Contents tagged with hagyományőrző_tagozat
-
Tanulmányúton Hollandiában
2017. február 18-án, szombaton került sor az amszterdami Nieuwe Kerk-ben az 1675-ben gályarabságra ítélt 26 magyar prédikátor kiszabadítása alkalmából évente megrendezett ünnepségsorozat idei megemlékezésére, amelyen egyesületünk és partnere, a S.A.L.T. Hungary tagjai is részt vettek. Dr. Balogh Tamás, Horváth Csaba és Boldizsár, valamint Sábitz László azzal a céllal utaztak Hollandiába, hogy a magyar prédikátorok gályarabságára emlékező fakszimile-kiadásra és az STS MAGYAR vitorlás tengeri iskolahajó felépítésére vonatkozó projektjavaslatok megvalósításának gyakorlati lehetőségeiről tájékozódjanak.
Az STS MAGYAR iskolahajó:
A sail training – vagyis a tengeri vitorlás iskolahajó-képzés – a mentális és a fizikai állóképesség, valamint a személyiség és a gyakorlati készségek fejlesztésének egyik eszköze, ezen kívül kiváló kaland, ami a fennmaradt klasszikus tengeri nagyvitorlások mára elsődlegessé vált használati módja. Annyira népszerű, hogy egyre több klasszikus vitorlázatú tengeri hajó épül kifejezetten azzal a céllal, hogy az ifjabb nemzedék képzését szolgáló iskolahajójént működjön. A magyar fiatalok számára a különböző nemzetek iskolahajóinak igénybe vételét lehetővé tevő nemzetközi ösztöndíjak elérésében segítő S.A.L.T. Hungary (www.salt.org.hu) 2012-ben lépett kapcsolatba egyesületünkkel, a MAGYAR nevű iskolahajó felépítésére irányuló kezdeményezés (http://tallship.hu) támogatását kérve. Balogh Tamás elnök, személyes közreműködést ígért, ami szinte magától értetődő, hiszen egyesületünk a Magyar Adria Egyesület (M.A.E.) tevékenységének folytatója, s a M.A.E. a tengerészképzés és a tengerkutatás céljaira (a sikeres magyar Adria-expedíciók tapasztalatai alapján) 1914-től kezdve fennállásának teljes időtartama alatt igyekezett megvalósítani egy háromárbocos tengeri iskolahajó felépítését (lásd erről bővebben: Dr. Balogh Tamás, “Az Adria Egyesület, a civil szervezetek és a magyar tengerhajózás” c. előadása 37., 38. és 43. diáit, az előadás a következő linkre kattintva letölthető: http://hajosnep.blog.hu/tags/adria_magyar_kir%C3%A1lyi_tengerhaj%C3%B3z%C3%A1si_rt).
1. kép: A Magyar Adria Egyesület kezdeményezése a magyar iskolahajó felépítésére 1914-1945 (Forrás: Tenger, Balogh Tamás gyűjteménye)
Azóta Dömel Vilmos hajóépítő mérnök elkészítette a leendő iskolahajó terveit, Horváth Csaba, a MAHART egykori tengerésztisztje, szkipper, a projekt ötletgazdája pedig megismerte a tervezett méret és működés szempontjából a MAGYAR-hoz hasonló külföldi iskolahajók üzemeltetési gyakorlatát és tapasztalatait. A projekt megvalósításának előkészítése így a következő szakaszába lép, hiszen el kell készíteni azt az üzleti tervet, amely alapján világossá válik, hogy milyen feltételek mellett lehetséges a hajó felépítése, s az is, hogy vajon teljesíthetők-e ezek a feltételek. A S.A.L.T. Hungary vezetése 2016-ban kapott meghívást a neves Gerard Dykstra tervező irodától Amszterdamba, a tengeri nagyvitorlások tervezésére és építésére vonatkozó tapasztalataik átadására (a vállalat tervezte többek között a holland STAD AMSTERDAM háromárbocos klippert, vagy a brazil CISNE BRANCO-t és az ománi SHABAB OMAN-t). A nagylelkű felajánlás elfogadását a Szkaliczki és Társai Kft. önzetlen támogatása tette lehetővé, amelyért ezúton is köszönet illeti Szkaliczki Mihály ügyvezetőt.
A fakszimile-projekt:
2016. február 12-én az Európai Bizottság magyarországi képviseletének meghívására Budapestre látogatott Frits de Ruyter de Wildt úr, a Michiel de Ruyter Alapítvány vezetője a tengernagy életét feldolgozó film magyarországi bemutatója alkalmából. Egyesületünk ebből az alkalomból emléklapot adott át Frits de Ruyter de Wildt úrnak, amely megjelenítette a gályarabság történetének „Galeria omnium sanctorum” c. korabeli magyarországi feldolgozásáról készült XVIII. századi másolat címlapját (http://hajosnep.blog.hu/2016/02/14/a_holland_nagykovetseg_rendezvenyen_jartunk). A rendezvényt követő beszélgetésen körvonalazódott az alábbi projekt: A magyarországi gályarab prédikátorok emlékét őrző eredeti dokumentumok – koruk okán (mivel különleges védelemre szorulnak) – a szélesebb érdeklődő közönség számára nehezen hozzáférhetők. Ezek közül kiemelkedik Kocsi Csergő Bálint, egykori gályarab prédikátor, 1676 őszén Zürichben készített, „Narratio bervis de opressa libertate ecclesiarum Hungaricum” (Rövid elbeszélés a magyarországi egyházak szabadságának elnyomatásáról) c. kézirata, amelyet még abban az évben hollandra, majd abból angolra és németre fordítva Amszterdamban, Londonban és Németországban is kiadtak. A magyar eredetivel lényegében azonos című („Kort en waaragtig verhaal van de laetste vervolginge der evangelische leeraaren in Hungarien”) holland feldolgozást hét művészi rézmetszet illusztrálta. A fogolyszabadítás 2026-ban esedékes 350. évfordulója, de – megfelelő előkészítés esetén – akár a reformáció idei 500. évfordulója is, alkalmat kínálhat a Sárospatakon őrzött eredeti, valamint a holland, az angol és a német kiadások teljes és egységes, kritikai jegyzetekkel ellátott fakszimile megjelentetésére.
2. kép: Részlet Kocsi Csergő Bálint könyvének holland kiadásából (forrás: https://play.google.com/books/reader?id=hkBlAAAAcAAJ&printsec=frontcover&output=reader&hl=hu&pg=GBS.PA32-IA2)
A Dykstra tervező iroda meghívása és a gályarabok kiszabadítására emlékező rendezvény egybeesése alkalmat teremtett rá, hogy az amszterdami tanulmányút a két projekt megvalósítását támogató információk cseréjét egyszerre szolgálja. A továbbiakban beszámolunk olvasóinknak a tanulmányút eseményeiről és tapasztalatairól:
Február 18.
"Nagy öröm számomram, hogy köszönthetem Önöket." E szavakkal üdvözölte Michiel de Ruyter tengernagy a nápolyi spanyol gályákról kiszabadított huszonhat magyar prédikátort 1676. február 12-én. A fogolyszabadítási akció emlékére a történtek 300. évfordulója óta minden évben emlékkoferenciát tartanak az amszterdami koronázótemplomban, az “Új templomban” (Nieuwe Kerk), ahol Michiel de Ruyter tengernagy hamvai nyugszanak. Az idei találkozót a Michiel de Ruyter Alapítvány és a magyar nagykövetség szervezte, s a kezdeményezéshez a reformáció quincentenáriumának hollandiai megünneplését támogató Refo500 Platform is csatlakozott.
Danku Péter, a rendezvényen a magyar nagykövetséget képviselő konzul, köszöntő beszédében elmondta: "A magyarok számára fontos De Ruyter tengernagy emléke, ezért 1907-ben ezüst emlékkoszorút helyeztek a sírjára. Amikor apám befejezte a történelmi tárgyú tanulmányait, a magyarországi Debrecenben felállított De Ruyter emlékműhöz ment, ahonnan gyalog indult 100 km hosszú zarándokútjára." Amikor pedig később Danku Péter egy holland nőt vett feleségül, esküvői fotóik is a debreceni emlékmű előtt készültek.
Beszéde végén Danku Péter kiemelte, hogy a szoros kapcsolatra tekintettel – amikor az idei megemlékezés alkalmával felnyitják a tengernagy amszerdami sírboltját, hogy bemutassák azt az érdeklődőknek – a tengernagyi kriptát eredeti kulcsának az a pontos másolata nyitja majd, amelyet az 1907-es megemlékezés alkalmával az ezüst koszorút viszonzó ajándékként kapott Magyarország, s amelyet azóta a Tiszántúli Református Egyházkerület Múzeuma őriz, Debrecenben. Megtisztelő számunkra, hogy egyesületünk a követség kérését teljesítve a kulcs Amszterdamba szállításával járulhatott hozzá a rendezvény sikeréhez. Danku Péter kozul ezért a beszédében mondott köszönetet.
3. kép: Danku Péter konzul átadja a kripta “magyar kulcsát” Frits de Ruyter de Wildt úrnak (fotó: Balogh Tamás).
Majd az emlékkonferencia előadásai következtek:
Jos Colijn, a kampeni Hittudományi Egyetem előadója, diáktanácsadó "A reformáció és De Ruyter" címmel tartott előadást. Bevezetőjében ismertette a katolikus és a református egyház igazságról, hatalomról (ezek forrásairól, keresésük és gyakorlásuk módjáról), az államról és annak működéséről vallott elképzeléseit, s mindezeknek az egyéni magatartásra gyakorolt hatásait. Szerinte a tengernagy személyiségét legjobban az "Istent követő kapitány" (Schipper naast God) kifejezés írja le. De Ruyter megőrzött hajónaplói híven tanúsítják az admirális Istenbe vetett hitét és vallásos életét. Ennek illusztrálására Colijn idézte a tengernagynak a Kijkduin-i csata utáni naplóbejegyzését, amelyben De Ruyter azt írta, hogy Istené a dicsőség, "mivel Isten maga harcolt értünk." Colijn emlékeztetett rá, hogy De Ruyter számára az istentisztelet és az ima annyira fontos volt, hogy ragaszkodott hozzá: mindig legyen prédikátor az irányítása alatt álló hajók fedélzetén. Előadása végén pedig kifejezte azt a reményét, hogy a hős haditengerész emlékének megőrzését a szekularizált Hollandiában nem az impozáns templomi emlékhely, de hitének hagyománya folytatja majd.
Jan F. Nuboer, nyugalmazott tengerésztiszt "A magyar prédikátorok megpróbáltatásai” című előadásából pedig mindenki benyomást szerezhetett azokról a szenvedésekről, amelyeket a magyar prédikátoroknak ki kellett állniuk a felszabadításukig. Az 1671-1681 közötti ún.: “gyászévtizedben” – a katolikus I. Lipót osztrák császár elleni Wesselényi-összeesküvést követően – az ellenreformáció sok magyar református lelkészt is lázadással vádolt, s több éves szabadságvesztésre és kényszermunkára ítélte őket. 1675-ben 42, a hitehagyást (a katolizálást) megtagadó prédikátort Pozsonyból Nápolyba vittek, ahol spanyol gályák állomásoztak. Az úton és a hajók fedélzetén sokan meghaltak, így végül csak 26 prédikátort sikerült kiszabadítani az evezők mögül.
Frits de Ruyter de Wildt, de Ruyter tengernagy leszármazottja és a Michiel de Ruyter Alapítvány elnöke, záróbeszédében bejelentette, hogy az 1667-es “Chathami utazás” emlékére június 8. és 18. között megemlékezésekre kerül sor London közelében, amelyre a holland és a brit haditengerészet együtt küld egységeket.
Ezt követően került sor a De Ruyter-kripta felnyitására és bemutatására. Frits de Ruyter de Wildt úr a kriptában bemutatta a tengernagy koporsóját, amely kivételesen nagy, mivel az 1956-ig látható eredeti üvegtetjű ólomkoporsót – amelybe az admirális mumifikált földi maradványait helyezték – állagromlása miatt egy zárt tölgyfa koporsóba helyezték, valamint a tengernagy második és harmadik házzasságában élt családtagok maradványait befogadó kisebb koporsókat és az 1907-ben a magyar református egyház által adományozott ezüst koszorút is.
4. kép: Frits de Ruyter de Wildt bemutatja a kriptát. Előtérben a tengernagy koporsója, háttérben pedig az 1907-es ezüstkoszorú. Részlet a “Reformatorisch Dagblad” c. lap 2017. február 20-i tudósításából (Gerrit van Dijk úr szíves közlése, forrás: http://www.refdag.nl/).
A megemlékezés végén a magyar nagykövetség, a holland haditengerészet és a Michiel De Ruyter Alapítvány koszorúit helyezett el a tengernagy sírkamrájának bejárata előtt.
5. kép: Frits de Ruyter de Wildt és Danku Péter a kripta ajtaja előtt az alapítvány, a követség és a haditengerészet koszorúival (fotó: Gerrit van Dijk)
110 évvel az első közös amszterdami magyar-holland megemlékezés után talán érdemes felidézni a híres fogolyszabadítás néhány kevéssé ismert részletét:
Bár a gályarab-szabadítás története többé-kevésbé közismert Magyarországon – az eseményt azóta is a holland-magyar kapcsolatok egyik legfontosabb momentumaként tartják számon mindkét országban – nem közismert az, hogy milyen módon szerzett tudomást de Ruyter tengernagy a szabadításra váró gályarabok viszontagságos sorsáról és vált lehetővé számára a kiszabadításuk. Ehhez a diplomácia és az egyház közreműködésére volt szükség, s persze de Ruyter tengernagy szilárd vallásos meggyőződésére. Az 1672-1679 között tomboló francia-holland háborúban az 1675 szeptemberében a Földközi-tengerre vezényelt holland flotta parancsnokaként de Ruyter a Hollandiával szövetséges Spanyolország nápolyi kikötőjében találkozott a rabokkal. A fogolyszabadítás nem volt magától értetődő, hiszen a Habsburg-Francia háborúban Hollandia és a Habsburgok egymás szövetségeseként harcoltak. Az elítélt prédikátorok közül azonban az ítélet kiszabását követően többen – pl.: otrokocsi Fóris Ferenc – egykori hollandiai tanítóiktól kértek segítséget, akik a holland nagytanácshoz fordultak protestáns hittestvéreik ügyével. Ezen kívül a foglyok Nápolyba vezető gyalogútja során több városban protestánsok segítették a foglyok életben maradását: Michael Zaff nürnbergi származású orvos-lelkész Velencében, Georg és Philip Weltz pedig Nápolyban látogatta és segélyezte őket. Zaff azonban többet is tett: levelekben hívta fel Európa protestáns államai – Anglia, Hollandia, Svájc és a német fejedelemségek – figyelmét a történtekre. A hírek (és egyes foglyoktól közvetlenül kapott segélykérő levelek) hatására Gerard Hamel Bruyninx (1616–1691) – aki 1670-től Hollandia első állandó követe volt Bécsben – az érzékeny diplomáciai helyzetben Magyarországra jött és Bengt Gabrielsson Oxenstierna (1623–1702) a szintén protestáns Svédország bécsi követe támogatásával személyesen folytatott vizsgálatot, amelynek eredményét az I. Lipót császárnak címzett memorandumban foglalta össze, amelyet a holland nagytanácsnak is eljuttatott. Vizsgálatának – amely az elítéltek ártatlanságának alapos, tárgyilagos igazolása – fő következtetése az volt, hogy a prédikátorokat nem az általuk elkövetett állítólagos lázadás, hanem a szabad vallásgyakorlást korlátozó hitüldözés miatt ítélték el. Ám Bruyninx Bécsben nem ért el eredményt. A holland nagytanács azonban a flotta lelkészét, Theodor Westhoviust hatalmazta fel arra, hogy a Bruyninx-memorandumot de Ruyter tengernaggyal is megismertesse, a tengernagyot pedig a gályarabok kiszabadítására utasította. De Ruyter már a Nápoly felé közelegő hajója, az EENDRACHT fedélzetéről futárhajót küldött, amely a Bruyninx-memoradnumot Nápolyba vitte, ahol Georg Weltz maga fordította olaszra, s adta át a nápolyi spanyol alkirály, Fernando Joaquín Fajardo de Requeséns y Zúñiga, Los Velez márkija (1635-1693) számára de Ruyter tengernagynak a törvénytelenül bebörtönzöttek szabadon bocsátását kérő levelével együtt. Az alkirály a Bruyninx-memorandumot átadta a helyi törvényszéknek, amely az abban foglaltak alapján január 22-én ártatlannak nyilvánította a rabokat. Szabadon bocsátásukra azonban mégsem került sor, mígnem Los Velez alkirály február 10-én levélben értesítette de Ruyter-t a kedvező ítéletről. A foglyokat másnap Johannes Haan holland altengernagy GOUDA nevű hajójára bocsátották, ahonnan február 12-én szálltak át de Ruyter hajója, az EENDRACHT fedélzetére, ahol a tengernagy később maga mondta: „Sok győzelmet vívtam életemnek minden rendiben ellenségeim felett, de az én legfényesebb diadalom, mellyel Krisztusnak ártatlan szolgáit az elviselhetetlen terhek alól kiszabadítottam.” A megpróbáltatások végére Hamel Bruyninx fáradhatatlan közbenjárása március 6-án tett pontot, amikor az elítéltek (a gályarabok és a fogságra ítéltek) szabadságát I. Lipót is elismerte, ha írásban kötelezik magukat rá, hogy "bosszút nem állnak és Magyarországra többé vissza nem térnek".
6. kép: Hamel Bruyninx 1684-ben megjelent visszaemlékezésének címlapja: (https://books.google.hu/books?id=3S1oAAAAcAAJ&pg=PA173&lpg=PA173&dq=Naauwkeurig+Verhaal+van+de+Vervolginge+aangerecht+tegens+de+Euangelise+Leeraaren+in+Hungarien&source=bl&ots=b5tZX2qd2-&sig=OqB3KBtteqZMl9FhQyn8ntkYUIs&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwiRns68gaHSAhVJ2hoKHXn0BTcQ6AEILjAD#v=onepage&q&f=false)
Összefoglalva: A protestánsok üldözésének 1671-1681 közötti magyarországi "gyászévtizede" és annak egyik meghatározó eseménye, a magyar prédikátorok gályarabsága és 1676. évi szabadulása egybeesik a francia-holland háborút elindító 1672-es holland gyászévet (rampjaar) követő európai háborúskodással, amelyben Franciaország állt szemben Hollandiával, Spanyolországgal és Ausztriával. Azonban a politikai szövetség sem korlátozhatta a protestáns hívők európai összefogását, akik Hollandia diplomáciai és katonai támogatásával végül elérték a magyar prédikátorok kiszabadítását, amely így az európai és a magyar történelem egy különösen összhangzó pillanatává vált.
A másik részlet, amely – a szombati rendezvény templomi helyszínére tekintettel – is fontos, az a néhány zsoltár, amelyet a szabadon bocsátott magyar prédikátorok énekeltek. Először – Johannes Haan altengernagy holland hajójára lépve – a XLVI., a CXXIV és a CXXV. zsoltárral adtak hálát szabadulásukért, vacsora után pedig a CXVI. zsoltárt énekelték. A zsoltárokat Gisbertus Voetius and Johannes Hoornbeeck az eseményekről szóló korabeli tudósításukban szám szerint nevesítik, ami azért meglepő, mert a prédikátorok magyarul énekelték azokat. Wes Bredenhof szerint (https://yinkahdinay.wordpress.com/tag/psalm-singing/) mindez arra utal, hogy a zsoltárok Magyarországon és Hollandiában is azonos előadásmódja egyfajta protestáns kommunikációs közeget jelentett a magyar prédikátorok és a holland tengerészek között, valószínűbb azonban, hogy Voetius és Hoornbeck a beszámolója megírásához felhasználta a kiszabadult prédikátorok Hollandiában is megjelent visszaemlékezéseit, amelyek megnevezték a zsoltárokat.
A rendezvényt követően egyesületünk és a S.A.L.T. képviselői Danku Péter és Frits de Ruyter de Wildt úrral külön is egyeztettek. Mindketten hasznos tanácsokkal szolgáltak a tervbe vett fakszimile-kiadás és az iskolahajó-építés megvalósítása érdekében a gazdaság- és kulturdiplomácia, valamint a forrásteremtés egyes gyakorlati kérdéseit illetően. A Nieuwe Kerkben az alapítványként működő Hollandiai Magyar Szövetség képviselőivel, Dr. Tóth Miklós úrral, Urbán Ákos úrral és feleségével is találkozhattunk, akik örömmel és érdeklődéssel fogadták a projektekről szóló híreket, s felajánlották, hogy beszámolnak róluk a helyi magyar közösség tagjai számára kiadott alapítványi közlemények, a “Hollandia Magyar Hírek” hasábjain.
A látogatás egyik nem tervezett, de különösen érdekes eseménye volt El Greco (Domenikos Theotokopulos, 1541-1614) Pünkösd c. festményének megtekintése, amelyet éppen akkor a Nieuwe Kerkben mutattak be (https://www.nieuwekerk.nl/en/). Az 1597-1600 között készült, 275 x 127 cm méretű, manierista stílusú vászonra festett olajfestményt a madridi Prado Muzeumban őrzik, ám február 18-ától kezdve hat héten át Amszterdamban látható. A Pünkösd El Greco utolsó Toledano időszakában készült, miután a művész a Kasztíliai Tanács megbízásából hat – Jézus életének egyes epizódjait (angyali üdvözlet, pükösd, pásztorok imádása, keresztelés, keresztre feszítés, feltámadás) ábrázoló – nagyméretű oltárkép készítésére vállalkozott az Ágoston-rendi Aragóniai Szűz Mária Kollégium temploma számára 1596-ban. A három évig tartó munkát 63 000 reallal honorálták, ami a legmagasabb ár volt, amellyel El Greco valamely alkotását életében értékelték. A Pünkösd c. kép kompozíciója is, mint sok más darabé El Greco művészetében, fordított háromszöget formáz, s azt a pillanatot ragadja meg, amikor a Szentlélek galamb képében alászáll a mennyből. A jelenet résztvevőinek megvilágosodását a fejük feletti lángnyelvek jelzik, érzelmi felindulásukat pedig dinamikus mozdulataik érzékeltetik. A kompozíció középpontjában Mária ül, aki az Újszövetség művészi ábrázolásain általában az egyetlen nő, aki a Szentlélek által megvilágosodást nyert (Mária extázisának ezt a kifejezését a spanyol inkvizíció 1814-ben eltávolíttatta). El Greco bibliai tárgyú képein az alakok megnyújtásával kölcsönöz fenséges megjelenést a szenteknek. A fekete kontraszt élesebbé és ragyogóbbá teszi a színeket, hogy hasonlítsanak a templomok üvegablakaira. Az alakok ezen a képen is feltűnően megnyúltak. Néhány elemző szerint ezt a különös látásmódot a művész szemének valamely organikus elváltozása okozhatta, de valószínűbb, hogy csak a képek függőleges falfelületen történő magas elhelyezésével állnak összefüggésben (amikor az affin torzulás a lent álló néző szemében a helyes arányokat reprodukálja). Érdekes magyar vonatkozás, hogy az eredeti oltárképek közül az “Angyali üdvözlet” jelenleg Budapesten van. Esterházy Pál herceg (1786-1866) 1818-21 között a spanyol barokk festészet egész sor remekművét szerezte meg Londonban és Párizsban, Edmund Bourke ír származású dán diplomata Madridban összegyűjtött kollekciójából. Az Esterházy-képtárat a magyar állam 1870-ben megvásárolta, így később ezek a darabok képezték a Szépművészeti Múzeum spanyol gyűjteményének alapját.
A tanulmányút további két napján az iskolahajó-projekttel összefüggő egyeztetésekre került sor:
7. kép: A THALASSA iskolahajó, a leszerelt N.D.S.M. hajógyár egykori telephelyén álló óriásdaruban a közelmúltban kialakított, fél évre előre fogalásokkal rendelkező bohém szálláshely, a Faralda Crane Hotel közelében. Az acéltestű, háromárbocos barkentin – nagy meglepetésünkre – más vitorlás iskolahajókkal együtt eladó, ami a Hollandiában mindinkább telítődő piacon az üzemeltetés növekvő nehézségeire utal. (fotó: Horváth Csaba)
Február 19.
Sábitz László hajóépítő mérnök, a balatonfüredi Pelsoproject hajótervező és tanácsadó iroda munkatársa kezdeményezésére az iskolahajóépítés egyes innovációs lehetőségeinek áttekintésére került sor Solymos Diána hajóépítő mérnök és Kekecs Gergely hollandiában élő és dolgozó magyar mérnök részvételével elsősorban az algagátlás, a meghajtás és az energia-felhasználás területén.
Február 20.
A Dykstra iroda (http://www.dykstra-na.nl/) vezetője, Thys Nikkels és Thomas van Es közreműködésével rendkívül hasznos egyeztetésre került sor több, az STS MAGYAR tervezését, építését és üzemeltetését is befolyásoló kérdésről.
8. kép: A Dykstra Irodában nyolc tervező dolgozik. Az iroda a Hoogte Kadijken működő Kromhout Hajógyár-múzeum (http://www.kromhoutmuseum.nl) szomszédságában van. Az asztalok mellett modellek reprezentálják az iroda alkotásait. A modern, egyterű, mégis bőséges személyes teret biztosító, egészséges, emberi munkakörnyezetben barátságos, kiegyensúlyozott emberek dolgoznak. Balról jobbra: Gerard Dykstra alapító, Thys Nikkels tulajdonos, Horváth Boldizsár, Horváth Csaba, Balogh Tamás, Sábitz László, Thomas van Es.
Az iroda munkatársai elmondták, hogy a hajó főgépeinek teljesítményét egy Delftben (az egyik hollandiai próbamedencét üzemeltető intézetben) használt módszer alapján határozzák meg, amely tekintettel van a hullámokon keresztülhaladó hajó ellenállására és figyelembe veszi a hajó árbocaira és kötélzetére ható szél ellenállását is. Ebből a szempontból a legfontosabb kérdés a szél alatti partoktól való biztonságos távolság tartását garantáló minimális sebesség fenntartásához szükséges főgép-teljesítmény meghatározása. Az STS MAGYAR számára legalább 400 KW teljesítmény szükséges, amiből 40 KW a lakóterek elektromos ellátását biztosítja. Javasolt a tisztán Diesel főüzem, a géptér növelése és több kisebb generátor beépítése (így nem kell kikötőben, horgonyon állva – minimális fogyasztású időszakban – is a főgépet üzemeltetni). A Diesel-elektromos meghajtás túlságosan drága, ekkora üzemméretnél nem költséghatékony, ezért nem is elterjedt (elsősorban óceánjárókon alkalmazzák). A Dykstra praxisában mindössze a Greenpeace RAINBOW WARRIOR-ja esetében merült fel ennek a megoldásnak az alkalmazása, de magas költségei miatt a vitorlások 99%-án inkább tisztán Diesel-meghajtást alkalmaznak. Azt is figyelembe kell venni, hogy 15 KW visszatöltéséhez legalább 10 csomós sebesség kell. A kisebb gépészet a fordulatszámot, a gépegységek összetettségét és a helykihasználást is előnyösebben érinti. Mindezekre tekintettel az összetett Diesel-elektromos meghajtás helyett az egyszerűbb és olcsóbb Diesel-meghajtás javasolt.
A változtatható állásszögű és behajtható szárnyú hajócsavarok tervezésére és kivitelezésére a Dykstra alvállalkozókat vesz igénybe. A Hundested és a Servogear vállalat javasolt, amelyek a csavar, a tengely és az irányítórendszer komplett tervezését és gyártását is képesek elvégezni. Az ilyen hajócsavarok alkalmazása valóban célszerű, hiszen a fixlapátos hajócsavar a vitorlák alatti haladás esetén 7-8 csomós óránkénti sebesség mellett már folyamatosan forog, de nem ad elég töltést az elektromos motornak. Változtatható állásszögű és behajtható szárnyú hajócsavarokkal azonban ez optimalizálható, a fenntartásuk sem igényel speciális megoldásokat (csak megfelelő olajozást).
A kormány-vezérlés és a kormány-rendszer tekintetében a differenciál-csavaros elsődleges kormánymű alkalmazása kétségtelenül látványos (erősíti a klasszikus megjelenést). A Dykstra azonban elsősorban gépi (hidraulikus vagy elektromos) rásegítéssel működő kormányrendszerekkel dolgozik. Tapasztalataik szerint ezek is beváltak. Vészhelyzeti rendszer beépítése szükséges, robotpilóta alkalmazása döntés kérdése. Javasolt a Whitlock, vagy a Lewmar gyártókkal történő kapcsolatfelvétel.
Az árbocok (fém, fa) és a kötélzet anyaga (galvanizált, illetve rozsdamentes acél kábelek) tekintetében több szempontra kell tekintettel lenni. A klasszikus vitorlázatú iskolahajóknál elterjedt megoldás (a tradicionális megjelenés biztosítására), hogy csak az összetett árbocok árboctörzseit készítik fémből, a felsőbb árbocszárak és a vitorlarudak fából vannak. Ez a megoldás kétségkívül költségtakarékosabb, azonban még így sem a legelőnyösebb, mivel a fa sokkal gyorsabban elhasználódik, mint a fém, azon kívül nehezebb is (fafajtától függően 15 m hosszon 100-200 kg közé esik a súlymegtakarítás az alumínium árboc javára). Az építési és a fenntartási költségeket így az árbocok és a rudazat anyagválasztása komolyan befolyásolja. A jelenleg legelterjedtebb megoldás az acél árboctörzsek és az alumínium (alustar) felső árbocszárak alkalmazása. A vitorlarudak kábelek okozta sérülésének megelőzésére a kötélzettel érintkező felületek vékony rozsdamentes acélcsíkkal történő fedése javasolt. Az állókötélzet anyaga potenciálisan galvanizált vagy rozsdamentes acél. Előbbi kenderkötéllel betekerve hagyományos megjelenést ad, viszont a megfelelő korrózióvédelem érdekében alapos előzetes felületkezelésre szorul. A rozsdamentes acélkábelekből álló kötélzet ezt nem igényli, viszont nem olyan tartós: gyakoribb a kábelt alkotó pászmáknak a hajlító igénybevétel miatt bekövetkező elnyíródása. Az anyagválasztáson túl az állókötélzet tervezésekor azt is figyelembe kell venni, hogy a kötélzet legyen a leggyengébb pont, vagyis a kötelek bekötési pontjait a kötél szakítószilárdságánál 20 %-kal nagyobb igénybevételnek való ellenállásra kell méretezni (hogy baleset idején a kötél szakadjon el és ne a hajó sérüljön).
9. kép: Thomas van Es és Thys Nikkels rozsdamentes acél és galvanizált kötélminta-darabokkal. Nagyon hasznos beszélgetést köszönhetünk a nyitott gondolkodású mérnökök érdeklődő, támogató hozzáállásának. (fotó: Horváth Csaba)
A hajó belső térfelosztása (lakórészek, tartályok, stb.) tekintetében nehéz a sail training és a charter-hajózás igényeinek kiszolgálására egyaránt alkalmas megoldás kialakítása. A 4 fekvőhelyes, saját fürdővel és WC-vel rendelkező kabinok a charter hajókon tökéletesek, a sail traininget végző iskolahajókon azonban egyenesen luxusnak számítanak. Utóbbi hajókon a fedélzet alatti egyetlen nagy, többfunkciós központi tér a legfontosabb, amelytől rugalmasan (pl.: ponyvával, stb.) válaszhatók el a fekvőhelyek. A WYLDE SWAN belső terének kialakítása ebből a szempontból mintaadó lehet. Az STS MAGYAR fedélzetén lévő fedélzeti házak jelenleg nem alkalmasak az összes trainee egyidejű befogadására, így mindenképpen javasolt a belső térfelosztás átgondolása (ellenkező esetben nem lehet az egész személyzet egyidejű jelenlétét igénylő rendezvényeket tartani a fedélzeten).
Összefoglalva: A Dykstra tervező iroda munkatársainak széleskörű, alapos és mértékadó tapasztalatainak figyelembe vétele a megvalósíthatósági tanulmány, az üzleti terv, és a beruházás megvalósításának ütemezése szempontjából is fontos.
A megbeszélés végeztével Thys Nikkels invitált, hogy csatlakozzunk az iroda munkatársainak közös (!) ebédjéhez, amit – mint mindig – ezúttal is együtt költenek el az iroda tárgyalóként és étkezőként szolgáló déli végén. Az egyszerű, de tápláló hideg ételek (Hummus – csicseriborsó krém, Pindakaas mogyorókrém, vaj, különböző kemény és lágysajtok, szalámik és egyéb felvágottak mellé kínált változatos zöldség- és gyümölcssaláták), s mindenekelőtt a közvetlen, szívélyes hangulat és ennek természetessége, valamint a sokszoros előzékenység (vendéglátóink tudva, hogy vonattal indulunk a reptérre, még a pályaudvarra is autóval vittek, hogy több időt szentelhessünk a beszélgetésre), jóleső emlékekkel ajándékozták meg mindannyiunkat.
Köszönjük!
-
Az emlékezés kultúrája
2016. november 3-án a magyar Országgyűlés 190 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta azt a kereszténydemokrata határozati javaslatot (http://www.parlament.hu/irom40/11348/11348-0009.pdf), miszerint a jövőben június 10-e legyen a magyar haditengerészek és a hősi halált halt magyar haditengerészek emléknapja. Az erről rendelkező 28/2016. (XI. 14.) OGY határozat a Magyar Közlöny 2016. november 14-i számában jelent meg (http://www.kozlonyok.hu/nkonline/MKPDF/hiteles/MK16175.pdf).
A javaslat nem újkeletű: „magyar emlékművet állítanak a pulai haditengerészeti temetőben az első világháborúban hősi halált halt magyar tengerészek emlékére, valamint a KDNP két parlamenti képviselője kezdeményezte a magyar haditengerészek emléknapjának kijelölését” - közölte a Magyar Idők c. hírportál 2016. július 12-én (Forrás: http://magyaridok.hu/belfold/lomnici-zoltan-emlekmuvet-es-emleknapot-kapnak-magyar-hosi-halott-haditengereszek-829756/)
A kezdeményezés – a hivatkozott cikk és a végül elfogadott országgyűlési határozat szerint – három tevékenységet tartalmaz:
- Magyar emlékmű-állítás Polában (ma: Pula, Horvátország).
- A magyar tengerészek emléknapjának kijelölése.
- A magyar tengerészekről szóló információk arányának növelése a történelemoktatásban.
Az emlékmű-állítási kezdeményezés indoklása szerint „a temetőben osztrák, magyar, olasz és horvát áldozatok nyugszanak, viszont magyar nyelvű emlékmű vagy emléktábla nem található”, az emléknap és az oktatási program indoklása pedig – „A megemlékezés […] hiánypótló” – idézet a cikkből.
A fenti kezdeményezésekkel és idézett indoklásukkal összefüggésben a továbbiakban dr. Balogh Tamás, egyesületünk elnöke hívja fel a figyelmet néhány tényre:
A polai cs. és kir. Haditengerész-temető (K.u.K. Marinefriedhof) magyar emlékműve:
A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége kezdeményezésére 2004-ben került sor az első világháborúban elesett magyar tengerészek tiszteletére állított emlékmű felavatására az egykori tengerésztemetőben. Az avatáson magyar részről Dr. Margitay-Becht András vett részt és mondott avatóbeszédet (minthogy a meghívott zágrábi magyar nagykövetség nem vállalta a részvételt a rendezvényen). A kétnyelvű (magyar-horvát) emléktábla azóta is a tengerésztemető bejárata mellett baloldalon található, a belépőket fogadó első emlékmű a sírkertben. Mi több: időben is ez az első nemzeti jellegű emlékmű (az osztrák és az olasz emlékmű felállítására csak később került sor). A fentiekre tekintettel nem helytálló az a kijelentés, hogy magyar nyelvű emlékmű vagy emléktábla nem található a temetőben. Erre tekintettel további magyar emlékmű szükségessége megkérdőjelezhető.
1. ábra: Magyar emlékmű a polai volt cs. és kir. Haditengerész-temetőben. A temetőben nyugvó összes magyar nemzetiségű személy sírját piros, fehér és zöld színű művirágok azonosítják.(fotó: Pásztói Róbert, TIT HMHE).
A „magyar tengerészek emléknapja”:
A haditengerészeknek volt és ma is van emléknapja az országban, amit a haditengerészet, s a haditengerészek tisztelői, nem is mulasztanak el megünnepelni soha:
a) Ausztria-Magyarországon: 1866-1918 között július 20. (a Lissai győzelem dátuma) volt a haditengerészet ünnepnapja (a megemlékezések helyszíne pedig Lissa – ma Vis – szigetén az 1867-ben emelt oroszlános emlékmű, Polában a Monte Zaro dombon, és Bécsben a Pratersternnél emelt Tegetthoff-emlékmű volt).
b) A Magyar Királyságban: 1937-1945 között május 15. (az otrantói győzelem dátuma) volt a cs. és kir. haditengerészet magyar hősi halottainak emléknapja (a megemlékezések helyszíne pedig Budapesten a cs. és kir. Haditengerészet és magyar hősi halottai emlékműve volt a Horthy Miklós híd, ma Petőfi híd lábánál, amelynek újjáépítéséhez az építészeti tervek 2011-ben elkészültek).
c) A Magyar Köztársaságban: 1998-2008 között november 6. a cs. és kir. haditengerészet megszűnésének napja (a központi megemlékezések helyszíne pedig a cs. és kir. Dunaflottila egykori óbudai laktanyája falán elhelyezett nagyméretű emléktábla), 2008-tól pedig – a korábbi tradícióknak megfelelően – május 15., amikor a Hadtörténeti Intézet és Múzeum díszudvarán a cs. és kir. Haditengerészet és hősi halottai emlékére állított emléktáblánál kerül sor koszorúzásra (az óbudai megemlékezés azóta elsődlegesen a folyami hadihajózásban szolgált tengerészek emléknapja).
Álláspontom szerint nem lenne helyes feladni létező hagyományainkat, csak azért, mert e hagyományok ismertsége nem eléggé általános.
2. ábra: A cs. és kir. Haditengerészet és magyar hősi halottai budapesti emlékműve (1937-1945) rekonstrukciós rajzai 2011-ből. A méltó megemlékezést inkább ezen emlékű újraállítása szolgálhatná, amelyre a teljes tervanyag elkészült (az emlékmű kiállítócsarnokában elhelyezendő állandó kiállítás gyűjteményi anyaga is egyesületünk rendelkezésre áll). (forrás: Dr. Balogh Tamás, TIT HMHE).
3. ábra: A cs. és kir. Dunaflottilla (1998-), valamint a cs. és kir. Haditengerészet (2008-) budapesti emléktáblája a haditengerészetről és a haditengerészekről, valamint a folyami hadihajósokról való (a Magyar Honvédség és a civil szervezetek részvételével tartott) évi rendszeres központi megemlékezések helyszíne. (fotó: Pásztói Róbert, TIT HMHE).
4. ábra: A budapesti Duna-korzón álló magyar Tengerészemlékmű (1993-) a kereskedelmi tengerészekről való évi rendszeres központi megemlékezések helyszíne. (Az emlékmű a második világháborúban elsüllyedt UNGVÁR Duna-tengerjáró hajó horgonyának másolata. Az eredeti horgony a katasztrófa után 1941-ben felavatott UNGVÁR-emlékmű része volt). (fotó: Mercs Lajos)
A tengerészeti ismeretanyag terjesztése:
A magyar hajózásra, tengerészetre és haditengerészetre – annak történetére és jelenére – vonatkozó ismeretek terjesztését egyesületünk alapító okiratában önként vállalt feladatához híven, a hajózásban érintett csaknem valamennyi civil szervezetet felölelő nagyszámú partnerével együtt, pro bono publico rendszeresen teljesíti (beleértve a Magyar Honvédség jelenlegi dunai hadihajós alakulatára vonatkozó ismeretek terjesztését is). E tevékenysége során egyesületünk kiállításokat szervez, előadásokat tart, rádió- és televízió-műsorokat készít, ismeretterjesztő- és szakcikkeket publikál, (szak)könyveket jelentet meg. Jelenleg egyesületünk az egyetlen ilyen szervezet az országban, amely ezzel összefüggő tevékenységét mindenfajta rendszeres állami, önkormányzati anyagi támogatás nélkül végzi. Sikeresen. Eredményeink közül csak a legfontosabbak (tevékenységünk eredményeiről és eredményességéről teljes körű, hű képet ad honlapunk):
a) Közreműködés a SZENT ISTVÁN csatahajó roncsainak kutatásában és az erre vonatkozó ismertetek közzététele (önálló kötetben, a National Geographic folyóiratban és a „Monarchia Hajóroncsai” c. dokumentumfilm-sorozatban).
b) Közreműködés a LAJTA Monitor Múzeumhajó – a cs. és kir. Haditengerészet utolsó fennmaradt és korhű módon helyreállított hadihajójának felszerelésében (a hajórekonstrukcióban és az évi rendszeres karbantartásban, valamint a fedélzeten található kiállítás kép- és szöveganyagának elkészítésében, a hajó Magyar Honvédség tiszteletbeli zászlóshajójává nyilvánításában, az Országgyűlés előtti állandó horgonyzóhelye kijelölésében, stb.)
c) Közreműködés a „Duna-hajók-mesterségek” c. állandó hajózástörténeti kiállítás létrehozásában a komáromi Monostori erőd dunai bástyájában.
Egyesületünk tagjainak 2000 óta megjelent haditengerészeti tárgyú ismeretterjesztő kötetei:
Balogh Tamás:
- A Szent István csatahajó és a csatahajók rövid története, General Press kiadó, Budapest, 2002.
- Piros-fehér-piros a Sárga-tengeren – A Kaiserin Elisabeth cirkáló története, Schöck kiadó, Szekszárd, 2008.
Csonkaréti Károly:
- Az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészete, Kossuth kiadó, Budapest, 2001.
- Császári és királyi hadihajók, Hajja és fiai kiadó, Debrecen, 2002.
- Horthy Miklós hajóhada, Éghajlat kiadó, Budapest, 2012.
- „Ha tengeren veszek, ki sirat meg engem”, Kornétás kiadó, 2012.
Margitay-Becht András:
- A Lajta monitor és a többiek… Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Budapest, 2007
- A Lajta monitor – az utolsó osztrák-magyar hadihajó története, Schöck kiadó, Budapest, 2010.
- Tank a Dunán, Éghajlat kiadó, Budapest, 2016.
Összefoglalás:
A felsorolt tények általános ismeretének hiánya nem azonos a magyar tengerészekre és a haditengerészetre méltó módon emlékeztető tevékenységek hiányával – amire az Emberi Máltóság Tanácsa kezdeményezésének a hivatkozott cikkben közölt indoklása utal. Sőt! A bemutatott példák alapján látható, hogy támogatásra érdemes, méltó tengerészeti hagyományápoló kezdeményezésekből nincs hiány.
A támogatás potenciális erkölcsi és anyagi forrásai azonban nagyobb eséllyel szétforgácsolódhatnak akkor, ha a létező hagyományok erősítése helyett azokkal párhuzamos, de a történelmi hagyományokhoz nem vagy nem megfelelően illeszkedő, potenciálisan csak kavarodást okozó – ezért adott esetben könnyen méltatlanná váló – kezdeményezések megvalósítását szolgálják.
Ebből a szempontból kifejezetten kockázatos lehet a „magyar tengerészek emléknapjának” kijelölése, hiszen a magyar haditengerészekről - mint látható - minden év május 15-én, a folyami hadihajósokról november 6-án, a kereskedelmi tengerészekről pedig a minden év szeptemberének utolsó vasárnapján, az ENSZ Nemzetközi Tengerhajózási Világnapjához kapcsolódva emlékeznek meg Magyarországon.
Egy újabb tengerészeti emléknap – ráadásul egy veszteség dátuma kapcsán – sem a tengerészet ünneplésének létező hazai tradícióihoz (a győzelmek ünnepléséhez) nem illeszkedik, sem azt a célt nem képes betölteni, hogy a haditengerészet működéséből levonható tanulságokat (egyebek között az innováció, a pontosság, az önfegyelem és a kitartás mintáit, stb.) megismertesse.
A Mohácshoz és Trianonhoz hasonló nemzeti gyásznapok helyett igazi inspirációt jelentő, a jövőbe vetett hitet nem a múlt traumáiból meríteni igyekvő, hanem előremutató kezdeményezésekre ösztönző ünnepekre van szükség. A hajózásban rejlő értékek tudatosításához is. Főleg, ha van olyan pozitív élmény, amelyre érdemes emlékezni. A magyar hajózás története számos ilyen élményt kínál, s éppen ezek köré szerveződve alakult ki a hajózással kapcsolatos hazai ünnepek tradíciója is.
Egyesületünk ezért 2016. július 13-án írásban javasolta az Emberi Méltóság Tanácsa, valamint az országgyűlési határozatot kezdeményező Rubovszky György és Vejkey Imre képviselők számára az indítvánnyal előterjesztett kezdeményezésük megfontolását, s a méltó hagyományápolás – melynek alapgondolatával Egyesületünk is teljes mértékben egyetért – alternatív lehetőségeinek átgondolását, amelyhez igény esetén közreműködést ajánlottunk. Eredménytelenül.
Az országgyűlési határozattal bevezetett újabb emléknap kapcsán mindenesetre érdeklődő figyelemmel kísérjük majd, hogy milyen konkrét eredményekben ölt testet a határozat kezdeményezőinek szándéka, s hogyan alakul mindennapjainkban a (hadi)tengerészettel és hajózással összefüggő magyarországi emlékezés jövőbeni gyakorlata (mire és miért emlékezünk, az emlékezés milyen tettekre, eredményekre ösztönöz, stb.), hiszen mindig van rá alkalom , hogy valami hasznosat tegyünk...
-
Képek a balatoni hajózásról
Felkerült a Hagyományőrző Tagozat honlapjára egy válogatás a második világháború előtti balatoni hajózásról Bánsági Andor gyűjteményéből. A képek forrásmegjelöléssel szabadon felhasználhatóak. (A galéria a képre kattintva érhető el.)
-
A LAJTA Emlékév bajai képei
Honlapunkra felkerültek a LAJTA Emlékév bajai állomásának képei. Látható a Lajta Monitor Múzeumhajó, a Honvédség AM hajója és a TIT HMHE Haditengerészetünk Emlékei című kiállítása. -
Tengerész emléktábla avatása Sopronban
2011. augusztus 12.-én (pénteken) délután 3 órakor a soproni Szt. Mihály temető (Sopron, Pozsonyi út 1.) új részében, a ravatalozó mögötti parcellában Tengerész emlékhely lesz kialakítva, ahol az I. Világháborúban elhunyt haditengerészek, kereskedelmi tengerészek és folyamőrök tiszteletére emléktábla avatására kerül sor. Ünnepi beszédet mond: Dr. Gimesi Szabolcs. A programot a Maurer Család szervezi.
-
Véget értek a LEITHA Emlékév rendezvényei
.jpg)
Tisztelt Érdeklődők, Kedves Barátaink!
2011.06.01-én a bajai programok zárásával hivatalosan is véget értek a LEITHA emlékév ünnepi programjai (a képek elérhetők Facebook oldalunkon).
Ezúton is köszönjük azoknak, akik munkájukkal, anyagi vagy erkölcsi támogatásukkal, a szervezésben való személyes közreműködésükkel vagy éppen érdeklődésükkel, látogatásukkal tisztelték meg az idén 140. éves monitor hajót!
Az emlékév rendezvényei alkalmával Egyesületünk - a LEITHA Emlékév Szervező Bizottságában közreműködő többi állami- és civil szervezet, magánszemély támogatásával - a hajó bemutatása mellett az alábbi tevékenységeket végezte, illetve az alábbi eredményeket érte el:
1) Komáromban: A Monostori Erőd Hadkultúra Központ Kht. szervezésében az Emlékév nyitányaként tudományos hadtörténeti tárgyú konferencián vettünk részt tagjaink és a társzervezetek tagjainak hadihajózási tárgyú előadásaival a Monostori Erődben - a "Duna Gibraltárjában" - abból az alkalomból, hogy az erőd a monitorral éppen egy időben ünnepelte szintén a 140. születésnapját.
2) Szobon: A helyi önkormányzat támogatásával a Duna-kanyar települései számára nagyszabású bemutatót - az ifjúság érzékenyítésére iskolai csoportoknak szervezett szakszerű ingyenes tárlatvezetést - és haditengerészeti tárgyú (a LEITHA monitorról, az osztrák-magyar Dunaflottilláról, stb. szóló) előadásokat tartottunk, egyúttal az Argonauta Kutatócsoporttal közösen bejelentettük a Szobon létesülő Európai Folyami Örökség Központ megalakítását.
3) Budapesten: A MH 1 Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezreddel (az egykori cs. és kir. Dunaflottilla mai örökösével) közösen, napra pontosan a hajó 140. születésnapján a középiskolák 9-12. évfolyamos tanulói számára rendezett, a magyar hadihajózás nagy témaköreit feldolgozó tanulmányi versenyt és honvédségi nyílt napot rendeztünk, haditengerészeti vetélkedőkkel, játékos ismeretterjesztő ügyességi feladatokkal a hadikikötőben és hajózástörténeti tárgyú geocaching-gel Budapesten.
4) Baján: A Havária Katasztrófa-elhárító Közhasznú Egyesülettel, az Eötvös József Főiskolával, a Duna Hotellel és Baja Városával közösen monstre osztrák-magyar haditengerészeti kiállítást rendeztünk, amelyet a kultúráért is felelős Nemzeti Erőforrás Minisztérium közigazgatási államtitkára nyitott meg. A város fontos helyszin, hiszen 1919-ben ide menekült a LAJTA monitor társaival és hősi halottaival (Csicsery Lászlóval és Mahr Jenővel). A halottakat a várost megszállva tartó angolok és szerbek eltemették, a tiszteket a Nemzeti Szállóba zárták. Az angolok a saját pénzükön sírkövet állítottak a két magyar tiszt nyughelyére. Most megterveztük és a HM támogatásával újraállítottuk ezt a sírkövet, a szálló falára pedig emléktáblát helyeztünk.
Külön köszönet a Honvédelmi Minisztériumnak és a MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós ezrednek, a Zoltán Gőzös Közhasznú Alapitványnak, a Magyar Hajózásért Egyesületnek, a Cs. és Kir. Dunaflottilla Hagyományőrző Egyesületnek, Komárom, Szob és Baja városának, a Monostori Erőd Hadkultúra Központ Kht-nak, a Ferryboat-nak, a Havária Katasztrófaelháritó Közhasznú Egyesületnek, az Eötvös József Főiskola vezetőinek és lelkes diákjainak, a Duna Vendéglátó Kft-nek, valamint Pálvölgyi Józsefnek, Tóth János Attilának, Zelenák Józsefnek, Némethy Georginának és Dr. Csonkaréti Károlynak! Segitségükkel sokakban sikerült felébreszteni a magyar hajózás iránti érdeklődést, ami az Emlékév és a LAJTA monitor legnagyobb eredménye.
Kívánjuk, hogy legyenek büszkék rá és a hajóra, amely egyedülálló a világon (csupán 6 másik létezik) és amelyet - reményeink szerint - immár az ország lakosságának nagyobb része is a magáénak érezhet!
A TIT HMHE Elnöksége és a LEITHA Emlékbizottság nevében:
Dr. Balogh Tamás,
TIT HMHE Elnök, az Emlékév ötletgazdája és egyik szervezője
-
Hajózástörténeti Közlemények - 2010/2
Folyóiratunk következő száma 2010. december 30-án jelenik meg. A tartalomból:
Antal Gábor: Tengely és tenger közé szorulva: a francia hadiflotta 1940-1942 között.
Bánsági Andor: A Visby-osztályú korvettek.
Veperdi András: Az osztrák-magyar hadiflotta az első világháborúban XII. - Az 1916-os év kronológiája.
Zsonda Márk: Tengerészélet az osztrák-magyar K.(U.)K. haditengerészet (K.u.K. Kriegsmarine) felszíni egységein.
-
Friss hírek Nagykörűből
Egyesületünk 2006 októbere óta a nagykörűi Fegyver- és Haditengerészeti Gyűjtemény egyik fenntartója. A kiállítás a helyi művelődési ház két termében volt elhelyezve, azonban az elmúlt két év során nem éppen a legjobb körülmények közt. Idén tavasszal az önkormányzat nagyszabású felújításokba és építkezésekbe fogott, így került a gyűjtemény önálló épületbe. A korábban tűzoltószertárnak használt épület 2 külön bejáratú kiállító teremmel rendelkezik (a harmadikban helyiségben pedig egy cipész műhely található) - a bal szélsőben a fegyvergyűjtemény, a középsőben pedig a haditengerészeti gyűjtemény kapott helyet. A körülmények ideálisnak mondhatók: az épületet közvetlenül a költözés előtt újították fel, a fűtés és a szellőzés megoldott, a világítás megfelelő, a nyílászárókat rács védi. A kiállítást megtekinteni előzetes bejelentkezés után lehet, amit a következő telefonszámon lehet megtenni: 06/56/494-001Az új cím: Nagykörű, Kossuth utca 9. (Az új információs és fogadó központ mögött.)
GPS: 47.272912,20.455619 -
Megemlékezés a tengerészeti világnap alkalmából
A világ tengerein életüket vesztett magyar tengerészekre emlékeztünk a Tengerészeti Világnapon, szeptember 30-án. A Magyar Tengerészek Egyesülete szervezett megemlékezést a Dunakorzó található tengerészeti emlékműnél, melyen egyesületünk tagjai is részt vettek. Az eseményről Pásztói Róbert tagunk készített kisfilmet, mely videóink között és továbblépés után megtekinthető.A megemlékezésen egyesületünk részéről részt vettek: Dr. Balogh Tamás, Bauer József, Dr. Dezsény Zoltán, Hocza István, Pásztói Róbert és Pichler Norbert.
-
Hajózástörténeti Közlemények - 2010/1
Hosszú szünet után megjelent folyóiratunk új száma. A tartalomból:
Krámli Mihály:
A Koudelka-misszió
Alfred von Koudelka fregattkapitány látogatása a berlini birodalmi tengerészeti hivatalban és ennek dokumentumai 1909. április 29-30.
Krámli Mihály:
Fiume 1848-ban
Bánsági Andor:
A HMS CAPTAIN elsüllyedése (1870. szeptember 6.)
Veperdi András:
Az osztrák-magyar hadiflotta az első világháborúban XI.