A Duna-expressz Konzorcium részvételével, amelyet munkájával egyesületünk hosszú ideje támogat, és a hazai hajógyártásban, hajójavításban tevékenykedő vállalkozások részvételével ma nagyhajógyártó klaszter alakult Budapesten.

A hajógyártás elméleti folyamata: a korszerű ipari üzem ma már nem a XIX. század klasszikus - a hajótesttől a gépeken át a  bútorzatig - "mindent gyártó" hajógyára, hanem a végszerelést végző üzem és a vállalaton kívüli szereplők specializált, objektum-orientált együttműködő szervezete. Ez a gyártási szisztéma maga az iparági klaszterképzés alapja.

A klaszterben - amelynek Dr. Balogh Tamás elnök közreműködése révén egyesületünk is alapító tagja lett - a hazai hajógyártás fejlesztése és a világszerte keresett iparági termékek gyártásába való (újra)bekapcsolódás biztosítása a célja.

Ennek során a klaszterbe tömörült vállalkozások igyekeznek kiaknázni az iparág nagy beszállítói láncok kialakítására való alkalmasságát és egyidejűleg az iparágra jellemző innovációs potenciált.

A létrehozott  hajógyártó klaszter a világtrendeket leképező, azokkal teljesen egybevágó, de a magyar hajógyártás romjain – a hajógyártás 1992-es tervszerű megszűntetése után – egyben az egyetlen működőképes, a rendelkezésre álló szűkös erőforrások melletti is kivitelezhető, költséghatékony megoldás.

Egyesületünk elsődleges feladatának a klaszter eredményeinek bemutatásával a hazai hajózás és hajózási innovációk iránt a széles nyilvános érdeklődés felkeltését és fenntartását tekinti, valamint az eddigi munkája folytatásával elnökünk továbbra is részt vesz a konzorcium belső és kormányzati döntéselőkészítő-, valamint egyéb projektdokumentumai és nyilvános propaganda kiadványai (bemutatók, prezentációk, brossúrák, stb.) elkészítésében.

Ez a feladat Egyesületünk számára nem ismeretlen. Sőt!

Csatlakozásunkat elsősorban az motiválta, hogy Egyesületünk és elődszervezete, az 1911-ben alapított Magyar Adria Egyesület és legendás elnöke, Gonda Béla (Baross Gábor "vasminiszter" titkára, a Vaskapu-szabályozás, a fiumei kikötőépítés és -villamosítás, stb. tervezője, stb.) az elmúlt 100 évben mindenkor folyamatosan nagy erőfeszítést fejtett ki és fejt ki jelenleg is a magyar hajózásra vonatkozó pontos információközlés érdekében.

Tisztában vagyunk vele, hogy a hajózási emlékek és a hajózásra, hajózásunk múltjára, jelenére és lehetséges jövőjére vonatkozó ismeretek terjesztése önmagán túlmutató jelentőségű, felelősségteljes feladat.

Elég, ha csak arra gondolunk, hogy a magyarországi hajóépítő ipar jelenlegi gyenge teljesítményét is elsősorban az okozta, hogy – kellő ismeretek (nem pedig tiszteletre méltó eredmények) hiányában – nem alakult ki Magyarországon olyan mértékű hajózási identitás, amely ennek az iparágnak a csaknem teljes felszámolását megakadályozhatta volna.

Ennek következtében egy ipari kultúra csaknem teljes vertikuma kiveszett az országból. Ez a nemzeti jövedelem egy jelentős részének elvesztéséhez vezetett (hagyományosan a hajóipar dolgozik a legtöbb beszállítóval, Magyarországon a rendszerváltást közvetlenül megelőzően mintegy 250-nel), továbbá – a szakma még élő idősebb képviselői kivételével – a szakismeretek és készségek folyamatos elvesztését okozta (ez a hajózási hétköznapi- és szakszókincstől kezdve a „munkás-intelligencián” át, a tervezői kreativitás észlelhető csökkenéséig minden szinten tetten érhető).

 
Ez a helyzet érdemben nem változtatható meg az identitásképző erejű és jelentőségű nemzeti hajózási ismeretek és hagyományok széleskörű propagandája, ápolása nélkül. Hiszen hiába jönnének létre új és még újabb hajózási innovációk Magyarországon, ha – az irántuk való érdeklődés és lelkesedés teljes hiánya miatt – éppen a hazai közérdeklődés és közmegbecsülés nem járul hozzá az elért gazdasági eredmények tartós fennmaradásához. A megismerésből (megismerhetőségből) fakadó érdeklődés nélkül ezek az eredmények nem válhatnak követendő (és követhető) példává. Nem kelthetik fel azt a lelkesedést, amely a nagyszerű műszaki alkotások és emberi teljesítmények iránt hagyományosan minden nemzetben megnyilvánul. Ennek hiányában viszont nem járulhatnak hozzá az elvárható mértékben a nemzetgazdaság bevételeihez sem, sem a múltját hitelesen (harag és elfogultság nélkül pontosan) ismerő, arra büszke, jövőjére felkészült, a jelenében pedig tettre kész nemzet karakterének formálásához, jellemének megerősítéséhez.

Egyesületünk a feladat jelentőségéhez és elődeihez méltón igyekszik továbbra is megfelelni az előző évek munkája után a mai napon a klaszteralapító okirat aláírásával immár formálisan is felvállalt feladatának.

http://hajosnep.hu/lapok/lap/tevekenysegeink/hajozasi-kiallitasok/a-magyar-hajoepites-175-eve-avagy-volt-egyszer-72-hajogyar

http://index.hu/belfold/2012/06/21/ujrainditanak_a_hazai_hajogyartast/

1867. június 19-én délelőtt 10 órakor a Mexikóvárostól nyugatra fekvő Queretaro városa melletti Harangdombon (Cerro de las Campanas) kivégezték I. Miksa mexikói császárt, osztrák főherceget, az osztrák császári-királyi Haditengerészet korábbi főparancsnokát.

Szülőhazájáról kontinensnyi távolságban, messze az európai civilizációtól, egy merőben más történelmi és kulturális gyökerekkel rendelkező országban Miksa a lehetetlent kísérelte meg. Az általában a liberalizmus követőjének tartott, a kor Európájának progresszív szellemi áramlatai által befolyásolt fiatal uralkodó egy Latin-Amerikában addig ismeretlen szellemiségű korszerű államot kívánt létrehozni. Uralkodásának 1130 napja azonban kevésnek bizonyult ehhez. Bár a rendkívül ambiciózus Miksa fiatal kora ellenére kimagasló műveltséggel és széleskörű vezetői tapasztalatokkal rendelkezett, tervei már a korona elfogadásának pillanatában kudarcra voltak ítélve, s ezt mindössze romantikus személyisége nem engedte felismerni a számára.

2017-ben - az események 150. évfordulóján - önálló kötettel emlékezünk a kivételes uralkodóra (amelyből honlapunk látogatói már ízelítőt olvashattak egy korábbi blogbejegyzésünk mellékletében: http://hajosnep.blog.hu/2011/10/12/tortenelmi_nevnap) Addig is az érdeklődők kedvéért rövid összefoglalását adjuk a második mexikói császárság négy esztendejének.

1861

Január 25.: Kiadták az állam elleni bűncselekményekről szóló törvényt. Ez a köztársasági törvény minden mexikóit halállal fenyegetett, aki külföldi lobogó alatt harcol, vagy bármilyen módon a republikánus kormány elleni lázad – később ez volt az Miksa császár és követői kivégzésének.

Június: Benito Juarez mexikói köztársasági elnök újraválasztása és a magas rangú egyházi személyek, köztük Antonio Pelagio Labastida y Dávalos mexikóvárosi érsek, kiutasítása.

Július 17.: A mexikói kongresszus felfüggeszti a külföldi hatalmakkal szembeni adósságok törlesztését.

Október 31.: Franciaország, Nagy-Britannia és Spanyolország aláírja a londoni egyezményt, amelyben megállapodnak, hogy együttes erővel kényszerítik Mexikót adósságai kiegyenlítésére.

December 8.: A spanyol flotta és a hadsereg Kubából Veracruzba hajózik.

December 11.: A kongresszus rendkívüli jogokkal ruházza fel Juarez elnököt.

1862

Január 1.: Az Egyesült Államok figyelmezteti Mexikót, hogy a polgárháború miatt nem tud a nemzetközi konfliktusban a segítségére lenni.

Január 6-8.: A brit és a francia flotta is megérkezik Veracruzba.

Február 27.: A francia flotta beveszi Campechét.

Március 5.: Lorencez tábornok –a francia hadsereg parancsnoka – Mexikóba érkezik.

Április 9.: Nagy-Britannia és Spanyolország a csapatkivonásról dönt.

Április 24.: Az utolsó brit és spanyol katona is elhagyja Mexikót.

Május 5.: A mexikói hadsereg Zaragoza tábornok vezetésével jelentős győzelmet arat a Lorencez tábornok vezette francia sereg felett Pueblánál.

Június 14.: A mexikói hadsereget a franciák körülzárják Orizabánál Verecruz tartományban.

Szeptember 21.:Francia erősítés érkezik Mexikóba.

Október 1.: Lorencez leváltása. Utóda Forey tábornok.

Október 16.: További francia seregtestek érkeznek Bazaine tábornok vezetése alatt.

Október 23.: Tampico városát elfoglalja a francia hadsereg.

December 12.: Jalapa harc nélkül kerül Bazaine kezére.

1863

Január 15.: Francia hadihajók Acapulcót bombázzák.

Március 16.: A Forey tábornok vezette francia seregek az ország belsejébe vonulnak és ostrom alá veszik Pueblát.

Április 30.: A francia Idegenlégió 1. hadseregének 3. százada szó szerint az utolsó emberig harcol Cameronénál. Ez alapozza meg a légió későbbi félelmetes hírnevét.

Május 7.: Comofort tábornok mexikói felmentő seregét Bazaine tábornok francia hadserege megsemmisíti San Lorenzo mellett, Pueblától délre.

Május 17.: Puebla megadja magát a franciáknak.

Május 31.: Juarez elnök és a republikánus kormány elhagyja Mexikóvárost és az államkincstárral együtt északra menekül.

Június 7.: A Bazaine tábornok vezette első francia seregtestek behatolnak Mexikóvárosba. A Forey tábornok vezette fősereg Június 10-én követi őket.

Június 16.: Forey tábornok Legfelső Tanácsot (Superior Junta) nevez ki és a konzervatív Almonte mexikói tábornokot állítja az élére, mint az ország ideiglenes elnökét.

Június 21.: A 35 tagú Legfelső Tanács első ülése.

Július 10.: A Legfelső Tanács kikiáltja a katolikus császárságot és Ferdinánd Miksa főhercegnek, Ferenc József császár, az osztrák és magyar uralkodó öccsének ajánlja fel a koronát.

Október 1.: Forey tábornok leváltása. A főparancsnoki tisztségben Bazaine tábornok követi.

Október 3.: A Legfelső Tanács által kiküldött mexikói küldöttség (Comisiòn Mexicana) a Trieszt melletti miramari kastélyéban felkeresi Miksa főherceget, aki kijelenti, hogy csak a monarchiát és a személyét megerősítő népszavazást követően hajlandó elfogadni a felajánlott koronát. A népszavazást – a francia hadsereg biztosította magas részvétel mellett – megtartják.

Cesare dell'Acqua: Ferdinánd Miksa meghívása a mexikói trónra. A képről Jókai Mór ír "Egy dráma szavak nélkül" c. novellájában a Miramar kastélyban tett látogatásakor átélt élményei alapján: "Két olajfestmény az oldalfalon, egyik a mexikói meghívó küldöttség fogadtatását, másik a mexikói partra kilépést ábrázolja. Csupa arcképek. Hogy Miksa „császár” a mexikói fogadtatástól nem riad vissza, azt erős jellemében indokolva találom, hanem hogy a mexikói meghívó deputatiótól meg nem ijedt, az előttem megfoghatatlan. Ezek az alakok mind azt a benyomást teszik a szemlélőre, mintha simára borotvált, fekete frakkba, fehér kesztyűbe bújtatott, életükben először fésülködött Danérosok volnának, nyárspolgárokká álcázott cinkosai Fra Diavolónak. Nincs közöttük egy kép, kiből az ember kinézné, hogy rá lehet bízni az útitáskáját. Hanem hát a tengerész délibábja Pizarro hőseit alkotta belőlük, s az újvilág partját elhozta Miramár alá." 

Cesare dell'Acqua: A birodalom, amelyben nem nyugodott le a nap - festmény Miksa miramari kastélyában, amelyet a mexikói küldöttség látogatása után a császár európai rezidenciájává alakítottak. A fenti kép a "trónterem" falát díszítette. A kép üzenete világos, hisz' a legendás Habsburg uralkodó, V. Károly császár élete élénken foglalkoztatta Miksát. Alighanem 1859-1860 folyamán Brazíliába tett utazása idején (ahol akkor az unokatestvére, II. Péter császár uralkodott), rokonlátogatással egybekötött botanikai kutatóútjain fogant meg benne a Mexikótól Brazíliáig húzódó ameikai Habsburg testvér-császárságok ideája.

1864

Január 7.: A francia csapatok Bazaine tábornok vezetésével elfoglalják Guadalajarát.

Február 6.: A francia csapatok Douay tábornok vezetésével elfoglalják Zacatecast.

Április 4.: Az Egyesült ÁllamokKongresszusa egyhangú határozattal utasította el a mexikói monarchia megalapításának elismerését.

Április 10.: Miksa főherceg elfogadja a mexikói koronát és aláírja a miramari egyezményt.

Május29.: Miksa császár és Sarolta császárné Veracruzba érkezik az SMS NOVARA fregatt fedélzetén.

Június 3.: Acapulcót elfoglalják a Franciák.

Június 12.: A császár és a császárné Mexikóvárosba érkezik.

Július 3.: A franciák elfoglalják Durangót.

Szeptember 1.:Bazaine tábornokot kinevezik marsallá.

November: A köztársaságiak jelentős vereséget szenvednek Sinola és Jalisco mellett.

Cesare dell'Acqua: A császári pár indulása. A képen feltűnik a Miramar-kastély előtt horgonyzó S.M.S. NOVARA fregatt, a császár környezetében pedig több magyar nemes. Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc leverése után ez nem véletlen. A magyarokat kedvelő Miksa - aki nem mellesleg kiválóan beszélt egyebek között magyarul is (a nyelvre testvérével, Ferenc Józseffel együtt Nemeskéry Kiss Pál apát tanította) - a honvédségben viselt rangjukhoz képest egy rangosztállyal történő előléptetést garantált minden vele tartó önkéntesnek. Mindent egybevetve 1047 magyar nemzetiségű katona harcolt Mexikóban a császár oldalán, a képzettség nélküli közkatonától a katonai akadémiát végzett tisztekig. Közülük többen különlegesen kimagasló beosztásokat töltöttek be, így többek között számos jelentős mexikói város – köztük a főváros, Mexikóváros – katonai parancsnoka is magyar származású volt. De találunk magyarokat a császár közvetlen közelében is. A magyar katonákban feltétlenül bízó Miksa személye testőrségének összeállításakor a következőket jelentette ki: „Ennek mind a tizennégy tagja feddhetetlen magatartású és minősítésű, kipróbált hűségű magyar legyen. Követelmény még a tekintélyt sugárzó külső megjelenés és a körszakáll megnövesztése”. Nem tervezetten, de Tüdős József huszártizedes, Miksa inasa és bizalmasa is kivételes helyzetbe került: végig kellett néznie a trónfosztott császár kivégzését, majd szomorú kötelességeként a kivégzett uralkodó véres ingét neki kellett átadnia a gyászoló édesanyának.

1865

Február 9.: A francia hadsereg Bazaine marsal vezetésével elfoglalja a Porfirio Diaz tábornok által védett Oaxacát.

Március 29.: A francia flotta és a szárazföldi csapatok elfoglalják Guyamast.

Április 11.: A köztársaságiak legyőzik a belga önkénteseket és a császári csapatokat Tacámbaro mellett Michoachán tartományban.

Április-Május: Sinola és Chihuahua állam a republikánusok kezébe kerül, akik több jelentős várost elfoglalnak a Rio Grande mentén.

Július 11.: A belgák legyőzik a köztársaságiakat a második tacámbarói csatában.

Október 3.: Miksa császár kibocsájtja hírhedt „fekete dekrétumát”, amely az 1861-es hasonló republikánus törvény mintájára kivégzéssel fenyeget minden mexikóit, aki a köztársaság mellett fog fegyvert.

Október 21.: Néhány magas rangú köztársasági katonát és polgári személyt kivégeznek a császári csapatok a„fekete dekrétum” alapján.

November 8.: Hivatali idejének lejárta ellenére Juarez elnök hivatalban marad az intervencióra hivatkozva; a köztársaságiak Matamorost ostromolják.

1866

Február 12.: Az Egyesült Államok diplomáciai jegyzékben követeli a franciák kivonulását Mexikóból, egyidejűleg megkezdi a fegyverszállításokat a köztársaságiaknak.

Március 25.: A köztársaságiak elfoglalják Chihuahua tartományt.

Május 6.: Az Egyesül Államok hivatalosan tiltakozik Ausztriánál a mexikói osztrák önkéntes alakulat miatt.

Május 31.: III. Napoleon francia császár bejelenti a mexikóban állomásozó francia csapatok kivonásának megkezdését.

Július 8.: A Mariano Escobedo tábornok vezetése alatt álló köztársasági csapatok legyőzik a császári csapatokat Santa Gertrudisnál (Nuevo Leon tartományban) és visszafoglalják Guadalajarát.

Július: A köztársasági csapatok visszafoglalják Matamorost, Tampicót és Acapulcót.

Július 26.: A franciák kiürítik Montereyt.

Augusztus 5.: A franciák evakuálják Saltillót.

Augusztus 11.:Sarolta császárné eredménytelenül könyörög több francia katonáért III. Napóleonnak.

Szeptember: A franciák kiürítik Guyamast és feladják egész Sonora tartományt.

Szeptember 18.:Miksa császár kormányának francia tagjai lemondanak.

Október 3- 7.: A köztársasági sereg Diaz tábornok vezetésével legyőzi a császári csapatokat Miahuatlànnál Oaxaca tartományban.November: A köztársaságiak elfoglalják Oaxacát és Zacatecas tartomány egy részét, San Luis Potosit és Guanajuatót.

December 6.: Az osztrák és a belga önkéntes alakulatokat feloszlatják és maradékaik beolvadnak a nemzeti császári hadseregbe. (4 648 életben maradt és fogságba nem esett tagjuk dönt a maradás mellett, másik 3 500 önkéntes igyekszik elhagyni Mexikót).

Miksa Amerikában mindenkinek idegen volt. A Monroe-elvre tekintettel az USA egyetlen percre sem ismerte el császárságát, a franciák bábcsászárt akartak, az indián lakosság nevében és a jogfolytonosságra hivatkozva pedig még az utolsó azték uralkodó, az 1540-ben elhunyt Montezuma egyenesági leszármazottja, a spanyol Montezuma gróf is levélben tiltakozott a császári cím elfogadása ellen. Miksát azonban nem lehetett eltántorítani, hiszen határozott népboldogító szándékkal érkezett. Ezért Juárez számos rendelkezését érvényben hagyta (ilyen volt például a földreform, a szavazójog kiterjesztése a földbirtokkal nem rendelkező parasztokra, valamint több, a katolikus egyház nemtetszését kiváltó rendeletet, mint például a vallásszabadság deklarálása, az egyházi javak államosítása, a pápai okmányok polgári jóváhagyása, a polgári anyakönyvvezetés, vagy éppen a temetők szekularizálása). Ezen túlmenően azonban bevezettette a tízes számrendszeren alapuló hossz- és űrmértékrendszert, s olyan jogszabályokat alkotott, amelyek az országban addig ismeretlen szociális intézkedéseket tartalmaztak: szabályozta a béreket és a munkakörülményeket, a nyugdíjat és a járulékokat, valamint eltörölte az adósrabszolgaságot és visszaszolgáltatta az indiánok földjeit, ami miatt a mai napig népszerű. Sőt! Igazság szerint ezek az intézkedései annyira népszerűek voltak, hogy a kivégzése után Juarez – aki Miksát csak „El gran Illuso”-ként, azaz „Nagy Álmodozóként” emlegette – sem merte visszavonni őket. Mindezen intézkedései miatt Miksa az őt meghívó konzervatívok számára túl liberális, a republikánusok számára viszont még így is túl konzervatív volt. A megszálló francia haderő kegyetlenkedései azonban a legtöbb intézkedését egyszerűen nem engedték pozitív színben feltűnni: Miksa a mexikói kortársak számára nem volt több egy idegen betolakodónál.

Cesare dell'Acqua: Miksa apoteózisa. Vajon a megrendelő szerette volna, ha így ábrázolják (netán maga is ilyennek látta saját magát), vagy csak a festő túlzott megfelelési kényszere vezetett ehhez az alkotáshoz? A képről Jókai Mór ad leírást a Miramar kastélyt bemutató, már idézett utirajzában: "Az építészi pompa keretében egy emberfölötti nagyságú alakokból összesített festmény, az újvilág képe, indus najádjaival, tündéreivel, Amerika minden gazdagsága költői személyesítésben csoportosítva, s e csoport közé az apotheosis dicsfényéből alászálló császári alak, kézen vezetve az újvilág istennőjétől, s üdvözölve a hír és dicsőség arany harsonáitól!…" Akárhogy is: bármennyire is szerette volna, Miksa életében soha nem kapott ilyen hódolatot Amerikában. Alkotásait és reformjait jórészt csak a halála után kezdték respektálni, de ekkor sem lett tragikus hős, megítélése máig vitatott.

1867

Január.: A köztársaságiak visszafoglalják Zacatecas többi részét.

Február 5.: A franciák kiürítik Mexikóvárost.

Február 13.: Miksa császár hadserege maradékát Querétaróba vezeti.

Február 20.: A köztársaságiak elfoglalják Moreliát.

Március 9.: Az Escobedo tábornok vezette köztársaságiak körülzárják Querétarót és megkezdik a város ostromát.

Március 12.: Az utolsó francia csapatok is elhajóznak Veracruzból, ám előtte az összes megmaradt fegyverüket eladják – a köztársaságiaknak!

Április 2.: Diaz tábornok csapatai elfoglalják Pueblát.

Április 12.: A köztársaságiak megkezdik Mexikóváros ostromát.

Április 27.: A császári csapatok kitörése Queretaróból meghiúsul.

Május 15.: Escobedo tábornok csapatai elfoglalják Queretarót és foglyul ejtik Miksa császárt.

Június 19.: Miksa császárt és két tisztjét, Miguel Miramón és Tomás Meija tábornokokat agyonlövik Querétaróban.

Június 20.: Mexikóváros meghódol a köztársasági csapatok előtt.

Július 15.: Benito Juarez diadalmenet élén vonul be Mexikóvárosba.

Július 17.: A többi elfogott császári tábornokot, Aguirre minisztert, és az ezredesi rangban szolgáló Salm-Salm herceget szintén halálra ítélik.

Augusztus 16.: Az összes magas rangú császári tisztnek és tisztviselőnek megkegyelmeznek, néhányan azonban csak később szabadulnak, néhányan még éveket töltenek fogságban.

Október 3.: Tegetthoff admirális átveszi Miksa főherceg holttestét Veracruzban és hazaviszi Ausztriába az SMS NOVARA fedélzetén, amely 1868. január 18-án érkezett meg Triesztbe.

Jean-Paul Laurens: Miksa utolsó percei (1882). A bukott császárt a Cerro de las Campanas-on felsorakozott kivégzőosztag hat katonája vette célba (Miksa előtte megajándékozta őket egy-egy arannyal, hogy ne lőjenek az arcába, hazaszállítása után hadd lássa még egyszer az édesanyja). A kivégzésen két magyar volt jelen, Tüdős, a császár inasa és Szenger Ede, orvos (aki évekig magánorvosként praktizált San Luis de Potosí városában, s a császár kérésére segített a dizentériában szenvedő császári orvos, az osztrák Dr. Basch és a kirendelt mexikói orvos Dr. Licea mellett Miksa holttestének boncolásában és bebalzsamozásában). Rajtuk kívül összesen három külföldi volt jelen (2 porosz diplomata és 1 kereskedő). A holttesten elölről hat golyó becsapódása látszott, 2 a szív tájékon, 1 balra, a szegycsontban, 2 a májban és 1 a hasüregben, a köldök alatti régióban; a hátán azonban csak öt kimeneti seb volt: az egyik golyó elakadt a gerincben. Az arcon nem látszott semmilyen sérülés eltekintve pár különféle zúzódástól, aminek oka ismert: a császár maga ütötte be a fejét, amikor arccal bukott a földre. Ezeket a sérüléseket kenőccsel hozták helyre. Két órás munkával vértelenítették a holttestet, kiemelték a lágy részeket (zsigerek, stb.) majd az ereket feltöltötték hidrokloriddal és cinkkel, végül bebalzsamozták a testet, ám az a déli éghajlaton hamarosan mégis bomlani kezdett. A szerencsétlen császárt még holtában is üldözte a balszerencse. Juarez ragaszkodott hozzá, hogy a holttestet – feltétlen győzelmének demonstrációjaként – Mexikó-szerte közszemlére tegyék. Június 28-án, két nappal azután, hogy üvegtetejű ideiglenes koporsójába tették, egy katona, aki közelről akarta látni, véletlenül betörte a koporsó egyik üvegét. Senki sem gondolta meg magát a baleset miatt, mint ahogy arra se gondolt senki, hogy talán nem kellene ránehezedni. A holttestet még esőben is állandóan kint tartották a szabadban a törött üveg alatt szeptember első napjaiig, amikor megérkezett a parancs, hogy a Köztársaság fővárosába szállítsák át. Az úton kétszer is felborult a tetemet szállító szekér (egyszer ráadásul egy patakban). „A holttest állandóan vízzel érintkezett, ami folyamatosan átjárta, degenerálta a zsírszöveteket és felpuhította a holttestet, amely jelentősen megrongálódott”. Ahogy közeledett Mexicóvároshoz, az a szóbeszéd járta, hogy a holttest első bebalzsamozását hanyagul végezték és rémisztő történetek kerültek nyilvánosságra. Ezek szerint a főherceg szemeit Szent Orsolya egyik szentképéből vett kristályokkal helyettesítették, de azok sötétek voltak. Azt is beszélték, hogy amikor a hulla több zuhanás miatt megrongálódott a Queretaroból Mexicóba tartó utazás alatt, letört egy darab az orrából, amit viasszal kellett rekonstruálni. Akárhogy is: mire Mexicóvárosba ért, a holttest kész katasztrófa volt, egyáltalán nem emlékeztetett a főhercegre, már nem volt más csak egy megfeketedett, mumifikálódott hulla. Amikor Tegetthoff admirális – már kis híján újabb háborúval fenyegetve – végül több hónapos huzavona után elérte, hogy kiadják a tetemet és hazatért vele, Bécsben az édesanyja nem ismert rá. Üres tekintettel meredt a felnyitott koporsóra és alig hallhatóan csak annyit mondott: „Ez nem az én fiam”. A hatvankét éves asszony, aki néhány napja még csupa erő és tettrekészség volt, egyszeriben reszketeg, elesett öregasszony lett. Néhány napra rá szélütést kapott: a queretarói sortűz az anyacsászárnőt is „leterítette”.

Francois Aubert, Miksa korábbi udvari fotósa – fő megrendelőjének elvesztése után – az utolsó lehetőséget is kihasználta, hogy egy kis bevételhez jusson: a győztesek vad és torz diadalvágyát kiszolgáló morbid fotósorozatot készített a halott uralkodó véres ingéről, üvegkoporsóban közszemlére tett holttestéről, s végül a Bécsben felravatalozott múmiáról, amely egy valaha volt nagy ember utolsó földi maradványa. Barbár végzete egykori közegében, szűkebb pátriájában, a haditengerészetben is mindenkit dermedt csendre intett: egykori tiszttársai - akik a koporsóját Triesztben a mólótól a pályaudvarig kísérték - miközben a Miksa kedves mexikói szerelmes dala, Sebastian Irader "La Palomája" szólt, fogadalmat tettek: ezt a dalt osztrák(-magyar) lobogó alatt soha többé nem játszák egyetlen hajó fedélzetén sem. A Miksa emlékét tisztelők máig tartják magukat ehhez a hagyományhoz.

Idén, június 14-én éppen száz esztendeje annak, hogy megszületett az egyetemes és a magyar hajózástörténet egyik legnagyobb hatású hazai propagátora, Dr. Marja Imre, aki a rendszerváltást megelőző évtizedekben alig fél tucat lelkes társával együtt szinte egyedül tartotta életben –mégpedig igen magas színvonalon – a hazai hajózástörténeti kutatást és a hajózás iránti közérdeklődés kielégítésére irányuló tudományos ismeretterjesztést.

A szokásoktól eltérően kérem, engedjék meg itt számomra a személyes emlékezést, hiszen a TIT Hajózástörténeti, Modellező és Hagyományőrző Egyesület elnökeként és magánemberként is sokat köszönhetek Neki. Édesanyámtól még olvasni sem tudó kicsi gyerekként kaptam ajándékba az Ő Nagy hajóskönyvét, amely fiúgyermekek generációi számára vált a hajós kalandok kincsestárává. Ebből a könyvből tanultam meg igazán olvasni. Az egyéni kreativitásnak az a változatossága – stílus és formagazdagság (gondoljunk csak az élvezetes hangvételű írásokat kísérő egyedi tollrajzokra, stb.) – amivel gondolkodásra, további ismeretek beszerzésére és majdani továbbadására ingerelte az embert, szinte egyedülálló a magyar tudománytörténetben, de a hajózástörténetben biztosan! Nagyon kevesek, talán csak Kenessey Albert és Gonda Béla teljesítményével lehet összemérni az övét. S, hogy mekkora hatást tudott gyakorolni? Ismét csak egy személyes példa: nemcsak olvasni tanított meg, de a TIT HMHE elnökeként ma azt a közösséget vezetem, amelyet Serényi Péterrel közösen ő hozott létre 1979-ben. Öröksége a feladat, s a kihívás: emlékéhez és teljesítményéhez méltónak maradni.

Ma rá emlékezünk. Ebből az alkalomból közreadjuk Verebics János Marjai Imréről szóló életrajzi írását, amelynek elkészültét egyesületünk Hagyományőrző Tagozatának elnöke, Heckenast Péter, Marjai Imre lelkes támogatója, tisztelője és munkatársa, sőt alkotásai egy részének őrzője segítette. Hálásak vagyunk munkájukért!

Dr. Marjai Imre nevét valaha a hajózás, hajómodellezés, technikatörténet minden rajongója jól ismerte az országban. A hatvanas, hetvenes években sok írása, könyve jelent meg, a nyolcvanas években hajdani lapom, a Mi Világunk ol­vasói pedig szinte minden számban találkozhattak egy-egy munkájával. Akár a régi idők ledér szépasszonyainak hálószobatit­kairól, akár nevezetes történelmi pillanatokról, csatákról, híres várakról, hajdani büszke erődítmé­nyekről írt, cikkei nagy-nagy tényanyag-ismere­tről, imponáló tárgyi és szakmai tudásról árul­kodtak, izgalmasak, lebi­lincselőek voltak. A kultúra- és technikatörténet neves hazai művelőjének kedvence azonban a ha­jó, a hajózás s természetesen a modellezés voltak: legtöbb cikke, könyve ebben a tárgyban jelent meg, s legtöbb rajza is a hajókkal, a tengerrel, tengeri kalandokkal foglalkozott.

Columbus hajója, a Santa Maria - ahogy Marjai Imre látta (Heckenast Péter szívességéből)

Úgy gondoltam, a lap olvasói nem csak írásait forgatták szívesen, de talán egy róla szóló cikket is örömmel fogadnának. Nem volt nehéz főszerkesztőm, a nagyszerű Kulcsár Ödönt rábeszélni arra, hogy adjon erre egy oldalpárt –az apropót talán épp hajózástörténeti könyvének a Móra kiadónál való újbóli kiadása jelentette. Egy csendes kora nyári délutánon a Bartók Béla úton, lakásához közel ültünk le beszélgetni egy presszóban. Jó másfél órát mesélt az életéről – a jegyzeteim alapján megírt interjú végül a Mi Világunk 1989. évi 10. számában jelent meg.

A Mi Világunk-interjúhoz adott fénykép a hetvenes éveit taposó, örökifjú Marjait ábrázolja

Aztán teltek az évek. Néha láttam, hogy egy-egy műve megjelent a könyvesbolti kirakatokban, de későbbi sorsáról nem tudtam semmit. Mikor úgy döntöttem, itt, a blogon olyan nagyszerű kor- és pályatársak mellett, mint Zórád Ernő, Szapudi András, Kellér Dezső, Rónaszegi Miklós vagy Lőrincz L. László előtte is lerovom tiszteletem, gyorsan rá kellett jönnöm, nem lesz egyszerű rá vonatkozó információt szerezni. A magyar Wikipédia nem ismeri, az Interneten kutatva persze hajós könyveire számtalan hivatkozást található, de még halála évét sem sikerült kiderítenem. De eljutottam a Marjai Imre és Serényi Péter által 1979-ben alapított TIT Hajózástörténeti, Modellező és Hagyományőrző Egyesületének honlapjára, majd az egyesület Facebookoldalára, s a „hajósnéptől” kértem segítséget. Nem eredménytelenül: még aznap e-mailt kaptam egy nyugdíjas mérnöktől, Heckenast Pétertől - a legendás nyomdász kései leszármazottjától -, aki jól ismerte Marjai Imrét, s a hatvanas évek derekától 1997-ben bekövetkezett haláláig szoros munka- és baráti kapcsolatban volt vele. Az egykori műegyetemi diák szívesen vállalta, hogy mesél emlékeiről.

Marjai festményén az Aurora-cirkáló büszkén vágtat az új hajnal felé (Heckenast Péter szívességéből)

Heckenast Péter a hajózás iránti érdeklődését sráckorában – mint sokunknak - Dékány András nagyszerű könyvei keltették fel. Szülővárosában, Szombathelyen agy, az Adrián szolgált egykori tengerész – Késmárki Dezső - vezette be a hajómodellezés világába, így jutott el marjai munkáihoz, majd a személyes találkozáshoz, mely hosszú időn tartó együtt munkálkodásukhoz vezetett. A mérnök úr néhány képi emléke megosztásával is segítségemre volt – nagy köszönettel tartozom ezért, hisz én inkább Marjai könyveit s a Mi Világunkban megjelent írásait, illusztrációit ismertem csak eddig. A könyvtárakban való búvárkodás sem volt eredménytelen: sok, már-már elfeledett munkájára sikerült így rábukkannom. Értékes alkotásai ezek a magyar sajtógrafikának, a népszerűsítő tudománytörténetnek – a mai világ sajnos már nem kedvez hasonló teljesítmények létre hozásának.

Nem csak hajóábrázolásait jellemezte a történeti hűségre való törekvés, de műszaki rekonstrukciós rajzait is

Nem könnyű sors, s ennek tükrében aztán különösen fényesnek tűnő pálya az, amit végül Marjai Imrének sikerült befutnia, s amit az egykor általa elmondottak és Heckenast Péter személyes élményei, közlései alapján próbálok most áttekinteni. Első rejtélyét számomra az jelentette, hogy - bácskai őshonos létére - hogyan sikerült kapcsolatba kerülnie a tengerrel, a hajózás világával? Erre így emlékezett vissza: „Édesapámnak volt egy gondosan összeválogatott könyvtára, benne egy-két hajóskönyvvel. Baján cseperedtem fel, s a Dunán szinte minden nap láttam a MFTR és a DGT gyönyörűhajóit. Ezek a rövidítések ma már csak kevesünknek jelentenek valamit, pedig akkoriban közismertek voltak: a Magyar Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaságot és a Duna Gőzhajózási Társaságot takarták. A könyvek és a valóság hajói megragadták az érdeklődésemet, oly annyira, hogy lassanként már minden tárgyban, fadarabban a hajó lehetőségeit kerestem, s úgy alakítottam, hogy ússzon a vízen… Nagyon szerettem barkácsolni, és főként rajzolni: sokszor próbáltam papírra vetni a híres hajók rajzát, a fel­szerelés részleteinek áb­rázolását.”

Volt érzéke az akciódús jelentekhez is: a híres kalóznő, Maria Cobham uralja a helyzetet

100 évvel ez előtt, 1912-ben született Baján. Ahogy ma mondanánk: polgári családból származott. Eredeti neve nem Marjai volt, hanem Mayer- többen a családól Majorra magyarosítottak: Heckenast Péter emlékei szerint talán rokonságban állt a kor kegyelt építészével, Major Mátéval is. „Bizony, okozott is gondot annak idején a pályaválasztás. Soká­ig nem tudtam eldönteni, mi legyek: tengerész, mérnök, rajztanár - vagy valami más?" - emlékezett vissza 89-ben az ifjúskor dilemmáira a formális művészeti képzésben sohasem részesült Marjai. „Édesapám bíró volt, szeret­te volna, ha én is jogi pályára megyek. El­végeztem a szegedi egyetemet, s utána rö­vid ideig ügyvédjelölt voltam. Azután Budapestre kerültem és a háború végéig ma­gántisztviselőként dolgoztam. Ekkor azon­ban újabb 'váltás' következett az életemben. '45 után kétirányú folyamat indult el: a ’régi rendszer’ közigazgatási apparátusában, intézményeiben dolgozó emberek - még ha a politikához semmi közük sem volt - gyanúsak lettek, igyekeztek a veze­tőpozíciók közeléből is eltávolítani őket - helyükre képzetlen, de megbízható káderek kerültek. Ugyanakkor a meginduló nagyarányú műszaki újjáépítési folyamat­ban nagy szükség volt képzett techniku­sokra, mérnökökre.” Alulról kezdte, mint Wágner úr Gorcsev Ivánnál. „Én időközben elvégeztem a Bánki Donát technikumot, s feladva addigi hivatásomat — amelyet nem gyakorolhattam tovább —egy gyárban (Heckenast Péter emlékei szerint a Beloianniszban) helyezkedtem el. Két évtizedig dolgoztam ott mű­szaki munkakörben: voltam műszaki rajzoló, technikus, művezető…”

Szeretett híres történelmi pillanatokat felidézni...

Mindeközben azért talált módot, helyet és időt régi szenvedélyére, a hajómodellezésre. Azaz… „Hát, idő még csak lett volna, de hely nem akadt. Akkoriban elég szűkös lakásviszonyok között éltünk, s ’anyósi nyomásra’ egy idő utas kénytelen voltam felhagyni a modellezéssel. De a hajóépítés, a modellezés technikája tovább izgatott, számtalan magyar és idegen nyelvű könyvet olvastam el a hajók történeté­ről, szerkezetéről s megpróbálkoztam az írással is.” A viszonylag kicsi, Bartók Bélaúti lakásban velük élő, rossz természetű „anyós” és nem túlságosan sikeres házassága Heckenast szerint Marjai nagy keresztjei voltak. Rajztáblán otthon, vagy épp, ahol helyet talált készítette rajzait. Marjai írásai, rajzai akkor már rendszeresen megjelennek a Modellezés című folyóiratban: a hajóépítő mérnöknek készülő fiatal Heckenast Péterrel is ekkor sikerül először találkoznia. Marjai megkéri, hogy segítsen neki a modellekről készülő műszaki rajzok elkészítésében, amit Heckenast örömmel vállal. Akkoriban Magyarországon nem képeztek hajóépítő mérnököket: a Szovjetunióban és az NDK-ban, Rostockbanjárhatott egyetemre néhány hallgató. A „németes” Heckenast a rostocki - egyetlen - helyre jelentkezett, ám – polgári „háttere” miatt – sikertelenül. Kitűnő eredményeire tekintettel újabb felvételi nélkül bebocsátást nyert viszont a Műegyetem Vízépítőmérnöki Karára. A következő években aztán egyetemi tanulmányai mellett nagyon sok rajz elkészítésével segítette Marjai munkáinak sikerét.

Ceruzarajzaival, lavírozott képeivel tudta leginkább kifejezni magát, de mesteri módon bánt a tussal is (Heckenast Péter szívességéből)

„A hosszú évek során összegyűjtött temérdek információ lassanként összeállt bennem, s kialakult egy könyv terve. Először az MHSZ-hez kopogtattam be vele, ők azonban nem kértek belőle. Azután a Népszava elődjéhez, a Táncsics Kiadóhoz fordultam, ők akkor indítottak el egy, a modellezésről szóló könyvsorozatot. Nos, a Táncsics vállalkozott a Történelmi hajók modellezése című munka kiadására… Ez volt az első könyvem. 1966-tól a Táncsics Kiadónál, majd az Építésügyi Tá­jékoztatási Központnál dolgoztam irodalmi szerkesztőként. Itt több időm maradt az írásra, terveim kidolgozására és ismerete­im rendezésére.” A Táncsicsnál a kiváló író, Mikrobi és az ötvenes-hatvanas évek sok híres tudományos-fantasztikus regényének szerzője, Botond-Bolics György főszerkesztő veszi a „félig-pályatársat” (egykoron ő is jogásznak tanult) szárnyai alá, sőt, szerkesztői állást kínál neki, amit Marjai örömmel fogad el. Modellezéssel kapcsolatos, hobby és műszaki kiadványokat gondoz, de később még jogsegéllyel, jogi tanácsadással foglalkozó munkák közreműködőjeként még eredeti diplomájának is hasznát vette. Hajózástörténeti munkásságára a Diafilmgyártó Vállalat is felfigyel: a hatvanas évek végétől előbb Sebők Imre színes képeivel, majd saját illusztrációival sorra jelennek meg a híres kalózokat bemutató, vagy egy-egy korszak emlékét felidéző alkotások – még 1984-re is jutott belőlük kettő.

John Fitch 1790-ben épített gőzhajójának rajza Marjai egyik diafilmjéből (Heckenast Péter szívességéből)

A hetvenes évek elejétől már más kiadókhoz is hívják hajózási tárgyú könyveket lektorálni. A nagy szakmai áttörést – és széles körű elismerést - egy 1973-ban megjelent munka hozza meg. „Dr. Pataky Dénes, a Szépművészeti Múzeum azóta már sajnos elhunyt (1975) osztályvezetőjével együtt írtam A hajó a művé­szetben c. könyvet, ami számos idegen nyelven is megjelent. Ezt A hajó története című nagy képeskönyv követte, amelynek szintén ő volt a társszerzője.” Hajózástörténeti könyveiből rövidesen újabb kiadások is napvilágot látnak, s az európai könyvpiacon szépen fogynak A hajó a művészetben idegen nyelvűváltozatai is. 1977-ben dr. Marjai Imre nyugdíjba vonult - a nyugdíj azonban számára csak kezdete volt egy új, tevé­keny alkotói korszaknak. Ekkor írja meg a nagy földrajzi felfedezésekről szóló könyvét, a két kiadást is megért Nagy hajóskönyvet – és a számtalan kultúrtörté­neti tanulmányt. Magánélete is rendeződik: az anyós halála után elválik feleségétől, s bár továbbra is együtt laknak, immár nagyobb szabadságot élvez. Elvált felesége tragikus körülmények között bekövetkezett halála után ismét megnősül: ez a házasság aztán meghozza számára az öregkori, megérdemelt boldogságot.

Kedves figyelmesség a barátoknak: karácsonyi üdvözlőlap, saját rajzával (Heckenast Péter szívességéből)

Én az ereje teljében lévő, mindig siető,mindig valami újon gondolkodó, örökifjú Marjai Imrével dolgoztam együtt. Energiája bámulattal töltött el. „Ahogy mondtam, a tárgy kimeríthetetlen. Ha böngészni kezdek az érdekesnél érdekesebb témák között, sohasem tudom előre, hogy mi kelti fel az érdeklődésemet annyira, hogy cikket formáljak belőle, és amiről feltételezhetem, hogy olvasóim is szívesen fogadják. Persze akad „aktuális" téma is: évfordulók vagy mai világunk történéseivel analóg régi históriák, egy-egy utazás reminiszcenciái és így tovább. De előfordult már, hogy kedves olvasóim kérésének tettem eleget valamelyik történelmi esemény vagy mendemonda feldolgozásával. Ami a legközelebbi jövő programját illeti, a lovagkor hőseiről, a keresztes-háborúk egyik kulcsfontosságú támaszpontjáról és egy bevehetetlennek hitt sziklavár tragikus végéről szóló történettel pró­bálom meg szórakoztatni hűséges olvasóimat. Természetesen megeshet, hogy váratlanul izgalmas témára bukkanok. Ilyenkor mindent lesöprök az asztalomról s nincs nyugtom addig, amíg az új gondolat kézi­rattá nem változik át. Ez a munkastílusom, így szeretek dolgozni…”

Tisztelgés a múlt előtt: Diocletianus palotájának rekonstruált rajza

Egy újabb, a hajómodellezésről szóló munka (Készítsünk hajómodellt!, 1987) után 1988-ban szép kiadásban a Móra ismét megjelentette A nagy hajóskönyvet, majd megírja a Máltai Lovagrend történetét (A kereszt és a kard lovagjai, 1990). A nyolcvanas évek derekán-végén született cikkei később kötetekbe rendezve is megjelennek. 1994-ban a Magyar Könyvklub kiadja a Nagy kalózkönyvet, melynek alcímével - kalózok, hajók, tengerek – Dékány András emléke előtt tiszteleg. Utolsó munkája a Kulcsár Ödönnel közösen készített Borzalmak és gonoszságok könyve (1996) volt. 1997 novemberében egy reggel elindult a szokásos bevásárló-körútjára – az utcán lett rosszul. Kórházba vitték, de már nem tudtak segíteni rajta: a gyászjelentés szerint, amit ugyancsak Heckenast Péter őrzött meg, 85 éves korában érte a halál. Talán lánya, unokái őrzik még rajzait, kéziratait - az ő elérhetőségüket azonban nem sikerült kiderítenünk. Jó lenne rájuk találni...

A hajókról készült rajzait a nagyfokú szakmai pontosság jellemezte (Heckenast Péter szívességéből)

"A történelmet én mindig egészében nézem, s bár igaz, hogy elsősorban a ha­jók érdekelnek, s mindaz, ami a hajózással összefügg - de hát az ókorban és a középkor­ban mi nem volt kapcsolatban a hajóval? Egy-egy történelmi kor vizsgálata, neveze­tes emberek élete számtalan mai tanulsá­got hordoz, én ezeket keresem s igyek­szem másokkal is megosztani.” – osztotta meg velem ars poeticáját 1989-ben. „Most fejez­tem be egy könyvet, amely a leghíresebb várakat mutatja be a história tükrében. A hadtörténetben, de az építészettörténet­ben is nagy szerepet játszottak a várak, az erődítmények — akárcsak a hajók —, de természetesen nem lehet elvonatkoztatni az őket védő vagy épp ostromló emberek­től történetüket.” Sikere titka is ebben rejlett. Nem tárgyakat: korokat, embereket idézett meg, szeretettel, de nagy szakmai alázattal és mindig hitelességre, pontosságra törekedve ábrázolta történetüket. Élete végéig alkotó ember maradt. Heckenast Péter nem sokkal halála előtt megkérdezte tőle: "Imre bátyám, mi a hosszú élet titka?" A válasz – akkor - egy sejtelmes mosoly volt. Marjai gazdag munkásságára visszatekintve ma azt mondanám: talán az, hogy mindig legyen miért élni az életet. Őrizze meg így az emlékezet!

forrás: http://verebics.blogspot.hu/2012/06/100-eve-szuletett-marjai-imre.html

Dedikált könyvjelző (Heckenast Péter szívességéből)

2011. augusztus 18-án - a 2011. évi Lajta emlékév miniszteri méltatásakor (http://hajosnep.blog.hu/2011/08/19/amator_hajozastorteneszeink_allami_
elismerese) - tájékoztatást kaptunk arról, hogy határozott kormányzati szándék irányul a LAJTA Monitor Múzeumhajó (kezdeményezésünkre 2010. augusztus 20. óta a MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred tiszteletbeli zászlóshajója) tartós budapesti állomásoztatására.

A monitor az Országház előtt (látványterv: Dr. Balogh Tamás)

A hajó budapesti állomásoztatásának előkészítésében való közreműködésre ekkor kapott felkérés nyomán összefoglalót készítettünk a feladat végrehajtásakor figyelembe veendő egyes jogi és szabályozási teendőkről, amelyet 2012. augusztus 24-én eljuttattunk a Honvédelmi Minisztériumba, amely ezután maga kezdte meg a szervezést.

A hajót jelenleg kezelő Zoltán Gőzös Közhasznú Alapítvánnyal folytatott tárgyalásaik eredményeként a hajót 2012. május 21-én, a Magyar Honvédelem Napján kívánták az Országház épülete előtti végleges horgonyzóhelyére állítani, ám az ehhez szükséges tevékenységek (pl.: gyalogátkelő kijelölése, ponton beszerzése és elhelyezése, nyilvános űrszékek biztosítása, stb.) elvégzéséről nem sikerült határidőre gondoskodni. További problémát jelentett, hogy - mivel a monitor kikötése megváltoztatná az Országgyűlés világörökségi védelem alatt álló látképét - a hajónak az adott helyen való kikötését az UNESCO-nak is engedélyeznie kell...

Időközben a Kossuth tér rekonstrukciójával összefüggő kiemelt fővárosi beruhá-zás látványtervei is elkészültek, amelyekről az index.hu hírportál is képes beszámolót közölt a honlapján (http://index.hu/belfold/2012/06/11/igy_nez_majd_ki_a_kossuth_ter/#). A képeken a LAJTA Monitor Múzeumhajó is feltűnik. A tervek szerint az Országgyűlés északi oldalán látogatóközpont épül, ahonnan három alagút vezet az épületbe, illetve - a látogatóközponton át - közvetlenül a Duna-part felé az Országház oldalán a korzóra és a vízparti sétányra. Ezen keresztül lenne megközelíthető a LAJTA Monitor Múzeumhajó is...

A monitor a Kossuth téri látogatóközpont kijáratánál (forrás: index.hu)

Feltéve, ha tényleg a látványtervek szerinti helyen sikerül biztosítani a hajó végleges elhelyezését. Hiszen más budapesti helyszín is szóba kerülhet. Például a Petőfi híd budai hídfője, ahol - a HVG 2012. május 23-i cikke (Vajna Tamás: "A Novara-emlékmű") szerint (http://hvg.hu/hvgfriss/2012.21/201221_a_novaraemlekmu) - újra felépülhet az 1937-1945 között ott állt budapesti "Haditengerész Emlékmű" (hivatalos nevén: a cs. és kir. Haditengerészet és magyar hősi halottai emlékműve). A hajó tartós budapesti állomásoztatása körül tehát egyelőre sok a bizonytalanság.

Erre tekintettel - és az Országgyűlési ponton létesítésének idei meghiúsulása után - a Zoltán Gőzös Közhasznú Alapítvány a Budapestre vontatott hajót visszavitte Neszmélybe, ahol a 2012. június 16-án megrendezendő Múzeumok Éjszakáján is látogatható lesz. S alighanem még legalább egy évig, amikor ismét napirendre kerülhet a végleges fővárosi bemutatása. Akárhogy is: őszintén kívánjuk, hogy a hajó sorsát egy 140 éves - és az egykori Monarchia Haditengerészetéből utolsóként fennmaradt - hadihajó jelentőségéhez méltó hozzáértéssel, körültekintéssel és gondossággal alakítsák!

2012. a TITANIC-katasztrófa 100. éfordulójának emlékéve. A hajóra és a vele történt eseményekre egyesületünk az emlékévben már eddig is gazdag programmal emlékezett (közreműködött a katasztrófa túlélőit mentő CARPATHIA gőzös magyar orvosa, dr. Lengyel Árpád életéről szóló könyv kiadásában és a TITANIC 100 c. kiállítás megrendezésében). Most pedig - az Országjáró Hajózástörténeti Kiállaítások c., rendezvénysorozatunk keretében Balatonfüreden tartott NAUTICA-kiállítás zárásához kapcsolódva - a TITANIC-ról szóló előadással búcsúzunk Füredtől és a fürediektől, ahol és akikben a hajózás iránt lelkesedő, ahhoz ragaszkodó és igen hozzáértő baráti közönségre leltünk.

Előadásunk - amellyel a véndéglátóink iránt érzett nagyrabecsülésünket és köszönetünket szeretnénk kifejezésre juttatni nagylekűségük és segítőkészségük számtalan jeléért, amellyel kiállításunk ideje alatt végig elhalmoztak - számtalan műszaki és tudományos szakkérdést megválaszol a legfrisebb kutatási eredmények alapján. Köztük több olyan - kifejezetten a 100. évforduló kapcsán most elvégzett vagy nyilvánosságra hozott - külföldi kutatási eredményt is bemutat a nyilvánosságnak, amiről eddig itthon csak nagyon kevés szó esett. Ezen kívül az előadás illusztrálására felhasznált képek is egyediek, amennyiben a bemutató a szintén a 100. évfordulóra készült, digitálisan átszínezett (eredetileg fekete-fehér) fotók segítségével igyekszik nagyobb vizuális élményt nyújtani az érdeklődőknek. Ezzel együtt az előadás a magyar vonatkozásokat (a CARPATHIA gőzös és dr. Lengyel Árpád történetét) is hiánytalanul bemutatja.

Az előadásra 2012. június 17-én vasárnap délután 15:30 órai kezdettel kerül sor Balatonfüreden a Városi Múzeum Pálóczi termében (Balatonfüred, Blaha utca 3.). Az előadás időtartama mintegy 120 perc. Az előadást követően dr. Balogh Tamás és Völgyi Péterné dr. Reich Márta dediálják a túlélőket mentő magyar orvosról, dr. Lengyel Árpádról szóló könyvüket. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Amint arról honlapunkon is beszámoltunk, pénteken útnak indult Czakó László és katonabúvárokkal kiegészült csapata, hogy további merüléseket végezzen a 2008-ban részben egyesületünk közreműködésével feltárt KAISER FRANZ JOSEF I. cirkáló roncsainál. A mostani merüléssorozat a tervek szerint azt a célt is szolgálja, hogy Jánossy Gergely rendező és búvárfilmes operatőr valóra válthassa a korábbi közös munka során felvetődött ötletet: a kutatócsoport által eddig feltárt összes osztrák-magyar roncsról hasonló dokumentumfilm forgatását.

A merülés helyszíne és körülményei érzékeltetésére bemutatjuk Látogatóinknak Dr. Balogh Tamás  roncsrajzát, amelyet a 2008-as expedíción, az akkori búvárfelvételek alapján a helyszínen készített, s amely önmagában is példázza az egyesületünk részéről befektetett szakértői munkát. Bár a képet azóta persze (sajnos a készítő és a forrás megjelölése nélkül) széles körben felhasználták, reméljük, hogy idén nemcsak a kép, de a KAISER FRANZ JOSEF I. cirkáló történetéről és a 2008. évi expedíció eredményeinek elemzéséről írott könyvünk többi része megjelenésére is lehetőség nyílik (a kötet már 2008-ban készen állt, de a kiadáshoz szükséges források hiánya miatt azóta is kiadatlan). A mostani merüléssorozat további képanyaggal és esetlegesen újabb információkkal szolgálhat ehhez a munkához.

A KASIER FRANZ JOSEF I. cirkáló roncsai (in.: Dr. Balogh Tamás - "A KAISER FRANZ JOSEF I. cirkáló kalandjai békében és háborúban", kézirat)

Jó hír lehet az érdeklődőknek, hogy a KAISER FRANZ JOSEF I-nél folyó munkát július folyamán az eddig még nem kutatott WILDFANG torpedóromboló feltárása követi. Abba a munkába Czakó László felkérésére egyesületünk elnöke is bekapcsolódik, aki a roncskutató magyar búvárcsoport történeti-műszaki szakértőjeként 2002-2008 között a SZENT ISTVÁN csatahajó, a ZENTA és a KAISER FRANZ JOSEF I. cirkáló, valamint a STREITER romboló feltárása során végezte el a levéltári dokumentum- és archív képanyag beszerzését, feldolgozását, a helyszíni felvételek elemzését, a roncsmező és a hajóroncsok feltáró leírását és a rekonstrukciós rajzok elkészítését, valamint több szakkönyv, cikk és dokumentumfilm elkészítésében közreműködött (2003: "A Monarchia hajóroncsai" - rendezte: Molnár Attila Dávid, ECOFilm; 2008: "A KAISER FRANZ JOSEF cirkáló", rendezte: Balogh Ágnes, MTV, Ablak; 2010: "A császár cirkálója", rendezte: Jánossy Gergely).

További információk:

http://hajomakett.hu/content/view/617/38/lang,hu/ 

http://www.kriegsmarine.hu/hk/bt00901rk.html

http://www.viribusunitis.ca/Jalbum/Publications/index.html

http://hajosnep.hu/static/pdf/hu_HU/hirlevelek/2008/2008-evfolyam-
1-2-szam.pdf

http://www.divecenter.hu/hirek/1790/submarine-2008-december-januar

http://nda.sztaki.hu/kereso/index.php?a=get&id=480160&pattern=&t=A+Streiter

http://webcache.googleusercontent.com/search?
q=cache:qetPiOPaJ2oJ:konyveshaz.hu/product_info.php%3Fproducts_id%
3D666+Streiter+National+Geographic+Magyarorsz%C3%A1g&cd=9&hl=
hu&ct=clnk&gl=hu

http://hu.wikipedia.org/wiki/SMS_Kaiser_Franz_Joseph_I

http://buvarregesz.blog.hu/2009/05/14/ujabb_expedicio_a_ferenc_
jozsef_sms_kaiser_franz_josef_i_cirkalo_feltarasara

http://www.buvarinfo.hu/zartterimerulesek/2011/201109_10_sms_ferencj.html

"Hatvan év után ismét tengeri merülést hajtanak végre a Magyar Honvédség katonai búvárai: az Osztrák–Magyar Monarchia haditengerészetének egyik büszkesége, a 45 méter mélységben fekvő Ferenc József csatacirkáló roncsának feltérképezésében, állapotának dokumentálásában vesznek részt. Miklós Bence zászlós, Molnár Zsolt törzsőrmester, Bíró Lajos őrmester és Hollós Péter szakaszvezető, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóaljának harci búvárai május 25-én indultak az Adriára."

A teljes cikk itt olvasható:

http://www.haborumuveszete.hu/rovatok/angelskin/mhnews/
hajoroncsot_kutatnak_a_debreceni_harci_buvarok

(A hajó természetesen nem csatacirkáló, hanem védett cirkáló volt.)

A BUDA motoros a helyszíne és egyik központi eleme a "Buda" című kisjátékfilmnek, melynek bemutatója május 25-én lesz a Toldi moziban.

"A Buda egy fikciós lélektani dráma, melyben Ábel 14 év után visszalátogat gyermekkora helyszínére, a Buda nevű állóhajóra, mely hajdanán iskolahajóként működött."

A részvétel ingyenes! Részletes információ a bemutatóról annak Facebook-eseményén található. Az egyesületi tagokat kérjük, hogy részvételi szándékukat előre jelezzék a lehoczky.zoltan[kukac]hajosnep[pont]hu címen.