MÓVÁR, 2009

2009. április 17-19. között tizennyolcadik alkalommal került megrendezésre Mosonmagyaróváron, a Nyugat-Magyarországi egyetem Mezőgazdasági és Élelmiszer-tudományi Kar épületében a Nemzetközi Modell- és Makettverseny, amelyre Egyesületünk is meghívást kapott. A verseny történetében minden év a versenyzők, a nevezett alkotások és a látogatók számának gyarapodását hozta. Idén már 2 700 alkotást neveztek összesen 38 országból, köztük Finnországból, Görögországból, Írországból, Norvégiából, de olyan egzotikus helyekről is, mint Brazília és Taivan. Tagjainknak nagy megtiszteltetés volt a nemzetközi mezőnyben versenyzőként részt venni, illetve a hajós szekció alkotásainak értékelésében versenybíróként közreműködni. Az értékelők közt ott volt Bicskei János titkár és Dr. Pék György tagtársunk, a mikor modellek éles szemű és biztos kezű készítője. A klubtagok közül Bechler József, Hajba László, Tuska Lajos és Varga János mérette meg magát a versenyben, néhányan pedig – mint Dr. Csák Zsolt és Valentinyi Gyula – versenyen kívül mutatták be alkotásaikat.