Hajózástörténet, hajómodellezés és hagyományőrzés

  • A holland nagykövetség rendezvényén jártunk

    2016. február 12-én Budapesten, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének épületében került sor a 2015-ben forgatott holland történelmi film, a Michiel Adriaenszoon de Ruyter (ejtsd: mɪˈxil ˈaːdrijaːnˌsoːn də ˈrœy̯tər) magyarországi bemutatójára (a 2015. januárjában elkészült film több, mint egy év késéssel 2016. február végén kerülhet a magyar mozik műsorára). A bemutatóra az Európai Unió soros elnökségét betöltő Hollandia budapesti nagykövetsége szervezésében került sor, s a programot színesítette a neves tengernagy leszármazottja, Frits de Ruyter de Wildt – mérnök, korábban egy ideig maga is haditengerész – előadása a korról, amelyben a film játszódik, s a főszereplőről, Michiel de Ruyter tengernagyról.

    035a.jpg

    1. kép: Frits de Ruyter de Widt úr előadása (forrás: Ákos György)

    Az előadás több érdekességet tartogatott. Így például kiderült belőle, hogy de Ruyter már 11 éves korában csak azért mászott fel rendszeresen a vlissingeni templom tornyába, hogy láthassa a tengert. Azután, hogy már a sokadik alkalommal csípték fülön, végül hajósinasnak adták. Ezzel kezdődött a végül kora egyik legmegbecsültebb tengerészévé vált fiatalember kalandokban bővelkedő pályafutása, amelyből Frits de Ruyter de Wildt több érdekes epizódot is felelevenített. Elmondta például, hogy a hajóján egy ízben vajat szállító de Ruyter úgy védte meg a rakományt a kalózoktól, hogy az egész fedélzetet bekenette vajjal, amin a fedélzetre átszálló támadók mind elcsúsztak, készenlétben álló saját legénysége ezt kihasználva átszállt az üresen maradt kalózhajóra, amelynek ágyúival sakkban tarthatta a csapdába esett martalócokat. Máskor pedig, míg a kalózoktól fenyegetett tengerrészen haladó hajók kapitányai éjjelente inkább elsötétítve hajóztak, ő maga kihívón teljes kivilágítással haladt, azt a benyomást keltve, hogy olyan erős hajó kapitánya, melynek egyáltalán nem kell tartania a kalózok támadásától, így el is kerülte azt. 

    Az admirális életében hozzánk, magyarokhoz, gályarabságra ítélt református prédikátor honfitársaink kiszabadítása teremtett közvetlen kapcsolatot. Mindez február 12-én történt napra pontosan 340 éve, s az esemény máig a holland-magyar államközi kapcsolatok történetének egyik legfontosabb mozzanata (az erőszakos Habsburg ellenreformáció miatt Európa protestáns államaiban kibontakozó általános felháborodás nyomán a holland államtanács utasította a Földközi-tengeren tartózkodó hajóraja parancsnokát a prédikátorok kiszabadítására). Frits de Ruyter de Wildt elmondta: eddig úgy tudtuk, hogy a 42 gályarabságra ítélt magyar prédikátor közül 26-ot szabadított ki Michiel de Ruyter, ám az újabb kutatások szerint 28-an voltak. Zárszavában pedig emlékeztetett rá, hogy az, amit ma átélünk álláspontja szerint – minden tapasztalható nehézség ellenére – ugyanolyan aranykor, mint a XVII. századi holland megfelelője, ezért jó, ha nagyra becsüljük, s nem várunk arra, hogy majd valamikor ezután köszöntsön be. 

    Az előadást megköszönve a vendéglátók két meglepetéssel készültek. Az előadót az egyik kiszabadított prédikátor leszármazottja köszöntötte, egyesületünk elnöke pedig egy emléklapot adott át Frits de Ruyter de Wildt úrnak. 

    035b.jpg

    2. kép: A meglepetések (forrás: Holland Nagykövetség, Ákos György)

    Az emléklap a gályarabságra ítélt prédikátorok történetének egyik korabeli magyarországi feldolgozása, a de Ruyter admirális által kiszabadított Simonides János féle „Galeria omnium sanctorum” c. kézirat XVIII. századi másolatának címlapja és jelképes címmagyarázata kópiáját tartalmazta, amelyet nagylelkűen az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) főigazgatója, Dr. Tüske László úr bocsátott rendelkezésünkre, Szilágyi Zsolt képkeretező pedig kivételes gyorsasággal alig néhány óra leforgása alatt kifogástalanul keretezett be.

    Simonides János († 1708) munkája az ún.: „gyászévtized” (1671-1681) során elítélt és gályarabságra hurcolt prédikátorokról szól. Simonides maga is gályarabságot szenvedett, majd szabadulása után, immár ,,exuláns”-ként írta meg a művet, mely a gyászévtized reprezentatív történelmi emléke. A mű eredeti kézirata nem maradt fenn, az OSZK-ban őrzött XVIII. századi másolat azonban nemcsak a szöveg, de az illusztrációk tekintetében is figyelemre méltó. Az egyszínű akvarell-technikával készült illusztrációk végigkísérik a gályarab prédikátorok útját az elítéltetéstől a szabadulásig.

    033a.jpg

    3. kép: Egyesületünk ajándékai (forrás: Országos Széchényi Könyvtár)

    Az allegorikus nyitókép többszörös jelentésréteget hordoz: A tengeren hányódó hajó képe közvetlen történeti utalás a gályarabságra, ehhez és az emberi élet általános folyásához kapcsolhatjuk a jobb felső sarokban olvasható feliratot: non semper pluviae (nem lesz mindig vihar). A hajó maga ugyancsak allegorikus kép, már az antikvitásban megjelenik az állam képeként, majd az ókeresztény kor végétől már az egyház jelentését is hordozza. Ebbe a körbe tartozik a Galeria nyitóképe. A hajó útját egy fáklyás kéz mutatja (me lucente - felirattal), a hajót egy angyal kormányozza. Utasai a hit, szeretet és remény allegorikus alakjai. A kép jelentésének talán központi kulcsa az árboc-zászló felirata: vincenti (a győztesnek), azaz a hit, remény és szeretet hajójában győztesként lehet túljutni a hányattatásokon.

    Feltételeztük, hogy a Michiel de Ruyter és Magyarország közötti kapcsolat eme dokumentuma még nem ismert Frits de Ruyter de Wildt úr előtt, ezért azt alkalmasnak tartottuk arra, hogy a budapesti előadás kapcsán méltó köszönet és emlék gyanánt szolgáljon. Örömünkre feltételezésünk helyesnek bizonyult, s akaratlanul egy előre nem tervezett harmadik meglepetéssel is járt. A hallgatóság soraiban ugyanis ott ült Simonides János két leszármazottja is, akik váratlan, de örömteli meglepetéssel konstatálták, hogy az egyesületünk által Frits de Ruyter de Wild úrnak adományozott emlék eredetije az ősüktől származik.

    034a.jpg

    A találkozó arra is alkalmat adott, hogy felidézzük: Magyarországon a gályarabok történetének eddig csupán szépirodalmi feldolgozása (Moldova György: A negyven prédikátor, Magvető Kiadó, Budapest, 1973. http://dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?docId=0000001070&secId=0000107322&mainContent=true&mode=html) és történeti forrásközlése jelent meg (Makkai László (szerk.): A magyarországi gályarab prédikátorok emlékezete, Magyar Helikon, Budapest, 1976.). Az eredeti dokumentumok azonban – koruk okán érthető okokból (mivel immár különleges védelemre szorulnak) – a szélesebb érdeklődő közönség számára csak nehezebben hozzáférhetők.

    Ezek közül kiemelkedik Kocsi Csergő Bálint pápai rektor 1676 őszén Zürichben készített, „Narratio bervis de opressa libertate ecclesiarum Hungaricum” (Rövid elbeszélés a magyarországi egyházak szabadságának elnyomatásáról) c. kézirata, amelyet még abban az évben hollandra, majd abból angolra és németre fordítva Amszterdamban, Londonban és Németországban is kiadtak. A magyar eredetivel lényegében azonos című („Kort en waaragtig verhaal van de laetste vervolginge der evangelische leeraaren in Hungarien”) holland feldolgozást hét művészi rézmetszet is illusztrálta. Az események tíz év múlva esedékes 350. évfordulója akár a Sárospatakon őrzött eredeti, valamint a holland, az angol és a német kiadások teljes és egységes, kritikai jegyzetekkel ellátott fakszimile megjelentetésére is alkalmat kínálhat. Erre vonatkozó felvetésünket mindenesetre mind Frits de Ruyter de Wildt, mind a holland nagykövetség helyettes vezetője, Elzo Molenberg érdeklődéssel fogadta.

    Az előadást követően került sor Roel Reine filmjének (https://en.wikipedia.org/wiki/Michiel_de_Ruyter_(film)) bemutatójára, amelynek az élményt fokozó külön érdekessége volt, hogy a jelenlévők az eredeti holland szinkronnal – angol feliratozással – tekinthették meg azt.

    A film alkotóinak nehéz dolga volt, hiszen választaniuk kellett, hogy a holland admirális rendkívül változatos életútját teljes egészében feldolgozó, a legapróbb részletekig hiteles történelmi tablót készítenek, vagy más megoldás mellett döntenek. A döntés felelősségét a nemzeti hős neve és emléke iránti általános tisztelet nyomatékosította. Végül az utóbbi lehetőséget választva olyan filmet készítettek, amely a címszereplő életének utolsó húsz évét dolgozta fel (1653-1676 között) de Ruyter admirális neve alatt lényegében a holland aranykor történelmi miliőjét (az angol-holland, s a francia-holland háborúkat, illetve a holland politikai életet megosztó, a kiskorú uralkodó jövőbeni szerepével kapcsolatos köztársasági-orangista ellentéteket) is bemutatva.

    Az admirális és családja által átélt élethelyzetek kapcsán a film felidézi a személyes helytállás példáit, s ma is aktuális kérdéseket feszeget. Olyanokat, mint, hogy az egyéni hatalmi ambíciók hogyan befolyásolják a társadalom egészének életét, vagy, hogy ezek az ambíciók – hataloméhséggel és gátlástalansággal párosulva – a leghétköznapibb egyéni félelmeket kihasználva hogyan alakítják át a képzetlen és/vagy tájékozatlan sokaságot lincselő tömeggé, s még sorolhatnánk. Röviden összefoglalva: a film központi kérdése akár az is lehetne, hogy meddig lehet elmenni a hatalomért (illetve, hogy tulajdonképpen mire jó, mire való a hatalom, lehet-e egyáltalán a hatalom birtoklása olyan cél, amiért bármeddig is érdemes elmenni, bármilyen erkölcsi parancsot megszegni). A kérdésekre adott egyéni válaszok közül kiemelkednek a címszereplő, Michiel de Ruyter válaszai, akinek a film így elsősorban a személyiségét mutatja be, látni engedve a katona és a tengerész fegyelmezettségét, stratégiai éleslátását, gyengéd családi kötődését, s a szeretteiért vállalt feltétlen áldozatkészségét.

    Mindehhez látványos hátteret teremt a vitorlás hadihajókkal vívott tengeri ütközetek sokasága (a filmben megjelenik a scheweningeni, a lowesofti, a négynapos csata, a Szent Jakab napi csata, a medway-i rajtaütés, az első és a második shooneveldi csata), amelyek szinte teljes egészében a számítástechnikai alkalmazások termékei. A hatalmas hadihajósorokhoz ugyanis mindössze négy valódi hajó – a francia ETOILE du ROY, a holland BATAVIA és UTRECHT, valamint az orosz SHTANDART – állt rendelkezésre.

    035c.jpg

    4. kép: A BATAVIA és a felhasználásával digitálisan megformált De ZEVEN PROVINZIEN (forrás: https://i.ytimg.com/ vi/9XOHCcofjOw/maxresdefault.jpg; http://s18.postimg.org/cyzhqlynd/Michiel_de_Ruyter_2015_1080p_Blu_Ray_ REMUX_AVC_DT.png).

    A Lelystadban állomásozó BATAVIA egy 1628-ban épült hajó 1995-ben készült rekonstrukciója, amely 2012 január 4-én egy különösen heves szélviharban megsérült (elő- és főárboca derék- és sudárszára hosszában végigrepedt és le kellett szerelni). A hajóról bővebben: http://hajosnep.blog.hu/2012/09/17/muzeumi_barangolo_bataviawerf_lelystad_hollandia

    035d.jpg

    5. kép: ÉTOILE du ROY és a STATENJACHT UTRECHT, valamint a SHTANDART a film egyik csatajelenetében (forrás: https://www.flickr.com/photos/archeon/14549740904\, http://m.cdn.blog.hu/fi/filmbook/image/Oldfan/de_ruyter_03.png)

    Mindez igencsak megnehezítette a számítógépes grafikusok dolgát, hiszen a négy hajó közül csak az UTRECHT állami jacht volt korhű. A többi hajó eredetije a megelőző, illetve a későbbi évtizedekben épült, s ez olykor hitelességi problémákhoz vezetett, amennyiben a filmben például kormánykerék is látható, ami akkoriban még nem is létezett (a hajókat úgynevezett rudas- vagy emeltyűs kormánnyal irányították, ami egyébként – helyesen – szintén feltűnik a filmben, mégpedig a BATAVIA fedélzetén felvett jelenetekben).

    michiel-de-ruyter-vfx-breakdown-4.jpg

    6. kép: A digitálisan megformált angol flotta "nyersanyaga" Medway-nél. Középen a PRINCE CHARLES. (forrás: http://www.cgmeetup.net/home/michiel-de-ruyter-vfx-breakdown/)

    Több – a korabeli tengeri hadviseléssel kapcsolatos – történelmi tény viszont jelentőségének megfelelő, hű bemutatást nyer a filmben, így például a kódlobogók használatának bevezetése, a sorhajótaktika kialakulása és alkalmazása, a sekély hollandi vizekre kifejlesztett önálló holland hadihajótípus, a holland kétfedélzetes (hollandische zweidecker) jelentősége, stb. Az életrajzi tények bemutatása viszont kifejezetten sematikus, néhol a dramaturgia érdekében pontatlan. Az admirális életét nem ismerők előtt például rejtve marad az a tény, hogy a filmben az admirális oldalán már harmadik feleségét láthatjuk, halálára pedig nem a filmben ábrázolt módon (az ütközet idején), hanem hat nappal azután (seblázban) került sor.

    A film készítése egyébként annak idején több vitát is generált, hiszen voltak, akik szerint az admirális támogatta a rabszolgakereskedelmet, míg mások cáfolták ezt (valójában a tengernagy a rabszolgakereskedelmet is folytató Holland-Kelet-Indiai társaság néhány nyugat-afrikai erődjét foglalta vissza az angoloktól, ő maga azonban soha sem vett részt a rabszolgakereskedelemeben). Mások a számítástechnikai trükkök széleskörű alkalmazása miatt fanyalogtak (azt kifogásolva, hogy a tengeri csatajelentenek szinte mind teljesen egyformák és legfeljebb madártávlatból mutatnak jól), illetve nevetségesen valószínűtlennek találták, hogy az elhízott tengernagy egy szál kötélen átlendült volna egy ellenséges hajó fedélzetére.

    A 8 millió euró költségvetésű film szerintünk mégis megérte a pénzt. Nemcsak azért, mert olyan hírességek is feltűnnek benne, mint Rutger Hauer (Tromp tengernagy szerepében) vagy a Game of Thrones c. sorozatból ismert Charles Dance (II. Károly szerepében), hanem elsőroban azért, mert nem törekszik arra, hogy a szőnyeg alá söpörje, vagy romantikusan megszépítse a dinamikusan fejlődő kis kereskedőállam belső megosztottságait, vezetőinek és állampolgárainak gyengeségeit. A filmből nyíltan érezhető, hogy az élet gyakran kifejezetten igazságtalan, s ilyenkor az egyetlen, aminek örülhetünk, hogy még van, akkor is, ha elsősorban az ilyen helyzetekben kerül mérlegre, hogy vajon képesek vagyunk-e addig vallott értékeinkhez híven cselekedni.

    A helytállás kihívásait kifejezetten jól érzékeltetik a családtagok közötti párbeszédek. Az egyik ilyen jelenetben a nyugdíjas éveire készülő de Ruytert látjuk, aki a megelőző 16 évben összesen 6 hónapot tölthetett a szeretteivel, amikor családjától ismét a tengerre szólítja az állam. Ő azonban – feleségének tett ígéretét betartva – visszautasítja a felkérést, ám a helyére kinevezett új tengernagy, Jacob van Wassenaer vereséget szenved a lovesoft-i csatában. A megvert flotta maradékát elkeseredetten szemlélő de Ruyternek, a férjét saját aggodalma és fájdalma ellenére is valódi társként támogató okos és talpraesett, mégis érzékeny felesége csak annyit mond: „Menj” – majd amikor a tengernagy kijelenti, hogy hű marad az ígéretéhez, úgy folytatja – „hiszen mit ér, ha itthon maradsz, de közben elveszik a haza.”

    A filmben bizonyos művészettörténeti utalásokat is felfedezhetünk, amikor néhány jól vagy éppen kevésbé jól ismert festmény és metszet elevenedik meg a jeleneteken. A holland államtanács balsorsú elnökének filmbeli lakásában láthatjuk például Jan Abelijn „Megriadt hattyú” c. festményét, amelyet a kortársak később ténylegesen a felkoncolt Johann de Witt allegóriájaként értelmeztek (https://en.wikipedia.org/wiki/The_Threatened_Swan), míg de Ruyter otthonában a békés hétköznapok összetéveszthetetlen hangulatát egy, Johannes Vermeer „Tejet öntő lány” c. festménye (http://www.irodalmiradio.hu/femis/muveszetek/4muveszek/v_menu/vermeer/04vermeer.htm) ihlette jelenet idézi fel.

    michiel_de_ruyter_58092727_st_1_s_low.jpg

    7. kép: Vermeer-i hangulat a filmvásznon (forrás: https://www.utopolis.nl/uploads/movie_stills/michiel_de_ruyter_58092727_st_1_s_low.jpg)

    A tengeri csatáknak a csatasor felbomlása utáni, hajó-hajó elleni küzdelmeinek kaotikus összevisszaságát pedig az idősebb Van de Welde „Lovesoft-i ütközet”-ének (https://gentlemenandtarpaulins.files.wordpress.com/2015/05/pt2436.jpg) a digitális bűvészdobozból elővarázsolt mása rekonstruálja.

    036.jpg

    8. kép: A lovesoft-i ütközet eredetiben és a moziban (forrás: https://www.utopolis.nl/uploads/movies/header/michiel_de_ruyter_58092727_st_10_s_high_2.jpg)

    Ugyancsak korabeli alkotások elevenednek meg a de Witt fivérek holttestéről (https://www.rijksmuseum.nl/en/collection/SK-A-15, http://vanhulzen.com/?cat=36) és de Ruyter admirális temetéséről (https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Lijkstatie_van_De_Ruyter.jpg), készült jelenetekben, amelyek Jan de Baen és Romeijn de Hooch alkotásait idézik fel.

    037.jpg

    9. kép: De Ruyter admirális temetése eredetiben és a filmben (forrás: http://grid-vfx.com/media/images/1431967404_MdR_MakingOf_Shot03_After.jpg)

    Mindezek alapján örülünk annak, hogy a filmet Magyarországon is bemutatják. Jó szívvel ajánljuk mindenkinek.

    A szervezésért pedig ezúton mondunk köszönetet a nagykövetség munkatársainak, különösen Elzo Molenbergnek és Varga Marinának, akik segítőkészsége révén egyesületünk is részese lehetett az ünnepségnek.

    További információk:

    A film hivatalos web-oldalán: http://www.admiralthemovie.com/intro

    A de Ruyter Alapítvány web-oldalán: http://www.deruyter.org/

    A filmhez használt hajóreplikák web-oldalai:

    http://www.bataviawerf.nl/

    http://www.statenjacht.nl/

    http://etoile-du-roy.com/

    http://www.shtandart.com/

További hírek blogunkból

A TIT HMHE-ről röviden

A TIT Hajózástörténeti és Hajómodellező Klub 1979-ben alakult meg és 1981-ben belépett a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatba, amelynek karakterét a személyességre építő tudományos ismeretek terjesztése adja.

A Klub teljes mértékben azonosult a TIT azon célkitűzésével, hogy közérdeklődésre számot tartó témakörökben ismeretterjesztő, kulturális, kisközösségi és szabadidős programokat rendezzen. Ennek megfelelően programjai az általános, a szakmai, és a tudományos igényű hajózástörténeti műveltség megalapozását és elmélyítését szolgálják változatos tartalmi és formai eszközök felhasználásával.

Tevékenységünk kezdettől fogva kettős: egyrészt a hazai és a nemzetközi kereskedelmi- és hadihajózással kapcsolatos ismeretek gyűjtése és magas szintű átadása, ismeretterjesztő tevékenység folytatása; másrészt a kapcsolódó hazai modellező tevékenység támogatása, a hajómodellezés iránt érdeklődők ismereteinek, gyakorlati készségének fejlesztése.

1990-ben a TIT Természettudományi Társulat jogutódjaként létrejött a TIT Stúdió Egyesület, amely a hagyományokra építve szélesítette tevékenységi körét. Ezek közé tartozik a tudománybarát hobbi klubok működtetése, amelyek a legszélesebb korosztályi rétegek számára biztosítják a természet és történettudományi ismeretek elmélyítését: előadássorozatok, tudományos és hobbi kiállítások, gyűjtő utak, börzék szaktanácsadások, családi és szabadidős programok keretében és kiadványok megjelentetésével. Programjainak köszönhetően Klubunk az új intézmény struktúrában is életképesnek bizonyult.

2009-ben Klubunk tagsága elhatározta, hogy – a magyar „hajóséletben” elsőként a szétforgácsolt erőforrások egyesítésére – új Egyesületet alapít a Császári és Királyi Haditengerészet Egyesülettel közösen. A TIT Hajózástörténeti, -Modellező és Hagyományőrző Egyesület, röviden TIT HMHE 2010. januárjában alakult meg.

Az egyesület teljes bemutatkozása