Gyászhír - Elhunyt Dr. Csonkaréti Károly
Balogh Tamás
2026. 03. 10.
Az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészetének kutatása elvesztette egyik legtermékenyebb kutatóját, akinek munkássága hiánypótó a magyar történettudományban, mivel évtizedeken át ő volt az egyik legaktívabb (hosszú időn át az egyetlen) avatott feldolgozója a császári és királyi hadiflotta történetének.
Csonkaréti Károly Pécsen
született, 1930-ban.
1940-ben – az akkori
nyolcosztályos középiskolai rendben – a pécsi jezsuita Pius Gimnázium
növendéke lett.
1944-ben – mindössze 15 évesen – tényleges
szolgálatot teljesített a m. kir. folyamerőknél, mivel anyai nagybátyja, Nagy Sándor
százados, mint a torpedószázad parancsnoka, az AM-11 jelű aknász motorcsónak
legénységi állományába rejtette, nehogy a nyilasok besorozzák és a frontra dobják, ami a csaknem biztos halált jelentette volna.
Rövid amerikai hadifogság után hazatérhetett. Ekkor szerzett élményei
inspirálták a dunai hadihajózás történetéhez kapcsolódó későbbi könyveit: „Honvéd
Hadihajós Osztály” (1978), „Hadihajóka Dunán” (1980), „Haditengerészek
és folyamőrök a Dunán” (1993), „A Magyar Királyi Folyamerők és
fegyverzetük” (2009), „Elpuskázott kiugrás” (2013), "Magyar Királyi Folyamerők, 1939-1945" (2013).
1951-ben – mint osztályidegent –
eltanácsolták a Pécsi Tudományegyetem Jogi Karáról és behívták
munkaszolgálatosnak (1953. október végéig). 31 helyen szolgált, többek között a
hírhedett recski táborban. Itteni tapasztalatai alapján készültek a „Szigorúan
titkos dandár” (1994) és az „Állj, vagy eláslak!” (2014) c. könyvei.
1968-ban avatták jogi doktorrá a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Jogi képzettségét felhasználva írta „A magyar történelem 1100 éve a jogforrások tükrében” (1997) című, két részes könyvét.
1974-től a Magyar Közlöny
szerkesztője volt (1990-ig). 1998-ban jelent meg „A Magyar Hivatalos Közlöny
150 éve” című könyve.
1981-ben ő találta meg az
1872-ben szolgálatba állított egykori LEITHA monitor hajótestét, és ezzel
lehetővé tette, hogy a ma már 145 éves hadtörténeti relikvia helyreállítva,
Lajta Monitor Múzeumhajó néven őrizze a megtalálója által oly fontosnak tartott
egykori haderőnem, a Császári és Királyi Haditengerészet emlékét.
Dr. Margitay-Becht András, egyesültünk tagja, a monitormentésben - saját szavaival - "tanítványa" írta a "mesterről" 2016-ban, Dr. Csonkaréti Károly folyam- és tengerhajózásunk történetét megörökítő munkássága Magyar Örökség Díjjal történt elismerése alkalmából összeállított laudációjában:
„Az egykori
Ausztria–Magyarország közös haditengerészetéről nálunk sokáig nem jelent meg hadtörténeti
munka. 1945 előtt ennek elsősorban a magyar lakosságnak a téma iránti
érdektelensége volt az oka. Bár a két háború között éppen ennek a haderőnemnek
az utolsó parancsnoka volt az ország kormányzója, mégis az egykori résztvevők
visszaemlékezésein alapuló néhány munka, és a kormányzó tengerész haditetteit
magasztaló kincstári lelkendezés mellett nem született történészi feldolgozás.
1945 után pedig éppen a kormányzó személye tette elképzelhetetlenné hivatásos
hadtörténész ilyen irányú munkálkodását. Két vagy három magyar hadtörténész
generáció úgy szocializálódott, hogy ezzel a témával kezdetben tilos volt
foglalkozni, de a tiltás enyhülésével sem volt tanácsos, később pedig nem volt
érdemes. A császári és királyi Haditengerészet történetének feldolgozása,
ismertetése, népszerűsítése a laikus amatőrökre maradt, akiket elkötelezett
témaszeretetük miatt nem érdekelte, hogy tanácsos-e, és főleg, hogy érdemes-e
azt tenniük, amit a szívük diktál. Ezek közül a különböző színvonalon dolgozó
önkéntesek közül messze kiemelkedik dr. Csonkaréti Károly munkássága. […] Az
a tény, hogy könyvei pár hónap alatt elfogytak, néhányuk pedig a második
kiadást is megérte, azt bizonyítja, hogy nem csupán sokat ír, hanem jól is ír.
Azt pedig hivatásos hadtörténészek tanúsítják, hogy jót, igazat, és újat ír. »Jót, s jól! Ebben áll a nagy titok.« –írta Kazinczy Ferenc. Csonkaréti
Károlynak sikerült teljesíteni ezt a nehéz feladatot.”
1978-2022 között tartó had- és jogtörténeti munkássága során 26 könyvet, 587 újságcikket és tanulmányt írt. Könyvei közül 12 foglalkozik Ausztria-Magyarország haditengerészetével. „A Zenta cirkálóval kezdődött” (1986), „A Levante hajóraj magyar tengerésze” (1978), „Horthy a tengerész” (1993), „Marynarka Wojenna Austro-Wengier” (2001), „Az osztrák-magyar haditengerészet” (2001), „Császári és királyi hadihajók” (2002), „Gyorsmerülés” (2008), „Az Osztrák-Magyar Monarchia hadihajói” (2010), „Horthy Miklós hajóhada” (2012), „Ha tengeren veszek, ki sirat meg engem?”(2012), "Emlékek nélkül nemzetnek híre csak árnyék - fényképek a cs. és kir. haditengerészet életéből" (2017), "Derékvitorlát kurtítani! - Korvettek, briggek, fregattok a Császári és Királyi Haditengerészetnél" (2022). Két alkalommal szerző-kollektíva tagjaként dolgozott, a „Hadihajók” (1986) című típuskönyvben, és a „Hajózni szükséges!” (2016) c. könyvben. Két hadirepülős könyvet is írt „A császári és királyi légierő” (2008), és „Az Osztrák-Magyar Monarchia tengerészeti repülői” (2010) címmel.
Míg a sorban elsőként megjelent
két ifjúsági regénye generációk érdeklődését keltette fel a cs. és kir.
Haditengerészet iránt, utóbbi három könyvét részben vagy egészben a szerző saját
festményei illusztrálják. Képeit – hajókat, tájakat, csendéleteket,
enteriőröket – az ország különböző helyszínein 18 alkalommal állították ki.
Legnagyobb kiállítása 2016 áprilisában volt, amikor hadihajós képeinek nagy
részét a Hadtörténeti Intézet és Múzeum mutatta be. A gyűjteményt az alkotó a
kiállítás végén a múzeumnak ajándékozta.
Egyesületünk néhai titkára, Bicskei János indítványára a tagság az egyesület tiszteletbeli elnökévé választotta Dr. Csonkaréti Károlyt, aki a tagság minden tevékenységét figyelemmel kísérte. Életútjának ismeretetése végén tagtársunk, Dr. Margitay-Becht András személyes gondolataival búcsúzunk Dr. Csonkaréti Károlytól:
"Barátaim, elvesztettünk egy nagyszerű igaz embert, tudós kutatót, lelkes ismeretterjesztőt, kitűnő barátot. [...] mi, akik ismertük, nem csupán tiszteltük, hanem fenntartás nélkül szerettük is. Nem lehetett nem szeretni ezt a csupa szív, jóságos, mindig segíteni kész embert, aki számtalanszor megnevettetett bennünket, amikor rosszul mentek dolgaink. Elcsépelt szólam, de most valóban nagyon igaz: emlékét megőrizzük és tovább adjuk az utánunk jövőknek, akik nem voltak olyan szerencsések, hogy ismerhették Őt. Nyugodjék békében!"
