Hajósnép logo szöveg

Segítse munkánkat adója 1 %-ával

Részletek

Csatlakozzon egyesületünkhöz!

Foglalkozások minden hónap harmadik hétfőjén

Részletek

Emlékezés a hősökre - koroszúzás a Laktanya utcában

Balogh Tamás

Naptár kép

2026. 11. 10.

2026. november 6-án Budapesten, a Laktanya utcában - az egykori cs. és kir. Haditengerészet dunai részlege, a Dunaflottilla hajdani laktanyája előtt - idén is sor került a minden évben szokásos megemlékezésre, melyen ezúttla is összegyűlt a hajósnép, hogy lerója tiszteletét a hadihajós hősöknek. Ebből az alkalomból közreadjuk egyesületünk tagja, dr. Margitay Becht András ünnepségen elmondott beszédét.


A császári és királyi Dunaflottillára emlékező ünnepségen mondott beszéd.

2026. november 6. 10. óra

írta, és elmondta dr. Margitay Becht András volt tartalékos honvéd őrnagy


Tisztelt Jelenlévők, Lélekben Velünk Tartók, Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!


Emlékezni jöttünk. Ma már a 29. alkalommal gyűltünk itt össze, hogy megemlékezzünk egy régen volt, rég megszűnt katonai alakulatról, a végig verhetetlen császári és királyi Dunaflottilláról, amellyel majdnem fél évszázados, példátlanul sikeres szolgálati ideje alatt csodálatos dolgok történtek, miközben maga is csodálatos dolgokat vitt végbe. Már első hajóinak építésekor is számos technikai, anyagtani és navigációs újdonságot alkalmaztak nála, melyek eredményeként több európai, és  birodalmi elsőséget sikerült elérni. Ez az elit alakulat működése során számos katonai és hajózástechnikai bravúrt hajtott végre. Az ugyan nem a Flottilla érdeme, de fokozza hadtörténeti érdekességét, hogy 1914-ben ezzel az alakulattal indították meg az első világháborút. 1918-ban több, mint fél éven át az egész Dunát uralta, ami a történelemben odáig senkinek sem sikerült. Azóta is csak Hitlernek és Sztálinnak. Amikor pedig megszűnt az a sok nemzetből álló birodalom, amely létrehozta, és annak népei egymás ellen fordultak, a Dunaflottilla hajóin ugyanezen népek fiai, bár ők sem szerették egymást, továbbra is egymás mellett szolgáltak, fegyelmezetten, gyűlölködés nélkül. Hűségük, szakértelmük, fegyelmük, bajtársiasságuk máig érvényes példát mutat számunkra. A monitorok és őrnaszádok rendben, fegyelmezetten érkeztek meg ide, Óbudára, az akkori hadikikötőbe. A hátam mögött lévő épületben, egykori laktanyájukban búcsúztak el egymástól, a magyarok és a hajók itt maradtak, a többiek hazamentek. Mindez napra pont 108 évvel ezelőtt, ezen a napon, itt, ezen a helyen történt. Mi pedig ma azért vagyunk itt, hogy emlékezzünk rájuk.

A császári és királyi Dunaflottillát kísérő rendkívüli események sora azonban a megszűnésével sem  maradt abba. Magyarországon nincsen arra példa, hogy egy 156 éve alapított, osztrák-magyar katonai alakulatnak ma is szolgál eszmei ésfunkcionális utóda, gyakorlatilag szinte jogfolytonosan.


Arra sincsen példa, hogy egy 156 éve alapított alakulatnak máig megmaradt volna egy világszenzációt jelentő, legelső hadieszköze. A Dunaflottillának megmaradt. Igaz, hogy rendkívül méltatlan állapotban van, de megvan. Másnak ebből a korból nincs ilyen.


Arra pedig végképp nincsen példa, hogy egy egykori katonai elitalakulat feledésbe merült emlékét nem tudós hadtörténészek, hanem lelkes civil hagyományőrzők idézték fel, évenként ismétlődő megemlékezéseket, szertartásrendet fűztek köré, melyet a Magyar Honvédség és Erdőbénye Önkormányzata rögtön a magáévá tett, és pártpolitikai eseményektől, kormányváltásoktól függetlenül, azt máig gyakorolja. Köszönet érte.


Mielőtt azonban szokásunkhoz híven, vázlatosan felidéznénk a cs. és kir. Dunaflottilla történetét, emlékezzünk meg egy idei veszteségünkről. Március 10-én, 96. életévében elhunyt dr Csonkaréti Károly, jogász, jogtörténész, újságíró, festőművész, de mindenekelőtt a cs. és kir Haditengerészet krónikása, emlékének közkinccsé tevője, a Seine Majestät Donaumonitor LEITHA hajótestének megtalálója. 1986-ban megjelent, „A ZENTA cirkálóval kezdődött” című első könyvecskéje annak idején sok itt jelenlévőt indított el azon az úton, ami ma épp ideért. Nélküle ugyanis ez a mai megemlékezés sem lenne. Hatalmas életműve, szeretetre méltó kedvessége mindenkit levett a lábáról. Maradandót alkotott, szelleme még sokáig velünk marad. Kérem, hogy egy perces néma tisztelgéssel áldozzunk emlékének.


Az, hogy az 1860-as években Ausztria kiszorult a német és az olasz egyesülésekből, más lehetőségek híján, balkáni terjeszkedésre indította vezetőit. A Duna menti terjeszkedéshez pedig modern, erős dunai hajóhadra lett szükség. Ezt az igényt tovább erősítette a Török Birodalom balkáni népeinek sikeres elszakadása, mert ezen agresszív új államok nem is titkolták, hogy igényt tartanak a Monarchia területeire. Törekvéseiket minden eszközzel támogatta Oroszország, mert ők is szerettek volna tért nyerni a Balkánon. Mindez arra indította a Monarchia hadvezetését, hogy megkezdjék egy nagy tűzerejű, páncélos dunai hajóhad létrehozását. A hadiflotta  parancsnoka, Wilhelm von Tegetthoff admirális az akkoriban kialakított monitor hadihajótípust javasolta a Dunára.


1872 és 1915 között összesen 10 monitor épült, részben magyar, részben osztrák hajógyárakban. Az Egyesült Államokban 1862-ben megszületett, teljesen új hadihajótípust jelentősen át kellett tervezni, hogy a Duna és nagyobb mellékfolyói vízjárásának megfeleljen. A módosítás sikerült, és megszületett a „dunai monitor”. Az első páros, a MAROS és a LEITHA 1872-ben állt szolgálatba. Utóbbi az a hajó, mely nálunk máig megmaradt.


Első bevetésük 1876-ban volt, egy flottatüntetés az akkor még török tulajdonban lévő Belgrád ellen. 1878-ban igen hatékonyan vettek részt Bosznia megszállásában. A világháború megkezdésekor már 6 monitorból és 7 őrnaszádból állt a flottilla. 1914-ben főleg a Száván harcoltak, részt vettek Belgrád első elfoglalásában. 1915-ben óriási szerepük volt Belgrád második elfoglalásában, ennek során különösen a LEITHA monitor kapott jelentős szerepet. Ebben az évben lett teljes a monitor létszám. 1916-ban Rahovónál megakadályozták a románok Bulgáriába való Duna átkelését, Svistovnál viszont lehetővé tették szárazföldi csapataink Bulgáriából Romániába való átkelését, majd Bukarest elfoglalását. 1917-ben biztosították a Monarchia számára az Al-Duna addig már elfoglalt részét. 1918-ban kimentek a Fekete tengerre, és odesszai bázisukról indulva, felhatoltak a Dnyeperen, és a déli Bugon, biztosították gabonaszállító teherhajóinkat.


A nyugati és déli hadszíntereken elszenvedett vereségek miatt haza rendelték őket. Hazafelé menve szárazföldi seregeink visszavonulását támogatták. Ennek során az 1905-ben épült, tehát a LEITHÁ-nál 33 évvel fiatalabb BODROG monitor zátonyra futva, szerb kézbe került. Ez akkor számunkra drámai esemény volt, de ennek köszönhető, hogy ez a monitorunk szintén megmaradt. A helyreállított hajó a belgrádi folyóparton áll. A szerbek megcsinálták. Egyszer talán mi is megcsináljuk.

A többit már ismerjük: 1918. november 6-án, itt Óbudán a monitorokon és őrnaszádokon végleg bevonták a cs és kir Haditengerészet utolsó lobogóit. A tengeren ekkor már egy sem lengett.  Véget ért egy történet,  és nem csupán a Dunaflottilla számára. 

 

Vasárnap volt halottak napja. Mindenki saját halottjaira gondolt, és ha tehette, elzarándokolt szerettei sírjához. Most mi, itt, egykori laktanyája előtt, emlékezzünk a császári és királyi Dunaflottillára, és azon bajtársainkra, akik egykor, ugyanitt, velünk együtt emlékeztek rá, de mára már maguk is emlékké váltak. Helyezzük el koszorúinkat e történelmi emlékhelyen, és reménykedjünk, hogy folyóinkon mindig szolgálnak majd magyar hadihajósok, de senkinek sem kell majd hősi halált halnia!


 A megemlékezés képei (fotók: MH 1. Tűzszerész és Hadihajós Ezred, TIT HMHE).