TÁMOGASSA ADÓJA 1%-VAL EGYESÜLETÜNKET! Az elmúlt években bebizonyítottuk, hogy - mint a legrégebbi alapítású és ma is működő, egyben a legnagyobb taglétszámú magyar hajózástörténeti civil szervezet - az ország egész területén rendszeresen jelentkező ismeretterjesztő programjainkkal, illetve országos jelentőségű kiemelt rendezvényeinkkel egyre alaposabban tárjuk fel és mind többekkel ismertetjük meg a hazai hajózás múltját, ápoljuk jeles hagyományait és (a számunkra adott keretek között) alakítjuk a jövőjét is. Járuljon hozzá Ön is adója 1%-val, hogy továbbra is hiteles forrása lehessünk a hajózás története iránt érdeklődőknek és a hazai hajózási identitás fejlesztésének. A támogatáshoz adóbevallásában adószámunkat kell megadnia! Adószám: 18253014-1-41

A Lajta Monitor Múzeumhajó Újpesten

Nyitva tartás

A Lajta Monitor Múzeumhajó három hétig Újpesten várja a látogatókat! Ezzel egyidőben szintén Újpesten tekinthető meg A magyar hajógyártás 175 éve című kiállításunk.

2010. augusztus 30-a és szeptember 19-e között

Figyelem! A Lajta Monitor Múzeumhajó utolsó újpesti nyitvatartási napján, szeptember 19-én, vasárnap rövidebb ideig látogatható! Az utolsó vezetett csoport 15 órakor indul. Kérjük a kedves érdeklődőket, hogy amennyiben vasárnap kívánják megtekinteni a hajót, 15 óráig érkezzenek meg.

Helyszín, megközelítés

Újpest, MAHART kikötő, az Árpád út betorkolásával szemben a Váci út felőli oldalon


A Lajta Monitor Múzeumhajó Újpesten nagyobb térképen

A hajó a térképen jeltölt pontonnál van kikötve, mely a Váci úttól körülbelül tíz méterre található, a fasor mögött. BKV-val megközelíteni legegyszerűbb az Újpest Városkapu metrómegállótól gyalog, vagy a 104, 104A, 196 vagy 204 jelű autóbuszokkal, a Károlyi István utca megállónál leszállva. Útvonaltervezésben segíthet az Útvonalterv.hu.

Belépő árak

Normál belépő ára: 1000Ft mely tartalmazza a tárlatvezetést is
Újpesti lakosoknak a belépődíj 500Ft
A délelőtti nyitvatartási időben szervezett iskolai csoportok részére a belépés szintén tárlatvezetéssel ingyenes
18 éves kor alatt a belépés ingyenes
A belépődíj a Lajta Monitor Múzeumhajó további felújítási munkáit támogatja.

Fényképek a Lajtáról

 

Szülő oldal: Az S.M.S. Leitha újjászületése