközelítés segítségével közelebb hozza az Olvasóhoz a tárgyalt történelmi kort. A megközelítés újdonságát a történelmi események életrajzokba ágyazott feldolgozása jelenti, ami több szempontot érvényesítő megközelítésmódot jelent, az Olvasók számára pedig lehetőséget ad az összetettebb, árnyaltabb – a sematikus leegyszerűsítést kerülő – véleményalkotásra. Mindez szükséges, hiszen a történet a nemzetiszocialista Németországban játszódik, ezért a szereplőknek az ideológiához való viszonya különösen érzékeny kérdés (Paul Ascher fregattkapitány – a GRAF SPEE tüzérfőnöke – például az antiszemita nürnbergi törvények hatálya alá tartozott). Ebből a szempontból tehát a regényeken keresztül egy kicsit bepillanthatunk a horogkeresztes, piros-fehér-fekete egyen-tabló mögé is. Az utóbbi időben sokasodnak az ehhez hasonló kezdeményezések. A filmiparban például, hogy mást ne mondjak. A Sofie Scholl (2005), a Valkűr (2008), a Felolvasó (2009), a Könyvtolvaj (2013) c. filmeket bizonyára sokan ismerik. Ezek bizonyos szempontból mind illeszkednek ebbe a trendbe.

    B.T.: Honnan jött az ötlet?

    I.J.: Első, hajózási témájú regényem, a 2008-ban megjelent „Ronan kapitány” előmunkálatai idején csatlakoztam a TIT Hajózástörténeti Modellező és Hagyományőrző Egyesülethez (TIT HMHE), 2007-ben. Akkoriban az egyesület egyik kiemelkedő modellezője, a szemsebészként mikromodelleket építő Pék György mellett dolgoztam, az ő elbeszélései egészen más megvilágításba helyezték számomra a világháborús hadihajók történetét. Mivel az egyetemes történelemből elsősorban Európa modern kori történelme érdekel, 2015-ben létrehoztam a Kriegsmarine-kutatócsoportot, s azóta „hajózom”.

    B.T.: Milyen alapokra van szükség az ilyen kiterjedt munkához, a háttérkutatáshoz és az összegyűjtött információk értékeléséhez?

    I.J.: Bár történelmiregény-író vagyok, nem vagyok végzett történész. A munkát így számos tanácsadó, történész, tengerészkapitány (köztük egy volt NATO tiszt), hazai és külföldi hadászati- és modellező szakértők (például a TIT HMHE tagjai) – összefoglalóan: a Kriegsmarine-csoport – segíti. Ők nemcsak a forráskutatásban és -feldolgozásban, de a hajók berendezéseire, a hadműveletekre, sőt még a rendjelekre és az egyenruhákra vonatkozó szakkifejezések helyes használatában (az olykor bizony a magyarból már szinte teljesen kikopott tengerészeti szakszókincs helyreállításában) is pótolhatatlan segítséget nyújtanak.

    B.T.: A történelmi objektivitás alapkérdése a dokumentáltság mértéke vagy éppen a hiánya. Mi a helyzet e téren a – fikciós elemeket is alkalmazó – regényírásban?

    I.J.: A fennmaradt írott forrásanyag a történelmi hűség objektív korlátját jelenti. Ebből a szempontból az egykori szemtanúk ma már kordokumentumnak számító személyes visszaemlékezéseinek az objektivitása is viszonylagos (a személyes látásmódnak és a visszaemlékező rendelkezésére álló információk korlátozottságának köszönhetően). Ennek alapján elmondható: a fennmaradt források megismerhető tényanyaga, a regényekben is az elvárható történelmi hűségnek megfelelően szerepel. Minden más az írói képzelet műve. Itt tehát a fikció csak keretek közé szorítva érvényesülhet: a száraz tények és a szakmai tartalom párbeszédes formában történő átélhetővé tételéhez, egy-egy szituáció, jelenet elmélyítéséhez szükséges mértékben. Az ábrázolt karakterek jellemfejlődése, vagy éppen azok a bizonyos „regénybe illő kalandok” tehát ebben az esetben nem tartoznak az alkotói szabadság fikciós elemekkel pótolható részei közé. A történelmiregény-író munkája sokkal inkább a történészére, mint a regényíróéra hasonlít…

    B.T.: Az eddig megjelent kötetek már három hadihajó történetét feldolgozták. Hogyan folytatódik a regényfolyam?

    I.J.: A sorozat hat regényből áll, amelyek közül eddig három készült el. Az ADMIRAL GRAF SPEE (A birodalmi kalóz), a BISMARCK (Gránátok a becsületért) és az ADMIRAL SCHEER (Kalandor a tengeren) történetét a SCHARNHORST és a GNEISENAU története (A furfangos fivérek), valamint a TIRPITZ regénye (Észak magányos királya) követi majd. Az utolsó kötet pedig Erich Raeder, a haditengerészet vezetőjének életrajzi regénye lesz (A birodalom tengeri bástyái). Ő az, aki a flottánál – Wilhelm Canaris és Karl Dönitz mellett – igazán közel állt a tűzhöz, részese volt az újbóli felemelkedésnek, az elkerülhetetlen bukásnak, végigasszisztálta a napokat, éveket. A megelőző öt regény tanulságai az utolsó kötetben összegződnek.

    B.T.: Hol lehet nyomon követni a munka előrehaladását, s honnan tájékozódhatnak az érdeklődők a legfrissebb fejleményekről?

    L.J.: Minden kötetnek önálló tematikus web- és közösségi oldal készült, amelyek minden aktuális információt megosztanak a látogatókkal.

    Az eddig megjelent kötetek fülszövege és a további információk elérhetősége:

    A birodalmi kalóz: 1939. augusztus 21. Az ADMIRAL GRAF SPEE német birodalmi páncéloshajó Hans Langsdorff parancsnok vezetésével a legnagyobb titokban elhagyta a wilhelmshaveni kikötőt. Ellátó-hajója, az ALTMARK, Heinrich Dau kapitánnyal az élén már augusztus 6-án útnak indult. A két hajó fiatal, tettre kész legénysége izgatottan figyelte a hazai és a külpolitikai híreket. A két parancsnok kivételével egyikük sem sejtette, hogy mi a célja a kihajózásnak. Langsdorff és Dau parancsnoki kabinjának biztos rejtekén egy-egy lezárt, titkos boríték lapult, melyet csak a háború kitörésekor nyithattak fel… http://abirodalmikaloz.blog.hu/, https://www.facebook.com/abirodalmikaloz/

    Gránátok a becsületért: 1940 tavasza. Az ADMIRAL GRAF SPEE páncéloshajó tisztjei titkos szervezetek és segítőkész németbarát argentin családok közreműködésével egymás után hazaszöknek és újra szolgálatba állnak. Az elpusztult zászlóshajó megüresedett helyét egy alvó óriás veszi át. A BISMARCK, a Nagynémet Birodalom új büszkesége. Az épülő csatahajó az olvasó szeme láttára elevenedik meg hogy az istenek játékszereként egy eposzi küzdelem részese legyen. Günther Lütjens tengernagy, a flottaparancsnok, Ernst Lindemann sorhajókapitány, Paul Ascher fregattkapitány és báró Burkard von Müllenheim-Rechberg sorhajóhadnagy sorsa fonódik egybe, amikor a nagyszerű hadihajó elindul első útjára… http://granatokabecsuletert.blog.hu/, https://www.facebook.com/granatokabecsuletert

    Kalandor a tengeren: Az ADMIRAL SCHEER páncéloshajó legénysége új parancsnokot kapott. Csak annyit tudtak róla, hogy az Északi-tengeri Biztonsági Parancsnok vezérkari főnökeként dolgozott. Tehát inkább tudós, mint katona. Valaki hallotta, hogy már szagolt puskaport, harcolt Jütlandnál. Akkor mégsem lehet fakezű irodakukac.

    – Minden ember a tatfedélzetre!

    Nem kellett kétszer mondani. Fegyelmezett sorokban, szálfaegyenesen álltak, csak a szemük járt. Az idegen méregdrága brazil szivart szív.

    Ez igen jó jel

    – Theodor Krancke, sorhajókapitány! Az ADMIRAL SCHEER parancsnoka!

    https://www.facebook.com/kalandoratengeren/

    B.T. Végül néhány olvasói értékelés:

    „[…] érezni a szétszakadt páncéllemezek közt beszálló vízpermetet, a kordit szúrós szagát, az égett fa és műanyag nehéz füstjét […] a zárt térben robbanó gránátok okozta elképzelhetetlen káoszt és hangzavart […] a Birodalmi kalóz gyűjteményem egyik jeles darabja…” – Mihály István

    Mindenkinek ajánlom, még annak is, aki nem szereti a háborús könyveket. […] az írónő gyönyörűen leírja az emberi sorsokat, érzelmeket és a történéseket. Úgy érezzük, hogy ott vagyunk azon a hajón, az események forgatagában... Hiteles, pontos leírást ad mindenről. A történet érdekességét fokozza, hogy nem csak csupán a harcról ír, hanem belefonja a családokat is, akik otthon maradtak, akik várják vissza fiúkat, férjüket, apjukat...” – Lévai Valéria

    „A DE!book egyetlen íróhölgye elképesztően sokoldalú: miközben választott szakmájában is kitűnően teljesít, a történelmi koncepcióktól a fantasyn át az életrajzi megemlékezésekig igazán széles palettán mozog alkotóként is.” - DEBook!, irodalmi fesztivál

    További információk a szerzőről: http://izoldejohannsen.ucoz.hu/

    További információ a regények hátterét adó német tengerészeti stratégiáról (Dr. Balogh Tamás tanulmánya): http://m.blog.hu/ha/hajosnep/image/elemzes_20171104_2.pdf

    23163909_1486830584737857_1984483491_n.jpg