Contents tagged with monitor
-
A Lajta Monitor Múzeumhajó és A magyar hajógyártás 175 éve Újpesten
A Lajta Monitor Múzeumhajó, azaz a Leitha Újpestre hajózott, ahol három hétig várja a látogatókat. Így ha valaki az augusztus 20-a utáni rövid időben nem tudta a hajót a nagy érdeklődés miatt megtekinteni, most újra szeretettel várjuk.
A hajó augusztus 30-a és szeptember 19-e között látogatható, részletek A Lajta Monitor Múzeumhajó Újpesten oldalon. Webáruházunkban és a helyszínen is megvásárolható "A LEITHA monitor – az utolsó osztrák-magyar hadihajó története" című kiadványunk.
Ezzel egy időben a Múzeumok Éjszakáján bemutatott A magyar hajógyártás 175 éve című kiállításunk ismét megtekinthető lesz. A kiállítás megnyitójára az Újpesti Városnapok keretében, augusztus 29-én vasárnap kerül sor, 11 órakor az Újpesti Gyermek és Ifjúsági Ház színháztermében (1O42 Budapest, István út 17-19). A megnyitón résztvevők buszos különjárattal átmehetnek a Lajtához.
-
Újabb Lajta sajtómegjelenések
Részletes, húsz perces kisfilmet készített az Újpesti Magazin, melyben Dr. Balogh Tamás kalauzolásával járhatjuk végig a Lajtát - még az Újpesti-öbölben. A videóban megszólal a hajó Nordenfelt lövegeinek fegyverkovácsa, Bicskei János is. A kisfilm megtekinthető továbblépés után, illetve a magazin weblapján.
Az újrakeresztelésről természetesen a Honvédelmi Minisztérium is tudósított, "Zászlóshajó a Lajta" címmel. A Lajta egy rajongója az újrakeresztelésről gömpanoráma fotókat is készített.
Végül az egyesületi fényképek is felkerültek a fotógalériába: A Leitha/Lajta monitor újrakeresztelése
-
Ünnepnap után
Lássuk, mi gyűlt össze augusztus 20-áról - már ami a számunkra legérdekesebb részét, a Leitha monitor (azaz most már Lajta Monitor Múzeumhajó) újrakeresztelését illeti! Válogatás:
A Duna Televízió az aznapi híradóban tudósított az ünnepségről - a Duna TV "hajó-illetékesének" és a Leitha állandó tudósítójának, Szabó Zsókának és csapatának köszönhetően. A videó megtekinthető továbblépés után, vagy a Duna TV videótárában.
Képriportot közölt az Index, az Indóház Online és az MNO, az újjáépítést és az újrakeresztelést is bemutató videót készített a Bombahír.
A Leitha budapesti jelenlétének ezzel nincs vége: augusztus 30-ától a hajó Újpesten lesz megtekinthető, ahol egyesületünk tagjai fognak folyamatosan tárlatvezetést tartani. Részletek hamarosan!
Végül, "A csapból is Lajta monitor folyik" című blogbejegyzésünkhöz felkerült még a Nők Lapja Lajtáról szóló cikke.
Az augusztus 20-i fotók is jönnek hamarosan, de az Indafotó egyelőre technikai problémákkal küzdFelkerültek az újrakeresztelés fotói. -
Gondolatok a Leitha/Lajta monitor újrakeresztelése előtt
Dr. Margitay-Becht András és Dr. Balogh Tamás gondolatai a Leitha/Lajta monitor újrakeresztelése előtti estén - ez a témája Pásztói Róbert tagtársunk legújabb kisfilmjének. Most, hogy a hajó újrakeresztelése nagyszabású ünnepség keretében megtörtént, egy kicsit talán idő jut saját gondolatainkra is.
A kisfilm továbblépés után és videógalériánkban is megtekinthető.
-
Augusztus 20-án Leitha újrakeresztelés - megvolt a főpróba
Minden bizonnyal ez az utolsó Leitha monitorról szóló hír az augusztus 20-i újrakeresztelés ceremóniája előtt. A mai napon meg volt tartva a hajós felvonulás főpróbája is, amiről egyébként rengeteg online és offline médium beszámolt. Erről egyetlen képet közölnénk - épp, csak az érdeklődés fokozása céljából - alább:
Fontos tudnivaló, hogy a Leitha az újrakeresztelés után kiköt, és megtekinthető, bejárható lesz! Az utána következő napokon szintén látogatható lesz a hajó. A nyitvatartási időket a Leitha/Lajta monitor újrakeresztelésének weblapja tartalmazza.
-
Dörögnek a Leitha ágyúi
A Leitha Wahrendorf ikerlövegei hosszú idő után újra megszólaltak a tegnapi napon - ezúttal békeidőben. Ugyanígy díszlövéseket fognak leadni majd az augusztus 20-i újrakeresztelésen is.
A próbalövésről készült fényképfelvételek felkerültek az Utolsó munkálatok a Leitha/Lajta monitoron augusztus 20-a előtt című fotóalbumba. Szintén ide kerültek fel a tegnapi napon a Leitha fedélzetén tartott rendhagyó egyesületi gyűlés képei is.
A mai napon déltől pedig az Országház előtt megtekinthető az augusztus 20-i ceremónia főpróbája.
-
Leitha Tények-riport és az újrakeresztelés programja
A TV2 Tények című műsorának stábja is meglátogatta a Leithát Újpesten. A kétperces videó szinte a hajó legfrissebb készültségét mutatja, mely megtekinthető a Tények videó-archívumában.
A Leitha/Lajta monitor újrakeresztelésének weblapjára felkerült az augusztus 20-i ceremónia részletes, végleges programja. A weblap galériája frissült az új fényképek albumaival és a TV2 riportjával.
-
A Leitha megkapta fegyvereit
A Leitha/Lajta monitor már bevetésre kész! Ugyanis legalább ami a fő fegyvereinek létszámát illeti, teljes a hajó készültsége. Szerdán be lett emelve a két Wahrendorf löveg, a Leitha fő tüzérsége, valamint a két Nordenfelt szórólöveg, a hajó másodlagos fegyverzete is. A beemelés képei felkerültek a Munkavégzés a Leithán fotóalbum képei közé.
Mindegyik löveg díszlövéseket fog leadni augusztus 20-án. A 20-i ünnepség részletes programja hamarosan elérhető lesz az újrakeresztelés weboldalán.
-
A csapból is Lajta monitor folyik
Az természetes, hogy a Hajósnép.hu-n mostanában minden a Leitha/Lajta monitorról szól, az se furcsa, hogy egyesületünk egyes tagjai az utóbbi hetekben, hónapokban a hajóval kelnek és fekszenek, de a mai napon a sajtó is kitett magáért.
Ma jelent meg ugyanis az augusztusi National Geographic Magazin, amiben szerepel Dr. Balogh Tamás a Leitháról és rekonstrukciójáról szóló írása (a cikk felkerült weblapunkra és az SMS Leitha cikk a National Geographicban és interjú a Katolikus Rádióban című blogbejegyzésből elérhető). Ezen kívül a Magyar Nemzetben és a Blikkben is fényképes cikk, a Népszabadságban pedig egy igen terjedelmes, szintén fotóval ellátott írás szól a hajóról. Még a Metropolban is szerepel a Leitha, igaz, csak egy nyúlfarknyi hír keretéig. Továbblépés után a Magyar Nemzetben, a Blikkben és a Népszabadságban megjelent cikk bescannelve megtekinthető (nagyméretű képek!).
Frissítés (2010. augusztus 22.): Felkerült a Nők Lapja cikk is.
Ha mindez nem lenne elég, Bechler József tagtársunk korábbi, a Lajta megérkezéséről tudósító videója mellé küldött még kettőt: A Leitha/Lajta monitor megérkezése az újpesti műhelyuszályhoz és Bepillantás a Leitha/Lajta monitor belsejébe. Még a Munkavégzés a Lajtán című fotóalbum is frissült néhány, a Lajtát bemutató képpel.
Az újságcikkek:
- Magyar Nemzet: Ismét Újpesten a Lajta monitor
- Blikk: Felújítják a legendás Lajtát
- Népszabadság: A hajó amely még látta Kun Bélát
- Nők Lapja: És a hajó megy..., második rész (A bal felső sarokban nem a Lissai csata - mely egyébként 1866-ban volt - képe látható, hanem inkább egy XX. századi flottafelvonulás a Monarchia legnagyobb páncélosaival.)
-
Megérkezett Budapestre a Leitha!
A mai napon délután két óra körül a Leitha monitor megérkezett régi támaszpontjának városába, Budapestre! Szeretett monitorunkat a Sopron vontatta a révkomáromi hajógyárból mellévett alakzatban először a Kossuth Múzeumhajó mellé, majd vissza fel az újpesti öbölbe, ahol a műhelyuszály mellé kötötték ki. A Kossuth melletti műveletezésről és az onnan Újpestre való elindulásról tudósít legújabb Leitha-s fotóalbumunk.
Továbblépés után megtekinthető egy videó a vontatás azon szakaszáról, amikor a Leitha és a Sopron az Újpesti vasúti híd alatt halad át. Megszólal a Sopron tekintélyt parancsoló kürtje is, ahogyan a Belvárosban is történt: minden sétáló rögtön fel is kapta a fejét.
Az egyesületi képgalériába felkerült a Munkavégzés a Leithán album (aki szerepelni szeretne benne, hozzon fényképezőgépet, és küldje be a legjobb képeit!), és a révkomáromi gyárlátogatás képei is.