Contents tagged with tit_hajózástörténeti_modellező_és_hagyományőrző_egyesület
-
Meghalt Papp Gábor
"Életének 78. évében elhunyt Papp Gábor, a BBC History magazin főszerkesztője. Papp Gábor 2011-ben lett a Kossuth Kiadó által elindított BBC History történelmi magazin, majd a 2018-tól megjelenő BBC Világtörténelem című folyóirat alapító főszerkesztője. Emellett több történelmi tárgyú könyv szerkesztőjeként is részt vett a kiadó munkájában. Alapító főszerkesztője volt az Európai Szemle (1990), a Külpolitika (1994), a National Geographic Magyarország (2002) című folyóiratoknak, valamint a Glóbusz hírportálnak (2006) is." - tudatta 2020. augusztus 12-én a Kossuth Kiadó a Magyar Távirati Irodához eljuttatott közleményében. Papp Gábor hajózástörténeti ismeretterjesztő tevékenységünk nagy támogatója volt. Köszönetet mondunk életéért és azért. hogy ismerhettük.
Papp Gábor főszerkesztőként képviselt "egyik fő célkitűzése az volt, hogy a közreműködésével itthon megjelenő nemzetközi magazinok ne csak az eredeti kiadások cikkeit magyarítsák, hanem fokozatosan növekvő terjedelemben adjanak teret a hazai vonatkozású ismereteknek is" - emlékezett munkásságára a National Geographic Magyarország. E törekvésének eredményeként a 2002-2006 kötött általa vezetett National Geographic Magyarország Magazinban 2004-2005 között három, a 2011-től általa vezetett BBC History Magazinban 2011-2020 között kilenc - összesen tizenkét - hajózástörténeti cikk jelenhetett meg egyesületünk elnökének tollából. Gyakorlatilag nincs még egy olyan hazai lapvezető főszerkesztő a hazai tudománynépszerűsítő irodalomban, aki a magyar hajózástörténeti vonatkozásoknak ilyen következetesen és ekkora teret szentelt volna. A továbbiakban egyesületünk elnöke, Balogh Tamás emlékezik Papp Gáborra: "Az ő bizalma és nyitottsága segített hozzá ahhoz, hogy rendszeresen publikálhassak a National Geographic és a BBC History Magazin Magyarországon általa megalapított számaiban. Néhány hete is együtt dolgoztunk még... Szerettem azt a nyitottságát, amellyel elfogadta a meghívást, hogy üljünk le egy munkaebéd mellé és beszélgessünk a következő cikk apropóján, vagy amellyel bármikor felhívhattam, hogy van egy cikk-tervem, és megkérdezhettem: mit szól hozzá. Amikor alkalmunk nyílt rá, akkor hosszan és tartalmasan tudtunk beszélgetni és a legváltozatosabb témákat érinthettük: türelmesen, tájékozottan, értőn és alázattal fordult a témához és az emberhez egyaránt. Ha olykor vitatkoztunk is, tudtam, hogy ha van értelmes érvem, mindig kész lesz meghallgatni és mérlegelni azt. Számomra ő a "főszerkesztő". Attól kezdve, hogy először olvastam Heckenast Gusztávról, nem is tudom igazán másként elképzelni. Kultúrapártoló ember volt a szó legnagyszerűbb értelmében: a magatartásában megnyilvánuló személyes példamutatással. Örömet éreztem az időért, amit egymásra szántunk és megtisztelőnek tartottam. Utoljára a társadalom - mint olyan - előtt álló (vagyis az egyes embert meghaladó léptékű, de a részvétele nélkül nem értelmezhető) kihívásokról és változásokról beszélgettünk. Nem is egy cikk kapcsán, csak azért, mert vele erről is lehetett harag és indulat nélkül, kérdésekre választ keresve. Azt mondta, hogy ő már biztosan úgy fog meghalni, hogy nem tapasztal előnyös változást. Kértem, hogy ne beszéljen így. Sokan mondják, hogy 'az én életemben már nem lesz jobb', de abban, ahogyan az elmúlásról beszélt, nem volt semmi közhelyszerű, inkább valami nyugtalanító, amelyről csak ma - utólag - tudhattam meg, hogy fájón aktuális. Sajnálom. Isten veled, Gábor!"
Ezúton is köszönjük Papp Gábornak a magyar hajózástörténetre vonatkozó ismeretek népszerűsítéséhez egyesületünk részére nyújtott fáradhatatlan támogatását! Emlékét hálás szívvel megőrizzük. -
Kétszáz éve indult útjára a CAROLINA
2020. júliusában ünnepeljük a menetrend szerinti géperejű hajózás megindulását a Dunán. Az évfordulót a pécsi illetőségű - kelet-poroszországi születésű Anton Bernhardt - alkotása, az 1817-ben épült, s I. Ferenc császár hitvese után elnevezett CAROLINA gőzös Buda és Pest között megtett első személyszállító útjának napjától, 1820. július 16-tól számítjuk. Az évfordulóról egyesületünk elnökének a National Geographic Magazin weboldalán megjelent cikke is megemlékezett.
1. kép: A CAROLINA ábrázolása egyesületünk alapító elnöke, Marjai Imre 1968-ban készült akvarelljén.
A jeles esemény alkalmából kamarakiállítás nyílt a Közlekedési Múzeum külső kiállítóhelyeként működő KOSSUTH Múzeumhajó fedélzetén egyesületünk, a Zebegényi Hajózástörténeti Múzeum és a Zoltán Gőzös Közhasznú Alapítvány együttműködésében, amelyet a múzeumhajó fedélzeten az Európa Cégcsoport által üzemeltetett Vénhajó Étterem vendégei is megtekinthetnek.
2 kép: A KOSSUTH Múzeumhajó jobb oldali korridorjában berendezett kiállítás a Valentinyi Gyula-féle CAROLINA modellel és a Közlekedési Múzeumi anyagával (fotók: Figler Zoltán).
A tárlat nemcsak a CAROLINA első útjáról, de a budapesti helyi hajózás történetéről is megemlékezik, amely a gőzös jártaival vette kezdetét. A látogatók a tárlaton egyebek között olyan érdekességeket is megtudhatnak, mint, hogy a hajó a Duna-sor (a mai Jane Haining-rakpart) közepétől, a hajóhíd szomszédságából (nagyjából a mai Vigadó tértől) indult (ne feledjük, ekkor még nem létezett a Lánchíd), s az utasoknak a beszállás előtt öt perccel egy kis pattantyús ágyú elsütésével jelezték a közelgő indulást. A hajó innen Budára közlekedett az akkori Bomba (a mai Batthyány) térre, majd a Császárfürdőhöz, s onnan Óbudára és vissza. A Bomba térig 10, a Császárfürdőig 20, Óbudáig 30 krajcárt kellett fizetni, a teljes távon egy négytagú családnak viszont csak 48 krajcárba került a teljes viteldíj. Az Óbudáról ingázók pedig bérletet is válthattak.
Az izgalmas kiállítás kurátora Figler Zoltán (Európa Csoport) és Tinku-Szathmáry Balázs (Közlekedési Múzeum). A tárlat létrehozásában egyesületünk részéről közreműködött: Balogh Tamás (5 tabló), Farkas Judith (a JUPITER gőzös modellje) és Hocza István (modell-restaurálás). A kiállításon a Közlekedési Múzeum által biztosított tablók és archív képanyag mellett megtekinthetők a Neszmélyi Hajóskanzen számára 2014-ben egyesületünk közreműködésével készített állandó kiállítás egyes alkotásai (a budapesti hajógyártás termékeit bemutató úszódaru-, bárka-, és uszály-makettek), amelyek a Zoltán Gőzös Közhasznú Alapítvány tulajdonát képezik.
3. kép: A kiállításnak a Neszmélyi Hajóskanzenből kölcsönzött tablóival (Balogh Tamás) és a Zebegényi Hajózástörténeti Múzeum JUPITER-modelljével (fotók: Figler Zoltán).
A tárlat központi eleme pedig maga a CAROLINA gőzös, amelynek modelljét egyesületünk tagja, Valentinyi Gyula modellező mester készítette el.
A tárlat 2020. szeptember közepéig (a Közlekedési Múzeum következő kiállításáig) hetente szerdától vasárnapig 12:00-22:00 óra között megtekinthető.Minden érdeklődőnek szeretettel ajánljuk!
-
A BREMEN-incidens
Nyolcvanöt évvel ezelőtt ezen a napon, 1935. július 26-án William James Bailey ír-amerikai tengerész, szakszervezeti tag, elhatározta, hogy letépi Németországnak a náci pártjelvénnyé silányított lobogóját a birodalom BREMEN nevű luxus-óceánjárójáról, amely a New yorki kikötőben horgonyzott. Magát öt tengerész-társával együtt a hajóra kíváncsi turistának kiadva, Bailey feljutott a fedélzetre, s míg a kísérői a hajó legénységével dulakodtak, addig Bailey felmászott a lobogórúdra, hogy onnan szakítsa le a vallási-, politikai és rasszok szerinti hovatartozásuk miatt kiválasztott társadalmi csoportok náci üldözésének, a magánélet legszélsőségesebb állami beavatkozásokkal történő traumatizáló eltorzításának jelképét. A hajó történetét, az incidens eseményeit és azok történelmi hatását egyesületünk elnökének cikke foglalta össze a BBC History Magazin 2020. júliusi számában.
1. kép: A Bremen-incidens ábrázolása a történtek idején, a francia La Pélerin (Zarándok) c. illusztrált hetilap 1935. augusztus 11-én megjelent 3046. számában (forrás: Delcampe).
A történtek dióhéjban:
A hajón a lobogó körül kitört verekedés miatt letartóztattak hat tengerészt és a parton három tüntetőt, s az események azonnal nemzetközi bonyodalom forrásává váltak, amennyiben az eset miatt Németország náci vezetése az Egyesült Államok izolacionizmust választó kormányával konfrontálódott, az USA azonban még mindig igyekezett kitérni az állásfoglalás elől. A vádlottak ügyét tárgyaló Louis B. Brodsky bíró - aki öt tengerészt bizonyítottság hiányában felmentett, egy tengerészt és a parton őrizetbe vett három civilt pedig ugyan bűnösnek talált, de az ítéletük végrehajtását felfüggesztette - 1935. szeptember 6-án meghozott ítéletében ezért maga nyilvánított határozott véleményt az ügyben és az elkövetők motivációjának megvilágítására irányló igyekezetében egy 1773-as precedensre – az amerikai forradalom szikráját elvető „bostoni teadélutánra” utalva – a konkrét ügy kapcsán lényegében magát a nácizmus ítélte el. „Az a feladatom” – írta az ítélet 14 oldalas indoklásában – „hogy kötelességemnek eleget téve most erről az eseményről – a náci lobogónak a BREMEN óceánjáró árbocáról történt eltávolításáról – döntsek. […] s bemutassam, hogy mi járhatott a vádlottak fejében akkor, amikor elhatározták a náci lobogó eltávolítását. A vádlottak, valamint más amerikai állampolgárok a náci lobogót olyan jelképnek tekintik, amely az istenített amerikai eszményeket, különösen a szabad életmód eszményét sérti. A horogkereszt által képviselt rezsim kegyetlen háborút visel a vallás és a szabadságjogok ellen, s ellopja az alapvető jogokat az emberektől kizárólag a háttérük és a vallási meggyőződésük alapján. […] E rezsim szakmákat üldöz és nyom el, állampolgárokat foszt meg az oktatáshoz és a megélhetéshez való joguktól, és mocsárba fullasztja a kultúrát. Ez nemzetközi veszély. Röviden: ez egy kísérlet az emberiség visszavetésére a régi őskor primitív napjaiba. […] e jelkép [a horogkereszt] látványos közszemlére tétele a vádlottak számára ugyanazzal a baljóslatú következménnyel járt, mintha egy kalózhajó vitorlázott volna be dacosan egy nemzet kikötőjébe, épp azután, hogy elsüllyesztette annak egyik hajóját […] ezért e fiatal férfiaknak minden joga megvolt ahhoz, hogy a horogkeresztes lobogóra a kalózkodás fekete lobogójaként tekintsenek". Vagyis lényegében arra hivatkozott, hogy a tüntetők tette egy példázat, indulatos erőfeszítés, amellyel a náci rezsim hatalomra kerülésének időszakában próbálták meggyőzni a világot arról, hogy szembe kell szállni Adolf Hitlerrel.
2. kép: Louis Bernard Brodsky bíró (1883-1970), valamint a BREMEN-incidens visszhangja néhány amerikai újságban.
A tüntetőket, a velük rokonszenvező bíró tehát annak ellenére felmentette, hogy kétségtelenül elkövették a terhükre rótt cselekményeket, a tárgyalást pedig lehetőségnek tekintette ahhoz, hogy az erőszakos náci rezsim felett mondjon ítéletet. Kortársai közül sokan - még a bírói karban is - kárhoztatták ezért.
A bíró dilemmája a következő volt: A náci rezsim megsérti az emberiesség legalapvetőbb normáit, amikor kíméletlen támadást indít egyes társadalmi csoportok tagjai ellen nemzeti, poltikai, vagy felekezeti hovatartozásuk miatt, s önkényesen megfosztja őket a jogaiktól, a vagyonuktól, végül a szabadságuktól és az életüktől is. A nácik ebben az értelemben törvényt sértenek, az emberiesség, a tisztesség és a jólneveltség íratlan törvényeit. Az igazságtalanság felett soha sem szabad szemet hunyni. De vajon szabad-e törvényt sérteni a törvénysértőkkel szemben? A kérdést – ha egyáltalán feltette magának – Brodsky bíró valószínűleg a saját ítélete indoklásának központi elemével magyarázhatta: tette (vagyis az amerikai alkotmány által számára biztosított felhatalmazás hiányában a nemzetközi politikába történt beavatkozása) törvénytelen cselekmény ugyan, de e törvénysértés társadalomra veszélyességét megszünteti az a cél, amiért tette: a szerinte az amerikaiak által is vallott szabadság eszményeinek védelme. Ez a magyarázat azonban csak egy következő kérdéshez vezet: értékeink védelmében megszeghetjük a saját szabályainkat?
Kínzó önellentmondás ez, amelyet Hitler habozás nélkül fel is használt a nürnbergi faji törvények indoklására. Hogyan tehette meg ezt? Erről szól a BBC History 2020. júliusi számában megjelent cikk. Az elkészítéséhez végzett háttérkutatás primer forrásait - amelyek terjedelmi okokból természetszerűleg nem jelenhettek meg a lapban, de amelyek alkalmasint hasznos kiegészítésül szolgálhatnak a téma iránt alaposabban érdeklődők számára, s amelyek a történtek tisztán jogi szempontú értékelését is tartalmazzák - mellékelten megosztjuk az érdeklődőkkel.
-
Störr kapitány hajói / Ships of captain Störr
A tervek szerint 2020 szeptemberében kerül a mozikba Enyedi Ildikó új filmje, a Füst Milán „A feleségem története” c. regényének magyar-német-olasz koprodukcióban készülő filmadaptációja, amely – részben – két tengeri hajó fedélzetén játszódik. A film elkészítését hajózástörténeti tanácsokkal egyesületünk is támogatta.
A film forgatása 2019 júliusában ért véget, amikor elkezdődtek az utómunkák. Ennek részeként 2019. október és 2020. február vége között elkészültek a történet tengeri jeleneteinek helyszíneit a filmben felelevenítő hajók (egy kereskedelmi- és egy utasszállító luxushajó), amelyeket – kifejezetten a film számára - alapos történeti kutatást követően és a film jeleneteihez adaptálva tervezett meg dr. Balogh Tamás, a TIT Hajózástörténeti Egyesület elnöke. A tervek alapján a VFX-hez a digitális modelleket pedig a KGB Studio Kft. munkatársai készítették.
Az 1928-ban játszódó történethez képest hiteles képi világ megteremtése alapelvárás volt. Ám jelentős kihívást jelentett, hogy olyan hajókat kellett tervezni, amelyek ezen túlmenően ahhoz is ideális környezetet biztosítanak, hogy abba a külső forgatási helyszíneken – más korokban épült, modern hajókon – felvett jelenetek is beilleszthetők legyenek. Amikor az Egyesület felkérést kapott, már létezett két félkész modell, ám ezek nem feleltek meg ennek a két feltételnek, ezért lényegében az alapoktól kellett újrakezdeni a munkát.
A tervezés eredményeként elkészült teherhajó-terv egészen egyedi. Balogh Tamás tizenegy, valaha létezett tengerjáró teherhajó részleteit egyesítette a megformálásához, gondosan ügyelve arra, hogy minden részletében mindvégig autentikus, ugyanakkor a felvett jelenetekhez pontosan illeszkedő hajó szülessen.
A személyszállító hajó megformálása különös érzékenységgel történt, amennyiben az alapját az Osztrák-Magyar Monarchia egykori THALIA gőzöse adja, amelyet a világon az elsők között alakítottak át a ma már a tömegturizmus egyik ágazatának számító tengeri kirándulásokra. E hajó kiválasztása magától értetődőnek tűnt, hiszen egyszerre vannak erős magyar és német kötődései, akárcsak a filmnek és alkotóinak, sőt magának a Füst Milán féle alaptörténetnek. A filmben való szereplése így az osztrák-magyar kereskedelmi tengerészetre emlékező gesztus.
További információk a filmről:
https://www.filmtett.ro/cikk/1464/beszelgetes-enyedi-ildiko-filmrendezovel
https://index.hu/kultur/cinematrix/2019/05/09/enyedi_ildiko_lea_seydoux_a_felesegem_tortenete_film/
----------------------------------------
It is scheduled to release in the cinemas in September 2020 Ildikó Enyedi's new film which was made in Hungarian-German-Italian co-production as an adaptation of Milán Füst's novel „The Story of My Wife”. The story takes place partly on board of two sea-going vessels. The film was also supported by our association with advice on maritime history.
Filming ended in July 2019, when the post-production began. As part of this work, between the end of October 2019 and February 2020 the ships that serve as sea scenes in the film are ready. The ships were designed and properly adapted to the scenes by dr. Tamás Balogh, President of the Hungarian Association of Maritime History. According to his plans the digital models for the VFX were generated by colleagues of the KGB Studio.
It was a basic expectation to create a visual world which is authentic compared to the story of 1928. But the bigger challenge was to design ships that would also provide the ideal environment for incorporating scenes captured on external shooting sites – on board of modern ships built in other eras. When our Association was invited, two semi-finished models already existed, but they did not meet these two expectations, so basically everything had to start over from scratch.
The design of the cargo ship as a result of the careful planning is quite unique. To shape it Tamás Balogh has combined the details of eleven trump steamer that once existed making sure carefully that every detail is authentic and closely matches the scenes shoted.
The passenger ship was formed with particular sensitivity when it was based on the former s.s. THALIA, steamer of the Austro-Hungarian Monarchy, which was one of the first in the world to be converted for sea cruises, which are now part of mass tourism. The choice of this ship seemed self-evident, as it had strong Hungarian and German connections, as did the film and its creators, and even Milán Füst's basic story. It’s presence in the film is thus a gesture reminiscent of the Austro-Hungarian merchant fleet.
Further information:
-
Egyesületünk tagjai műanyag-hulladékból készítettek ladikot a PET Kupa csapatának
A műanyag újra-felhasználási módjainak fejlesztésére az Információs és Technológiai Minisztérium által kiírt pályázaton támogatást nyert partnerünk, a PET Kupa csapata, amelynek keretében beszerezték a mini műanyag-feldolgozó üzemükhöz szükséges berendezéseket (a műanyagot képesek ledarálni és abból kisebb tárgyakat önteni). Az üzemben egyebek között műanyag-lemezek készülnek, amelyek ideális felhasználási módját keresve a PET Kalózok arra gondoltak, hogy ezekből akár elsődleges működési területük, a Tisza tipikus vízi járműve, a ladik, modellje is elkészülhetne. Először csak egy folyami úszó műanyagból préselt lemezekkel fedett fedélzetű kikötőpontont, stéget építenek, a következő cél azonban egy igazi tiszai ladik felépítése. E projekt népszerűsítésére pedig szükség volt egy modellre azzal a céllal, hogy az M = 1:1 méretarányú műanyag-ladik építéséről szóló vetítések, előadások alkalmával demonstrációs eszköz lehessen az érdeklődőknek. A modell elkészítésére a PET kalózok egyesületünk tagját, Fejért Károlyt kérték fel.
1. ábra: A tervek, az építőanyag, az építés és a kész ladik (fotó: Fejér Károly)
A ladik-modell építésének gondolata még 2019 őszén vetődött fel. Terv gyorsan került Balogh Tamás gyűjteményéből, az építés azonban – elsősorban az új alapanyag tulajdonságai miatt – nehezebb feladat volt. Károly utóbb így számolt be erről: „Az igény közlésekor még nem látszott a feladat nagysága. Nem ismertem az anyagot, amiből dolgozni tudunk. Aránylag későn kaptam meg az alapanyagot, amit sokáig méregettem nézegettem, mit is kezdjek vele. Elsőre se volt szimpatikus, másodjára sem, s ez így ment sokáig. Mivel kezdett sürgős lenni a modell, nekiálltam, vágtam, csiszoltam. Közben vetemedett már egészen alacsony – cca. 28 fokos – hőmérsékleten is. Azt hittem feladom. Nem sikerült a ragasztás, kis, instabil valami alakulgatott. Gondoltam egyet, s megkértem Vreba Laci barátomat, hogy segítsen. Ő először csinált sztirolból két, teljesen mérethelyes modellt. Megörültem, fotóztam, elküldtem, gondoltam, ha a megrendelő látja a szép modellt, nem fogja nagyon hiányolni az újra hasznosított anyag használatát. Hát nem így lett. Ragaszkodott hozzá, hogy abból készítsük el a modellt, akkor is, ha csúnya lesz. Így hát fogcsikorgatva, de megkértem Lacit, hogy egy kicsit kisebb ladik féle modellt rakjon össze. Sok kínlódás, fúrás-faragás, ragasztási nehézség után elkészült. Nehéz volt az anyaggal dolgozni, mert aránylag inhomogén, első próbagyártási anyag volt. A vágás, a csiszolás a ragasztás és a formázás is kihívás volt minden pillanatban. Az anyag kiszőrösödött, merev volt, nem fogta a ragasztó. Végül egy ladik-modell elkészült M = 1:25 léptékben, Festés nélkül. A megrendelőnek rendkívül tetszett.”
2. ábra: A sztirol-ladik (fotó: Fejér Károly)
3. ábra: Az újrahasznosított műanyagból épült ladik (fotó: Fejér Károly)
Az igazi ladik építéséhez szükséges, a folyamból kigyűjtött műanyag alapanyagot már ledarálták, színre válogatták, mosták, valamint nagy hő és nyomás alatt lemezzé préselték és deszka méretűre vágták. Jelenleg Mártélyon van, ahol felépülhet belőle az első tiszai PET-ladik. Molnár Attila Dávid, a PET-kalózok képviselője elárulta, hogy a hajóács a modell gyártási tapasztalatai alapján újradarált és kavart, finomabb textúrájú műanyagból dolgozhat annak érdekében, hogy a modellépítésnél tapasztalt nehézségek közül minél kevesebbel kelljen megküzdenie és sikeres lehessen a projekt. Ha ez az anyag megmunkálható lesz, akkor néhány hét múlva úszni fog a ladik.
4. ábra: Alapanyagtól a megvalósulásig (fotó: Fejér Károly)
Molnár Attila Dávid és Balogh Tamás, egyesületünk elnöke ismeretsége még 2002-re nyúlik vissza, amikor együtt dolgoztak „A Monarchia hajóroncsai” c. három részes dokumentumfilm-sorozaton. A PET-ladik modelljének ötlete is Attilával beszélgetve fogalmazódott meg 2019 elején, amikor Attila beszámolt róla, hogy a kenyai Lamu szigetén az indiai óceánból partra sodródott műanyag-szemét újrahasznosításával építettek fel egy kisméretű arab dau-t, a kelet-afrikai hajózás hagyományos vitorláshajó-típusát. Attila számára ez adta az ötletet arra, hogy a PET-kalózok tevékenységével érintett Tisza hagyományos vízi jármű-típusa, a ladik építésébe kezdjen, ezért érdeklődött a modell felépítésének lehetőségéről. A végeredményt látva Attila elmondta, hogy ezt a projektet elképzelni sem tudta volna nélkülünk, s nagyon örül a modellezők kitartásának, ami végül meghozta gyümölcsét. Nagy öröm számunkra, hogy tudásunkkal hozzájárulhattunk egy újabb úttörő projekt sikeréhez.
-
Detailed overview made for the first time, mapping the wreckage of the HMHT JUSTICIA, sunk in 1918
On March 1, 2020, second episode of the "Shipwreck Secrets", of the Discovery Science TV-channel in the United States, was broadcast (will be on screen also in the rest of the world in the coming months). This second episode of the six-part series, introduces the history of the sinking of his majesty's hired trannsport vessel HMHT JUSTICIA (converted from the dutch ocean liner STATENDAM) and an on-site analysis of the wreckage off the Atlantic coast of Donegal, Ireland.
The president of our association, Dr. Tamás Balogh, who launched his book on the history of the ship at the Harland & Wolff Shipyard in Belfast in 2018, and as a result, he was invited to participate in the contribution to the production of the film. The exciting expedition and filmmaking took place in May 2019, followed by the post-production was resulted a one-hour film, which was presented to those interested on March 1, 2020.
Figure 1: Logo of the TV-series, poster of the second episode, and a scene (source: Shipwreck Secrets).
The most important result of the work is that 100 years after the ship sank, the first complete and comprehensive survey of the wrecksite was completed. The exact resting place of the wreck has been identified by the divers Norman and Simon Bamford, and Leight Bishop, a well-known underwater photographer, has regularly captured great underwater photographs from the mid-1990s, which have made the ship widely known since 1998. Some details, such as the bow, were captured on iconic images and inspired dozens of divers, but little was known about the ship as a whole.
At least a comprehensive picture of the wrecksite as a whole was obtained when the first SONAR image of the wrecksite was taken in 2005 as part of the Irish National Seabed Survey. This image showed mainly the spatial location of the wreckage and the depth data, showing the lowest and highest elevations of the wreck with a color scale. Although all details are missing from this picture, some basic facts (as compared to previous close-ups made by the scuba divers) have become clear. It turned out, for example, that the ship, which is in the way of strong sea currents, had collapsed and that the once 237 m long, 26 m wide hull was scattered over a wrecksite of about 300 m long and a good 50 m wide. The currents, for example, swept the superstructure to the left side of the ship, and today only parts of the hull below the former waterline remained more or less intact. Everything else was broken into small pieces, turning the magnificent ocean liner into a jigsaw puzzle.
Figure 2: The SONAR image of the wreck and the main features it identifies, showing the environmental conditions leading to the collapse and the process of it (source: Dr. Tamás Balogh, using the Sonar image of INFOMAR).
Norman Woods attempted to assemble the parts of this jigsaw puzzles for the first time in 2014, capturing the underwater footage of larger areas of the wreckage by attaching his GoPro camera to his scooter, so he was able to swim along the full length of the ship from bow to stern and back again only in 13 minutes. However, he was not able to go to the sides, far away from the ship's former centerline, leaving many uncharted areas in the wreckage and waiting to be identified.
These information helped to determine the starting points of current research and to design and conduct a new survey. As a result, Dr. Tamás Balogh prepared the first complete representation of HMT JUSTICIA's resting place, which can be seen here for the first time.
Figure 3: 1918-2018 - HMHT JUSTICIA and its Wreckage (created by Dr. Tamás Balogh, © 2020).
Figure 4: Outline drawing of the wreckage field, identifying the exact origin of the components there (by Dr. Tamás Balogh, © 2020).
By the end of the research, we were able to identify that which was the former (original) position on the ship of some larger structural units laying on the wrecksite, which also helps to better understand and reconstruct the deformation and disintegration process of the shipwreck. It was a great surprise that the walls of the watertight compartments in the lower part of the hull, can still be seen around the engines and the boiler rooms, everywhere on the ship. These walls specially strengthened after the TITANIC disaster regarding that the JUTICIA was the first ocean liner built after the sinking of the TITANIC, where the new safety regulations could be applied. Also new was the identification of the ship's fallen foremast. Unfortunately, however, it has also been confirmed that the natural deterioration of the wreck has accelerated and that even the small details that are still recognizable will soon disappear.
But before that could happen in the future, our expedition however, was able to record the condition of the wrecks and thanks to our work, the picture we know of them in 2019 is now preserved. It was a great opportunity and I'm grateful that I was able to take part in that. Thank you all!
Credits:
Filmmakers:
- Loubna Turjuman Genovese, Producer;
- Matt Bone, Producer;
- Quincy Andrews, Drone operator;
- Jonathan Young, Cameraman;
- Liam Scott, Technical support.
Divers:
- Barry McGill, Leading Diver;
- Garet O’Neil, diver;
- Stewart Andrews diver;
- Kevin McShane, Support Diver;
- Pat Coughlan Support Diver;
- Michael McVeigh, Skipper.
More about the expedition:
https://m.blog.hu/ha/hajosnep/image/008_deadly_pair_diving_in_donegal.pdf
Further wreck-diving expeditions with Tamás Balogh:
Between 2003 and 2008 he was involved in the research of the shipwrecks of the Austro-Hungarian Monarchy on the Adriatic (the destroyer STREITER, the cruiser ZENTA and the battleship SZENT ISTVÁN).
Attila Dávid Molnár made a series of films about the research (episodes made about STREITER, ZENTA and SZENT ISTVÁN were also shown on Spektrum television).
In 2016, on the 100th anniversary of the Battle of the Jutland, he was a historian of a largescale expedition with 60 divers from 15 countries and was the author of some articles on the results of the expedition.
-
Első ízben látható az 1918-ban elsüllyedt JUSTICIA óceánjáró roncstérképe
2020. március 1-én került adásba a Discovery Science televíziós csatornán az Egyesült Államokban (a következő hónapokban pedig a világ többi részén) a „Hajóroncsok titkai” - Shipwreck Secrets - c. hatrészes sorozat második epizódja, amely a HMT JUSTICIA (ex-STATENDAM) óceánjáró csapatszállító hajó elsüllyesztésének történetét és az északi ír partok előtt, az Atlanti-óceánban nyugvó roncsainak helyszíni elemzését mutatja be.
A film elkészítésében szakértőként közreműködött egyesületünk elnöke, Dr. Balogh Tamás, aki 2018-ban – a hajó elsüllyedésének századik évfordulóján – a belfasti Harland & Wolff Hajógyárban mutatta be az érdeklődőknek a hajó történetéről szóló „Dutch Titanic” c. könyvét. Ennek köszönhetően kapott felkérést a munkában való közreműködésre. Az eseménydús expedícióra és a filmforgatásra 2019 májusában került sor, az utómunkákat követően pedig elkészült az eredményeket összegző egyórás film, amit 2020. március 1-én mutattak be az érdeklődőknek.
1. ábra: A filmsorozat logója, a második epizód plakátja és egy jelenete (forrás: Shipwreck Secrets).
A munka legfontosabb eredménye az, hogy a hajó elsüllyedése után száz esztendővel elkészült a roncsmező első teljes és átfogó felmérése. A roncs pontos nyughelyét Norman és Simon Bamford búvárok azonosították, Leight Bishop ismert búvárfotós pedig az 1990-es évek közepétől készített rendszeresen nagyszerű víz alatti fénykép-felvételeket, amelyek 1998-tól kezdve széles körben ismertté tették a hajót. Egyes részletek – mint például a hajóorr – nagy hatású, ikonikus felvételeken nyertek bemutatást és búvárok tucatjait inspirálták, de a hajó egészéről ekkor még keveset lehetett tudni.
A roncsmező egészéről legalább átfogó képet akkor sikerült kapni, amikor az Ír Országos Tengerfenék-felmérés keretében 2005-ben elkészítették a roncsok első SONAR-képét. Ez a felvétel leginkább a roncsok térbeli elhelyezkedését és a mélység-adatokat mutatta be színskálával érzékeltetve a roncs legalacsonyabban fekvő, illetve a legmagasabbra emelkedő részeit. Bár erről a képről minden részlet hiányzik, néhány alapvető fontosságú tény azonban (az egyes részleteket közelről bemutató korábbi búvárfotókkal összevetve) már világossá vált. Kiderült például, hogy az erős tengeri áramlások útjában fekvő hajó, szétesett, s az egykor 237 m hosszú, 26 m széles hajótest alkotóelemei egy nagyjából 300 m hosszú és jó 50 m széles roncsmezőn szóródtak szét. Az áramlások a felépítményt például a hajó bal oldalára sodorták, a hajótestből pedig mára lényegében csak az egykori vízvonal alatti részek maradtak többé-kevésbé egyben. Minden más apró darabokra tört, jókora kirakóssá alakítva ezzel a hajdan fenséges óceánjárót.
2. ábra: A roncs SONAR-képe és az arról felismerhető főbb jellegzetességek az összeomlásához vezető környezeti viszonyok és az összeomlás folyamatának bemutatásával (forrás: Dr. Balogh Tamás, az INFOMAR Sonar-képének felhasználásával).
A kirakós mozaikdarabkáit első ízben Norman Woods kísérelte meg összeilleszteni, akinek 2014-ben elsőként sikerült a roncsmező nagyobb területeit összefüggően bemutató víz alatti filmfelvételt készítenie úgy, hogy GoPro kameráját a búvárvontatójához rögzítette, így 13 perc alatt képes volt oda-vissza végigúszni a hatalmas hajó hossztengelye mentén. Neki sem sikerült azonban túlságosan eltávolodnia a hajó egykori középvonalától, így a roncsmezőn számos feltérképezetlen terület maradt még és vár azonosításra.
Ezek az információk segítették a mostani kutatás kiindulópontjainak meghatározását és az újabb felmérés megtervezését és elvégzését. Ennek eredményeként készíthette el Dr. Balogh Tamás a HMT JUSTICIA nyughelyének első teljes ábrázolását, amelyet itt láthatnak első ízben az érdeklődők.
3. ábra: 1918-2018 - A HMT JUSTICIA és roncsai (készítette: Dr. Balogh Tamás, © 2020).
4. ábra: A roncsmező áttekintő rajza az ott található alkatrészek pontos származási helyének azonosításával (készítette: Dr. Balogh Tamás, © 2020).
A kutatás végére sikerült azonosítani a roncson megtalálható egyes nagyobb szerkezeti egységek egykori – a hajón lévő eredeti – pozícióját, ami a hajótest összeroskadásához és széteséséhez vezető torzulási folyamat jobb megértéséhez és rekonstrukciójához is segítséget nyújt. Nagy meglepetés volt, hogy a hajótest víz alatti részében elhelyezett és a TITANIC katasztrófája után különlegesen megerősített vízmentes rekeszek (a JUTICIA a volt a TITANIC elsüllyedése után épített első óceánjáró, ahol az új biztonsági előírásokat alkalmazhatták) nyomásálló falai még ma is állnak és a kazánházak, illetve a gépházak körül most is láthatók végig, mindenütt az egész hajón. Ugyancsak újdonságot jelentett a hajó kidőlt előárbocának azonosítása. Sajnos azonban az is megerősítést nyert, hogy a roncs állapotának természetes romlása felgyorsult és a még felismerhető kevés részlet is hamarosan végképp eltűnik a szemünk elől.
Ám expedíciónk még ezelőtt rögzíthette a hajóroncsok állapotát, így a róluk 2019-ben ismert kép - az elvégzett munkának köszönhetően - most már fennmarad. Nagyszerű lehetőség volt ez. Köszönet érte mindenkinek!
Stáb:
Filmes:
- Loubna Turjuman Genovese, sorozat-szerkesztő;
- Matt Bone, producer;
- Quincy Andrews, drón-kezelő;
- Jonathan Young, operatőr;
- Liam Scott, segítő.
Búvár:
- Barry McGill, merülés-vezető főbúvár;
- Garet O’Neil, merülő búvár;
- Stewart Andrews merülő búvár;
- Kevin McShane, fedélzeti segítő búvár;
- Pat Coughlan fedélzeti segítő búvár;
- Michael McVeigh, kapitány.
További információk az expedícióról:
https://m.blog.hu/ha/hajosnep/image/006_justicia_ub124_expedicio_2019052125.pdf
További roncskutató expedíciók Balogh Tamás közreműködésével:
2003-2008 között az Osztrák-Magyar Monarchia Haditengerészetének az Adrián elsüllyedt hajóroncsai (a STREITER romboló, a ZENTA cirkáló és a SZENT ISTVÁN csatahajó) kutatásában közreműködött.
A kutatásról Molnár Attila Dávid készített filmsorozatot (a STREITER-ről, a ZENTA-ról és a SZENT ISTVÁN-ról készült filmeket egyebek között a Spektrum televízió is bemutatta).
2016-ban a jütlandi tengeri ütközet századik évfordulóján egy nagyméretű, 15 országból érkezett 60 búvár részvételével folytatott expedíció történeti szakértője és az expedíció eredményeiről szóló beszámoló készítője volt.
-
Ritka együttállás - lapátkerekesek a Dunán
Nyolc évvel ezelőtt, 2012. szeptemberében - az Óbudán épült SCHÖNBRUNN budapesti látogatásakor - és 2018. szeptemberében, a Kulturális Örökség Napjain történt meg a legutóbb az a csoda, hogy a pesti belvárosi Duna-parton járva képzeletben a hajózás hőskorába röppenhetett vissza a látogató, mert egyszerre három történelmi hajó is látható volt a rakparthoz kötve, egymás után, hosszú sorban.
A fenntartó gondoskodásának köszönhetően a 2020. év elején tíz évente esedékes nagyjavításán átesett KOSSUTH Múzeumhajó (a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum lapátkerekese) és a szintén az Európa Cégcsoport gondoskodásának köszönhetően közlekedő GRÓF SZÉCHENYI (ex-STADT PASSAU) - az ország legutolsó működőképes lapátkerekes történelmi hajója - mellé most átmenetileg egykori testvérhajója, a STADT WIEN is felzárkózott.
A hajó magyarországi tartózkodásának oka és időtartama egyelőre nem ismert, de annyi biztos, hogy kivételesen szép látványt nyújt a három lapátkerekes együtt. Ebből az alkalomból megosztjuk az érdeklődőkkel egyesületünk elnökének a típus történetét és jellegzetességeit ismertető összeállítását, melyhez a szerző saját fotóit, a hajóregiszter.hu fényképeit és Kovács András írását is felhasználtuk.
-
Újra magyar hadihajós közreműködik egy nemzetközi katonai misszió irányításában
A MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred parancsnoka, Szilágyi Zsolt ezredes 2020. február 21-én, pénteken reggel indult útnak Afganisztánba, ahol a Mazar-e Sharifban működő Camp Marmalba – a Bundeswehr Németország területén kívül működő legnagyobb bázisára települt NATO Eltökélt Támogató Küldetés (NATO Resolute Support Mission) keretében veszi át a kiképzési feladatok irányítását. Fél évig tartó távolléte idején az addigi parancsnokhelyettes, Bagi Szilárd irányítja majd a hadihajós alakulat munkáját.2014 végéig a NATO a biztonságot támogató erőként (ISAF – International Security Assistance Force), harcoló csapatokat állomásoztatott Afganisztánban, 2015-től azonban az észak-atlanti szervezet helyett a 350 000 fős Afgán Nemzeti Biztonsági Erők őrködnek az ország rendje fölött. Az új feladatrendszer szerint őket segíti, támogatja, mentorálja a kiképzési feladatokat ellátó, nem harcoló alakulatokkal jelenlévő NATO Eltökélt Támogatás Küldetése (RSM – Resolute Suport Mission) annak érdekében, hogy az Afganisztánban elért biztonsági szint tartósan fennmaradjon, és kialakulhasson az ottani viszonyoknak megfelelő demokratikus rend. Az egész Afganisztánban mintegy 17 000 fős Eltökélt Támogatás Küldetésben az Északi Tartományban állomásozó NATO-erők részeként német alárendeltségben 95 fővel Magyarország is részt vesz. A magyar kötelék a Mazar-e Sharifban működő, a környező hegyláncról elnevezett német Marmal bázison teljesít szolgálatot. E bázis vezetéséhez csatlakozott Szilágyi Zsolt ezredes, akinek személyében (a magyar honvéd folyami hadihajós alakulat parancsnokaként) 115 év elteltével ismét a haditengerész hagyományokat folytató katonai alakulat tisztje lát el fontos nemzetközi feladatot.
A magyar haditengerészek részvételével zajló nemzetközi békefenntartó-béketeremtő missziók az Osztrák-Magyar Monarchia idejére nyúlnak vissza.
1897. Az akkori Oszmán Birodalomhoz tartozó Kréta szigetén a lakosság többségét (60%) alkotó keresztény görög és muszlim török lakosság között 1896 májusában felkelés kezdődött, és 1897 januárjában már az egész szigeten polgárháború folyt, amelybe februárban a görög flotta is beavatkozott a sziget török helyőrségének megsemmisítése céljával. Az európai nagyhatalmak azonban úgy döntöttek, hogy a nemzetközi erőegyensúly fenntartása, a béke és a biztonság helyreállítása érdekében nemzetközi flottát küldenek Krétára. Az Osztrák-Magyar Monarchia hat hadihajóját vezényelte a térségbe. Az elsőként érkező tengerészgyalogos szakasz egy részét Pintér Gyula, szolgálaton kívüli százados, osztrák-magyar konzul önhatalmúlag kordonszolgálatra vezényelte, hogy elválassza Canea török és görög negyedét és ezzel megkezdte a modern kori történelem legelső békefenntartó misszióját. A 30 tengerész persze csekély erő volt, de nem is a tényleges erejükkel védték meg a civileket, hanem a jelenlétükkel: megtámadásukkal ugyanis a felkelők hadba keveredtek volna Ausztria-Magyarországgal. Érdekes – de adatokkal cáfolható – teljesen téves információ, amely azonban makacsul tartja magát a magyar közvéleményben (még emlékművet is állítottak neki), hogy Kréta szigetén vesztette életét az első magyar békefenntartó: Martinák Ferenc sorhajóhadnagy, a KRONPRINZESSIN ERZHERZOGIN STEFANIE csatahajó (sokszor, téves hivatkozással, a KASIERIN und KÖNIGIN MARIA THERESIA páncélos cirkáló) partraszálló különítményének parancsnoka 1897. március 10-én Kandanosznál. A nevezett tiszt (aki egyébként legalább annyira volt szlovák, mint magyar) a Magyar Haditengerész Egyesület Közlönye szerint valóban harcba keveredett, de a rábízott feladatot (egy harcoló török alakulat lefegyverzését és internálását) sikerrel végrehajtotta és az elfogott törököket különítménye élén Szeleinóba kísérte. Mindezt megerősíti a cs. és kir. haditengerészet minősítési listája (Qualifikationsliste) is, amelynek az 1900-as években kiadott egyik példánya 3364-es sorszámon már sorhajókapitányként említi Martinák Ferencet (ami nyilvánvalóan lehetetlen lett volna, ha 1897-ben Krétán meghal). A krétai akcióban egyébként nemcsak Pintér Gyula százados és Martinák Ferenc sorhajóhadnagy, de Dell’Adami Géza fregattkapitány (az S.M.S. LEOPARD cirkáló parancsnoka) és Nauta Gusztáv sorhajóhadnagy (az S.M.S. KAISER FRANZ JOSEF cirkáló tisztje) is kitüntették magukat.
1. ábra: Az osztrák-magyar S.M.S. KRONPRINZESSIN ERZHERZOGIN STEFANIE csatahajó (jobbra), az S.M.S. TIGER torpedócirkáló (balra), valamint az S.M.S. BLITZ torpedóhajó (jobbra elöl) és az S.M.S. FLAMINGO torpedónaszád (balra elöl) Kréta szigetén, a Suda-öböl környéki harcokban. Alex Kircher festménye.
1898. A spanyol-amerikai háborúban a cs. és kir. haditengerészet a KAISERIN und KÖNIGIN MARIA THERESIA páncélos cirkálót küldte Amerikába Ripper Gyula sorhajókapitány parancsnoksága alatt, hogy a Spanyolországhoz tartozó Kuba szigetét érintő hadműveletekben és a sziget körül zajló haditengerészeti eseményekben a havannai konzulátust és a szigeten tartózkodó osztrák-magyar állampolgárokat megvédje (a karib-tengeri térség országai közül a Monarchiának a Spanyolországgal fennálló dinasztikus kapcsolatokra tekintettel Kubában voltak a legjelentősebb érdekeltségei). Az osztrák-magyar cirkáló végül nemcsak a saját, de a szigeten rekedt német állampolgárok evakuálását is sikerrel elvégezte, annak ellenére, hogy piros-fehér-piros lobogóját az amerikai blokádflotta egy alkalommal összetévesztette a piros-sárga-piros spanyol lobogóval és majdnem rálőtt a semleges osztrák-magyar hadihajóra.
2. ábra: Az osztrák-magyar S.M.S. KAISERIN und KÖNIGIN MARIA THERESIA páncélos cirkáló Kuba szigetén, az amerikai flotta által ostromolt havannai kikötő bejáratát védő spanyol erőd, a Morro Castle előtt, amint a semleges Ausztria-Magyarország - mint nemzetközi védhatalom - egységeként megérkezik a szigeten rekedt semleges külföldiek evakuálására. August Ramberg festménye.
1900-ban az öt évvel korábbi kínai-japán háborúban elszenvedett vereség, a rossz termés és az aszályos nyár, a tömeges munkanélküliség s az éhínségek hatására a kínaiak dühe a Kínát félgyarmati sorba süllyesztő külföldi nagyhatalmak és a keresztények ellen fordult. A megmozdulások élén a „békét és igazságot teremtő ököl”, a Jihotuan, másnéven bokszer mozgalom állt (ahogyan a nyugati sajtó nevezte). Amint 1900 nyarán a támadások megszaporodtak, a nagyhatalmak fegyveres beavatkozásról döntöttek, amely 1900. június 20. és 1901. január 22. között tartott Pekingben és az ország északi vidékein. A pekingi követségi negyed védelmének parancsnoka a kínai partok előtt megalakult nemzetközi hajórajban résztvevő osztrák-magyar ZENTA cirkáló parancsnoka, Eduard Thomann von Montalmar volt. A pekingi harcokban a ZENTA parancsnoka 1900. július 8-án életét vesztette, s az ostrom végéig további 3 osztrák-magyar tengerész is meghalt. A tengerparti Taku-erődök elfoglalásánál Petri Ernő tengerész zászlós kitűntette magát (az általa vezetett különítmény foglalta el a négy erődből álló erőd-komplexum északnyugati erődítményét). A Peitang-erőd szeptember 19-i ostrománál ugyanakkor a ZENTA cirkáló támogatására erősítésként érkezett ASPERN cirkáló kadétja, szili Pap Lajos életét vesztette.
3. ábra: Az osztrák-magyar S.M.S. ZENTA cirkáló, horgonyon a Cseli-öbölben, a Pekingbe vezető utat őrző Taku-erődök előtt. Alex Kircher festménye.
1905. november 15-én osztrák-magyar, angol, francia, olasz, orosz nemzetközi flottatüntetésre került sor az Oszmán Birodalomhoz tartozó Lészvosz szigetén fekvő Mytiline kikötője előtt a Makedóniában 1902 óta tartó – az 1897-es krétai zavargásokhoz hasonlóan vallási-etnikai okok miatt kirobbant – polgárháborúnak, illetve a törvényen kívüli bandák garázdálkodásának a megfékezésére 1903 vége óta működő nemzetközi békefenntartó csendőri misszió török felszámolása elleni tiltakozásképpen. A flottademonstrációt december 5-én Lémnosz szigetére is kiterjesztették. A nagyhatalmak flottakötelékét az osztrák-magyar S.M.S. SANKT GEORG páncélos cirkáló parancsnoka, Ripper Gyula vezette. A nemzetközi hajórajban szolgáló brit H.M.S. LANCASTER páncélos cirkáló parancsnokának összekötője a SANKT GEORG-on torpedótisztként szolgáló Horthy Miklós volt, aki Lémnosz szigetén a partra szálló tengerészgyalogos erők irányításáért felelős partmesteri feladatokat is ellátta.
4. ábra: Az osztrák-magyar S.M.S. SANKT GEORG páncélos cirkáló Lészvosz szigetén, a Mytilene előtti flottatüntetés és partraszállás idején. August Ramberg festménye.
115 év telt el, s azóta a legújabb többnemzeti békefenntartó missziókban is részt vesznek olyan magyar katonák, akik bár nem a hadihajós fegyvernemhez tartoznak, de haditengerészeti akciókban látnak el feladatokat.
1996-ban az Okucaniba települt magyar műszaki alakulatok tagjaként másokkal együtt Antal László ezredes, a katonabúvárok parancsnoka is közreműködött a délszláv polgárháborúban lerombolt mostari Öreg-híd Neretva-folyóba omlott darabjainak az újjáépítéshez szükséges kiemelésében.
5. ábra: A magyar műszaki alakulatok katonabúvárai megkezdik a mostari Öreg-híd elemeinek kiemelését a Neretva-folyóból.
2011-ben Püspök Balázs törzsőrmester az Európai Uniónak a Szomália partjainál garázdálkodó kalózok elleni fellépését támogató ATALANTA művelet Műveleti Parancsnokságán szolgált.
6. ábra: A magyar részvétellel zajlott ATALANTA művelet egyik akciója Szomália partjai előtt.
2015-ben pedig három magyar törzstiszt, Balla Tibor alezredes, Baranyai Virgil alezredes és Dóra László alezredes is részt vett az Európai Unió Földközi-tengeri Erői (EUNAVFOR MED) Sophia műveletében, amelyben három féléven keresztül dolgoztak a hadműveleti (2 fő) és a logisztikai főnökségen (1 fő).
7. ábra: Balla Tibor, Baranyai Virgil és Dóra László alezredesek, az EU SOPHIA nevű többnemzeti tengeri műveletének magyar résztvevői.
2020-ban azonban 1905 óta először kerül sor arra, hogy a NATO lobogója alatt végrehajtott többnemzeti műveletben magyar hadihajós törzstiszt teljesítsen parancsnoki beosztást, s ezzel a békefenntartásban elért jeles magyar haditengerész hagyományokat Magyarország szövetségesei előtt is képviselje.
A magyar hadihajós alakulat a NATO európai szövetségesei körében fontos szakosodott és résképesség, mivel a Dunán, Európa második legnagyobb folyóján Magyarországtól felfelé sehol sincs rendszerben hadihajós alakulat, vagyis a felvízi NATO-tagországok területén átfolyó Duna-szakasz fegyveres védelmére is jelenleg egyedül Magyarország lehetne képes.
A MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred hadihajós alosztálya a Duna teljes szakaszán - a román Dunaflottillán kívül - az egyetlen olyan vízi fegyveres erő az Európai Unióban, amely a folyó védelmére rendelkezésre áll. Hiszen a németek, az osztrákok és a szlovákok is felszámolták a dunai hadihajós alakulataikat (Szerbia tekintélyes erővel rendelkezik, de nem EU-tag). Így az a kiáltó ellentmondás alakult ki, hogy a Duna egyfelől az európai közlekedési miniszterek 1994. évi krétai konferenciája óta kiemelt jelentőségű transzkontinentális főközlekedési útvonal, másfelől szinte teljesen védtelen.
A magyar hadihajós alakulat továbbfejlesztésével, valamint az al-Duna fegyveres védelmét ellátó román fegyveres erőkkel való együttműködési képességek kialakításával azonban ez az ellentmondás feloldható lenne, s a magyar hadihajózás egy, a NATO és az EU keretén belül kifejezetten a Duna felső és középső szakaszának fegyveres védelmére létrehozott alakulattá válhatna, lehetővé téve a Duna - mint Európai nemzetközi fő közlekedési vízi út és a rajta bonyolódó kereskedelmi forgalom - biztonságának és védelmének garantálását.
A budapesti székhelyű NEMZETKÖZI DUNA BIZOTTSÁG mintájára (akár annak részeként, alárendeltségében) erre a célra egy DUNAI VÉDELMI TANÁCS létrehozása is lehetséges lenne, amelyben a Dunamenti államok, mint a közös dunai véderő fenntartói - donorállamai - vennének részt. Egy ilyen projektnek az lehetne a célja, hogy megalapozza egy közös dunai véderő fenntartásához szükséges közös infrastruktúra stratégiai, kommunikációs, utánpótlási, stb. elemeket (nem fegyverzet-beszerzést, illetve korszerűsítést - ezt továbbra is a tagállamok végeznék részben saját védelmi költségvetésük, részben a donorállamok felajánlásai, részben a tulajdonos tagállamok NATO szövetségesi felajánlási keretei terhére).
A magyar hadihajóknak az európai víziút-rendszer felhasználásával történő külföldi útjainak újra bevezetése az ehhez szükséges fizikai és képzési (navigációs, stb.) képességek rendelkezésre állását demonstrálná. Az ilyen típusú nemzetközi együttműködésnek így nemzetbiztonsági, biztonságpolitikai és nemzetgazdasági (diplomáciai, katonadiplomáciai és gazdaságdiplomáciai) szempontból előnyös hatásai is lehetnének, hiszen az EU-n belül a Duna-térségben közös katasztrófa- egyéb veszély-elhárítási műveletekben részt vevő alakulatok együttes munkája révén terjesztené a kölcsönös megértés szellemét, a javasolt alakulat létrehozása esetén pedig több szövetséges állam is érdekelt lehet a MH 1 Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred jelenlegi hadihajóinak korszerűsítéséhez, élettartamuk meghosszabbításához, védelmi képességük fokozásához szükséges fejlesztések végrehajtásában vagy az ilyen fejlesztésekkel összefüggő hazai gyártókapacitások kialakításában (pl.: a franciák, akik a magyar hadihajózásnál rendszeresített NESTIN típusú aknamentesítő naszádok eredetijét gyártották). A Honvédségi eszközök felújításába (kormányzati döntés esetén) a szövetségesek bevonása a kapcsolatépítésen túl olyan haditechnikát, de főleg olyan gyártókapacitást is az országba vonzhat, amivel jelenleg nem rendelkezünk. A hadihajós alakulat rendszeres európai utazásai pedig "lobogómutatásként" szolgálhatnak, az évszázados katonai tradícióknak megfelelően (a magyar trikolór újra megjelenhetne Európa vizein - s azt magyar hadihajók hordoznák körbe).
Bízunk benne, hogy a magyar hadihajós alakulat parancsnokának helytállása, amely mostani nemzetközi feladatra történő kiválasztását is megalapozta, arra is lehetőséget biztosíthat, hogy a magyar hadihajós hagyományok mellett a meglévő képességekre és lehetőségekre is ráirányítsa a figyelmet úgy a NATO szövetségesekkel történő együttműködésben, mint idehaza, a szövetségi rendszerben történő felajánlások és a védelempolitikai fejlesztések meghatározása során.
További információk:
https://honvedelem.hu/cikk/magyarok-haditengereszeti-muveletekben/
-
Bemutatták a Franklin-expedíció elveszett hajóiról visszanyert első leleteket
A Kanadai Nemzeti Parkigazgatóság (Parks Canada) és az Inuit Örökség Kezelő (Inuit Heritage Trust) 2020. február 20-án, csütörtökön mutatta be az első felszínre hozott és konzervált tárgyakat, amelyek Sir John Franklin elveszett expedíciójának hajóroncsaiból emeltek ki.
Az H.M.S. TERROR és az H.M.S. EREBUS sarkkutató hajók roncsait több, mint 160 évvel az eltűnésük után, 2014-ben találták meg, s szisztematikus búvárrégészeti kutatásuk 2019-ben kezdődött. A tavalyi év őszén, egy háromhetes kutatási időszakban végrehajtott 93 merülésből álló sorozat eredményeként elsőként az EREBUS maradványainak feltárását kezdték meg.
A hajón a legalaposabban Edmund Hoar, Sir John Franklin inasa és titkára kabinját kutatták át, ahonnan értékes kordokumentumnak számító leleteket - üveg- és kerámiaedényeket, egy hajkefét, egy tolltartó maradványait, s az egykor benne tárolt tárgyakat, valamint egy félig elfogyott pecsétviaszt hoztak felszínre, amelyben még az írnok ujjlenyomata is megőrződött.
A kutatók ezen kívül találtak egy pár epolettet, amely James Walter Fairholme hadnagy egyenruhájának tartozéka volt. A hajó fedélzetén, a középvonalon hosszában végighúzódó vastag kötél képében pedig arra is bizonyítékot találtak, hogy a hajó le volt horgonyozva, mielőtt elsüllyedt (vagyis még azután is volt tengerész a fedélzetén, amikor 1847 jeges tele megenyhült, s az addig jégbe fagyott hajó újra nyílt tengeren úszott).
A kutatást idén is folytatják. A Kanadai Nemzeti Parkigazgatóság a lelőhelyet kiemelten védett és zárt területté nyilvánította, megközelítése és kutatása kizárólag az igazgatóság és a helyi inuit közösség engedélyével lehetséges.
További információk a felszínre hozott tárgyakról: