Contents tagged with leitha_emlékév

  • Neszmélybe indul a LAJTA Monitor Múzeumhajó

    Tags: lajta, lajta_monitor_múzeumhajó, leitha, leitha_emlékév, zoltán_gőzös_közhasznú_alapítvány, neszmély

    A fővárosi közönség, a vidéki és a külföldi érdeklődők 2011. június 1. és szeptember 3. között Budapesten a belvárosi Duna-szakaszon csodálhatták meg a LAJTA Monitor Múzeumhajót, amely ezt követően - a felújitásához forrást biztositó Uniós projekt támogatási szerződésében előirtak szerint - most Neszmélybe indul, s az ottani Hajóskanzen egyik látványossága lesz.

    Azok, akik ezután szetenék megtekinteni a 140 éves hadihajót, megtehetik minden héten szerdától vasárnapig naponta 10:00-18:00 óra között (az utolsó csoportokat 17:00 órakor inditják). A Hajóskanzenről és a hajók látogatási rendjéről az alábbi honlapon tájékozódhatnak:http://hajoskanzen.hu.

    Ausztrál barátunk, John Rogers - a CERBERUS angol nyilt tengeri mellvédes monitor megmentéséért közdő ausztrálok egyik vezetője - elnökünk meghivását elfogadva októberre tervezett magyarországi látogatása során szintén már Neszmélyben láthatja majd a hajót, amelynek sikeres felújitását állitotta példaként saját honfitársai elé a CERBERUS vágyott felújitása érdekében.

  • Véget értek a LEITHA Emlékév rendezvényei

    Tags: lajta, lajta_monitor_múzeumhajó, leitha, leitha_emlékév, hajózástörténeti_tagozat, hagyományőrző_tagozat, hajósnép, lajtamonitor_hu, haditengerészetünk_emlékei, zoltán_gőzös_közhasznú_alapítvány

    Tisztelt Érdeklődők, Kedves Barátaink!

    2011.06.01-én a bajai programok zárásával hivatalosan is véget értek a LEITHA emlékév ünnepi programjai (a képek elérhetők Facebook oldalunkon).

    Ezúton is köszönjük azoknak, akik munkájukkal, anyagi vagy erkölcsi támogatásukkal, a szervezésben való személyes közreműködésükkel vagy éppen érdeklődésükkel, látogatásukkal tisztelték meg az idén 140. éves monitor hajót!

    Az emlékév rendezvényei alkalmával Egyesületünk - a LEITHA Emlékév Szervező Bizottságában közreműködő többi állami- és civil szervezet, magánszemély támogatásával - a hajó bemutatása mellett az alábbi tevékenységeket végezte, illetve az alábbi eredményeket érte el:

    1) Komáromban: A Monostori Erőd Hadkultúra Központ Kht. szervezésében az Emlékév nyitányaként tudományos hadtörténeti tárgyú konferencián vettünk részt tagjaink és a társzervezetek tagjainak hadihajózási tárgyú előadásaival a Monostori Erődben - a "Duna Gibraltárjában" - abból az alkalomból, hogy az erőd a monitorral éppen egy időben ünnepelte szintén a 140. születésnapját.

    2) Szobon: A helyi önkormányzat támogatásával a Duna-kanyar települései számára nagyszabású bemutatót - az ifjúság érzékenyítésére iskolai csoportoknak szervezett szakszerű ingyenes tárlatvezetést - és haditengerészeti tárgyú (a LEITHA monitorról, az osztrák-magyar Dunaflottilláról, stb. szóló) előadásokat tartottunk, egyúttal az Argonauta Kutatócsoporttal közösen bejelentettük a Szobon létesülő Európai Folyami Örökség Központ megalakítását.

    3) Budapesten: A MH 1 Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezreddel (az egykori cs. és kir. Dunaflottilla mai örökösével) közösen, napra pontosan a hajó 140. születésnapján a középiskolák 9-12. évfolyamos tanulói számára rendezett, a magyar hadihajózás nagy témaköreit feldolgozó tanulmányi versenyt és honvédségi nyílt napot rendeztünk, haditengerészeti vetélkedőkkel, játékos ismeretterjesztő ügyességi feladatokkal a hadikikötőben és hajózástörténeti tárgyú geocaching-gel Budapesten.

    4) Baján: A Havária Katasztrófa-elhárító Közhasznú Egyesülettel, az Eötvös József Főiskolával, a Duna Hotellel és Baja Városával közösen monstre osztrák-magyar haditengerészeti kiállítást rendeztünk, amelyet a kultúráért is felelős Nemzeti Erőforrás Minisztérium közigazgatási államtitkára nyitott meg. A város fontos helyszin, hiszen 1919-ben ide menekült a LAJTA monitor társaival és hősi halottaival (Csicsery Lászlóval és Mahr Jenővel). A halottakat a várost megszállva tartó angolok és szerbek eltemették, a tiszteket a Nemzeti Szállóba zárták. Az angolok a saját pénzükön sírkövet állítottak a két magyar tiszt nyughelyére. Most megterveztük és a HM támogatásával újraállítottuk ezt a sírkövet, a szálló falára pedig emléktáblát helyeztünk.

    Külön köszönet a Honvédelmi Minisztériumnak és a MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós ezrednek, a Zoltán Gőzös Közhasznú Alapitványnak, a Magyar Hajózásért Egyesületnek, a Cs. és Kir. Dunaflottilla Hagyományőrző Egyesületnek, Komárom, Szob és Baja városának, a Monostori Erőd Hadkultúra Központ Kht-nak, a Ferryboat-nak, a Havária Katasztrófaelháritó Közhasznú Egyesületnek, az Eötvös József Főiskola vezetőinek és lelkes diákjainak, a Duna Vendéglátó Kft-nek, valamint Pálvölgyi Józsefnek, Tóth János Attilának, Zelenák Józsefnek, Némethy Georginának és Dr. Csonkaréti Károlynak! Segitségükkel sokakban sikerült felébreszteni a magyar hajózás iránti érdeklődést, ami az Emlékév és a LAJTA monitor legnagyobb eredménye.

    Kívánjuk, hogy legyenek büszkék rá és a hajóra, amely egyedülálló a világon (csupán 6 másik létezik) és amelyet - reményeink szerint - immár az ország lakosságának nagyobb része is a magáénak érezhet!

    A TIT HMHE Elnöksége és a LEITHA Emlékbizottság nevében:

    Dr. Balogh Tamás,

    TIT HMHE Elnök, az Emlékév ötletgazdája és egyik szervezője

  • A LAJTA születésnapja a Hadikikötőben

    Tags: lajta, lajta_monitor_múzeumhajó, leitha, leitha_emlékév, monitor

    TIT HMHE: 04. Fő tüzérség - Lajta Monitor Múzeumhajó ÚjpestenAhogy arról a 2011-es LEITHA Emlékév programjainál írtunk, a Lajta Monitor Múzeumhajó május 17-én, a Honvédség újpesti Hadikikötőjében ünnepelte 140. születésnapját.

    Az eseményről, a középiskolásoknak szervezett versenyről Interaktív történelemóra és „geocaching” címmel cikk jelent meg a Honvédelem.hu-n (videóval).

  • Megy Bajára a Lajta Monitor Múzeumhajó!

    Tags: lajta, lajta_monitor_múzeumhajó, leitha, leitha_emlékév, monitor

    TIT HMHE: 26. A Lajta monitor búcsúja ÚjpesttőlKorábban írtuk, hogy veszélyben a LAJTA bajai útja. A Zoltán Gőzös Alapítványtól származó információk szerint - nagy örömünkre - mégis megy a hajó bajára.

    Így tehát a LAJTA Emlékév korábbi elképzelései szerint, ahogy a programban szerepel, május 24-én a hajó Bajára látogat. A Facebook-on megtalálható esemény szintén él.

  • Megváltozott a LAJTA budapesti látogathatósága!

    Tags: lajta, lajta_monitor_múzeumhajó, leitha, leitha_emlékév, monitor

    Lajta pecsétTájékoztatjuk a Tisztelt Érdeklődőket, hogy a LAJTA Monitor Múzeumhajó az Emlékév budapesti programjainak ideje alatt – a Zoltán Gőzös Alapítványtól származó (honlapunkon is közzétett) előzetes információkkal ellentétesen – nem az Akadémiánál, hanem az újpesti hadikikötőben állomásozik.

    A hajót kizárólag csoportok és csak előzetes bejelentkezés alapján, szervezetten kísérővel látogathatják a katonai létesítmény rendjéhez igazodóan. A fedélzetén a TIT – Hajózástörténeti, -Modellező és Hagyományőrző Egyesület tagjai szakszerű tárlatvezetést biztosítanak.

    A bejelentkezést legkésőbb két nappal (48 órával) a látogatás tervezett időpontja előtt kell megtenni a [email protected] vagy a [email protected] címen. A hadihajó a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred tiszteletbeli zászlóshajója, és az alakulat hadikikötőjében állomásozik, ez indokolja a szigorú szabályokat.

    A Lajtához a 3-as metró Újpest központ megállóhelyétől a Centrum Áruház mellől induló 104-es és 204-es autóbuszokkal a Bagaria utcai megállóhelyig utazva lehet eljutni.

  • Félidőben a LEITHA Emlékév!

    Tags: lajta, lajta_monitor_múzeumhajó, leitha, leitha_emlékév, monitor

    A LEITHA monitor 140. születésnapjának a 97/2010. (XI. 16.) HM utasítás 6. pontjában elrendelt, javaslatunkra emlékévvé alakított megünneplésére szervezett programok sorozata a feléhez érkezett, amikor május 5-én a LEITHA monitor - 2010. augusztus 20. óta a MH 1. Tűzszerész és Hadihajós Ezred tiszteletbeli zászlóshajója - megérkezett az alakulat újpesti hadikikötőjébe. Az országszerte négy helyszínen - Komáromban (2011.04.27.-05.01.), Szobon (2011.05.02.-04.), Budapesten (2011.05.05.-21.) és Baján (2011.05.24.-06.01.) zajló programok első két helyszínén zajló eseményekről tudósító helyi lapokat idézzük:

    http://www.parameter.sk/rovat/regio/2011/04/28/komaromban-horgonyoz-lajta

    http://www.umvp.eu/?q=hirek/a-vilagon-egyedulallo-a-leithalajta-monitor

  • Már Komáromban a Lajta! - Facebookon a teljes LEITHA Emlékév

    Tags: komárom, lajta, lajtamonitor_hu, lajta_monitor_múzeumhajó, leitha, leitha_emlékév, monitor

    TIT HMHE: 03. Lajta Monitor Múzeumhajó munkálatai NeszmélybenAz előzetes tervekkel ellentétben a Lajta Monitor Múzeumhajó egy nappal korábban, már tegnap megérkezett Komáromba, így már látogatható! Sőt, egy nappal tovább is marad, vasárnapig!

    Immár a LEITHA Emlékév összes állomása fent van a Facebookon: Komárom, Szob, Budapest, Baja

  • Lajta monitor Komáromban: Facebook esemény és brosúrák

    Tags: lajta, lajtamonitor_hu, lajta_monitor_múzeumhajó, leitha, leitha_emlékév, monitor, komárom

    TIT HMHE: 083A Lajta Monitor Múzeumhajó április 29-én a LAJTA Emlékév keretében kétnapos látogatásra érkezik Komáromba, a Monostori Erődhöz. Ennek apropójára eseményoldalt hoztunk létre a Facebookon: Lajta Monitor Múzeumhajó Komáromban.

    Kérjük, hogy aki a hajóra el kíván látogatni, ott is jelezze szándékát, illetve aki arra érdemesnek találja, támogassa a hajó megismertetését a Facebookon egy "like"-kal!

    A jövőben az Emlékév minden állomását hasonló módon is propagálni tervezzük.

    Az Emlékév állomásaihoz felkerültek a Dr. Balogh Tamás által szerkesztett brosúrák, melyek letölthetők az emlékév lapjáról. Példaként a komáromi brosúra: külzet, belzet.

  • Veszélyben a LAJTA bajai útja!

    Tags: lajta, lajtamonitor_hu, lajta_monitor_múzeumhajó, leitha, leitha_emlékév, monitor

    Kérünk mindenkit, aki tud és akar segíteni, hogy támogassa a LAJTA bajai útját!

    2010. november 26-án megjelent a Honvédelmi Közlöny 17. száma, s benne a honvédelmi miniszter 97/2010. (XI. 16.) HM utasítása, amely elrendeli a LAJTA Monitor Múzeumhajó 140. éves születésnapjának méltó megünneplését. Az utasításnak eleget téve a MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred bevonásával megkezdődött a LAJTA Monitor Múzeumhajó felújításában közreműködő civil szervezetek – a Zoltán Gőzös Közhasznú Alapítvány, a Cs. és Kir. Dunaflottilla Hagyományőrző Egyesület, valamint a TIT – Hajózástörténeti, -Modellező és Hagyományőrző Egyesület (a továbbiakban együtt: Szervező Bizottság, SZB) – részvételével a részletes program kidolgozása.

    Az eredetileg megállapított programterv azonban több ponton módosult. Az eredetileg tervezett program a következő volt: Bécs (2011.04.15. - 05.01.) - Győr (2011.05.03-07.) - Komárom (2011.05.08-11.) - Szob (2011.05.12-13.) - Budapest (2011.05.14-20.) - Paks (2011.05.22-23.) - Baja (2011.05.24 - 06.01.) - Újvidék (tervezett) - Belgrád (tervezett). Az út egyes helyszínein tudományos konferenciákra, haditengerészeti kiállításokra és hagyományőrző felvonulásokra került volna sor.

    Azonban a Kormány központi költségvetést érintő, 250 Mrd Ft zárolására vonatkozó döntése értelmében – mivel a döntés a LAJTA Emlékévben a hajó vontatására jóváhagyott 4 M Ft állami támogatást is érintette – az emlékév programjából Budapest kivételével lényegében minden külföldi és vidéki helyszín törlésre került, illetve csak azok a helyszínek maradtak meg, amelyek az Emlékév támogatására 2011. február 19-én tartott támogató bálon felajánlott adományokból (858.000 Ft) elérhetők.

    A magyarországi helyszínek közül azonban kiemelkedik Paks és Baja, ahol az 1919-es vörös terror elleni „monitorlázadás” hősi halottainak síremlékét szeretnénk helyreállítani, amelyet 1920-ban a várost megszállva tartó antant erők brit haditengerész tisztjei – a háborún és nemzeti ideológián átívelő egyetemes tengerész bajtársiasság szép példájaként – saját zsoldjukból állítottak tengerész hősi halált halt magyar bajtársaik emlékére.

    Ennek érdekében az azóta elpusztult emlékművet korabeli fotók alapján egyesületünk elnöke újratervezte és felvette a kapcsolatot a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatokért és Hadisír-gondozásért felelős Hivatalával, amely – a költségvetési zárolástól függetlenül (a hadisír-gondozásnak az erről szóló törvény előkészítése folyamatában növekvő nemzeti és nemzetközi jelentőségére tekintettel) – vállalta a síremlék megrendelésének és felállíttatásának költségeit, s az újraavatással összefüggő feladatok elvégzését. Így Baja a LAJTA Emlékév budapesti központi rendezvényei mellett az emlékév legfontosabb vidéki helyszínévé válhat, amelynek fontosságát hangsúlyozandó, Egyesületünk az eseményekkel egy időben Baján mutatja be a „Haditengerészetünk Emlékei” c. időszaki kiállítását.

    Az osztrák-magyar Haditengerészetnek és a Dunaflottillának emléket állító 160 m2-es, 55 db 120 x 90 cm-es illusztrált tematikus és kronologikus tablót, 30 db nagyméretű hajómodellt, 30 korabeli festmény-reprodukciót, ritka tárgyakat, egyenruhákat, fegyvereket bemutató tárlat az egész ország jelenlegi legnagyobb ilyen témájú gyűjteménye, amelyet Egyesületünk a Honvédelmi Minisztérium Magyar Örökség Díjas Hadtörténeti Intézet és Múzeuma felkérésére állított össze és mutatott be először még 2009-ben.

    A bajai rendezvény tehát mindentől függetlenül megtartásra kerül, éppen csak előfordulhat, hogy a LAJTA Monitor nem lesz jelen rajta. Sajnálatos tény, hogy az emlékév szervezésében közreműködő civil szervezetek által összegyűjtött támogatás a jelenleg Neszmélyen állomásozó Lajta Monitornak csak a Neszmély-Komárom-Szob-Budapest szakaszon történő vontatására elegendő, így a Budapest-Baja-Budapest szakasz vontatási költségeit nem tudjuk viselni. A fentiekre tekintettel azzal a tiszteletteljes kéréssel fordulunk Mindenkihez, aki tud és akar segíteni, hogy támogassa a LAJTA bajai útját!