Contents tagged with Magyar_Innovatív_Hajóipari_Klaszter

  • Gyászhír

    Tags: klaszter, Magyar_Innovatív_Hajóipari_Klaszter, iskolahajó, Péter_Pál_Lehel, hajodesign

    Méltósággal viselt hosszan tartó súlyos betegség után 2019. augusztus 24-én elhunyt Péter Pál Lehel okl. hajómérnök, hajótervező – szakértő, a PelsoProject Kft. Hajótervező Mérnökiroda tulajdonosa és ügyvezetője, a Magyar Innovatív Hajóipari Klaszter alapító tagja.

    peter_pal_lehel.jpgPéter Pál Lehel 1951-ben született Nagykanizsán. Általános iskolai tanulmányait a Kecskeméti Országos Nevelő Intézetben, középiskolai tanulmányait pedig a Landler Jenő Gép- és Hiradásipari Technikumban, Budapesten végezte. Felsőfokú tanulmányait 1976-ban a Rostocki Egyetem Hajómérnöki karán végezte el. Németországból hazatérve a Balatonfüredi Hajógyár tervezőirodáján dolgozott, ahol 1984-től főkonstruktőrként irányította a cég egyedi- és sorozattermékeinek kifejlesztését, tervezését, megvalósítását. Az 1990-es évek elején rövid ideig az Österreichische Schiffswerften AG (ÖSWAG) Korneuburgi Hajógyárában (Ausztria) a hajótervező-iroda vezetőjeként dolgozott, majd a gyár átszervezése és későbbi megszűnése idején, a magyarországi kibontakozásban bízva, s még a végleges hazatérése előtt, megalapította a Pelsoproject - Hajótervező Mérnökirodát, amely azóta is az egyetlen működő és nemzetközileg is elismert magyar nagyhajó-tervező iroda. 

    Péter Pál Lehel nemcsak vállalati tevékenységében volt eredményes és példamutató. Hiszen a cég üzleti életének és szakmai munkájának irányítása mellett aktívan részt vett a felnövekvő hajótervező- hajóépítő nemzedék oktatásában, ösztönzésében, s érdeklődő támogatással fordult a hazai hajóipar és hajózás minőségi fejlesztését célzó törekvések felé. E tevékenysége körében többek között alapító tagjává vált a Magyar Innovatív Hajóipari Klaszternek, amely a magyarországi hajópark magyar tervezésű és gyártmányú járműállománnyal történő megújításával a hazai szakmai kultúra életben tartását és a legkorszerűbb ismeretekkel történő fejlesztését tűzte ki célul. S ugyancsak széleskörű szakmai érdeklődése, nyitott és segítőkész személyisége révén vállalt konzultációs és tervellenőri feladatokat a készülő MAGYAR tengeri nagyvitorlás iskolahajó tervezése során.

    Egyesületünk e két utóbbi tevékenysége során került közelebbi munkakapcsolatba a híres magyar hajótervezővel, így nyílt alkalmunk arra is, hogy figyelemmel kísérjük legutóbbi munkája, a rendszerváltás óta a legelső magyar tervezésű és gyártású, 40 m hosszú belvízi nagyhajó, a GONDOLA tervezését és kivitelezését. E hajó tervezése, gyártása, vízrebocsátása és szolgálatba állítása túlzás nélkül történelmi pillanat volt. Hiszen csaknem 30 év után bizonyította be fényesen azt a tényt, hogy Magyarország – az iparszerű magyar hajógyártás felszámolása ellenére is – képes saját erőből nemzetközi színvonalú hajótervezési és -építési tevékenység elvégzésére. Ezzel a GONDOLA a reményt adta vissza egy egész szakmai közösségnek arra, hogy feltámadhat a magyar hajógyártás és hajóipar, s képessé válhat újra olyan eredmények elérésére, amelyeket hazai megbecsülés és nemzetközi elismerés övez. 

    Péter Pál Lehel a tervezés feladatának elvégzésével járult hozzá e munka sikeréhez. Csendes racionalitása és kitartó, fegyelmezett munkavégzése, kedves és udvarias magatartása elemi erejű és lefegyverző példát mutat. Mindezt – elért eredményein túl – különösen kiemeli az a tény, hogy betegsége ellenére a tervező iroda tevékenységét lényegében az utolsó pillanatig felelősséggel vezette, s, amíg fizikailag lehetséges volt, ténylegesen még a betegágyából is dolgozott. Csütörtökön szállították kórházba, s szombaton végleg elszenderült.

    Kegyelettel búcsúzunk. Emlékét megőrizzük.

    Péter Pál Lehel búcsúztatására Balatonfüreden kerül sor 2019. augusztus 30-án, 13:00 órai kezdettel, a balatonfüredi Köztemetőben (Bajcsy-Zsilinszky u. 66.).

  • Mi is az a DUNA EXPRESS?

    Tags: balogh_tamás, tit_hajózástörténeti_modellező_és_hagyományőrző_egyesület, Duna_Express, Götz_Sándor, Magyar_Innovatív_Hajóipari_Klaszter

    Egyesületünk, mint a Magyar Innovatív Hajóipari Klaszter egyik alapító tagja, a klaszter munkáját különböző történeti kutatásokkal, valamint a kalszter eredményeinek nyilvánossághoz közvetítésében való közreműködéssel, esetenként PR-akciókkal (kiállításokkal, rendezvényekkel, stb.) támogatja.

    Ennek keretében már többször beszámoltunk látogatóinknak a klaszter munkájáról, s most a klaszter elnöke, Götz Sándor felhatalmazása alapján ezúton osztjuk meg az érdeklődőkkel azt az előadást, amelyet egyesületünk elnöke, Dr. Balogh Tamás készített Götz Sándorral együttműködve a Duna Express Konzorcium számára a fővárosi és elővárosi közösségi közlekedés jelenlegi gondjainak mérséklésére megvalósítani tervezett agglomerációs hajózásról.

    http://indafoto.hu/tit-hmhe/image/20733081-6687a618/610751

    Logo_EN_03a_jpg.tif

    Tesszük ezt abban a meggyőződésben, hogy a hazai hajózás, valamint a fővárosi közösségi közlekedés fejlesztésére, továbbá a Duna-partok hasznosítására vonatkozó tervek (lásd alább) ismeretében talán hasznos megismerni a Duna Express kínálta közlekedési mód részleteit és tágabb összefüggéseit is:

    http://vallalkozoi.negyed.hu/vnegyed/20120919-az-ngm-nyilvanossagra-hozta-az-uj-nemzeti-hajozasi-strategia-vitaanyagat.html;

    http://www.kormany.hu/download/3/8a/a0000/NHS_20120919.pdf;

    http://www.nit.hu/kepfeltolt/busexpo_2013_somodi_laszlo_bkk_zrt_pdf;

    http://www.urbanisztika.bme.hu/segedlet/bp_fuzet/BKRFT_Koncepcio_2009januar_opt4.pdf

    Az előadás főbb megállapításai, valamint az előadás készítéséhez felhasznált dokumentáció részletei a konzorcium, illetve a klaszter munkatársaitól származnak.