Contents tagged with lajta_monitor_múzeumhajó
-
Tervek a LAJTA monitor budapesti állomásoztatására
2011. augusztus 18-án - a 2011. évi Lajta emlékév miniszteri méltatásakor (http://hajosnep.blog.hu/2011/08/19/amator_hajozastorteneszeink_allami_
elismerese) - tájékoztatást kaptunk arról, hogy határozott kormányzati szándék irányul a LAJTA Monitor Múzeumhajó (kezdeményezésünkre 2010. augusztus 20. óta a MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred tiszteletbeli zászlóshajója) tartós budapesti állomásoztatására.A monitor az Országház előtt (látványterv: Dr. Balogh Tamás)
A hajó budapesti állomásoztatásának előkészítésében való közreműködésre ekkor kapott felkérés nyomán összefoglalót készítettünk a feladat végrehajtásakor figyelembe veendő egyes jogi és szabályozási teendőkről, amelyet 2012. augusztus 24-én eljuttattunk a Honvédelmi Minisztériumba, amely ezután maga kezdte meg a szervezést.
A hajót jelenleg kezelő Zoltán Gőzös Közhasznú Alapítvánnyal folytatott tárgyalásaik eredményeként a hajót 2012. május 21-én, a Magyar Honvédelem Napján kívánták az Országház épülete előtti végleges horgonyzóhelyére állítani, ám az ehhez szükséges tevékenységek (pl.: gyalogátkelő kijelölése, ponton beszerzése és elhelyezése, nyilvános űrszékek biztosítása, stb.) elvégzéséről nem sikerült határidőre gondoskodni. További problémát jelentett, hogy - mivel a monitor kikötése megváltoztatná az Országgyűlés világörökségi védelem alatt álló látképét - a hajónak az adott helyen való kikötését az UNESCO-nak is engedélyeznie kell...
Időközben a Kossuth tér rekonstrukciójával összefüggő kiemelt fővárosi beruhá-zás látványtervei is elkészültek, amelyekről az index.hu hírportál is képes beszámolót közölt a honlapján (http://index.hu/belfold/2012/06/11/igy_nez_majd_ki_a_kossuth_ter/#). A képeken a LAJTA Monitor Múzeumhajó is feltűnik. A tervek szerint az Országgyűlés északi oldalán látogatóközpont épül, ahonnan három alagút vezet az épületbe, illetve - a látogatóközponton át - közvetlenül a Duna-part felé az Országház oldalán a korzóra és a vízparti sétányra. Ezen keresztül lenne megközelíthető a LAJTA Monitor Múzeumhajó is...
A monitor a Kossuth téri látogatóközpont kijáratánál (forrás: index.hu)
Feltéve, ha tényleg a látványtervek szerinti helyen sikerül biztosítani a hajó végleges elhelyezését. Hiszen más budapesti helyszín is szóba kerülhet. Például a Petőfi híd budai hídfője, ahol - a HVG 2012. május 23-i cikke (Vajna Tamás: "A Novara-emlékmű") szerint (http://hvg.hu/hvgfriss/2012.21/201221_a_novaraemlekmu) - újra felépülhet az 1937-1945 között ott állt budapesti "Haditengerész Emlékmű" (hivatalos nevén: a cs. és kir. Haditengerészet és magyar hősi halottai emlékműve). A hajó tartós budapesti állomásoztatása körül tehát egyelőre sok a bizonytalanság.
Erre tekintettel - és az Országgyűlési ponton létesítésének idei meghiúsulása után - a Zoltán Gőzös Közhasznú Alapítvány a Budapestre vontatott hajót visszavitte Neszmélybe, ahol a 2012. június 16-án megrendezendő Múzeumok Éjszakáján is látogatható lesz. S alighanem még legalább egy évig, amikor ismét napirendre kerülhet a végleges fővárosi bemutatása. Akárhogy is: őszintén kívánjuk, hogy a hajó sorsát egy 140 éves - és az egykori Monarchia Haditengerészetéből utolsóként fennmaradt - hadihajó jelentőségéhez méltó hozzáértéssel, körültekintéssel és gondossággal alakítsák!
-
Neszmélybe indul a LAJTA Monitor Múzeumhajó
A fővárosi közönség, a vidéki és a külföldi érdeklődők 2011. június 1. és szeptember 3. között Budapesten a belvárosi Duna-szakaszon csodálhatták meg a LAJTA Monitor Múzeumhajót, amely ezt követően - a felújitásához forrást biztositó Uniós projekt támogatási szerződésében előirtak szerint - most Neszmélybe indul, s az ottani Hajóskanzen egyik látványossága lesz.
Azok, akik ezután szetenék megtekinteni a 140 éves hadihajót, megtehetik minden héten szerdától vasárnapig naponta 10:00-18:00 óra között (az utolsó csoportokat 17:00 órakor inditják). A Hajóskanzenről és a hajók látogatási rendjéről az alábbi honlapon tájékozódhatnak:http://hajoskanzen.hu.
Ausztrál barátunk, John Rogers - a CERBERUS angol nyilt tengeri mellvédes monitor megmentéséért közdő ausztrálok egyik vezetője - elnökünk meghivását elfogadva októberre tervezett magyarországi látogatása során szintén már Neszmélyben láthatja majd a hajót, amelynek sikeres felújitását állitotta példaként saját honfitársai elé a CERBERUS vágyott felújitása érdekében.
-
A LAJTA Emlékév bajai képei
Honlapunkra felkerültek a LAJTA Emlékév bajai állomásának képei. Látható a Lajta Monitor Múzeumhajó, a Honvédség AM hajója és a TIT HMHE Haditengerészetünk Emlékei című kiállítása.
-
Véget értek a LEITHA Emlékév rendezvényei
Tisztelt Érdeklődők, Kedves Barátaink!
2011.06.01-én a bajai programok zárásával hivatalosan is véget értek a LEITHA emlékév ünnepi programjai (a képek elérhetők Facebook oldalunkon).
Ezúton is köszönjük azoknak, akik munkájukkal, anyagi vagy erkölcsi támogatásukkal, a szervezésben való személyes közreműködésükkel vagy éppen érdeklődésükkel, látogatásukkal tisztelték meg az idén 140. éves monitor hajót!
Az emlékév rendezvényei alkalmával Egyesületünk - a LEITHA Emlékév Szervező Bizottságában közreműködő többi állami- és civil szervezet, magánszemély támogatásával - a hajó bemutatása mellett az alábbi tevékenységeket végezte, illetve az alábbi eredményeket érte el:
1) Komáromban: A Monostori Erőd Hadkultúra Központ Kht. szervezésében az Emlékév nyitányaként tudományos hadtörténeti tárgyú konferencián vettünk részt tagjaink és a társzervezetek tagjainak hadihajózási tárgyú előadásaival a Monostori Erődben - a "Duna Gibraltárjában" - abból az alkalomból, hogy az erőd a monitorral éppen egy időben ünnepelte szintén a 140. születésnapját.
2) Szobon: A helyi önkormányzat támogatásával a Duna-kanyar települései számára nagyszabású bemutatót - az ifjúság érzékenyítésére iskolai csoportoknak szervezett szakszerű ingyenes tárlatvezetést - és haditengerészeti tárgyú (a LEITHA monitorról, az osztrák-magyar Dunaflottilláról, stb. szóló) előadásokat tartottunk, egyúttal az Argonauta Kutatócsoporttal közösen bejelentettük a Szobon létesülő Európai Folyami Örökség Központ megalakítását.
3) Budapesten: A MH 1 Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezreddel (az egykori cs. és kir. Dunaflottilla mai örökösével) közösen, napra pontosan a hajó 140. születésnapján a középiskolák 9-12. évfolyamos tanulói számára rendezett, a magyar hadihajózás nagy témaköreit feldolgozó tanulmányi versenyt és honvédségi nyílt napot rendeztünk, haditengerészeti vetélkedőkkel, játékos ismeretterjesztő ügyességi feladatokkal a hadikikötőben és hajózástörténeti tárgyú geocaching-gel Budapesten.
4) Baján: A Havária Katasztrófa-elhárító Közhasznú Egyesülettel, az Eötvös József Főiskolával, a Duna Hotellel és Baja Városával közösen monstre osztrák-magyar haditengerészeti kiállítást rendeztünk, amelyet a kultúráért is felelős Nemzeti Erőforrás Minisztérium közigazgatási államtitkára nyitott meg. A város fontos helyszin, hiszen 1919-ben ide menekült a LAJTA monitor társaival és hősi halottaival (Csicsery Lászlóval és Mahr Jenővel). A halottakat a várost megszállva tartó angolok és szerbek eltemették, a tiszteket a Nemzeti Szállóba zárták. Az angolok a saját pénzükön sírkövet állítottak a két magyar tiszt nyughelyére. Most megterveztük és a HM támogatásával újraállítottuk ezt a sírkövet, a szálló falára pedig emléktáblát helyeztünk.
Külön köszönet a Honvédelmi Minisztériumnak és a MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós ezrednek, a Zoltán Gőzös Közhasznú Alapitványnak, a Magyar Hajózásért Egyesületnek, a Cs. és Kir. Dunaflottilla Hagyományőrző Egyesületnek, Komárom, Szob és Baja városának, a Monostori Erőd Hadkultúra Központ Kht-nak, a Ferryboat-nak, a Havária Katasztrófaelháritó Közhasznú Egyesületnek, az Eötvös József Főiskola vezetőinek és lelkes diákjainak, a Duna Vendéglátó Kft-nek, valamint Pálvölgyi Józsefnek, Tóth János Attilának, Zelenák Józsefnek, Némethy Georginának és Dr. Csonkaréti Károlynak! Segitségükkel sokakban sikerült felébreszteni a magyar hajózás iránti érdeklődést, ami az Emlékév és a LAJTA monitor legnagyobb eredménye.
Kívánjuk, hogy legyenek büszkék rá és a hajóra, amely egyedülálló a világon (csupán 6 másik létezik) és amelyet - reményeink szerint - immár az ország lakosságának nagyobb része is a magáénak érezhet!
A TIT HMHE Elnöksége és a LEITHA Emlékbizottság nevében:
Dr. Balogh Tamás,
TIT HMHE Elnök, az Emlékév ötletgazdája és egyik szervezője
-
A LAJTA születésnapja a Hadikikötőben
Ahogy arról a 2011-es LEITHA Emlékév programjainál írtunk, a Lajta Monitor Múzeumhajó május 17-én, a Honvédség újpesti Hadikikötőjében ünnepelte 140. születésnapját.
Az eseményről, a középiskolásoknak szervezett versenyről Interaktív történelemóra és „geocaching” címmel cikk jelent meg a Honvédelem.hu-n (videóval).
-
Megy Bajára a Lajta Monitor Múzeumhajó!
Korábban írtuk, hogy veszélyben a LAJTA bajai útja. A Zoltán Gőzös Alapítványtól származó információk szerint - nagy örömünkre - mégis megy a hajó bajára.
Így tehát a LAJTA Emlékév korábbi elképzelései szerint, ahogy a programban szerepel, május 24-én a hajó Bajára látogat. A Facebook-on megtalálható esemény szintén él.
-
Megváltozott a LAJTA budapesti látogathatósága!
Tájékoztatjuk a Tisztelt Érdeklődőket, hogy a LAJTA Monitor Múzeumhajó az Emlékév budapesti programjainak ideje alatt – a Zoltán Gőzös Alapítványtól származó (honlapunkon is közzétett) előzetes információkkal ellentétesen – nem az Akadémiánál, hanem az újpesti hadikikötőben állomásozik.
A hajót kizárólag csoportok és csak előzetes bejelentkezés alapján, szervezetten kísérővel látogathatják a katonai létesítmény rendjéhez igazodóan. A fedélzetén a TIT – Hajózástörténeti, -Modellező és Hagyományőrző Egyesület tagjai szakszerű tárlatvezetést biztosítanak.
A bejelentkezést legkésőbb két nappal (48 órával) a látogatás tervezett időpontja előtt kell megtenni a [email protected] vagy a [email protected] címen. A hadihajó a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred tiszteletbeli zászlóshajója, és az alakulat hadikikötőjében állomásozik, ez indokolja a szigorú szabályokat.
A Lajtához a 3-as metró Újpest központ megállóhelyétől a Centrum Áruház mellől induló 104-es és 204-es autóbuszokkal a Bagaria utcai megállóhelyig utazva lehet eljutni.
-
Félidőben a LEITHA Emlékév!
A LEITHA monitor 140. születésnapjának a 97/2010. (XI. 16.) HM utasítás 6. pontjában elrendelt, javaslatunkra emlékévvé alakított megünneplésére szervezett programok sorozata a feléhez érkezett, amikor május 5-én a LEITHA monitor - 2010. augusztus 20. óta a MH 1. Tűzszerész és Hadihajós Ezred tiszteletbeli zászlóshajója - megérkezett az alakulat újpesti hadikikötőjébe. Az országszerte négy helyszínen - Komáromban (2011.04.27.-05.01.), Szobon (2011.05.02.-04.), Budapesten (2011.05.05.-21.) és Baján (2011.05.24.-06.01.) zajló programok első két helyszínén zajló eseményekről tudósító helyi lapokat idézzük:
http://www.parameter.sk/rovat/regio/2011/04/28/komaromban-horgonyoz-lajta
http://www.umvp.eu/?q=hirek/a-vilagon-egyedulallo-a-leithalajta-monitor
-
Már Komáromban a Lajta! - Facebookon a teljes LEITHA Emlékév
Az előzetes tervekkel ellentétben a Lajta Monitor Múzeumhajó egy nappal korábban, már tegnap megérkezett Komáromba, így már látogatható! Sőt, egy nappal tovább is marad, vasárnapig!
Immár a LEITHA Emlékév összes állomása fent van a Facebookon: Komárom, Szob, Budapest, Baja
-
Lajta monitor Komáromban: Facebook esemény és brosúrák
A Lajta Monitor Múzeumhajó április 29-én a LAJTA Emlékév keretében kétnapos látogatásra érkezik Komáromba, a Monostori Erődhöz. Ennek apropójára eseményoldalt hoztunk létre a Facebookon: Lajta Monitor Múzeumhajó Komáromban.
Kérjük, hogy aki a hajóra el kíván látogatni, ott is jelezze szándékát, illetve aki arra érdemesnek találja, támogassa a hajó megismertetését a Facebookon egy "like"-kal!
A jövőben az Emlékév minden állomását hasonló módon is propagálni tervezzük.
Az Emlékév állomásaihoz felkerültek a Dr. Balogh Tamás által szerkesztett brosúrák, melyek letölthetők az emlékév lapjáról. Példaként a komáromi brosúra: külzet, belzet.