Contents tagged with De_Ruyter

  • Tanulmányúton Hollandiában

    Tags: tit_hajózástörténeti_modellező_és_hagyományőrző_egyesület, tit_hmhe, De_Ruyter, Gályarabok, STS_MAGYAR, iskolahajó, SALT_Hungary

    2017. február 18-án, szombaton került sor az amszterdami Nieuwe Kerk-ben az 1675-ben gályarabságra ítélt 26 magyar prédikátor kiszabadítása alkalmából évente megrendezett ünnepségsorozat idei megemlékezésére, amelyen egyesületünk és partnere, a S.A.L.T. Hungary tagjai is részt vettek. Dr. Balogh Tamás, Horváth Csaba és Boldizsár, valamint Sábitz László azzal a céllal utaztak Hollandiába, hogy a magyar prédikátorok gályarabságára emlékező fakszimile-kiadásra és az STS MAGYAR vitorlás tengeri iskolahajó felépítésére vonatkozó projektjavaslatok megvalósításának gyakorlati lehetőségeiről tájékozódjanak.

    Az STS MAGYAR iskolahajó:

    A sail training – vagyis a tengeri vitorlás iskolahajó-képzés – a mentális és a fizikai állóképesség, valamint a személyiség és a gyakorlati készségek fejlesztésének egyik eszköze, ezen kívül kiváló kaland, ami a fennmaradt klasszikus tengeri nagyvitorlások mára elsődlegessé vált használati módja. Annyira népszerű, hogy egyre több klasszikus vitorlázatú tengeri hajó épül kifejezetten azzal a céllal, hogy az ifjabb nemzedék képzését szolgáló iskolahajójént működjön. A magyar fiatalok számára a különböző nemzetek iskolahajóinak igénybe vételét lehetővé tevő nemzetközi ösztöndíjak elérésében segítő S.A.L.T. Hungary (www.salt.org.hu) 2012-ben lépett kapcsolatba egyesületünkkel, a MAGYAR nevű iskolahajó felépítésére irányuló kezdeményezés (http://tallship.hu) támogatását kérve. Balogh Tamás elnök, személyes közreműködést ígért, ami szinte magától értetődő, hiszen egyesületünk a Magyar Adria Egyesület (M.A.E.) tevékenységének folytatója, s a M.A.E. a tengerészképzés és a tengerkutatás céljaira (a sikeres magyar Adria-expedíciók tapasztalatai alapján) 1914-től kezdve fennállásának teljes időtartama alatt igyekezett megvalósítani egy háromárbocos tengeri iskolahajó felépítését (lásd erről bővebben: Dr. Balogh Tamás, “Az Adria Egyesület, a civil szervezetek és a magyar tengerhajózás” c. előadása 37., 38. és 43. diáit, az előadás a következő linkre kattintva letölthető: http://hajosnep.blog.hu/tags/adria_magyar_kir%C3%A1lyi_tengerhaj%C3%B3z%C3%A1si_rt).

    001_7.jpg

    1. kép: A Magyar Adria Egyesület kezdeményezése a magyar iskolahajó felépítésére 1914-1945 (Forrás: Tenger, Balogh Tamás gyűjteménye)

    Azóta Dömel Vilmos hajóépítő mérnök elkészítette a leendő iskolahajó terveit, Horváth Csaba, a MAHART egykori tengerésztisztje, szkipper, a projekt ötletgazdája pedig megismerte a tervezett méret és működés szempontjából a MAGYAR-hoz hasonló külföldi iskolahajók üzemeltetési gyakorlatát és tapasztalatait. A projekt megvalósításának előkészítése így a következő szakaszába lép, hiszen el kell készíteni azt az üzleti tervet, amely alapján világossá válik, hogy milyen feltételek mellett lehetséges a hajó felépítése, s az is, hogy vajon teljesíthetők-e ezek a feltételek. A S.A.L.T. Hungary vezetése 2016-ban kapott meghívást a neves Gerard Dykstra tervező irodától Amszterdamba, a tengeri nagyvitorlások tervezésére és építésére vonatkozó tapasztalataik átadására (a vállalat tervezte többek között a holland STAD AMSTERDAM háromárbocos klippert, vagy a brazil CISNE BRANCO-t és az ománi SHABAB OMAN-t). A nagylelkű felajánlás elfogadását a Szkaliczki és Társai Kft. önzetlen támogatása tette lehetővé, amelyért ezúton is köszönet illeti Szkaliczki Mihály ügyvezetőt.

    A fakszimile-projekt:

    2016. február 12-én az Európai Bizottság magyarországi képviseletének meghívására Budapestre látogatott Frits de Ruyter de Wildt úr, a Michiel de Ruyter Alapítvány vezetője a tengernagy életét feldolgozó film magyarországi bemutatója alkalmából. Egyesületünk ebből az alkalomból emléklapot adott át Frits de Ruyter de Wildt úrnak, amely megjelenítette a gályarabság történetének „Galeria omnium sanctorum” c. korabeli magyarországi feldolgozásáról készült XVIII. századi másolat címlapját (http://hajosnep.blog.hu/2016/02/14/a_holland_nagykovetseg_rendezvenyen_jartunk). A rendezvényt követő beszélgetésen körvonalazódott az alábbi projekt: A magyarországi gályarab prédikátorok emlékét őrző eredeti dokumentumok – koruk okán (mivel különleges védelemre szorulnak) – a szélesebb érdeklődő közönség számára nehezen hozzáférhetők. Ezek közül kiemelkedik Kocsi Csergő Bálint, egykori gályarab prédikátor, 1676 őszén Zürichben készített, „Narratio bervis de opressa libertate ecclesiarum Hungaricum” (Rövid elbeszélés a magyarországi egyházak szabadságának elnyomatásáról) c. kézirata, amelyet még abban az évben hollandra, majd abból angolra és németre fordítva Amszterdamban, Londonban és Németországban is kiadtak. A magyar eredetivel lényegében azonos című („Kort en waaragtig verhaal van de laetste vervolginge der evangelische leeraaren in Hungarien”) holland feldolgozást hét művészi rézmetszet illusztrálta. A fogolyszabadítás 2026-ban esedékes 350. évfordulója, de – megfelelő előkészítés esetén – akár a reformáció idei 500. évfordulója is, alkalmat kínálhat a Sárospatakon őrzött eredeti, valamint a holland, az angol és a német kiadások teljes és egységes, kritikai jegyzetekkel ellátott fakszimile megjelentetésére.

    002_3.jpg

    2. kép: Részlet Kocsi Csergő Bálint könyvének holland kiadásából (forrás: https://play.google.com/books/reader?id=hkBlAAAAcAAJ&printsec=frontcover&output=reader&hl=hu&pg=GBS.PA32-IA2)

    A Dykstra tervező iroda meghívása és a gályarabok kiszabadítására emlékező rendezvény egybeesése alkalmat teremtett rá, hogy az amszterdami tanulmányút a két projekt megvalósítását támogató információk cseréjét egyszerre szolgálja. A továbbiakban beszámolunk olvasóinknak a tanulmányút eseményeiről és tapasztalatairól:

     

    Február 18.

    "Nagy öröm számomram, hogy köszönthetem Önöket." E szavakkal üdvözölte Michiel de Ruyter tengernagy a nápolyi spanyol gályákról kiszabadított huszonhat magyar prédikátort 1676. február 12-én. A fogolyszabadítási akció emlékére a történtek 300. évfordulója óta minden évben emlékkoferenciát tartanak az amszterdami koronázótemplomban, az “Új templomban” (Nieuwe Kerk), ahol Michiel de Ruyter tengernagy hamvai nyugszanak. Az idei találkozót a Michiel de Ruyter Alapítvány és a magyar nagykövetség szervezte, s a kezdeményezéshez a reformáció quincentenáriumának hollandiai megünneplését támogató Refo500 Platform is csatlakozott.

    Danku Péter, a rendezvényen a magyar nagykövetséget képviselő konzul, köszöntő beszédében elmondta: "A magyarok számára fontos De Ruyter tengernagy emléke, ezért 1907-ben ezüst emlékkoszorút helyeztek a sírjára. Amikor apám befejezte a történelmi tárgyú tanulmányait, a magyarországi Debrecenben felállított De Ruyter emlékműhöz ment, ahonnan gyalog indult 100 km hosszú zarándokútjára." Amikor pedig később Danku Péter egy holland nőt vett feleségül, esküvői fotóik is a debreceni emlékmű előtt készültek.

    Beszéde végén Danku Péter kiemelte, hogy a szoros kapcsolatra tekintettel – amikor az idei megemlékezés alkalmával felnyitják a tengernagy amszerdami sírboltját, hogy bemutassák azt az érdeklődőknek – a tengernagyi kriptát eredeti kulcsának az a pontos másolata nyitja majd, amelyet az 1907-es megemlékezés alkalmával az ezüst koszorút viszonzó ajándékként kapott Magyarország, s amelyet azóta a Tiszántúli Református Egyházkerület Múzeuma őriz, Debrecenben. Megtisztelő számunkra, hogy egyesületünk a követség kérését teljesítve a kulcs Amszterdamba szállításával járulhatott hozzá a rendezvény sikeréhez. Danku Péter kozul ezért a beszédében mondott köszönetet.

    003_3.jpg

    3. kép: Danku Péter konzul átadja a kripta “magyar kulcsát” Frits de Ruyter de Wildt úrnak (fotó: Balogh Tamás).

    Majd az emlékkonferencia előadásai következtek:

    Jos Colijn, a kampeni Hittudományi Egyetem előadója, diáktanácsadó "A reformáció és De Ruyter" címmel tartott előadást. Bevezetőjében ismertette a katolikus és a református egyház igazságról, hatalomról (ezek forrásairól, keresésük és gyakorlásuk módjáról), az államról és annak működéséről vallott elképzeléseit, s mindezeknek az egyéni magatartásra gyakorolt hatásait. Szerinte a tengernagy személyiségét legjobban az "Istent követő kapitány" (Schipper naast God) kifejezés írja le. De Ruyter megőrzött hajónaplói híven tanúsítják az admirális Istenbe vetett hitét és vallásos életét. Ennek illusztrálására Colijn idézte a tengernagynak a Kijkduin-i csata utáni naplóbejegyzését, amelyben De Ruyter azt írta, hogy Istené a dicsőség, "mivel Isten maga harcolt értünk." Colijn emlékeztetett rá, hogy De Ruyter számára az istentisztelet és az ima annyira fontos volt, hogy ragaszkodott hozzá: mindig legyen prédikátor az irányítása alatt álló hajók fedélzetén. Előadása végén pedig kifejezte azt a reményét, hogy a hős haditengerész emlékének megőrzését a szekularizált Hollandiában nem az impozáns templomi emlékhely, de hitének hagyománya folytatja majd.

    Jan F. Nuboer, nyugalmazott tengerésztiszt "A magyar prédikátorok megpróbáltatásai” című előadásából pedig mindenki benyomást szerezhetett azokról a szenvedésekről, amelyeket a magyar prédikátoroknak ki kellett állniuk a felszabadításukig. Az 1671-1681 közötti ún.: “gyászévtizedben” – a katolikus I. Lipót osztrák császár elleni Wesselényi-összeesküvést követően – az ellenreformáció sok magyar református lelkészt is lázadással vádolt, s több éves szabadságvesztésre és kényszermunkára ítélte őket. 1675-ben 42, a hitehagyást (a katolizálást) megtagadó prédikátort Pozsonyból Nápolyba vittek, ahol spanyol gályák állomásoztak. Az úton és a hajók fedélzetén sokan meghaltak, így végül csak 26 prédikátort sikerült kiszabadítani az evezők mögül.

    Frits de Ruyter de Wildt, de Ruyter tengernagy leszármazottja és a Michiel de Ruyter Alapítvány elnöke, záróbeszédében bejelentette, hogy az 1667-es “Chathami utazás” emlékére június 8. és 18. között megemlékezésekre kerül sor London közelében, amelyre a holland és a brit haditengerészet együtt küld egységeket.

    Ezt követően került sor a De Ruyter-kripta felnyitására és bemutatására. Frits de Ruyter de Wildt úr a kriptában bemutatta a tengernagy koporsóját, amely kivételesen nagy, mivel az 1956-ig látható eredeti üvegtetjű ólomkoporsót – amelybe az admirális mumifikált földi maradványait helyezték – állagromlása miatt egy zárt tölgyfa koporsóba helyezték, valamint a tengernagy második és harmadik házzasságában élt családtagok maradványait befogadó kisebb koporsókat és az 1907-ben a magyar református egyház által adományozott ezüst koszorút is.

    004_3.jpg

    4. kép: Frits de Ruyter de Wildt bemutatja a kriptát. Előtérben a tengernagy koporsója, háttérben pedig az 1907-es ezüstkoszorú. Részlet a “Reformatorisch Dagblad” c. lap 2017. február 20-i tudósításából (Gerrit van Dijk úr szíves közlése, forrás: http://www.refdag.nl/).

    A megemlékezés végén a magyar nagykövetség, a holland haditengerészet és a Michiel De Ruyter Alapítvány koszorúit helyezett el a tengernagy sírkamrájának bejárata előtt.

    005_2.jpg

    5. kép: Frits de Ruyter de Wildt és Danku Péter a kripta ajtaja előtt az alapítvány, a követség és a haditengerészet koszorúival (fotó: Gerrit van Dijk)

    110 évvel az első közös amszterdami magyar-holland megemlékezés után talán érdemes felidézni a híres fogolyszabadítás néhány kevéssé ismert részletét:

    Bár a gályarab-szabadítás története többé-kevésbé közismert Magyarországon – az eseményt azóta is a holland-magyar kapcsolatok egyik legfontosabb momentumaként tartják számon mindkét országban – nem közismert az, hogy milyen módon szerzett tudomást de Ruyter tengernagy a szabadításra váró gályarabok viszontagságos sorsáról és vált lehetővé számára a kiszabadításuk. Ehhez a diplomácia és az egyház közreműködésére volt szükség, s persze de Ruyter tengernagy szilárd vallásos meggyőződésére. Az 1672-1679 között tomboló francia-holland háborúban az 1675 szeptemberében a Földközi-tengerre vezényelt holland flotta parancsnokaként de Ruyter a Hollandiával szövetséges Spanyolország nápolyi kikötőjében találkozott a rabokkal. A fogolyszabadítás nem volt magától értetődő, hiszen a Habsburg-Francia háborúban Hollandia és a Habsburgok egymás szövetségeseként harcoltak. Az elítélt prédikátorok közül azonban az ítélet kiszabását követően többen – pl.: otrokocsi Fóris Ferenc – egykori hollandiai tanítóiktól kértek segítséget, akik a holland nagytanácshoz fordultak protestáns hittestvéreik ügyével. Ezen kívül a foglyok Nápolyba vezető gyalogútja során több városban protestánsok segítették a foglyok életben maradását: Michael Zaff nürnbergi származású orvos-lelkész Velencében, Georg és Philip Weltz pedig Nápolyban látogatta és segélyezte őket. Zaff azonban többet is tett: levelekben hívta fel Európa protestáns államai – Anglia, Hollandia, Svájc és a német fejedelemségek – figyelmét a történtekre. A hírek (és egyes foglyoktól közvetlenül kapott segélykérő levelek) hatására Gerard Hamel Bruyninx (1616–1691) – aki 1670-től Hollandia első állandó követe volt Bécsben – az érzékeny diplomáciai helyzetben Magyarországra jött és Bengt Gabrielsson Oxenstierna (1623–1702) a szintén protestáns Svédország bécsi követe támogatásával személyesen folytatott vizsgálatot, amelynek eredményét az I. Lipót császárnak címzett memorandumban foglalta össze, amelyet a holland nagytanácsnak is eljuttatott. Vizsgálatának – amely az elítéltek ártatlanságának alapos, tárgyilagos igazolása – fő következtetése az volt, hogy a prédikátorokat nem az általuk elkövetett állítólagos lázadás, hanem a szabad vallásgyakorlást korlátozó hitüldözés miatt ítélték el. Ám Bruyninx Bécsben nem ért el eredményt. A holland nagytanács azonban a flotta lelkészét, Theodor Westhoviust hatalmazta fel arra, hogy a Bruyninx-memorandumot de Ruyter tengernaggyal is megismertesse, a tengernagyot pedig a gályarabok kiszabadítására utasította. De Ruyter már a Nápoly felé közelegő hajója, az EENDRACHT fedélzetéről futárhajót küldött, amely a Bruyninx-memoradnumot Nápolyba vitte, ahol Georg Weltz maga fordította olaszra, s adta át a nápolyi spanyol alkirály, Fernando Joaquín Fajardo de Requeséns y Zúñiga, Los Velez márkija (1635-1693) számára de Ruyter tengernagynak a törvénytelenül bebörtönzöttek szabadon bocsátását kérő levelével együtt. Az alkirály a Bruyninx-memorandumot átadta a helyi törvényszéknek, amely az abban foglaltak alapján január 22-én ártatlannak nyilvánította a rabokat. Szabadon bocsátásukra azonban mégsem került sor, mígnem Los Velez alkirály február 10-én levélben értesítette de Ruyter-t a kedvező ítéletről. A foglyokat másnap Johannes Haan holland altengernagy GOUDA nevű hajójára bocsátották, ahonnan február 12-én szálltak át de Ruyter hajója, az EENDRACHT fedélzetére, ahol a tengernagy később maga mondta: „Sok győzelmet vívtam életemnek minden rendiben ellenségeim felett, de az én legfényesebb diadalom, mellyel Krisztusnak ártatlan szolgáit az elviselhetetlen terhek alól kiszabadítottam.” A megpróbáltatások végére Hamel Bruyninx fáradhatatlan közbenjárása március 6-án tett pontot, amikor az elítéltek (a gályarabok és a fogságra ítéltek) szabadságát I. Lipót is elismerte, ha írásban kötelezik magukat rá, hogy "bosszút nem állnak és Magyarországra többé vissza nem térnek".

    006_1.jpg

    6. kép: Hamel Bruyninx 1684-ben megjelent visszaemlékezésének címlapja: (https://books.google.hu/books?id=3S1oAAAAcAAJ&pg=PA173&lpg=PA173&dq=Naauwkeurig+Verhaal+van+de+Vervolginge+aangerecht+tegens+de+Euangelise+Leeraaren+in+Hungarien&source=bl&ots=b5tZX2qd2-&sig=OqB3KBtteqZMl9FhQyn8ntkYUIs&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwiRns68gaHSAhVJ2hoKHXn0BTcQ6AEILjAD#v=onepage&q&f=false)

    Összefoglalva: A protestánsok üldözésének 1671-1681 közötti magyarországi "gyászévtizede" és annak egyik meghatározó eseménye, a magyar prédikátorok gályarabsága és 1676. évi szabadulása egybeesik a francia-holland háborút elindító 1672-es holland gyászévet (rampjaar) követő európai háborúskodással, amelyben Franciaország állt szemben Hollandiával, Spanyolországgal és Ausztriával. Azonban a politikai szövetség sem korlátozhatta a protestáns hívők európai összefogását, akik Hollandia diplomáciai és katonai támogatásával végül elérték a magyar prédikátorok kiszabadítását, amely így az európai és a magyar történelem egy különösen összhangzó pillanatává vált. 

    A másik részlet, amely – a szombati rendezvény templomi helyszínére tekintettel – is fontos, az a néhány zsoltár, amelyet a szabadon bocsátott magyar prédikátorok énekeltek. Először – Johannes Haan altengernagy holland hajójára lépve – a XLVI., a CXXIV és a CXXV. zsoltárral adtak hálát szabadulásukért, vacsora után pedig a CXVI. zsoltárt énekelték. A zsoltárokat Gisbertus Voetius and Johannes Hoornbeeck az eseményekről szóló korabeli tudósításukban szám szerint nevesítik, ami azért meglepő, mert a prédikátorok magyarul énekelték azokat. Wes Bredenhof szerint (https://yinkahdinay.wordpress.com/tag/psalm-singing/) mindez arra utal, hogy a zsoltárok Magyarországon és Hollandiában is azonos előadásmódja egyfajta protestáns kommunikációs közeget jelentett a magyar prédikátorok és a holland tengerészek között, valószínűbb azonban, hogy Voetius és Hoornbeck a beszámolója megírásához felhasználta a kiszabadult prédikátorok Hollandiában is megjelent visszaemlékezéseit, amelyek megnevezték a zsoltárokat. 

    A rendezvényt követően egyesületünk és a S.A.L.T. képviselői Danku Péter és Frits de Ruyter de Wildt úrral külön is egyeztettek. Mindketten hasznos tanácsokkal szolgáltak a tervbe vett fakszimile-kiadás és az iskolahajó-építés megvalósítása érdekében a gazdaság- és kulturdiplomácia, valamint a forrásteremtés egyes gyakorlati kérdéseit illetően. A Nieuwe Kerkben az alapítványként működő Hollandiai Magyar Szövetség képviselőivel, Dr. Tóth Miklós úrral, Urbán Ákos úrral és feleségével is találkozhattunk, akik örömmel és érdeklődéssel fogadták a projektekről szóló híreket, s felajánlották, hogy beszámolnak róluk a helyi magyar közösség tagjai számára kiadott alapítványi közlemények, a “Hollandia Magyar Hírek” hasábjain.

    A látogatás egyik nem tervezett, de különösen érdekes eseménye volt El Greco (Domenikos Theotokopulos, 1541-1614) Pünkösd c. festményének megtekintése, amelyet éppen akkor a Nieuwe Kerkben mutattak be (https://www.nieuwekerk.nl/en/). Az 1597-1600 között készült, 275 x 127 cm méretű, manierista stílusú vászonra festett olajfestményt a madridi Prado Muzeumban őrzik, ám február 18-ától kezdve hat héten át Amszterdamban látható. A Pünkösd El Greco utolsó Toledano időszakában készült, miután a művész a Kasztíliai Tanács megbízásából hat – Jézus életének egyes epizódjait (angyali üdvözlet, pükösd, pásztorok imádása, keresztelés, keresztre feszítés, feltámadás) ábrázoló – nagyméretű oltárkép készítésére vállalkozott az Ágoston-rendi Aragóniai Szűz Mária Kollégium temploma számára 1596-ban. A három évig tartó munkát 63 000 reallal honorálták, ami a legmagasabb ár volt, amellyel El Greco valamely alkotását életében értékelték. A Pünkösd c. kép kompozíciója is, mint sok más darabé El Greco művészetében, fordított háromszöget formáz, s azt a pillanatot ragadja meg, amikor a Szentlélek galamb képében alászáll a mennyből. A jelenet résztvevőinek megvilágosodását a fejük feletti lángnyelvek jelzik, érzelmi felindulásukat pedig dinamikus mozdulataik érzékeltetik. A kompozíció középpontjában Mária ül, aki az Újszövetség művészi ábrázolásain általában az egyetlen nő, aki a Szentlélek által megvilágosodást nyert (Mária extázisának ezt a kifejezését a spanyol inkvizíció 1814-ben eltávolíttatta). El Greco bibliai tárgyú képein az alakok megnyújtásával kölcsönöz fenséges megjelenést a szenteknek. A fekete kontraszt élesebbé és ragyogóbbá teszi a színeket, hogy hasonlítsanak a templomok üvegablakaira. Az alakok ezen a képen is feltűnően megnyúltak. Néhány elemző szerint ezt a különös látásmódot a művész szemének valamely organikus elváltozása okozhatta, de valószínűbb, hogy csak a képek függőleges falfelületen történő magas elhelyezésével állnak összefüggésben (amikor az affin torzulás a lent álló néző szemében a helyes arányokat reprodukálja). Érdekes magyar vonatkozás, hogy az eredeti oltárképek közül az “Angyali üdvözlet” jelenleg Budapesten van. Esterházy Pál herceg (1786-1866) 1818-21 között a spanyol barokk festészet egész sor remekművét szerezte meg Londonban és Párizsban, Edmund Bourke ír származású dán diplomata Madridban összegyűjtött kollekciójából. Az Esterházy-képtárat a magyar állam 1870-ben megvásárolta, így később ezek a darabok képezték a Szépművészeti Múzeum spanyol gyűjteményének alapját.

    A tanulmányút további két napján az iskolahajó-projekttel összefüggő egyeztetésekre került sor:

    007_1.jpg

    7. kép: A THALASSA iskolahajó, a leszerelt N.D.S.M. hajógyár egykori telephelyén álló óriásdaruban a közelmúltban kialakított, fél évre előre fogalásokkal rendelkező bohém szálláshely, a Faralda Crane Hotel közelében. Az acéltestű, háromárbocos barkentin – nagy meglepetésünkre – más vitorlás iskolahajókkal együtt eladó, ami a Hollandiában mindinkább telítődő piacon az üzemeltetés növekvő nehézségeire utal. (fotó: Horváth Csaba)

     

    Február 19.

    Sábitz László hajóépítő mérnök, a balatonfüredi Pelsoproject hajótervező és tanácsadó iroda munkatársa kezdeményezésére az iskolahajóépítés egyes innovációs lehetőségeinek áttekintésére került sor Solymos Diána hajóépítő mérnök és Kekecs Gergely hollandiában élő és dolgozó magyar mérnök részvételével elsősorban az algagátlás, a meghajtás és az energia-felhasználás területén.

     

    Február 20.

    A Dykstra iroda (http://www.dykstra-na.nl/) vezetője, Thys Nikkels és Thomas van Es közreműködésével rendkívül hasznos egyeztetésre került sor több, az STS MAGYAR tervezését, építését és üzemeltetését is befolyásoló kérdésről.

    008_2.jpg

    8. kép: A Dykstra Irodában nyolc tervező dolgozik. Az iroda a Hoogte Kadijken működő Kromhout Hajógyár-múzeum (http://www.kromhoutmuseum.nl) szomszédságában van. Az asztalok mellett modellek reprezentálják az iroda alkotásait. A modern, egyterű, mégis bőséges személyes teret biztosító, egészséges, emberi munkakörnyezetben barátságos, kiegyensúlyozott emberek dolgoznak. Balról jobbra: Gerard Dykstra alapító, Thys Nikkels tulajdonos, Horváth Boldizsár, Horváth Csaba, Balogh Tamás, Sábitz László, Thomas van Es.

    Az iroda munkatársai elmondták, hogy a hajó főgépeinek teljesítményét egy Delftben (az egyik hollandiai próbamedencét üzemeltető intézetben) használt módszer alapján határozzák meg, amely tekintettel van a hullámokon keresztülhaladó hajó ellenállására és figyelembe veszi a hajó árbocaira és kötélzetére ható szél ellenállását is. Ebből a szempontból a legfontosabb kérdés a szél alatti partoktól való biztonságos távolság tartását garantáló minimális sebesség fenntartásához szükséges főgép-teljesítmény meghatározása. Az STS MAGYAR számára legalább 400 KW teljesítmény szükséges, amiből 40 KW a lakóterek elektromos ellátását biztosítja. Javasolt a tisztán Diesel főüzem, a géptér növelése és több kisebb generátor beépítése (így nem kell kikötőben, horgonyon állva – minimális fogyasztású időszakban – is a főgépet üzemeltetni). A Diesel-elektromos meghajtás túlságosan drága, ekkora üzemméretnél nem költséghatékony, ezért nem is elterjedt (elsősorban óceánjárókon alkalmazzák). A Dykstra praxisában mindössze a Greenpeace RAINBOW WARRIOR-ja esetében merült fel ennek a megoldásnak az alkalmazása, de magas költségei miatt a vitorlások 99%-án inkább tisztán Diesel-meghajtást alkalmaznak. Azt is figyelembe kell venni, hogy 15 KW visszatöltéséhez legalább 10 csomós sebesség kell. A kisebb gépészet a fordulatszámot, a gépegységek összetettségét és a helykihasználást is előnyösebben érinti. Mindezekre tekintettel az összetett Diesel-elektromos meghajtás helyett az egyszerűbb és olcsóbb Diesel-meghajtás javasolt.

    A változtatható állásszögű és behajtható szárnyú hajócsavarok tervezésére és kivitelezésére a Dykstra alvállalkozókat vesz igénybe. A Hundested és a Servogear vállalat javasolt, amelyek a csavar, a tengely és az irányítórendszer komplett tervezését és gyártását is képesek elvégezni. Az ilyen hajócsavarok alkalmazása valóban célszerű, hiszen a fixlapátos hajócsavar a vitorlák alatti haladás esetén 7-8 csomós óránkénti sebesség mellett már folyamatosan forog, de nem ad elég töltést az elektromos motornak. Változtatható állásszögű és behajtható szárnyú hajócsavarokkal azonban ez optimalizálható, a fenntartásuk sem igényel speciális megoldásokat (csak megfelelő olajozást).

    A kormány-vezérlés és a kormány-rendszer tekintetében a differenciál-csavaros elsődleges kormánymű alkalmazása kétségtelenül látványos (erősíti a klasszikus megjelenést). A Dykstra azonban elsősorban gépi (hidraulikus vagy elektromos) rásegítéssel működő kormányrendszerekkel dolgozik. Tapasztalataik szerint ezek is beváltak. Vészhelyzeti rendszer beépítése szükséges, robotpilóta alkalmazása döntés kérdése. Javasolt a Whitlock, vagy a Lewmar gyártókkal történő kapcsolatfelvétel.

    Az árbocok (fém, fa) és a kötélzet anyaga (galvanizált, illetve rozsdamentes acél kábelek) tekintetében több szempontra kell tekintettel lenni. A klasszikus vitorlázatú iskolahajóknál elterjedt megoldás (a tradicionális megjelenés biztosítására), hogy csak az összetett árbocok árboctörzseit készítik fémből, a felsőbb árbocszárak és a vitorlarudak fából vannak. Ez a megoldás kétségkívül költségtakarékosabb, azonban még így sem a legelőnyösebb, mivel a fa sokkal gyorsabban elhasználódik, mint a fém, azon kívül nehezebb is (fafajtától függően 15 m hosszon 100-200 kg közé esik a súlymegtakarítás az alumínium árboc javára). Az építési és a fenntartási költségeket így az árbocok és a rudazat anyagválasztása komolyan befolyásolja. A jelenleg legelterjedtebb megoldás az acél árboctörzsek és az alumínium (alustar) felső árbocszárak alkalmazása. A vitorlarudak kábelek okozta sérülésének megelőzésére a kötélzettel érintkező felületek vékony rozsdamentes acélcsíkkal történő fedése javasolt. Az állókötélzet anyaga potenciálisan galvanizált vagy rozsdamentes acél. Előbbi kenderkötéllel betekerve hagyományos megjelenést ad, viszont a megfelelő korrózióvédelem érdekében alapos előzetes felületkezelésre szorul. A rozsdamentes acélkábelekből álló kötélzet ezt nem igényli, viszont nem olyan tartós: gyakoribb a kábelt alkotó pászmáknak a hajlító igénybevétel miatt bekövetkező elnyíródása. Az anyagválasztáson túl az állókötélzet tervezésekor azt is figyelembe kell venni, hogy a kötélzet legyen a leggyengébb pont, vagyis a kötelek bekötési pontjait a kötél szakítószilárdságánál 20 %-kal nagyobb igénybevételnek való ellenállásra kell méretezni (hogy baleset idején a kötél szakadjon el és ne a hajó sérüljön).

    009_1.jpg

    9. kép: Thomas van Es és Thys Nikkels rozsdamentes acél és galvanizált kötélminta-darabokkal. Nagyon hasznos beszélgetést köszönhetünk a nyitott gondolkodású mérnökök érdeklődő, támogató hozzáállásának. (fotó: Horváth Csaba)

    A hajó belső térfelosztása (lakórészek, tartályok, stb.) tekintetében nehéz a sail training és a charter-hajózás igényeinek kiszolgálására egyaránt alkalmas megoldás kialakítása. A 4 fekvőhelyes, saját fürdővel és WC-vel rendelkező kabinok a charter hajókon tökéletesek, a sail traininget végző iskolahajókon azonban egyenesen luxusnak számítanak. Utóbbi hajókon a fedélzet alatti egyetlen nagy, többfunkciós központi tér a legfontosabb, amelytől rugalmasan (pl.: ponyvával, stb.) válaszhatók el a fekvőhelyek. A WYLDE SWAN belső terének kialakítása ebből a szempontból mintaadó lehet. Az STS MAGYAR fedélzetén lévő fedélzeti házak jelenleg nem alkalmasak az összes trainee egyidejű befogadására, így mindenképpen javasolt a belső térfelosztás átgondolása (ellenkező esetben nem lehet az egész személyzet egyidejű jelenlétét igénylő rendezvényeket tartani a fedélzeten).

    Összefoglalva: A Dykstra tervező iroda munkatársainak széleskörű, alapos és mértékadó tapasztalatainak figyelembe vétele a megvalósíthatósági tanulmány, az üzleti terv, és a beruházás megvalósításának ütemezése szempontjából is fontos.

    A megbeszélés végeztével Thys Nikkels invitált, hogy csatlakozzunk az iroda munkatársainak közös (!) ebédjéhez, amit – mint mindig – ezúttal is együtt költenek el az iroda tárgyalóként és étkezőként szolgáló déli végén. Az egyszerű, de tápláló hideg ételek (Hummus – csicseriborsó krém, Pindakaas mogyorókrém, vaj, különböző kemény és lágysajtok, szalámik és egyéb felvágottak mellé kínált változatos zöldség- és gyümölcssaláták), s mindenekelőtt a közvetlen, szívélyes hangulat és ennek természetessége, valamint a sokszoros előzékenység (vendéglátóink tudva, hogy vonattal indulunk a reptérre, még a pályaudvarra is autóval vittek, hogy több időt szentelhessünk a beszélgetésre), jóleső emlékekkel ajándékozták meg mindannyiunkat.

    Köszönjük!

  • A holland nagykövetség rendezvényén jártunk

    Tags: tit, tit_hajózástörténeti_modellező_és_hagyományőrző_egyesület, tit_hmhe, De_Ruyter

    2016. február 12-én Budapesten, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének épületében került sor a 2015-ben forgatott holland történelmi film, a Michiel Adriaenszoon de Ruyter (ejtsd: mɪˈxil ˈaːdrijaːnˌsoːn də ˈrœy̯tər) magyarországi bemutatójára (a 2015. januárjában elkészült film több, mint egy év késéssel 2016. február végén kerülhet a magyar mozik műsorára). A bemutatóra az Európai Unió soros elnökségét betöltő Hollandia budapesti nagykövetsége szervezésében került sor, s a programot színesítette a neves tengernagy leszármazottja, Frits de Ruyter de Wildt – mérnök, korábban egy ideig maga is haditengerész – előadása a korról, amelyben a film játszódik, s a főszereplőről, Michiel de Ruyter tengernagyról.

    035a.jpg

    1. kép: Frits de Ruyter de Widt úr előadása (forrás: Ákos György)

    Az előadás több érdekességet tartogatott. Így például kiderült belőle, hogy de Ruyter már 11 éves korában csak azért mászott fel rendszeresen a vlissingeni templom tornyába, hogy láthassa a tengert. Azután, hogy már a sokadik alkalommal csípték fülön, végül hajósinasnak adták. Ezzel kezdődött a később kora egyik legmegbecsültebb tengerészévé vált fiatalember kalandokban bővelkedő pályafutása, amelyből Frits de Ruyter de Wildt több érdekes epizódot is felelevenített. Elmondta például, hogy a hajóján egy ízben vajat szállító de Ruyter úgy védte meg a rakományt a kalózoktól, hogy az egész fedélzetet bekenette vajjal, amin a fedélzetre átszálló támadók mind elcsúsztak, készenlétben álló saját legénysége ezt kihasználva átszállt az üresen maradt kalózhajóra, amelynek ágyúival sakkban tarthatta a csapdába esett martalócokat. Máskor pedig, míg a kalózoktól fenyegetett tengerrészen haladó hajók kapitányai éjjelente inkább elsötétítve hajóztak, ő maga kihívón teljes kivilágítással haladt, azt a benyomást keltve, hogy olyan erős hajó kapitánya, melynek egyáltalán nem kell tartania a kalózok támadásától, így el is kerülte azt. Frits de Ruyter de Wildt emlékeztetett rá, hogy az admirális sikereiben taktikai érzéke mellett jelentős szerepet játszott együttműködési készsége, alárendeltjei iránti bizalma, amiben bizonyosan szerepet játszott polgári származása, s hogy egyáltalán nem jellemezte arisztokratikus tekintélyelvűség.

    Az admirális életében velünk, magyarokkal, gályarabságra ítélt református prédikátor honfitársaink kiszabadítása teremtett közvetlen kapcsolatot. Mindez február 12-én történt napra pontosan 340 éve, s az esemény máig a holland-magyar államközi kapcsolatok történetének egyik legfontosabb mozzanata (az erőszakos Habsburg ellenreformáció miatt Európa protestáns államaiban kibontakozó általános felháborodás nyomán a holland államtanács utasította a Földközi-tengeren tartózkodó hajóraja parancsnokát a prédikátorok kiszabadítására). Frits de Ruyter de Wildt elmondta: eddig úgy tudtuk, hogy a 42 gályarabságra ítélt magyar prédikátor közül 26-ot szabadított ki Michiel de Ruyter, ám az újabb kutatások szerint 28-an voltak. Zárszavában pedig emlékeztetett rá, hogy az, amit ma átélünk álláspontja szerint – minden tapasztalható nehézség ellenére – nyogodtan tekinthető egyfajta második aranykornak, mint a XVII. századi holland megfelelője, ezért jó, ha nagyra becsüljük, s nem várunk arra, hogy majd valamikor ezután köszöntsön be. 

    Az előadást megköszönve a vendéglátók két meglepetéssel készültek. Az előadót az egyik kiszabadított prédikátor leszármazottja köszöntötte, egyesületünk elnöke pedig egy emléklapot adott át Frits de Ruyter de Wildt úrnak. 

    035b.jpg

    2. kép: A meglepetések (forrás: Holland Nagykövetség, Ákos György)

    Az emléklap a gályarabságra ítélt prédikátorok történetének egyik korabeli magyarországi feldolgozása, a de Ruyter admirális által kiszabadított Simonides János féle „Galeria omnium sanctorum” c. kézirat XVIII. századi másolatának címlapja és jelképes címmagyarázata kópiáját tartalmazta, amelyet nagylelkűen az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) főigazgatója, Dr. Tüske László úr bocsátott rendelkezésünkre, Szilágyi Zsolt képkeretező pedig kivételes gyorsasággal alig néhány óra leforgása alatt kifogástalanul keretezett be (mellettük még köszönet illeti Ákos Györgyöt, Bagdány Juditot, Boka Lászlót, Csikós Mártát és Schöck Gyulát).

    Simonides János († 1708) munkája az ún.: „gyászévtized” (1671-1681) során elítélt és gályarabságra hurcolt prédikátorokról szól. Simonides maga is gályarabságot szenvedett, majd szabadulása után, immár ,,exuláns”-ként írta meg a művet, mely a gyászévtized reprezentatív történelmi emléke. A mű eredeti kézirata nem maradt fenn, az OSZK-ban őrzött XVIII. századi másolat azonban nemcsak a szöveg, de az illusztrációk tekintetében is figyelemre méltó. Az egyszínű akvarell-technikával készült illusztrációk végigkísérik a gályarab prédikátorok útját az elítéltetéstől a szabadulásig.

    033a.jpg

    3. kép: Egyesületünk ajándékai (forrás: Országos Széchényi Könyvtár)

    Az allegorikus nyitókép többszörös jelentésréteget hordoz: A tengeren hányódó hajó képe közvetlen történeti utalás a gályarabságra, ehhez és az emberi élet általános folyásához kapcsolhatjuk a jobb felső sarokban olvasható feliratot: non semper pluviae (nem lesz mindig vihar). A hajó maga ugyancsak allegorikus kép, már az antikvitásban megjelenik az állam képeként, majd az ókeresztény kor végétől már az egyház jelentését is hordozza. Ebbe a körbe tartozik a Galeria nyitóképe. A hajó útját egy fáklyás kéz mutatja (me lucente - felirattal), a hajót egy angyal kormányozza. Utasai a hit, szeretet és remény allegorikus alakjai. A kép jelentésének talán központi kulcsa az árboc-zászló felirata: vincenti (a győztesnek), azaz a hit, remény és szeretet hajójában győztesként lehet túljutni a hányattatásokon.

    Feltételeztük, hogy a Michiel de Ruyter és Magyarország közötti kapcsolat eme dokumentuma még nem ismert Frits de Ruyter de Wildt úr előtt, ezért azt alkalmasnak tartottuk arra, hogy a budapesti előadás kapcsán méltó köszönet és emlék gyanánt szolgáljon. Örömünkre feltételezésünk helyesnek bizonyult, s akaratlanul egy előre nem tervezett harmadik meglepetéssel is járt. A hallgatóság soraiban ugyanis ott ült Simonides János két leszármazottja is, akik váratlan, de örömteli meglepetéssel konstatálták, hogy az egyesületünk által Frits de Ruyter de Wild úrnak adományozott emlék eredetije az ősüktől származik.

    034a.jpg

    A találkozó arra is alkalmat adott, hogy felidézzük: Magyarországon a gályarabok történetének eddig csupán szépirodalmi feldolgozása (Moldova György: A negyven prédikátor, Magvető Kiadó, Budapest, 1973. http://dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?docId=0000001070&secId=0000107322&mainContent=true&mode=html) és történeti forrásközlése jelent meg (Makkai László (szerk.): A magyarországi gályarab prédikátorok emlékezete, Magyar Helikon, Budapest, 1976.). Az eredeti dokumentumok azonban – koruk okán érthető okokból (mivel immár különleges védelemre szorulnak) – a szélesebb érdeklődő közönség számára csak nehezebben hozzáférhetők.

    Ezek közül kiemelkedik Kocsi Csergő Bálint pápai rektor 1676 őszén Zürichben készített, „Narratio bervis de opressa libertate ecclesiarum Hungaricum” (Rövid elbeszélés a magyarországi egyházak szabadságának elnyomatásáról) c. kézirata, amelyet még abban az évben hollandra, majd abból angolra és németre fordítva Amszterdamban, Londonban és Németországban is kiadtak. A magyar eredetivel lényegében azonos című („Kort en waaragtig verhaal van de laetste vervolginge der evangelische leeraaren in Hungarien”) holland feldolgozást hét művészi rézmetszet is illusztrálta. Az események tíz év múlva esedékes 350. évfordulója akár a Sárospatakon őrzött eredeti, valamint a holland, az angol és a német kiadások teljes és egységes, kritikai jegyzetekkel ellátott fakszimile megjelentetésére is alkalmat kínálhat. Erre vonatkozó felvetésünket mindenesetre mind Frits de Ruyter de Wildt, mind a holland nagykövetség helyettes vezetője, Elzo Molenberg érdeklődéssel fogadta.

    Az előadást követően került sor Roel Reine filmjének (https://en.wikipedia.org/wiki/Michiel_de_Ruyter_(film)) bemutatójára, amelynek az élményt fokozó külön érdekessége volt, hogy a jelenlévők az eredeti holland szinkronnal – angol feliratozással – tekinthették meg azt.

    A film alkotóinak nehéz dolga volt, hiszen választaniuk kellett, hogy a holland admirális rendkívül változatos életútját teljes egészében feldolgozó, a legapróbb részletekig hiteles történelmi tablót készítenek, vagy más megoldás mellett döntenek. A döntés felelősségét a nemzeti hős neve és emléke iránti általános tisztelet nyomatékosította. Végül az utóbbi lehetőséget választva olyan filmet készítettek, amely a címszereplő életének utolsó húsz évét dolgozta fel (1653-1676 között) de Ruyter admirális neve alatt lényegében a holland aranykor történelmi miliőjét (az angol-holland, s a francia-holland háborúkat, illetve a holland politikai életet megosztó, a kiskorú uralkodó jövőbeni szerepével kapcsolatos köztársasági-orangista ellentéteket) is bemutatva.

    Az admirális és családja által átélt élethelyzetek kapcsán a film felidézi a személyes helytállás példáit, s ma is aktuális kérdéseket feszeget. Olyanokat, mint, hogy az egyéni hatalmi ambíciók hogyan befolyásolják a társadalom egészének életét, vagy, hogy ezek az ambíciók – hataloméhséggel és gátlástalansággal párosulva – a leghétköznapibb egyéni félelmeket kihasználva hogyan alakítják át a képzetlen és/vagy tájékozatlan sokaságot lincselő tömeggé, s még sorolhatnánk. Röviden összefoglalva: a film központi kérdése akár az is lehetne, hogy meddig lehet elmenni a hatalomért (illetve, hogy tulajdonképpen mire jó, mire való a hatalom, lehet-e egyáltalán a hatalom birtoklása olyan cél, amiért bármeddig is érdemes elmenni, bármilyen erkölcsi parancsot megszegni). A kérdésekre adott egyéni válaszok közül kiemelkednek a címszereplő, Michiel de Ruyter válaszai, akinek a film így elsősorban a személyiségét mutatja be, látni engedve a katona és a tengerész fegyelmezettségét, stratégiai éleslátását, gyengéd családi kötődését, s a szeretteiért vállalt feltétlen áldozatkészségét.

    Mindehhez látványos hátteret teremt a vitorlás hadihajókkal vívott tengeri ütközetek sokasága (a filmben megjelenik a scheweningeni, a lowesofti, a négynapos csata, a Szent Jakab napi csata, a medway-i rajtaütés, az első és a második shooneveldi csata), amelyek szinte teljes egészében a számítástechnikai alkalmazások termékei. A hatalmas hadihajósorokhoz ugyanis mindössze négy valódi hajó – a francia ETOILE du ROY, a holland BATAVIA és UTRECHT, valamint az orosz SHTANDART – állt rendelkezésre.

    035c.jpg

    4. kép: A BATAVIA és a felhasználásával digitálisan megformált De ZEVEN PROVINZIEN (forrás: https://i.ytimg.com/ vi/9XOHCcofjOw/maxresdefault.jpg; http://s18.postimg.org/cyzhqlynd/Michiel_de_Ruyter_2015_1080p_Blu_Ray_ REMUX_AVC_DT.png).

    A Lelystadban állomásozó BATAVIA egy 1628-ban épült hajó 1995-ben készült rekonstrukciója, amely 2012 január 4-én egy különösen heves szélviharban megsérült (elő- és főárboca derék- és sudárszára hosszában végigrepedt és le kellett szerelni). A hajóról bővebben: http://hajosnep.blog.hu/2012/09/17/muzeumi_barangolo_bataviawerf_lelystad_hollandia

    035d.jpg

    5. kép: ÉTOILE du ROY és a STATENJACHT UTRECHT, valamint a SHTANDART a film egyik csatajelenetében (forrás: https://www.flickr.com/photos/archeon/14549740904\, http://m.cdn.blog.hu/fi/filmbook/image/Oldfan/de_ruyter_03.png)

    Mindez igencsak megnehezítette a számítógépes grafikusok dolgát, hiszen a négy hajó közül csak az UTRECHT állami jacht volt korhű. A többi hajó eredetije a megelőző, illetve a későbbi évtizedekben épült, s ez olykor hitelességi problémákhoz vezetett, amennyiben a filmben például kormánykerék is látható, ami akkoriban még nem is létezett (a hajókat úgynevezett rudas- vagy emeltyűs kormánnyal irányították, ami egyébként – helyesen – szintén feltűnik a filmben, mégpedig a BATAVIA fedélzetén felvett jelenetekben).

    michiel-de-ruyter-vfx-breakdown-4.jpg

    6. kép: A digitálisan megformált angol flotta "nyersanyaga" Medway-nél. Középen a PRINCE CHARLES. (forrás: http://www.cgmeetup.net/home/michiel-de-ruyter-vfx-breakdown/)

    Több – a korabeli tengeri hadviseléssel kapcsolatos – történelmi tény viszont jelentőségének megfelelő, hű bemutatást nyer a filmben, így például a kódlobogók használatának bevezetése, a sorhajótaktika kialakulása és alkalmazása, a sekély hollandi vizekre kifejlesztett önálló holland hadihajótípus, a holland kétfedélzetes (hollandische zweidecker) jelentősége, stb. Az életrajzi tények bemutatása viszont kifejezetten sematikus, néhol a dramaturgia érdekében pontatlan. Az admirális életét nem ismerők előtt például rejtve marad az a tény, hogy a filmben az admirális oldalán már harmadik feleségét láthatjuk, halálára pedig nem a filmben ábrázolt módon (az ütközet idején), hanem hat nappal azután (seblázban) került sor.

    A film készítése egyébként annak idején több vitát is generált, hiszen voltak, akik szerint az admirális támogatta a rabszolgakereskedelmet, míg mások cáfolták ezt (valójában a tengernagy a rabszolgakereskedelmet is folytató Holland-Kelet-Indiai társaság néhány nyugat-afrikai erődjét foglalta vissza az angoloktól, ő maga azonban soha sem vett részt a rabszolgakereskedelemeben). Mások a számítástechnikai trükkök széleskörű alkalmazása miatt fanyalogtak (azt kifogásolva, hogy a tengeri csatajelentenek szinte mind teljesen egyformák és legfeljebb madártávlatból mutatnak jól), illetve nevetségesen valószínűtlennek találták, hogy az elhízott tengernagy egy szál kötélen átlendült volna egy ellenséges hajó fedélzetére.

    A 8 millió euró költségvetésű film szerintünk mégis megérte a pénzt. Nemcsak azért, mert olyan hírességek is feltűnnek benne, mint Rutger Hauer (Tromp tengernagy szerepében) vagy a Game of Thrones c. sorozatból ismert Charles Dance (II. Károly szerepében), hanem elsőroban azért, mert nem törekszik arra, hogy a szőnyeg alá söpörje, vagy romantikusan megszépítse a dinamikusan fejlődő kis kereskedőállam belső megosztottságait, vezetőinek és állampolgárainak gyengeségeit. A filmből nyíltan érezhető, hogy az élet gyakran kifejezetten igazságtalan, s ilyenkor az egyetlen, aminek örülhetünk, hogy még van, akkor is, ha elsősorban az ilyen helyzetekben kerül mérlegre, hogy vajon képesek vagyunk-e addig vallott értékeinkhez híven cselekedni.

    A helytállás kihívásait jól érzékeltetik a családtagok közötti párbeszédek. Az egyik ilyen jelenetben a nyugdíjas éveire készülő de Ruytert látjuk, aki a megelőző 16 évben összesen 6 hónapot tölthetett a szeretteivel, amikor családjától ismét a tengerre szólítja az állam. Ő azonban – feleségének tett ígéretét betartva – visszautasítja a felkérést, ám a helyére kinevezett új tengernagy, Jacob van Wassenaer vereséget szenved a lovesoft-i csatában. A megvert flotta maradékát elkeseredetten szemlélő de Ruyternek, a férjét saját aggodalma és fájdalma ellenére is valódi társként támogató okos és talpraesett, mégis érzékeny felesége csak annyit mond: „Menj” – majd amikor a tengernagy kijelenti, hogy hű marad az ígéretéhez, úgy folytatja – „hiszen mit ér, ha itthon maradsz, de közben elveszik a haza.”

    A filmben bizonyos művészettörténeti utalásokat is felfedezhetünk, amikor néhány jól vagy éppen kevésbé jól ismert festmény és metszet elevenedik meg a jeleneteken. A holland államtanács balsorsú elnökének filmbeli lakásában láthatjuk például Jan Abelijn „Megriadt hattyú” c. festményét, amelyet a kortársak később ténylegesen a felkoncolt Johann de Witt allegóriájaként értelmeztek (https://en.wikipedia.org/wiki/The_Threatened_Swan), míg de Ruyter otthonában a békés hétköznapok összetéveszthetetlen hangulatát egy, Johannes Vermeer „Tejet öntő lány” c. festménye (http://www.irodalmiradio.hu/femis/muveszetek/4muveszek/v_menu/vermeer/04vermeer.htm) ihlette jelenet idézi fel.

    michiel_de_ruyter_58092727_st_1_s_low.jpg

    7. kép: Vermeer-i hangulat a filmvásznon (forrás: https://www.utopolis.nl/uploads/movie_stills/michiel_de_ruyter_58092727_st_1_s_low.jpg)

    A tengeri csaták csatasor felbomlása utáni, hajó-hajó elleni küzdelmeinek kaotikus összevisszaságát pedig az idősebb Van de Welde „Lovesoft-i ütközet”-ének (https://gentlemenandtarpaulins.files.wordpress.com/2015/05/pt2436.jpg) a digitális bűvészdobozból elővarázsolt mása rekonstruálja.

    036.jpg

    8. kép: A lovesoft-i ütközet eredetiben és a moziban (forrás: https://www.utopolis.nl/uploads/movies/header/michiel_de_ruyter_58092727_st_10_s_high_2.jpg)

    Ugyancsak korabeli alkotások elevenednek meg a de Witt fivérek holttestéről (https://www.rijksmuseum.nl/en/collection/SK-A-15, http://vanhulzen.com/?cat=36) és de Ruyter admirális temetéséről (https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Lijkstatie_van_De_Ruyter.jpg), készült jelenetekben, amelyek Jan de Baen és Romeijn de Hooch alkotásait idézik fel.

    037.jpg

    9. kép: De Ruyter admirális temetése eredetiben és a filmben (forrás: http://grid-vfx.com/media/images/1431967404_MdR_MakingOf_Shot03_After.jpg)

    Mindezek alapján örülünk annak, hogy a filmet Magyarországon is bemutatják. Jó szívvel ajánljuk mindenkinek.

    A szervezésért pedig ezúton mondunk köszönetet a nagykövetség munkatársainak, különösen Elzo Molenbergnek és Varga Marinának, akik segítőkészsége révén egyesületünk is részese lehetett az ünnepségnek.

    További információk:

    A film hivatalos web-oldalán: http://www.admiralthemovie.com/intro

    A de Ruyter Alapítvány web-oldalán: http://www.deruyter.org/

    A filmhez használt hajóreplikák web-oldalai:

    http://www.bataviawerf.nl/

    http://www.statenjacht.nl/

    http://etoile-du-roy.com/

    http://www.shtandart.com/

  • A 'Tengernagy' Budapesten

    Tags: Európai_Bizottság, De_Ruyter, Európa_Pont, Gályarabok, Admirális

    2016. február 12-én 18:00 órai kezdettel kerül sor a 'Tengernagy' c. film (2015) vetítésére az Európai Bizottság magyarországi képviseletén.

    A történelmi tárgyú film a legendás holland tengernagyról, Michiel de Ruyterről (1607–1676) szól, aki Magyarországon elsősorban amiatt ismert, hogy 1676-ban Nápolyban 26 gályarabságra ítélt magyar református prédikátort szabadított ki a spanyol fogságból. tengernagy életéről szóló Michiel de Ruyter (Admiral) című, 2015-ben készült filmet 2016. február 12-én mutatja be az Európai Bizottság magyarországi képviselete Budapesten. Az est vendége lesz Frits de Ruyter de Wildt, az admirális leszármazottja, aki előadást tart De Ruyter innovatív szemléletéről és a holland aranykorban betöltött nemzetközi szerepéről.

    12650897_1028932887173103_4130945558538235107_n.jpg

    A filmről: http://datalinkek.com/showthread.php/62605-Az-admir%C3%A1lis-lt-Admiral-gt-(2015)-1080p-DTS

    Michiel de Ruyter életéről: https://hu.wikipedia.org/wiki/Michiel_de_Ruyter

    A gályarab prédikátorok kiszabadításáról (44. oldal): http://hajosnep.hu/Media/Default/hu-HU/tevekenyseg/kiallitasok/2009/muzeumok-ejszakaja/a-hajozas-tortenete.pdf