Contents tagged with hajózástörténeti_tagozat
-
Az emlékezés kultúrája
2016. november 3-án a magyar Országgyűlés 190 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta azt a kereszténydemokrata határozati javaslatot (http://www.parlament.hu/irom40/11348/11348-0009.pdf), miszerint a jövőben június 10-e legyen a magyar haditengerészek és a hősi halált halt magyar haditengerészek emléknapja. Az erről rendelkező 28/2016. (XI. 14.) OGY határozat a Magyar Közlöny 2016. november 14-i számában jelent meg (http://www.kozlonyok.hu/nkonline/MKPDF/hiteles/MK16175.pdf).
A javaslat nem újkeletű: „magyar emlékművet állítanak a pulai haditengerészeti temetőben az első világháborúban hősi halált halt magyar tengerészek emlékére, valamint a KDNP két parlamenti képviselője kezdeményezte a magyar haditengerészek emléknapjának kijelölését” - közölte a Magyar Idők c. hírportál 2016. július 12-én (Forrás: http://magyaridok.hu/belfold/lomnici-zoltan-emlekmuvet-es-emleknapot-kapnak-magyar-hosi-halott-haditengereszek-829756/)
A kezdeményezés – a hivatkozott cikk és a végül elfogadott országgyűlési határozat szerint – három tevékenységet tartalmaz:
- Magyar emlékmű-állítás Polában (ma: Pula, Horvátország).
- A magyar tengerészek emléknapjának kijelölése.
- A magyar tengerészekről szóló információk arányának növelése a történelemoktatásban.
Az emlékmű-állítási kezdeményezés indoklása szerint „a temetőben osztrák, magyar, olasz és horvát áldozatok nyugszanak, viszont magyar nyelvű emlékmű vagy emléktábla nem található”, az emléknap és az oktatási program indoklása pedig – „A megemlékezés […] hiánypótló” – idézet a cikkből.
A fenti kezdeményezésekkel és idézett indoklásukkal összefüggésben a továbbiakban dr. Balogh Tamás, egyesületünk elnöke hívja fel a figyelmet néhány tényre:
A polai cs. és kir. Haditengerész-temető (K.u.K. Marinefriedhof) magyar emlékműve:
A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége kezdeményezésére 2004-ben került sor az első világháborúban elesett magyar tengerészek tiszteletére állított emlékmű felavatására az egykori tengerésztemetőben. Az avatáson magyar részről Dr. Margitay-Becht András vett részt és mondott avatóbeszédet (minthogy a meghívott zágrábi magyar nagykövetség nem vállalta a részvételt a rendezvényen). A kétnyelvű (magyar-horvát) emléktábla azóta is a tengerésztemető bejárata mellett baloldalon található, a belépőket fogadó első emlékmű a sírkertben. Mi több: időben is ez az első nemzeti jellegű emlékmű (az osztrák és az olasz emlékmű felállítására csak később került sor). A fentiekre tekintettel nem helytálló az a kijelentés, hogy magyar nyelvű emlékmű vagy emléktábla nem található a temetőben. Erre tekintettel további magyar emlékmű szükségessége megkérdőjelezhető.
1. ábra: Magyar emlékmű a polai volt cs. és kir. Haditengerész-temetőben. A temetőben nyugvó összes magyar nemzetiségű személy sírját piros, fehér és zöld színű művirágok azonosítják.(fotó: Pásztói Róbert, TIT HMHE).
A „magyar tengerészek emléknapja”:
A haditengerészeknek volt és ma is van emléknapja az országban, amit a haditengerészet, s a haditengerészek tisztelői, nem is mulasztanak el megünnepelni soha:
a) Ausztria-Magyarországon: 1866-1918 között július 20. (a Lissai győzelem dátuma) volt a haditengerészet ünnepnapja (a megemlékezések helyszíne pedig Lissa – ma Vis – szigetén az 1867-ben emelt oroszlános emlékmű, Polában a Monte Zaro dombon, és Bécsben a Pratersternnél emelt Tegetthoff-emlékmű volt).
b) A Magyar Királyságban: 1937-1945 között május 15. (az otrantói győzelem dátuma) volt a cs. és kir. haditengerészet magyar hősi halottainak emléknapja (a megemlékezések helyszíne pedig Budapesten a cs. és kir. Haditengerészet és magyar hősi halottai emlékműve volt a Horthy Miklós híd, ma Petőfi híd lábánál, amelynek újjáépítéséhez az építészeti tervek 2011-ben elkészültek).
c) A Magyar Köztársaságban: 1998-2008 között november 6. a cs. és kir. haditengerészet megszűnésének napja (a központi megemlékezések helyszíne pedig a cs. és kir. Dunaflottila egykori óbudai laktanyája falán elhelyezett nagyméretű emléktábla), 2008-tól pedig – a korábbi tradícióknak megfelelően – május 15., amikor a Hadtörténeti Intézet és Múzeum díszudvarán a cs. és kir. Haditengerészet és hősi halottai emlékére állított emléktáblánál kerül sor koszorúzásra (az óbudai megemlékezés azóta elsődlegesen a folyami hadihajózásban szolgált tengerészek emléknapja).
Álláspontom szerint nem lenne helyes feladni létező hagyományainkat, csak azért, mert e hagyományok ismertsége nem eléggé általános.
2. ábra: A cs. és kir. Haditengerészet és magyar hősi halottai budapesti emlékműve (1937-1945) rekonstrukciós rajzai 2011-ből. A méltó megemlékezést inkább ezen emlékű újraállítása szolgálhatná, amelyre a teljes tervanyag elkészült (az emlékmű kiállítócsarnokában elhelyezendő állandó kiállítás gyűjteményi anyaga is egyesületünk rendelkezésre áll). (forrás: Dr. Balogh Tamás, TIT HMHE).
3. ábra: A cs. és kir. Dunaflottilla (1998-), valamint a cs. és kir. Haditengerészet (2008-) budapesti emléktáblája a haditengerészetről és a haditengerészekről, valamint a folyami hadihajósokról való (a Magyar Honvédség és a civil szervezetek részvételével tartott) évi rendszeres központi megemlékezések helyszíne. (fotó: Pásztói Róbert, TIT HMHE).
4. ábra: A budapesti Duna-korzón álló magyar Tengerészemlékmű (1993-) a kereskedelmi tengerészekről való évi rendszeres központi megemlékezések helyszíne. (Az emlékmű a második világháborúban elsüllyedt UNGVÁR Duna-tengerjáró hajó horgonyának másolata. Az eredeti horgony a katasztrófa után 1941-ben felavatott UNGVÁR-emlékmű része volt). (fotó: Mercs Lajos)
A tengerészeti ismeretanyag terjesztése:
A magyar hajózásra, tengerészetre és haditengerészetre – annak történetére és jelenére – vonatkozó ismeretek terjesztését egyesületünk alapító okiratában önként vállalt feladatához híven, a hajózásban érintett csaknem valamennyi civil szervezetet felölelő nagyszámú partnerével együtt, pro bono publico rendszeresen teljesíti (beleértve a Magyar Honvédség jelenlegi dunai hadihajós alakulatára vonatkozó ismeretek terjesztését is). E tevékenysége során egyesületünk kiállításokat szervez, előadásokat tart, rádió- és televízió-műsorokat készít, ismeretterjesztő- és szakcikkeket publikál, (szak)könyveket jelentet meg. Jelenleg egyesületünk az egyetlen ilyen szervezet az országban, amely ezzel összefüggő tevékenységét mindenfajta rendszeres állami, önkormányzati anyagi támogatás nélkül végzi. Sikeresen. Eredményeink közül csak a legfontosabbak (tevékenységünk eredményeiről és eredményességéről teljes körű, hű képet ad honlapunk):
a) Közreműködés a SZENT ISTVÁN csatahajó roncsainak kutatásában és az erre vonatkozó ismertetek közzététele (önálló kötetben, a National Geographic folyóiratban és a „Monarchia Hajóroncsai” c. dokumentumfilm-sorozatban).
b) Közreműködés a LAJTA Monitor Múzeumhajó – a cs. és kir. Haditengerészet utolsó fennmaradt és korhű módon helyreállított hadihajójának felszerelésében (a hajórekonstrukcióban és az évi rendszeres karbantartásban, valamint a fedélzeten található kiállítás kép- és szöveganyagának elkészítésében, a hajó Magyar Honvédség tiszteletbeli zászlóshajójává nyilvánításában, az Országgyűlés előtti állandó horgonyzóhelye kijelölésében, stb.)
c) Közreműködés a „Duna-hajók-mesterségek” c. állandó hajózástörténeti kiállítás létrehozásában a komáromi Monostori erőd dunai bástyájában.
Egyesületünk tagjainak 2000 óta megjelent haditengerészeti tárgyú ismeretterjesztő kötetei:
Balogh Tamás:
- A Szent István csatahajó és a csatahajók rövid története, General Press kiadó, Budapest, 2002.
- Piros-fehér-piros a Sárga-tengeren – A Kaiserin Elisabeth cirkáló története, Schöck kiadó, Szekszárd, 2008.
Csonkaréti Károly:
- Az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészete, Kossuth kiadó, Budapest, 2001.
- Császári és királyi hadihajók, Hajja és fiai kiadó, Debrecen, 2002.
- Horthy Miklós hajóhada, Éghajlat kiadó, Budapest, 2012.
- „Ha tengeren veszek, ki sirat meg engem”, Kornétás kiadó, 2012.
Margitay-Becht András:
- A Lajta monitor és a többiek… Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Budapest, 2007
- A Lajta monitor – az utolsó osztrák-magyar hadihajó története, Schöck kiadó, Budapest, 2010.
- Tank a Dunán, Éghajlat kiadó, Budapest, 2016.
Összefoglalás:
A felsorolt tények általános ismeretének hiánya nem azonos a magyar tengerészekre és a haditengerészetre méltó módon emlékeztető tevékenységek hiányával – amire az Emberi Máltóság Tanácsa kezdeményezésének a hivatkozott cikkben közölt indoklása utal. Sőt! A bemutatott példák alapján látható, hogy támogatásra érdemes, méltó tengerészeti hagyományápoló kezdeményezésekből nincs hiány.
A támogatás potenciális erkölcsi és anyagi forrásai azonban nagyobb eséllyel szétforgácsolódhatnak akkor, ha a létező hagyományok erősítése helyett azokkal párhuzamos, de a történelmi hagyományokhoz nem vagy nem megfelelően illeszkedő, potenciálisan csak kavarodást okozó – ezért adott esetben könnyen méltatlanná váló – kezdeményezések megvalósítását szolgálják.
Ebből a szempontból kifejezetten kockázatos lehet a „magyar tengerészek emléknapjának” kijelölése, hiszen a magyar haditengerészekről - mint látható - minden év május 15-én, a folyami hadihajósokról november 6-án, a kereskedelmi tengerészekről pedig a minden év szeptemberének utolsó vasárnapján, az ENSZ Nemzetközi Tengerhajózási Világnapjához kapcsolódva emlékeznek meg Magyarországon.
Egy újabb tengerészeti emléknap – ráadásul egy veszteség dátuma kapcsán – sem a tengerészet ünneplésének létező hazai tradícióihoz (a győzelmek ünnepléséhez) nem illeszkedik, sem azt a célt nem képes betölteni, hogy a haditengerészet működéséből levonható tanulságokat (egyebek között az innováció, a pontosság, az önfegyelem és a kitartás mintáit, stb.) megismertesse.
A Mohácshoz és Trianonhoz hasonló nemzeti gyásznapok helyett igazi inspirációt jelentő, a jövőbe vetett hitet nem a múlt traumáiból meríteni igyekvő, hanem előremutató kezdeményezésekre ösztönző ünnepekre van szükség. A hajózásban rejlő értékek tudatosításához is. Főleg, ha van olyan pozitív élmény, amelyre érdemes emlékezni. A magyar hajózás története számos ilyen élményt kínál, s éppen ezek köré szerveződve alakult ki a hajózással kapcsolatos hazai ünnepek tradíciója is.
Egyesületünk ezért 2016. július 13-án írásban javasolta az Emberi Méltóság Tanácsa, valamint az országgyűlési határozatot kezdeményező Rubovszky György és Vejkey Imre képviselők számára az indítvánnyal előterjesztett kezdeményezésük megfontolását, s a méltó hagyományápolás – melynek alapgondolatával Egyesületünk is teljes mértékben egyetért – alternatív lehetőségeinek átgondolását, amelyhez igény esetén közreműködést ajánlottunk. Eredménytelenül.
Az országgyűlési határozattal bevezetett újabb emléknap kapcsán mindenesetre érdeklődő figyelemmel kísérjük majd, hogy milyen konkrét eredményekben ölt testet a határozat kezdeményezőinek szándéka, s hogyan alakul mindennapjainkban a (hadi)tengerészettel és hajózással összefüggő magyarországi emlékezés jövőbeni gyakorlata (mire és miért emlékezünk, az emlékezés milyen tettekre, eredményekre ösztönöz, stb.), hiszen mindig van rá alkalom , hogy valami hasznosat tegyünk...
-
Könyvajánló
Dénesi Ildikó (Izolde Johannsen) haditengerészeti nagyregénye -. a második világháborús német haditengerészet történetét bemutató regényfolyam első köteteként - az ADMIRAL GRAF SPEE és az ALTMARK történetét beszéli el.
Az elsősorban német szemszögből írott kötet több érdekességet tartogat: egyrészt ez a történet első olyan feldolgozása, amely a zsebcsatahajó és ellátóhajója egymással összefüggő történetét nem külön-külön, hanem együtt, egymásra tekintettel mutatja be, másrészt a regény műfaj ellenére a történelmi tények (így például a két világháború között kiérlelt német haditengerészeti stratégia születésének körülményei és az abban meghatározott alapelvek) a lehető leghitelesebben kerültek bemutatásra.
A kötet ára 3 650 Ft + 900 Ft postaköltség. A könyv az alábbi honlapon rendelhető, néhány napon belül postázzák: http://undergroundbolt.hu/a-birodalmi-kaloz. Telefonos rendelés (06/30-632-4806) nyomán a könyv természetesen a kiadó budapesti boltjában személyesen is átvehető (hétfőtől péntekig 15:00-18:00 óráig a VI. kerület, Csengery u.72. szám alatt).
További információk: http://abirodalmikaloz.blog.hu/2016/05
-
Könyvbemutató
2016. szeptember 26-án hétfőn, a LAJTA Monitor Múzeumhajó fedélzetén kerül sor a "Hajózni szükséges!" c. könyv bemutatójára, amelyre szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt (figyelem: a részvétel regisztrációhoz kötött).
További információk a könyvről:
http://hajosnep.blog.hu/2016/08/04/konyvajanlo_762#comment-form
-
Egyesületünk részvételével új osztrák-magyar roncs kutatása kezdődik
Amint arról honlapunkon is beszámoltunk, pénteken útnak indult Czakó László és katonabúvárokkal kiegészült csapata, hogy további merüléseket végezzen a 2008-ban részben egyesületünk közreműködésével feltárt KAISER FRANZ JOSEF I. cirkáló roncsainál. A mostani merüléssorozat a tervek szerint azt a célt is szolgálja, hogy Jánossy Gergely rendező és búvárfilmes operatőr valóra válthassa a korábbi közös munka során felvetődött ötletet: a kutatócsoport által eddig feltárt összes osztrák-magyar roncsról hasonló dokumentumfilm forgatását.
A merülés helyszíne és körülményei érzékeltetésére bemutatjuk Látogatóinknak Dr. Balogh Tamás roncsrajzát, amelyet a 2008-as expedíción, az akkori búvárfelvételek alapján a helyszínen készített, s amely önmagában is példázza az egyesületünk részéről befektetett szakértői munkát. Bár a képet azóta persze (sajnos a készítő és a forrás megjelölése nélkül) széles körben felhasználták, reméljük, hogy idén nemcsak a kép, de a KAISER FRANZ JOSEF I. cirkáló történetéről és a 2008. évi expedíció eredményeinek elemzéséről írott könyvünk többi része megjelenésére is lehetőség nyílik (a kötet már 2008-ban készen állt, de a kiadáshoz szükséges források hiánya miatt azóta is kiadatlan). A mostani merüléssorozat további képanyaggal és esetlegesen újabb információkkal szolgálhat ehhez a munkához.
A KASIER FRANZ JOSEF I. cirkáló roncsai (in.: Dr. Balogh Tamás - "A KAISER FRANZ JOSEF I. cirkáló kalandjai békében és háborúban", kézirat)
Jó hír lehet az érdeklődőknek, hogy a KAISER FRANZ JOSEF I-nél folyó munkát július folyamán az eddig még nem kutatott WILDFANG torpedóromboló feltárása követi. Abba a munkába Czakó László felkérésére egyesületünk elnöke is bekapcsolódik, aki a roncskutató magyar búvárcsoport történeti-műszaki szakértőjeként 2002-2008 között a SZENT ISTVÁN csatahajó, a ZENTA és a KAISER FRANZ JOSEF I. cirkáló, valamint a STREITER romboló feltárása során végezte el a levéltári dokumentum- és archív képanyag beszerzését, feldolgozását, a helyszíni felvételek elemzését, a roncsmező és a hajóroncsok feltáró leírását és a rekonstrukciós rajzok elkészítését, valamint több szakkönyv, cikk és dokumentumfilm elkészítésében közreműködött (2003: "A Monarchia hajóroncsai" - rendezte: Molnár Attila Dávid, ECOFilm; 2008: "A KAISER FRANZ JOSEF cirkáló", rendezte: Balogh Ágnes, MTV, Ablak; 2010: "A császár cirkálója", rendezte: Jánossy Gergely).
További információk:
http://hajomakett.hu/content/view/617/38/lang,hu/
http://www.kriegsmarine.hu/hk/bt00901rk.html
http://www.viribusunitis.ca/Jalbum/Publications/index.html
http://hajosnep.hu/static/pdf/hu_HU/hirlevelek/2008/2008-evfolyam-
1-2-szam.pdfhttp://www.divecenter.hu/hirek/1790/submarine-2008-december-januar
http://nda.sztaki.hu/kereso/index.php?a=get&id=480160&pattern=&t=A+Streiter
http://hu.wikipedia.org/wiki/SMS_Kaiser_Franz_Joseph_I
http://www.buvarinfo.hu/zartterimerulesek/2011/201109_10_sms_ferencj.html
-
A LAJTA Emlékév bajai képei
Honlapunkra felkerültek a LAJTA Emlékév bajai állomásának képei. Látható a Lajta Monitor Múzeumhajó, a Honvédség AM hajója és a TIT HMHE Haditengerészetünk Emlékei című kiállítása.
-
Véget értek a LEITHA Emlékév rendezvényei
Tisztelt Érdeklődők, Kedves Barátaink!
2011.06.01-én a bajai programok zárásával hivatalosan is véget értek a LEITHA emlékév ünnepi programjai (a képek elérhetők Facebook oldalunkon).
Ezúton is köszönjük azoknak, akik munkájukkal, anyagi vagy erkölcsi támogatásukkal, a szervezésben való személyes közreműködésükkel vagy éppen érdeklődésükkel, látogatásukkal tisztelték meg az idén 140. éves monitor hajót!
Az emlékév rendezvényei alkalmával Egyesületünk - a LEITHA Emlékév Szervező Bizottságában közreműködő többi állami- és civil szervezet, magánszemély támogatásával - a hajó bemutatása mellett az alábbi tevékenységeket végezte, illetve az alábbi eredményeket érte el:
1) Komáromban: A Monostori Erőd Hadkultúra Központ Kht. szervezésében az Emlékév nyitányaként tudományos hadtörténeti tárgyú konferencián vettünk részt tagjaink és a társzervezetek tagjainak hadihajózási tárgyú előadásaival a Monostori Erődben - a "Duna Gibraltárjában" - abból az alkalomból, hogy az erőd a monitorral éppen egy időben ünnepelte szintén a 140. születésnapját.
2) Szobon: A helyi önkormányzat támogatásával a Duna-kanyar települései számára nagyszabású bemutatót - az ifjúság érzékenyítésére iskolai csoportoknak szervezett szakszerű ingyenes tárlatvezetést - és haditengerészeti tárgyú (a LEITHA monitorról, az osztrák-magyar Dunaflottilláról, stb. szóló) előadásokat tartottunk, egyúttal az Argonauta Kutatócsoporttal közösen bejelentettük a Szobon létesülő Európai Folyami Örökség Központ megalakítását.
3) Budapesten: A MH 1 Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezreddel (az egykori cs. és kir. Dunaflottilla mai örökösével) közösen, napra pontosan a hajó 140. születésnapján a középiskolák 9-12. évfolyamos tanulói számára rendezett, a magyar hadihajózás nagy témaköreit feldolgozó tanulmányi versenyt és honvédségi nyílt napot rendeztünk, haditengerészeti vetélkedőkkel, játékos ismeretterjesztő ügyességi feladatokkal a hadikikötőben és hajózástörténeti tárgyú geocaching-gel Budapesten.
4) Baján: A Havária Katasztrófa-elhárító Közhasznú Egyesülettel, az Eötvös József Főiskolával, a Duna Hotellel és Baja Városával közösen monstre osztrák-magyar haditengerészeti kiállítást rendeztünk, amelyet a kultúráért is felelős Nemzeti Erőforrás Minisztérium közigazgatási államtitkára nyitott meg. A város fontos helyszin, hiszen 1919-ben ide menekült a LAJTA monitor társaival és hősi halottaival (Csicsery Lászlóval és Mahr Jenővel). A halottakat a várost megszállva tartó angolok és szerbek eltemették, a tiszteket a Nemzeti Szállóba zárták. Az angolok a saját pénzükön sírkövet állítottak a két magyar tiszt nyughelyére. Most megterveztük és a HM támogatásával újraállítottuk ezt a sírkövet, a szálló falára pedig emléktáblát helyeztünk.
Külön köszönet a Honvédelmi Minisztériumnak és a MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós ezrednek, a Zoltán Gőzös Közhasznú Alapitványnak, a Magyar Hajózásért Egyesületnek, a Cs. és Kir. Dunaflottilla Hagyományőrző Egyesületnek, Komárom, Szob és Baja városának, a Monostori Erőd Hadkultúra Központ Kht-nak, a Ferryboat-nak, a Havária Katasztrófaelháritó Közhasznú Egyesületnek, az Eötvös József Főiskola vezetőinek és lelkes diákjainak, a Duna Vendéglátó Kft-nek, valamint Pálvölgyi Józsefnek, Tóth János Attilának, Zelenák Józsefnek, Némethy Georginának és Dr. Csonkaréti Károlynak! Segitségükkel sokakban sikerült felébreszteni a magyar hajózás iránti érdeklődést, ami az Emlékév és a LAJTA monitor legnagyobb eredménye.
Kívánjuk, hogy legyenek büszkék rá és a hajóra, amely egyedülálló a világon (csupán 6 másik létezik) és amelyet - reményeink szerint - immár az ország lakosságának nagyobb része is a magáénak érezhet!
A TIT HMHE Elnöksége és a LEITHA Emlékbizottság nevében:
Dr. Balogh Tamás,
TIT HMHE Elnök, az Emlékév ötletgazdája és egyik szervezője
-
Televízióban a "Császár cirkálója"
Újabb kisfilm készült a Monarchia Haditengerészetének egyik elsüllyed, de meglelt és feltárt hadihajójáról! A Hálózat Televízió műsorán látható a KAISER FRANZ JOSEF I. cirkáló történetéről és roncsai feltárásáról készült kisfilm, Jánossy Gergely búvár-operatőr munkája.
A kisfilm a Cattarói-öböl bejáratánál fekvő hajóroncs kutatására indított 2008. évi magyar expedíció eredményeit is bemutatja. Az expedíció vezetője Czakó László búvár, az elsüllyedt osztrák-magyar hajóroncsok kutatója, történeti-műszaki szakértője pedig Dr. Balogh Tamás, Egyesületünk elnöke volt. (Az expedícióról Hírlevelünk 2008. évi 1-2. számában is beszámoltunk.)
A vetítések időpontjai: 2010. szeptember 30. 14:30, 2010. október 02. 07:00
-
A magyar hajógyártás 175 éve az újpesti TV-ben
Az Újpesten bemutatott "A magyar hajógyártás 175 éve" című kiállításunkról és megnyitásáról részletesen beszámolt az Újpesti Közéleti Televízió. Megtekinthető Dercze Tamás polgármester megnyitó beszédje, megszólal Bicskei János, egyesületünk titkára, Bauer József hajóskapitány és Szalma Botond, a MAHOSZ elnöke.
A videó a tv weblapján, valamint továbblépés után is megtekinthető, a kiállításról szóló rész 13:35-től kezdődik.
-
Látogatható a Lajta Monitor Múzeumhajó, megnyílt Újpesten "A magyar hajógyártás 175 éve" kibővítve
Kettős kiállítás nyílt meg vasárnap Újpesten: egyrészt maga a Lajta Monitor Múzeumhajó, másrészt Újpesten A magyar hajógyártás 175 éve című kiállításunk.
Három hétig Újpesten a magyar hajóépítés és (hadi-) hajózás iránt érdeklődők számára reményeink szerint nagyon különleges élménnyel szolgálhatunk. A Gyermek- és Ifjúsági Házban jócskán kibővített, átformált anyaggal, több tárgy bemutatásával nyitottuk meg Múzeumok Éjszakáján már szerepelt kiállításunkat. Bővebb információ található az újpesti A magyar hajógyártás 175 éve oldalon (a megnyitón készült fényképekkel).
Ezzel egy időben az Újpesti-öbölben egyesületünk tagjainak tárlatvezetésével látogatható a Lajta Monitor Múzeumhajó. Bővebb információ A Lajta Monitor Múzeumhajó Újpesten oldalon (szintén fényképekkel a képgalériánkban).
-
A Lajta Monitor Múzeumhajó és A magyar hajógyártás 175 éve Újpesten
A Lajta Monitor Múzeumhajó, azaz a Leitha Újpestre hajózott, ahol három hétig várja a látogatókat. Így ha valaki az augusztus 20-a utáni rövid időben nem tudta a hajót a nagy érdeklődés miatt megtekinteni, most újra szeretettel várjuk.
A hajó augusztus 30-a és szeptember 19-e között látogatható, részletek A Lajta Monitor Múzeumhajó Újpesten oldalon. Webáruházunkban és a helyszínen is megvásárolható "A LEITHA monitor – az utolsó osztrák-magyar hadihajó története" című kiadványunk.
Ezzel egy időben a Múzeumok Éjszakáján bemutatott A magyar hajógyártás 175 éve című kiállításunk ismét megtekinthető lesz. A kiállítás megnyitójára az Újpesti Városnapok keretében, augusztus 29-én vasárnap kerül sor, 11 órakor az Újpesti Gyermek és Ifjúsági Ház színháztermében (1O42 Budapest, István út 17-19). A megnyitón résztvevők buszos különjárattal átmehetnek a Lajtához.