Contents tagged with hajózástörténeti_tagozat
-
Történelmi Vitorláshajó Makettezők XIV. Országos Találkozója
A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan 2022. szeptember 17-18-én (szombaton és vasárnap) érdekes előadásokkal, szakmai fogások bemutatójával és persze a főszereplő hajómodellekkel idén is megrendezésre kerül Budapesten a Történelmi Vitorláshajó Makettezők XIV. Országos Találkozója. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Ízelítő és kedvcsináló a korábbi évek programjaiból: itt.
A pontos helyszín: itt.
-
Országjáró vándorkiállításunk helyszínei
A LEITHA/LAJTA Monitornak, a monitoroknak és a magyar honvéd folyami hadihajózásnak emléket állító "150 év szolgálat" c. - a MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezreddel, valamint a MH Budapesti Nyugállományúak Klubja Hadihajós Tagozatával közösen létrehozott országjáró vándorkiállításunk 2022.07.26-án bemutatásának következő állomására, Balatonakarattyára érkezett, ahol 2022.08.09-ig látogatható a MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központban (Balatonakarattya, 8172, Tompa Mihály utca 1.). Ebből az alkalomból korábbi ígéretünkhöz híven közreadjuk a kiállítás 2022. évi bemutatásának további tervezett állomásait és időpontjait.
A "150 év szolgálatban - a LEITHA/LAJTA monitor története" c. kiállítás első, budapesti bemutatója 2022. május 17-én sikeresen megtörtént. A kiállítás bontását megelőző vasárnap ígéretet tettünk rá, hogy megosztjuk az országjáró vándorkiállítás bemutatásának helyszíneit és időpontjait, hogy azoknak is kedvet csináljunk a kiállítás megtekintéséhez, akik nem lehettek ott a budapesti megnyitón.
A kiállítás azóta járt már Debrecenben és Pákozdon, s jelenleg Balatonakarattyán látogatható, a bemutatására pedig egyre több az igény, amint azt az eddig tudomásunkra jutott különböző forrásokból (az alakulattól, a hadihajós tagozattól vagy egyéb partnerektől) azonosíthattuk. Az alábbi összefoglaló erre tekintettel a vándorkiállítás éves rendezvénynaptárának összeállítását szolgálja, így ki-ki eldöntheti, hogy hol és mikor lehet alkalmas számára a tárlat megtekintése.
Minderre tekintettel a 2022. évben eddig a következő - az alakulat, a tagozat, vagy egyéb megkereső által jelzett - lehetséges kiállítási időpontok és helyszínek jutottak a tudomásunkra:
1) 2022.05.17-05.22.:
Helyszín: Budapest, Honvéd Kulturális és Szolgáltató Központ.
Alkalom: Fegyveres erők napja.
Státusz: rendben lezajlott.
2) 2022.06.25.-26.:
Helyszín: Debrecen, Csokonai Irodalmi Labor.
Alkalom: Múzeumok éjszakája.
Státusz: Rendben lezajlott.
3) 2022.07.01.-18.:
Helyszín: Pákozd, Katonai Emlékpark.
Alkalom: a MH 1 HMHE napja.
Státusz: Rendben lezajlott.
4) 2022.07.25.-08.12.:
Helyszín: Balatonakarattya, MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ.
Alkalom: Hadihajózás napja.
Státusz: Rendben lezajlott.
5) 2022.08.13-22.:
Helyszín: Budapest, Pannónia hajó fedélzete, Országgyűlés, északi ponton.
Alkalom: Szent István Nap.
Státusz: Rendben lezajlott.
6) 2022.09.17. - 10.13
Alkalom: A pákozdi csata emléknapja.
Státusz: Éppen zajlik.
7) 2022.10.21.-23.: Balatonalmádi
Alkalom: Hídépítők napja.
Státusz: Előkészítés alatt.
8) 2022.10.21.-23.: Budapest
Alkalom: Bicskei János hajómodell- és makett emlékkiállítás - a NAVIGA C kategória versenye.
Státusz: Előkészítés alatt.
9) 2022.11.05.-13.:
Helyszín: Erdőbénye.
Alkalom: A Lucich-emlékmű koszorúzása.
Státusz: Előkészítés alatt.
10) 2022.11.15.-30.:
Helyszín: Bécs
Alkalom: A 150 év ténye (az osztrák-magyar hadihajó Ausztriának is olyan kulturális örökség, mint Magyarországnak).
Státusz: Előkészítés alatt.
További információk a kiállításról: itt, itt és itt.
Információk az akarattyai megnyitóról: itt -
150 éves hajók ünnepe
2022. április 30-án, szombaton Balatonbogláron kerül sor a BALATON csavargőzös - a tó első csavarral hajtott gőzhajója - szolgálatba állítása 150. évfordulójának megünneplésére. A jeles eseményen bemutatkozik az ország másik, idén 150 éve szolgálatba helyezett hajója, a LEITHA/LAJTA monitor múzeumhajó, melynek történetét a TIT Hajózástörténeti, Modellező és Hagyományőrző Egyesület, a MH Budapesti Nyugállományúak Klubja Hadihajós Tagozata és a MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós ezred által biztosított kiállítási anyag idézi fel, amely a 2022. május 17-én, Budapesten megnyíló "150 év szolgálat" c. időszaki kiállítás anyagából ad ízelítőt.
A BALATON fedélzetén megtekinthető időszaki kiállítás a csavargőzös üzemeltetői és a TIT HMHE közötti, több, mint egy évtizedes folyamatos kapcsolat eredményeként jött létre annak érdekében, hogy a másfélszáz éves hajókat elválasztó fizikai távolságot áthidalja és közelebb hozza őket egymáshoz, s a hajózás szerelmeseihez. Ennek jegyében kívánunk kellemes kiállítás-élményt a kedves megjelenteknek, egyben arra bíztatva minden érdeklődőt, hogy - ha felkeltettük érdeklődésüket - a május 17-én Budapesten nyíló teljes tárlatot is tiszteljék meg jelenlétükkel.
Egyesületünk és a műemlékhajó üzemeltetői közötti kapcsolatok történetének áttekintése:
1) 2012-ben:
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.483622181663029...
2) 2013-ban:
https://www.facebook.com/.../gm.../582547411792953/
3) 2014-ben:
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.755696484455596...
-
Elindult a 110. TITANIC-hét
1912. április 10-én, déli 12:00 órakor indult el a dél-angliai Southamptonból az akkori világ legnagyobb óceánjárója, a TITANIC, amely 4 nappal később, április 14-én 23:40-kor jéghegynek ütközött, majd 15-én hajnalban, 02:20-kor elsüllyedt az Atlanti-óceánon. A hajó indulása és elsüllyedése közötti tengeri út az ún. "TITANIC-hét", amelyről világszerte rendszeresen megemlékeznek a hajózástörténeti szervezetek, a téma avatott ismerőinek számító előadókkal, előadásokkal és kiállításokkal felidézve a történteket. E nemzetközi eseménysorhoz igazodva rendezi meg a TIT Hajózástörténet, Modellező és Hagyományőrző Egyesülete is jubileumi program-sorozatát.
1. ábra: A 110. TITANIC-hét plakátja (Dr. Balogh Tamás).
A programokat indító 2022.03.31-i rádió-beszélgetést az R.M.S. TITANIC Magyar Kutatócsoport tagjaival 2022.04.10-én folytatott kötetlen beszélgetés és időszaki kiállítás követte Budapesten és Gyálon, valamint - a hét záróeseményeként - újabb rádió-beszélgetésre és könyvbemutatóra kerül sor 2022.04.14. Szegeden.
2. ábra: A 110. TITANIC-hét nyitányát a Spirit FM Rádió "Bisztró" c. műsora jelentette. Az adás meghallgatható itt.
3. ábra: Susányi Oszkár modellező mester, egyesületünk tagja modellkiállítása az ott bemutatott TITANIC-modellel, amely a 110. TITANIC-hét végéig látható Gyálon.
4. ábra: Az R.M.S. TITANIC Magyar Kutatócsoport tagjaival folytatott nyilvános beszélgetés és kiállítás plakátja.
A 110. TITANIC-hét központi eseménye, az R.M.S. TITANIC Magyar Kutatócsoport tagjaival folytatott nyilvános beszélgetés volt Budapesten, 2022. április 10-én, vasárnap. A rendezvényt egyesületünk tagjai szervezték, az R.M.S. TITANIC Magyar Kutatócsoporttal, a Közlekedési Múzeummal és az Európa Cégcsoporttal közösen az 1913-ban épült KOSSUTH lapátkerekes gőzhajó fedélzetén.
A beszélgetésen jelen volt Völgyi Péterné, Dr. Reich Márta, Dr. Lengyel Árpád unokája, s az R.M.S. TITANIC Magyar Kutatócsoport több szakértő tagja.
1) Dr. Balogh Tamás köszöntőjében beszámolt a TITANIC-hét 110 éve tartó tradíciójáról, a TITANIC iránti meg-, megújuló érdeklődés mozgatóiról, s az elmúlt évek legfontosabb kutatási eredményeiről. Vitaindító előadásában ismertette a TITANIC-ot építő belfasti Harland & Wolff Hajógyár 1903-1911 között megvalósult fejlesztését, amely lehetővé tette a TITANIC és testvérhajói építését:
a) a több, önállóan működtethető emelővel felszerelt Arrol-darurendszert, amely biztosította a két egymás melletti, párhuzamos sólyatéren egyszerre történő építkezést,
b) a munkaszervezést, ami a két sólyatér építési folyamatainak egymáshoz képest negyed évvel történő eltolását jelentette, annak érdekében, hogy egyszeres munkaerő-ráfordítással is lehetséges legyen két hajó csaknem egyidejű építése (a részmunka-folyamatok szakmunkásai egyszerre csak egy hajón dolgoztak, s a negyedéves ütemezésnek köszönhetően akkor vették munkába a második hajót, amikor az elsőn befejezték a munkájukat, s ott felváltotta őket a következő munkafázist végző szakmunkás-csapat);
c) a Tompson-szárazdokk építését, amely az újonnan tervezett óceánjárók felszerelése során a víz alatti részekhez (kormánylapát, hajócsavarok, stb.) való hozzáférést biztosította.
5. ábra: Az R.M.S. TITANIC Magyar Kutatócsoport tagjaival folytatott nyilvános beszélgetés résztvevői (fotó: Dr. Balogh Tamás).
2) Kaszonyi Sándor ismertette a TITANIC gyártási folyamatát:
a) a hajótest szerkezetét és szerelésének folyamatát, műszaki megoldásait (a közel 3 millió szegecs elkészítésének és felhasználásának módját, a hajótest párhuzamos oldalfalú, telt középrészén alkalmazott - az acélszegecseket hidegen préselő - hidraulikus szegecselő gép működését, valamint az összeszűkülő hajóorrban és a tat-részben használt, hevített vasszegecsek kézi kovácsolásának módját),
b) az idősebb testvérhajótól - az OLYMPIC-tól - különböző szerkezeti megoldásokat: a felépítmények sétafedélzeteinek eltérő kialakítását (az OLYMPIC-on egymás felett két, egy teljes hosszában nyitott és egy teljes hosszában üvegezett sétány, kapott helyet, míg a TITANIC-on e kettőt egyesítették egy fele részben üvegezett, fele részben nyitott sétány formájában, úgy, hogy az egy fedélzettel lejjebb felszabadult helyet a tengerre néző lakosztályoknak adták át),
c) a TITANIC építésének befejezését hátráltató eseményeket (az OLYMPIC és a HAWKE cirkáló összeütközését és az OLYMPIC egyik csavarlapátjának elvesztését), amelyek mind késleltették a TITANIC indulását.
3) Veit András a hajógépek átalakulását és a TITANIC hajtásláncának egyedi vonásait ismertette, rávilágítva, arra, hogy - bár a hajó építése idején már rendelkezésre állt a nagyobb sebesség elérését biztosító, kizárólag gőzturbinákból álló meghajtórendszer, a TITANIC és testvére számára mégis a hagyományos dugattyús gőzgépek és egy gőzturbina sorba kapcsolásával kialakított kombinált meghajtó-rendszert terveztek, ami a kizárólag turbinákkal felszerelt LUSITANIA-MAURETANIA hajópáros 26 csomós óránkénti sebességéhez képest csaknem ugyanakkora - 24 csomós - sebességet biztosított a 30 %-kal nagyobb TITANIC számára, sokkal kedvezőbb szénfogyasztás mellett, így biztosítva a gazdaságos üzemeltethetőséget.
4) Könczöl Péter beszámolt a transzóceáni személyszállítási piac TITANIC felépítéséhez vezető átalakulásáról (a hivatásforgalom mellett megjelenő kedvtelési utazások egyre hangsúlyosabbá válásáról), s az e piacon szétforgácsolt erőforrások egyesítésére - a számtalan egymással versengő kis cég hajóépítési programjainak és tarifáinak racionalizálására - irányuló nemzetközi kezdeményezésekről és e kezdeményezések vezéralakjai, a német Albert Ballin és az amerikai John Pierpoint Morgan tevékenységéről. Kiemelte, hogy a LUSITANIA és a MAURETANIA hajópárossal az óceánhajózás "német évtizede" után Nagy-Britannia ugyan sikeresen visszaszerezte a sebességi rekordért járó elismerést, a "Kék Szalagot", de nagy árat fizetett érte: a tisztán turbinákkal hajtott hajók veszteségesek voltak: a jegybevétel nem fedezte a szénfogyasztásukat, így rendszeres állami fenntartási segély nélkül gyakorlatilag működésképtelenek voltak. Míg Nagy-Britannia a szükséges technológiai ugrást csak úgy volt képes végrehajtani, hogy feláldozta a jövedelmezőséget (remélve, hogy mások már nem vállalnak ekkora áldozatot, így az elért előny tartósan megőrizhető), addig a tervezés alatt álló OLYMPIC-osztályú utasszállítók amerikai tulajdonosai gyakorlatiasabb üzleti szempontokat követve mérsékeltebb sebesség mellet is vonzó - a kényelmet a középpontba helyező - stratégiát követtek.
5) Völgyi Péterné Dr. Reich Márta nagyapja, a TITANIC-tragédia utáni mentés résztvevője, Dr. Lengyel Árpád élettörténtét és a mentésben játszott szerepét elevenítette fel, a doktor saját írásbeli visszaemlékezései segítségével. Kiemelte, hogy a magyar orvos életében kitörtölhetetlen nyomot hagytak az átélt élmények, a túlélők szenvedése, ami miatt soha többé nem szállt hajóra. A mentőorvoslás iránti elhivatottsága és szakmai érdeklődése hatására ugyanakkor később is rendszeresen tudósított a hajózást érintő biztonsági előírások fejlesztésére irányuló nemzetközi szabályozásról (a tengeri életbiztonság érdekében 1913-ban megkezdett nemzetközi egyezmény-előkészítő munkáról) a hazai szaksajtóban. Életének másik nagy tragédiája volt, hogy - fül-orr-gége szakorvosként - nem segíthetett kisfia, Bálint állapotán, aki torokgyíkban halt meg, alig 9 évvel a megfelelő védőoltás kifejlesztése előtt. A magyar doktor élete mindkét tragédiájára ugyanúgy reagált: a munkába temetkezett, erőn felül vállalva a rászorulók szolgálatát, amiben szó szerint halálra dolgozta magát, így idő előtt, mindössze 54 éves korában hunyt el.
6. ábra: Az R.M.S. TITANIC Magyar Kutatócsoport tagjai, balról jobbra: Tanító Kálmán, Könczöl Péter, Völgyi Péterné Dr. Reich Márta, Dr. Balogh Tamás, Veit András, Kaszonyi Sándor (fotó: Ákos György).
6) A megjelent érdeklődők által feltett kérdésekre válaszolva az előadók a legtöbb TITANIC-mítoszt is tisztázhatták. A kibontakozó kötetlen beszélgetés így egy sor további érdekes téma áttekintésére lehetőséget biztosított, minek utána a résztvevők mind elégedetten távoztak, kölcsönös pozitív visszajelzésekkel megerősítve egymást abban, hogy tartalmas, informatív program részesei lehettek. A résztvevők közt akadt, aki írásban is megerősítette ezt: "Szeretném külön megköszönni, hogy megrendezésre került a tegnapi kötetlen beszélgetés. Bevallom engem kifejezetten meghatott, mert régen elképzelni sem tudtam, hogy valaha részt vehetek majd egy ilyenen." A beszélgetés résztvevői közötti kölcsönös megértés szép példája volt, amikor az egyik beszélgetőpartner felidézte, hogy tizenévesen kívánta elolvasni Völgyi Péterné Dr. Reich Márta és Dr. Balogh Tamás "A TITANIC árnyékában" c. könyvét, s hogy ez a kívánsága teljesült, amikor ajándékul kapta azt a szeretteitől. Völgyi Márta pedig felidézte, hogy nemrégiben egy mindössze hat éves kisfiú szülei hívták vendégségbe, mivel a kisfiú - akinek esténként ebből a könyvből kell felolvasni elalvás előtt - Mártával közösen szerette volna megünnepelni a születésnapját.
A helyszínen a beszélgetés ideje alatt megtekinthető volt a TIT Hajózástörténeti, Modellező és Hagyományőrző Egyesület két, a TITANIC-katasztrófa kultúrtörténetéről és Dr. Lengyel Árpádról szóló kiállítása.
7. ábra: Az R.M.S. TITANIC Magyar Kutatócsoport kiállítási tablói a rendezvény idején.
A program iránti érdeklődést jól jelzi, hogy a megjelent érdeklődők közül többen kifejezték azt a kívánságukat, hogy gyakrabban kerüljön sor hasonló beszélgetésekre és előadásokra. Ennek hatására Egyesületünk vezetése elhatározta a nagyközönség számára nyilvános előadásainak gyakorítását, amelyek éves programját az egyesületi honlapon fogja közzétenni. -
A look at the drawing office - a documentary animation of ocean liners
On April 1, 2021, Max Barber, the creative director of London-based Born This Way Media Ltd., asked Dr. Tamás Balogh, a maritime historian, wreck researcher and author of the Encyclopedia of Ocean Liners, whether he join to the production of a new documentary series with six 60 minute-episodes, which has just entered the pre-production phase with the working title “Lost Lines - Palaces on the Ocean Floor”. Tamás Balogh joined the project as specialist of historical and engineering analysis, as well as the technical drawings and design, the details of which he gives an insight into below.
I.) What is the series about and how was it created?
When most people hear the word “ocean liner,” TITANIC comes to mind. However, eventually released as “Secrets of The Lost Liners,” the docmentary seeks to free the category from the shadow of this single ship and provide a credible picture of the design, services, and loss of the world’s largest ocean liners as a series of in-depth maritime history. The series shows thus the most famous trans-oceanic passenger ships - the CAP ARCONA (1927-1945), the NORMANDIE (1932-1948), the REX (1931-1944), the QUEEN ELIZABETH ( 1938-1972), AMERICA (1939-1994) and ANDREA DORIA (1951-1956) - that have sunk in the last 100 years as a result of war, accident or human error, and in addition to the historical chronology of events, the series give an overwiew about the evolution of ship-design and safety systems.
Fig. 1: The preview of the series and the first episode can be viewed here.
The series have been the result of a major transformation in the television market from June 2020 to November 2021, when Arrow Media of the United States created a new platform for documentaries and content providers in the United States and the United Kingdom, and Herbert L. Kloiber of Night Train Media in Germany has acquired British BossaNova Media Ltd, a UK television rights distributor, co-producer, co-developer and commissioner of television works. In collaboration with the two of them, they created the acquisition fund, which is now creating the second major series of documentaries. As part of this series, the first 6 episodes of “Secrets of a Lost Liners” have been created, followed by further episodes.
The team of creators formed by the British Content Kings Ltd. Production (a group of leading companies, independent creators of TV and multi platform programming experts), and colleagues of the Born This Way Media Ltd, - producers and directors Jason Davidson and Peter Roch , and co-producer Max Barber - who created for, among others: the History Channel include BBC, ITV, C4, Channel 5 , Sky, FOX, NBC, Paramount, National Geographic, Facebook Watch, Netflix and YouTube Originals.
II.) Why and how had been managed to get involved in the work as a Hungarian?
As Max Barber learned of Tamás Balogh’s project to show the history of ocean liners, which resulted in the creation of the world’s largest collection of digital ship profiles, he assumed the creator might be able to get involved in filmmaking.
He hit the nail on the head: after agreeing on the details - abouth exactly what is needed for the production - Tamás Balogh was happy to say yes to the honorable request, after all as the result of his work 500 ocean liners - built between 1830 and 2003 by 100 shipping companies from about 20 countries - were digitally formed. In addition he processed the preliminary plans in the case of 12 ships from 7 shipping companies in 6 countries, and also drew up 2 ships which, although construction had begun but were never completed, and 3 which had been converted into warships. Finally, he produced drawings of 27 ships commissioned by 17 shipping companies from 7 countries, the construction of which was never started.
This work serves several purposes at once. On the one hand, as part of its general dissemination objectives, it contributes to the publication of a large-scale encyclopedia of the history of ocean liners and to the organization of various exhibitions on ocean-going passenger ships, providing the necessary 2D graphic representation. On the other hand, it was created specifically to support the authentic and detailed display of ocean liners in various film productions by the 3D vizualization of ships.
This collection assisted in making the most recent work of the director Ildikó Enyedi which is entitled “The Story of My Wife”, which won the jury prize at the Otranto Film Festival in 2021, and additionally was nominated for a Palm d'Or Award at the Cannes Film Festival, and for Sydney Film Prize at the Sydney Film Festival in 2021, and for Audience Award at the Kerala International Film Festival and a Best Feature Award at the Zsigmond Vilmos Festival in 2022. The ships in the film were designed by Tamás Balogh and brought to life by the staff of the KGB Studio under the leadership of Béla Klingl. Details of the design process can be found here.
Fig. 2: An ocean liner designed by Tamás Balogh in one of the scenes in the film.
The uniquely huge and accurate digital database provided the right basis, which, together with previous references, enabled the artist to participate in the creative process as a Hungarian - together with Benett Gyurik, animator of the technical drawings, and Péter Könczöl post-production supervisor - for a film series in which he was able to work with the world's most renowned experts and researchers in the history of ocean liners. The list of contributors in the film series includes the names such as Mark Chirnside of Britain, or Dr. Stephen Payne OBE who is the designer of the only real ocean liner on the world at this time, the QUEEN MARY 2. The quality of the film series is revealed by the fact that in addition to the best experts, the richest public collections, (including the National Archives of the United States and the Library of Congress, the Royal Institute of Naval Engineers, and the archives of the French Line) have been provided their collection for the production.
III.) How was the digital profile collection created?
Tamás Balogh became a lover of ocean liners as a child, effect of "The Great Book of Ships" written by Imre Marjai (founder the Association which led by him now), and the image of the sinking TITANIC in that book, painted by Willy Stöwer, and began making drawings of various types of ships, including ocean liners as well.
Fig. 3: Imre Marjai: The Great Book of Ships (Móra Publishing House, Budapest, 1981). On the left is the author’s own drawing of the German liner DEUTSCHLAND, and on the right is a painting by Willy Stöwer of the TITANIC disaster.
Fig. 4: The KAISER WILHELM II ocean liner. The colored pen drawing in the style of Imre Marjai (1912-2005) of Hungary and Francis Osborn Braynard (1916-2007) of America is the work of Dr. Tamás Balogh.
However, in addition to the perspective drawings depicting the ships, numerous side and top view drawings have also been made to compare the sizes of different ships or to analyze some of their details.
Fig. 5: Sketches which help define terms of proportions and details to find way during the later creative activity (Dr. Tamás Balogh).
It all starts with sketches like this. They help to engrave the form deep into the mind, while also raising awareness of the details which have not yet been thoroughly learned, so more information needs to be obtained about them.
This is followed by the collection of missing information, which can sometimes take years. After all, it is necessary to visit the archives preserving the original plans of the ship, the museums presenting the builder's models and to research as many contemporary photographs and publications as possible, which can give a credible presentation of the details in question. Drawing can only begin after this, based on the information gathered from the documents used as a source. So it is clear that countless sources help clarify all small parts of the ships, down to the most magnute details, until a profile drawing can be made.
Fig. 6: Production and sources of digital profiles from shipyard documents and bilder's models to archive photos (Dr. Tamás Balogh).
IV.) How was animation made from the digital plans?
"Secrets of Lost Liners" documentary production was in the pre-production stage when Tamás Balogh were invited (pre-production is the work done on a film before full-scale production begins, such as the script, casting, location scouting, equipment and crew, and the shot list, i.e. it is the planning stage). Thus, Tamás Balogh had enough time to design the visual world and the animation elements to be presented for each of the 6 episodes.
It soon became clear that directors and producers were not interested in using CGI produced using 3D models, so they opted for 2D animations instead. In line with this, Tamás Balogh built the entire visual world by analogy with the making of technical drawings, in which the individual ships were placed into a gridbox (in front of a lattice background) evoking the added lines of section paper used by engineers, creating the optical illusion of a three-dimensional space by this way. A set of three plan sheets was prepared for each vessel, which included the body plan (together with the half-breadth plan, sheer-plan and rigging plan), general arrangement plan (with cross- and longitudinal sections), and as well as the paint scheme.
Fig. 7: Digital blueprints and longitudinal section for the episode about the ocean liner NORMANDIE (Dr. Tamás Balogh). Further still images from the planning periode of the creative work can be seen here.
These formed the basic elements, which then made motions during the animation. The sequence of the animation scenes was entirely designed by Dr. Tamás Balogh, who also wrote the screenplay for the scenes containing the animations. The directors of the series gave a completely free hand to this, their instructions did not restrict the creative process.
The preparation of the scenarios was preceded by a thorough analysis of the history of the ships presented in each episode, extensive archival research, including the original records of official investigations into the shipwreck, so that those interested could see in the animations exactly that,, what which and how happened actually.
Fig. 8: An animation of the destruction of NORMANDIE accompanies the agony of the ship from the ignition of the fire trough its spread on decks, to the stages of extinguishing the fire and to the capsizing of the ship due to asymmetrical flooding with fire water (Dr. Tamás Balogh).
The directors did not intervene in this work process at all - only after watching the animations made by the Hungarian team, commenting before incorporating them into each episode of the film series - in order to signalize minor modifications which were necessary for use, but apart from these, the animations were accepted, essentially without change.
This - in addition to the research (that forms the basis of the animations), the animation script and the recognition of the quality of the design - is primarily praises the work of Benett Gyurik, who worked as an animator, and Péter Könczöl, who was responsible for quality assurance.
The six episodes of the first season of the series will begin airing in the spring of 2022 on the British program of the History Channel.
At the end of the joint work, Max Barber acknowledged the quality of our work with a reference letter, responding by this way to the gratitude and joy we felt during the entire periode of the preparation for being able to participate in the project.
It would be great if you like the article and pictures shared. If you are interested in the works of the author, you can find more information about the author and his work on the Encyclopedia of Ocean Liners Fb-page.If you would like to share the pictures, please do so by always mentioning the artist's name in a credit in your posts. Thank You!
-
Pillantás a rajzirodába – óceánjárók dokumentumfilmes animációja
2021. április 1-én Max Barber, a londoni székhelyű Born This Way Media Kft. kreatív igazgatója azt a kérdést intézte Dr. Balogh Tamáshoz, hajózástörténészhez és hajóroncs-kutatóhoz, az Óceánjáró-enciklopédia szerzőjéhez, hogy bekapcsolódna-e egy 6 – egyenként 60 perces – epizódból álló dokumentumfilm-sorozat gyártásába, amely az „Elveszett óceánjárók – paloták a tengerfenéken” munkacímmel éppen belépett az előgyártás szakaszába. Balogh Tamás a történeti és műszaki elemzések szakértőjeként, valamint a műszaki rajzok készítőjeként és az animációk tervezőjeként kapcsolódott be a projektbe, amelynek általa kezelt részleteibe enged bepillantást az alábbiakban.
I.) Miről szól és hogyan jött létre a sorozat?
A legtöbb embernek az „óceánjáró” szó hallatán a TITANIC jut az eszébe. A végül „Az elveszett óceánjárók titkai” (Secrets of The Lost Liners) címen forgalomba hozott alkotás azonban arra törekszik, hogy kiszabadítsa a fogalmat ennek az egyetlen hajónak az árnyékából és mélyreható tengerészettörténeti sorozatként hiteles képet adjon a világ legnagyobb óceánjáróinak tervezéséről, szolgáltatásairól és elvesztéséről. A sorozat így az elmúlt 100 évben háború, baleset, vagy emberi tévedés eredményeként elsüllyedt leghíresebb óceánjáró személyszállító hajók – a CAP ARCONA (1927-1945), a NORMANDIE (1932-1948), a REX (1931-1944), a QUEEN ELIZABETH (1938-1972), az AMERICA (1939-1994) és az ANDREA DORIA (1951-1956) – történetét dolgozza fel az események történeti kronológiája mellett a hajók tervezésének és biztonsági rendszereinek fejlődését is bemutatva.
1. ábra: A sorozat főcíme. A sorozat előzetese és az első epizód megtekinthető itt.
A sorozat az ismeretterjesztő televíziós műsorok piacán 2020. június – 2021 november folyamán végbement jelentős átalakulásnak köszönhetően jöhetett létre, amikor az amerikai Arrow Media létrehozta az amerikai és az Egyesült Királyságbeli dokumentumműsorok és tartalomszolgáltatók új platformját, illetve amikor a német Herbert L. Kloiber Night Train Media nevű vállalkozása felvásárolta a televíziós jogok forgalmazójaként, televíziós alkotások társproducereként, társfejlesztőjeként és ügynökeként működő brit BossaNova Media Ltd-t. Kettejük együttműködésében hozták létre azt a beszerzési pénzalapot, amely a korszerű dokumentumfilmek immár a második nagy sorozatát hozza létre. Ennek a sorozatnak a részeként jött létre „Az elveszett óceánjárók titkai” első 6 epizódja, amelyet a tervek szerint további részek követnek.
Az alkotó-csapatot a dokumentumfilm-gyártásra specializálódott független alkotókat tömörítő brit Content Kings Ltd. Production és a Born This Way (Így születtek) Media Ltd. munkatársai, Jason Davidson és Peter Roch producerek és rendezők, illetve Max Barber társproducer alkotta, akik a History Channel mellett egyebek közt a BBC, az ITV, a C4, a Channel 5, a Sky, a FOX, az NBC, a Paramount, a National Geographic, a Facebook Watch, a Netflix és a YouTube Originals számára készítenek műsorokat.
II.) Miért és hogyan sikerült magyarként bekapcsolódni a munkába?
Mivel Max Barber értesült Balogh Tamásnak az óceánjárók történetét bemutató projektjéről, amely a világ legnagyobb digitális hajóprofil-gyűjteményének létrehozását eredményezte, azt feltételezte, hogy az alkotó képes lehet bekapcsolódni a filmgyártásba.
A fején találta a szeget: miután egyeztették a részleteket – azt, hogy pontosan mire van szükség a produkcióban – Balogh Tamás szívesen mondott igent a megtisztelő felkérésre, hiszen az általa elvégzett munka eredményeként mintegy 20 ország 100 hajótársaságának 1830-2003 között épült 500 óceánjárójának digitális megformálására került sor Ezen kívül 6 ország 7 hajótársaságának 12 hajója esetében nemcsak a végül megvalósult, de az előzetes terveket is feldolgozta, továbbá 2 olyan hajót is megrajzolt, amelyet ugyan elkezdtek építeni, de végül sohasem fejeztek be, és 3 olyat is, amelyet hadihajóvá építettek át. Végül 7 ország 17 hajótársasága által megrendelt 27 olyan hajó jellegrajzát is elkészítette, amelynek a felépítéséhez végül sohasem kezdtek hozzá.
Ez a munka több célt szolgál egyszerre. Egyrészt az általános ismeretterjesztési célok keretében hozzájárul egy, az óceánjárók történetéről szóló nagy képes enciklopédia kiadásához, valamint különböző, az óceáni személyhajózással kapcsolatos kiállítások szervezéséhez, a szükséges 2D-s grafikus megjelenítés biztosításával. Másrészt kifejezetten azzal a céllal jött létre, hogy a hajók 3D-s megformálása révén az óceánjárók filmes produkciókban történő hiteles, egyben részletgazdag megjelenítését támogassa.
Ez a gyűjtemény a legutóbb Enyedi Ildikó rendező alkotása, a Füst Milán regényéből készült „A feleségem története” c. film elkészítéséhez nyújtott segítséget, amelyet 2021-ben a Cannes-i Filmfesztiválon Arany Pálma díjra, a Sydney Filmfesztiválon a fesztivál díjára, 2022-ben a Keralai Nemzetközi Filmfesztiválon közönségdíjra, a Zsigmond Vilmos fesztiválon pedig a legjobb alkotás díjára jelöltek, s amely 2021-ben az Otrantói Filmfesztiválon a zsűri különdíját nyerte. A filmben szereplő hajókat Balogh Tamás tervezte, s a KGB Stúdió munkatársai keltették életre Klingl Béla vezetésével. A tervezési folyamat részleteiről itt olvashatnak.
2. ábra: A Balogh Tamás tervezte óceánjáró a film egyik jelenetében. További műhelytitkok az alkotás werkfilmjében 1:02-től.
Az egyedülállóan hatalmas és pontos digitális adatbázis jelentette azt a megfelelő alapot, amely, a korábbi referenciákkal együtt alkalmassá tették az alkotót arra, hogy magyarként lehessen részese az alkotófolyamatnak munkatársaival, a műszaki rajzok digitális animációinak gyártása során animátorként közreműködő Gyurik Benettel és a vizuális hatások részleteinek felülvizsgálatáért felelős a Könczöl Péterrel (post-production supervisor) közösen egy olyan filmsorozatban, amelyben a világ legelismertebb szakértőivel dolgozhatott együtt. Hiszen a filmsorozat stáblistáján egyebek között az óceánjárók történetének olyan elismert kutatóinak a neve is szerepel, mint a brit Mark Chirnside, vagy éppen a világ ez idő szerint egyetlen forgalomban álló valódi óceánjárója, a QUEEN MARY 2 tervezője, Dr. Stephen Payne, a Brit Birodalom Rendjének tisztje. A filmsorozat minőségéről az is sokat elárul, hogy a műsorkészítéshez a legkiválóbb szakértők mellett a leggazdagabb közgyűjtemények – egyebek közt az Egyesült Államok Nemzeti Levéltára és Kongresszusi Könyvtára, a Tengerészeti Tervezők Királyi Intézete, vagy épp a French Line archívuma – anyagát is sikerült biztosítani.
III.) Hogyan jött létre a digitális tervrajzgyűjtemény?
Balogh Tamás még gyermekkorában, a ma általa vezetett TIT Hajózástörténeti, Modellező és Hagyományőrző Egyesületet 1979-ben megalapító Marjai Imre „Nagy hajóskönyv” c. alkotása és az abban látható, a süllyedő TITANIC-ot ábrázoló Willy Stöwer-kép hatására vált az óceánjárók szerelmesévé, s kezdett maga is rajzokat készíteni a különböző hajótípusokról, az óceánjárókat is beleértve.
3. ábra: Marjai Imre: Nagy hajóskönyv (Móra Kiadó, Budapest, 1981). A bal oldalon a szerző saját rajza a német DEUTSCHLAND óceánjáróról, a jobb oldalon Willy Stöwer festménye a TITANIC katasztrófájáról.
4. ábra: A KAISER WILHELM II óceánjáró. A magyar Marjai Imre (1912-2005) és az amerikai Francis Osborn Braynard (1916-2007) stílusában készült színezett tollrajz Dr. Balogh Tamás munkája.
A hajókat térben ábrázoló perspektivikus – nézeti – rajzok mellett azonban számtalan oldal- és felülnézeti rajz, a különböző hajók méreteinek összehasonlítására vagy éppen egyes részleteik elemzésére szolgáló vázlat is készült.
5. ábra: Az arányok és a részletek tekintetében a későbbi alkotó tevékenységhez szükséges tájékozódást segítő vázlat-rajzok (Dr. Balogh Tamás).
Minden ehhez hasonló vázlatokkal kezdődik. Ezek segítenek mélyen bevésni a formát, egyúttal azt is tudatosítják, hogy melyek azok a részletek, amelyeket még sikerült eléggé alaposan megismerni, ezért további információkat kell szerezni róluk.
Ezt követően kezdődik a hiányzó információk összegyűjtése, ami olykor évekig is eltarthat. Hiszen fel kell keresni a hajó eredeti terveit őrző archívumokat, a gyári modelleket bemutató múzeumokat és fel kell kutatni a lehető legtöbb korabeli fényképet és kiadványt, amely hitelt érdemlő bemutatását adhatja a kérdéses részleteknek. A forrásként felhasznált dokumentumok – archív tervek, fotók és a hajóról készült gyári modellek - segítségével összegyűjtött információk alapján kezdődhet el aztán a rajzolás. Jól látható tehát, hogy számtalan forrás segít egy-egy apró részlet tisztázásában, míg elkészülhet egy-egy jellegrajz.
6. ábra: A digitális tervrajz készítése és forrásai a gyári tervrajzoktól és modellektől az archív fotókig (Dr. Balogh Tamás).
IV.) Hogyan készült animáció a digitális tervekből?
„Az elveszett óceánjárók titkai” c. dokumentumfilmes produkció Balogh Tamás bevonásakor az előgyártás szakaszában volt (ez a produkció tervezési szakasza azután, hogy a filmötlet „zöld lámpát” kapott, vagyis ez a főfotózás megkezdése előtti szakasz, amely általában a forgatókönyv-kezelést, az ütemezést, a szereplő-válogatást, a díszlettervezést és a pénzügyi tervezést foglalja magában). Így elegendő idő állt rendelkezésre Balogh Tamás számára ahhoz, hogy a 6 epizód mindegyikéhez megtervezhesse a látványvilágot és a bemutatni kívánt animációs elemeket.
Hamar világossá vált, hogy a gyártók nem érdekeltek három dimenziós modellek segítségével előállított CGI alkalmazásában, ezért a 2D animációk mellett döntöttek. Ehhez igazodva Balogh Tamás a műszakirajz-készítés analógiájára építette fel a teljes látványvilágot, amelyben az egyes hajók a milliméter-papír segédvonalait idéző, a háromdimenziós tér optikai illúzióját keltő rácshálós háttér elé kerültek. Minden hajóhoz három tervlapból álló tervkészlet készült, amely tartalmazta a hajók főnézeti rajzait, valamint a bordarajzát, illetve a kereszt- és a hosszmetszetét.
7. ábra: Digitális főnézeti tervrajzok és hosszmetszet a NORMANDIE óceánjáróról szóló epizódhoz (Dr. Balogh Tamás). További információk itt.
Ezek adták azt az alapot, amely aztán megmozdult az animáció során. Az animációs jelenetsorrendjét teljes egészében Dr. Balogh Tamás tervezte, aki az animációkat tartalmazó jelenetek forgatókönyvélt is írta. Ehhez a sorozat rendezői teljesen szabad kezet adtak, instrukcióikkal nem szorították szigorú keretek közé az alkotó folyamatot.
A forgatókönyvek elkészítését az egyes epizódokban bemutatott hajók történetének alapos elemzése, kiterjedt levéltári kutatómunka előzte meg, amely egyebek között az egyes hajók pusztulásával összefüggő hivatalos vizsgálatok eredeti jegyzőkönyveire is kiterjedt annak érdekében, hogy az animációkon egészen biztosan azt és úgy láthassák az érdeklődők, ami és ahogyan valójában történt.
8. ábra: A NORMANDIE pusztulását bemutató animáció a tűz kitörésének helyétől kezdve a fedélzeteken történő szétterjedésén át, a hajó oltásának szakaszait és az oltóvízzel történő aszimmetrikus elárasztás miatti felborulást bemutató jelenetekig kíséri végig a hajó agóniáját (Dr. Balogh Tamás).
A gyártás ebbe a munkafolyamatba egyáltalán nem szólt bele – csak a magyar csapat által elkészített animációk megtekintése után, a filmsorozat egyes epizódjaiba történő beépítés előtt tettek észrevételeket –, s az animációkat a felhasználás érdekében szükséges kisebb-nagyobb módosításokra vonatkozó igények jelzése mellett lényegében változtatások nélkül elfogadták.
Ez az animációk alapját jelentő kutatás, az animációs forgatókönyv és a tervek minőségének elismerése mellett elsősorban az animátorként közreműködő Gyurik Benett és a minőségbiztosítás munkáját lelkes állhatatossággal végző Könczöl Péter munkáját dícséri.
A sorozat első évadának 6 epizódját 2022 tavaszán kezdik vetíteni a History Channel brit adásában.
A közös munka végén Max Barber elismerő hangú referencia-levéllel ismerte el a munka minőségét, ami külön is visszaigazolta a projektben való részvétel menet közben is mindvégig átérzett örömét:
"Elveszett óceánjárók titkaiNagyon örültünk, hogy Tamás és csapata felvállalhatta a Sky-History részére forgatott 6 részes dokumentumfilm-sorozatunkhoz készített CGI grafikáink elkészítéséhez szükséges kutatás, tervezés és szállítás feladatát. Már elkezdtük a saját tervező munkát és fejlesztést, amikor találkoztam Tamásnak az elmúlt 100 évben épült óceánjárókról készített műszaki rajzaival, s lenyűgözött az általa készített ábrázolás részletessége és a hajózás történetének általa lefedett széles köre. Még jobban lenyűgözött bennünket, amikor felvettük a kapcsolatot, és rájöttünk, hogy Tamás és kollégái számtalan módon tudják renderelni és animálni ezeket a rajzokat. Csak a képzelet szabhatott határt – de Tamás hatalmas tudással teli agyára tekintettel tulajdonképpen még az sem!
A Tamás által végzett kutatás mélysége és a részletekre való odafigyelés valóban felülmúlta a várakozásainkat. Valószínűleg ő az egyik legtájékozottabb, legszorgalmasabb és leginkább hozzáértő szakértő a témában napjainkban. Mert szereti a témát.
Költségkeretünk és költekezésünk korlátai mindig is kihívást jelentettek, de vele együtt módokat és módszereket találtunk arra, hogy mégis életre keltsünk néhány lebilincselő és informatív szekvenciát, amellyel kulcsfontosságú információkat juttathatunk el a nézőhöz. A digitális fájlok mindig készen voltak, amikor szükségünk volt rájuk, és ő pontosan tartotta magát az ütemtervünkhöz.
Bárcsak több időt tölthettünk és több erőfeszítést tehettünk volna vele együtt ezen a sorozaton, illetve sorozatért, de remélem, hogy a jövőben más dokumentumfilmeken is együtt dolgozhatunk Tamással és csapatával.
Ő egy olyan tehetség, akit nem szabad elveszíteni, s az ő és csapata közreműködése nélkül a sorozatunk szegényebb lett volna.
Max Barber
kreatív igazgató"
Nagyszerű, ha tetszik a cikk és a benne megosztott képek. Ha érdeklik a szerző munkái, az Encyclopedia of Ocean Liners Fb-oldalán találhat további információkat a szerzőről és munkásságáról.A képek megosztása esetén, a bejegyzésben mindig tüntesse fel az alkotó nevét. Köszönöm!
-
Programajánló: itt a 110. TITANIC-hét!
2022. április 10-én, vasárnap lesz a Titanic indulásának 110. évfordulója (az április 10.-15. - a hajó indulása és elsüllyedése - közötti tengeri út az ún. "TITANIC-hét", amelyről világszerte rendszeresen megemlékeznek a hajózástörténeti szervezetek, méltó meghívottakkal, kiállításokkal és előadásokkal felidézve a történteket).
Erre tekintettel A TIT Hajózástörténeti, Modellező és Hagyományőrző Egyesület és az R.M.S. TITANIC Magyar Kutatócsoport - a Közlekedési Múzeummal és az Európa Cégcsoporttal közösen - nyilvános beszélgetést szervez az 1913-ban épült KOSSUTH lapátkerekes gőzhajó fedélzetén a Lánchíd Pesti hídfője déli oldalán.
A beszélgetésen jelen lesz Völgyi Péterné, Dr. Reich Márta, Dr. Lengyel Árpád unokája, s az R.M.S. TITANIC Magyar Kutatócsoport szakértő tagjai, így a beszélgetés tematikusan, a méltó helyszín és az előadók tekintetében is a világszerte több helyen megrendezésre kerülő TITANIC-heti megemlékezések sorába illeszkedik.
A helyszínen a beszélgetés ideje alatt megtekinthető a TIT Hajózástörténeti, Modellező és Hagyományőrző Egyesület két, a TITANIC-katasztrófa kultúrtörténetéről és Dr. Lengyel Árpádról szóló kiállítása.
A helyszín 30 látogató egyidejű befogadására alkalmas, de a múzeumhajó üzemeltetőivel egyeztetve az interneten keresztül is figyelemmel kísérhetik a beszélgetést az érdeklődők. A csatlakozáshoz szükséges linket az esemény facebook-oldalán kerül megosztásra.
A beszélgetés résztvevői közül az egyesületünk elnökével készült legutóbbi rádióbeszélgetést az érdeklődők meghallgathatják a Spirit Fm rádióban itt. A vasárnapi program alkalmával az ott áttekintett témák mellett még több érdekesség és még több egyedülálló előadó áll az érdeklődők rendelkezésére.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
-
AZ OLYMPIC-OSZTÁLYÚ ÓCEÁNJÁRÓK NEGYEDIK KÉMÉNYE
A sok kéménnyel épített óceánjáró hajókkal kapcsolatban elterjedt az a vélemény, hogy a régebbi időkben csak azért volt szükség sok kéményre, mert a korai kazánok gyenge hatásfoka ezt megkövetelte. Számos példa van azonban arra, hogy nagyszámú kéményt használnak jóval azután is, hogy a kazánok fejlődése miatt ez már nem volt feltétlenül szükséges. Jelen tanulmányban ezeket a példákat idézzük fel.
Bevezetés:A hajók sziluettjét évszázadokon keresztül a magas árbocok és a vitorlák rengetege határozta meg, egyben tette messziről felismerhetővé. Ahogy a gőzüzemű meghajtás és a nyomában feltámadó géphajózás egyre nagyobb teret hódított az óceánhajózásban, úgy tűntek el az árbocok és a vitorlák, s adták át helyüket fokozatosan a sűrű füstöt és kormot okádó, vagy éppen barátságos fehér gőzt eregető hajókéményeknek. Mígnem a sorban álló hosszú és nyurga, vagy éppen öblös és zömök kémények – miként az emberi arc legmarkánsabb és legkarakteresebb eleme az orr – a hatalmas személyszállító óceánjárók megkülönböztető jegyévé váltak.
A hajózás történetében összesen mindössze 14 db négykéményes óceánjáró épült, tévesen néha a GREAT EASTERN-t is ide sorolják, de az eredetileg ötkéményes volt, s csak kábelrakó korában alakították át négykéményessé. Közülük azonban távolról sem volt szüksége mindegyiknek ténylegesen négy kéményre… többek közt a White Star Line híres óceánjáró-triójának, az OLYMPIC-osztály hajóinak (OLYMPIC, TITANIC, GIGANTIC – későbbi nevén BRITANNIC II.) sem.
1. ábra: A hajózás története során különböző nemzetek hajózási társaságainál szolgált 14 négykéményes óceánjáró. (Készítette: Dr. Balogh Tamás).
2. és 3. ábra: Az első négykéményes hajók hadihajók voltak: a H.M.S. TERRIBLE (1845-1879) a legnagyobb gőzhajtású, fából készült lapátkerekes fregatt, amelyet a brit Királyi Haditengerészet, s a U.S.S. WAMPANOAG (1864-1885) csavaros gőzfregatt, amelyet az Egyesült Államok haditengerészete számára építettek. A WAMPANOAG-ot, a világ leggyorsabb fregattjaként a brit kikötők és kereskedelem elleni hadműveletekben való részvételre szánták (ez a típus később cirkálóként vált ismertté). A WAMPANOAG a kor leggyorsabb hajója volt 18 csomós sebességével. (Forrás: a TERRIBLE esetében itt, a WAMPANOAG esetében itt és itt.)
4., 5., 6., 7., 8. és 9. ábra: Az első négykéményes polgári hajók az ULSTER-osztályú, 14 csomós sebességű, vastestű lapátkerekes postagőzösök voltak - az ULSTER (1860) -1897), a MUNSTER (1860-1896), a LEINSTER (1860-1896), és a CONNAUGHT (1860-1897) - amelyeket a birkenheadi Laird's hajógyár épített a Dublini Városi Gőzhajózási Társaság számára, valamint a BEN-MY-CHREE (1875-1906), amelyet a Barrow Shipbuilding Co. épített az Isle of Man Steam Packet Co. számára.
10., 11. 12. ábra: A legelső négykéményes óceánjáró terve és gyári modellje 1890-ből. Robert Zimmermann, a skóciai Govanban, a Fairfield Shipbuildingand Engineering Company alkalmazásában álló német mérnök új tervet készített a GUION LINE számára a vállalat új rekorddöntő óceánjárójához. Stephen Barker Guion (1820-1885) azonban iejekorán meghalt. A pénzügyi szempontból éppen instabil társaság pedig átalakult, és megpróbált egy új hajót szerezni azután, hogy az addigi első számú hajóját, az OREGON-t eladták a CUNARD-nak. Az új építési szerződés azonban soha nem valósult meg. Zimmermann visszatért Németországba, és hét évvel később az első négykéményes óceánjáró már német lobogó alatt állt szolgálatba.
A jelen tanulmányban arra keresünk választ, hogy mi vette rá a tervezőket mégis ilyen – a hajó üzemeltethetősége szempontjából közömbös – alkatrészek használatára, s, hogy az álkéményekkel rendelkező hajókon, közülük is kifejezetten az OLYMPIC-osztály hajóin, valóban minden funkció nélküli, a tervezői vagy éppen a megrendelői önkény öncélú eredményei voltak-e ezek a kémények.
13. ábra: A GREAT EASTERN (1858-1890) kazánház- és kéményelrendezése. (Forrás: Kongresszusi Könyvtár.)
I.) A hajókémények gyakorlati és esztétikai jelentőségéről:
A gőzhajók kéményének elsődleges célja a kazánház(ak)ban elhelyezett kazán(ok)ból távozó füst (és füstgázok), a hő, valamint a felesleges gőz elvezetése. Ahogyan az óceánjárók mérete növekedett, egyre több kazánt használtak.
A kazánokat a XIX. század közepén még közvetlenül kötötték be a kéményekbe (egyszerű füstelvezető rendszer). A kazánok számának gyarapodásával azonban a füstgázok elvezetése egyre differenciáltabb műszaki megoldásokat követelt, hiszen a kémény alsó torkolatától távolabb elhelyezett kazánok égéstermék-elvezető csöveinek bekötésére is módot kellett találni (a korábbi megoldással – miszerint egy kéménybe az alatta álló egy-két, legfeljebb négy kazánt kötik be – fel kellett hagyni, hiszen a felső fedélzetre nem állíthattak korlátlan számú kéményt, ha az utasoknak is helyet kívántak biztosítani).
A problémát jól érzékelteti, hogy míg a GREAT EASTERN-nek, amely kerek 40 évig a világ legnagyobb hajója volt, s amely évtizedeken át alapvetően befolyásolta a tervezők gondolkodásmódját, csak 10 kazánja volt (kezdetben 5, majd a kazánok számának csökkentése után 4 kéménnyel), addig az OLYMPIC-osztály hajóira már hajónként 29 kazán jutott (3 kéménnyel)! A megoldandó műszaki feladat tehát lényegében az volt, hogy a kéményektől távolabb elhelyezett kazánok égéstermékét is elvezessék a kéményekig. Ennek során kerülni kellett az ún.: „vízszintes elhúzást”, ami a füstgázok áramlásának megrekedéséhez, a szellőzés leállásához, esetleg az égéstérbe való visszaáramlásához (ezzel az égés hatásfokának csökkenéséhez) vezetett volna.
A megoldást a kazánok XIX. század utolsó és a XX. század első évtizedére kialakult összetett füstelvezető rendszere (boiler exhaust assembly) jelentette. Ez a hajó mélyén elhelyezett kazánok és a felső fedélzeten álló kémények közötti két alapvető szerkezeti elemből állt: (1) a kazánok felső részén található égéstermék-elvezető nyílásokat a kéményekbe vezető függőleges füstaknák alsó torkolatával összekötő speciális alakú csatlakozó-elemekből, ún.: elszívó- vagy kazán-aknákból (ventillation shafts vagy boiler uptakes), és (2) a tulajdonképpeni függőleges kémény- vagy füstaknákból (funnel uptakes).
14. és 15. ábra: A GREAT EASTERN egyszerű- és az OLYMPIC összetett füstelvezető rendszere (kék: kazán, zöld: elszívó-, piros: füstakna). (Forrás: Science Museum és Bruce Beveridge).
A XIX. század végére az addig a gőzmozdonyokban is alkalmazott négyszögletes, hosszú, doboz-szerű ún.: lokomotív-kazánokat általánosan felváltották a hajók számára készült hengeres hajókazánok. Az elterjedt gyakorlat szerint ezekből egy kéménybe legfeljebb két sor (soronként 3-5 db) egy- vagy kétvégű, régiesen „kettős homlokú” (vagyis mindkét végén tüzelőállásokkal rendelkező, azaz kétfelől fűthető) kazánt kötöttek. A kazánok számától és a hajók méretétől függően ezzel a megoldással először a németek építettek négykéményes óceánjárót, amely a KAISER WILHELM der GROSSE (1897-1914) nevet kapta. Németországban típushajó lett (tulajdonosa, a Norddeutscher Lloyd hajótársaság a hajó tervei alapján, illetve azok továbbfejlesztésével további 3 hajót épített, de még a nagy rivális HAPAG – Hamburg-Amerikanische Paketafahrt Aktien-gesellschaft – is ennek a hajónak a terveit használta fel DEUTSCHLAND nevű gyorsgőzöse felépítéséhez).
16., 17. és 18. ábra: A KAISER WILHELM der GROSSE (és testvérhajója, a KRONPRINZ WILHELM), valamint a DEUTSCHLAND és a KAISER WILHELM der ZWEITE (és testvérhajója, a KRONZPRINZESSIN CECILIE) kazán- és kéményelrendezése. (Forrás: Dr. Balogh Tamás gyűjteménye.)
A német hajóknál azonban a kémények száma már egészen egyértelműen más szempontokhoz igazodott, nem a műszaki szükségszerűséghez. Esetükben ugyanis a korabeli gyakorlattól eltérően nem 2-2 sor egy- vagy kétvégű kazán volt a kéményekhez csatlakoztatva, hanem kevesebb!
1) A KAISER WILHELM der GROSSE (és testvére) esetében a 4-ből 3 kéményhez csupán 1-1 sor kétvégű kazán csatlakozott (csak az utolsó kéménybe kötöttek be 2 sor kazánt, de azok közül is az egyik sor csupán egyvégű kazánokból állt).
2) A DEUSCHLAND esetében pedig – bár már mind a 4 kéményhez 2-2 sor kazánt csatlakoztattak – az egyik sorban mindig csak egyvégű kazánok álltak.
3) Végül a KAISER WILHELM der ZWEITE (és testvérhajója) esetében a 4 kémény közül 1 alatt megint csak egyetlen sor kétvégű kazán állt, miközben a többi kémény alatti kazánsorok közül az egyik megint csak minden esetben egyvégű kazánokat tartalmazott.
Más szavakkal: Miközben akkoriban már lehetőség volt rá, hogy 1 kéménybe 2 sor kétvégű kazánt kössenek (soronként 3-5 kazánnal), a német hajókon mégis csak ennek a mennyiségnek a felét (legfeljebb a másfélszeresét) kötötték 1-1 kéménybe. Azaz a kazánok füstgáz-elvezetése – ha a kor technikai színvonala által biztosított valamennyi lehetőséget maximálisan kihasználják – kevesebb számú kéménnyel is megoldható lett volna! Ennek fényében felmerülhet a kérdés: vajon mi indokolta ezt a fajta kéményelrendezést? A válasz egyszerű: a reklám!
A XX. század első éveire az óceáni személyhajózás piaca jelentősen átalakult. Az Európából Amerikába tartó kivándorlók tömegeinek szállítására a XIX. század második felétől egyre több kis- és közepes méretű európai hajózási vállalkozás alakult. Jelenlétük kihívást jelentett a nagy nemzeti hajótársaságoknak, amennyiben sokkal több hajó állt rendszerbe, mint korábban, miközben – a kínálati piacon – egyre alacsonyabbak lettek a jegyárak. A talpon maradás érdekében a társaságok ugyanis egyre lejjebb szállították a tarifáikat, és irgalmatlanul megnyirbálták a díjszabást, hogy helyet biztosítsanak maguknak a versenyben. Így viszont sokszor még a hajóik fenntartási költségére elegendő bevételt sem termeltek, nemhogy osztalékot tudtak volna fizetni a részvényeseiknek.
Az elnyelés tipikus esetét egy amerikai pénzember, John Pierpoint Morgan ismerte fel, aki az Egyesült Államok transzóceáni forgalmat bonyolító hajótársaságainak egyesítésére 1871-ben a Pennsylvania Vasúttársaság és különböző bankok erőteljes pénzügyi támogatásával létrehozott Nemzetközi Hajózási Társaság (International Navigation Co.) átalakításával 1902-re részesedést szerzett a legnagyobb európai hajótársaságokban (többek között az angol White Star Line-ban is), s együttműködési – ma úgy mondanánk: piacfelosztási – megállapodást kötött a német HAPAG-gal és a Norddeutscher Lloyd-dal. Az ekkor megalakított Nemzetközi Kereskedelmi Tengerhajózási Társaság (International Mercantile Marine Co.) ettől kezdve erőteljesen racionalizálta a tagvállalatok hajóépítési programját, addig azonban szinte korlátlan és kíméletlen volt a verseny.
Ebben a helyzetben minden számított, amivel utasokat foghattak a vállalatok, s rábírhatták őket, hogy a rivális társaságok helyett inkább az ő hajóikat válasszák a transzatlanti átkeléshez. Mivel az 5-7 napig tartó hajóút még akkoriban is a legveszélyesebb utazási módok közé tartozott (az „eltűnt a tengeren” bejegyzés túlságosan is sok anyakönyvben szerepelt), a biztonság, a gyorsaság és az erő jelentette azt a néhány elsődleges szempontot, ami alapján az utasok válogattak. A német tervezők tehát hozzáláttak, hogy olyan hajókat tervezzenek, amelyek már a megjelenésükkel is biztonságot, gyorsaságot és erőt sugároznak. Amikor a német hajók valóban sorra el is nyerték a leggyorsabb atlanti átkelés díját – a kék szalagot – az utas-csalogató négy kémény brand-dé, a sebesség és a biztonság szimbólumává vált. Ezrét a hajózási társaságok mindent megtettek azért, hogy négykéményes óceánjárókat állíthassanak szolgálatba…
Na jó, de mégis mi mindent?
1) Például úgy tervezték – vagy tervezték át (a még tervezés szakaszában lévő) – hajóikat, hogy azok kazán-elrendezése mindenképpen négy kémény használatát tegye szükségessé (az eredetileg háromkéményesre tervezett LUSITANIA és MAURETANIA így lett négykéményes).
2) Vagy egyenesen hamis kéményeket építettek a hajóikra (mint az OLYMPIC-osztály esetében is) csak, hogy meglegyen a négy kémény, s ezzel az erőteljesség benyomását keltsék.
Ezzel együtt a versengő hajózási társaságok által használt négykéményes óceánjárók építése a KAISER WILHELM der GROSSE 1897-es felépítésétől az SS WINDSOR CATLE 1922-es felépítéséig nagyon rövid időszakot – mindössze 25 évet – fedett le. Ebben a negyedszázadban a nagyobb számú kémény alkalmazásának oka, bár bizonyos esetekben kétségtelenül szükséges volt, jobbára szimbolikus maradt.
19. ábra: A LUSITANIA (és testvérhajója, a MAURETANIA) az 1903. évi első előtervek szerint még három kéménnyel épült volna. (Forrás: wikihmong.com.)
A négy kémény jelentette presztízs (amely a XX. század elején szinte stílust és divatot teremtett) ereje azonban az első világháború után nem sokkal csökkenni kezdett, majd gyorsan meg is szűnt. A hajótársaságok flottáinak nagyobb zászlóshajói, beleértve az IMPERATOR-t, a NORMANDIE-t és a QUEEN MARY-t is, már csak három kéménnyel rendelkeztek (a kazánok méretének és teljesítményének növekedésével már sokszor szintén feleslegesen, hiszen ugyanakkora teljesítményt immár kevesebb kazánnal is elérhettek, vagyis kevesebb kéményre volt szükség). A hajóépítés hatékonyságának növekedése, s az utasok által használható szabad fedélzeti terek megőrzésének és lehető növelésének igénye így végül oda vezetett, hogy a második világháborút megelőző években épült óceánjárók – mint például a BREMEN és az EUROPA, a REX és a CONTE di SAVOIA, vagy a MAURETANIA (II.) és a QUEEN ELISABETH – már csak lejjebb két kéménnyel épült. A mai modern tengerjáró személyhajók pedig egységesen csak egy kéményt viselnek…
20. ábra: A LUSITANIA (és testvérhajója, a MAURETANIA) végleges kazán- és kéményelrendezése 1907-ből. (Forrás: Illustrated London News, Könczöl Péter gyűjteménye.)
II.) Az OLYMPIC-osztály álkéményei – avagy tényleg funkció nélküli-e egy „álkémény”?
Az OLYMPIC-osztály egységei eredetileg a White Star Line előttük felépített legutóbbi óceánjárói (a „Nagy Négyes” – az ADRIATIC, a BALTIC, a CEDRIC és a CELTIC) körvonalát idéző négy- esetleg háromárbocos óceánjárók lettek volna több részre tagolt felépítménnyel és csupán három (!) kéménnyel. A LUSITANIA és a MAURETANIA felépítését követő 1907 nyarán készült első terv-vázlatokat azonban csakhamar egy jóval nagyobb és elegánsabb négykéményes típushajó tervei váltották fel.. Az OLYMPIC és két másik testvére így végül négy, jól felismerhető, elegáns kéménnyel rendelkezett, amelyek közül az első három a kazánok égéstermékét vezette a szabadba.
21., 22. és 23. ábra: A BALTIC tervei (fent), az OLYPMIC-osztály terv-vázlata 1907-ből (középen) és a hajó nézeti rajza (lent). (Forrás: Wikimedia, The New York Times, 1908, március 15., Pinterest)
24., 25., 26. és 27. ábra: Az OLYMPIC kazán- és kéményelrendezése a hajó végleges tervein. (Forrás: Dr. Balogh Tamás gyűjteménye.)
28., 29. és 30. ábra: Az OLYMPIC-osztály számára készült – pókszerű – elszívó-aknák, amelyek a füstgázokat és a kormot továbbították a kéményekhez. A befejezés előtt álló masszív szerkezeti elemek mérete jól érzékelteti, hogy milyen nagy helyre volt szükségük a kazánok felett. (Forrás: Samuel Halpern, Parks Stephenson)
Az első három kéményhez csatlakozó 29 – óriási pókra emlékeztető – elszívó-akna állt rendelkezésre a füstelvezetés céljára. Az OLYMPIC-osztály negyedik (sokszor röviden csak „álkémény”-nek nevezett) kéményét ehhez képest a belső tervek átszellőztetéshez használták, vagyis a negyedik kémény a szellőzőrendszer része volt, amennyiben a gépházat kellett átszellőztetnie, illetve a konyha tűzhelyeiben és az első osztályú dohányzószalon kandallójában képződött égésterméket kellett elvezetnie.
Amikor az OLYPMIC kazánjait az 1920-as években szén- helyett olajtüzelésűvé alakították át, egy ventillátort építettek a negyedik kéménybe, amelynek az olajtartályokban képződött gyúlékony gázokat kellett elszívnia. A kéményben elhelyezett szerelvények és berendezések megközelíthetőségéről és karbantartásáról a kémény belsejébe épített létrák segítségével gondoskodtak, ezekkel segítve a gépészeket a gépek tisztításában, vagy éppen karbantartásban.
Az elliptikus keresztmetszetű kémények átmérője 24 láb, 6 hüvelyk, illetve 19 láb, magasságuk a csónakfedélzettől 70 láb, a vízvonaltól 150 láb, dőlésszögük pedig 11 fok volt. Mindegyik kéményt oldalanként hat-hat kötéllel betekert acélsodrony tartotta, amelyeket a feketére festett kéménygallérok megerősített alsó részén elhelyezett fülekhez rögzítettek. Magát a kéményt a szokásos White Star Line világos barnássárga színére festették, eltekintve a felső egynegyedet, amelyet feketére festettek, hogy eltakarják a korom okozta elszíneződéseket a kéménygalléron.
31., 32. és 33. ábra: A TITANIC kéményelrendezése és a negyedik kémény az eredeti terveken. (Forrás: Daily Mail, The Hitory Blog.)
34. ábra: Az OLYMPIC-osztály álkéményét nem csak esztétikai okokból építették. A hátsó kémény a következő funkciókat töltötte be: 1) szellőzőként szolgált a hajó kórterme számára, 2) friss levegőt juttatott a hajó gépházába, 3) valamint az 1. és 2. osztályú konyhába, 4) ezen kívül kéményként szolgált az I. osztályú dohányzó kandallójához. (Forrás: Illustrated London News.)
35., 36., 37., 38., 39., 40., és 41. ábra: Az előző oldalon fent az OLYMPIC-osztályú hajók első három, középen pedig a negyedik kéménye látható. Az alsó három kép pedig az OLYMPIC negyedik kéményének tetejéről készült a húszas években.
III.) Épültek-e más hajók is álkéményekkel?
Hogyne! Nem is egy! Ahogy a tanulmány bevezetője is említi, már a 14négykéményes mindegyikének sem lett volna szüksége négy kéményre! Sőt! A 14 hajó közül csupán 11-nek volt ténylegesen szüksége arra, hogy kazánjainak égéstermékét négy kémény vezesse a szabadba.
Ezzel együtt a White Star Line három OLYMPIC-osztályú hajója számára készült álkémény sokáig vita tárgyát képezte. A német Hajóépítési Műszaki Társaság (Schiffsbautechnische Gesellschaft) 1901-1930 közötti működését taglaló német honlapon például az OLYMPIC-osztály negyedik, álkéményéről 1917-ben (!) folytatott esztétikai természetű viták nyomára bukkanhatunk.
Hogy a német polgári és haditengerészeti hajóépítő mérnököknek ez a neves társasága a lassanként egyre felismerhetőbben vesztésre álló háború harmadik évében miért tartotta fontosnak ezt a témát, s az IMPERATOR-osztály első két egységének a felépítését követően miért találkozott még mindig heves ellenállással a negyedik kéményről való lemondás az rejtély. (Mindenesetre ebből is látható Albert Ballin korát meghaladó zsenije.)
Az 1917-ben folytatott vitára emlékező leírás fordítása a következő:
"Prof. Lienau [a Danzig-i - ma Gdansk, Lengyelország - porosz Királyi Műszaki Főiskola tanára] az Olympic / Titanic negyedik kéményéről tartott előadást, amely csak egy álkémény volt, majd megvitatták egy másik, három kéményes gyorsgőzősre vonatkozó javaslatát, amelyet azonban a többiek határozottan elleneztek."
42. kép: Otto Lienau ábrázolása (Forrás: Otto Lienau: Schiffbau als Kunst, in.: Jahrbuch der Schiffbautechnischen Gesellschaft, 1918. 328. o., Dr. Balogh Tamás gyűjteménye).
Az említett 11 valódi négykéményes óceánjáró gőzhajóból is azonban 7 hajó (a német Norddeutscher Lloyd KAISER-osztálya, a KAISER WILHELM der GROSSE, a KRONPRINZ WILHELM, a KAISER WILHELM II. és a KRONPRINZESSIN CECILIE, a német HAPAG DEUTSCHLAND, valamint a Union-Castle Line ARUNDEL CASTLE és WINDSOR CASTLE nevű óceánjárói) csak azért rendelkezett négy kéménnyel, mert – bár kettő is elegendő lett volna a számukra – megváltoztatták a terveiket. S a valójában két kazánházban működő kazánok közös füstaknáit kettéválasztották, így a kazánházanként egy-egy kémény helyett kazánházanként két-két kéményt kaptak, vagyis esetükben mesterségesen, nem pedig a műszaki szükségszerűség miatt jött létre a négy kémény.
43. és 44. ábra: A WINDSOR CASTLE óceánjáró eredeti állapotában és az átépítését követően. Nem volt szükség négy kéményre! (Forrás: Wikipedia.)
A 11-ből további 2 hajó (a brit Cunard Line LUSITANIA és MAURETANIA nevű hajói) esetében pedig eredetileg ugyanúgy három kéményt terveztek csak, mint ahogyan az OLYMPIC-osztály első tervein sem számoltak többel, s csak a német négykéményes gyorsgőzösök sikere hatására – tehát kizárólag reklám-okokból – döntöttek úgy, hogy megváltoztatják a hajók terveit és négykéményes óceánjárókat rendelnek. Mindent egybevéve tehát a 14 hajóból csak 2-nek volt ténylegesen és vitathatatlanul – már a tervezés legelső fázisától kezdve – négy kéménye: a Cunard Line AQUITANIA és a Compaigne Générale Transatlantique (a továbbiakban röviden: Transat) FRANCE (II.) nevű óceánjárójának.
45. és 46. ábra: Az egyetlen valódi négykéményesek: az AQUITANIA (fent) és a FRANCE (II.) hosszmetszete (lent). (Forrás: Dr. Balogh Tamás gyűjteménye.)
Az OLYMPIC-osztály hajói ráadásul nemcsak a négykéményes kortársaik között nem bizonyultak egyedülállónak az álkémények használata terén: a híres német Ballin-triónak, vagyis az IMPERATOR-osztály hajóinak szintén hamis volt az utolsó kéménye. Akárcsak a dél-atlanti járatokat üzemeltető Hamburg-Süd Line CAP POLONIO és CAP TRAFFALGAR nevű hajóinak, a Peninsular and Orient (röviden a P&O) STRATHNAVER, a Compaigne Générale Transatlantique ILE de FRANCE és NORMANDIE nevű óceánjárójának, a Canadian Pacific Line EMPRESS of BRITAIN, vagy a WSL BRITANNIC (III.), és a US Lines AMERICA nevű hajójának, s még folytathatnánk (pl.: a Cunard Line 1950-es években (!) épült kétkéményes testvérhajói, az ANDRIA és az ALSATIA első kéménye is álkémény volt, vagyis még akkor – a formatervezés forradalma, a konstruktivizmus és a funkcionalizmus, után – is úgy gondolták, hogy többnek látszani jobb).
47. ábra: Az IMPERATOR-osztály hajóin az utolsó kémény – bár a hajók „csak” három kéménnyel épültek – szintén álkémény volt. (Forrás: Dr. Balogh Tamás gyűjteménye.)
48. ábra: S, amikor már két kémény is sok: az AMERIKA és álkéménye (ezúttal az első). (Forrás: Dr. Balogh Tamás gyűjteménye.)
49. és 50. ábra: A BRITANNIC (III.) fent és testvére (az eredetileg szintén kétkéményes, de a második világháborúban az elülső álkémény eltávolításával egykéményessé alakított) GEORGIC. (Forrás: Wikipedia.)
A látszat – a biztonságot sugalló nagyság és sebesség illúziója – érdekében tehát meglehetősen sokáig bevett dolognak számított anyagot és költséget nem kímélve, műszaki okokból teljesen felesleges (pusztán a design-t szolgáló, azaz tisztán optikai) alkatrészek használata.
Ezek közül talán az egyik legrendhagyóbbat emeljük ki: a NORMANDIE harmadik kéményét, amely azért mégsem volt teljesen funkció nélküli díszlet: rekreációs célú pihenő-szobákat, színházat és az utasok kutyáinak kenneljét helyezték el benne. A kutyakarám egy rozsdamentes acélrudakkal körülvett hely volt, amelynek a közepén egy ovális térben ivókút állt az állatok rendelkezésére. A kennelek gőz-fűtésű, szellőztethető helyiségek voltak, amelyekben naponta friss alom és szalma várta az állatokat. A kutyák megengedett napi testmozgásáról a felső fedélzeten gondoskodtak. Természetesen mentőeszközökről is gondoskodtak a kutyák számára kölyök-, nagy- és közepes méretben, a speciális napi menüt pedig francia nyelven nyomtatták ki (ebben különféle csontokat, leveseket, kekszeket és zöldséget ajánlottak). Szükség esetén külön állatorvos is a rendelkezésre állt a fedélzetén.
51. ábra: Kutyakarám a NORMANDIE harmadik - ál - kéménye belsejében (Forrás: Popular Mechanics, 1939. augusztus).
IV. Kémények bűvöletében:
A GREAT EASTERN tervezője, a francia származású brit mérnök zseni, Isambard Kingdom Brunnel egy alkalommal úgy válaszolt a hatalmas hajóját gúnyolók vádjaira (miszerint egy ekkora hajó építése gazdaságtalan és felesleges), hogy „a nagyobb jobb”. 40 évig nem bizonyosodott be, de ma már tudjuk: igaza volt (hajói nem öncélúan törtek a legnagyobb tengeri gőzhajó címére, hanem azért voltak olyan hatalmasak, hogy a feltöltés nélküli óceáni átkeléshez szükséges mennyiségű szenet a fedélzetükre vehessék, ha pedig a széntároló kapacitás miatt már eleve nagynak kellett lenniük, útjaik jövedelmezőségének biztosítására egyúttal sok utas számára is helyet kellett biztosítani rajtuk). A nagy méret nem mellesleg együtt járt a stabilitással, a tengerállósággal, ami nem kis értéket képviselt a biztonságos átkelésre vágyó utasok szemében (még akkor is, ha – amint az köztudomású – minden pionírnak nehéz dolga van, így Brunnel hatalmas és minden előzmény nélküli óceánjáróinak a kezelése sem volt egyszerű feladat, s a szükségszerűen képzetlen legénység bizony sok balesetet okozott). Mégis, a Brunnel-t követni próbáló tehetséges vagy éppen tehetségtelen mérnökök által életre hívott „méretmánia” a mai napig tart. Ennek érdekes oldalhajtása volt a sokkéményes óceánjárók – mint a biztonság, a gyorsaság és az erő megtestesítői – iránti vonzalom, amely kezdetben a négykéményesek építésében öltött testet, ám olyan esetről is tudunk, amikor a tervezők még ennél is több kémény beépítésének gondolatával kacérkodtak… Az alábbiakban ennek a furcsa méretmániának a megnyilvánulásai láthatók (három meg nem valósult – részben eleve tréfának szánt – óceánjáró-terv bemutatásával):
Az első négykéményesek (a KAISER WILHELM der GROSSE és testvére, a KRONPRINZ WILHELM, valamint a rivális DEUTSCHLAND) sikere új, nagyobb és gyorsabb hajók építésére sarkallta a négykéményeseket „feltaláló” Norddeutscher Lloyd hajótársaságot. A vállalat megrendelésére ekkor, 1900-ban, több tervező készített terv-javaslatot az új hajók (a későbbi KAISER WILHELM II. és testvére, a KRONPRINZESSIN CECILIE) számára. Jochann Schütte projektje a KAISER-osztály folytatására kiemelkedett a többi közül, amennyiben a korábbi négy helyett immár öt (!) kéményt állított volna a hajó felső fedélzetére. Tervei más tekintetben nem tartalmaztak alapvető újdonságot, csak annyiban, hogy a német mérnök – talán az akkoriban fellendülő, és a közvéleményt is élénken foglalkoztató hadihajógyártás iránti univerzális érdeklődés és a körülötte összpontosuló hazafias érzelmek hatására – a hadihajók, egészen pontosan a cirkálók tatkiképzését kölcsönözte hajójának. Mindez azért különösen figyelemre méltó, mert az ún.: cirkáló-far csak mintegy tíz év múlva kezdett elterjedni a személyszállító óceánjárókon, általános ismertségre azonban csak a harmincas években tett szert, a legnagyobb cirkálófarú rekorderhajó, a QUEEN MARY utasszállító óceánjáró sikere nyomán.
52. ábra: Jochann Schütte koncepció-rajza a KAISER WILHELM II. óceánjáróhoz 1902-ben. (Forrás: Pinterest.)
A második soha meg nem valósult terv Amerikából származik, alig néhány hónappal korábbról, mint ahogy az első világháborút elvesztő Németország óceánjáróit a győztesek elkobozták. Az USA a KAISER-osztály megmaradt hajóit és a Ballin-trióból a VATERLAND-ot kapta, így saját óceánjáró-építési programjukat törölték. A négy hajó a CONSTITUTION, az INDEPENDENCE, a COLUMBIA és a LIBERTY nevet kapta volna. Szolgálatba állításukat 1920-ra tervezték, s az 1940-es évek közepéig kívánták üzemben tartani őket. Bár az eredeti elképzelések szerint William Francis Gibbs, az akkor 30 éves tehetséges hajóépítő mérnök, a világ legnagyobb óceánjáróit készült megtervezni, a hajók külső megjelenése nem sok egyéni vonást mutatott: a hajótest a LUSITANIA-osztályt, a felépítmény az OLYMPIC-osztályt, a kémények pedig a KAISER-osztályt idézték.
53. ábra: William Francis Gibbs koncepció-rajza az INDEPENDENCE óceánjáróhoz 1915-ben. (Forrás: The New York Times, 1919. augusztus 3.)
A háborús jóvátétel miatt az amerikaiaknak végül egészen 1940-ig – az AMERICA felépítéséig – nem volt szüksége arra, hogy önállóan építsenek óceánjárót. Ennek a helyzetnek a fonákságát jól kiemeli, egyben görbe tükröt tart az autó-bolond amerikaiak elé a harmadik példa, ami nem más, mint egy karikatúra, amelyet a húszas években egy német fotográfus készített április 1-re szánt tréfa gyanánt. A németektől elkobzott VATERLAND (amerikai tulajdonban LEVIATHAN) képének felhasználásával egy tízkéményes óceánjáró – a képzeletbeli PRESIDENT ROOSEVELT – fotómontázsát állította elő, utalásként az amerikaiak hatalmas méretek iránti rajongására.
54. ábra: a német karikatúra-fotó (Forrás: Rick Spilman).
V. Források:
http://magnificenttitanic.tumblr.com/page/32
http://www.copperas.com/titanic/boiler.htm
http://www.titanic-theshipmagnificent.com/synopsis/chapter15/
http://de.academic.ru/dic.nsf/technik/19532/Schiffskessel
http://www.sterling.rmplc.co.uk/visions/pwrtr.html
http://www.oshermaps.org/search/zoom.php?no=2001046.0003#img2
http://wesworld.jk-clan.de/thread.php?postid=102467
https://fbcdn-sphotos-b-a.akamaihd.net/hphotos-ak-prn2/1377371_741929022491100_634000637_n.jpgNagyszerű, ha tetszik a cikk és a benne megosztott képek. Ha érdeklik a szerző munkái, az Encyclopedia of Ocean Liners Fb-oldalán találhat további információkat a szerzőről és munkásságáról.
A képek megosztása esetén, a bejegyzésben mindig tüntesse fel az alkotó nevét. Köszönöm!
-
Fourth funnel of OLYMPIC-class liners
With regard to ocean liners built with many funnels, it is widely believed that in older times many funnels were needed only because the poor efficiency of early boilers required this. However, there are many examples of large numbers of funnels being used even after they were no longer absolutely necessary due to the development of boilers. In the present study, we recall these examples.
Introduction:The silhouette of the ships has been defined for centuries by a plethora of high masts and sails, making it recognizable from afar. As steam propulsion gained more and more ground in ocean-going shipping, the masts and sails disappeared and were gradually replaced by ships that were emitting dense smoke and soot, or just friendly white steam. Finally the thin and tall, or even thick and squat funnels, which lined up on upper deck of the huge passenger liners, had became characteristic hallmarks, just on the same way as the most striking element of the human face is the nose.
A total of only 14 four-funnelled ocean liners have been built in the history of shipping, although the GREAT EASTERN is sometimes listed here, but it was originally a five-stacker and was only converted to a four-funnelled in cable-laying period of it's service time. However, each of them did not really need four funnels, including the White Star Line's famous OLYMPIC-class trio (OLYMPIC, TITANIC, GIGANTIC - later BRITANNIC II).
Fig. 1.: That 14 four-funnel ocean liners which served in shipping companies of different nations through the maritime history. (created by Dr. Tamás Balogh).
Fig. 2. and 3.: First four-funnelled ships were warships: the H.M.S. TERRIBLE (1845-1879) the largest steam-powered wooden paddle wheel frigate built for the Royal Navy, and the U.S.S. WAMPANOAG (1864-1885), a screw frigatedesigned to be the fastest in the world, were intended for use in hit-and-run operations against British ports and commerce in the event of war (this type of warships widely known as cruisers later). The WAMPANOAG was a speed-recorder of the age with it's18 knots. (Source: to the TERRIBLE here, to the WAMPANOAG here and here.)
Fig. 4., 5., 6., 7., 8. and 9.: First four-funnelled civilian ships were was the iron paddle-steamers of the ULSTER-class which performed at a speed of 14 knots - ULSTER (1860-1897), MUNSTER (1860-1896), LEINSTER (1860-1896), CONNAUGHT (1860-1897) - built by the Laird's ship builders of Birkenhead for the City of Dublin Steam Pocket Co., and the BEN-MY-CHREE (1875-1906) built by Barrow Shipbuilding Co. for Isle of Man Steam Packet Company.
Fig. 10., 11. and 12.: Plan and builder's model of the very first four-funnelled ocean liner from 1890. A German engineer employed by Fairfield Shipbuildingand Engineering Company, in Govan, Scotland, Robert Zimmermann, made for GUION LINE a new design for their new record breaker. Stephen Barker Guion (1820–1885) has died, and the then financial instable line, transformed into an incorporation, tried to get a new record vessel after OREGON went back to the builder, who sold it to CUNARD. The newbuild contract never materialized. Zimmermann went back to Germany and seven years later the first four-funnelled ocean liner came into service under German flag.
In the present study, we are looking for an answer to what has led designers to use such components, which are indifferent to the ship's operability, and that ships with dummy funnels, especially those in the OLYMPIC-class, were really only self-serving results of designer's or customer's arbitrary, without any rationate and practical function?Fig. 13.: Boiler room and fuunnel-arrangement of the famous GREAT EASTERN 1858-1890 (Source: Library of Congress).
I.) On the practical and aesthetic significance of funnels:
The primary purpose of funnel(s) on steamships is to remove smoke (and smoke gases), heat and excess steam from the boiler(s) located down, in the boiler room(s). As the size of ocean liners increased, more and more boilers were used.
The boilers were connected directly to the funnels in the middle of the 19th century. It was the so-called simple smoke-exhausting system. However, as the number of boilers increased, smoke-gas exhausting required more and more differentiated technical solutions, since it was also necessary to find a way to connect the flue pipes of those boilers which were located further from the funnel uptakes (had to abandon those previous solution, according to which 1-2, or maximum 4 boilers standing under a certain funnel are connected into the same funnel uptake, since an unlimited number of funnels could not be placed on the upper deck, if passengers should have accommodated too).
The problem is well illustrated by the fact that the GREAT EASTERN (which was the largest ship in the world for 40 years, and had fundamentally influenced the mindset of designers for decades), had only 10 boilers initially with 5, then (after reducing the number of boilers) with 4 functioning funnels, but the ships of the OLYMPIC-class had 29 boilers per ship with 3 funnels! The technical task to be solved was therefore to divert the combustion products of the boilers located further away from the funnel-uptakes to the funnels as well. In doing so, the horizontal sections had to be avoided, which would have led to a stagnation of the flow of flue gases, a cessation of ventilation, and possibly a return to the combustion chamber (thus reducing the efficiency of the combustion).
The solution was the development of a complex boiler exhaust assembly system for boilers in the last decade of the 19th and the first of the 20th century. This is consisted of two basic structural elements, between the boilers in the bottom of the vessel and the funnels on the upper deck: (1) special-shaped ventillation shafts (or boiler uptakes) which connect gas exit flanges on the upper part of boilers with the lower part of the funnel uptakes, and (2) the actual vertical funnel -or smoke shafts (i.e. funnel uptakes).
Figs. 14. and 15.: GREAT EASTERN’s simple and OLYMPI’s complex boiler exhaust assembly system (blue: boiler, green: boiler uptakes, red: funnel uptakes). (Source: Science Museum and Bruce Beveridge)
By the end of the 19th century, the long rectangular, box-shaped (so-called locomotive) boilers used in steam locomotives had been replaced by cylindrical boilers for ships. According to the widespread practice, a maximum of two rows of single- or double-ended boilers (which had fireplaces at both ends, ie heated from both sides) were connected to one funnel with 3-5 boilers per row. Depending on the number of boilers and the size of the ships, this solution was first used by the Germans to build a four-funnelled ocean liner, which was named KAISER WILHELM der GROSSE (1897-1914). In Germany, it became model of an ocean liner-series (owned by Norddeutscher Lloyd, which built 3 or more ships based on it's plans, but even the great rival HAPAG - Hamburg-Amerikanische Paketafahrt Aktiengesellschaft - used the plans of this ship to build a fast steamer called DEUTSCHLAND).
Figs. 16., 17. and 18.: Boiler- and funnel-arrrangement of KAISER WILHELM der GROSSE, its sister ship, KRONPRINZ WILHELM (above) and DEUTSCHLAND (middle) and KAISER WILHELM II and its sister ship, KRONZPRINZESSIN CECILIE (below). (Source: Collection of Dr. Tamás Balogh.)
In the case of German ships, however, the number of funnels has clearly been adapted to aspects other than technical necessity. In their case, unlike the practice of the time, there were not 2-2 rows of single- or double-ended boilers connected to the funnels, but fewer!
1) In the case of KAISER WILHELM der GROSSE (and its sister ship), only 1-1 rows of double-ended boilers were connected to 3 of the 4 funnels (2 rows of boilers were connected only to the last last funnel, but into one of these rows only single-ended boilers installed).
2) In the case of DEUSCHLAND, although 2-2 rows of boilers were already connected to all 4 funnels, there was always only single-ended boilers in one row.
3) Finally, in the case of KAISER WILHELM II (and its sister ship), there was again only one row of double-ended boilers under 1 of the 4 funnels, while in one of each rows of boilers under the other funnels contained only single-ended boilers.
In other words, while it was already possible at that time to connect 2 rows of double-ended boilers to 1 funnel (with 3-5 boilers per row), only half of this amount (up to one and a half times) was connected to 1-1 funnels on German ships. That is, the flue gas extraction of the boilers - if all the possibilities provided by the technical standards of the age were used to the maximum - could have been solved with fewer funnels! In light of this, the question may arise: what justified this type of funnel-arrangement? The answer is simple: advertising!
By the first years of the 20th century, the market for transoceanic passenger taffic had changed significantly. The transport of masses of emigrants from Europe to America from the second half of the 19th century onwards, more and more small and medium-sized European shipping companies were set up. Their presence was a challenge for the large national shipping companies, regarding they ordered far more ships than ever before, while - in the supply market - ticket prices were falling consequently. In order to stay afloat, companies have been lowering their prices and relentlessly cutting tariffs to secure a place in the competition. Thus, in many cases, they did not even generate enough revenue for the maintainance costs of their ships, let alone pay dividends to their shareholders.
A typical case of absorption was recognized by a U.S. financier, John Pierpoint Morgan, who – with the transformation of the International Navigation Co., established in 1871 to merge U.S. transatlantic shipping companies with strong financial support from the Pennsylvania Railroad Company and various banks – acquired shares in the largest European shipping companies (including the English White Star Line) by 1902, and has entered into a co-operation agreement (we would now say a market-sharing agreement) with the German HAPAG and Norddeutscher Lloyd. The International Mercantile Marine Co., which was formed at this time, has since then rationalized the shipbuilding programs of its member companies, but until that the competition was almost unrestricted and ruthless.
In this situation, all that mattered was for the companies to catch passengers and persuade them to choose their ships for the transatlantic crossing rather than ships of the rival companies. As the 5-7 day voyage was still one of the most dangerous modes of travel at the time (the entry "disappeared at sea" was in too many registers), safety, speed and strength were those primary considerations for the passengers for their decisions. So the German designers set out to design ships that, with their appearance, suggest safety, speed and strength. When German ships actually won one by one the award for fastest Atlantic crossing - the famous Blue Ribbon - four funnel, which originally was just a marketing trick, became a brand and a symbol of speed and safety. Therefore, shipping companies have made every effort in order to be able to put four-funelled ocean-liners into service…
All right, but exactly what?
1) For example, they designed – or redesigned – their ships (which were still in the design phase) on that way, so that their boiler-arrangement will be as such that 4 funnels must be built in all conditions (the LUSITANIA and MAURETANIA, which originally designed as three-stacker, thus became four).
2) Or they built dummy funnels on their ships (as in the case of the OLYMPIC-class) simply just to have four funnels, in order to gave the impression of strength with them, by making their ship’ appearance more impressive.
Nevertheless the construction of the four-funnelled oceanliners used by competing shipping companies covered a very short period of time, only 25 years from the construction of the KAISER WILHELM der GROSSE in 1897 to the construction of the SS WINDSOR CATLE in 1922. In this quarter of a century, the reason for the use of a larger number of funnels, although in some cases undoubtedly necessary, remained largely symbolic.
Fig. 19.: The LUSITANIA (and its sister ship, the MAURETANIA) would have been built with three funnels according to the first plans in 1903. (Source: wikihmong.com)
However, the power and the prestige of the four funnels (which almost created style and fashion at the beginning of the 20th century) began to decline shortly after the First World War and then quickly disappeared. The flagships of the fleets of the large shipping companies, including the IMPERATOR, NORMANDIE and QUEEN MARY, had only three funnels (and often almost even that was unnecessary, since the size and performance of the boilers increased, so the same performance could be achieved with fewer boilers and funnels). The increase in the efficiency of shipbuilding, and the need to preserve (and possibly increase) the space available to passengers, has eventually led to the fact that oceanliners built in the years before the Second World War were only built with a maximum of two funnels, like in case of the BREMEN and EUROPA, the REX and CONTE di SAVOIA, and the MAURETANIA (II.) and QUEEN ELISABETH. And today's modern passenger ships carry only a single stack uniformly…
Fig. 20.: Final boiler- and funnel-arrangement of the LUSITANIA (and its sister ship, the MAURETANIA) from 1907. (Source: Illustrated London News, Courtesy of Péter Könczöl.)II.) OLYMPIC-class dummy funnels - is a "dummy" funnel really disfunctional?
Units of the OLYMPIC class originally evoking the outline of the latest ocean liners built before them for the White Star Line (i.e. the "Big Four" - ADRIATIC, BALTIC, CEDRIC and CELTIC), as they would have been four- or three-masted ocean liners, with a superstructure split into several parts and only three (!) funnels. However, according to the first preliminary design which made after the construction of LUSITANIA and MAURETANIA in the summer of 1907, were soon replaced by the designs of a much larger and more elegant four-funnelled ship, he led the combustion products of the boilers to the open air. The R.M.S. OLYMPIC and its two sisterships thus eventually had four recognizable, elegant funnels, the first three of which led the combustion flue of the boilers to the open air.
Figs. 21., 22. and 23.: Plans of the R.M.S. BALTIC (above), first sketches of the OLYPMIC from 1907 (middle) and view of the ship (below). (Source: Wikimedia, The New York Times, March, 15.1908, Pinterest).
Figs. 24., 25., 26. and 27.: Boiler and funnel arrangement of the OLYMPIC on the final plans of the ship. (Source: Dr. Tamás Balogh.)
Figs. 28., 29. and 30.: Spider-like boiler uptakes for the OLYMPIC-class that conveyed flue gases and soot to the funnel uptakes. The size of these structures that are about to be completed is a good indication of how much space they needed over the boilers (Source: Samuel Halpern, Parks Stephenson).
A boiler uptakes of 29 shafts, reminiscent of a giant spider, connected to the first three funnels was available for smoke extraction. In contrast, the fourth funnel in the OLYMPIC class (often referred to briefly as a “dummy” funnel) was used for ventilation, ie the fourth funnel was part of the ventilation system, namely it had to be used for the ventilation for the engine room and had to drain the combustion products from the fireplace of the first class smoking room.
When OLYPMIC's boilers were converted to burn oil instead of coal in the 1920s, a fan was built into the fourth funnel to extract the flammable gases formed in the oil tanks. The fittings and equipment in the funnel were accessible and maintained by means of ladders built inside the funnel, which help for mechanics in cleaning or even in maintainance.
The elliptical cross-section funnels were 24 feet, 6 inches, and 19 feet in diameter, height were 70 feet from the boat deck, 150 feet from the waterline, and had an angle of 11 degrees. Each funnel was held by six-six steel wire (wrapped with rope) from each side, which were attached to rims placed on the reinforced lower part of the black-painted funnel collars. The funnel itself was painted buff, the usual White Star Line livery, except for the top quarter, which was painted black to mask the discoloration caused by soot on the funnel collar.
Figs. 31., 32. and 33.: TITANIC funnel-arrangement and fourth funnel on the ship's plans (Source: Daily Mail, The Hitory Blog).Fig. 34.: The dummy funnel of the OLYMPIC-class did not determined by aesthetics only. The rear funnel served the following functions: 1) ventilated air to/from the ship’s medical compartment, 2) ventilated air to/from the ship’s engine room, 3) ventilated air to/from the 1st and 2nd Class kitchens, 4) and was a chimney for the 1st Class smoking room fireplace. (Source Illustrated London News)
Figs. 35., 36., 37., 38., 39., 40., and 41.: Above the first three funnels of the OLYMPIC-class liners and the fourth funnel in the middle. The bottom three images were taken from the top of the fourth funnel of the OLYMPIC in the 1920s.
III.) Were other ships built with dummy funnels?
That's right! Even not one! As mentioned in the introduction to the study, not all of the 14 four-funnelled liners would have needed four funnels! In fact of the 14 ships, only 11 actually needed four funnels to discharge the combustion products from their boilers.
At the same time, dummy funnels for the White Star Line’s three OLYMPIC-class ships has long been the subject of debate. The German website on the work of the German Shipbuilding Technical Society (Schiffsbautechnische Gesellschaft) from 1901 to 1930, for example, traces the aesthetic debate of the fourth dummy funnel of the OLYMPIC class in 1917 (!).
Why this renowned society of German civil and naval shipbuilding engineers considered this topic important in the third year of the war, and why the abandonment of the fourth funnel still met with fierce resistance after the construction of the first two ships of the three-funnelled IMPERATOR-class, is a mystery.
The translation of the description commemorating the 1917 debate is as follows:
"Prof. Lienau [professor at the Royal Prussian Technical College in Danzig, today Gdansk, Poland], gave a lecture on the fourth funnel of the Olympic / Titanic, which was only a dummy funnel, and then discussed his proposal for another three-funnelled fast steamer, which others strongly opposed it."
Fig. 42.: Otto Lienau's demonstration (Source: Otto Lienau: Schiffbau als Kunst, in.: Jahrbuch der Schiffbautechnischen Gesellschaft, 1918. 328. o., collection of Dr. Tamás Balogh).
However, out of the 11 real four-funnelled ocean-going steamers mentioned, 7 (the 4 KAISER-class ships of the German Norddeutscher Lloyd, the DEUTCHLAND of the German HAPAG Line, the ARUNDEL CASTLE and WINDSOR CASTLE of the british Union-Castle Line) only had four funnels just because their plans had been modified such a way, although two funnels would have been enough for them. Funnels that originally served for boilers that actually operate in two boiler rooms were separated per boilers, so instead of one funnel per boiler room they received two funnels (one per boiler), that is, in their case, artificially (not because of technical necessity) four funnels were created.
Figs. 43. and 44.: WINDSOR CASTLE ocean liner in its original condition and after reconstruction. There was no need for four funnels! (Source: Wikipedia)
2 ships out of 11 (the LUSITANIA and MAURETANIA of the British Cunard Line), only three funnels were originally designed in the same way as the first plans of the OLYMPIC-class, and only due to the success of the German four-stackers - so only for advertising reasons - they decided to change the plans and order four-funnelled ocean liners. All in all, therefore, only 2 of the 14 vessels actually and indisputably had four funnels from the very first stage of design: in case of AQUITANIA of the Cunard Line and FRANCE (II) of the Compaigne Générale Transatlantique ('Transat'), although the real four-funnelled nature of the latter is debatable given the boiler arrangement.
Figs. 45. and 46.: Longitudinal section of the only real four-stackers, the AQUITANIA (above) and the FRANCE (II.). (Source: Dr. Tamás Balogh)
Moreover, the ships of the OLYMPIC-class were not only unique among their four-funelled contemporaries in the use of dummy funnels: the famous German Ballin Trio, the three-funnelled ships of the IMPERATOR-class, also had a dummy funnel at the rear. This was the case with the sister ships CAP POLONIO and CAP TRAFFALGAR of the Hamburg-Süd Line, or the STRATHNAVER of the Peninsular and Orient Line (P&O), the ILE de FRANCE and NORMANDIE of the CGT, the EMPRESS of BRITAIN of the Canadian Pacific Line, or BRITANNIC (III.) of the WSL and AMERICA of the US Lines, and we could continue. What's more! In case of Cunard Line's two-stacker sister ships of ANDRIA and ALSATIA in the 1950s (!), the first funnel was a dummy funnel as well. This means that then - even after the design-revolution, the constructivism, and the functionalism - it was a common feeling that to seem bigger, is better.
Fig. 47.: On ships in the IMPERATOR-class, the rear funnel (although the ships had “only” three funnels) was also a dummy. (Source: Dr. Tamás Balogh)
Fig. 48.: And when there are already just two funnels, but they are also too many: AMERICA and its dummy-funnel (this time the first). (Source: Dr. Tamás Balogh)
Figs. 49. and 50.: BRITANNIC (III.) above and her sister GEORGIC (below). GEORGIC originally also had two funnels, but it was converted to a single-stacker by removing the forward dummy-funnel in World War II. (Source: Wikipedia)
So, using parts (by neglect of material- and cost-saving) which were completely unnecessary for technical reasons, just for the sake of appearance (purely for design, or optical purposes), was a common thing for a long time.
Perhaps one of the most extraordinary of these items was the third funnel of the NORMANDIE, which, however, was not a completely inoperable piece: the kennel for the dogs of the passengers were placed in it. The dog kennel was a place surrounded by stainless steel bars, in the middle of which was an drinking fountain for the animals in an oval space. The kennels were steam-heated, ventilated rooms with fresh litter and straw waiting for the animals daily. Allowed daily exercise for the dogs was provided on the upper deck around the funnel base. Of course, rescue equipment was also provided for the dogs in puppy, large and medium sizes, and a special daily menu was printed in French (offering a variety of bones, soups, biscuits and vegetables). A separate veterinarian was also available on board if required.
Figs. 51.: Dog Kennels, located inside the third - dummy - funnel of NORMANDIE (Source: Popular Mechanics, August, 1939.)
IV.) Under the spell of funnels:
Designer of the GREAT EASTERN,the French-born British engineer genius Isambard Kingdom Brunnel once responded to accusations connected to his liner-plans (according to that building a ship of such a huge size is uneconomical and unnecessary) that “the bigger is better”.
His idea hadn't been approved for nearly 40 years, but now we know that he was right. He is not wanted that his ships won the title of the largest sea-going steamers for selfish purposes. These ships had been built so big only for they could take on board the amount of coal needed to cross the ocean without refueling. They had to be large in the first place, and many passengers had to be accommodated to make their journeys profitable.
Incidentally, the large size was accompanied by stability, seaworthiness, which was of great value to passengers who wanted to cross safely (even if, as is well known, all pioneers had a hard time, so the handling of Brunnel’s vast and unprecedented ocean liners was not an easy task either, and the necessarily untrained crew certainly caused many accidents).
Still, the “mania for size” brought to life by talented or just untalented engineers trying to follow Brunnel, continues to this day. An interesting side effect of this was the attraction to multi-funnelled ocean-going vessels, as the epitome of safety, speed and power, which was initially embodied in the construction of the four-stackers, but we also know of a case where designers flirted with the idea of installing even more funnels…
The following are manifestations of this strange mania for size (presenting three unrealized oceanliner plans, which were partly intended as a joke):
Figs. 52.: Concept of Jochann Schütte for the KAISER WILHELM II. in 1902. (Source: Pinterest)
The success of the first fourstacker oceanliners (the KAISER WILHELM der GROSSE and its sistership, KRONPRINZ WILHELM, and the rival DEUTSCHLAND) prompted the shipping company Norddeutscher Lloyd, to build new, larger and faster ones.
Answering the order of the company, in 1900, several designers prepared a design proposal for the new ships (later KAISER WILHELM II and its sister ship, KRONPRINZESSIN CECILIE). Jochann Schütte's project to upgrading the KAISER-class stood out from the rest by he had now installed even five (!) funnels on the upper deck, instead of the previous four.
His plans contained nothing new in other respects, only in that the German engineer gave the hull of his ship the shape of the warships, more precisely the stern of the cruisers - perhaps as a result of the universal interest in warship-building (which was booming at the time and was also of great concern to the public, and the patriotic sentiments centered around it).
This is all the more remarkable because the so-called cruiser-stern began to spread on ocean liners only about ten years later, but only gained popularity in the 1930s following the success of the largest liner built with cruiser stern, the QUEEN MARY.
Figs. 53.: Concept of William Francis Gibbs for the INDPENDENCE in 1915. (Source: The New York Times, August 3. 1919.)
The background of this situation is well highlighted by the third example is a funny mirror in front of all car-crazy people, which is nothing more than a caricature made by a German photographer in the 1920s as a prank for April 1st. Using a picture of VATERLAND (US-owned LEVIATHAN) confiscated from the Germans, he created a photomontage of a ten-funnelled limousine oceanliner – the imaginary PRESIDENT ROOSEVELT – as a reference to the contemporary enthusiasm for vast dimensions.
Figs. 54.: The German caricature-photo. (Source)
Sources:http://magnificenttitanic.tumblr.com/page/32
http://www.copperas.com/titanic/boiler.htm
http://www.titanic-theshipmagnificent.com/synopsis/chapter15/
http://de.academic.ru/dic.nsf/technik/19532/Schiffskessel
http://www.sterling.rmplc.co.uk/visions/pwrtr.html
http://www.oshermaps.org/search/zoom.php?no=2001046.0003#img2
http://wesworld.jk-clan.de/thread.php?postid=102467
https://fbcdn-sphotos-b-a.akamaihd.net/hphotos-ak-prn2/1377371_741929022491100_634000637_n.jpg
It would be great if you like the article shared. If you are interested in the works of the author, you can find more information about the author and his work on the Encyclopedia of Ocean Liners Fb-page.
-
S.S. KAISERIN ELISABETH, 1912-1920 – Az Austro-Americana befejezetlen óriásgőzöse
Az első világháború Európa-szerte több tervbe vett vagy építeni kezdett nagy óceánjáró személyszállító hajó építését késleltette, vagy épp hiúsította meg végleg. Az Austro-Americana – Ausztria-Magyarország transzatlanti járatokat fenntartó egyik legnagyobb hajótársasága – építés alatt álló óriásgőzösén szintén felfüggesztették a munkálatokat, s a frontvonalon fekvő trieszti Monfalcone Hajógyárban épülő hajó végül a kibontakozó hadműveletek egyik „áldozatává” vált. Vajon milyen hajó lett volna? Mi indokolta a Monarchia számára egy, az országban addig ismeretlen nagyságú utasszállító hajó felépítését, s mi okozta a végzetét? E tanulmány ezekre a kérdésekre válaszol.
I.) Előzmények – Az Austro-Americana születése:
Az osztrák (1867-1918 között osztrák-magyar) tengerhajózás favoritja az 1833-as alapítású Osztrák Lloyd (Österreichischen Lloyd) hajótársaság volt, amely az első világháború kitörésekor, 1914-ben összesen 65 hajóval, 235 000 BRT térfogattal és több, mint 6 000 alkalmazottal rendelkező vállalatként az ország legnagyobb kereskedelmi tengerhajózási vállalata volt. Az Adriai-tenger (az Atlanti-óceán melléktengerének számító Földközi-tenger melléktengere) északi partján elterülő osztrák (-magyar) birodalomban sokáig nem akadt vetélytársa.
A birodalom tengerészei jószerével csak helyi és mediterrán hajózást bonyolítottak, azt is jellemzően vitorlás hajókkal. A lussipiccolói (ma: Mali Losinj, Horvátország) Cosulich család tagjai – Antonio Felice Cosulich és fiai, Castillo és Alberto – azonban a XIX. század utolsó harmadában felismerték, hogy a gőzhajózásé a jövő, és a legfőbb osztrák kikötőben, az akkor Ausztria-Magyarország fennhatósága alá tartozó olaszországi Trieszt kikötővárosában, Cosulich Hajózási Társaság (Cosulich Società Triestina di Navigazione) néven gőzhajózási társaságot alapítottak 1895-ben.
Ugyanebben az évben – 1895-ben – alapította meg Gottfried August Schenker osztrák fuvarozó és William Burell skót szállítmányozási kereskedő is a saját gőzhajózási társaságát Osztrák-Amerikai Hajózási Társaság (Austro-American Shipping Co., vagy Compagnia di Navigazione Austro-Americana) néven, azzal a céllal, hogy az osztrák ipar ellátását függetlenítse a drága német, s a megbízhatatlan olasz kikötőktől, és árufuvarozási vonalat hozzon létre Ausztria és Észak-Amerika között az osztrák textil- és pamutipar nyersanyagellátására. A cég székhelye szintén Triesztben volt.
Az 1901-1902-es gazdasági válságot kihasználva a Cosulich testvérek megszerezték Burell tulajdonrészét és 1902-ben bevásárolták magukat az Austro-Americana-ba, amelyet ettől kezdve Schenker, Cosulich und Co., Austro-Americana néven ismertek. Alberto Cosulich ugyanekkor hajógyárat létesített a Trieszt melletti Monfalconéban (Cantiere Navale Triestino – CNT). Egy évvel később a Cosulich-testvérek a meglévő 14 áruszállító gőzhajójukat is a közös vállalkozásba apportálták, amelynek neve ekkor „Vereinigte österreichische Schiffahrtsgesellschaften der Austro-Americana und der Gebrüder Cosulich”-ra változott (olaszul: Unione Austriaca di navigatione Austro Americana e Fratelli Cosulich Societá anonima), tehát már a Schenker név is kimaradt a cégnévből. A társaság 19 hajója a Trieszt-Messina-Nápoly-Palermó-New York útvonalon közlekedett, s a vállalat 1904-ben bekapcsolódott a transzatlanti személyszállításba.
Az Osztrák-Magyar Monarchiából kiinduló transzatlanti kivándorlás hosszú ideig a német Norddeutscher Lloyd, illetve a Hamburg America Line kezében volt, ám 1902-ben a brit Cunard Line megállapodott a magyar kormánnyal a kivándorló magyar állampolgárok Fiumén keresztül történő kiszállításáról, s a koncesszió 1903-ban az osztrák alattvaló kivándorlókkal bővült. (A Cunard nyereségéből valamennyi „visszacsorgott” a magyar hajózási vállalatoknak, ezért cserébe önként lemondtak a konkurenciáról. (A ma is legismertebb, Fiuméből induló Cunard-hajó a TITANIC-tragédia túlélőit mentő CARPATHIA gőzös volt).
1. ábra: Az osztrák és a magyar kereskedelmi tengerhajózási társaságok hajóinak útvonalai 1833-1918. Az Austro-Americana elsősorban az észak- és dél-amerikai kontinensre, az Osztrák Lloyd Afrikába, illetve a Közel- és a Távol-Keletre, a magyar hajótársaságok pedig jellemzően a Fekete-, az Égei- és a Földközi-tenger kikötőibe közlekedtek (készítette: Dr. Balogh Tamás).
A hazai hajótársaságok közül a trieszti Cosulich-testvérek által alapított Austro-Americana azonban másként reagált, amikor úgy döntött, hogy nem engedi át az egész kivándorlási üzletet az angoloknak. 1904. június 9-én útnak indította New Yorkba a vállalat GERTY gőzösét, 314 emigránssal a fedélzeten. A német társaságok helyeselték az osztrák „kiállást” (ha már saját hajóik kiestek ebből a versenyből) és megnyitották az osztrákok számára az „Atlantic Pool”-t, a kivándorlókat szállító hajóstársaságok árkartelljét, aminek meg is lett a hatása: az Austro-Americana áru-, és személyforgalma megugrott.
1907-ben megindultak a járatok New Orleansba és Dél-Amerikába (a New Orleans-i útvonal 1908-ban megszűnt), 1913-ban pedig megállapodás született a Canadian Pacific hajótársasággal is arról, hogy alternatív járatokat biztosítanak Triesztből Kanadába, ám ezt végül nem találták gazdaságosnak és 6 út után (még 1913-ban) a szolgáltatás folytatásának leállításáról döntöttek. A társaság hajói 1904-ben még csak 4 224 személyt és 2 172 tonna árut szállítottak, 1912-ben viszont már 101 670 utast és 10 133 tonna árut (vagyis a társaság hajóin szállított utasok száma rövid 8 év alatt a huszonnégyszeresére, az áruforgalom pedig több mint a négyszeresére nőtt). A társaság hajóparkja 1914-ben 28 egységet számlált, s az Ausztria-Magyarországra irányuló összes tengeri áruszállítás közel 17 %-át (a Dél-Amerikából érkező áruknak viszont a 95 %-át) bonyolították.
Ehhez persze új, modern, nagyméretű személyszállító hajók kellettek és természetesen további tőke, amelyet részben az osztrák kormánytámogatás (1903-ban 1,53 millió korona) biztosított (jóval csekélyebb értékben, mint az ugyanebben az évben 10 millió koronával dotált Osztrák Lloyd esetében). Ennek következtében 1911-ben már 1,5 millió korona nyereséget osztottak szét a részvénytulajdonosok között. Nem véletlen, hogy ez a társaság építette fel a legnagyobb osztrák-magyar transzatlanti óceánjárókat. 1905-ben épült Triesztben az osztrák-magyar trónörökös feleségéről elnevezett 5 491 tonnás SOFIE HOHENBERG, 1908-ban Glasgow-ban az első amerikai elnök feleségéről elnevezett 8 312 tonnás MARTHA WASHINGTON, 1911-ben Triesztben pedig a kettős monarchia uralkodója, a császár és király nevét viselő 12 568 tonnás KAISER FRANZ JOSEF I., az Austro-Americana legnagyobb (vízre bocsátott) gőzöse, egyben a Monarchia legnagyobb kereskedelmi hajója.
Az Austro-Americana sikere nyomán 1912-ben a társaság Monfalcone-i hajóépítő telepén hozzáláttak egy még nagyobb hajó, a KAISERIN ELISABETH építéséhez, amely az 1914-ben kitört világháború miatt azonban végül is soha sem készülhetett el. Pedig – ha felépül – ez az óceánjáró lett volna a valaha épített legnagyobb osztrák-magyar hajó…
2. ábra: Az Austro-Americana óceánjáró utasszállító-sorozata: a mintaként szolgált, a Russel & Co. Hajógyárban, Glasgowban rendelt MARTHA WASHINGTON (fent) és az annak alapján, de immár saját tervezés eredményeként és hazai hajógyárban, Monfalconéban felépített KAISER FRANZ JOSEF I. jellegrajzai és KAISERIN ELISABETH jellegrajzának rekonstrukciójára tett 2015. évi első kísérlet (készítette: Dr. Balogh Tamás).
II.) A KAISERIN ELISABETH építése és bontása:
Az addigi legnagyobb osztrák-magyar óceánjáró, a KASIER FRANZ JOSEF I. építése még nem érkezett a végéhez, amikor a tulajdonos hajózási társaság és az építő, a Trieszt melletti monfalcone-i hajógyár megkezdte az előtanulmányokat, majd a tervek készítését a második egység, a nagyobb és gyorsabb KAISERIN ELISABETH felépítéséhez, amelyet ugyanazon a vonalon (az Európa és az Észak-Amerika közötti úton) terveztek szolgálatba állítani.
A KAISERIN ELISABETH terveit a társaság legutóbbi hajói, a MARTHA WASHINGTON és a KAISER FRANZ JOSEF I. tervei alapján készítették el:
3. és 4. ábra: Az Austro-Americana hajóinak szülőhelye, a Cantiere Navale Triestino Monfalconéban. A hajógyár délkeleti részén 7, az újonnan kiépült északnyugati részen további 3 sólyatér állt rendelkezésre a különböző méretű hajók építéséhez. A legnagyobb hajókat a leghosszabb és legszélesebb (a 2-es és a 3-as számú) csúsztatón építették. Az alsó kép a hajógyárról 1914-ben készült terepasztalt mutatja, amelyen balra – az úszódokkba emelve – a KAISERIN ELISABETH makettje látható (forrás: Consorzio Culturale Monfalconese, Museo del Mare, Trieste).
Vízvonalhossz: 164,59 m
Teljes hossz: 175,0 m
Szélesség: 20,65 m
Merülés: 13,18 m
Térfogat: 14 700 BRT
Sebesség: 19,5 csomó (36,1 km / h)
Befogadóképesség: 2 000 utas
Amikor a frissen átadott KAISER FRANZ JOSEF I. működésének első hónapjai egyértelműen kedvező tapasztalatokat biztosítottak, a cég menedzsmentje az új hajó építésének gyorsítását sürgette.
Az építési folyamat és a háború jelentette kényszerű leállás, majd a csaknem teljesen elkészült hajótest háború utáni bontásának kronológiája a következő:
1912. november 30.: Az utasszállító gerincfektetése Monfalconéban 39-es gyártmányszámmal (több szerző szerint a hajógyárban készült első nagy óceánjáró a CONTE GRANDE volt 1927-ben, a valóság ezzel szemben az, hogy a KASIERIN ELISABETH volt a hajógyár egyik első ilyen gyártmánya).
1914. október 14.: Az építés előrehaladott szakaszában megsérül egy építőmunkás. A háború kitörése miatt az építkezést felfüggesztik. A gyár ekkor bérelt eszközökkel a DDSG budapesti telephelyén (az óbudai hajógyárban) és a polai Azrenálban folytatja a termelést (zömmel katonai megrendelések teljesítését, többek között az U-27 osztályú tengeralattjárók gyártását a flotta számára)
1915. május: Az olasz hadba lépést követő harcok során a front többször áthalad a monfalconei hajógyár telephelyén, s a sólyán álló befejezetlen hajótest a harcokban több ízben megsérül (több tüzérségi találat éri, a belsejében tűz üt ki).
1915. július: Az 1915. június 23-án az isonzói fronton megindult olasz offenzíva – a kellő előkészítés hiányosságai és a terepviszonyok teljes figyelmen kívül hagyása miatt – július elejére elakad, s a Monarchia hadserege július 18-án nagyszabású ellentámadást indít. A hadműveletek egyik „áldozata” a frontvonalon fekvő hajógyárban álló KASIERIN ELISABETH. A gyár területe még az első olasz támadással került olasz katonai ellenőrzés alá június 9-én. A július 7-én elakadt olasz támadásra válaszul már másnap – július 8-án – megkezdődik az osztrák-magyar ellentámadást bevezető tüzérségi előkészítés, aminek az egész hajógyár, s a sólyán álló óceánjáró is kárát látja. Az építés előrehaladott szakaszában álló 15 000 tonnás óriást a középső felépítmény alsó fedélzetének magasságáig több olasz gyújtógránát is eltalálja, amelyek nyomán katasztrofális tüzek törnek ki a hajótest belsejében, amelyet az olasz tüzérség ezt követő bombázása tovább rongál.
1915. október: A Monfalcone irányába előretörő osztrák-magyar hadsereg tüzérségi bombázása károsítja a kiégett hajótestet, amelynek oltása a két front között, a senki földjén gyakorlatilag lehetetlen.
1917. október: A caporettó-i áttörés (az olasz front 1917. október 24-én történt összeomlása) után az osztrák-magyar csapatok visszafoglalják a hajógyárat és a dokkokat. A Cosulich család kárpótlásért fordul a császári és királyi kormányhoz a hadműveletek miatt a gyárat ért károk kompenzálására és a termelés újraindítására. Egy ideig (amíg meg nem történik a teljes kárfelmérés) a hajót ért károk kijavítását és az építési munkálatok folytatását tervezik. A hajó nevét ekkor (a hajógyár visszafoglalását lehetővé tevő győztes csaták helyszíne után) ISONZO-ra változtatják. Az alapos elemzés azonban feltárja, hogy a hajón nincs mit helyreállítani, a tűzvonalban fekvő óriást az egymást követő tüzérségi lövésváltások olyan súlyosan megrongálták, hogy a kijavítása lehetetlen.
1918. november: Bár a padovai fegyverszünet (1918. november 3.) szerint a monfalconei hajógyár területe a Monarchiánál marad, a háború elvesztése és az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése végleg meghiúsítja a hatalmas hajó maradványainak hasznosítását. Az addig elkészült részeket Trieszt olasz megszállását követően ezért lebontják.
1920.október: A félkész hajó utolsó szerkezeti elemeinek eltávolítása.
5. ábra: Az Austro-Americana megrendelésére építeni kezdett két óceánjáró a hajógyárba északnyugat felől érkező olasz haditudósítók fotóján 1915. június 9-én. A jobb oldali hajó a KAISERIN ELISABETH.
6. ábra: A hajó tatjáról készült közelképen tisztán kivehető a kormánylapát és a baloldali hajócsavar, valamint a tatfelépítmény és az alatta lévő, a farkosárban kialakított nyitott sétafedélzet. Előrébb a középső felépítmény alsó, végig nyitott (mellvédes) sétánya, s felette a felső sétafedélzet látható (a kép bal szélén az elülső, zárt rész mellvédjével). (Forrás: Atlante / Dizionario del 1915 in Friuli Venezia Giulia)
7. ábra: A kényszerűen félbehagyott óceánjárók és az építésükhöz élükre állítva és egymáshoz támasztva felhalmozott, az ökörszemablakok számára perforált oldallemezek (a kép előterében). (Forrás: Associazione Marinara Aldebaran, Trieste)
8. ábra: A KAISERIN ELISABETH-nek a támadás kezdetén az olasz állások felé néző bal oldala. Jól megfigyelhető a középső felépítmény és két sétafedélzete: az alsó (teljes hosszában nyitott, tömör lemezmellvédes) sétány és a felső, csak az elülső felén mellvédes sétány. A fedélzeten elöl az első kémény füstaknája, hátrébb pedig a gépakna négyszögletes szerkezete látható.
9. ábra: A hajótestből füst száll fel, egyes nyílások felett korom és égésnyomok. A tüzérségi támadásban megsérült hajó „olasz oldala” 18915 júniusában. Jól láthatók a középső felépítmény sétafedélzetei: az alsó, teljes hosszában nyitott és tömör lemezmellvéddel ellátott alsó és a felső – lemezmellvéddel csak az első felén rendelkező – sétány. (Forrás: Associazione Marinara Aldebaran, Trieste)
10. ábra: A hajó osztrák-magyar hadállások felőli jobb oldala. A hajóorr felső ablaksora alatt elöl közvetlen tüzérségi találat nyoma. Az elszíneződött hajótesten mindenütt erős égés jelei. (Forrás: Wikimedia Commons)
11., 12. és 13. ábra: A No 39-es objektum a sólyapályán 1919-ben. A középső képen az előtérben olasz katonák beszélgetnek. Az óceánjáró mellett (a fa állványzat hálójában) egy eredetileg Kína számára építeni kezdett, majd a háború kitörésekor az osztrák-magyar haditengerészet számára lefoglalt cirkáló, amely a front átvonulása miatt szintén befejezetlen maradt. (Forrás: Associazione Marinara Aldebaran, Trieste)
14. ábra: A hajógyári telephely romjainak eltakarítása közben, 1920 elején készült a fenti kép, amikor a KAISERIN ELISABETH mellett építeni kezdett óceánjáró törzsét már szétbontották, s a helyén a daruzott új nagy csúsztatót építik (a képen épp a darupályát tartó vasbeton pilléreket zsaluzzák). Az óceánjáró törzsén – a vízvonal alatti részeken – rengeteg utólag vágott nyílás látható, amelyeken keresztül a bontók bejuthatnak a hajóba. A középső felépítmény két fedélzetét, a hátsó felépítményt és a mélyített orrfedélzet mellvédjeit már jól láthatóan lebontották. Ez az utolsó ismert kép a hajóról. (Forrás: Associazione Marinara Aldebaran, Trieste)
III.) A hajó rekonstrukciója:
A hajó tervei – jelenlegi ismereteink szerint – nem maradtak fenn. Az, amit a fő méreteken kívül a hajó megjelenéséről és általános elrendezéséről tudni lehet, mindössze néhány forráson alapul:
1) Az építés alatt álló, illetve a front átvonulása miatt megrongált hajótestről több fotográfia maradt fenn (5.-14. kép), amelyeket olaszországi levéltárak őriznek.
2) A hajó feltűnik a híres osztrák tengerészeti festő, Alex Kircher (1867-1939) trieszti kikötőt ábrázoló nagyméretű pannóján, amely ma Bécsben a Műszaki Múzeumban (Technisches Museum) látható (15.-16. kép).
3) Ezen kívül létezik a kikötőnek egy 1914-ben készült terepasztala (4. kép), amelynek alkotói elkészítették a hajó egy kis méretarányú makettjét is (17.-19. kép). A terepasztalt a Museo del Mare őrzi Triesztben.
15. és 16. ábra: Alexander Kircher „Triester Hafen” („A trieszti kikötő”) c. festménye 1918-ból (az előző oldalon lent) és annak a hajót ábrázoló részlete (fent).
Mindezek a források együttesen tették lehetővé a hajó jellegrajzának rekonstrukcióját, amelyet most örömmel osztunk meg az érdeklődőkkel. A rekonstrukciót megnehezítette, hogy a három forrás (a korabeli festmény, az építési fotók és a korabeli terepasztalhoz tartozó makett) eltérő módon ábrázol bizonyos részleteket. Ezek közül a fényképeket fogadtuk el hitelesnek, a korabeli kisméretű makettet és a festményt, csak ott használtuk, ahol a rajtuk látható részletek hitelességéhez nem fér kétség.
A fentiekre tekintettel a hajó általános elrendezéséről nagy biztonsággal megállapíthatók a következők: a 175 méter hosszú hajó jól tervezett, három, harmonikus elrendezésű felépítménnyel (egy ott- egy tat- és egy középső felépítménnyel) rendelkező, háromkéményes, kétárbocos, két hajócsavaros hajó lett volna, hagyományos (dugattyús gőzgépes) meghajtással.
17., 18. és 19. ábra: A Cantiere Navale Triestino hajógyár monfalconei telephelyének terepasztala a hajó makettjével. (Forrás: Wikipedia, Pinterest)
A korabeli ábrázolások a felépítmények sétafedélzetei és a parancsnoki híd kialakítása tekintetében tartalmazták a legtöbb eltérést.
1) A hajógyári terepasztalhoz tartozó makett (amely annyira kicsi, hogy még a hajótest oldalán lévő beszálló-ajtókat sem dolgozták ki rajta) a középső felépítményen két sétafedélzetet mutat, amelyek közül az alsó teljes hosszában nyitott, míg a felette lévő az elülső végén üvegezett és a hátsó felén nyitott sétány. A két sétafedélzet elülső felén tömör lemez-mellvéd, a hátsó felén pedig csak korlátok védik az utasokat (de a lemez mellvéddel ellátott rész a felső sétafedélzeten hosszabb).
Az orrfelépítményt mélyített fedélzet választja el a középső felépítménytől. A mélyített orr-fedélzeten áll az előárboc és az elülső rakterek egyik raktárnyílása (amelynek a párja az előárboc előtt, az emelt orrfedélzeten kapott helyet).
A makett szerint a hajó tat-részén szintén két sétafedélzetet alakítottak ki: a hajótestben egy lemezmellvéddel védett nyitott sétányt (amely körbefut a hajótest lekerekített tatján a farkosár felett), s egy végig nyitott – csupán korláttal védett – sétányt az előbbi sétány feletti fedélzeten álló tatfelépítmény hátsó felének két oldalán egy-egy rövid szakaszon (a sétány teteje a felépítményen elhelyezett mentőcsónakok vízrebocsátását szolgáló platform).
A tatfelépítményt a középső felépítménytől elválasztó nyitott fedélzetrészen a hátsó rakterekbe vezető raktárnyílást helyezték el. A főárboc a tatfelépítmény első felének közepén áll.
A parancsnoki híd a középső felépítmény tetejét alkotó csónakfedélzet elején, az elülső mellvédtől hátrébb húzott (körüljárhatóan kialakított) tiszti lakosztályokat befogadó fedélzeti ház tetején kapott helyet, annak elülső falától jelentősen hátrébb húzva. A parancsnoki híd szárnyai végig nyitottak.
2) A Kircher-festményen ezzel szemben a középső felépítmény mindkét sétányának az elülső része üvegezett (az alsó hosszabban) és teljes hosszában tömör lemezmellvéddel védett.
Az emelt orrfelépítményt a középső felépítménytől elválasztó mélyített orrfedélzet két oldalán egy-egy, a mellvédekhez csatlakozó fedélzeti ház kapott helyet a tetején mentőcsónakkal.
Tatfelépítmény nem látható. A festményen csupán egy, a mélyített orrfedélzetihez hasonló fedélzeti ház tűnik fel, a tetején mentőcsónakkal. A hajótestben a farkosár felett körbefutó nyitott sétány hiányzik.
A csónakfedélzet elülső végén (a tiszti lakosztályok szélességében, azok elülső fala és a csónakfedélzet elülső mellvédje között) egy üvegezett folyosó húzódik, amelyen keresztül az utasok közlekedhetnek a csónakfedélzet két oldala között. Ez egyben szélvédett kilátóhelyként is szolgál a számukra a nyílt óceánon.
A parancsnoki híd közepén álló kormányház elülső falának függőleges síkja egybeesik a csónakfedélzet elülső mellvédjének síkjával.
A parancsnoki híd két szárnyának végén egy-egy üvegezett navigációs fülke áll.
3) A fényképek a fentiektől több ponton eltérő elrendezést mutatnak. Igaz ugyan, hogy a középső felépítménynek egymás felett két sétafedélzete van, de az alsó – teljes hosszában nyitott – sétány végig tömör lemez mellvéddel védett. Korlátok csak a felső sétány hátsó, nyitott felén találhatók (a felső sétány elülső, üvegezett részén lemez mellvéd van).
A parancsnoki híd és a kormányház építése a felvételek készítésekor még nem történt meg, de a középső felépítmény felső fedélzetén (a csónakfedélzeten) található elülső mellvéd kialakítása alapján valószínűsíthető, hogy a Kircher-festményen látható megoldás helyett inkább a hajógyári terepasztal makettjén látható megoldást kívánták alkalmazni.
20., 21. és 22. ábra: A Kircher-festmény (fent), a gyári makett (középen) és a fotók (lent) alapján látott általános elrendezés (készítette: Dr. Balogh Tamás).
23. ábra: A hajónak az előkerült fényképek alapján pontosított rekonstrukciója (készítette: Dr. Balogh Tamás).
Epilógus:
A KAISERIN ELISABETH a gerincfektetése idején – 1912-ben – a legnagyobb óceánjáró volt, amelyet addig a Földközi-tenger medencéjében építeni kezdtek. Elsőbbsége azonban nem tartott volna sokáig, akkor sem, ha nem tör ki a világháború és a hajó építése befejeződik, s megkezdi a menetrend szerinti járatait. Az 1913-1914 folyamán szolgálatba állított három GALLIA-osztályú francia óceánjáró (a GALLIA, a LUTETIA és a MASSILIA) egy kicsivel felülmúlta a méreteit (a hosszuk 182 m, a térfogatuk 14 966 tonna volt), az 1916-ban építeni kezdett két új olasz óceánjáró, a DUILIO és a GIULIO CESARE – bár e hajók csak a háború után, 1923-ban és 1926-ban készültek el – pedig már egyértelműen felülmúlta (a hosszuk 194 m, a térfogatuk 25 000 tonna volt).
Az Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb kereskedelmi hajója számára a legkülönösebb rivális mégsem Franciaországból, vagy Olaszországból, hanem Németországból érkezett, amikor a jövedelmező észak-atlanti hajójáratokat üzemeltető német H.A.P.AG hajózási társaság két új óceánjárót rendelt az 1913-ban általa megvásárolt, 1897-ben Ligure Brasiliana néven alapított olasz hajózási társaság, az 1914-től Transatlantica Italiana Societa Anonima di Navigazione számára: egyet az észak-atlanti, egyet pedig a dél-atlanti utakra, hogy olasz kikötőkből kiindulva és olasz lobogó alatt közlekedjenek. Az ANDREA DORIA néven szolgálatba állítani tervezett észak-atlanti gőzös és testvére, a CONTE di CAVOUR hossza 237 m, térfogata 37 000 tonna lett volna, míg a déli Atlanti-óceánra szánt kisebb társuk épp a KAISERIN ELISABETH méretkategóriájába tartozott volna, a hossza 175,4 m, térfogata 18 500 tonna lett volna.
24. ábra: A KAISERIN ELISABETH és a TITANIC összehasonlítása (fent). Az 1910-es évek mediterrán óceánjáróinak felső méretkategóriája az 1890-es évek legnagyobb atlanti óceánjáróinak méretét idézte. A KAISERIN ELISABETH hossza az 1881-es építésű s.s. CITY of ROME (171 m), térfogata pedig az 1895-ben vízrebocsátott s.s. CAMPANIA (13 000 tonna) méretének felelt meg (készítette: Dr. Balogh Tamás).
25. ábra: A KAISERIN ELISABETH általános elrendezése (lent) (készítette: Dr. Balogh Tamás).
26 ábra: A KAISERIN ELISABETH, s francia és olasz riválisai (készítette: Dr. Balogh Tamás).
E hajók építése azonban szintén meghiúsult: azután, hogy Olaszország 1915-ben korábbi szövetségesei, Németország és Ausztria-Magyarország ellen lépett be az első világháborúba, olasz igazgatóság alakult, s a cég összes német tulajdonú részvényét megvásárolták, egy évvel később pedig eladták az irányítási jogot az Ansaldo-csoportnak. A vállalatot 1934-ben felszámolták. A tervezett nagy hajókat sohasem építették fel. A háború után a Cosulich testvérek is újjáalakították vállalkozásukat. az Austro-Americana az immár olasz fennhatóságú Triesztben a testvérek nevén, mint Cosulich Line működött tovább, 1937-ig, amikor beolvadt az új, egységes olasz nemzeti hajótársaságba, s az Italia Societa Anonima di Navigazione keretében működött tovább. A háború utáni első nagy óceánjáróikat Monfalconéban építtették fel SATURNIA és VULCANIA néven 1925-ben és 1926-ban (a hajók hossza 200 m, térfogata 24 000 tonna volt).
27. ábra: A KAISERIN ELISABETH tervezett német riválisai (készítette: Dr. Balogh Tamás).
Források:
A Monarchia luxusgőzöseiről:
A bemutatott fényképekről:
A hajó történetéről:
http://www.archeologiaindustriale.it/sez_produzione_it...
Egyéb források:
https://www.facebook.com/piccolomuseotrieste/photos/a.613516462153412/1068713976633656
http://www.atlantegrandeguerra.it/portfolio/monfalcone/
http://www.atlantegrandeguerra.it/wp-content/uploads/2016/05/4a-MonfalconeCCM-1.jpg
https://journals.openedition.org/diacronie/2594
https://it.wikipedia.org/wiki/Cantiere_Navale_Triestino
https://www.wrecksite.eu/imgBrowser.aspx?11388
https://www.wikiwand.com/it/Cantiere_Navale_Triestino
https://en.wikipedia.org/wiki/Number_64-class_cruiser
https://www.facebook.com/page/167321909959726/search/?q=Kaiserin%20Elisabeth
https://www.theshipslist.com/ships/lines/cosulich.shtml
https://www.theshipslist.com/ships/lines/transitaliana.shtml
https://earlofcruise.blogspot.com/2017/07/history-austro-americana-austro-hungary.html
https://earlofcruise.blogspot.com/2017/07/history-one-of-earliest-steam-ship.html
https://earlofcruise.blogspot.com/2017/07/history-one-of-earliest-steam-ship_30.html
https://www.austrianinformation.org/current-issue-summerfall-2013/austro-americana
Nagyszerű, ha tetszik a cikk és a benne megosztott képek. Ha érdeklik a szerző munkái, az Encyclopedia of Ocean Liners Fb-oldalán találhat további információkat a szerzőről és munkásságáról.
A képek megosztása esetén, a bejegyzésben mindig tüntesse fel az alkotó nevét. Köszönöm!
