Országjáró Modellshow - Dunasziget

2009. június 25-27 között Dunaszigeten került megrendezésre a Nemzetközi Duna Nap a Szigetközi Természetvédelmi Egyesület (SZITE) és a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVVM) szervezésében. A rendezvény kiemelt szakmai programja a Lajta-folyó és élőhelyeinek védelme, a mintegy 200 millió éves múltra visszatekintő tokhal-faj visszatelepítése, fő védnöke pedig Szabó Imre miniszter volt. A Duna Napot a szakmai előadások mellett népi tánc- és muzsika-bemutatók, főzőversenyek és egyéb látványos szabadidőprogramok kísérték. A rendezvényen június 27-én szombaton – a szervezők kérésére – Egyesületünk is részt vett, mint az egyik kísérőprogram, a makett- és modellbemutató lebonyolítója.