TÁMOGASSA ADÓJA 1%-VAL EGYESÜLETÜNKET! Az elmúlt években bebizonyítottuk, hogy - mint a legrégebbi alapítású és ma is működő, egyben a legnagyobb taglétszámú magyar hajózástörténeti civil szervezet - az ország egész területén rendszeresen jelentkező ismeretterjesztő programjainkkal, illetve országos jelentőségű kiemelt rendezvényeinkkel egyre alaposabban tárjuk fel és mind többekkel ismertetjük meg a hazai hajózás múltját, ápoljuk jeles hagyományait és (a számunkra adott keretek között) alakítjuk a jövőjét is. Járuljon hozzá Ön is adója 1%-val, hogy továbbra is hiteles forrása lehessünk a hajózás története iránt érdeklődőknek és a hazai hajózási identitás fejlesztésének. A támogatáshoz adóbevallásában adószámunkat kell megadnia! Adószám: 18253014-1-41

Országjáró Hajózástörténeti Kiállítások - Leányfalu

2009. március 21-én „Haditengerész emlékek” címmel kiállítás nyílt Leányfalun Dr. Balogh Tamás, Csepregi Oszkár és Pásztói Róbert szervezésében Pásztói Róbert tagtársunk kezdeményezésére, aki ezzel kívánt emléket állítani nagyapjának, Pásztói-Psóra Józsefnek, a „Sankt Georg” osztrák-magyar páncélos cirkáló gépüzemvezetőjének, egyúttal örömet szerezni édesapjának, Pásztói József kapitánynak és természetesen nekünk, az érdeklődő közönségnek.

 

Az utolsó felvonás - Háború! (1,4MB pdf)

Magyar tengerészek hadifogsága Japánban (740KB pdf)

Pásztói-Psóra József (360KB pdf)

SMS Kaiserin Elisabeth - A kelet-ázsiai állomáshajó (890KB pdf)

Szentedre és vidéke (1,3MB pdf)

 

Szülő oldal: Kiállításaink